fbpx Skip to content

Szép lassan dolgoznak a fejlesztőcsapatok az iOS 7 jailbreakjén. A rendszert ugyan már feltörték, de számtalan egyéb szoftveres kiegészítőnek kell működnie, hogy minden rendben legyen. Így ezeket fejlesztik most, és persze tökéletesítik a jailbreaket.

Screen-Shot-2013-10-03-at-10.30.06

Manapság már egyébként nálunk is sokkal kevesebben jailbreakelnek. Ez egyébként egy nagyon jó jel, az emberek belátják, hogy ez olyan apróság, amiért nem érik meg saját magukat szívatni. Ráadásul legtöbben a warez miatt jailbreakel(né)nek, aztán rájönnek, hogy attól, hogy a készülék jailbreakelt, önmagában még nem fognak tudni tört appokat telepíteni. Ekkor persze a jailbreaket okolják, hogy az mennyire nem ér semmit, elfelejtve azt, hogy a jailbreak önmagában sosem tette lehetővé a warezt. Mindössze a szemellenzősen jailbreak-ellenesek mosták össze rendszeresen és következetesen a jailbreaket a warezzal.

Persze vannak dolgok, amikhez még mindig kell a jailbreak például, ha meg akarjuk változtatni egyszerűen a rendszer kinézetét. A Cydia is frissülni fog, megkapja az iOS 7-es dizájnt, amiről most már képet láthattok:

Featured1 11

2 3

És hogy mikor várható az új jailbreak? Erről egyelőre nincs információ, csak annyit lehet tudni, hogy dolgoznak rajta. Megjelenési időt ilyenkor szinte sosem adnak, még akkor sem, ha nagyon jól halad a dolog, mert akár az utolsó utáni pillanatban is előbukkanhat valami hiba, ami miatt csúszhat a dolog. Egy-egy ilyen csúszás meg sokkal nagyobb felháborodást eredményez, mintha eleve nem adtak volna megjelenési időpontot, és csak úgy egyik pillanatról a másikra felbukkan a jailbreak.

Ugyanakkor akik nem frissítettek 7.0-ra, és így a 6.1.3 vagy a 6.1.4 van a készülékükön, talán még idén megkaphatják rá a frissített jailbreaket:

winocm613614jbeta

Persze ha megnézzük, a kiadási idő itt is elég tág, csak annyi, hogy még 2014 előtt, ami lehet december 31. is, vagy akár november 3. Ez majd kiderül. Addig is, míg várakozunk, érdemes elolvasni korábbi cikkünket arról, hogy miért is ilyen nehéz létrehozni egy jailbreaket: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

Olvasd el a hozzászólásokat is

42 Comments

  1. Biztos sokan örülnek majd a JB -nek, akik nincsenek kibékülve az iOS 7 felületével. Majd ezrével töltik le az “iOS 6 Back” témákat 🙂

    Esetleg ha lesz valami használható kiegészítő a Control Centerhez, akkor JB -elem a telefonom, de egyébként már nincs rá szükségem.

  2. Arányait tekintve, persze, hogy kevesebben használnak jb-t, Önmagában az iPhone-t iPad-et használók száma brutálisan nőtt. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a fórumokat olvasgatva, a tulajdonosok nagy része tök láma az egészhez. Sokan még azt sem tudják, zenét hogy kell szinkronizálni a készülékre. Ők persze, hogy nem fognak nekiállni a jb-nek, amikor azt sem tudja, mire való. Nekem is van ilyen ismerősöm, amikor megsasolta a telómat, csak pislogott, hogy miket tud, de mikor felajánlottam, hogy segítek, akkor elhatárolódott, mert nem volt tisztában a jb mivoltával.
    A tapasztalat az, hogy akik az első iPhone és a 3g óta Apple tulajok, azok igenis jailbreakelnek.

  3. Például pusztán csak a magyar billentyűzet fixetekért már megéri jailbreakelni. Teljesen ki tudok borulni, amikor nem JB-s magyar billentyűzeten kell bármilyen ékezetes mondatot beírni, vagy mondjuk betűket és számokat is tartalmazó jelszót.

    És akkor még nem beszéltünk a browser changer, maps opener, f.lux tweakekről.

