fbpx Skip to content

Az Apple rendszeresen közzéteszi az iOS 8 elterjedtségét, amiről már mi is többször beszámoltunk (például itt és itt). A cég tegnap újabb számot tett közzé.

ios8elter

Az iOS 8 elterjedtsége igencsak elmarad az iOS 7 hasonló időszaki penetrációjától, amelynek okairól már mi is írtunk. Egy héttel a megjelenés után a készülékek 46%-án volt 8-as verzió, míg három hét után 47%-on állt a mutató. Az iOS 8.1 megjelenése valamit javított a helyzeten, mivel kisebb ugrás tapasztalható a rendszer telepítési számában.

ios811

November 10-i adat szerint a kütyük 56%-án fut a legfrissebb operációs rendszer legújabb főverziója. Pontosításképpen meg kell említeni, hogy az Apple az App Store-t látogató készülékek alapján mér, tehát nem teljes körű az adatfelvétel, de nagy pontosságú.

A növekedéshez az is hozzájárulhatott, hogy időközben megjelent az iOS 8 jailbreak angol nyelvű verziója, így Kínán kívül is sokan meg merték kockáztatni a rendszer feltörését. Korábbi mérések szerint világszerte mindössze a készülékek körülbelül 4-5%-át törik fel, így további hirtelen ugrásra a rendszer elterjedésében nem lehet számítani. Aki egyébként jailbreakelni akar, jobb lesz, ha siet, mivel a már a fejlesztőknél lévő 8.1.1-es rendszer első béta verziójában befoltozták a jailbreaket lehetővé tevő hibát.

Összességében elmondható, hogy az iOS 8 népszerűsége telepítésben jóval elmarad a 7-es verziótól és ez a jövőben sem fog változni. Nőni fog az iOS 8 elterjedtsége, de nem fogja utolérni elődjéét.

Olvasd el a hozzászólásokat is

22 Comments

  1. Én azért pontosítanék: iOS 8, the buggiest iOS release ever.
    Amióta frissítettem, mindkét készülékemen accelerométer problémák vannak, illetve az iPadem rendszeresen elfelejti, hogy be van kapcsolva a Multitasking gestures (sajnos a Home gombom már eléggé haldoklik). A böngészőben az oldalak hajlamosak szétesni, lefagy fél percekre az egész eszköz… Az iOS 7-ben is hemzsegtek az UI hibák, most jöttek be hozzájuk újabbak. Mentségükre legyen mondva, hogy a 7-esnél amiket jelentettem, meg tudták oldani. Ezeket, amiket tapasztaltam viszont nem olyan egyszerű elcsípni, alátámasztani képernyőképpel, és a tiszta restore-ról se kevés idő visszatenni mindent. Azért nem adom fel, csak bosszant (iOS 8.1, iPhone5, iPad2).

  2. IPhone6 es ugyan olyan szarsagokat csinal mint iphone 5s em ! Ios8 egy rakas ……!

  3. Nekem 4 gigas 3gs-en nagyon akad a 8 🙁 😀

  4. emberek, nekem a csaladban es a cegben kb 10 iphone/ipad eszkoz van es amiota osszesre restoreval ratettem a ios8.1et semmi bajom nincs egyikkel sem. szoval restore on itunes és azutan panaszkodj.

  5. Okostojas megvolt a restore megis szar .

  6. Ja es i6 on alap az ios8 nem zavar?!

  7. Érthetetlen ez a dolog van akinek működik teljes restore után van akinek szidja.
    Két dologra tudok tippelni ezekkel a problémákkal kapcsolatban:
    Valamilyen app okozza ezeket a problémákat vagy user error.
    Nekem és 2 havernak hibátlanul működik kivéve a hívás fogadási bugot.mind3 5s tiszta rendszerrel felrakva.

  8. Mrisz32 :nem okoskodás tény amit irtunk olvass bele bármilyen topicba van akinek hibátlan van aki meg idegbajt kap.Próbáld meg esetleg mégegyszer ujrakni és ne telepíts fel semmit.ha nincs vele gond akkor egyesével tedd fel az appokat és teszteled pár órát majd mehet a következő app.

