fbpx Skip to content

A múlt héten megjelent iOS 8 beta 4 egy teljesen új menüponttal bővült az európai felhasználók számára, amely az EU-n belüli külföldi utazások alkalmával lesz igazán hasznos a számunkra.

iOS-8-Logo

Az “EU Internet” opció lehetővé teszi, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság döntése értelmében az európai szolgáltatók ügyfelei az EU tagországaiban a roamingdíjak eltörlése után a hazai szolgáltatójuk mobilinternet-előfizetését más tagországban külön díj nélkül használhassák. A döntés 2015. december 15-én lép életbe, de a díjak addig is csökkennek, és egységesebbé válnak.

Ennek előfutára, hogy az EU-s tagállamokban és valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén történő roaming esetén a kezdeményezett hívások díja 2014. július 1-jétől majdnem 19 százalékkal, a fogadott hívásoké megközelítőleg 27, az SMS-küldéseké 23 százalékkal csökkent. Az adatforgalom díja a jelenleginek kevesebb mint felére csökkent: az 54 százalékos árcsökkentés után 1 megabyte adat küldése, vagy fogadása 78,3 forintba kerül.

Az apró, de annál hasznosabb opció tehát akkor lesz érdekes majd a Beállításokon belül, ha a készülékünket külföldön használjuk és aktiváljuk a roaming szolgáltatást, amely az egyik leggyakrabban emlegetett vitatéma a különböző fórumokon.

Úgy tűnik, hogy az Apple az egyike az első készülékgyártóknak, amelyek a leggyorsabban alkalmazkodnak majd ezen új feltételekhez az “EU Internet” beállítás segítségével.

iOS8_EU_internet

Összességében tehát, ha 2015 decembere után fogunk utazni az EU tagállamain belül nem kell többé félnünk a roaming díjaktól, továbbá ha mégis felmerülne valamilyen extra költséggel járó adatforgalom, azt az iPhone készülékünk “EU Internet” beállításával könnyedén letilthatjuk vagy engedélyezhetjük, így nem fog később meglepetésként várni a csillagászati telefonszámla.

Igaz, az iOS 8 még igencsak fejlesztés alatt van, de érdemes megjegyezni, hogy jelenleg az EU Internet opció csak akkor aktiválható, ha az Adat-roaming is be van kapcsolva, ami pontosan az eredeti opcióját teszi lehetetlenné. Az viszont működik, hogy bekapcsoljuk egymás után mindkettőt, majd utána átkattintjuk kikapcsolt állapotúra az Adat-roaming kapcsolóját. Ekkor az EU internet kapcsolója zöld marad, ami a bekapcsolt állapotot jelzi, de egyúttal inaktív lesz maga a kapcsoló, tehát az állapota ilyenkor nem változtatható. Valószínűleg ezt a következő frissítések alkalmával természetesen javítani fogják a fejlesztők.

Természetesen ennek tesztelésére még elég sokat kell várnunk, így mire élesben is használni kell majd, addigra szinte biztos, hogy már sokkal egyértelműbb lesz a dolog működése.

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Nevetseges ez az egesz roaming dolog. Letre sem kellet volna hozni, nemhogy ennyi ideig hagyni hogy legyen.

  2. @mazsi1911: Még, hogy van az oké. Az árak irreálisan drágák, de az EU egyik értelmes lépése a nem túl sok közül az, hogy ezt eltörlik és használhatom az itthoni előfizetésemet külföldön. Na de, hogy átlépek a határon és olcsóbban küldök SMS-t, mint itthon… 😀

  3. @ef-dani: Szerintem ennél izgalmasabb a fordítottja! Mert egy külföldi, filléres előfizuval itthon sokkal olcsóbban beszélhetek, mint a honossal!!!

  4. Szerintem ez az itthoni árakat is le kell törje!

  5. Nem teljesen értem a cikket, mármint, hogy a kapcsoló mit csinál. A jogszabály szerint, hazai áron menne az internet roaming 2015-töl. De IOS opprendszer alatt csak akkor, ha a kapcsolót átkapcsolom? Ha nem kapcsolom át, akkor meg továbbra is horror áron? Elég értelmetlen megoldás.
    Én az apple helyébe úgy kezelném a dolgot, hogy a szokásos kapcsolóval le lehessen tiltani a netet, és lehessen engedélyezni.

    Az új kapcsoló bekapcsolásakor, ha EU-s szolgáltató hálózatán vagyok, akkor viszont csak az EU-s hálózaton engedélyezné a netet.

    De így ahogy le van írva totál felesleges az egész.

  6. @itanczos: attól mert külföldi előfizud esetleg olcsóbb havonta, a magyarországi számok hívása nemzetközi hívásnak számít, az meg kötve hiszem, hogy olcsóbb lenne, vagy alapból benne lenne a csomagban.

    @feherb: ott a pont.

