fbpx Skip to content

Tegnap írtunk arról, hogy érkezik a 8GB-os iPhone 5c, aminek persze ilyen árak mellett semmi értelme. A kisebb tárhelytől nem sokkal lesz olcsóbb a készülék, maximum a szolgáltatók játszhatnak jobban az árakkal, vagy esetleg az iPhone 6 után már olcsóbban kaphatjuk meg ezeket a telefonokat. Aztán persze rögtön felmerült a kérdés, hogy mire elég 8GB?

HT_iphone_5C-colors_thg-130910_16x9_992

Alapjában véve eleve nem beszélhetünk 8GB-os háttértárról, mivel egyrészt a formázott kapacitás már önmagában kevesebb, másrészt az iOS maga is ezt a tárhelyet fogyasztja, így a 7.1-es restore után ez már csak 4.9GB. Egy iGO vagy egy komolyan játék, például a GTA telepítése után pedig már csak 1.5GB marad. Arról nem beszélve, hogy egy nagyobb OTA frissítéshez is általában rengeteg tárhelyre van szükségünk, ahogy ezt a 7.1 telepítésekor is többen tapasztalták. Nyilván lehet OTA nélkül is frissíteni, meg spórolni a tárhellyel, de ebben az ár/érték kategóriában sajnos gyakorlatilag vicc az egész.

Ha ezen a vonalon tovább megyünk, és vesszük például az úgynevezett “Other” mappát, ami tartalmazza például az iMessage-ben elküldött videókat, képeket, továbbá a rendszer különböző mentéseit, cache fájlokat, stb., akkor ez már csak 3.9GB-ra csökken, és akkor még semmilyen alkalmazást nem raktunk fel, nem fotóztunk és nem videóztunk.

Az iPhone 5c jelenleg 8 megapixeles fotókat készít, mely képenkénti 1.5-2.5MB-os méretével 300-500 képnél már akár 2GB-ot is foglalhat a készüléken, és szerintem mindenki szeret fotózni. A videóról ne is beszéljünk, mivel az percenként akár 178MB is lehet.

iPhone 5c videók mérete 1080p esetén (1920 x 1080):

( [1920 x 1080 x 24] / 8 ) / 1024 = 6075 KB / frame
6075 KB/frame x 30 frames/sec = 182250 KB/sec
182250 KB/sec / 60 (tömörítési arány) = 3037.5 KB/s tömörített
3037.5 KB/sec tömörített * 60s/min * 1 MB / 1024 KB = 177.98 MB / min

Nos, ebben az esetben 10-15 percnyi videó fér el a készülékünkön kényelmesen a fotók és az alkalmazások mellett.

Úgy gondolom, manapság már a 16GB-os készülék is kevés, érdemes a 32GB-os mellett dönteni, főleg ha iPad Air-t vagy új Retina iPad minit vásárolunk, mert ott az alkalmazások is jóval több helyet foglalnak, és előszeretett rakunk filmeket is a készülékekre.

Az iPhone 5c 8GB-os verziója itthon egyelőre nem elérhető.

[poll id=”141″]

[poll id=”142″]

[poll id=”143″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. Ilyen telefont csomo csajszi fog vasarolni, mert szep szines! S nekik meg siman eleg a 8GB tarhely, megy ra egy Facebook, egy Viber, egy WhatsApp, egyket DressUp jatek, 1 Selfie program es ennyi!
    Anyumnak is pl 8GB-os iPhone 4-e van, s hasznalja mar 2 eve es siman megvan vele.

    De ettol eltekintve, tenyleg egy vicc manapsag! Siman megcsinalhatna az Apple mar vegre, hogy a 8GB-os helyere betenne a 16GB-at, a 16GB-os helyere a 32GB-at, a 32GB-os helyere a 64GB-at, s kiadna egy 128GB-at. S az ar persze maradna a regi, csak hogy minden arert 2-szer annyit kapnal.

