fbpx Skip to content

Frissítés: megvannak a Vodafone árai!

Egy kis trükknek köszönhetően megtudtuk a Vodafone esetén a 16GB-os iPhone 5s és 5c árait. Bővebben: http://live.szifon.com

***

Ahogy az várható volt, sem a Telekomnál, sem a Vodafone-nál nem lehet előrendelést leadni. Ez azt jelenti, hogy kevés készülék érkezik a szolgáltatókhoz, így ma mindenképp érdemes időben sorba állni, ha nem akarunk majd adott esetben hetekig várni, főleg ha fehér vagy arany színű készüléket szeretnénk.

t5s5sc

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a leggyorsabbak már korán reggel beállnak a sorba, ami a Telekomnál már meg is történt. Az Allee-ban így eddig már 6-10 ember áll sorba. A nap folyamán folyamatosan bővül majd ez a sor, de a nagyobb tömeg körülbelül 4-6 óra között fog megérkezni.

Átlagosan 200-350 ember szokott sorba állni a Telekomnál, és ha éjfélkor kezdődik az eladás, akkor általában reggel 4-5-re szokott mindenki végezni. Tehát, ha te mondjuk 4 után érkezel, akkor úgy hajnali 2 óra felé fogsz végezni.

A Telekomnál egyébként az Allee-ban lesz éjféli nyitás, a Vodafone-nál pedig a SmartStore-ban, mi valószínűleg a Telekomnál leszünk majd. Azonban egyik szolgáltató sem adott még bővebb tájékoztatást a premierrel és az árakkal kapcsolatban.

Ahogy azt már megszokhattátok, élőben közvetítjük majd az eseményt, a live.szifon.com oldalon és a Szifon.com alkalmazásban is.

[appstore id=”478349163″]

1277746_173875949471811_91180675_o

A One More Cafe – Apple kávézó is készül a premierre, nyugodtan gyertek be hozzánk az új készüléketekkel, különböző kiegészítőket, kábelt, fóliát tudtok vásárolni vagy akár csak megisztok egy sört velünk. 🙂 A kávézó leginkább a Vodafone-osoknak van közel, mivel a Gozsdu udvarban található, a Dob utcához közelebb, de természetesen mindenkit szeretettel várunk, hogy nálunk pihenje ki a sorbanállás/ülés fáradalmait. Apropó, keressétek az akciókat a Szifon.com alkalmazásban!

Passbook pass-ok

breezi_placeit

Az eseményhez készítettünk nektek Passbook pass-okat is, külön a Vodafone, külön a Telekom sorbanállóknak. A Passbook elején a legfontosabb információkat, hátulján pedig hasznos részleteket (bolt neve, címe, térkép, weboldal, stb) találtok. Ha valami nagyobb esemény történik, távolról frissíteni is tudjuk a letöltött pass-t, így nem maradsz le semmiről. 🙂

Letöltéséhez olvasd be a Passbook alkalmazással az alábbi QR kódokat, vagy kattints a letöltés gombra. A letöltés a Szifon.com alkalmazásban egyelőre nem működik, ebben az esetben használjátok a Safari-t.

create-qr-code

Telekom (T-mobile) Pass 

create-qr-code-2

Vodafone Pass

Olvasd el a hozzászólásokat is

44 Comments

  1. Ez mind szép és jó, hogy csak el vagyok szomorodva, hogy 2x annyiba kerül az új iPhone mint 2-3 éve volt a T-nél… semmi se magyarázza ezt a hatalmas árnövekedést…3GS/4-et 90-120 között kint volt ikon200-al, most ugyanaz 190000 Ft. Egy hatalmas vicc, Vodafone árak se jobbak.

    Jól megérdemelnék, hogy senki nem áll senki se sorba, de hát erre mennek ki, hogy sok hülye első nap azonnal megveszi bármennyibe is kerül. Szánalom.

    Amúgy sok sikert a sorbaálláshoz és a bulihoz, én is áltam már sorba 0ik napon félreértés ne essék, jó pöri, csak akkor nem ennyibe került az iPhone.

  2. @hegyi: lehetséges, hogy túl magas volt a fraud az iPhone kapcsán, tehát amikor megvették a készüléket kedvezményes áron, hűséggel, aztán nem fizették az előfizetést.

  3. Én irreálisnak tartok 220-at kiadni egy TELEFONért! Akármennyire is minőségi (ami már nem is annyira, mint a 3g idején), ennyi pénzért már egy igenerős gamer laptop-ot kap az ember. Ismételni tudom önmagam, 3g – 60e 3gs 80e 4s 140e ugyanolyan előfizetéssel, könnyen kiszámolható, hogy 180 alatt nem fogod megkapni.

