fbpx Skip to content

Az App Store is egy olyan alkalmazás, amit az Apple képes a háttérben is frissíteni, mivel valójában webes tartalmakat jelenít meg. Pár órája a “Free” gomb helyett már csak “Get” gomb van, aminek őszintén nem örülök.

get

A megszokott “Free” gomb helyett megkaptuk a “Get”-et, ami önmagában is probléma már egy angolul nem beszélő ember számára. Nyilván az eddigi “Free” gomb egyértelmű volt egy átlagfelhasználó számára is, azonban mostantól majd ezt a szót is megtanulhatja.

Persze ez a legtöbb ember számára nem jelent gondot, de nem csak nálunk nem beszél mindenki angolul. Ezen felül sajnos az App Store továbbra sincs lefordítva magyarra, ha egyszer le lesz, kíváncsi vagyok hogy fordítja majd az Apple a “Get” szócskát, ami leginkább “Megszerez”, “Megkap” vagy “Kap” szavakra fordítható.

Screen Shot 2014-11-19 at 20.51.47

Egyébként továbbra sem egyértelmű, miért lett “Free” helyett “Get”, mert az a magyarázat kissé sántít, hogy manapság már inkább freemium alkalmazások vannak, és akkor nem mondhatjuk rá hogy “Free”, hiszen nem feltétlenül teljesen ingyenes. Az App Store-ban az Apple eddig is szépen jelezte, ha valami alkalmazás tartalmazott appon belüli fizetős tartalmat, tehát a “Get” szóval nem jutottunk előrébb, nem tudjuk ettől majd jobban, hogy az a bizonyos alkalmazás fizetős tartalommal érhető el. (Aki esetleg a + ikon jelentését nem ismeri, az azt jelenti a “Get” bal felső sarkában, hogy az alkalmazás iPadre is optimalizálva van.)

Természetesen az Apple-nek biztos minden oka meg volt rá, hogy ne “Free” maradjon ez a gomb, de ettől függetlenül nem értek velük egyet, és azok, akik nem tudnak angolul, elsőre nem is fogják megérteni, hova tűntek az ingyenes alkalmazások.

Ti mit gondoltok erről?

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Teljes mértékben egyetértek!

  2. Na neeee!
    Ezek az amcsik!Kocsogok!

  3. Egyetertek!
    Gondolom lassan megszunik a lehetoseg a free alkalmazasokra valo szuresre, majd az ingyenes alkalmazasok is eltunnek. Ezt keszitik elo..
    Ha nem ez az ok, akkor meg valamelyik marketing zseni talalta ki, hogy ez igy sokkal jobb lesz. Mint a teso aruhazban az allando atrendezes.

  4. Nem nagyon értem, mi a gondotok ezzel. Szerintem sem jobb, mint a free, de kb tökmindegy…
    Az indoklást én sem igazán értem, mert ha van in-app, ha nincs, attól maga az alkalmazás még ingyen van.
    Egyébként meg a GET nem egy olyan bonyolult szó, hogy ne tudná bárki megérteni. Aki eddig meg tudta jegyezni angol tudás nélkül, hogy a FREE-re kell nyomni, annak ez a GET-tel is fog menni!

  5. Ha ezzel tényleg azt készítik elő hogy eltűnnek az ingyenes alkalmazások (persze ez nem biztos), akkor csak még jobban előjön a warezolás es ezzel nem járnak tul jol.

  6. Nem értem a problémát. A fizetősen letölthető app-nál ott az ár a gombon, a többi GET. Viszont ettől még nem feltétlenül Free.

  7. "Tolmácsot szeretnék kérni!" Gomb is kéne 🙂

  8. viszont a szuresnel meg free (paid free top grossing)
    annyibol logikus, hogy ahol fizetni kell az alkalmazasban az nem feltetlenul free.

  9. Volt valami barom jogász, aki rámászott az Applere, hogy a “Free” gombbal átveri az embereket az IAP alkalmazásoknál. Hiába volt az adatlapon 20 helyen feltüntetve, hogy esetleg fizetni kell a későbbiekben, az a csökött agyának nem volt elég.

  10. A válasz egyszerűbb: a get pontosan egy karakterrel rövidebb, így rengeteg helyet spórolhatnak meg a kisebb gombokkal.:)

  11. Hát nekem még most is Free van ott.

  12. Már Get. Megnyugodtam.

  13. Rezsicsökkentés.

  14. Inkább azt oldanák meg, hogy ha rányomok az update gombra, akkor ne megnyissa, hanem tényleg update-elje a programot… (Ipad-en hiába nyomsz még1x az ikonra hogy külön megnyissa azt a progit, mint iPhone-on)

  15. Tolmácsot szeretnék kérni! 🙂

  16. Instant Get.

  17. Kajak ez akkora problema itt mindenkinek??? Nektek van mar nyugodt eletetek, ha egy ilyenen fenn tudtok aladni…. Irigylem az embereket.. Tenyleg..

  18. Én sem értem mit kell ezen fennakadni. Nekem kb. 3 másodpercig volt érdekes Get lett a Free helyett.

  19. @logic5, @Ronaldo: mivel sokan csak azt nézték, hogy valami mellett a free szerepel-e, így most, hogy az eltűnt: “azok, akik nem tudnak angolul, elsőre nem is fogják megérteni, hova tűntek az ingyenes alkalmazások”

  20. a @lista” neve maradt free…(?)

  21. szerintem aki iphonet használ csak ismeri ezt a szót 🙂 nem valami speciális atomfizikában használt…

  22. Istenem itt tenyleg mindenki hulye??! 😀 mi lesz ha get lesz ott es nem FRII??? 😀 mar varom a tozsde osszeomlasat 😀 aki nem tud englishul az azt sem tudta a free mit jelent 😀 barmok. Es meg megmagyarazza a sok hulye 😀

  23. @logic5: a free-t mindenki tudja, mit jelent, még az is, aki nem tud angolul, ahogyan a yes-t és a no-t is. a get nem ennyire elterjedt kifejezés. amellett elég sokan kérdezték meg, hogy hogyhogy get van, és mi lett a free-vel.

    azért, mert te is tudsz (legalább annyira) angolul, hogy tudd értelmezni az új gombfeliratot, még nem követelhető meg ugyanez másoktól, függetlenül attól, hogy idegen nyelvet ismerni kifejezett előny.

  24. @Jadeye: köszi, de megoldhatnák már

  25. Legyen az a magyar forditas a gombon, hogy: "Letoltes a vilaghalorol"


Add a Comment