  4. na ezt a napot varom mar nagyon!!!! HURRÁ!!! mert hat tovabbra is azt mondom JB nelkul semmit nem er az 5C sem semmit !!!! es ha valaki majd megcsinalja hogy minden jelszot lehessen ujjlenyomattal beirni az lesz ám a kánaán:)))

  5. @totopad: “Sokan még azt sem tudják, zenét hogy kell szinkronizálni a készülékre. Ők persze, hogy nem fognak nekiállni a jb-nek, amikor azt sem tudja, mire való.”
    bár így lenne… de sajnos nagyon sokan vannak, akik ennek ellenére is jailbreakelnek, épp azért, mert azt hitette el velük az általuk olvasott oldalak egy része, hogy a jailbreak után azonnal szabadon lehet warezolni, ami persze nem igaz. aztán meg mikor rájönnek, hogy ez mégsem úgy megy, és már nem 2 tappintás törve megszerezni egy 200Ft-os játékot, akkor meg jön a hőbörgés, hogy mekkora sz@r a jailbreak…

  6. Istenem !!! De jó egyeseknek , hogy az a legnagyobb bajuk , hogy milyen az ékezet és ezen idegbetegeskedik ! Én nincs az az isten , hogy jb eljen a telefonom ! Azt a kis összeget ki lehet fizetni appokért és nem kell tartani hogy kukába való lesz a telom egy rossz mozdulat miatt !

  7. @Mrisz32: En meg nem lattam olyat h egy jailbreak miatt kukaba valo lenne egy iphone xD

  8. én bevallom őszintén, a warez miatt jailbreakelem mindig a telefonom. konkrétan 1 app miatt, ami pedig a Navigon gps. kb. 15-16 ezer Ft, ami azért nem két fillér.. azon kívül minden appot megvettem, szóval én se vagyok annyira gonosz, mint az elsőre látszik.

    és akkor most jöhet a flém, hogy miért nem használom a google mapsot vagy a beépített térkép appot. azért, mert nincs mobilnetem az iphone-on.. (de ha lenne, akkor is sokszor járok olyan környéken, ahol nincs 3G, de még sima hálózat se..)

    és akkor most jöhet a flém, hogy hogy vagyok képes iphone-t használni immár 6. éve úgy, hogy nincs rajta mobilnet. úgy, hogy van egy másik telefonom, ami “céges”, és azon ingyen van a net, és általában arról szoktam megosztani wifin a netet, ha kell valami. egy 2-3 órás úton viszont elég nehéz mindez, mert rettenetesen lemeríti a céges telót, ha hotspotként üzemel, az ottani maps appok pedig siralmasak.

    hát így.

    mellesleg eddig 1.2 óta (asszem) minden rendszert jailbreakeltem és soha nem volt még semmi bajom vele. olvasni kell, és valamilyen szinten érteni hozzá, és akkor nem lesz gond. az, hogy kukába kerülne a telóm miatta az meg nonszensz. most felraktam a 7-et, aztán várok a jb-re, addig valahogy kibírom papír térképekkel.. 🙂

  9. @kareeka:
    Azért ha mindig azt használod akkor már illene megvenni, 15-16 ezer nem nagy szám egy olyan dologért amit igenis sokat használsz, mások többet ölnek különbözőjátékokba, igazán nem nagy kunszt.

    Én az Appshopper indulása óta kezdtem el vásárolhatni az appokat, azóta elég nagy repertoárra tettem szert, de navigációban maradok az Apple-Google kombónál, beváltak.

    Attól még 2.x óta az összes untethered jailt felraktam, sose volt belőle maradandó probléma, átmeneti is csak ritkán. Kell az iFile meg az a pár tweak hogy ne unjam meg a rendszert 🙂

  10. Én speciel az elsők között fogok jb. (I5) (ios7 ) még pedig azért mert sokkal testreszabhatóbb a telefon, a warez más téma inkàbb a játékok meg hasonló dolgokal vagyok elfoglalva meg 1-2 dologba lehet a gép ellen csalni tudom ez inkább szánalmas mint szórakoztató de nekem bejön 🙂

  11. Nekem is ez a baj a telefonnal. 140.000.-ért megvettem tavaly a 4s-t és egyszerűen nem vagyok hajlandó még 15-20ezret kiadni normális offline navigációra. Fejlesztői szemmel megértem és én sem örülnék neki, ha ellopnák a programomat, de felhasználói oldalról meg felháborít, hogy ilyen telóráak mellett még ennyit elkérnek egy alkalmazásért. Nekem egyszerűen nem fér bele az, hogy ilyen telefonár mellé még applikációkra költsek. A kiegészítő cuccaimat is Kínából rendeltem és sokszor 2-4 hetet vártam rá és kockáztatva, hogy gagyi lesz, csak azért mert pl. a bt fülesemet 1000-ért hozták szállítási költséggel, úgy, hogy itthon 6rongy volt boltban ugyanaz. Az autós szettről már nem is beszélve.
    Amúgy meg szerintem hosszútávon a netes navigálás alkalmatlan. 3g-n sokkal gyorsabban merül a telefon, a szivargyújtó egyszerűen nem tudja olyan gyorsan visszatölteni, plusz nálam is volt olyan, hogy egyszerűen nem volt hálózat és meghalt a navigáció. A másik meg, aki jár időnként külföldre, pontosan tudja, hogy az átlag magyar nem fog adatroamingolni, mert irreálisan magas számlát fog kapni utána, úgyhogy megint csak marad az offline navi, amivel viszont voltam már Horvátországban, Ausztriában, Szlovákiában és tökéletesen működött egy cent felár nélkül.
    3-4 tört alkalmazás van fent jelenleg a telefonon, amit tudok én is beszerzek legálisan, amikor mondjuk ingyenessé válik, de sajnos nekem kompromisszumot kell kötni.