  4. @totopad: Fogjátok már fel, hogy nem csak egy telefon, hanem egy multimédiás eszköz, amivel mellesleg telefonálni is lehet. Értem én, hogy telefonnak hívják, de úgy mondod ezt, mintha ennyi lenne az összes funkciója. A laptoppal értelmetlen az összehasonlítás, mert más közegben használatos. Az iPhone egy sokkal mobilisabb eszköz, amivel bárhol tudsz fényképezni, telefonálni, internetezni stb., míg egy laptoppal ezeket egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tudod megvalósítani.

  5. @Ronaldo: Ez most nagyon droidos hozzáállásnak fog tűnni, pedig gyűlölöm és 2008 óta iPhone-t használok, de, amit felsoroltál azt egy 100-es droidos telefon is tudja. Én voltam az első, aki védte az iPhone-t, mint eszközt, hogy mennyivel fejlettebb, mint az összes többi készülék, de az az igazság, hogy az anyaghasználatot leszámítva, már minden megtalálható egy olcsóbb droidos szutyokban is.Ráadásul az IOS7 blamázzsal még a legfejlettebb oprendszer címtől is elbúcsúzhatnak. Legyen magasabb az ára, mint a többi készüléknek, de 200-at kiadni egy ilyen készülékért, akkor is irreálisnak tartok. És még egyszer leírom, hithű almahívő vagyok.

  6. totopad: én is Apple-s vagyok (iMac, iPad, Szifonom is megvolt az összes), de egyszerűen szerintem aki 200 felett vesz telefont az egyszerűen nem normális. Komolyan nem tudom megérteni. T is most erre megy, tudja, hogy a hülye birkák első nap megveszik bármennyibe is kerül, csak nevetni tudok az egészen.

    Aztán este mindenki örülhet, hogy 190000-200000-ért vett telefont, ami 3 éve még feleannyiba került. NO PARA.

  7. ki mondta h 220 lesz T-nél (pl.) az 5S?

  8. De ez csak nálunk.. USAban 160ért függetlenül adják az újat, itt meg a tavalyi i5 215e T-függősen? (Ha vállalok 1 év hűséget a jelenlegi előfizetésemre, akkor már 210ért vihetem..) Hihetetlen, hogy ennyire hülyének nézik az embert, de a legszomorúbb, hogy így is megy a bolt. Egy normális országban a vásárlók nem vennének ilyen árakon készüléket és akkor a szolgáltatók rákényszerülnének a normális árképzésre..

  9. Ilyen árakért a hülyének is megéri sorban állni. Pontosabban csak nekik… Olcsóbban megrendelem apple.com-ról függetlenül és veszek hozzá egy olyan csomagot, ami nekem a legjobban megfelel. 2 éves rablánc havi 14 ezres szolgáltató díjjal és +15k a telefon a független gyári árhoz képest? lol. A Go árak még egész korrektek, csak azért meg semmi szolgáltatást nem kapsz.
    Megértem, hogy a szolgáltatás árát nem tudják lejjebb vinni a folyamatos különadók miatt, de az nonszensz, hogyha jobb szolgáltatást akarok drágábban, akkor többet fizetek a telefonért, mint aki megveszi a 3000 forintos havidíjjal.

  10. na végre árak (live.szifon)
    /de ez a vízjel ritka idegesítő…:P /

  11. Bocs totopad! De rövidre zárlak! Nem az ára a lényeg hanem a tudása! Én egy 64 GB osat vettem mondjuk itt kint nem sok sőt olyan minőséget és biztonságot ( nem utolsó sorban) amit te egy szar androiddal sosem. Továbbá az egész életem a kezemben tarthatom és ha elhagyom csak egy százas és kapom vissza mind azt ami rajta volt. Gyors és megbízható és ingyen mindent megcsinálnak az app storban.
    Te nem a telefon minőségét kapod meg mikor megveszed, hanem egy olyan szinvonalat ami semmilyen másik telefon gyártó nem adneked soha! Sem ebben sem a következő életedben! Tovább megyek az androidban sosem lesz sem minőségben semm mennyiségben annyi alkalmazás mint az applnél! Nem azért mert nem lehetne hanem azért mert nem egységes mint az apple! Csillió millió ktelefonon android és csillió millió felbontás! Ki az a fasza gyerek aki mindegyikre külön külön megakarja csinálni egyenként az appját?
    Nem fikázni hanem gondolkodni kéne okos tojás!

