fbpx Skip to content

Az Apple egy meglehetősen érdekes jelentést tett közzé a napokban. Azt eddig is tudtuk, hogy mindig igyekeznek jó benyomást kelteni a befektetőkben és a vásárlókban, ennek érdekében pedig rendszeres időközönként engedtek némi betekintést a belső folyamataikba és a munkaközösségbe, különféle statisztikákon és kimutatásokon keresztül. Céljuk pedig csupán az, hogy az átlagember még közelebb érezze magát az almás közösségi szférához. Aktuális kimutatásukban az alkalmazottaikról tettek közzé információkat, pontosabban azok vállalaton belüli megoszlásáról, nemek és népcsoportok tekintetében. A közhiedelem szerint a technológia, mint iparág, leginkább a kaukázusi (tehát fehér) férfiak által benépesített szakterület, ám a közzétett adatok szerint az Apple háza táján ez közel sincs így.

diversity

A kimutatás szerint 10 dolgozóból legalább 7 biztosan férfi, ami ugyebár azt jelenti, hogy a cupertinóiaknál is az erősebbik nem irányába hajlik a férfi-női mérleg nyelve. Ezt a különböző divíziók mentén kicsit tovább elemezve kiderült, hogy a tech dolgozóknál 80%-ban, a nem-tech dolgozóknál 65%-ban, míg a vezetőségnél 72%-ban képviselteti magát a férfi nem.

Népcsoportok függvényében ezek a számok még jobban megoszlanak. A kaukázusiak a munkaerő 55%-át teszik ki, ami azért lehet egy említésre méltó statisztika, mert a legutóbbi népszámláláskor 62.6% volt a fehér emberek aránya az USA-ban. Hogy mi a helyzet a többi népcsoporttal? A dolgozók 15%-a ázsiai, 11%-a spanyol ajkú (mexikói, kubai stb.), 7% pedig afro-amerikai. Továbbá 2% sorolta magát több nemzetiséghez is, 1% egyéb választ adott, 9% pedig nem kívánt nyilatkozni, vagy részt venni a felmérésben.

Apple-Employees

Az Apple jelenlegi vezérigazgatója, Tim Cook a következő nyilatkozatot tette a statisztikákkal kapcsolatban:

“Az Apple elkötelezett híve az átláthatóságnak, többek közt ez az oka annak, hogy a jelenlegihez hasonló statisztikákat tettünk közzé az alkalmazottainkról. Engedjék meg, hogy tisztázzak valamit: vezérigazgatóként nem vagyok elégedett a kimutatott számokkal. Számunkra ezek az információk nem újak, viszont úgy gondolom, hogy keményen kell még dolgoznunk azon, hogy javítsunk ezeken a mutatókon. Célunk egy olyan vállalat és munkahelyi környezet kialakítása, amelyben a különböző etnikumokhoz tartozó emberek békében és egyetértésben képesek együttműködni és alkotni.”

Apple-Retail-Employees

Cook az utóbbi években egyébként is sokat tett azért, hogy például a nemek tekintetében minél változatosabb szférát alakítson ki házon belül. Ennek eredményeképpen több női vezetőt is felbérelt, közéjük tartozik például Angela Ahrendts, aki az angol luxusékszerekkel foglalkozó Burberry igazgatója volt korábban, vagy Lisa Jackson, aki a környezetvédelmi és zöld energiával foglalkozó projekteket menedzseli az Apple-nél, illetve szintén a női vonalat erősíti Denise Young Smith, aki az Apple globális emberi erőforrásért felelős alelnöke.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment