fbpx Skip to content

“1000 dal a zsebedben!” – hangzik Steve Jobs mára már szállóigévé vált mondata. Tizenkét év telt el azóta, hogy 2001. november 10-én eladták az világ első iPodját. Tizenkét év!

ipod-first-gen-5gb

Az eredeti iPod 5 GB kapacitású merevlemezzel, valamint egy 160×128 pixeles kijelzővel érkezett, amire FireWire kábelen lehetett zenéket másolni és kizárólag Mac OS 9-futtató géppel lehetett szinkronizálni. Ráadásul az első iPod még nem érintésérzékeny “kerékkel” érkezett, hanem hagyományos, mechanikus “kerékkel”.

Steve-Jobs-2001-iPod-release

Ha visszamennénk 2001-be, nehezen találnánk olyan embert akár a Wall Streeten, akár a technológia világában, aki úgy gondolta, hogy az iPod egy sikeres termék lesz. Az Apple már csak néhány héttel az eladások előtt mutatta be a terméket a nyilvánosságnak, ekkor a The Street újságírója, Arne Alsin a következőképp nyilatkozott róla:

“Ne vegyetek Apple (AAPL) részvényeket. Valamint ha rendelkeztek ilyen részvényekkel, még azokat is adjátok el. Tudom, hogy a vállalatnak van egy hűséges rajongótábora, ami szinte már kultikus, de a széles támogató réteg lassan, fokozatosan elkopott az évek során.

A vállalatnál az az álláspont, hogy ez a kiábrándultság megállítható, sőt visszafordítható. Elég nehéz elképzelni egy ilyen forgatókönyvet az Apple csökkenő méretét tekintve. Jelenleg kevesebb, mint 5 százalékos piaci részesedéssel az Apple már nem tekinthető alternatívának a PC-vel szemben – mondhatni irreleváns.”

Ezen cikk óta az Apple részvényei 5589 százalékkal emelkedtek, és ez a folyamat az első iPod eladásával kezdődött. Természetesen sok ember egyetértett Alsin álláspontjával, kivéve egy embert…

Most pedig következzék Steve Jobs, hogy bemutassa az első iPodot:
Mintha csak tegnap lett volna.

Szerinted, ha ma mutatnák be az első iPodot (és tudnánk minek a kezdetét jelenti mindez) mennyien állnának érte sorba?

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Ezzel a kis szerkezettel kezdődött az Apple imádatom !

  2. Csak félig offtopik: letölthető a Jobs életrajzi film… 🙂

  3. Ha ma bemutatnának bármit, tök mindegy, milyen hatással lenne a későbbiekre, tömött sorok lennének a Storeok előtt 🙂

  4. ef-dani: igen ez a mantra is 2001-ben kezdődött. Nem kellene váltani?

  5. @jarodfree: Nem rosszból mondtam. Ezt ők elérték a termékeikkel. Ez egy siker.

  6. Igen, 2001-ben kezdődött és Steve halálával lassan véget is ér 🙁

  7. Ezek a tizenx évvel ezelőtti kütyük (iPod/Shuffle/Nano) az én szívemet nem dobogtatták meg. Az Apple nálam 2007 körül kezdett értelmet kapni, amikor az iPhone – iPod Touch párossal betört a mobil operációs rendszerek pangó piacára (akkor még csak az erősen korszerűtlen WinMobile, Symbian és PalmOS közül lehetett választani). Az iPad már egyenesen kategóriát teremtett, pedig csak a fentiek továbbgondolása volt. A Mac-eket meg az Intel procik mentették meg a teljes kipusztulástól, azóta szerintem azokat se kell már félteni.

  8. Juuj de izgis. Soha nem foglaltam meg ossze, de ime egy nagyjabol pontos sorrend:
    iPhone 3GS-iPod Shuffle 2G-iPod Shuffle 1G-iPod Shuffle 2G-iPod Shuffle 4G-iPod Shuffle 3G-iPhone 4S-iPhone 3G-iPhone 4-MacBook late 2006-iPad 2-iPhone 5C


Add a Comment