  12. “…ha megakarjuk változtatni…” helyett meg akarjuk változtatni.

  13. Egy dolog miatt várom a JB-t: iBlacklist.

  14. Ios7-ben van tiltó lista . Akkor minek a blacklist ?

  15. Jailbreak kell (de nem létszükséglet), mert használhatóbá teszi a telcsit.
    Pl.: favorite contacts fotr noti center, iCleaner, Billfix, NC Settings (még mindig jobb mint a 7-es, NoNoNotification, NoVoiceMail, Springtomize (csak csicsázni kicsit), WeeKillBackground, Zephyr (kíméli a home gombot, meg sokkal menőbb legyezgetni a képernyőt mint nyomogatni a gombot 🙂 ) és a kedvencem SwipeSelection. nagyjából ennyi, aminek alapból a rendszerben ellene lennie.
    Most próbálgattam egy samut rajta új droiddal és elgondolkodtatóan több mindent tud (aminek a 90%-ára semmi szükség), habár a beállításokban úgy eltévedtem mint vasorrú bába a mágneses mezőben. Amiket felsorolta azokat az se nagyon tudta 🙁

  16. @malossidas: gondolom azért, mert az iOS 7 beépített tiltólistájával nem tudsz szám nélküli hívót tiltani, illetve mert az így tiltott számokról utána a rendszer egyáltalán semmi értesítést nem mutat, azokat sehol nem fogod látni, míg az iBlacklist esetén van erre külön felület, ha minden igaz.

  17. Ha ki is adják a JB-t a 6.1.3/4-es rendszerekre, relatíve kevés ember tudja majd használni. Eleve 70-90%*-uk már iOS7-et használ, amit nem lehet visszaállítani, a maradék 10-30%*-ból 5-15%-nyi embert érdekel az egész. Rengetegen feltették, aztán már másnap visszasírták a 6-ost. Nekem is fent volt a 7 beta/GM, de mielőtt kijött a végleges, visszaraktam a 6.1.3-at. Amikor kiderült, hogy a GM és a végleges megegyezik, akkor nagyot csalódtam, mert 4S-en közel sem tökéletes.
    Ami a JB-t illeti, sose úgy vettem készüléket, hogy az mindenképpen JB-zhető legyen (igazából azért, mert nem értettem hozzá), de ha kijött, pár napos késleltetéssel én is JB-ztam. Hogy minek? Elsősorban a warez miatt, bevallom, mert azt hittem arra alkalmas (a kiegészítő appok telepítése után). Aztán ahogy egyre több lehetősséget fedeztem fel, ez a háttérbe szorult. Van rengeteg tweak ami hiányzik, amitől használhatóbb lesz a telefonom.

    A lényeg:

    Amióta telót váltottam, és ismét JB mentes, a vásárlási szokásaim nem sokat változtak, viszont a telefonhasználatom igen. Ugyan úgy megveszem, ami tetszik és kell. Így volt ez akkor is, amikor volt lehetősségem tört alkalmazásokat is feltenni, most annyi a különbség, hogy inkább ingyenes alternatívát keresek (ezért is vásárolok KEVESEBBET!), mert adott esetben nincs trial/lite verzió és nem szeretnék olyanért fizetni, ami nem nyeri el a tetszésemet. A telefonhasználat meg kicsit “kényelmetlenebb”/”nehezebb”. Már csak az iCaughtU miatt is érdemes JB-zni. Persze, FindMyPhone, de ez nem kapcsolja be a mobilnetet ha szükség van rá, nem lehet track-kelni az ellopott telefont, stb… És ott van még a billentyűzet fix, a passcode átugrása ha otthoni hálózathoz csatlakozol, az ingyenes csengőhang letöltők, az iFile, stb, stb, stb.