  2. ha már tárhely…
    hogy lehet törölni a mail-ből…? 3 GB-ot foglal, pedig töröltem minden emailt…
    kösz

  3. Nekem iPhone 4 16G van. Egy 32-es jobb lenne de a dropbox segítségével éppen elegendő a 16-os is.
    Véleményem szerint jó hogy csináltak 8gigás verziót, lesz aki csak azt tudja megfizetni / kihasználni. Javaslom nekik a dropbox vagy más egyéb felhőszolgáltatás használatát.

  4. Nem mindenkinek van szuksege nagy tarhelyre. Ezzel a teloval egy mas reteget akarnak becelozni. Lesz ra kereslet szerintem boven.

  5. Én alapvetőn nem értek egyet a 8GB-nyi tárhellyel. De! Egy dolog felett mindenki ész nélkül elsiklik, az pedig az Apple eddig folytatott üzletpolitikája az iPhone készülékek új generációjának bevezetésével együtt alkalmaz/készít elő. Ha most megnézitek a legalacsonyabb tudású / legrégebb óta jelenlévő iPhone az Apple Store-ban az iPhone 4S, a maga egyetlen elérhető 8GB-os tárhelyével.

    Konklúzió: Jön a zászlóshajó (iPhone X néven), iPhone 4S – 8GB kinyírva és marad az 5C 8GB, mint legolcsóbb készülék. Így ez eg teljesen logikus lépés volt.

  6. Hülyeség a 8GB, főlag ennyiért, mert ha 100-110 ezer lenne az ára akkor azt mondom kompromisszum kis tárhely kis pénzért.

  7. Aki ilyet vesz, annak nem lesz gondja, hogy az iCloud-ba mit mentsen a rendszer, mert a gyárilag adott 5 gigán minden elfér majd 🙂

  8. Mindenképp az ár/értek arányt kell nézni. Ahoz képest ez nagyon nem éri meg. Ez nem egy olcsó kategóriás készülék. Nem hiszem hogy Nokia 100- ról most lecseréli valaki 5c 8gb-ra mert nem 190 hanem csak 160 ezer. Nem értem mi történhetett visszafelé kezd fejlődni az Apple? Vicces az biztos.

  9. 32 GB-os iPhone 5 készülékem van, és erre azt mondom, hogy ELÉG. Előtte egy iPhone 4-esem volt, 8 GB-os. Na, arra azt mondtam, hogy nagyon kevés! Csináltam 100 képet, letöltöttem 3 játékot meg pár alap alkalmazást és már kb 0-n volt a tárhely. Szerintem egy iPhone akkor kényelmesen használható, ha minimum 16 GB férőhely van rajta, de inkább azt mondom, hogy a 32 éri meg a legjobban.

  10. Egy átlagos felhasználónak bőven elég a 8gb.
    Szerintem (mint én):
    nem készít 300-500 képet
    nem videózik
    nem tölt le több gigás játékot
    viszont
    zenét hallgat (1-2 GB)
    1-2 képet fényképez->ha többet átteszi más adathordozóra
    kisebb játékokat tölt le, klotyóra:-)

    Így a létjogosultságát felesleges megkérdőjelezni a 8gb-nek, de az árát már igen.
    üdv

  11. Akinek nincs pénze az új generációs 32/16GB-re, az miért nem vesz eggyel korábbi generációs készüléket nagy tárhellyel? Tény, hogy nem mindenki használja ki, de ha már luxus kategóriás telefont veszünk, ne csak telefonálásra vegyük, használjuk is. Meg aztán az a kis tárhely óhatatlanul elfogy egy idő után… Létjogosultsága van, értelme valóban nincs. Egyszerűen nem éri meg.

  12. Ja, és ráadásul 5C-ről beszélünk, ami semmivel se jobb az 5-nél, csak színesebb és drágább…

  13. @JiGSaW113: Ahogy tudom hivatalosan nem tudsz venni eggyel régebbit nagyobb tárhellyel. Szerintem aközött nincsen összefüggés, hogy ha megveszed a luxus telefont akkor használod is. Kinek mi a használat. Én telefonálok, zenét hallgatok, néha egy kicsit játszok rajta És ezért még nem feltétlenül vesz alsóbb kategóriás telefont.

