fbpx Skip to content

Az Apple az iPhone 6 bemutatóján demózta új fizetési módszerét, az Apple Pay-t, amely működéséről mi is írtunk. Tim Cook vezérigazgató nagyinterjút adott a Wall Street Journal kaliforniai konferenciáján, ahol beszélt az Apple Pay-ről is. Elmondása szerint az első 72 órában több mint 1 millió kártyaaktiválás történt. Szép indulás.

Apple-Pay-in-action

Az Apple Pay az iOS 8.1 múlt hétfői megjelenésével indult. A fizetés pofonegyszerű, a bankkártya regisztrációja után elég a telefont a kártyaolvasóhoz közelíteni és a Touch ID-s azonosítás után megtörténik a fizetés. A kártyát elő sem kell venni a tranzakcióhoz.

Tim Cook az interjúban többek között elmondta, hogy:

„Már nem kell keresgélni a hitelkártyát. Ez az első mobil fizetési rendszer, ami egyszerű, biztonságos és privát. A szolgáltatás fogadtatása fantasztikus volt, az Apple Pay-t többen használják, mint az összes többi hasonló szolgáltatást együttvéve.”

A múlt héten nem minden bolthálózat fogadta kitörő örömmel az Apple Pay-t. A CVS és a Rite Aid blokkolta azt (és más, például PayPass-os kártyákat is), mivel saját szolgáltatást akarnak indítani. Cook szerint hosszú távon a kerekedőknek úgyis azt kell tenniük, amit a vásárlók akarnak. Pár napja a Twitter megtelt azok bejegyzéseivel, akik a CVS-ből inkább átmentek a szemben lévő üzletbe, mert ott lehett Apple Pay-jel fizetni.

A vezérigazgató szerint a kereskedők be fogják vezetni a szolgáltatást, mivel biztonságos és csalásokat képes megakadályozni. Biztonságos, mert az Apple nem gyűjt adatokat a vásárlókról, mivel:

„Nem vagyunk Nagy testvér. Ezt másokra hagyjuk. Az adat a vásárlóké, nem monitorozzuk őket. Nem tartjuk meg az iMessage adatokat és a keresési történetet sem. Ha a hatóságok akarnak valamit, akkor a felhasználóhoz kell menniük, hogy megkapják az információt. A felhasználónak kell eldöntenie, hogy a hatóság hozzáférhet-e az adataihoz. Mi egy Fort Knox-szerű dolgot készítünk.” (Fort Knoxban őrzik többek közt az USA aranykészletét – a szerk. megjegyzése)

Visszatérve az Apple Pay használatára: bizonyos korlátok között itthon is lehet használni, ezt már mi is bemutattuk nektek. A hírek szerint Európára 2015-re terjesztik ki a szolgáltatást. Már alig várom, hogy magyar bankokkal is megegyezzenek és használhassam fizetéskor az iPhone-t. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. ezigen !!! nagyon várjuk

  2. Itt Mo-on. Viccelsz?

  3. @RafaTzara: 2020.. minimum. 🙂

  4. Nincs jailbreak topic

  5. Ohhh! Elnezest! 🙂

  6. De gondolom, usa-ban is csak american express vagy visa HITELkártyával működik. Viszont ha működne rendes bankkártyával az nem lenne rossz!

  7. A telefonos fizetés során is kerül levonásra a bankok által egy bizonyos összeg, díj?

  8. Es nektek Ez hogyan sikerült (a fizetés) magyarorszagon ha Európába meg csak ezután vezetik be .

  9. @osy: a bankkártyás vásárlás díjaiba kerül.

    @paprika: amerikai bankhoz tartozó bankkártyát tudsz csak hozzáadni, de ahol egyébként tudnál fizetni NFC-s terminálnál azzal az adott kártyával, úgy ott az Apple Pay is menni fog valószínűleg.


Add a Comment