fbpx Skip to content

Több külföldi hírportálon is megjelentek az alábbi képek, amikről azt állítják, hogy ezek 2014 első iPhone 6 fotói. A képeken jól látszik, hogy egy teljesen új készülékkel van dolgunk, és megfelelően rossz minőségben fotózták őket, ahogy azt már megszokhattuk. De valódiak-e?

BgTASn4CcAEID0L.jpg-large

BgS1GwJCMAAqlrx.jpg-large

Azt egyelőre ne feszegessük, hogy a képen látható készülék valódi-e, tehát például egy prototípus, vagy csak egy rajzolt kép. A kérdés most sokkal inkább az, hogy meglépi-e az Apple az újabb kijelzőméret-ugrást, kapunk-e 4.7 hüvelykes kijelzőt, és megnő-e szélességében a készülék?

BgTAXPBCIAANwHt.jpg-large

BgS1tGhCMAAl0Hc.jpg-large

bgth-ktcyaa6h7u

Ahogy azt már megszokhattuk, 2 évente várható a dizájnváltás is, így nyilván új kinézetet is kaphatunk a felbontás mellé. A képek azt állítják, hogy esetleg teljesen fémből lesz új készülék háza. Korábban már arról is szóltak pletykák, hogy új zafír üveget kapunk, ami még jobban állja majd a karcokat, és természetesen meghagyják az iPhone 5s-ben debütált ujjlenyomat-olvasót is.

iphone-6-47

Az iPhone 5s és az állítólagos iPhone 6 egymásra vetítve: pirossal az iPhone 5s méretei, kékkel az iPhone 6.
Az iPhone 6 méretei: 2.3″ széles x 5.1″ magas és 4.7″ a kijelző

iphone-6-hero1-250x234

Miért nem valódi?

Valójában még rengeted idő van az új iPhone bemutatásáig, és még több idő a megjelenéséig, és noha ezek a képek nem fedik a valóságot, ettől még elképzelhető, hogy az Apple egy hasonló dizájnt fog választani az új készülék számára. Ezt persze jelenleg senki nem tudhatja rajtuk kívül, az első, komolyabban vehető pletykák majd akkor fognak megérkezni, amikor elindul az új készülék gyártása, és kiszivárognak az egyes új alkatrészek.

De most lássuk, hogy ezek az állítólagos képek miért nem valódiak.

A hamisításra utalnak a fólia alatti buborékok, amik “furcsa módon” az állítólagos készülék elő- és hátoldalán is pontosan ugyanúgy helyezkednek el – egy valós kép esetén erre gyakorlatilag nulla lenne az esély:

fake_iphone6

A másik képen is láthatóak “koszcsíkok”, amik viszont szintén furcsa hasonlóságot mutatnak egy korábbi képpel. Ezeknek a foltoknak jobban utánanézve kiderül, hogy azok Martin Hajek egy korábbi iPad-képéről származnak, amin Touch ID-t tett egy iPadre:

QF1zNfO

Tehát a fentiek alapján kijelenthető, hogy hamis képekről van szó, amiknek tehát kár felülni. Majd úgyis minden kiderül, amikor itt az ideje.

Szerinted is nőni fog az iPhone 6 a korábbi készülékekhez képest? Te milyen újdonságokat vársz?

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. Szerintem ideje lenne végre odafigyelniük azokra akik eltérő kijelzőméretet szeretnének. Ahogy az ipadok esetében létezik két méret (pletykák szólnak egy harmadik nagyobb készülék érkezéséről is), úgy az iphone esetében is meg kéne adniuk a választás lehetőségét. Ideje lenne a retina kijelző felturbózására is, mert a többi piacvezető cég csúcsmobiljai, lassan 2k kijelzőt kapnak, az iphone-ok meg még a sima HD felbontást sem érik el. 🙂

  2. Szerintem kezdenek igazodni a jol lathato igenyekhez, hogy lassan az okostelefonon mindent csinalunk, csak epp alig telefonalunk. A T-Mobile is ez iranyba megy (move csomagok)…
    Ha jobban belegondolunk, akkor telefonalas kozben nem is tudunk a telon naptarbejegyzest csinalni, e-mailt olvasni, stb. Elobb-utobb az okostelo el fog tavolodni a fulunktol es akkor lesz igazan hasznos, ha potyogni is tudunk rajta beszed kozben. Nem lepodnek meg, ha az uj iPhone-okbol a nagyobbat mar csak bluetoothos fulessel parositva lehetne hasznalni, valahol az iPhone es az iPad mini koze pozicionalva, am GSM hivasra alkalmas verzioban…

  3. hardvert már kimaxolták (egy időre) jó ios kéne… 😀

  4. Több belső kapacitást 128GB! Reméltem az 5s-be de sajnos nem lett!

  5. Masodik hsz… Fulhalgato fel es maris emailpzhatsz stb akozben:)

  6. @Fasirt: “telefonalas kozben nem is tudunk a telon naptarbejegyzest csinalni, e-mailt olvasni, stb”
    miért ne tudnál? persze ha a füledhez tartod, akkor nyilván nem, de erre ott a kihangosítás vagy a headset, mindenesetre az appok között bármikor tudsz váltani, még ilyenkor is. tehát tudsz beszéd közben is pötyögni rajta.

