fbpx Skip to content

Az Apple a WWDC-n, még júniusban jelentette be az iOS újabb változatát, a ma megjelent 7-es verziót. Ez több újdonságot is hoz a rendszerben, és a design frissítése miatt drasztikus változásokra kell számítani. És hogy mit is hoz az iOS 7 az iOS 6-hoz képest? Ezeket szedtük össze az alábbi cikkben.

ios-7-logo

Az iOS 7 elsősorban a teljesen megújult felület miatt lesz sokaknak szokatlan. Ezeknek a változásoknak a többsége elsőre elég furcsa lesz, de hamar meg lehet szokni, és aztán már a régit látva fogjuk felhúzni a szemöldökünket. A design még a beta verziók folyamán is folyamatosan változott, így érdemes végignézni a korábbi írásainkat ennek kapcsán a cikk végében.

Az iOS 7 több újdonságot is hoz, melyek felsorolására itt most nem lenne elég hely. Ezért most lássuk, mik azok, amik azonnal látszani fognak, amint frissítettünk.

Control Center – Vezérlőközpont

iOS7_control_center_icon

A Vezérlőközpontot a képernyő aljáról felfelé mutató húzással vehetjük elő, és segítségével könnyen elérhetjük a leggyakrabban használt kapcsolókat és funkciókat. Egyetlen gombnyomással kapcsolható például a Repülős mód, a Wi-Fi, a Bluetooth, a Ne zavarjanak mód, vagy az elforgatás zárolása, állítható a fényerő, vezérelhető az iPod, elérhető az AirDrop (erről alább) valamint kompatibilis eszközt érzékelve az AirPlay (a képen nem látszik, az AirDrop mellett, jobbról kap helyet). Az alsó ikonsorban pedig kapcsolható a kamera LED segédfénye zseblámpának, vagy az Óra funkciói stoppernek például, a számológép, és persze a kamera.

photo 4-2

A Vezérlőközpont esetén beállítható, hogy lezárt képernyőn, illetve hogy alkalmazások futása közben felhúzható legyen-e, de a benne megjelenő opciók (jelenleg) nem szabhatóak személyre.

Notification Center – Értesítési központ

iOS7_notification_center_icon

Az Értesítési központ at iOS 5-ben került a rendszerbe, de most alaposan megújul az iOS 7-ben. Egyrészt kap egy napi nézetet, ami az éppen aktuális napra (és adott esetben másnapra) vonatkozó teendőinket sorolja fel az aktuális, szövegesen kiírt helyi időjárással (kivétel, ha elvesszük a GPS-hozzáférést az Időjárás apptól), illetve itt megjeleníthetőek a naptáresemények, a részvényárfolyamok is. Másrészt kapunk egy Összes és Kihagyott nézetet is, ahol az összes alatt a bármi beérkező értesítés kap helyet, a Kihagyott alatt pedig az elmulasztott értesítések, hívások, stb. Az egyes fülek között a felső fülekkel, vagy oldalra lapozva váltogathatunk.

photo 3-2 iOS7_notification_center_02

A megújult Értesítési központ szintén lehúzható akár a lezárt képernyőn is, és egyúttal beállítható az is, hogy ilyenkor mi jelenjen meg benne, vagy eleve letiltható, hogy elérjük a lezárt készüléken. A korábbi részvények és időjárás szalagos megjelenítése és a Facebook/Twitter megosztási lehetőségeknek viszont könnyes búcsút kell intenünk, azokat kivette az Apple.

