fbpx Skip to content

Sir Jonathan Ive, vagy ahogyan mindenki szólítja, Jony Ive rendkívül titokzatos személy az Apple-nél. Az Apple eseményei közül talán összesen egy vagy két alkalommal vett részt a színpadon, valamint interjút is csak nagyon ritkán ad az újságíróknak. Egyedül azokból a tökéletes videókból ismerhetjük, amelyeket szinte minden nagyobb termékbejelentés után közzétesznek az Apple kezdőoldalán. Most azonban összegyűjtöttünk tíz olyan történetet, amelyet eddig még hallottál Ive-ról.

19-jony-ive

Jony Ive imádta a gyors kocsikat, de ez a szenvedélye a 2000-es évek elején majdnem megölte. Miután Ive komoly sikereket ért el az Apple-nél, úgy döntött, megajándékozza magát egy Aston Martin DB9 sportkocsival, aminek az lett a vége, hogy egy hónap után balesetet szenvedett a design csapat egy másik tagjával együtt, amelyet épp, hogy megúsztak élve. A vezetőség válasza erre a balesetre az volt, hogy megemelték Jony fizetését, ugyanis ekkor ébredtek csak rá arra a tényre, hogy mekkora jelentőséggel is bír ez az egy személy a cég életében.

jony-ive-biography-FSMdotCOM

Ez a történet csak egy apró ízelítő volt Leander Kahney: Jony Ive: The Genius Behind Apple’s Greatest Products november 14-én megjelenő könyvéből. A könyv személyes interjúkon és azokon a kutatásokon alapszik, amelyeket az Apple jelenlegi és volt designereivel, valamint vezetőivel készített Kahney.

Jony Ive nagyon sokáig szorosan együtt dolgozott Steve Jobs-szal, mikor azokat a termékeket alkották meg, amelyek visszahozták az Apple-t a csőd széléről. Jobs halála után Jony jelentősége és befolyása csak nőtt a vállalatnál, és bár lehet, hogy Tim Cook az Apple feje, de Ive a cég lelke.

jony-ive-tim-cook

Az újonnan megjelenő könyvből következzék most 10 érdekes tény Jony Ive-ról:

1. Nem esik messze az alma a fájától. Jony édesapja, Mike Ive ékszerészként dolgozott, majd pedig segített egy olyan állandó tanrendet létrehozni a brit iskolák számára, amely sok leendő designer felemelkedését eredményezte, köztük a fiáét is.

2. Fiatal diákként mobiltelefonokat, valamint órákat tervezett. Az egyik professzora így nyilatkozott róla: “A mobiltelefonok, amelyeket akkoriban tervezett, már annyira vékonyak és kidolgozottak voltak, mint a mai modern telefonok, pedig még csak iskolai diák volt.”

3. Az egyik projektje – miután befejezte a főiskolát – az volt, hogy tervezzen egy toalettet az egyik ügyfelének. Elbukott. Ive 1989-ben csatlakozott egy Tangerine nevű, induló vállalkozáshoz, ahol az egyik ügyfél arra kérte, hogy tervezzen neki egy WC-t, egy bidét és egy emésztőgödröt. Végül az ügyfél elvetette az designterveket, mondván hogy “túl drága lett volna megvalósítani”.

Sir Jonathan Ive, Senior Vice President, Industrial Design, Apple Inc-845473

4. Ive majdnem kilépett az Apple-től röviddel azelőtt, hogy Jobs visszatért a vállalathoz. Az új főnöke, Jon Rubinstein volt az, aki fizetésemelést adott neki, valamint lelkesítő beszédet tartott azért, hogy ne hagyja itt a céget. “Elmondtuk neki, hogy kínszenvedés lesz, míg a vállalatot újra talpra állítjuk, de ha ezt sikerül elérnünk, onnantól már történelmet fogunk írni.” – nyilatkozta Rubinstein a könyvben. “Ezek voltak azok a feltételek, amelyekkel itt tudtuk tartani az Apple-nél.”