  7. Szerintem nem kell egy telefonnak tepsinek lennie. Az Apple nem Samsung hogy tepsiket gyártson. Az 5/5S-nek tökéletes a mérete nem kell nagyobb.

  8. Nekem iphone 5s van! Én a legjobban annak örülnék ha feltalálnák azt az akkumlatort amit ha nyustolsz is akkor legalabb 10-12 oran at birna az akku!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mert az hogy veszel 200-300 ezer forintert egy telot es 3-4-5 ora alatt teljesen lemerul ha tenyleg nyustolod a telot borzalmas!

  9. És nem lesz szimmetrikus méretre a teteje meg az alja a telefonnak? 😀

  10. Úgy gondolom az Apple re nyomást kell gyakorólni és már is elkezdenek 3D ben gondolkodni. Csak gondoljuk vègig hogy hogyan lett az iPhon 1 es és ki a jelenlegi monopol uralkodója a mobil piacnak.!! Biztos hogy valamilyen formályában meg kell hogy változzon mert egyre több embertől hallom már angliában is: Épp itt lenne az idelye a nagyobb kijelzőnek.

    Fasirt neked nem ajánlott okos telefon! Sajna te még nem jöttél rá, de a kihangosító is létezik az iPhonon ès már most lehet ezeket a funkciókat használni amit itt annyira sajnálsz. Pedig ez már èvekóta elérhető!

  11. Remélem nem ekkora tepsi lesz, külön táska kell majd hozzá.
    Vagy csináljanak több méretben, mert ha folyamatosan nő minden generáció akkor pár év múlva egy 120cm-es lcd tv-t cipelünk majd magunkkal.

  12. @trigmegistos: húb+ tudsz írni… (majd OFF-olnak úgyis, de akkor is!)

  13. én nem tudom mi bajotok az i5s el. nekem nagyonis kibír 1 egesz nap nyúzast. pedig nagyon sokat emailezek, telefonálok is( napi 30-40 perc biztosan). és van hogy este meg 20%.

  14. Én annyira sokat nem nyomkodom de csak 3 naponta töltöm az ip5-öt. Éjszakára repülőmódra teszem. 1,5 éves a készülékem és kiválóan működik.

  15. En i5 om 6-8 napig is bírja. Ha neha neha ra töltök. Egy nagyobb akksi jobb kijelzo. Es kesz. Nem kell itt tégla nagyságú telefon. Akkor mar ott az ipad arra a célra.

  16. Ugyan már. Telefonálástól, meg e-mailezéstől persze, hogy nem fog merülni.
    Netezz vele napi 1,5-2 órát, használj ingyenes üzenetküldő appokat (pl viber), meg esetleg játsz is egy keveset valami látványosabb játékkal! Garantálom, hogy nem bírja ki még az estét sem.
    Én ugyan csak 4S-el rendelkezem, de 1,5 óra netezés (melóhoz), 5-10 e-mail küldés, 1 óra telefonálás, meg a viberen 80-100 üzenetváltás és délután 4-kor örülhetek, ha 40%-on van.
    Igazán ideje lenne, hogy drasztikusan megnöveljék a telefon használati idejét

  17. “Te milyen újdonságokat vársz?”

    Hogy újból 140 ezer legyen egy iPhone. Talán már ez is újdonság lenne megint. De nagyobb az esély, hogy az i6 240 ezres alapáron lesz elérhető nálunk…

  18. @Atlius: Azért ahhoz, hogy napi 1,5-2 órát netez egy telefonon kell egy perverzió…

  19. Perverzió? Sokat vagyunk úton és nem én vagyok a sofőr. Ilyenkor szoktam netezni. Mi ezen a perverz? Ismered egyáltalán a szó jelentését?

  20. A legnagyobb baromság 2k kijelző egy mobilba! Csak parasztvakítás. Minek, mikor a felét látod?? Hogy 4 mag kelljen hozzá és 2 gb memória? Esetleg fél napos akku idő? I5-ön is nagyítóval kell keresni a pixelt.
    A másik, h minek 128Gb tárhely??? Tabletba ok, de mobilba? Ne játszál annyit… Ha meg lenne is 128-as iphone, akkor azért sírnátok, mert 350e lenne az ára.

  21. @Atlius: Mondjuk az, hogy 4″-os egérmozin netezel. Kocsiban nem lenne kényelmesebb egy iPad? Dehogynem…

  22. @Lufika: Hát szerintem messze áll a valóságtól 😀 ‘4k videofelvétel és 500fps… na kérem. 😀


Add a Comment