Megújult multitasking

iOS7_multitasking_icon

Az Apple az iOS 4.0-ban tette elérhetővé az iPhone 3GS-től kezdődően a multitaskingot, de ez az idők során nem nagyon változott meg.  Az iOS 7-ben a multitasking alapjai szintén nem nagyon változnak, az egész dolog kinézete viszont annál inkább. A multitasking listát továbbra is a Home gomb dupla lenyomásával érhetjük el, de az eddigi, a képernyő alját feltoló, és csak az ikonokat mutató csík helyét átveszi az annak idején a Palm Pré-ben bemutatkozó WebOS-ihlette kártyás nézet, ahol az adott appok aktuális vagy korábbi tartalmát is látjuk, nem csak az ikonból kell kisakkozni, mit is keresünk:

iOS7_multitasking_01

Egy-egy app bezárásához azt a WebOS-ből ismert módon csak ki kell lökjük felfelé a képernyőről – ügyesebbek egyszerre akár 3 appot is be tudnak így zárni. Az összes app egyszerre való bezárása továbbra is a Power gomb hosszú lenyomásakor megjelenő kikapcsolós csúszka mellett lenyomva tartott Home gombbal tehető meg (ekkor a futásuk megszakad, de a multitasking listában előzményként továbbra is ott lesznek).

A multitasking “okosabbá” is válik: követve a Mac-ek esetén megjelent PowerNap funkciót, a kártyás előnézetet a rendszer képes folyamatosan frissíteni a háttérben, így egy-egy app tartalma akkor is az aktuális híreket mutathatja, ha azt tegnap óta meg sem nyitottuk. Ezt az iOS 7 úgy csinálja, hogy megtanulja, melyik appokat hogyan és mikor használjuk. Így ha tudja, hogy a kedvenc közösségi alkalmazásunkat minden reggel 7 órakor nyitjuk meg először, a háttérben még ezelőtt frissíti annak tartalmát, így már rögtön a friss információkkal találkozunk. Mindezt ráadásul úgy, hogy feleslegesen nem frissítget a háttérben, így nem fogyaszt feleslegesen akkumulátor-kapacitást, valamint be is állíthatjuk, mely appok esetén engedélyezzük ezt a frissítést.

Frissített Kamera app, szűrőkkel

iOS7_camera_icon

Az iOS 7-ben a Kamera alkalmazás felülete is megújul, és pár új funkciót is kapunk az egyes készülékeken. Az egyes kép- vagy videókészítési módok között a kép oldalra lapozásával tudunk váltani, ha pedig lenyomva tartjuk az exponálás gombját, akár a hangerőszabályzóval vezérelve, akkor míg azt lenyomva tartjuk, a készülék gyors egymásutánban lövi a képeket folyamatosan. Újdonság még a négyzetes képarány is, ami például az Instagram-rajongók számára teszi egyszerűbbé a fotózást.

iOS7_camera_video iOS7_camera_panorama

Ezen felül iPhone 4S-től kezdve élőképes szűrőket is használhatunk: bekapcsolásukkal az adott effekt már magán a kamera előnézeti képén jelenik meg (ez iPhone 4-en csak a kép elkészülte után alkalmazható, élőképen nem).

A Kamera újdonságairól itt írtunk bővebben: A nagy iOS 7 teszt: harmadik rész – kamera, fotók, óra, App Store

Frissített Fotók app, új nézetekkel

iOS7_photos_icon

A megújult Fotók app teljesen átszabja a fotóink rendezését, és alapértelmezetten helyszínekre és dátumokra bontja őket. Itt egészen az elmúlt évekig vissza tudunk menni (már ha ennyi képet tárolunk a készüléken), ahol a képek előnézetét egy jópofa mozaikká zsugorítva dobja össze. Itt rányomva egy képre, és az ujjunkat ott tartva előbukkan a kép egy kicsit nagyobban, így gyorsan böngészhetünk az apró kis mozaikok között, hogy megtaláljuk a kívánt képet.

iOS7_photos_01 iOS7_photos_02

A Fotók újdonságairól itt írtunk bővebben: A nagy iOS 7 teszt: harmadik rész – kamera, fotók, óra, App Store

AirDrop fájlküldés

iOS7_airdrop_icon

Az iOS 7 egyik nagy újdonsága az iPhone 5 és újabb készülékek esetén az AirDrop, aminek segítségével képeket vagy egyéb dokumentumokat küldhetünk egymásnak közvetlenül. Ezt iMessage-ben vagy emailben eddig is megtehettük, de ha a másik fél épp mellettünk ül, teljesen felesleges a mobilinternetünket használni erre. Egyszerűen csak válasszuk ki a megosztás opciót az adott appban vagy dokumentumnál, a lehetőségek közül nyomjunk az AirDrop opcióra, és a többit megoldja az iOS Wi-Fi vagy Bluetooth segítségével (a Bluetooth küldés itt más készülékekkel nem működik!).