  12. @trigmegistos: az ITT KINT után, nyugodtan abba is hagyhattad volna! Az összes többi, ami utána jött, bla, bla, bla. Itt bent, nem annyit keres egy átlagember, mint OTT KINT! És egyrészt szövegértésből egyes, rohadtul nem fogtad fel, mit is írtam, másrészt meg ne személyeskedj!

  13. A Vodafone-nál nincs arany színű készülék?
    h t t p s: / /shop.vodafone.hu/lakossagi/apple_iphone_5s_16gb#tariff_list/ezust

  14. Csak az van írva hogy hamarosan rendelhető, míg a másik 2 színnél nem írja.

  15. trigmegistos:

    Rájöttem, hogy mindíg meglepődök azon, hogy milyen ostoba emberek élnek a földön. Pedig te még csak ki se emelkedsz különösebben, csak szimplán untinteligens, és tájékozatlan vagy.

  16. Nem értelek Benneteket, én azóta, hogy megjelent itthon mindig megveszem a T-nél az iPhone-t, de soha sem fizettem 40.000.- + 12×5.000.- -nél többet, az előfizetést meg úgy is használom azt nem kell nézni 🙂

  17. Javaslom a sok elvetemültnek, hogy éjfélkor az Allé előtt menjen fel a webshopra, mert nyakamat rá, hogy lehet majd előrendelni…

  18. Én inkább itthonról veszek… 🙂

  19. @totopad:

    Nem személyeskedtem. Ha személyeskedek akkor biztos lehetsz benne, hogy sem köpni sem nyelni nem tudsz. Az hogy neked gondod van az árával az a te gondod. Keress egy olyan állást amivel jobban keresel haver. De ha már ennyire okos vagy akkor nem értem miért nem programozol te is erre a platformra? Akkor talán lenne rá pénzed és nem hisztiznél mint a 1,5 éves fiam. Sok sikert.

  20. Nekem nincs gondom az árával, egyszerűen azért mert nem is tudom. 🙂 Ott állnak sorban az emberek és nem tudják, hogy 4 óra múlva mennyit kell majd fizetniük. Csoda, hogy a T-mobile nem irat most alá velük egy bianco adás-vételit.

  21. @trigmegistos: megnyugtatlak: személyeskedtél, méghozzá elég suttyó stílusban.

  22. Suttyo snob mind a kettő!!

  23. húdeokos mindenki! 😀

  24. @trigmegistos: szevasz, hű mekkora paraszt vagy…hogy fèrt be a fejed ebbe a blogba?! 😀 Èn is kint dolgozok, jól keresek de nem verem itt a nyálam…! Sajnálom a fiad…!

  25. Azért az gáz, hogy egymás fikázásról szól a hozzászólások nem kis része. Persze klaviatúra mögül könnyű arcoskodni. Nem kéne….

    Azokkal viszont egyet tudok érteni, akik sokallják az szolgáltatók árait. Amit igazán nem értek, azok a red csomagok. Ott rendesen megkérik a részletfizetés árát…..

    Mondjuk a pre paid is durva. Még 10.000 forintal sem olcsóbb, mint a független az apple store-ból. Miért éri ez meg???

  26. Vajon komolyan ennyi hülye van, hogy megveszik a szolgáltatóktól?? Miért jó az bárkinek is ha többet ad ki a telefonért a Vodafonenál mint ha EGYENESEN az Appletől venné?? Felfoghatatlan számomra, hogy ezt hogy gondolják a kedves telefontársaságok…

  27. De az se rossz, hogy az i5 promócióban drágább, mint az i5S…. Ki érti ezt….

  28. függetlenül, személyesen mikor lehet megvenni iStyle üzletekben?

  29. Szolgáltatónál flottában ilyen-olyan díjcsomagra válalt 2 éves hűséggel egész szép összegért el lehet hozni kamatmentes részlettel. Sokkal barátibb, mint egybe kiperkálni a 64Gb-t árát az applecom/hu-ról.

  30. Az ügyfélszolgálat információi szerint sokat drágult az 5S A 16Gb-os a legdrágább csomagban 20%-kal. Nem akarom kiírni az árakat, mert úgyis kiteszik hamarosan, de ahogy nézem nagy érdeklődés nincsen. Pár éve reggel a boltok előtt voltak ennyien a sorban.