  18. Én nem fikázok senkit mindenki tegyen belátása szerint ! Csak elgondolkodtató egy két dolog ! Pl .: igen ha már ki ad valaki ekkora összeget egy ilyen prémium kategóriás telefonért akkor mit garasoskodik filléres appokra ! A gps programok sem drágák ha megnézed mennyi a boltba egy gps újj softverrel !!!! Veszek egy ferrarit és majd tolattatom a haverokkal mert sajnálom a benzinre a pénzt ! Anno az iphone 3gs em jb elni kellett mert kintről hoztam és függetleníteni kellett mindegy ami zavart , hogy sosem lehetett a legujjabb softvert rátelepíteni mindig fagyott valami , hetente legalább 5x ujra indítás stb ! Ja es profik csinálták nem én mielőtt lebénáztok!

  19. @mrisz32: olvasd el a tévhitekről szóló cikket. a jailbreak eleve nem arról szólt sosem, hogy tört appokat lehessen telepíteni, hiszen jailbreak már azelőtt is volt appokkal együtt, minthogy az App Store a 2.0-ban megjelent volna. továbbra is következetesen kevered a jailbreaket a warezolással.

    “Anno az iphone 3gs em jb elni kellett mert kintről hoztam és függetleníteni kellett mindegy ami zavart , hogy sosem lehetett a legujjabb softvert rátelepíteni mindig fagyott valami , hetente legalább 5x ujra indítás stb !”
    ha eleve független készüléket vettél volna, és így nem kellett volna szoftveresen függetleníteni, akkor bátran frissíthetted volna bármikor. itt a függetlenítés miatt nem frissíthetted, ami nem a jailbreak hibája. a fagyások többsége a feleslegesen feltelepített kiegészítőknek köszönhető, amikkel ha ésszel bánik az ember, akkor nem történik ilyesmi.

  20. mrisz32 nek! Nos: nem hiszem hogy bárki is sajnálná a 360 forintot egy app-ra csupán az a gond hogy túl sok olyan app van ami nincs meg fizetősben! De ha te, kedves jogdíjakat féltő fórum társ elmondanád nekem hogy hol tudom megvenni a tökéletes minőségben beszélgetést felvevő vagy s font válltoztató vagy az ikonok módosítására szolgáló app- ot nagyon megköszönném! Röviden ……a felhasználók többsége nem a 260-vagy 500 forintot szertné megspórolni, csupán nincsenek meg fizetősben azok az appok amik JB után elérhetők! Üdv! Tanás

  21. Nekem mindig sikerul a tort appok telepitese, csak kell egy jo alkalmazas, egyes appokert tenyleg eljepeszto mennyit kernek. En mar emiatt jb-elem a telom aztan meg hogy pluszban van par tweak amit kiprobalok csak raadas, varom nagyon!

  22. Remelem iden kijon

  23. Hát én JB nélkül nem tudnám elképzelni a telefonomat. Nagyon sok kiegészítőt megvettem a Cydián belül is. Sőt talán az Appstore-ban és a Cydiában is kb ugyanannyi pénzt hagytam eddig. Ami pedig az alkalmazásokat illeti, én a navin kívül szinte mindent megvettem, talán 2-3 app van amit nem vettem meg, most éppen az iSSH jut eszembe amit nem. Szeretem megnézni az appokat mielőtt megvásárolnám őket. Persze sok esetben nincs is tört verzió sehol, ilyenkor ha éppen sz@rt sem ér az app akkor azért elkap az ideg. Ezt az egyet nem szeretem az iOS-ben, hogy nem lehet kipróbálni az appokat.

  24. A Cydia icon kép egyértelműen kamu! Persze, tudom hogy csak koncepció, de a kör pereme az ikonnak túl közel van az ikon széléhez nincs a dokkon tükröződés. Persze direkt bele photoshoppolták a winterboard icont is :DD
    Mindazonáltal épp tegnap csináltam az appomnak az iconját, csak a színeket kell kicserélnem ph-ban barnára (valamiért mindig narancsos lesz amikor beteszek egy barna layert :/), hogy úgy nézzen ki mint a Cydia. Ha kész lesz lehet belinkelem.

  25. Várom mert van benne egy kis szabydság 🙂

  26. Y=a

  27. mrisz32 amugy Rogers-es GEVEJES a telom,kell egy kis JB hogy teljessebb legyen.

  28. @Cydie: iPhone 4 jelenleg is jailbreakelhető tethered módon iOS 7 esetén, de még nagyon kezdetleges, így rengeteg a hiba. a Cydiát itt az adott kolléga maga forgatta le iOS 7-esre.

  29. Nekem az iPod touch-omon VOLT jailbreak,de már nincs rajta mert fölösleges volt.Következtetés:az ipad 4-emre már nem rakok.