iOS7_airdrop_02 iOS7_airdrop_03

Ráadásul a fájlküldés biztonságos és titkosított, emellett beállítható, hogy bármely közeli iOS 7-es, megfelelő típusú eszköz láthasson minket ilyenkor, vagy csak akik a névjegyzékünkben vannak, vagy egyáltalán senki. Ez csak egy gombnyomás a Vezérlőközpontban. A fájlok küldésekor pedig a címzett választja ki, hogy azt kívánja-e menteni. Az így mentett dokumentumok a számukra megfelelő alkalmazásban válnak elérhetővé: a képek a Fotók alá kerülnek, a passok a PassBookba, a névjegyek a Kontaktok alá, és így tovább.

Frissített Safari

iOS7_safari_icon

A megújult Safari is sokban változott az iOS 6-ban található verzióhoz képest. A címsáv egyesült a keresőmezővel, így rögtön kereshetünk is az interneten, vagy ha elgépeltük a címet, már kapjuk is a találatokat. A vezérlők a képernyő alján is átalakultak, ráadásul ezek az oldal betöltése után eltűnnek, a címsor pedig összemegy, hogy nagyobb helyet adjon a tartalomnak. A címsorra rányomva vagy görgetve ezek bármikor ismét megjelennek. Hasonló újdonság, hogy a képernyőt balról jobbra elhúzva visszafelé tudunk lapozni, jobbról balra pedig előrefelé az előzmények között.

Megváltozott a megnyitott lapok kezelése is, ezek között függőleges, Cover flow-ra hasonlító módon megjelenő kártyákkal tudunk váltani, és egy-egy oldal bezárásához pedig elegendő azt kilökni a képernyő bal oldala felé.

iOS7_safari_01 iOS7_safari_02

Szintén megújult a könyvjelzők kezelése, karöltve az olvasási listákkal, amik mellett még a Twitter fiókunkkal elérhető timeline-ban megjelenő linkek is helyet kaptak (ennek használatához előbb lépjünk be a Beállítások appban a Twitter menüpont alatt). Itt csak olyan tweetek jelennek majd meg, amik bármi linket tartalmaznak – ugyanez a megoldás megtalálható a Safari 6.1-es, jelenleg beta verziójában Mac esetén is:

iOS7_safari_03

iTunes Radio

iOS7_itunes_radio_icon

Az iTunes Radio is egy új funkció az iOS 7-ben. Segítségével létrehozunk akár több virtuális rádióadót is, aminek megadjuk, hogy milyen stílusú zenéket játsszon nekünk, és egymás után jönnek a passzoló zenék. Ez a funkció a Zene (Music) appban foglal helyet, annak legelső fülén.

iOS7_itunes_radio_01 iOS7_itunes_radio_02

Ezen felül válogathatunk a 300, stílusok alapján válogatott csatorna közül is, és a nekünk tetsző zenéket akár egyetlen tappintással meg is vásárolhatjuk. Ez a funkció, ahogyan a korábbi cikkünkben is leírtuk, és ahogyan az Apple oldalán is szerepel, jelenleg csak amerikai ID-val érhető el!

Erről a funkcióról itt írtunk bővebben: Így néz ki működés közben az iTunes Radio (videó)

Siri

iOS7_siri_icon

Siri is kezd végre felnőni, bár magyarul továbbra sem tud még. Az iOS 7-ben nem csak új köntösbe bújtatta az Apple, de egyúttal már férfiként is meg tud szólalni. Ezen felül képes több funkció vezérlésére is, így akár a Wi-Fi-t is kikapcsoltathatjuk vele, és így tovább. A keresésben is történtek változások: az eddigi Google kereső helyett már a Bing az, ahonnan az információit a netes keresésénél beszerzi, de képes keresni célzottan a Wikipedia oldalain, vagy Twitteren is.

iOS7_siri_01 iOS7_siri_02

A design másik változása, hogy most már egy hanghullám is jelzi, ha éppen beszélünk, és Siri hallgat, így láthatjuk, hogy valóban figyel. Természetesen az új lehetőségekről a kis kérdőjelre nyomva többet is megtudhatunk.

