fbpx Skip to content

Az Apple mindig büszke volt arra, hogy mobil készülékeinek túlnyomó többségén a legújabb operációs rendszer egyik változata fut. Ezt többször ki is hangsúlyozták, szembeállítva az Android frissítési hiányosságaival. Az iOS 7 a múlt hét elejére, tehát még az iOS 8 megjelenése előtt 92%-os elterjedtséget mutatott, ami elképesztően magas arány. De mi van az iOS 8-cal?

ios8

Múlt héten jelent meg az iOS 8, amire a várakozásoknak megfelelően szintúgy “rárepültek” a felhasználók, ez még a kiugró internetes forgalomban is megmutatkozott, azonban az iOS 7 elterjedési arányát nem sikerült elérni. Több mobilmarketing cég szerint is elmaradás tapasztalható az iOS 7-hez képest. A Fiksu mérése szerint az első 18 órában az iOS 8 7.92%-on volt a tavalyi 17 százalékhoz viszonyítva. A Mixpanel is hasonló arányokat mért. Náluk a második napon 14.25% állt az iOS 8 az iOS 7 előző évi 40%-ához képest. Hasonló arányokról számolt be az Appsee és a Tapjoy is.

Vajon minek köszönhető az elmaradás? Szakértők két dolgot neveznek meg: egyrészről az iOS 7 az eddigi iOS-történelem legnagyobb változását hozta a flat designnal, a 8-as verzió ehhez képest nem mutatott fel annyi látványos újdonságot. Másrészről az aki OTA (Over-the-air) frissítést végzett, annak csaknem 6GB szabad tárhelynek kellett rendelkeznie a készülékén a frissítés letöltéséhez, annak kicsomagolásához, majd telepítéséhez. És noha ez a helyhasználat a frissítés végén felszabadul, egy 16 GB-os telefonon mégis jelentős mennyiségű helyet igényel, így sokaknak törölniük kellett alkalmazásokat, fényképeket a frissítés elvégzéshez. Aki semmiképpen sem tudott ennyi helyet felszabadítani, annak maradt az iTunes-on keresztüli frissítés.

Persze nem kell félni, hogy mostohagyerek lesz az iOS 8, terjedése folyamatos, amire még rádob egy lapáttal az elképesztő eladási rekordokat döntő iPhone 6 és a 6 Plus megjelenése is, amelyek a legújabb operációs rendszerrel jöttek ki. Az Apple saját, az App Store-ból nyert adatai alapján szeptember 21-én, tehát 4 nappal az iOS 8 megjelenése után már majdnem annyi eszközön volt iOS 8, mint amennyin iOS 7:

iOS8_elterjedtseg_20140921

Érdekességképpen megnéztük, hogy a Szifon látogatói milyen iOS-verziókat használnak. El kell mondanunk, hogy olvasóink korai adaptálók, hiszen a szeptember 18-21 közötti időszakban a látogatások 60%-a már iOS 8-at használó eszközről jött, az iOS 7 részesedése pedig 37% volt. Úgy látszik, haladtok a korral ( 🙂 ), bár jómagam még várok az iOS 8-as jailbreakre…

[poll id=”163″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

46 Comments

  1. Elég fura ez az arany több dolgot figyelembe véve is!a haladás célszerű mégha faj is 🙂

  2. Nem frissítettem 6.1.2 óta de ha az apple továbbra is hulladékot árul kénytelen leszek valamire váltani, de még nincs alternatíva. Az Iphone 4S volt az utolsó masszív készülék ház mert abban még volt anyag. Pont így néz ki egy vállat amit már csak a tőke irányít és nem egy kreatív vezető. Csak az a kérdés meddig tart ki Jobs öröksége.
    A minőséget kezdi átvenni itt is a mennyiség. “Az Apple mindig büszke volt arra, hogy mobil készülékeinek túlnyomó többségén a legújabb operációs rendszer egyik változata fut.” Miután lenyomják az ember torkán így vagy úgy és nincs visszaút….