  30. Tényleg, i4-ről megfeledkeztem 😀 Az iOS7 tethered jb fölteszi az openssh-t, mint az IOS 6 beta-hoz megjelent jbk annakidején? Vagy marad az hogy csak ad rootjogosultságot, amivel önmagában nem tudok mit kezdeni openssh/mobileterminal nélkül. Viszont akkor már fölmerül bennem a kérdés, hogy iSSH-val tudok-e localhosthoz kapcsolódni, és használni a parancssort? Mert ő is föltette valahogy valamilyen Terminal alternatívval a Cydiát. Nem akarom frissíteni az i4-et amég nem tudok Terminalozni, pedig már nagyon belenéznék hogy mennyit változtattak rajta (nem az UI érdekel, azt már ezerszer láttam képeken) :DD

  31. Oppá, hogy tudom javítani a kommentemet? (Találtam helyesírási hibákat)

  32. iPhone-on mindig jailbreak-eltem, és az első amit feltettem az az SMS kézbesítési jelentés volt… sajnos ez sosem lesz benne az iOS-ben, mert az Apple szerint nem telefon- hanem hálózatfüggő, ezért nem lehet megoldani. Érdekes, hogy az iPhone-on kívül minden más telefonban meg tudták oldani… Amúgy jailbreak még sokminden miatt kellett, ami az alap iOS-ben elérhetetlen volt.

  33. @kareeka:
    “én bevallom őszintén, a warez miatt jailbreakelem mindig a telefonom. konkrétan 1 app miatt, ami pedig a Navigon gps. kb. 15-16 ezer Ft, ami azért nem két fillér.. azon kívül minden appot megvettem, szóval én se vagyok annyira gonosz, mint az elsőre látszik.”

    Nekem is a Navigon a kritikus app.
    Az iGO-ból van relatív jól árazott, országspecifikus verzió (talán 4 ezer Forint körül magyarországra, ami reális és lehet, hogy meg is veszem), de a Navigon sokkal jobb, sajnos.

  34. Szerintem az egyik legjobb dolog az iPhone on a JB hogy miért? Mert úgy személyre szabad a telefonodat mint senki más…:):) az osztálytársaim amikor latak a tweake két aszt minták ha vesznek iPhonet akor ok is feltorik :D… Es csak pár Cuc ami a cydiarol van nekem…
    Activator
    Applocker
    Auxo Beta
    BossPaper
    Bridge
    BytaFont
    Cleaner
    Dashboard x
    Favorit contacts for NC
    Gesturize
    Gridelock 2.0
    IApFree
    iFile
    Infinitidock
    LocalIAPStore
    Slider Pro
    Stride
    SwipeSelection
    Zeumos

    Es ez mind a cydiabol egy iPhone 4 iOS 6.1.3
    Ez a JB személyre szabas 100% ban :D. Kellemes napot…:):)

  35. Én soha nem törtem, törettem fel a telefonom de most biztosan megteszem mert hánynom kell ettől a fos dizájntól. Mielőtt bárki bármit mond én azt olvastam hogy vissza lehet rakni a régi rendszert így gondoltam megnézem élőben hogy mit is tud max ha nem tetszik visszarakom a régit. Csak akkor szembesültem azzal a ténnyel hogy nem lehet visszarakni. Még fizettem is volna hogy visszarakják. Én nagyon várom hogy elkészüljön mert már azon is gondolkodtam hogy eladom mert ez így egy 5ezer ft-os telefon érzetét kelti.

  36. Bevallom, most csak azért regisztráltam itt, hogy végre leírhassam azt, amit már évek óta szeretnék! Egy csomóan azt irkálják állandóan, és nagyon kiakadok rajta, hogy “az appok miatt nem érdemes jailbreakelni”. Vagy azt, hogy “…akinek nincs pénze egy 200 forintos játékra, az nem vegyen iPhone-t!”

    Na jó, akkor álljunk meg egy pár szóra, sőt, számoljunk egy kicsit, oké? Ott tartunk sajnos, hogy negyed millió forint (!!!) az iPhone. És akkor ez még nem is a 64GB-s, hanem csak a 32GB-s. Persze ez is csak Magyarországon ennyi, ezért nem az Apple-t kell szidni hanem a magyar forgalmazókat. Tehát veszek egy iPhone-t negyed millióért, és akkor az AppStore-ban még költsek sok-sok tízezer forintot alkalmazásokra és játékokra?! Akik itt azzal dobálóznak, hogy “akinek nincs 200 forintja egy játékra az ne vegyen iPhone-t” legyen már olyan szíves és mutasson nekem 200 Ft.os játékokat!!! Lássunk pár játékot oké?

    Modern Combat-ok 5 és 6 euró közt vannak. (ez azért nem 200 Ft. már bocsánat!