  9. Az okoskodast arra ertettem , hogy azt irta addig ne sziljon senki mig restoret nem csinal . Egyebkent alig hasznalok appokat legalabbis azokhoz kepest akik ezerrel mindent mentenek le ! Nekem kb 25 appom van amit hasznalok es nem mindenfele vicek vacakok raadasul meg sokert fizettem is de ertelek csak szt gondoltam , hogy az i6 on ennek mar tokeletesen kell mukodnie ! Egyebkent a paromnak adtam at i5s em es azon meg semmi app nincs csak kb 5 es az is hibasan mukodik . Kidobal neha van hogy a 6 os is gondolkodik akar 4-5 masodpercet is mire cselekszik . Ha nem 36000 ft lett volna ez a telo idegbajt kapnek , hogy 250000 ft ert hibas az egesz !

  10. Akkor lehet, hogy clone!

  11. :-)))))

  12. Restore után visszatöltöttetek valami régebbi rendszer biztonsági mentését? Mert nálam ott csúszott el a dolog…Restore, majd új készülékként beállít és ennyi. Ezután hibátlanul megy minden (nálam legalábbis)

  13. Senkinek sem tűnt fel, hogy a 56 + 40 + 5 % az 101 SZÁZALÉK összesen? 😀

  14. Tisztelt iphonesok! Ma végre sikerűlt egy i6-al találkozni! Az ugy történt hogy a Tesco vásárlás előtt szétnéztem a szolgáltatók standján! De sikertelen volt mert még nincs készleten, meg kell rendelni! Nem az volt a célom tulajdonképp hogy vegyek is csak kiváncsi voltam ,hogy milyen hatással van rám! Anno volt 1 4-es abba rögtön beleszerettem olyan hatást váltott ki! Utánna vettem az 5s-et na az is csodálatos volt és tudtam hogy ez még szebb és gyorsanb! Most hogy jött az i6-os evett a fene hogy le kellene cserélni a régebbit! A tesco területén volt 1 GSM üzlet, ott sem volt de az eladó volt oly kedves hogy megmutatta a saját i6-át! Ahogy a telót megfogtam nem éreztem azt a fillinget mint az előző iphonoknál! Mintha 1 valamelyik lapos samsungot a sok közül tartottam vona a kezemben! Elmaradt az őritő érzés amit eddig éreztem, hogy mindenféle képpen vennem kell egyett! Szerintem az 5s felűlmúlhatatlan! Kösz hogy meghalhattátok az észrevételemet!?

  15. nálunk is már négy teló és 3 ipad szaladgál a családban 🙂 és egy két apró hibán kívül ( amiket appok okoztak – törlésük után megszűntek ) soha semmilyen nagyobb probléma nem volt … sőt a 4s és az ipad2 is tökéletesen működik ( egy hangyányi lassulást leszámítva 🙂

  16. tanultak az emberek abból, hogy az i4-et lerendezte az ios 7. szerintem majd a ios 9-nél még tesznek rá egy lapáttal. gondolom a növekedés abból van, hogy már az új telefonok ios 8.al jönnek, és biztosan rengeteget adnak el.

  17. @The man – az iOS olyan jo hogy az iKészülékek 101%án fut

  18. Kollégám egy kritikus IT szakamber és agyon dícsérte a 8.1-et. A 8.0 szar volt, elismerte. Szóval szerintem a hiba a felhasználókban van. Külföldi fórumokon sokkal elégedettebbek az emberek, de a magyarok alapból elégedetlenek mindennel, ez tökéletesen látszik is. Aki annyit fikázza, az vegyen más telefont, vagy hallgasson örökre.

  19. En tokeletesen elvagyok az i4emmel es az ios 7.1.2vel:)bar jolenne ha kapnank valami frissitest meg azert a 7es verziohoz..:(valaki tud errol valamit?:)

  20. I4S-t haaználök 99% ha tehetné, vissza lépne a 7-re, de leginkább a 6-ra.
    Ez meg qrvára egyoldalú statisztika. Nem tom mi a fenének kell álandóan erre recskázn., amikor mindenki rá van kényszerítve ha akarja, ha nem.

  21. @bryen01: az iPhone 4 támogatása a 7.1.2-vel megszűnt. hacsak nem lesz valami extrém hiba, nem valószínű, hogy érkezik rá újabb verzió.

    @Koxszifon: iPhone 4s-en semmi gondom nincs a 8.1-et használva. egy tiszta restore, ami után nem állítasz vissza sehonnan semmit, az jellemzően sokat segít.

  22. Sziasztok!
    Tudnátok segíteni, hogy mire jó iOS 8-ban a mozgáskalibráció a rendszerbeállításokban?
    Állandóan használja a helymeghatározást. Köszönöm!


Add a Comment