fbpx Skip to content

Lassan megemberelhetné magát az Apple, mert ezek a reklámok szerintem katasztrófák. Őszintén semmi értelmük, még csak azt sem mondanám, hogy emlékezni foguk rájuk.

Screen Shot 2014-11-25 at 11.13.47

Az első reklámban az új Vainglory nevű játékkal játszanak, amiről már korábban mi is írtunk: Vainglory – a játék, amivel az iPhone 6 képességeit mutatták be és így a reklámot is Gamers-nek nevezték el. Nézzétek meg:

A másodikban a Yosemite és az iOS 8 új képességét a Continuity-t, azon belül is a hívásátadást mutatja be az Apple, hogy mennyire könnyedén működik – már amikor működik… Erről is írtunk már korábban ezekben a cikkeinkben:

Szóval az Apple mostani reklámjai szerintem nem annyira jók, de remélem, hamarosan lesz karácsonyi is, mert múlt évben odatették magukat. Biztos emlékeztek még a 2013 decemberi reklámra:

Egyébként az Apple a múlt évi Emmy-díjátadón besöpörte a legjobb reklámnak járó díjat kreatív kategóriában, a Misunderstood (Félreértve) című reklámukért. Az Emmy-díjas reklámot a Park Pictures és a TBWA (New Yorkban székelő nemzetközi reklámcég) készítette el az Apple számára. A kreatív díjakat egyébként azon háttérembereknek, technikusoknak, rendezőknek osztják ki, akik az amerikai reklámiparban kiemelkedő eredményeket érnek el. Ezen kívül a díj több alkategóriával is rendelkezik, mint például a vendégszereplés, vagy az Apple által elnyert, kiemelkedő reklámfilmért járó elismerés. Fontos megemlíteni azt is, hogy olyan riválisokat utasított maga mögé a cupertinói cég, mint a General Electric, a Nike vagy Budweiser.

Nektek melyik a kedvenc Apple reklámotok?

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Nem csak ebben szedhetné össze magát. Az elmúlt 2 hónap alatt ez a második 5S ami, hogy is mondjam nem épp úgy működik ahogy azt elvárnám.
    Az első egyik napról a másikra megdöglött NAND flash hibával, a csere pedig pár napja elkezdett fagyogatni és eldobálni a wifi kapcsolatot. Tudom, restore és új készüléknek beállítás, de megmondom őszintén én már nem akarok ilyen f@szsagokkal foglalkozni. Kezd elegem lenni a szarjaikból.
    Btw: valaki azt is elárulhatná ha rájött, hogy hogy a búbánatba lehet eltüntetni azt a 2GB adatot amit otherként allokál. Hamár ugye a 16GB valójában csak 12,5… szívesebben töltenék valami hasznosat a 2 GB helyére…
    Köszi

  2. Hol vásároltad a készüléket?

  3. Én most vettem meg életem első szifonját két napja ( sima 6-ot). Eddig volt már iPad-em, iPod-jaim de iPhone még soha. Eddig 110%-osan meg voltam elégedve a cuccaikkal. Remélem nem fogja magát összefosni a szifon, mert akkor nagyot csalódnék.

  4. T-s a készülék.
    Az elégedettség nálam is 110%-os volt eddig…

  5. Van itt olyan ember,aki iPhone 6pluszt cserélne sima 6ra?


Add a Comment