    Call Of Duty ami komolyabb azok is 5 és 6 euró kötz vannak.

    Infinity Blade 2 és három ugyanígy.

    És sorolhatnám nagyon hosszan… de nincs kedvem hajnali 5-kor nézegetni az AppStore-t, aki kíváncsi nézze meg maga és számolgasson. De nem csak játékok vannak, hanem a komoly appok is, százával tudnék itt olyanokat leírni melyeknek az ára jó esetben is úgy 5-6 euró, de ban amelyik a 10 eurót is. (vagy ahogyan szokták 9.99 euró, mintha ilyen összegnél még számítana az az 1 cent) Aztán vannak sokkal drágább appok is amik jóval meghaladják a 10 eurót is, vagy ahogyan valaki föntebb írta egy valamire való navigáció akár 15-20 ezer is lehet! Szóval milyen 200 Forintokról beszéltek ti, azok akik ilyen sületlenségeket összehordtok, már bocsánatot kérek! Ha valaki nem csak azért vette meg az iPhone-t, hogy villogjon vele, hanem mert szereti az iPhone-ját, az igenis akar egy csomó játékot, a legjobb appokat, (nem beszélve, hogy a JB kábé 100X több lehetőséget nyújt mint az a 10 “tweak” amit most beletettek a 7-esbe) Tehát még egyszer mondom: veszek egy iPhone-t negyed millióért, és akkor költsek még sok-sok tízezer forintot a szoftverekre? Vagy várjak 3-4 hónapot amíg egy ünnep alkalmával betesznek egy komolyabb full játékot free-be 2-3 napra?

    Erről jut eszembe, hogy most sokan fognak azzal jönni, hogy de hiszen rengeteg a free app és játék… Na ja. És mik azok? Tetris? Valami színes Bubble, vagy valami pálcikás s*** ami egy Amiga 500 szintjét sem éri el és max. 5-6 éves gyerekeknek való? Vagy olyan alkalmazásokat amik free-ben letölthetők, aztán amikor elindítod teljesen le van korlátozva és kiírja, hogy amennyiben szeretnéd használni minden funkcióját vedd meg a full verziót? Köszönöm szépen ezeket a free alkalmazásokat! Amióta felraktam a hetes rendszert egy normális könyv olvasóm, egy normális médialejátszóm nincs, mert a free-ben van az mind korlátozott és teli van tűzdelve idegesítő és zavaró reklámokkal is. (a legtöbb olyan, hogy a többi “free” alkalmazást ajánlja fel, csak most és csak neked akciósan, 10% kedvezménnyel, stb)
    Nem mindenki milliomos aki iPhone-t vesz, sőt a legtöbben 1-2 évig is keservesen kuporgatnak, hogy megvegyék a készüléket. És nekik nem mindegy, hogy utána esetleg közel még egyszer egy annyit kell költsenek az alkalmazásokra és játékokra. Jó lenne, ha számolnátok egy kicsit mielőtt 200 Ft.okról beszélnétek sületlenségeket.

    Cooltib:
    “Mielőtt bárki bármit mond én azt olvastam hogy vissza lehet rakni a régi rendszert…”
    Igen, ezt jól olvastad, de én úgy tudom, hogy ez csak az iPhone 4-ig igaz, attól felfelé nem. Ez le volt írva. Ha nem tudsz visszarakni egy régebbit az azért van, mert feltételezem az iPhone-od 4S vagy 5. Ez is egy szemétség amúgy, hogy megveszed a készüléket hatalmas összegért, és utána nem rakhatod azt a rendszert rá amelyik neked jó és szimpatikus. Az egész egy szemét üzletpolitika, és most már azzal próbálják rávezetni az embereket az újabb rendszerekre való frissítésekre, hogy sok alkalmazás nem fut mondjuk hatos alatt. Pedig egyszerű appok, semmi különös nincs bennük. Sőt, egyre gyakrabban még a telepítetteket sem engedi frissíteni ha nincs minimum hatos rendszered. Na ezért sem fogom megvenni az appokat! Azért vegyem meg, hogy egy év múlva csak úgy frissíthessem, ha beleegyezek a rendszerfrissítésbe? Hát köszönöm, de nem. Maradok a JB-nél.

