fbpx Skip to content

Bár az itthoni telekommunikációs szegmenst meghatározó szolgáltatók közül utolsóként, de a Vodafone is elérhetővé tette ügyfelei számára a negyedik generációs mobilhálózatot, a LTE/4G-t. A Telekom és a Telenor már egy ideje magasabb sebességre kapcsolt, így várható volt, hogy a Vodafone is meg fogja tenni ezt az üzletileg is szükségszerű lépést, előbb, de inkább utóbb.

lte

Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy bár a szükséges infrastruktúra már jó ideje rendelkézésre állt, az NMHH-tól viszont nem kaptak engedélyt az LTE állomások bekapcsolására. Azonban a 2014-es frekvenciapályázaton nyert keskeny sávban már sugározhatnak, így a szerződés aláírását követően meg is kezdték a főbb állomások elindítását.

Ami a lefedettséget illeti – ahogyan azt már megszokhattuk az ilyen jellegű infrastruktúra-fejlesztéseknél – először a fővárosban böngészhetünk nagyobb sávszélességgel, majd a továbbiakban ezt a nagyobb vidéki városokra – Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szolnok, Békéscsaba – terjesztik ki, a végére pedig a kisebb települések, területek lefedése marad. A cél az, hogy 3 éven belül az ország 81,4%-án elérhetővé tegyék a 4G hálózat által nyújtott előnyöket. A 3G lefedettség tekintetében egyébként egyedülálló, 98,4%-os lefedettségi mutatóval rendelkezik a Vodafone.

https___www_vodafone_hu_images_halozat_footer-hungary-map2

Sebesség tekintetében az LTE-képes készülékkel rendelkező ügyfeleknek maximálisan 75 Mbps sávszélesség áll rendelkezésre, ami ugyan lassabb, mint a konkurencia szolgáltatása, de mégis jelentős előrelépés a 3G-s hálózaton elérhető maximális 42 Mbps-hoz képest. Persze mielőtt reklamálni kezdenénk, hogy sosem sikerült még elérni ezt a sebességet, fontos megjegyezni, hogy ez egy elméleti határ, ami a legideálisabb körülmények esetén érhető el. A 4G szolgáltatást a Redes ügyfelek minden további felár nélkül igénybe vehetik, más tarifacsomagban lévő olvasóink számára pedig javasoljuk az alaposabb utánajárást, hogy az ő esetükben jár-e a nagyobb sávszélesség.

 0912lteiphone5

Számunkra ugyebár azért is fontos ez a hír, mert az iPhone 5 megjelenése óta nagyjából minden Apple mobileszköz LTE-képes, azonban ezt a Vodafone ügyfeleiként idáig nem tudtuk kihasználni, hiába forgalmazza őket már egy jó ideje a szolgáltató. Az iOS 8 megjelenésével pedig már egy külön kapcsoló is megjelent a hálózati beállításokban az LTE hálózat ki- és bekapcsolására, amit mostantól ténylegesen is használatba vehetünk, amennyiben némi üzemidőt szeretnénk megspórolni.

Hamarosan pedig egy teszttel is jelentkezni fogunk, amiben kipróbáljuk, milyen számokat tudnak produkálni készülékeink az új hálózaton. Addig is legyetek készenlétben! 🙂

 

 

Olvasd el a hozzászólásokat is

25 Comments

  1. Juppi, na végre. Ez egy jó hír, köszi!

  2. Én olyan tesztet szeretnék látni ahol a 3 szolgáltató 4G-s hálózati sebességét hasonlítjátok össze.

  3. A Vodafone weboldalán még nem látható. Főleg a tarifák érdekelnek.

  4. Most beszéltem az ügyfélszolgálattal. Ők azt mondták, hogy még nincs 4G\LTE. Akkor most mi van? 🙂

  5. @U.P.: Már a FB oldalukon is elismerik, hogy elindult, így csak az ügyfélszolgálat van lemaradva. Meg a lefedettség.

  6. Vodafonnal beszeltem kb 1 oraja es kozoltek , hogy egyenlore csak pesten van LTE de bovitik folyamatosan es nem kerul kulon tarifaba a hasznalata ! Mindenki ugyan ugy hasznalhatja ha a kedzuleke engedi !

  7. Keszuleke engedi *

  8. Nekem azt irja, hogy: Ezt a mobilhalozatot nem hagyta jova a szolgaltato az LTE-hez iPhone-on.

  9. 1 napja voltam személyesen ben és azt mondták nincs 4G és nem is lesz mert a 3G-t építették ki. 😀 Ezek megbuggyantak..

  10. Hiába kapcsolom be az opciót, még telefon újraindítás után sem hajlandó LTE-re kapcsolódni…

  11. Ez a cikk kamu? Az ügyfélszolgálat nem is hallott róla . Ja és kipróbáltam i5 el. Csak 3G van…..

  12. Már eddig is fura volt, hogy a Voda tolja a HSPA+ -t ezerrel, míg a többiek már régen az LTE-nél járnak, ami ugyan még nem a 4G, de legalább jóval nagyobb a kiszolgáló kapacitása. Eddig nem is volt szakadásom LTE területen (amit kb. egy hónapja sikerült összehoznom a Telenorral).

