fbpx Skip to content

Néhány héttel ezelőtt töltöttem le a The Room nevű játékot egy ingyenes akció keretén belül, viszont csak most volt időm arra, hogy alaposan elmélyedjek benne. Kicsit örülök is, hogy nem indítottam el hamarabb az alkalmazást, ugyanis miután a kezembe vettem a játékot és elkezdtem sorra megoldani a rejtélyeket, körülbelül két órán át nem is bírtam letenni az iPadet és ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy ezt meg kell, hogy osszam veletek.

IMG_0533

Bevallom őszintén, sosem voltam oda a logikai és puzzle játékokért, de a Fireproof csapata nagyon kitett magáért, hogy bebizonyítsák igenis lehet manapság szórakoztató és izgalmas logikai játékot fejleszteni. Az alkalmazást leginkább a 3D-s logikai játékok közé lehetne besorolni, de mégis annyira izgalmas és jó lett, hogy szívem szerint nem sorolnám egy ilyen “unalmas” kategóriába.

IMG_0534

A játék története viszonylag egyszerű: adott egy professzor, aki az élete munkáját egy dobozban rejtette el egy széfben, nehogy illetéktelen, rossz kezekbe kerüljön a találmánya, ami megváltoztathatja az egész világot. Pontosabban több dobozban rejtette el, mivel az egyes dobozok pontosan úgy épülnek fel, mint a matrjoska-babák, tehát dobozban a doboz és még abban is doboz.

IMG_0536

Valójában maga a történet a legunalmasabb résznek tudható be az egész játékban, hiszen annyira lenyűgözőek a grafikai elemek és a hangeffektek, hogy azonnal magába szippantanak. Sőt, a zenei aláfestés a harmadik fejezettől igencsak hátborzongató kezd lenni, így aki fél, az semmiképp se játssza éjszaka fülhallgatóval, mert garantáltan frászt fog kapni egy idő után. 😉

A játék célja teljesen magától értetődő, hiszen “csak” ki kell nyitnunk minden dobozt. Azonban egy doboz vagy széf kinyitása már korántsem annyira egyszerű feladat, hiszen rengeteg apró zár, csavar, mozdítható és tekerhető elem van rajta elrejtve, amelyeket meg kell találnunk a megfelelő sorrendben.

IMG_0537

A játék vezérlése teljesen magától értetődő és a már jól megszokott kétujjas navigáció gördülékenyen működik. Amit mindenképp észben kell tartanunk a játék során, hogy mindent meg kell tapogatni, ki kell próbálni, mert sosem lehetünk benne biztosak, hogy nem siklunk-e el egy fontos kapcsoló vagy gomb felett. Segítségképp kapunk még egy speciális “nézőkét”, lencsét, amivel másképpen tekinthetünk a világra és olyan dolgokat is láthatunk, amelyeket szabad szemmel nem láthatnánk. Kinézetre kicsit olyan, mint ha egy éjjellátóval néznénk, azonban a játék szerint a szemüveglencse a “varázslatos” elemek felfedezésére való. Ez az egyetlen pontja a játéknak, amely eltér a valóságos világ illúziójától, viszont az utolsó pályán annyira jól fog kinézni ez a varázslat, hogy nem fogjuk bánni ezt a kis ferdítést a történetben.

IMG_0542

Összefoglalva csak ajánlani tudom a játékot, hiszen óriási szórakozást nyújthat még azoknak is, akik hozzám hasonlóan nem igazán kedvelik a hagyományos logikai és puzzle játékokat annak köszönhetően, hogy rendkívül unalmasak tudnak lenni. Miközben egymás után nyitogattam a dobozokat a játék elején folyton csak egy gondolat járt az eszembe, vajon mi (vagy ki) lehet az, amit így be kell zárni, amit ennyire kell őrizni és védeni?

Ha te is kíváncsi vagy rá, hogy mi van a dobozban és szereted a rejtvényeket, mindenképp megéri az árát az alkalmazás vagy érdemes várni egy picit, hátha ismételten ingyenessé teszik az első részt. A játék első része 0.99 dollárért elérhető az App Store-ban, a második része már egy kicsit borsosabb, mivel 4.99 dollárba kerül. Én mindenképpen az iPad verziót ajánlom, mivel azon sokkal élvezhetőbb az élmény, valamint jelenleg még csak az első rész érhető el iPhone-ra.