5. Ive volt az, aki bevezette a fehér termékek szeretét az Apple-nél. Jobs eredetileg ellene volt a fehér szín használatának, köszönhetően az előző designernek, Doug Satzgernek, és akkor sikerült csak meggyőzni, mikor egy másik, világosabb árnyalatot, a “hold szürkét” (angolul: moon grey) mutatta be neki Ive. “A legtöbb termék, amit Jony az angliai designer iskolában tervezett, fehér volt, ezért elkezdte erőltetni a fehér termékek használatát az Apple-nél is.” – meséli Satzger a könyvben.

6. Jony szereti a techno zenét. Gyakran techno zene szól az Apple szigorúan titkos design stúdiójában, ami ezáltal egy zajos és “kaotikus” hely, hangos zenével, tele designerekkel, akik gördeszkáznak és fociznak.

1671131-poster-1280-jony-ive

7. Egyedül neki van privát, különálló irodája a design stúdióban, ami a leírás szerint olyan, mint egy “üvegkocka” egy asztallal, székkel és lámpával, valamint nincs képe a családjáról. A design stúdió annyira tiltott helyszín az Apple épületein belül, hogy még az olyan Apple igazgatóknak, mint annak idején Scott Forstall volt, sincs engedélye a belépéshez.

8. Ive még a feleségének sem mondhatja el, hogy min dolgozik éppen. Ellentétben sok más munkatársával, Ive még azt sem engedi meg, hogy a gyerekei belépjenek a design stúdióba.

stevejony

9. Ive egyike volt annak a két embernek, akiket Steve Jobs látni akart a hasnyálmirigy műtéte után. A másik személy Jobs felesége, Laurene volt.

10. Azok az emberek, akik együtt dolgoztak Ive-val, azt mondják, hogy Ive nem akar az Apple vezérigazgatója, CEO-ja lenni. A design csapat egy volt tagja a következőképp nyilatkozott: “Jony nem törődik azokkal a dolgokkal, amelyek egy vállalat vezetéséhez kellenek.”

A fenti történetek közül Te melyiket ismerted eddig? Ismersz még egyéb érdekes történeteket Jony Ive-ról? 

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Eddig is megvoltam hogy nem tudtam erre a tíz kérdésre a valaszt :))

  2. Milyen egyeremet kell végezni ahoz, hogy termék designer lehessen az ember (Olyan mint Ive) ?
    Egyébként Johni a kedvencem az egész csapatból.

  3. Jony 😀

  4. Helyesírásit! 🙂

  5. @taky1974: nyilván, mert ugyanaz a történet az alapja, de ha megnézed, kicsit bővebb a cikkünk annál, mint amit linkeltél.

  6. @taky1974: Az időbélyeg alapján a beszeljukmac plágiummal vádolható.

  7. @infy: Te meg miről beszélsz… a beszmac-es november 7., a szifonos november 10… Egyébként mindkét cikknek ez volt az alapja: http://mashable.com/2013/11/06/jony-ive-biography/

    A különbség annyi, hogy a szifonos tényleg bővebb, viszont a beszmac-kel ellentétben nem tüntették fel még említés szinten sem a forrást…

  8. @mrbyu: pedig de, mert a könyvre ott volt a hivatkozás, de most még a mashable is linkelve lett: “Ez a történet csak egy apró ízelítő volt Leander Kahney: Jony Ive: The Genius Behind Apple’s Greatest Products november 14-én megjelenő könyvéből.”

  9. Vegre, mar maskor is mondtam, SJ jo erzekkel mindig meglatta a lehetoseget olyan dolgokban, amiben mas nem v csak sokkal kesobb. De JI volt aki megalkotta az iMac-et amivel megmentette az applet a csodtol, es o volt aki megtervezte az ipodot amivel nagyon sok penzt csinaltak ahoz h metervezze az iphonet, es igy tovabb… Nelkule sehol nem lenne az Apple.
    Csipem ezt a palit, mar meg is rendeltem a konyvet.

  10. @janoo: Könnyűipari Mérnök


Add a Comment