Megújult App Store és automatikus alkalmazás-frissítés

iOS7_app_store_icon

Az App Store kapcsán alapos változások történtek. Ezek körül az első nyilván itt is a design, ugyanakkor ami talán fontosabb, hogy lett  egy Apps Near Me (alkalmazások a közelben) nézet, ami az aktuális helyzetünk alapján javasol népszerű alkalmazásokat az alapján, hogy mások milyen appokkal rendelkeznek a közelünkben. A másik a hamarosan megjelenő Kids nézetet takarja, amiben életkor-besorolás alapján lehet válogatni az egyes alkalmazások között: ez kisgyerekesek számára lehet elsősorban hasznos.

iOS7_app_store_near_me iOS7_app_store_kids

Az App Store kapcsán mégis talán a legnagyobb horderejű változás, hogy nem csak, hogy a régebbi készülékeken az Apple elérhetővé tette az adott appok korábbi verzióit, hanem az iOS 7-ben már a frissítéssel sem kell foglalkoznunk: az appokat az App Store képes a háttérben, automatikusan frissíteni, amint egy-egy frissítés megjelenik. Természetesen beállítható, hogy egyáltalán legyen-e automatikus frissítés, és az is, hogy mindez mehessen-e mobilneten, vagy csak Wi-Fi-n. A mobilnetes frissítéseknél továbbra is él majd az 50MB-os korlátozás az appok letöltésére, így egy akaratlan iGO frissítéstől nem kell tartanunk, de 3-4db 40MB-os app is keményen tud fogyasztani a keretünkből, hiába nincs meg egyikük sem egyenként 50MB.

Az App Store egyéb újdonságairól itt írtunk bővebben: A nagy iOS 7 teszt: harmadik rész – kamera, fotók, óra, App Store

Hívás- és Üzenetblokkolás

Sok év után végre az Apple belerakta a hívások és üzenetek esetén a blokkolást is az iOS-be. Jailbreakes lehetőség már eddig is volt a problémára, de így végre van gyári megoldás is. Hátránya viszont, hogy csak azokat lehet blokkolni, akik számkijelzéssel hívnak minket, szám nélküli hívót sajnos nem. A blokkolási listára tett számok esetén a tiltás után semmiféle értesítést nem kapunk a tőlük érkező hívásokról vagy üzenetekről, ezeket nem lehet listázni sem. Így tehát csak azokat tegyük blokkolásba, akik kapcsán már azt sem akarjuk tudni, hogy egyáltalán kerestek volna.

Flickr- és Vimeo-integráció

A Twitter és Facebook után a Flickr és a Vimeo támoatása is a rendszerbe kerül. Ehhez csak jelentkezzünk be a Beállítások (Settings) appban a megfelelő fiókunk adataival, és onnantól a megosztás funkció segítségével a legtöbb alkalmazásból már közvetlenül a kívánt szolgáltatásba is posztolhatunk. Amennyiben pedig nincs még telepítve az adott app, úgy a menüben a telepítés (install) gombra nyomva már fel is teszi az iOS, épp ahogyan azt a Twitternél vagy a Facebooknál már megszokhattuk.

flickr_vimeo

Keresés bárhonnan

Ha a telefonunkon keresni akartunk bármit is, kénytelenek voltunk a nulladik oldalra lapozni, ott található ugyanis a Spotlight. Az iOS 7-ben ez is megváltozik, most már bármelyik oldalon is vagyunk, rögtön tudunk keresni. Elég a képernyőn, az ikonok közt bárhol lefelé húzni az ujjunkat és megjelenik a keresősor.