  37. @WOLF09: ha több év kuporgatás után vettél másfél millióért egy autót, és ha elmégy azzal bárhová, akkor nem fizetsz az üzemanyagért, mondván, az autó is már drága volt? bemégy a boltba, és nem fizetsz a kenyérért? annyi csak a különbség, hogy az üzemanyagot vagy a kenyeret nem tudod warezolni. az Apple által fejlesztett alkalmazások már ingyenesek, tehát kapsz egy csomó appot ingyen.

    az alkalmazások árával a külső fejlesztők befektetett idejét díjazod. nyilván te is felháborodnál, ha a hónap végén azt mondaná a munkáltatód, hogy köszi, de fizetést nem adna. nem kötelező külső fejlesztők alkalmazásait használni. a warezoláshoz meg már jailbreak sem kell sok esetben… az új kocsidra a téli gumi is pénzbe kerül, ha új spoilert akarsz rá, vagy ablaktörlő-csere kell, az is pénz.

    az alkalmazások iOS-követelményét a fejlesztő állítja be, és nem az Apple. a downgrade hivatalosan sosem volt lehetséges, így azon kár meglepődni. jelenleg kizárólag iPhone 4 esetén van downgrade, de ott is azzal a megkötéssel, hogy kell hozzá SHSH. azért nem rakhatod fel azt a rendszert, amelyik szimpatikus, mert javítják benne a különféle hibákat, és hogy így ne használj hibás rendszert.

  38. @Jadeye:

    Az a helyzet, hogy nem győztél meg. Természetesen nem tudom és nem is akarom warezolni a kenyeret, a húst, vagy az üdítőt a közértben. Az autó meg elég hülye példa volt, ne haragudj. Amikor megveszem egy kocsit, akkor tisztában vagyok vele, hogy bármilyen jó állapotban van (még ha 0 Km-eres is) a gumik, az ablaktörlő kopni fog. Pár évente talán hengerfejtömítést is kel cserélnem. Bármikor bármi elromolhat rajta aminek a javíttatása pénzbe kerül. De ezek műszaki dolgok. Persze az iPhone is elromolhat és amennyiben lejárt a garancia fizetnem kell a szervizben a javításért. Mégis ez a szoftver dolog (mármint az alkalmazások) teljesen más. És csak azért mert túl drágák a szoftverek. Hiába hőbörögsz ezen, én megnézném mondjuk a számítógépedet, hogy hány megvásárolt alkalmazásod van?! Talán akadhat pár, de lefogadom, hogy a 99%-ukat te is kaptad valakitől, esetleg te magad töltögetted le torrent oldalakról. Nem szégyen. Van rendszertelepítő ismerősöm, aki még rendőrségeken és bíróságokon is másolt windowsokkal találkozik legtöbb esetben. De visszatérve az IOS-re hiába magyarázod, hogy az Apple értem teszi amit tesz, hogy hibátlanul működjön a rendszerem. Az 5.1.1 is hibátlanul működött. Vagy ha voltak benne hibák akkor most a 7.0.3-ban is ugyanúgy ott vannak a hibák, nem?! Csak annyi, hogy azok mondjuk 2-3 év múlva fognak kiderülni amikor majd egy még rondább 9.0.7-est fogok kapni, ami szintén teli van biztonsági résekkel és hibákkal… és ez így mehet a végtelenségekig.
    Az, hogy a külső fejlesztők hogyan készítik el az appokat, az nem az én dolgom, és úgy kellene megcsinálják, már csak azok kedvéjért is akik megvették pénzért (!!!) hogy a felhasználó ne kelljen új rendszert telepítsen egy appnak a frissítése miatt, hiszen ez szemétség! Mi van, ha nem akarom azt az “új és biztonságosabb, javításokkal teli” rendszert? A másik, hogy amikor frissítéseket adnak ki, az nem mindig tetszik mindenkinek. Egy konkrét példa: Egy ismerősöm megvásárolta az AV Playert. Nem bánta meg, nagyon szerette, teljesen oda volt érte mondván, hogy nagyon jó, a legjobb lejátszó iPhonera, stb. Egészen addig míg egy napon olyan frissítés jött rá aminek a külseje teljesen ronda! Na igen, mondhatod most azt, hogy iTunes-ban vannak képek is az appról. Igaz. De ő bízott a fejlesztőben és nem nézte meg, csak egyszerűen rányomott. Amikor meg feltelepült nem volt visszaút mert a régit nem tudta visszarakni.
    Szerintem ez egy szemét üzletpolitika az Apple és a szoftverfejlesztők között! Nem a vevő megelégedése érdekli őket, hanem csak az, hogy mindkettő minél több pénzt húzzon ki a zsebedből, és tudod mi a legnagyobb baj ezzel? Az, hogy ezt nem is egyszer akarják, hanem a végtelenségekig ismétlik! Pontosan olyan mint a PC és a játékok. Ha nagy gamer vagy akkor is rámegy a gatyád, ha maga a játékokat sosem veszed meg. Azokat letöltheted innen-onnan. De a számítógépet kénytelen vagy legalább 2 évente lecserélni, új proci, új alaplap, új videókáratya stb. Meg vannak egyezve. Csináljatok játékokat hatalmas gépigénnyel, hadd akadozzon. Mi majd csinálunk erősebb processzort, videokártyát hozzá. és az emberek venni fogják. Aztán dobjatok ki pár játékot ami akadozásmentésen fut az új cuccokon, de jövőre megint kezdjetek olyan játékokat kiszórni amik ismét akadoznak…
    Hát ezért nem veszi meg a gamer a játékokat, főleg amikor tavaly rakta össze a gépét 250.000 forintért, és idén már picit, jövőre már zavaróan, jövő után meg már játszhatatlanul akadozik az amúgy 15.000-16.000 forintos játék!

