fbpx Skip to content

Frissítés #1

Azoknak, akiknek nem elérhető a 6.6-os Facebook verzió a Purchased menüből, használják a Safariban a Facebook-ot, hamarosan frissülni fog és menni fog rendesen.

***

Tegnap este és ma reggel is frissült a Facebook alkalmazás. A tegnap esti frissítés régebbi készülékeknél tönkretette a Facebookot, tehát többször kilépkedett vagy akár el sem indult, az új frissítés pedig már nem érhető el az App Store-ból, így le sem tölthető. Mindkét hibára az Apple által nemrég bevezetett funkció lehet a megoldás. Erről Az Apple lehetővé teszi az appok korábbi verzióinak letöltését az App Store-ból! című cikkünkben már írtunk.

Készítettem egy rövid videót nektek, aminek segítségével lépésről-lépésre könnyedén letölthetitek a régebbi verziójú Facebook alkalmazást. Egyébként 6.6-os Facebook appot lehet letölteni, ami még tartalmazza a Facebook chatet is. 🙂

photo 2 photo

Tehát az első lépés, hogy letöröljük a jelenlegi Facebook appot, majd pedig az App Store-ból az Updates fülön lévő Purchased menüben keressük meg a Facebook alkalmazást és töltsük le a készülékünkre. Érdemes erre az időre az automatikus frissítést is kikapcsolni!

A videó nem látható mobileszközről, mert a YouTube nem engedélyezte, kivétel a Szifon.com alkalmazás, mert ott mégis működik. 🙂 Ez talán a zene miatt lehet, próbáljátok meg a YouTube appal elindítani. A videót erre találjátok: link

Olvasd el a hozzászólásokat is

32 Comments

  1. Én csak simán belépek a messenger-be és onnan át lehet lépni a FB-ra. Így működik. Direktben pedig nem indul el.

  2. Es mi van azzal, ha letoroltem de alapbol a legfrissebb verziojat hozza fel a rendszer? Nem talalhato a 6.6-os 🙁

  3. Ugyanis nekem sikerult tegnap frissiteni es azt hozza fel…

  4. Én is így jártam, ráadásul az újat leszedtem, így marad a böngészős egy darabig

  5. Mentve is a 6.7.1 változat van.

  6. Mi számít régebbi készüléknek? i4en semmi baja a facebooknak, és automatikus frissítésen van. Meg a múltkor azt írtátok, hogy ez a korábbi verzió felrakás csak olyan esetben működik, ha a program már nem érhető el a jelenlegi iOSra. Kicsit összecsapottnak érzem ezt a cikket, így konkrétumok nélkül..

  7. Inkabb azaz erdekes, hogy valakinek engedte a frissitest tegnap/tegnap elott, a nagy atlagnak meg nem… Ezert akik nem tudtak frissiteni a 6.7.1-re azoknak a 6.6 van a video alatti menupontban, de akiknek sikerult, mint pl nekem is, azoknak nem hozza fel a lehetoseget, csak amit updateltunk. Ennyire hihetetlen? Ha az erdekes, hogy neked 2 telefonon is mukodik eleg szomoru, inkabb arra kellene valakitol otlet, hogy ezzel a helyzettel mit lehetne tenni. Ha semmit akkor az is valasz, marad a Safari. Tehat erdemes lenne a cikkben javitani, hogy azok akik tegnap frissitettek azok NE toroljek le, mert a 6.6-ra nek tudnak visszaallni a 6.7.1-rol. Koszonom!

  8. I5 simán jo lett,műxik

  9. Nekem flottul működik a Fb de frissitest nem engedi letölteni.

  10. Koszonom a valaszt es meg is ertettem. Max annyi kiegeszites, hogy aki frissitett a 6.7.1-re azok ne toroljek le, mert nem fog megjelenni a 6.6 nekik. De ha meg a mai napon frissulni fog, akkor ertelmetlen is errol ebben a formaban beszelni. Meg egyszer koszi!