Adatforgalom mérés és állítás alkalmazásonként

Az iOS egyik nagy hiányossága az volt, hogy nem láthattuk, mégis melyik alkalmazás mennyi internetet fogyaszt, és van-e valahol “adatszivárgás”, felesleges adatforgalom. Az iOS 7-ben ezt már alkalmazásokra bontva ellenőrizhetjük és egyenként is kapcsolgathatjuk az internetelérést, le is tilthatjuk adott appra vonatkozólag.

adatforgalom_meres_tiltas

Lapozható tartalmú mappák

Az iOS 6-ban 16 alkalmazást lehet egy mappába helyezni. Ez az iOS 7-ben megszűnt, ugyanis az ujj vízszintes elhúzásával lapozni lehet egy mappán belül, így tulajdonképpen „végtelen” számú appot lehet így belepakolni. Az így betett appok ikonjai közül viszont csak az első 9 jelenik meg a mappa előnézeti ikonján, így jobb, ha észben tartjuk, melyik mappába mit tettünk, mert ellenkező esetben csak a mappát megnyitva, és abban lapozgatva fogjuk megtalálni az adott appot – vagy persze a SpotLight segítségével.

FaceTime Audio (EarTime?)

A FaceTime jó akkor, ha videóval együtt szeretnénk beszélni valakivel, és noha már mobilinterneten is működik, útközben legtöbbször mégsincs szükségünk a videóra, ami ráadásul az adatforgalmunkat is megdobja. Viszont a videó nem kapcsolható ki. Erre kínál megoldást a FaceTime Audio (amit így inkább nevezhetünk EarTime-nak :P). Ennek használatával nincs videó, csak hang, így gyakorlatilag alternatívája lehet több VoIP szolgáltatásnak, mint például a Skype, Viber, amelyeknél adott esetben még hangminőségben is jobb.

Új, animált Óra ikon

Ez tényleg csak apró változás, és magát az appot funkcióiban nem érinti. Az Óra ikonján mostantól a mutatók az aktuális időt mutatják, és a másodpercmutató is szépen körbejár: ezzel az Apple egy évek óta elérhető jailbreakes kiegészítőt tett alapból elérhetővé.

Az Óra egyéb újdonságairól itt írtunk bővebben: A nagy iOS 7 teszt: harmadik rész – kamera, fotók, óra, App Store

Új csengőhangok

Először is a legszembetűnőbb az, hogy az összes hang “újrakomponálásra” került, egy teljesen felújított hangzást nyújtva, és így megváltozott az alapértelmezett csengőhang is. Az alábbi videón először a bejövő hívást hallhatjátok, majd egy üzenet hangot, végül pedig a töltés jelzésének hangját:

Erről az előbbi cikkben írtunk bővebben: Új csengőhangok és hátterek az iOS 7 GM változatában: próbáld ki őket!

Új háttérképek

A legfőbb újdonság a dinamikus háttérképek lehetősége: itt a készülék mozgását követik a képernyőn megjelenő-eltűnő körök. Érkeztek új, statikus háttérképek is, viszont egyúttal több, az iOS 6-ban megtalálható háttérkép lecserélésre került. Ezekről szintén az előbbi cikkben írtunk bővebben: Új csengőhangok és hátterek az iOS 7 GM változatában: próbáld ki őket!

104@2x~iphone 107@2x~iphone

iWork alkalmazások a felhőben

Az iOS 7 megjelenésével az iCloud új funkciói is elérhetővé válnak. Egyrészt az iWork alkalmazásai is a felhőbe költöztek, így már a webes felületet használva is létrehozhatunk új dokumentumokat, amiket aztán a készüléken is tudunk szerkeszteni, vagy ugyanezt fordítva. Ehhez kapcsolódva a 2013. szeptember 1. után először aktivált készülékek esetén az iWork, valamint az iPhoto és iMovie alkalmazások is ingyenesen elérhetővé váltak.