  31. Ja, 50%-ot akartam írni. 20 ezerrel lesz drágább.

  32. Asdabasd: es ha megveszed fuggetlenul utana mit csinalsz vele, nyomogatod iPod-kent hmm? Ahhoz is kell majd egy normalisabb elofizetes. Azt meg mindenkinek maganak kell kiszamolnia, hogyan eri meg jobban ha megveszi fuggetlenkent es utana olyan kartyat/elofizetest rak bele amilyet akar vagy ha megveszi szolgaltatotol mert pl. uj elofizeto vagy pl. mert egyszerre nem akar 255K-t kifizetni hanem mondjuk 2 even keresztul fizet inkabb tobbet.

    Ez lenyegeben egy ‘hitel lehetoseg’ x futamidore amin teljesen ertheto modon kamat van. Ennyi.

  33. Cseby semmi gond ha uninteligens vagyok a szemedben! Csak az a gond, hogy te is csak sírsz. Választási lehetősége mindenkinek meg van. Élsz e vele vagy sem az már csak rajtad múlik. Nem én vagyok az apád és az anyád! Kérd tőlük számon miért tartasz ott ahol vagy! De a képeket elnézve hugi érdekes, hogy otthon milyen sok embernek meg van rá a lóvéja!

  34. Kedves Befor az a te bajod hogy fáj az igazság. Én megelékszem avval amit én tudok. De mikor meg jelent a 3g akkor még én is magyarban voltam tehát nem igazán érdekel az hogy így vagy úgy sirtok itt mert nincs meg a háttér se nem most se nem a múltban. Most sajnáljalak téged is?

  35. 5S: Megrendelve :DD Nanosimet küldenek mellé, ha csomagot is váltottam? Mert nem igazán tüntettek fel infot erről az oldalon…

  36. Hát azért elég gáz h már nincs net nélkül részletre… Az 5 még kapható volt olyan csomagban, hogy 90-et befizetsz, 4500 két évig, és csomagnak, meg a meglévőt 2 év hűséggel megdobod. De azért örülök, mert 5600-ért kaptam korlátlan T beszélgetést és üzenetezést, lebeszélhető 160 percet szolgáltatón kívül, és 500mb netet. Úgyhogy azért örülök neki, de ez mégsem Amerika, hogy iDevice-hez ingyen kapsz netet… Már igazán kellett nekem a hw frissítés i4 után.

  37. @Cydie Van főkártyád ami Arany vagy Platina? Mert ha csak ezaz egy számod van a folyón és ezt váltottad Next S Aranytárskártyás csomagba főkártya nélkül, akkor nem fogod megkapni a telót…

  38. Na, a T árai már kimondottan korrektek. A havi 14 ezres csomaggal a 16-os 5s-ért 79-et kérnek és nem 235-t. Persze az 500 mega net nevetséges havi 14-ért.

  39. @tamzolcsi Igen, van, és arany

  40. @ef-dani: ezresért lehet venni hozzá +1 gigát.

  41. A T árai egyre durvábbak. Kíváncsi leszek már ha kiderül valamiből,hogy venni fogják e ugy mint régen. Mert ez már az az ár amit nem vagyok hajlandó kifizetni egy telefonért.
    Eddig 100 felett nem vettem iphone-t persze L-es csimagban. A 3gs re nem emlékszem,de a sima 4-et 70 ezerért vettem az 5-öt meg 90-ért. Ez most ebben a csomagban 140ezer. Azért ez már duplája az akkori 4-nek.
    Persze értem azt is,hogy helyet kell csinálni az 5c-nek is,de akkor is sok szerintem

  42. Aki azt hiszi, hogy külföldön sokkal egyszerübb, sz gondoljon bele, hogy a magasabb kereset mivel jar.. egy atlagos elet havi 5-600 ezer forint, es elöfizuval mashol sem olcsobb az iphone.. Ennyit a tajekozatlansagrol… Amugy meg teljesen igazat adok abban, hogy az Apple szinvonalat a szolgatasok teren egy gyarto sem üti..

  43. Nagyon, nagyon drága, ugyanakkor szinte alig jobb, mint az iPhone 5 volt…

  44. kérdés: hogy létezik, hogy a startnál gyakorlatilag nem volt készlet, de éjfél után nem sokkal rendeltem t-mobile oldalán, és 10.28. délután volt beírva átvétel várható időpontjának? ez pestre vonatkozik, vidéken 29. volt a dátum, szóval akár valós infó is lehet, valaki tud valamit a dologról?


Add a Comment