[appstore id=”552039496″]

[appstore id=”667362389″]

Szerinted mi van a dobozban?

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. “nem-e siklunk el” (bocs, de nem szoktak ilyen hibák lenni…)

  2. A harmadik resz! 😀

  3. Ettől nálam sokkal nyerőbb volt a The secret of the grisly manor. Aki szereti az efféle játékokat az garantáltan nem fogja tudni abbahagyni… Kivéve ha el nem akad es mar fel idegesíti 😀

  4. @Józsi: nagyon köszi, hogy jelezted, javítva!

  5. Bocs de egy off megjelent a frissített parkolás app Yes

  6. Valaki tud kalóz megoldást a teljes verzióhoz?

  7. Jobban értékeltem volna ezt a fantasztikus beszámolót, hogy ha már a cikkíró is ingyen töltötte le, akkor a cikket is akkor közöltétek volna, amikor még ingyenes és így nem lennénk lehúzva pénzzel ha véletlen kedvet kapunk és ki akarjuk próbálni.

  8. @Jecy: senki sincs lehúzva, az árat meg a fejlesztők szabadon változtathatják bármikor.

    “a cikket is akkor közöltétek volna, amikor még ingyenes”
    idézek a cikkből – nyilván ha akkor megírja a cikket, amikor még ingyenes az app, akkor nem tartogattuk volna direkt a cikket azért, hogy közben fizetőssé váljon az app…
    “viszont csak most volt időm arra, hogy alaposan elmélyedjek benne”

  9. @Jadeye: Jójó, ezt értem, nem volt időtök cikket írni, de ha jól emlékszem azért hoztátok létre az oldal tetején a gyorshíreket, hogy ha van valami fontos/érdekes/akciós bármi (ahogy az elements) appot is kiraktátok, ugyanúgy mást is ki lehet rakni, mert így, hogy kéthavonta felraktok oda valamit, semmi értelme, viszont erre pont lehetne használni, hogy pl “még nincs cikk róla, de jó alkalmazásnak tűnik, ingyenes, nézzétek meg”

  10. @Jecy: nekem se szólt róla, én sem töltöttem le. 5€ alatti az összeg, senkit nem vág földhöz. de igen, bosszantó, ha lehetett volna ingyen is, de már úgysem lehet visszacsinálni. majd biztos lesz még ingyen.

  11. Én még tavaly végig vittem.. Azt a pár forintot meg ki tudtam fizetni… Nem vágott földhöz.. De az élmény.. Azóta se kötött semmilyen játék le így, mint ez… Nálam a játékok csak napokig vannak fent, mert ráunok, nem kötnek le…

  12. Jó nyilván, egy sör ára miatt nem fogom lewarezolni, de ha még direkt bele is írta a cikkbe, hogy ő ingyen szerezte meg, akkor kerüljön akármennyibe is, azért vágja a csőröm, hogy hát de ingyen is lehetett volna. Mindegy, felrakom appshopper watchlistre aztán majd szól ha ingyen lesz 🙂

  13. Az 1-et megvettem régen de elakadtam benne, a 2-t mostmár a jailbreaknek hála ingyenesen le tudjuk szedni 🙂

  14. Jecy ilyen program nincs is most néztem meg.

  15. Érdekes, hogy a “The Room Pocket” app letölthető i4-re, de indulás után kiírja, hogy iPhone 4S fölött lehet használni.
    (Utólag látom már, hogy a leírásnál ott van, hogy nem megy i4-en, de azért fura, hogy az AppStore engedi letölteni..) 🙂

  16. Ja.. és a kompatibilitási listán ott az iPhone 4.. 😀

  17. Megjelent iphone-ra a 2.resz

  18. Most 2.69€, annyiért rá id kaptam egybol, és mit ne mondjak nem csalódtam 🙂


Add a Comment