Aktiválás zárolása

iOS7_find_my_iphone_icon

A lopások ellen maga a Find my iPhone nem sokat véd, hiszen többféle módon is kijátszható (azért nem adnánk tippeket). Korábban már gondolkoztunk azon, hogy hogyan lehetne javítani a biztonságot ilyen téren, és az Apple lépett is. Az iOS 7-ben ha bekapcsoljuk a Find my iPhone, a rendszer kéri az Apple ID-nk jelszavát, és utána sem a visszaállítás funkció, sem a frissítés, sem pedig egy mentés visszaállítása nem fog rajta működni, ameddig ki nem kapcsoljuk a Find my iPhone-t.

iOS7_find_my_iphone_01 iOS7_find_my_iphone_02

Ráadásul ennek köszönhetően még ha egy távoli törlést is küldtünk a készülékre, az elveszett módban az még ezek után is képes kijelezni az üzenetünket, megadva a lehetőséget, hogy a becsületes megtaláló visszajuttassa hozzánk az elkószált készüléket.

Ha pedig DFU-ban nyomtunk rá egy restore-t, az ugyan végigfut (hiszen nem tudhatja, miért nyomtunk a restore-ra), de aktiválni már nem fogja engedni az Apple szervere, csak ha megadjuk a Find my iPhone bekapcsolásához használt Apple ID-nk jelszavát.

Erről a funkcióról itt olvashatsz egy átfogó tesztet, amiben ki is próbáltuk, pontosan hogyan működik: Aktiválás zárolása elveszett móddal: teszteltük az Apple új, lopás elleni védelmét, működik!

Támogatott készülékek

Az iOS 7 által támogatott készülékek kapcsán némi meglepetést okozott az Apple. Az várható volt, hogy az iPhone 3GS már kimarad az iOS 7-ből, de kicsit talán furcsa, hogy az iPod touch 4G is erre a sorsra jutott.

A támogatott készülékek a következőek:

iOS7_tamogatott_eszkozok

  • iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPhone 5c, iPhone 5s
  • iPod touch 5G
  • iPad 2, iPad 3, iPad 4
  • iPad mini

Az egyes készülékek által támogatott funkciók azonban már eltérnek, nem csak régiók, de készülékek alapján is, erről az alábbi táblázatból tájékozódhatunk. az itt felsorolt funkciók egyike sem lesz elérhető az iPhone 4-en, illetve nem szerepelnek az ábrán az új készülékek sem, amelyekre viszont értelemszerűen szintén elérhetőek lesznek az új funkciók. Az egyes új funkciókat pedig a következő készülékeken fogjuk tudni használni, vagy épp, hogy nem használni:

iOS-7-Comparison-Chart-definitivo-1

Jól látható, hogy az iOS 7 által legkevésbé támogatott eszköz az iPhone 4 és az iPad 2, ebből tehát sejthető, hogy az iOS 8-at már biztosan nem kapják majd meg ezek a készülékek. A köztes állapot az iPhone 4S, amin egyedül az AirDrop az, ami nem elérhető. A jelenleg az iPhone 5s és iPhone 5c által leváltott iPhone 5 pedig mindent megkap, aminek nincs hardveres követelménye.

Hogyan telepíthető?

Először is, telepítsük az iTunes 11.1-es verzióját, majd bármely esetben készítsünk egy biztonsági mentést a készüléken található adatainkról. Ezt megtehetjük az iTunes segítségével, vagy pedig használjuk az iCloud backupot, esetleg mindkettőt: ártani nem árt, ha van mentésünk, ugyanakkor van, hogy életmentő lehet. Érdemes lehet készíteni egy olyan mentést is az iTunes segítségével, amit aztán “zárolunk”, így nem írja azt felül az új mentésekkel az iTunes. Ez hasznos lehet akkor, ha meg akarjuk őrizni az adatainkat az iOS 6-os verzióban is, hiszen ezeket az iOS 7 frissíti az új verzióra.