  11. Ugyan nem élet – halál kérdés. De köszi a tippet!

  12. Akkor rosszul csináljátok.

  13. @infy: Nekem is 2 telefonon működött érdekes hogy másoknak nem megy.

  14. @Jecy: ne haragudj rám, hogy összecsapottnak érzed a cikket, szombat reggel 9-kor erre keltem, hogy X üzenet vár minket Facebook-on és emailben. Fáradtságom ellenére fogtam magam és leültem megnézni mi a hiba, készítettem egy videót, feltöltöttem, írtam egy cikket.

    Nekem itthon csak iPhone 5s és 5 készülék volt ezeken tudtam tesztelni, tényleg ne haragudj, hogy összecsaptam a cikket.

  15. @tamzolcsi: Értem már, hogy mit mondasz akkor frissítem a cikket, de mindenre nem fogok tudni kitérni sajnos.

  16. Régebbi készülékek iphone 5? Alatt tegnap össze vissza omlott konkrétan el sem tudtam indítani pedig ém is próbáltam a messengerből átlépni! Amúgy nálam az segített, hogy facebook le telefonba facebook profil törlése majd újraindít ujra rakva a facebook majd bejelentkezés a beálításokon belül és így ment!

  17. @swayze: Köszi a tippet!

  18. Szívesen!

    Ám közbe lehet a szifon-nak is megvan a bugja, mert ám az első hozzászólásomnál (ammit nyugodtan töröljetek, mert nem az volt a lényeg) annak a mondatnak a végén volt egy smyli és valószínüleg ez öli meg a rendszert, ugyan is ahpgy kivettem el ment az üzenet ezt is írta az oldal.

  19. Mar az ituneshoz sem lehet csatlakozni. Mi tortent??

  20. Lehet butát kérdek, de mivel csináltátok a videót, konkrétan a screen-capture-t?

  21. Érdekes, nekem tegnap állandóan kihajigált, gondolom a frissítés miatt, ma meg már belép, de maradt ugyanaz az update, ugyanis a legújabbat meg nem akarja letölteni (5S).

  22. Sziasztok!

    Tudnátok segíteni nekem abban, hogy mit tehetek akkor ha voltam olyan szerencsés és letöröltem a 6.7-es verziót?A régebbi verziót nem is látom.Csak egy üres ikont, amit nem enged elindítani.

    Köszi

  23. Nekemis beszart! Ures ikon tegnap engedte i5on!

  24. Nekem simán megy az előző verzió, de nem jön le az új. Majd kijavítják…

  25. Mar muxik a frissites!!!!

  26. 6.6 -os verziót vissza tudtam tenni délelőtt, aztán egy zene szinkronizálás telesen hazavágta a Facebook appot. Most a mobil webes felületet használom, mint az állatok…

  27. Na úgy tűnik megoldották a dolgot. Újra tölthető a FB app és a frissítés is.

  28. nekem is szarakodik, ott van az 6.7.1-es update de azt meg engedi letölteni.

  29. i5-ön is szar (volt)

  30. Most mar jó

  31. Fiúk, Lányok!

    Aki használni akarja a FaceBook chat funkcióját a messenger telepítése nékül, azoknak elárulom, hogy hogyan lehet a CHAT-et visszavarázsolni a FACEBOOK app-ba:

    Elösször is:
    1, Indítsuk el a FaceBook-appot.
    2, Menjünk a chat fülre
    3, ott megjelenik a h telepítsük a FaceBook Messengert….
    4, Nyugodtan menjünk rá hogy telepítés
    5, átugrik az AppStorba a….
    6, NE telepítsünk semmit se!
    7, menjünk vissza a FaceBook app-ba
    8, nézzük meg a chat fület..
    9, láss csodát működik!

    Köszönjétek FaceBook mániás barátnőmnek!


Add a Comment