  3. Van valakinek tapasztalata iPad2 IOS 8 al? Feltettem restore-al, semmit nem engedélyezek háttérben futásban stb stb. Még egy könyvtár megnyitása is lassú, nem beszélve a multitask menüről, minden nagyon lassú. Újratettem frisstettem iso 8.02 re, ugyanaz. Elég felháborító. Vissza kellett tennem a 7.1.2 öt de ma már azt sem tudnám, mert nem írja alá az apple.

  4. @brudav85: “Miután lenyomják az ember torkán így vagy úgy és nincs visszaút….”
    eleve nem kötelező frissíteni. sosem volt az. a készüléken aktuálisan található szoftver-verzió bármikor gyári állapotúra csupaszítható az összes tartalom és beállítás törlése opcióval – kivéve jailbreakelt készüléken.

  5. Meg kevesebb az eszköz is amire felrakható az ios8.

  6. Hát igen! A felhasználók félnek feltenni mostanában a frissitéseket , mert nem tudják, hogy nemm teszik- e tönkre a többszázezres készüléküket! De most legalább hagytak választási lehetőséget! Még vissza lehetett teni a régi változatot, ha mem volt jobb az új! Mert embere válogatja kinek mi a jó és a jobb!

  7. Helyesen : tenni ! Elnézést!

  8. @Jadeye: ez kissé álságos megközelítés, hiszen ahhoz, hogy valaki véleményt formálhasson, ki kell próbálnia. Viszont azután nem marad legális út a visszalépésre, tehát igenis jogos a megfogalmazás: lenyomják az ember torkán.
    Mondjuk én sose voltam nagy frissítésmániás, abszolút öncélúnak tartom ezt az erőltetett “fejlődést”. Mai napig a gyárilag felpakolt iOS van a telefonomon (ha jól látom 5.1) és sose láttam okát annak, hogy frissítsem. Töredékverziókra minek (hacsak nem valami katasztrofális hiba van, amit befoltoz), a hatosra az új maps miatt nem voltam hajlandó, a hetes meg úgy néz ki, mintha a “nagyik és unokák számítógépes klubjában” tartottak volna alapfokú coreldraw-tanfolyamot és ott készült volna.
    Azt is vegyük hozzá, hogy ez a nagy fejlődés mibe kerül. Nagyon jól hangzott, hogy a legfrisebb iPhone ötvenszer erősebb, mint az első, de sajnos ez a teljesítmény kell is a legfrisebb oprendszer normális működtetéséhez… A régi klasszikus recept, jókora adag parasztvakítás, a méret és a “fogyasztás” nem számít, úgyis elbírják az újabb telefonok.

    Amúgy szerintem az eltérés elsődleges oka az, hogy a hetes nagyon markáns változást hozott, a nyolcas ehhez képest (kívülről, felhasználói szemmel) alig valamit, tehát az embereket nem hajtja a kíváncsiság.

  9. Mindenki jön itt Steve Jobs-szal, meg azzal, hogy sz ùj készülék okádék, a rendszer szar stb. A sok okostojás közül hányan fogtak i6-ot a kezükben? Vagy pár idióta videóra alapozzák, hogy az ùj készülék nem massziv? Bármelyik 3 éves vékonyabb készüléket meg lehet hajlitani egy kis erőfeszitéssel. Furcsamód SOHA semmilyen problémám nem volt egyik készülékemmel, rendszertől függetlenül. Itt az iphone 6 a kezemben, nem hajlik, nem spóroltak ki belőle semmit. Könnyű, szép, letisztult, nem gyüjti az ujjlenyomatot, nem karcolódott azonnal össze stb. Az ios 8 is teszi a dolgát ahogy kell, igaz az akkuidő nem a legjobb, de ez ilyen ha az ember állandóan használja a készülékét. Az ember a saját tapasztalata alapján formáljon véleményt, ne pár kép, pletyka vagy szenzációhajhász videó láttán. Az Apple továbbra is prémium készülékeket gyárt, és ez továbbra is meglátszik kívül- belül.

