fbpx Skip to content

Tudom, ez a kérdés legyen a legnagyobb probléma bármelyikünk életében, ugyanakkor rengetegen kérdezik különböző fórumokon és Twitteren, hogy vajon az új iPhone készülékek is hordhatóak lesznek majd zsebben?

cover

Természetesen a kérdés főképpen a potenciális női vásárlóktól szokott érkezni, hiszen nekik alapból kisebb zsebekkel készülnek a nadrágok. Az iMore csapata a napokban vette a fáradságot és alaposan “modellezte”, hogy hogyan is tudjuk majd zsebben hordani az új készülékeinket.

Tény, hogy mind az iPhone 6, mind pedig az iPhone 6 Plus sokkal nagyobb, mint az eddig megszokott iPhone-ok. Az előbbi egy teljesen új, 4.7 inches kijelzőt kapott, amelyet a tervezőknek sikerült úgy belevarázsolni a készülékházba, hogy csak minimálisan növekedtek annak előzetes méretei. Ugyanakkor az 5.5 inches kijelzővel rendelkező iPhone 6 Plus esetén ez már kevésbé mondható el, hiszen egy óriási készülékről beszélünk, főleg akkor, ha azt egy női kézben nézzük.

iphone6_mockup_front_pocket_hero

Annak érdekében, hogy pontos képet kapjunk a hamarosan megvásárolható készülékek méretéről, készítettünk egy kinyomtatható modellt mind a két iPhone készülékről, így akár már most is kipróbálhatjuk, hogy mennyire fogjuk tudni egy kézzel használni a keszülékeket, valamint hogy el fognak-e férni a zsebeinkben.

iphone6plus_mockup_back_pocket_hero

A cikkben található képeket az iMore csapata készítette, akik összehasonlították a HTC M8 (5″) és a Samsung Galaxy S5 (5.1″) készülékekkel is a saját maguk által kinyomtatott modellekkel.

galaxy_s5_front_pocket_hero

Ahogyan az várható volt, sem az iPhone 6, sem pedig az iPhone 6 Plus nem fog elférni egy szűk női farmernadrág zsebében, esetleg csak úgy, ha annak egy része kilóg. (Nem is tudom, hogy mire számítottak. :D)

iphone6_iphone6plus_5s_scaled_mockup_hero

Azonban egy kisebb női táskában vagy egy kabát zsebében már gond nélkül elférnek az új készülékek, így a női felhasználók számára megoldott a probléma, a férfiaknak pedig olyan nadrágot kell majd keresni, amiben elfér legalább az iPhone 6, amely több mint valószínű, hogy az összes olyan zsebben el fog férni, ahol eddig az iPhone 5 és 5s készülékünk is elfért.

iphone6_mockup_back_pocket_hero

Összességében tehát, ha fontos számunkra, hogy mindig a zsebünkben tudjuk hordani az új iPhone készülékünket, akkor egyértelműen az iPhone 6 lesz az ideális választás.

Te melyik iPhone vásárlását tervezed abban az esetben, ha lecseréled a jelenlegi készülékedet?

Olvasd el a hozzászólásokat is

37 Comments

  1. 5S 🙂

  2. Én azért nem mondanám kicsinek az 5S és 6 közötti méretkülönbséget. A kijelzőméret jó lenne, de a készüléktest nagy. A Sony Z3 Compact, na ott sikerült a bravúr, hiszen egy az i5S-nél alig nagyobb készüléktestbe gyömöszölték a 4,6″-es kijelzőt. Kár, h droid …

    Én maradok az 5S-nél és várom az “Air” iPhoneokat. Ha majd akarják, meg fogják tudni csinálni. De ha már lehet, akkor lehúzzák a népet előtte egy “fat” verzióval 🙂

  3. én inkább maradok a megszokott nadrágaimnál és az 5s-nél. meg a kabátaim is olyanok, hogy annak a zsebeiben sem férnének el. nekem az 5s az ideális!

  4. Sok 4, 4S tulajdonos szamara (esetleg 3GS) indokolt lesz egy valtas a 6-ra, vagy a 6 , mert azokhoz keppest valoban sokkal tobbet tudnak a vadiuj iPhone-ok, de a tobbieknek? Csak a kijelzo meret lehet az egyetlen donto motivacio.