    SHSH úgy tudom csak a jailbreak-eseknek kellett. Akinek sima iPhone 4 van, annak szerencsére engedik visszarakni a hetes előtti rendszerét. De ezen nem okoskodom mert lehet rosszul tudom. Nagyon egyszerű, meg kell nézni itt az oldalon, biztosan van erről valami megbízható iromány.

  39. @WOLF09: “megnézném mondjuk a számítógépedet, hogy hány megvásárolt alkalmazásod van”
    csak bátran. Mac-et használok, és nem warezolok. a telefonomon is ugyanez a helyzet.

    “Mi van, ha nem akarom azt az “új és biztonságosabb, javításokkal teli” rendszert?”
    akkor nem frissítesz, senki nem kötelez rá. ha nem jailbreakelsz, bármikor használhatod az “összes beállítás és adat törlése” opciót, ami mindent töröl a készülékről, és ott lesz az a rendszer szűz állapotban, ami a készüléken aktuálisan van.

    “De a számítógépet kénytelen vagy legalább 2 évente lecserélni, új proci, új alaplap, új videókáratya stb.”
    a MacBookom 2008 végi gyártmány. minden attól függ, mire használod. ha mindig a legújabb és legdurvább gépigényű játékokkal játszol, akkor nem kell azon csodálkozni – de ez sosem volt másképp.

    “Akinek sima iPhone 4 van, annak szerencsére engedik visszarakni a hetes előtti rendszerét.”
    semmi ilyesmi nincs. az SHSH-nak semmi köze a jailbreakhez. az SHSH már a 3GS megjelenése óta követelmény, anélkül semmi esetben sem lehet visszatenni semmit, de még mentett SHSH megléte esetén is jelenleg csak az iPhone 4 az, amin lehetséges visszatenni iOS 7-ről korábbi verziót. semmi más esetben nem lehet.

  40. @WOLF09: …

    “megnézném mondjuk a számítógépedet, hogy hány megvásárolt alkalmazásod van” – a személyeskedés és mások rosszindulatú megvádolása “kicsit” gyerekes. Lehet, hogy te agyba-főbe warezolsz mindent, de ettől még nem mindenki teszi azt.

    ——-

    Mivel látom, hogy meggyőzhetetlen vagy ezzel kapcsolatban, csak két rövid dolgot mondanék el. Az egyik az, hogy én alapvetően nagy híve vagyok az ingyenes és szabad szoftvereknek. Nem kifejezetten szeretek programokra pénzt költeni, az tény. Éppen ezért általában azt a megoldást választom, hogy keresek ingyenes alternatívát. Léteznek. Nyilván ki fogja megvenni a méregdrága Office-t, ha ott van a LibreOffice teljesen ingyen, és ugyanazt tudja (sőt, bizonyos tekintetben még jobb is…)?

    A másik dolog az, hogy ez az összeesküvés-elmélet a játék- és hardvergyártókról elég irracionális ötlet. A komolyabb játékok mindig is a hardverkihasználás csúcsán voltak; továbbá, ha a sok játékos mindig azon akad fenn – márpedig ezt teszik – hogy “XY játéknak nem elég élethű a grafikája/fizikája”, akkor a fejlesztők ezek után megcsinálják a jobb grafikát/fizikát. Ez nincs ingyen — a valósághűbb szimuláció nagyobb számítási teljesítményt igényel. De ne higgy nekem: kérdezz meg bármilyen fejlesztőt, programozót. Kérdezz meg olyasvalakit, aki játékokat ír. Vagy éppen valaki olyat, aki nem ír játékokat, hátha őt megbízhatóbbnak találod az összeesküvés-mentesség terén…

    (Azt pedig már meg sem merem említeni parentézisek nélkül, hogy nem muszáj játszani, lehet azt a számítógépet másra is használni (o/), horribile dictu kimenni egy órácskát levegőzni, esetleg eltölteni a családoddal egy estét…)


Add a Comment