  10. Before! Most szerintem volt idő rá kipróbálni és összehasonlitási lehetöség is volt arra hogy eldöntse melyik szoftvert válasza ! Ha nem tetszett a nyolcas akkor vissza lehetett állni a hetes verzióra ! Én is igy jártam el!

  11. @Before: több, mint 1 hét volt az iOS 8 megjelenése után, ami alatt bárki visszatehette a 7.1.2-t. eleve már ez is sokkal hosszabb idő, mint amennyi általában lenni szokott. aki ez idő alatt nem tudott tájékozódni, kipróbálni, dönteni, az így járt: évek óta, az iPhone 3GS megjelenése óta ez van, hogy nem lehet csak úgy visszatenni korábbi firmware-verziót, az iPhone 4s-sel kezdve meg már SHSH megléte esetén sem megy. aki az elmúlt évek alatt nem jutott ennek a tudomására, az lemaradt a 7.1.2 visszatehetőségéről.

    ugyanakkor egy tiszta restore, ahogyan rajtam kívül már többen írták tapasztalatként, a legtöbb esetben megoldja a problémákat.

    sem az Apple-nek, sem igazából neked nem érdeked, hogy korábbi firmware-t használj, mert az új verziókat azért is adják ki, hogy javítson a korábbiak esetén meglévő hibákat.

    ha ezzel nem ért valaki egyet, egyetlen dolog a célravezető: reklamálni az Apple-nél, csak ők fognak tudni változtatni ezen. vagy nem frissíteni. az iOS 8-ról annak legelső béta verziója óta folyamatosan vannak cikkek, és most itt volt a bő 1 hetes ablak, amikor mehetett a downgrade, tehát rengeteg lehetőség volt tájékozódni, és elég gálánsan hosszú ablak a visszatérésre, ha nem jött be.

  12. Ja i5s készülékem van!

  13. @Before: Mint írtad, hogy az iOS 5-öt használod…vannak még frissítések rá az App Store-ban? (Csupán kíváncsiságból. Én iOS 7 felhasználó vagyok. (iPhone 4S, iPad mini 1. generáció)

  14. Nos en latva, hogy milyen lett az uj lapatfon apleknel, gyorsan vettem egy vadas uj 4s-t 😉 szerintem ez a leggyonyorubb telefon a vilagon. Gyarilag 7.1.2 van rajta, es remekul fut, eszembeb sincs updatelni. Viszont: a tok friss uj telora ha bejon hivas 5 bol egyszer nem lehet felvenni a telot 🙁 egesz egyszeruen nem mozdul el a csuszka. Lassan foldhoz csapom ezt a gyonyoruseget, de tenyleg… Van otlete valakinek erre?

  15. @Ugyankerem: Kenytelen leszel restore-lni es igy frissiteni. Mar sokszor irtam nem gaz az io8 iphone 4s en nekem tokeletes. Az ipad 2 ot vagja totalra.

  16. @Ugyankerem: redmondpie on epp kitettek egy 4s 7.1.2 8.0.2 osszehasonlito sebessegtesztet. Nezd meg…

  17. @Jerome:
    nem vagy egyedül,nekem is nagyon belassult az ipad2-esem…pedig restore volt ráadásul:/
    még időben eszméltem és gyorsan visszaraktam a 7.1.2.-öt.
    hacsak nem lesz vmi gyorsulás később,marad rajta ez a verzió.
    hiába eljárt felette az idő…

  18. Attol felek, ha felteszem az ios 8 at, es megsem valik be akkor taccsra teszem az egy napos telomat. Az ipad harmamra feltettem, es lomha lett. Szerencsere akkor meg nyitva volt az alairasi ablak, vissza tudt tenni a 7est.

  19. Ezt a bugot nekem egyebkent az elozo iphonejaim is csinaltak. Biztosan valamely feltelepitett program az, lehet lepucolom csutkara, es tesztelem, hetenkent egy progit teszek vissza, talan kiderul igy.