  5. Baromi fárasztó, hogy a szifon nem képes napok óta más témával foglalkozni mint az iPhone 6 méretével.
    Komolyan mondom mintha 18 colos lenne az új készülék, egyszerűen nevetséges. :-/
    A nők amúgyis a táskáikban hordják a telefonjaikat, legyen az 2 colos, vagy 12 colos.
    Ergó téma lezárva.
    Egy normális férfizsebben pedig úgyis elfér még a nagyobb modell is, a rövidnadrágokban már kevésbé.
    Nekem egy Note 3 van, ami 5.7 colos és jelentem teljesen jó ez a méret.
    Aki attól fél hogy nagy lesz-e neki, majd vegye kézbe és próbáljon ki olyan funkciókat amit GYAKRAN használ.
    Hány percet telefonálsz naponta?
    És mennyi időt töltesz a többi appoddal napi szinten?
    Tényleg élvezetes és user friendly amikor a fél képernyőd elfedi a content elöl a billentyűzeted amikor be akarsz írni valamit… Meg amikor olyan kicsi egy-egy gomb hogy alig lehet rábökni… És még sorolhatnám.
    Nálam ezek döntenek és nem az hogy mekkora a nadrágzsebem…
    A többi gyártó már jó ideje nyomatja a 4.7 col körüli készülékeket amik rendszerint még vastagabbak is, még sincs ekkora pánik és felhajtás e körül.

  6. Tuti h veszek iphone 6ot, de biztos h nem a plus-t

  7. @Andoro: Mit vártál? 😀 Egy iPhone-nal foglalkozó blog miről fog írni az iPhone 6 bemutatása után? 🙂 Nyilván még napokig erről lesz szó, aztán ha megjelenik akkor meg ugyan csak napokig teszteljük. Sajnos 2 hétig még legalább erről fog szólni a blog.

  8. @admin: Mi a penész? Mostmár lehet akkor hozzászólni? wow 😀

  9. Minek a méreteken rágódni? Meg kell nézni azt a pár millió ázsia pöttöm nőt akik már idáig is ekkora vagy még nagyobb készülékekkel járkáltak. Valahogyan idáig is megoldták használatot, pedig az ázsiai emberekre igazán nem lehet azt mondani, hogy termetesek. 🙂

  10. Szerintem is totál felesleges a vergődés a méreten. Ma nézegettem a hasonló nagyságú készülékeket, teljesen jól használhatók, meg szerintem férfi zsebben simán elfér. Én most fogok váltani egy 4,3-as méretű készülékről, ami sokszor bizonyul kicsinek. Kényelmesebb egy csomó dolgot nagyobb kijelzőn nézni és csinálni.

  11. Kicsit off, de az iStyle-os link elavult…

  12. Számomra egy mobil akkor igazán értékes,ha minél nagyobb a képernyője,mivel sokat használom
    az INTERNETET útközben is!
    Aki nemszeret internetezni útközben,
    csak telefonálgatni,annak fölösleges
    a nagyképernyős mobil!
    Én az 5,5"-os iPhone 6 pluszt fogom
    megvenni! Az ujjak szépen hozzáügyesednek a nagyobb mobilhoz! Én még ettől nagyobb mobilt szeretnék! Megfigyeltem,hogy az emberek nagyrésze a kisebb mobilt is két kézzel kezeli,egykezes művelet helyett! Már régóta várok a
    nagyképernyős iPhonra,soha kisebbet, mint 5,5"!
    Hogy hová tegyük a nagyobb mobilt? Először legyen meg a nagyképernyőjű mobil, aztán lesz mindenki annyira kreatív,hogy rájöjjön arra,hol a legcélszerűbb tartani!

  13. Nekem I5 van. Egyenlőre nem érzem szükségét a cserének. Majd ha jön az S modell akkor szerintem váltok. 4,7 " -os készülék szerintem még kényelmesen használható, pedig nekem kis kezem van . 5.5" szamomra elképzelhetetlen . Kézbe kell fogni és át kell érezni a feelinget.

  14. @boki1981 egyelőre != egyenlőre

  15. @Walaky: milyen iStyle-os link?

  16. @medicalmasseur: vegyél cellular iPadet, azzal tényleg lehet INTERNETEZNI…

  17. @medicalmasseur: Hasitasi nem kér kódot… :DDDD

  18. Szívesen megnézném egyesek gatyáját !!! Biztos az a gördeszka stílusú félig kivan a picsam gatya aminek nagy zsebei vannak ! Hát kérem nekem levis 501 és tarsai es meg az iphone5s emet is ki kell vennem a zsebembol mikor vezetek .

  19. Hogy a címre válaszoljak, egyikben sem. Nekem G2-m van de nincs olyan ruhám sem nyári, sem őszi amiben elférne, úgyhogy készüljetek fel

  20. Érdekes hogy sokan arról beszéltek mit kell megszokni és mit kell tenni hogy bárkinek meglehessen az új készülék valamelyike.
    Mielőtt az első iPhonet megvettem volna, már volt egy elképzelésem az ideális telefonról. Számomra egy gps képes telefon amivel az emaileimet és néhány webhelyet is megnézhetek, aminek a mérete kicsit nagyobb az akkor szokásosnál, hogy az autoban elhelyezve is jól látható legyen a képe, de nem olyan nagy hogy ne lehessen bármikor zsebbretenni, sokáig kerestem ezt a mobilt de nem volt semmi a piacon, és aztán kijött az apple a telefonjával és pont az volt amit akartam.
    Ma Valahogy megfordult a helyzet. Nem igény van valami újra és apple megcsinálja, hanem csinálnak valamit ami mivel apple kell mindenkinek, és máris ott tartunk, hogy ki miről mondd le érte. Jelenleg arról a legalapvetőbb dologról hogy könnyen zsebbrevágjuk.
    Ha a 4 es készülékre felmenne az ios8 ha a 4s el működne az apple watch, amíg működnek soha nem cserélném le őket, de ha családi megosztást akarok vagy az órát,- már én is rá vagyok kényszerítve a cserére… Egyenlőre megalkuvasként itt az 5s.
    Mi lesz később?

