fbpx Skip to content

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a vezeték nélküli töltéssel foglalkozó technológiák és az ezeket felhasználó mobileszközök. Ki tud ellenállni egy olyan készüléknek, amit töltéskor nem kell hozzáláncolnunk a számítógépünkhöz vagy a fali csatlakozóhoz? A konkurens vállalatok már felfedezték a vezeték nélküli technológiában rejlő lehetőségeket, és nem egy olyan kütyüt dobtak piacra, amelyekbe már beépítették a vezeték nélküli töltéshez szükséges fizikai elemeket.

starbucks-powermat-1

Az Apple is már évek óta foglalkozik a témával és dolgozik a saját megoldásán, most pedig a már eddig megszerzett szabadalmak listáját bővítették egy újabb megvásárlásával, név szerint az NFMR technológiával. Az NFMR – vagyis Near-field Magnetic Resonance, kis távolságú mágneses rezonancia – hasonló elveken alapszik, mint a jelenleg elterjedt indukciós töltési technológia, ám némileg mégis eltér attól.

Az indukciós töltés gyakorlatilag a transzformátorok működési elvén alapul. Szükség van tehát hozzá egy adóra és egy vevőre. Ezeket egyaránt egy-egy tekercs képezi. Az adóegység tekercsén váltóáram hatására időben változó mágneses tér indukálódik. A változó mágneses tér a vevőegység tekercsében ismét váltakozó áramot generál, és ezt egyenirányítva (egyenárammá alakítva) lesz képes az adott eszköz akkumulátorának töltésére. Az áthidalható maximális távolság többek között a tekercs átmérőjének függvénye; a jelenlegi megoldásoknál ez alig több néhány centinél. A nagyobb távolság eléréséhez akkora tekercsekre lenne szükség, ami a töltőállomás hordozhatóságának a rovására menne.

how-wireless-charging-works-resonant

Az Apple újonnan megszerzett szabadalma a mágneses rezonancia elvén alapul, amelynek a konkrét megvalósításáról még nem sokat tudni. Annyi azért látszik a szabadalmi leírásból, hogy a teljesítmény- és hatásfoknövekedés titka a két egymásra hangolt rezgőkör alkalmazása. Nem csupán egy hagyományos transzformátorról van tehát szó, hanem két, azonos sajátfrekvenciájú LC-körről. Hasonló ez az izgalmas nagyfeszültségű kísérletek egy fajtájához gyakran használt Tesla-tekercsekhez.

Akárhogyan is oldja majd meg a vezetéknélküli töltést az Apple, az mindenképpen kecsegtető lehet azonban számunkra, hogy az áthidalható távolság a jelenlegi néhány centiméterről akár egy méterre (vagy még nagyobbra) is megnövekedhet, így úgy is lehetőség lesz tölteni az iPhone-unkat vagy iPadünket, hogy csak a töltőállomás közelében tartózkodunk. Természetesen egy ilyen adóegység több eszköz töltését is el tudja látni egyidőben, így a megfelelő vevőegység megléte esetén akár Mac-ünket vagy Macbookunkat is tölteni tudjuk majd vezeték nélkül, ami, valljuk be, elég jól hangzik.

wireless-charger-receiver-for-iphone-5-operation

Sokatokban pedig fel is merülhet a kérdés, hogy vajon a szeptemberben megjelenő iPhone 6 tartalmazni fogja-e már a vezeték nélküli töltéshez szükséges vevő egységet? A válaszunk az, hogy valószínűleg még nem, de már nem kell rá sokat várnunk. Bár a meglévő – indukciós elven működő, de hangolatlan – megoldást az Apple beépíthetné a jövőben megjelenő termékeibe, de ez nem illeszkedne az üzletpolitikájukba, hiszen a cupertinói óriás mindig is az innovációs megoldások elsőszámú beszállítója volt.

Azt viszont kijelenthetjük, hogy a vezeték nélküli töltési technológiák jelentősen átformálhatják nemcsak mobileszközeink töltési szokásait, hanem a háztartási berendezéseinkét is. Persze a megvalósíthatóság még számos kérdést vet fel a jövőre nézve, de ezek a technológiák már léteznek, és könnyen lehet, hogy hamarosan a mindennapjaink részévé fognak válni.

Ha valaki mindezt működés közben is meg szeretné nézni, annak ezt a 2009-es videót ajánljuk, amiben egy LCD tévén és a három nagy gyártó mobilkészülékein (Nokia, Google, Apple) demonstrálják a techológiát:

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. Na ENNEK talán – mondom talán – több értelme és gyakorlati haszna lesz, mint az 5~40 mm hatótávolságú Qi szabványnak, ami miatt folyton sír a szája minden geek-nek, hogy miért nincs benne néhány készülékben, ide értve az iPhone -okat. Azok a cuccok inkább vannak töltéskor “hozzáláncolva” a géphez vagy a fali csatlakozóhoz, hiszen töltés közben ugye szinte mozdítani se tudja a paraszt, vagy emelgesse a töltőlappal együtt a füléhez … Yeah! 🙂

    Viszont az egész lehetséges technológia még így sem hoz lázba, két okból sem:

    1.) szeretnénk e magunk körül egy n+1.-ik elektromágneses mezőt, hogy szépen nőjjön a cojones’?
    2.) a vezeték nélküli töltés lassú, több veszteséggel (hő) és az akkumulátor többlet terhelésével jár (hő), ami ráadásul tovább csökkenti annak élettartamát … persze javítsatok ki, ha rosszul tudom, én is csak úgy olvastam!