  20. @daniel.oravecz: igen, vannak, bár szerintem már nem mindenhez. És néhány app (egyre több) nem kompatibilis. Szerencsére nem vagyok egy app-hajhász, eddig egy alkalommal szívtam a fogamat, de a 4S-emre nem teszek egyelőre új iOS-t, azt biztos. Majd veszek egy hatost, ha lecsengett az őrület, aztán próbálom megszokni…

  21. @Ugyankerem: ilyenkor, ha lezárod a telefont és feloldod, akkor felvehető a hívás. Egyébként legtöbbször simán csak a home-gomb megnyomására is. Persze ez csak tüneti kezelés…

  22. Before: koszonom szepen, ki fogom probalni. Ezek szerint neked is csinalja neha?

  23. Azt lenne jó előre tudni, mennyi idő a régi rendszer aláírási ideje. Most nem volt időm megjelenéskor feltenni próbából az új rendszert, aztán 2-3 nap után már nem mertem próbálkozni, nehogy ne tudjam visszatenni a 7-est. Meg persze jailbreak, 64Gb adat, stb, stb 🙂

  24. @egycsavo: már bezárult a 7.1.2 aláírása nagyjából tegnap.

  25. Sziasztok, iPhone 5s külföldi függő telefonom vettem nemrégiben R-Sim 9 pro-val, iOS 8 van rajta, de sajnos sehogy sem tudom aktiválni, downgraderől úgy tűnik lecsúsztam, jailbreak sincs hozzá, mit tudok ez esetben tenni? 🙁

  26. @Jadeye Értem, köszönöm, és azt honnan tudhatom meg milyen függő? Amennyiben ha aktiválnám is, se tudnám használni magyar SIM kártyával, ha jól gondolom, így gyakorlatilag semmit nem kezdhetek a készülékkel, míg nem jön iOS 8-ra jailbreak?

  27. Mivel, ahogy olvastam Apple nem írja alá a továbbiakban 7.1.2.-re történő downgrade-t…

  28. @b.vigor: hogy tudnád-e használni, az attól függ, hogy az R-SIM megy-e a készülékkel, mert akkor aktiválás után már használhatnád a kártyáddal. a jailbreak nem hacktivál már egy ideje, mert olyan hibát használ ki, ami technikai okokból csak aktivált készülékekkel működik. a függőség terén megkérdezheted azt, akitől vetted. vagy tehetsz egy próbát ez alapján: http://szifon.com/2012/12/28/gyakori-kerdesek-milyen-fuggo-az-adott-iphone/

    illetve vannak oldalak, amelyek IMEI alapján megmondják pontosan, de ezek legtöbbször fizetősek ($1-2).

  29. Sajnos a dobozt nem kaptam hozzá, akitől vettem ő sem volt tisztában a szolgáltatójával. Garancia viszont van rá még az Apple honlapja szerint, így amennyiben egy hozzáértő kisüttetné az alaplapot, akár garanciával kaphatnék egy új független készüléket?

  30. speciel ha lehetne, gondolkodás nélkül visszaraknám a 4s-emre az iOS 6.1.2-t. Nekem jobban tetszik. Sztem sokkal kiforrottabb mint a jelenlegi verzió.

  31. Jelezném, hogy a szifon.com alkalmazásban a hozzászólás formázasa szétesik, miután megjelenik. A webes felületen meg jó. (az alkalmazásban írtam meg)

  32. 7.1.2 van a 4s emen, és csodásan muzsikál. A hetest megjelenésekor feltettem azonnal, és fél évig szídtam. 7.1 óta visszatért az “ájfon” feeling.. Nem kritizálom a nyolcas oprendszert, hanem szépen kivárok. Szídja más. Majd 8.1 felé elgondolkodom rajta. Ez a hajlítos egyszerűen baromság. Mivel szerelő vagyok, aki terepen dolgozik, finoman fogalmazva nem kímélem a telefont.. Volt, hogy a heveder alá beszorult, és félig rajta ültem egy óra hosszat. Nem beszélve arról, hogy mekkorákat esett. A rekord egy folyosón 5 méteres vizszintes szaltó 2méteres pattogással, beton/ajtó landolással. Egy vékony szilikon tok van rajta. Más, valakinek tapasztalata ipad mini retinával a “nyócas”-sal?