  21. Én egy 110kg-os nagy állat vagyok. A retinás minit beleteszem némelyik nadrágzsebembe. Természetes, h nagyobb kijelzőn jobb dolgozni, de mégsem akarom, h egy nagy tepsi nyomja ki a zsebem, mindig ki kelljen venni, ha le akarok ülni. Külön szütyőt sem akarok erre a célra, h abban hordjam. Amire nekem kell a telefon, arra elég a kisebb méret is. Ha meg arról van szó, h nagyobb kijelző kell (mondjuk játéknál) akkor fogom az iPadet.

  22. Danikorpai ! De igen ez a legfontosabb kerdes mivel ez is olyan mint a Nő : az első szempont amit látsz a külső . Aztán jöhetnek a belső értékek ! A telefonnál ez a méret ami egyenlő a külsővel ! Tökéletes lett volna ha az 5 s merete marad es abba teszik az ujdonsagokat . Mert lehetseges! Engem pl. nem zavarna 1 akar 2 mm vastagodas ha az a tudasa javara megy mint az uj chip vagy az optikai zom , amiknek nagyon orulok . Es lassuk be , hogy akik ilyet allitanak miszerint jobban lathato lesz az ujj i6 os kepen narmi szoveg az elvan tevedve . Nem lesz olyan lathato kulonbseg ami megerte volna ezt a meretvaltozast arra ott vannak a tabletek en is azt hasznalom . Nekem az 5s merete idealis arra amit tudnia kell egy okos telefonnak kiemelnem TELEFONNAK . Ugyan mar meg is van az iphone6 plusom az USA ba mar csak a kezhez vetelet varom ! De csak mert ingyen van ! Maskulonben nem kellene . Igy ha oldaltaskaval megyek benne lesz egyebkent csak az 5s fer el a zsebembe es az is hatareset.

  23. Mekkora helyet foglal az ios 8? Többet mint az ios 7?

  24. A noi gatyak tobbsegen nincs is zswb vagy valami minimalis,de ezuk is kicsi is.buliban rendszeresen mell kozul illetve csizmabol kapjak elo a telot.

  25. Női gatyán már alig van zseb. De ha megfigyeltek, a telefon mindig a kezükben van és a csuklón lóg a retikül.
    Ez a trend. Ezért mindegy a méret…. Legalábbis a telefonoknál 🙂

  26. i6!
    és remélem ingyen adja a T… 😀

  27. Optikai zoom ez honnan ered? Én csak képstabilizátorrol hallottam…

  28. IPhone6 plus 3x optikai zom!

  29. @mrisz32: az Apple sehol nem ír optikai zoomot. (mi sem írtuk azt, hogy optikai lenne, csak hogy zoom.)

  30. Ti irtatok:Az iPhone 6 Plus pedig megkapta az optikai képstabilizátort is. Jobb lett az arcfelismerés és háromszoros zoomot is kaptunk.

  31. Lehet rsszul ertelmeztem de ez remlett es ugy ertettem hogy 3x optikai zoom !

  32. Oldalzsebes farmerba siman elfer. 🙂

  33. @mrisz32: Az optikai képstabilizátor az nem egyenlő az optikai zoomal. Sokan rosszul értelmezték számomra értehetetlen módon. Az optikai képstabilizátor az az amikor az objektív ellensúlyozza a kéz remegését. Az iphone 6 plus tehát nem szoftveresen oldja meg, hanem mozog benne az obi annak érdekében hogy szebb stabilabb képet kapjunk, ezáltal sötétebb térben is tudunk jobb képet csinálni.

  34. Stim koszi! Es mi az a 3x ?

  35. Meszi83 : elfer egy platon is !

  36. @boki1981: Szerintem az IOS 8 is belefér a nadrágzsebbe egy i5-ön, de a 6-oson már ki fog lógni a zsebedből mert ott jobban szétpakolászik, mert nagyobb a doboz.., 🙂

  37. Egyébként ezt már rég pofázom, hogy hová a fészkesbe teszem ???
    Kezembe fogjam mint egy hülye vagy vegyek neki rózsaszín pici tasit ?? Ez egy telefon !!!! Nem egy tablet.


Add a Comment