  2. A vezeteknelkuli toltes kenyelmes.

    Egy HP Touchpad tabletet hasznalok igy. Az eredeti fali adapteres tolto 2000mA aramot juttat be, ha ezt az adaptert a wireless tolton at hasznalom, akkor 1400mA hasznalhato.

    A toltesi ido irrevelans, mert mivel ez egy kenyelmes asztali tarto ( http://homokozo.czo.hu/hp-touchpad-touchstone-charging-dock7.jpg allithato dolesszog, az eszkoz allo es fekvo helyzetben is rahelyezheto ), igy a tablet az ido nagyreszet ebben tolti, mivel idetenni konnyu, es nem kell kabeleket dugdosni. Azt nem vettem eszre, hogy jobban melegedne az eszkoz, mintha kozvetlenul USB kapcsolattal toltenem.

    Van egy ilyen wireless toltos PalmPRE telefonom is regrol ( http://www.geek.com/wp-content/uploads/2009/05/palm_pre_touchstone.jpg ).

    En igazabol abban bizom, hogy elfelejtik ezt az altalanos “toltolap” szindromat, es ilyen eszkozokhoz designelt toltok jelennek meg. A PRE toltoje peldaul lehetove teszi az asztali hasznalatot (mert a keszulek enyhen dontott formaban van rajta), es pl olyan extrakat tud, hogy ha csorges kozben leemeled a toltorol, akkor automatice felveszi a hivast, ha pedig visszahelyezed, akkor leteszi.

  3. @ Czo: Ez jó, de a tablet része más tészta, az nyilván elvan a dokkon/Qi vackon is, ritkábban kapkodod fel, emeled fülhöz … a melegedés részét én is csak olvastam, de ezt a Qi dolgot eddig semmilyen formában nem tették vonzó alternatívává nekem (!) az 1-2 méteres töltőkábellel szemben, telefonhoz szerintem inkább geek gadget, mint hasznos kiegészítő

  4. En az elso Ericsson T28s telefonom ota asztali tartoban tartok minden telefont/PDAt, amikor itthon/irodaban vagyok. Sohasem hasznaltam meg koldogzsinoron logva a telefont.

  5. Nagyon jo cikk, engem érdekelne egy tanulmány az egészségügyi hatásairól is, ha huzamosan egy ilyen mezőben tartózkodunk. Persze ott van már a mobilhálózat, a WiFi, a Bluetooth, a GPS és ki tudja még mivel vagyunk bombázva már így is. Olvastam valahol, hogy egy minimális töltést is elő lehet állítani a jelenleg minket körülvevő rádiós zajból is. Inkább ezt kellene fejleszteni, mint még egy teret behozni az életünkbe.

  6. Nagyon jo otletnek tartom! Vegre! Szerintem ez lesz a 6s legfontosabb ujitasa, amiert jovore ismet mindenki telot cserel majd :-). A netet bongeszve rengeteg kiegeszito kaphato, de nyilvan az apple szokasahoz hiven elegans, atgondolt es minden eszkozukre kiterjedo megoldast hoz majd.

  7. @Jecy: Annyira alacsony értékekről beszélünk, hogy ennek elenyésző élettani hatásai vannak. Már a levegőben, nyalogatni azért nem ajánlott 🙂 Egy trafóházban lennének problémák, de egy ilyen kis teljesítményű elektromos tértől nem lesz semmi baja az embernek.

  8. @Jecy: A rádiós “zajból” is csupán milliwattokat lehetne kinyerni, ami édeskevés bármire is. Plusz ezzel csökkenne a rádiós készülékek hatósugara (semmi sincs ingyen), azaz növelni kéne az adók teljesítményét. Ezért is tilos ilyen energiakicsatoló eszközök használata. Pl. ismerek olyan történetet, hogy nagy teljesítményű középhullámú rádióadó környékén élő család a kerti hangulatvilágítást indukciós elven kívánta költségoptimalizálni, a megoldás működött is, azonban nem volt hosszú életű, mert bemérték, lekapcsolták, és a megspórolt villanyszámla többszörösét fizettették meg velük büntetésként.

  9. Ez egy nagyon régi ötlet, csak megint újdonságként adják elő. Egyébként jó a technológia, csak az elektroszmog szennyezésnek ez sem kedvez igazán.


Add a Comment