fbpx Skip to content

Handrás kibontotta a szemetest (ezért mit fogok kapni…), pontosabban az új Mac Pro-t! Illetve a napokban tesztelni is fogja, bár nem hiszem, hogy azon túl, hogy a “gyönyörű”, “gyors”, “bámulatos”, “hihetetlen” jelzőkkel illeti, bármi más újdonságot tartogatna.

Ettől függetlenül nézzétek meg a videót, érdekes a Mac Pro csomagolása és persze ahogy próbálja meggyőzni a csajokat, hogy KELL! 🙂

Egyelőre én még tartom magam, és nem veszek Mac Prót. Bár ha a pénz nem számítana, nem gondolkoznék egy pillanatig sem, mert rohadt jól néz ki otthon az új Mac Pro, és már az első Cinebench teszt alapján is kiderült, hogy brutálisan erős a két VGA. Final Cutot még nem próbáltam, de tuti, hogy úgy fogja vágni a 1080p-t, mint kés a vajat. A következő egy hétben rá is fekszem erre, illetve várunk még 4K Sharp monitort is, amit ugyancsak érdemes lesz megnézni a Mac Próval meghajtva.

Még ide tartozik, hogy csoda történt. Tényleg! Múlt héten voltunk Londonban, ott 1-1 darabokat kaptak demóra mind az Apple Store-ok, mind az APR boltok, eladásra még nem kaptak egy darabot sem, még USA-ban is márciusra írják a szállításokat.

Ehhez képest nálunk megjöttek a demógépek mind a hat boltra, és még pluszban is kaptunk mind a 6 boltra elegendő készletet eladásra is. Ilyen még sosem történt, nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy valamiféle csoda történt, és ezért allokáltak Magyarországra ennyi gépet. Meg is van már az első pár boldog hazai Mac Pro tulajdonos, akiknek nagy gratula, és ha esetleg olvassák ezt a postot, akkor legyenek szívesek és osszák meg velünk a tapasztalatokat. Ja és ezúton is gratula Pulai G barátunknak, aki ma délután lesz boldog tulajdonosa egy 6 magos Mac Prónak! :)

Screen-Shot-2014-01-31-at-13.29.03-780x634

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Egy kérdés: kinek hasznos mondjuk a legdrágább kivitel? Mármint ki az aki ki is használja? Egyébként nagyon korrekt szerkezet

  2. én konkrétan kihasználnám, Élöben kell vágnom illetve effekteznem videot de ugy hogy közben a lementett fájlt konvertálja 6 minöségben és menti 4 felé meg streameli is a netre. de hogyha ez nem elég az még tökéletesebb lenne ha külön a vágóképeket mégegy ugyanarra a gépre kötött touchscreennel effektezhetné más. szóval meg kéne hajtania minimum 3 touch screent, egyet a vágáshoz egyet a effektezéshez és mégegyet a vágóképek kiválasztásához. és ezt gyöznie is kéne

  3. @diario:

    És még a Paksi erőművet is meg kéne vele hajtani nem? 😀

  4. hát ha veszek ilyen gépet azért vennék hogy csinálja a dolgát és nem azért mind a sok hulye aki divatból veszi.

  5. Egy After Effects vagy egy Final Cut bármikor kihasznál egy ilyen gépet. Nyilván nem is arra tervezték, hogy elfusson rajta a GTA :):) Ez egy profi stúdiógép.

  6. Egyelőre kevés program használja ki. Az Adobe talán csak a Premier Prot frissítette rá. Az Apple a Final Cutot meg a Logicot, illetve a litvánok a Pixelmatort. De a pro alkalmazások 1-2 hónapon belül mind támogatni fogják a vasat, nekik is érdekük.

  7. Nyilván akinek munka céljából kell egy ilyen gép annak érdemes belenyúlni a pénztárcájába, de tényleg, akinek csak szimplán tetszik, az vagy egy barom, vagy vastag a zsebe.

  8. a Photoshop CC 3 nap és már kihasználja, sztem. a külső design-t egy “szép” tamponról vették le… egy megjegyzés a géphez a beígértnél egy “kicsit” jobban melegszik…

  9. legnagyobb pozitívuma: a belső adatátvitele minden eddigi gépemet lesöpörte… gyorsabb mint a mostani gépem dual raid SSD-je (pedig ez is 1Gbit felett ment)

  10. hol a videó? (nekem nincs itt semmi, csak üres fehér rész)

  11. @draft: túlmelegszik vagy csak melegszik?


Add a Comment