Amennyiben a készülék nem jailbreakelt, a Beállítások (Settings) appban nyomjunk a Szoftverfrissítés (Software Update) menüpontra, majd ott válasszuk a Letöltés és telepítés (Download and install) opciót. Eközben a készüléknek Wi-Fi-re kell kapcsolódnia, és legalább 50% akkutöltöttség szükséges, de inkább eleve dugjuk töltőre. A folyamat elindítása előtt készítsünk róla biztonsági mentést, ezt megtehetjük az iCloud mentés, vagy az iTunes segítségével. A letöltés befejeződése után nagyjából 5-10 perc alatt az iOS frissíti önmagát, ami után az adataink és beállításaink megmaradnak, mindössze a rendszer frissült.

A frissítést elvégezhetjük az iTunes segítségével is, ez esetben kössük össze a géppel a készüléket, és amikor az iTunes feldobja, hogy frissítés érhető el, nyomjunk a Letöltés és telepítés opcióra, és várjuk meg, míg elvégzi a dolgát. Az adataink ebben az esetben is megmaradnak.

Amennyiben a készülék jailbreakelt, úgy a menüből történő, OTA frissítés nem lehetséges. iTunes-ban ettől függetlenül frissíthetjük, viszont jailbreakelt készülék frissítésekor a jailbreak és a Cydiából telepített alkalmazások törlődnek, és jailbreakelt készülék frissítése az esetleg rajta maradó felesleges fájlok miatt nem javasolt. Egyelőre tehát ne telepítsük az iOS 7-et, nyomjunk a Mégsem opcióra, amikor az iTunes feldobja, és előtte pipáljuk be, hogy ne emlékeztessen újra.

Ha szoftveresen függetlenített a készülékünk, akkor ne telepítsük az iOS 7-et, mert azzal frissül a baseband, amivel a függetleníthetőség is elvész.

Ha Gevey vagy más, hasonló elven működő megoldással függetlenítünk, akkor egyelőre ne telepítsük az iOS 7-et, mert elképzelhető, hogy a frissülő baseband miatt a Gevey-ünk már nem tudja majd átverni a készüléket, és így nem tudjuk azt a saját kártyánkkal használni.

Ha jelenleg jailbreakelt a készülékünk, de erről lemondva tennénk fel az iOS 7-et, és nem akarunk semmi szemetet esetleg átvinni a jailbreakes rendszerből, akkor nem javasolt a backupból visszaállítani azt. Ha viszont az adatainkra (például SMS-ek) szükségünk van, akkor használjuk az iBackupBot-ról szóló cikkben leírtakat: iBackupBot: szerkesszünk iOS-backupot!

Ha a frissítés közben hibaüzeneteket kapnánk, jegyezzük meg a hiba számát, és nézzük meg a lehetőségeinket a Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek cikkben, mielőtt olyat kérdeznénk, ami már tucatszor megválaszolásra került!

Ha nem jelenik meg a frissítés, akkor várjunk, vagy próbálkozzunk újra. Rengetegen próbálnak most frissíteni, úgyhogy az Apple szerverei most eléggé leterheltek. A hivatalosan megjelent iOS 7 buildszáma 11A465, ami megegyezik a GM buildjével, így akinek az van fent, nincs teendője!

Közvetlen letöltési linkek, ha a készüléken vagy az iTunes-ban továbbra sem lenne hajlandó megjelenni:

A letöltött fájlokat Windows-on a shift, OS X-en az alt lenyomása közben az iTunes update (vagy restore) gombjára kattintva tudjuk betallózni, és frissíteni (vagy restore-olni) vele a készülékünket. Csak a készülékünk típusához való .ipsw fájlt fogjuk tudni az eszközre telepíteni, más típushoz valót nem!

Telenor APN-ek

A szokásoktól eltérően ez a frissítés nem törli már Telenor esetén a manuálisan megadott mobilnet, MMS és tethering beállításokat! Mindenesetre ha valakinek szüksége lenne rájuk mégis, az itt találja őket: Gyakori kérdések: magyar szolgáltatók mobilinternet és MMS beállításai

Jailbreak?

Az iOS 7-re egyelőre nincs jailbreak, és aki függ a jailbreaktől, pláne iPhone 4S vagy iPhone 5 készüléke van, annak azt tanácsoljuk, hogy ne frissítsen iOS 7-re, mert noha vannak hírek arról, hogy készülőben van a jailbreak, nem lehet tudni, hogy mikor jelenhet meg.

