fbpx Skip to content

Nemrégiben olvashattunk az App Store kiemelkedő júliusi hónapjáról, a napokban pedig azt is közzétették, hogy az Apple 629 ezer munkahelyet teremtett az Európai Unióban. A szám elsőre óriásinak tűnik, de egy elég részleteses elemzésben levezették hogyan is jött ki ez.

apple-products-in-europe

Kicsit meglepő módon az App Store került az első helyre, köszönhetően a fizetős fejlesztői regisztrációknak. Ugyanakkor jusson eszünkbe, hogy aki regisztrált fejlesztő, az nem feltétlen ad ki alkalmazást. A dolog másik része viszont épp ezt ellensúlyozza, amikor egy regisztráció történik ugyan, de az adott alkalmazáson egy egész csapat dolgozik, így a kettő nagyjából kiegyenlíti egymást.

Ez a fenti szám alapvetően négy részből tevődik össze:

  • 497 ezer fő közvetlenül köthető az App Store-hoz;
  • 132 ezer olyan munkahely, amit az Apple közvetlenül vagy közvetetten támogat;
  • 116 ezer fő az Apple növekedése következtében talált munkát;
  • 16 ezer főt pedig közvetlenül az Apple foglalkoztat.

Nézzük meg részletesebben a számokat.

App Store

A 2008-as indulás óta csaknem félmillió új munkahely köthető az App Store-hoz, Európából 280 ezren tagjai az Apple fejlesztői programjának. Érdekességképpen: az Egyesült Királyságban 61100, Németországban 52200, Franciaországban 30000 résztvevője van a programnak. Magyar adatot az Apple sajnos nem közölt. A fejlesztők eddig 6.5 milliárd dollárt kaptak alkalmazásaikért, a teljes alkalmazáspiac 16.5 milliárd dollárral járul hozzá az EU GDP-jéhez, ami 12%-os éves növekedést jelent. 2014-ben a világ GDP-jéből ez a szektor 86 milliárd dollárral részesedik.

economy-hero

Apple közvetlenül

A cég közvetlenül 16 ezer főt foglalkoztat 19 országban, a szám az elmúlt évek dinamikus növekedése során nőtt ekkorára. A cég Európában szinte mindennel foglalkozik: értékesítés, beszerzés, kockázatmenedzselés, gyártás, ügyfélszolgálat, stb. Csak az AppleCare keretében 6000 ember dolgozik.

A legnagyobb foglalkoztató az Egyesült Királyság 5000 fővel, második Írország 4000 munkavállalóval. Az írországi Corkban van a cég európai központja, most építenek egy vadonatúj irodaházat, ami abszolút zöld lesz, mivel például napelemek biztosítják az energiaellátást (Írországban azért olyan sokat nem süt a nap…), összegyűjtik az esővizet, és okosvilágítás is lesz az épületben.

Már 101 Apple Retail Store van 8 országban, üzletenként átlagosan 100 munkavállalóval.

retail-background

Beszállítók

Az Apple-nek 4500 beszállító dolgozik. Ilyen például a német Seele, aki az Apple Store-ok hatalmas üvegfelületét készíti. Már 2001 óra együtt dolgoznak, ők készítették a New York-i Fifth Avenue üvegkockáját, de ők látják el hajlított üveggel az épülő űrhajót, az Apple Campus 2-t is.

partners-hero

Apple Premium Resellers

Nem szabad elfelejtkezni az Apple Premium Resellerekről sem. Ők azok, akik az Apple-termékek széles skáláját kínálják, mintegy helyettesítve a hivatalos Apple Store-okat. 580 APR van Európában, tehát szinte mindenhol hozzá lehet jutni az Apple termékeihez.

Érdemes megnézni az Apple hivatalos kommunikációját (ezen a linken találod), elég profin van összerakva. Persze a szöveg elég marketinges és hemzseg a Steve Jobs által is használt szavaktól (amazing, important, significant, incredible, entirely new, innovation).

Aki azon gondolkodik, hogy saját személyével akarja növelni az Apple-alkalmazottak számát, megteheti. Jelenleg három pozíciót hirdettek meg budapesti székhellyel. Aki alkalmasnak érzi magát a meghirdetett munka valamelyikére és lemond a családjáról, az ezen a linken keresztül jelentkezhet.

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Miért kell lemondania a családjáról annak, aki az Apple-nek akar dolgozni?

  2. Ezeket a kozmetikázott számokat… Mint a drága kormányunk csinálta volna…

  3. @The Count: nem értem, mi ezen a kozmetikázott? vagy ha ezek kozmetikázottak, és így a valós számok mások: mik a valós számok?


Add a Comment