fbpx Skip to content

Még javában folyik az Apple-Samsung per tárgyalása, amelyek során most egy, az iPhone-t védő előadás és történet került nyilvánosságra, amely részletesen bemutatja, hogy hogyan is hozták létre az első iPhone készüléket és kik is voltak az elsődleges célcsoport tagjai.

first-iphone-1024x576

A bíróságon az Apple egyik vezető szoftverfejlesztő mérnöke, Greg Christie tartott beszédet az eredeti iPhone-t érintően – írja az iDownloadBlog egyik szerkesztője. Talán emlékszel még rá, amikor egy korábbi cikkünkben írtunk Christie-ről, miután interjút adott a Wall Street Journal egyik újságírójának, amelyben részletesen kitért arra a hosszú folyamatra, ahogyan megalkották az eredeti iPhone készüléket. Most megtette még egyszer ugyanezt a bíróságon, ezúttal új részletekre is kitérve.

original_iphone_hd-normal

”A csapattal elsődlegesen mindig egy bekapcsolt állapotban lévő képernyőt szerettünk volna megvalósítani, azonban nem tudtunk így megfelelni az energia követelményeknek. Hamar be kellett látnunk, hogy szükségünk van egy bekapcsoló (Power) gombra, valamint a vállalat is aggódását fejezte ki, a véletlenül elküldött e-mailek, valamint a zsebből indított tárcsázások miatt. Tudtuk, hogy szükségünk lesz egy lezárt módra, egy alvó állapotra, amely nem engedi, hogy elérd a készüléked funkcióit egészen addig, amíg fel nem oldod.” – ennek a gondolatfolyamatnak lett végül az eredménye a már jól bevált feloldási mechanizmus, amelyet ma már mindenki úgy ismert, hogy “slide-to-unlock”, azaz az ujjunk csúsztatásával történő feloldás.

slide

Christie kitért a beszédében arra is, hogy az első iPhone kifejlesztése hatalmas kockázat volt a cég életében, hiszen egy olyan területre kívántak betörni, ahol teljesen tapasztalatlanok voltak. Maga a készülék elkészítése több, mint 3 évet vett igénybe, valamint több száz, a designt érintő módosítást annak érdekében, hogy “bárki” megértse és használni tudja majd a készüléket.

”A fejlesztés során az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy egy olyan eszközt alkossunk, amelyet nem olyan emberek használnak majd, mint mi vagyunk, azaz nem szoftvermérnököknek tervezünk. Az Apple a “normál embereknek” tervezett, akiknek jobb dolguk is akad az életben, mint kitalálni, hogy vajon hogyan is működik egy számítógép, vagy egy telefon, egészen egyszerűen csak olyan hatékonyan és könnyen akarják használni a termékeket, mint mi magunk.”

Christie beszámolójából egyértelműen látszik, hogy egy olyan eszközt szerettek volna alkotni az Apple főhadiszállásán, amelyet mindenki tud használni, mindenféle előképzettség nélkül, úgy, hogy öröm és produktív legyen az az idő, amelyet a felhasználó a készülékével eltölt. Véleményem szerint ez kimagaslóan jól sikerült is megvalósítaniuk és bár az évek folyamán drasztikusan nőtt az elérhető funkciók száma, a használhatóságnak azonban ez nem ment a rovására. 😉

Jelenleg az Apple 2 milliárd dollárt követel a Samsungtól, amiért öt különböző szabadalmukat is megsértették. A tárgyalás várhatóan 3-4 hét múlva fog lezárulni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment