fbpx Skip to content

Az elmúlt napokban hazánkba is eljutott a Flappy Bird. Az alkalmazás, amely ingyenesen elérhető az App Store-ból, jelenleg az előkelő első helyet foglalja el a toplistában. Számos hazai nagyobb hírportál írt már róla, így a napokban igen trendi lett a fiatalok körében.

165474-640

[appstore id=”642099621″]

A játék egyetlen előnye a hátránya. Nehéz. Nagyon nehéz. Nem is gondolná az ember, mivel egy kis madárkával kell átrepülni Mario landon. Igen, jól látjátok, a Nintedo Mario játékából lopott grafikával találkozhattok az alkalmazáson belül. Tehát itt nem Marioval kell átugrani a “csöveket”, hanem a cuki Flappy nevű kis madárkával átrepülni közöttük valahogy így:

Valójában a Flappy Bird egy újabb Angry Birds, már legalábbis az elterjedését tekintve. Megjelenése után pár nappal 50 millió letöltést generált, ami ugyan nem hozott volna a fejlesztőnek pénzt (hiszen maga a játék ingyenes), de mivel reklámok találhatóak az alkalmazásban, így manapság már több mint 50.000 dollárt keresnek vele naponta. Igen, ez 11 millió forint reklámokból, és ehhez 2-3 napnyi fejlesztésre és lopásra volt szükség. Nyilván nehéz elmenni amellett, hogy a Mario grafikáját használja az app, ami miatt is sikeres, de valljuk be, amint elkezdesz vele játszani, azonnal függővé válsz.

Screen Shot 2014-02-08 at 11.17.41

Én nem vagyok egy nagy játékos, és hosszú idő óta a Flappy Bird az első játék, amit letöltöttem, mert ez az, amivel akár 1-2 percet is érdemes játszani, főleg a gyakorlás miatt. A grafika mellett a játék az egyszerűsége miatt lett ennyire népszerű. Nem kell gondolkozni, pusztán az ügyességünket teszi próbára.

flappy_bird_ipad_mini_hero

(forrás: imore)

Az iMore összedobott pár tippet, hogy hogyan érdemes játszani vele. Elsőként a nagyobb a jobb elvet követve itt is iPaden könnyebb játszani a játékkal. Aki teheti, próbálja ki nagyobb kijelzőn. Akinek esetleg van valami tolla vagy stylusa kipróbálhatja azzal is, illetve nem árt, ha nem metrón, villamoson, buszon próbáljuk megdönteni a rekordunkat.

Természetesen már érkeznek a Flappy Bird-utánzatok, ami ismét felveti a kérdést, miért lett sikeres ez az app. Ahogy nézzük ezeket az utánzatokat, szinte egyikkel sem lenne kedvünk játszani. Jól felismerte a fejlesztő azt, hogy ismerős dolgokat kell belevinni az alkalmazásba, még ha ez etikátlan is.

penguin

flappy

flybirdy

smarcle

bee

fluffy

(Forrás: TUAW)

És végül pedig a YouTube tele van hasonló videókkal, hogy hogyan győzz a játékban. 🙂 Ezzel tulajdonképpen mémmé is vált a kis madárka. Ti letöltöttétek már?

Olvasd el a hozzászólásokat is

27 Comments

  1. Igen játszok vele és 107 a rekordom 😛

  2. Nekem idegbajt hozott.. 18a rekordom xdxd

  3. Jó lenne, ha az itolsó frissítés ne jött volna… Nem lehet visszaállítsni vhogyan?(nem szinkronizáltam, iphone5)

  4. Sajnos nem
    Kompatibilis iOS 5.1.1-el :((

  5. Ha korabban szinkronizaltal, az itunes menti az eppen telefononlevo ipa fajlt, mikor radugod gepre, a regebbit a frissebbre csereli, a regi a kukaban landol. Windows alatt sajat dokumentumok/sajat zene/itunes/itunes media/mobile applications-nel van az osszes ipa. Innen torolni kell az ujat, lomtarbol vissza a regit, betallozni itunesba, es telepiteni a telora

  6. Szerintem nagyon jo jatek hogy felbasza az agyadat

  7. Rég volt már SzifonJáték 🙂 Szerintem ez a kis játék alkalmas lenne.

  8. 2 perc utan toroltem.

  9. Lofax az egész..,i4en nekimegyek valaminek fogja magát és kilép hát wtf app ez?!

  10. En jatszottam vele, kettoszor probaltam meg, aztan letoroltem.

  11. ui: @ iproman NALAM IS!!! ugyanez csak 5S-en! Neki megyek valaminek, es kilep! Na ez is kozrejatszott a letorleseben, amugy inkabb irhattatok volna(nem akarom megmondani mit irjatok) a Threes nevu approl, ami viszont sokkal szorakoztatobb es logikaibb is!

  12. Érdekes, nekem is kilép i5-n, retina ipad minin meg nem. Azthittem nálam van a baj

  13. utalom ezt a kis g*ci madarat 😀 de amennyire utalom, annyira hergel hogy megdontsem a rekordom 😀

  14. Gagyi játék,es idegesítő. Elso játék utan töröltem.

  15. @nigo20 Egy állat vagy! XD

  16. 20sec után törölve 🙂

  17. Csak nekem tűnik úgy hogy a frissítés óta könnyebb ?

  18. Én inkább kimaradok ebből. Valahogy úgy érzem, ezzel bátorítanám a játékipart hasonló “színvonalú” “termékek” “előállítására”. A blogbejegyzés állításait amúgy nem tudom honnan vettétek, eleve a “2-3 nap” munkát úgy kell érteni, hogy meló után hazaesett, és pár órát bütykölt ezalatt a 2-3 nap alatt. És az app tavaly májusban jelent meg az AppStore-ban, természetesen a kutyának se kellett. Év vége felé került fel a Redditre, aztán PewDiePie január végi szemezgetésében akadt rá, és közétette YouTube-on a szenvedését (ahol egy csomóan látták, és emiatt nagyon sok embernek megjelent ajánlott videóként), gyakorlatilag azóta került képbe a netezők körében.
    http://knowyourmeme.com/memes/flappy-bird
    http://appshopper.com/games/flappy-bird

    A 2009-es Sheep Launchert ajánlom inkább helyette, ami hasonlóan agyatlan játék, de legalább vicces.

  19. @mazsi1911: jópofának tűnik a Threes!, de sajnos minimum 6.0 iOS-t akar… 🙁

  20. nem a napokban lett trendi, hanem úgy egy hónapja…minden pont addigra veszti el a varázsát, mire a híradóba is bekerül 😀 onnantól viszont már ciki.

  21. Letoltottem es a maniamma valt 😀 nem tudom abbahagyni es hihetetlenul idegesit

  22. Fejlesztő törölni fogja . Holnaptol nem lehet letölteni…nem bírja a media felhajtást a csávo…heti 10 millát hoz neki a reklám…

  23. @AppleFan: 17 órával ezelőtt írta, hogy 22 órával később törli. mivel vietnami, így az időeltolódás miatt az ma lesz, kb 5 óra múlva. nem tragédia: a fenti cikkben is több klón látható, ezen felül is több tucatnyi jelenik meg azóta is. egyébként aki már letöltötte, annak továbbra is menni fog, így a reklámbevétele sem csökken (sőt, emiatt csak még többen töltik le épp), tehát már semmi értelme annak, hogy törli.

  24. Nem birja a media felhajtast ? Ki ez a gyoker? Heti 10 millaert akar orankent is bereccsenek. " ki vagy te Móni? "

  25. Neee azt 800 fontert aruljak ebayen az iphone 5-ot (16GB,hasznalt) azert mert rajta van ez a ….


Add a Comment