  13. Hivatalos twitterükön ezt írták az érdeklődésemre

    @Vodafone_HU: @Petyus33 Szia! A közeljövőben Budapest mellett 10 nagyvárost fedünk le, a fejlesztés menetéről jelenleg nem tudunk pontos információt adni.

  14. Én T-s vagyok, most mértem meg. 51 le és 21 fel (Mbps) itt vidéken! És ezt mindig hozza! Ez a csomagom 3 G-vel pont a tizedét hozta mindkét értéknek. Tehát nagy változás az LTE, örülhetnek a vodások, ha elérhető lesz!

  15. A legjobb 73/34 volt! :0)

  16. Én sosem voltam vodás, de több, egymástól független ismerősömtől is azt hallottam, hogy vidéken igen hiányos a Vodafone lefedettsége. Mindegyikük kételkedik a 98%-ban… Nemhogy net nincs sok helyen, térerő se, telefonálni sem tudnak…
    Egyelőre maradok a Telenornál, nekem 4G amúgy sem szükséges, elvagyok a 7/2-es HSPA-val. 🙂

  17. Én is sok ismerőstől hallottam hogy a vodás lefedettség " parasztvakítás" ;0))

  18. @leslee1340:
    Nekem nem volt még vele gondom, ellentétben több helyen a telekomos és telenoros barátaimmal ugyanazokon a helyeken…

  19. srácok és mondjátok már meg hogy mi a jó égnek kell nektek LTE??
    mit ér a 73/34mbit vagy isten tudja mennyi, annyira felesleges mint ide jeruzsálem makó!!
    ha torrenteznénk a mobilon akkor megérteném, de ki azaz idióta aki mobilneten torrentezik 😀
    azt meg nekem ne mondja senki hogy youtube-ozásra nem elég a 3G, mert bőven elég, ezaz LTE csak egy nagy parasztvakítás hogy huha miénk a leggyorsabb és besza behu van tőle, hát egy nagy lófart, a sok hülye lehet beveszi de én nem, a tmobilról meg csak annyit hogy vicc a 3G lefedettségük jóformán városon kivül olyan gyatra mint a huzat, LTE be is elég sivár hiába kapcsolták be azta 80%-ot vagy mennyit. a voda lefedettségéről epdig példát vehetnénk még a fent a pilisbe az erdő legmélyebb bugyraiba is van 3-4 pöttyös 3G, telekom nál pedig örülsz ha falu széléig van.
    egy szónak is 100 a vége az LTE-re nincs jelenleg szükség, csak parasztvakitás, a 3G bőségen elég mindenre bárki bármit is mond!

  20. @pentium4: egyet értek 😀 kivéve a voda lefedettségéről! az hogy hazudik a 98%-os lefedettségről, az undorító! ha vodafoneossal telefonálok akkor az esetek 70%-ában gagyi a hang és szakadozik a vonal..

  21. Én vodás vagyok, a párom telekomos. Amerre járunk az országban együtt és ahol panaszkodik hogy nincs 3g a telefonján ott nekem rendre van és ez az esetek nagy többségében így van. Lehet a 98% az csak szám, de hogy jobb a voda 3g lefedettség, az tuti. Hiszen csak arra fejlesztettek, a többieket meg a 4g fejlesztés kötötte le.

  22. szerintetek az lte elonye tenyleg csak abban all hogy nagyobb a savszel??? akkor tevedtek. ha ugyanakkora savszelt adna az lte mint a 3g akkor is lecserelnek, mert az ltenek kb ez a legjelentektelenebb elonye szolgaltatoi oldalrol.. sokkal tobb mobilt tud egy cella kiszolgalni ugyanakkora savszellel. teljes ip alapu halozat. menedzsment. ethernet alapok… par dolog. ja es iphone5-on ne varjon senki vodas ltet mert a voda 800/2600mhzen szolgaltat amit ez a telefon nem ismer. ezert is necces osszehasonlitani a 900mhzes vodas 3gt amit mar evek ota fejlesztenek az 1800-as t-s lte-vel, mert teljesen mas a terjedese, illetve a 800-as ltevel amit meg 1-2 honapja inditottak el elesben.

  23. És az 5s-el mi a helyzet?

  24. @pentium4: Igazából itt leginkább az elvről van szó, nem a sávszélességről. Ha már rendelkezik az ember egy papíron LTE képes készülékkel, akkor miért ne használhatná azt ki az illető, amiért fizetett? Engem a 3G is bőségesen kiszolgál, én is inkább a stabilabb, de kisebb sávszélesség híve vagyok. Nekem pl. az jobban fáj jelen pillanatban, hogy nem tudok úgy végig menni a 4-6-os vonalán, hogy minimum 3x ne tűnne el a teljes vodás hálózat, vagy váltana át 3G-ből Edgebe. Bár ugye városon belül az az elv, hogy kisebb területű cellák vannak, viszont sűrűbben helyezkednek el, hogy minden pontot megfelelően lefedjenek. 🙂


Add a Comment