  7. @itanczos: Ez tényleg érdekes probléma. Nem tudom, mit fog rá lépni a kormány. A magyar előfizetés már csak a távközlési adó + 27% ÁFA miatt sem tud olyan olcsó lenni, mint néhány külföldi csomag. De ha mindenki külföldi szolgáltatóhoz viszi az előfizetését, akkor miből fogják fenntartani az itthoni hálózatokat?

  8. @itanczos: Egyelőre nem törte le. Most tényleg az van, hogy itthon 29 forintért küldök SMS-t, Szlovákiában 24. 😀

    @feherb: Az Adat-roaming kapcsolóval tiltani tudod a külföldi adatforgalmazást (most is). 2015. decembertől az EU-ban viszont nincs “roaming”, az itthoni előfizetésemet tudom használni ugyanúgy, mintha itthon lennék. Például, ha az Adat-roamingot kikapcsolom, de az EU internetet bekapcsolom, akkor ha 2016-ban mondjuk Görögországba megyek, akkor Szerbiában és Macedóniában nem fogok adatot forgalmazni, de amint fellépek valamelyik görög hálózatra, rögtön felár nélkül tudom nézni az emailjeimet, stb. Pont a görögök egy jó példa erre a híresen szar vezetékes internetükkel, az itthoni előfizummal tudok a szállodába hotspotot csinálni magamnak felár nélkül, ami lehet jobban működik, mint a szálloda wifije. (bár erre ott most is van már megoldás a turista SIM-mel).

  9. Mar ne haragudj de amig mo.n nincs korlatlan mobilnet csomag addif az osszes szolgaltato bekaphatja.

  10. Sziasztok! Erre a roaming dologra a saját példámat tudom felhozni, miszerint szüleim vidéken laknak, ahol a vezetékes net meglehetősen ingadozik, de a mobil működik rendesen és a mobilnet is. Én külföldön élek de az előfizetésem talrtalmazza a mobilnetet is illetve a szolgáltatón belüli korlátlan hívást és kártyánként 1gb netet valamint 60 perc külföldi szám hívását. Tehát ha szüleimnek haza hozok egy társkártyák, akkor hiába itthol vannak, akkor is ingyenesen beszélünk mobilon, illetve a telefont modemként használva majd élvezhetik a netet is. Arról nem is beszélve hogy jelenleg ha most itthol használom a kártyámat akkor percenként 0.06€ a hívás indítása ittholi számra. Ja és a csomagom havi díja 20€. Ezek alapján mindenki gondolkozhat hogy mi is éri meg. Nekem feltêtlenül megéri.

  11. Kicsit el vagytok tévedve. Amiről beszéltek, az piaci liberalizáció lenne, vagyis minden szolgáltató beengedése az összes tagországba korlátozás nélkül. A roaming korlátokhoz kötött, életvitelszerűen nem használható.

  12. @feherb: a kapcsoló nem a net árát hivatott szabályozni. A célja az, hogy ezzel letilthatod a roaming-ot ha nem EU országba utazol, de bekapcsolva marad amíg az unijón belül vagy.

  13. Amúgy egy éve néztem talán, a szomszéd orange-nál kb 6000 ftnak megfelelő összegért kapsz olyan csomagot, ami 1000 perc országon belüli hívást, korlátlan adatforgalmat biztosít az egész eu-ba meg 300 perc lebeszélhetőséget bárhova. Igen akár Magyarországra is. Egyedül azért nem váltottam, mert adatforgalmat nem akartak olcsón adni külföldre, de ha ezt meglépi valamelyik, akkor intek a magyar szolgáltatóknak 🙂

  14. Akkor egy kis angliai ar:a legdragabb csomagban vagyok 36 font (14000 FT,de csak mert ilyen szar a fonrint) kapok ezert 5ezer sms-t 2ezer percet es halozaton belul meg 5ezer percet,plusz annyi netet az az atya Ur Istennek is eleg lenne mivel korlatlan…se lassutas se semmi.(csinaltam en mar 50 GB forgalmat meg se rezzentek:). Az meg egy mas kerdes hogy ez a 36 font 6 orai munkaberem,tehqt olyan mint otthon egy 5ezres elofizu.

  15. @pete66: Az tenyleg jo draga! Enyem £12-ert ad 250 percet, korlatlan sms, net es halozaton beluli hivassal. Magyar vezetekest hivni 1p/perc, mobilt 4p, az sms meg 8p. £20-ert adjak ugyanezt 2000 perccel es meg elofizetes sincs.

  16. @c5ab1: akkor neked is giffgaff payg van és a £12 goodybag-et veszed:) verhetetlen és még hűség sincs!

  17. @sandrew: Igen, de ebben a honapban kiprobaltam a 4G-t… Nagy hiba volt, 1 het alatt elment az 1GB data.

  18. Régebben volt itt egy cikk az osztrák mobildíjakról. Nos, ha tényleg ugy van ahogy ott leírták, jövőre nyitok egy osztrák előfizetést vagy egy dominó kártyát (nemtom ott hogy nevezik) T-ék meg lepippanthatnak Voda és Tele aktív közreműködésével.


Add a Comment