  33. iPad Air, iPhone 4S marad mindkettőn a 7.1.2 örökre 🙂

  34. @b.vigor: természetesen nem. ha garanciában ki is cseréli neked az Apple, nem fogsz független készüléket kapni, pont olyan függő lesz az új, amilyen a régi volt. sehol nem cserélik függetlenre.

    @Mairtin: tudunk róla, köszi, javításra vár.

  35. @Jadeye: Értem, köszi, akkor az kilőve. Lekérdeztem az adatokat a telefonnal kapcsolatban, ahogy javasoltad.
    US Sprint függő.. Láttam vannak ilyen oldalak, amelyek azzal foglalkoznak, hogy feloldják a szolgáltatót, mint pl. a unlock.ultrasnow.eu, szerinted ezek mennyire megbízhatóak??

  36. @b.vigor: az a neve alapján szerintem kamu, mert ugye csak lopja az ultrasn0w nevet, úgyhogy én azt kihagynám a helyedben. a két szokásos oldalon (swiftunlocks, chronicunlocks) nincs Sprint unlock.

  37. A prémium termékről annyit, hogy az 5-ön kicsit egy év után jelent meg egy sárgás sáv a képernyő szélen. Persze garancia már nincs, nézhetem amíg meglesz. Amennyiben az árán kívül más is prémium lenne, akkor két év garanciát adnának.
    Az egy hetes időablakról – amíg a hetesre vissza lehet térni – meg annyit, hogy ha szabadságon, külföldön vagy akkor simán ki lehet csúszni az Apple által gyakorolt kegyből. Minimum egy hónap illene. Engem nem érintett szerencsére, mivel jailbreak nélkül a nyolcashoz hozzá nem nyúlok.

  38. Nem kell szakértőnek lenni, h miért frissítenek kevesebben. Az x.0 verzió mindig kiforratlan, lassú és bugos. Gyakorlatilag nincs befejezve, csak a határidő miatt van kiadva. Én tavaly is csak 7.1-nél frissítettem i5-ön. Lehet, hogy CSAK 30%-kal lassabb a 8.0, addig nem frissítek, míg nem közelíti meg a 7.1 gyorsaságát. Pont azt imádom, h száguld a teló.:) Ne vicceljünk kérem, semmi olyan feature nem jött be, ami indokolna ilyen performancia visszaesést. Engem meg ne akarjanak rávenni a váltásra évente, de még 2 évente se.

  39. @Blais: a vásárlást követő 90 napon belül vehetsz hozzá AppleCare-t, vagy mobilszolgáltatónál köthetsz biztosítást. az is lehet, hogy X idő múlva lesz rá visszahívási program, garancián túl is. a downgrade-re való lehetőség eleve nem jár, az már maga egy véletlen, hogy nem zárták be azonnal az aláírási ablakot, így minden egyes plusz nap maga is ajándék. ha fennáll az esély, hogy vissza akarod tenni a korábbi rendszert, akkor az elmúlt évekből már tudhatod, hogy az aláírási ablak elég hamar bezárulhat, tehát gyorsan kell cselekedned. a 7.0 és most a 8.0 megjelenésének kivételével pár óra volt csak az előző verziók aláírási átfedése.

  40. Nem tudom hogy ez a 8-nak köszönhető e azt vettem észre hogy a fotóknál van 16 db képem és az infót ha megnézem akkor 80 képet ír. tudtok erre mondani valamit?Előre is köszönöm.

  41. Ios 7.1.2 nél miért dobálja le a wifit-t? I5s


Add a Comment