fbpx Skip to content

Múlt héten írtunk arról, hogy noha az iPhone 6 még meg sem jelent, de Kínába már megérkezett a korábban megjelent koncepciókra épülő iPhone 6 klón! Erről most videót is készített a 86digi.com.

110

A készülék természetesen nem rendelkezik ujjlenyomat-olvasóval, sőt a rajta lévő szoftver sem az iOS. Mondjuk szerintem ez nem lepett meg senkit, külsőre ugyan hasonlít a koncepcióhoz, de a videóban majd láthatjuk, hogy az anyag és az egész készülék megmunkálása katasztrófa, az alsó csavarok egyike még ki is lóg…

Nézzétek meg a videót:

A szemfülesebbeknek feltűnhet a Beállítások appban görgetős résznél a sok eltérés a valódi készülékekkel és az iOS 7-tel szemben, például a készülék állítólagos modellszáma (MD297ZP), amire rákeresve kiderül, hogy az a Hong Kongban értékesített fekete, 16GB-os iPhone 5-ök modellszáma. De ez csak az egyik arcátlan lódítás, a másik durva ferdítés például a baseband résznél a “Modem Firmware” helyetti “Decoder firmware”. Persze az alkalmazások esetén is látható, hogy azok legtöbbször köszönőviszonyban sincsenek a valódi iOS-szel.

Mindez csak akkor probléma igazán, amikor olyan valaki kezébe kerül a készülék, aki nem igazán ismeri az iPhone-t, mert vele el lehet hitetni, hogy egy ilyen klón az egy valódi iPhone, és így abban a tudatban veszi meg, hogy jó üzletet csinált. Maximum azoknak lehet ez jó, akik csak villogni akarnak egy olcsó klónnal, közben pontosan tudva azt, hogy ez csak egy utánzat.

(Az ilyen klónokat itthon legtöbbször interneten, apróhirdetési oldalakon keresztül, vagy adott esetben az utcán, egyszeri, “nagyon kell a pénz” jellegű leszólítós módszerrel adják el jóval áron felül az értékesítőik, azokat eredeti készüléknek beállítva, sokszor még vásárlást igazoló számla másolatával együtt is – így mi óva intenénk mindenkit attól, hogy ismeretlentől vásároljon, pláne gyanúsan az iPhone-ok esetén jellemző ár alatt.)

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Eleg gaz az iPhone 5, a touch ID gombbal 😀

  2. A zene alatta nagyon tetszik. Igazán el lett találva. Illik a bemutatóhoz Mendelssohn zenéje. De hogyan is?

  3. @taky1974: lehet, hogy ezzel próbálják kifejezni a készülék szűzies szépségét, hogy elsőre beleszeretsz (a kiálló csavarba), és örök hűséget fogadsz (a hamisított iOS-nek). 😉

  4. @Jadeye:
    🙂 Vagy hogy összeházasodott az iPhone az Androiddal?

  5. Attól függetlenül, hogy gagyi-e vagy sem, szerintem szép munka. Nem is értem, hogy ahhoz, hogy a leghiszékenyebbeket átverjék, miért szükséges ennyire “profin” megcsinálni az operációs rendszert.

  6. Ez egy baromság.

  7. Nem nevezném profi munkának. Jójó, hasonlítanak. Mint egy körte meg egy alma. Az igaz, hogy mindkettő telefon, de úgy kábe ennyi, a kinézet nem számít, kicsit belenézve a működésből egyből lejön, hogy ez nem az. Persze aki nem látott még ilyet, az nem fogja tudni, de vélhetően őt nem is érdeklik az iPhoneok, mert akkor már a kezébe vett volna egyet. Legalább a Media Marktban. Szóval bráfó gudzsab 😀

  8. Hat ez mennyire szar 😀
    Ezek a kinaiak ritka pofatlanok 🙂

  9. Ha valaki tudott csinálni egy ilyen vékony gagyi klónt, akkor az Apple miért ne tudna csinálni ilyen vékony és ennél jobb iPhone-t!

  10. Ez egy nagy fos!

  11. Egyébként csak en latom ugy vagy tenyleg Android van rajta iOS kinezettel? (Hulye kerdes)


Add a Comment