  14. Nekem iPhone 5 van, 32-es.
    Azt írja, hogy elérhető 27,8.
    Mitől foglal kevesebb helyet ugyan az a rendszer az 5 c-nél?
    Elvileg a vas is ugyan az.

  15. Mondjuk nagykörmű plázacicáknak, meg csajoknak úgy általában bőven elég a 8 giga. Nagy részük azt sem tudja, hogy kell alkalmazást letölteni. A gyári appoknak +viber, facebook kombón kívül szinte sosem látok náluk semmit. Nekik csak az a lényeg, hogy iPhone legyen. Nekik tökre felesleges a 16+ giga.

  16. 8GB szerintem mar senkinek sem eleg.. az ember csinal par fotot, videot, letölt 2 jatekot, meg 3 albumot es kesz. innentöl kezdve sakkozni kell a tarhellyel. Nekem csak a spotify 4-5 giga, a 16-bol 2GB szabad, pedig atlag felhasznalo vagyok. Lassan a 16GB is keves lesz.:/

  17. @Force77 Ez csak az én személyes véleményem volt, de egyébként nehogy már ne tudj 5-öt venni. Olcsóbb, ugyanazt tudja, ráadásul fém, ami sokkal elegánsabb, bár ez már tényleg ízlés kérdése.

  18. Itt hiába okoskodunk…, ne azon gondolkozzunk, hogy sakkozuk ki a memóriát, hanem azon, miért nem teszik mar ezeket a bazárokat bővíthetővé… Hisz minden más eszköz bővíthető…

  19. @Józsi: Cleaner alkalmazas. 🙂

  20. Tulajdonképpen elegendő lehet a 8 giga. Nekem pl. iPad Mini mellett szinte csak a telefon szerepét tölti be az iPhone, vagyis nekem is bőven elég lenne a 8-as, hiszen nem akarom mind a két készüléket ugyanarra használni. iPad-en a nagy felület miatt kényelmesebb dolgozni, játszani, fotózni, stb. Ha pedig mégsem lenne éppen nálam, akkor vészhelyzetben az iPhone is elegendő bizonyos feladatok elvégzésére, melyeket utána az iPad-en folytathatok, ha hazaértem. Az árral viszont valóban gond van, mert ennyiért nem érdemes elgondolkodni azon, hogy 16 vagy 8. Gondolom ez majd ősszel változni fog és akkor jobban megéri a hozzám hasonlóknak a kissebbet megvenni.

  21. 8 Gb ma? Vicc szerintem. Kiváncsi lennék mennyiért veszik a memoriákat. Annyira adakozó ez a cég… Hihetetlen. Lassan 6 éve használok apple termékeket de idén döntöttem úgy hogy kipróbálok valami mást is. Azért fizetek többet h engem szivassanak, hát nem. Különben is a lapát tenyerembe minimum egy 5col feletti teló kéne. Ha telót elfordítom és a billentyűtől másfél sorba üzengetek. Mondjuk tabot tuti nem vennék mást. Nem sajnálom tőlük hogy jól éljenek, de azért nem hiszem hogy annyit spórolnának, ha csak egy töltőkábel 5k forint felett van. Bele kéne férjen az apple minőségbe 100k feletti készülékben legyen min 16Gb, ha már bővítési lehetőséged sincs.. Szerintem ez is szivatás szagú. Mint sajna sok minden más.

  22. nekem is talán az iPad miatt lett mondjuk úgy kevésbé kihasznált az iPhone-om, ami amúgy 16 gigás, de én viszont szeretek videózni, és arra viszont tényleg elég kevés az a jelenleg szabad 8-9 GB. sokan még így se hiszik el, hogy cikkben le van írva, hogy az egyéb fájlok nagyon könnyen felduzzadnak több gigásra is, hiszen nem a 50 megás facebook foglalja a legtöbb helyet nekem se, hanem a már belakott 200 megás…és ez még mindig csak 1 alkalmazás. 😀


Add a Comment