És hogy miért kell annyit várni egy jailbreakre? Erről itt írtunk bővebben: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

SHSH

Ha valaki eddig még nem tette volna meg, a 6.1.3/6.1.4-es SHSH-t mindenképp érdemes lementeni a TinyUmbrella segítségével, még akkor is, ha szóba sem kerül a jailbreak, hiszen ártani nem árt, viszont bármikor hasznos lehet később.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Vissza az iOS 6-ra?

ios6-logo

Több helyről is megerősítették, hogy az Apple még mindig aláírja az iOS 6.1.3 és 6.1.4-et. Így akik képtelenek feldolgozni magukban az iOS 7-et, azok vissza tudják tenni a készülékükre az iOS 6-ot.

Ehhez összesen DFU-módba kell tenni a kiszemelt készüléket, majd manuálisan betallózni iTunes-ban a megfelelő 6.1.3/6.1.4-es IPSW-t, és megvárni, hogy az iTunes elvégezze a feladatot. Hátrány: mivel ez restore, minden adat elvész, és az iOS 7-ről készült biztonsági mentés nem állítható vissza iOS 6-os rendszerre.

DFU-mód lépésenként ebben a cikkben: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek IPSW-k letöltése: http://www.felixbruns.de/iPod/firmware/

Ha nem vagy biztos a dolgodban, kérd tapasztaltabb ismerős segítségét. Fontos a gyors elhatározás, mert az Apple bármikor bezárhatja az iOS 6.1.3/6.1.4 aláírási ablakát, és akkor mentett SHSH esetén sem lesz lehetőség visszatenni az iOS 6-ot (kivéve az iPhone 4-et). Az esetleges adatvesztésért vagy egyéb problémákért nem vállalunk felelősséget.

Linkgyűjtemény

Az iOS 7-ről szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 7 címke alatt, de a fontosabbakat kiválogattuk alább:

Olvasd el a hozzászólásokat is

466 Comments

  1. Hát nálam még nem jelent meg.

  2. huraaa

  3. Mi a hivatalos release build száma? Ugyanaz mint a Gm??

  4. Már nyomom is fel! 🙂

  5. És ha nekem a GM már fenn van? Akkor nekem is megjelenik a frissítés vagy nekem másként kell felvarázsolni a véglegest?

  6. ja, csak iTunesban nem mutatja. Mehet telefonról is, ugyanolyan jó?

  7. Van valami trükk, amivel az iTunesban is be lehet hozni? :/
    Az OTA frissítéshez 3.1 giga hely szükséges.

  8. Safarihoz egy kérdés: nem tudjátok véletlenül, hogy a böngésző motorjában van-e valami változás – vagy csak külcsín? (Sok kedvem nincs frissíteni, de ha van változás, akkor lehet kénytelen leszek, munkából kifolyóan)

  9. lehet nagyon hülye kérdés de ha telefonrol frissitjuk akkor megmaradnak az adatok???

  10. Nagyon érdekelne, hogy iPhone 4s-en hogy merül az akksi ios 7-tel? Valaki tud erről infót? Köszönöm előre is!

  11. Itunes-ban még nem jelzi telefonon pedig a Szoftverfrissítésnél azt írja hogy: Nem ellenőrízhetők a frissítések Egy szoftverfrissítés ellenőrzésekor hiba lépett fel. Ez vanjon a leterheltség miatt leht?

  12. 4S nél se az iTunesban sem szoftverfrissítésnél nem elérhető az új verzió – utolsó béta van most a telefonomon..

  13. Sziasztok nem tudjátok hogy az iTunes 11.1 honnan tölhető? Mert az apple oldalán csak a 11.05 van. nekem sem jelzi az iTunes az iOs7-et de a teló letöltötte már a telepítés megy!

  14. Ha a legutóbbi ios7 beta van fent,nem a gm, akkor szerintetek jelezni fogja nekem a szoftverfrissítést mert eddig se ota se itunes nem mutatja 🙁

  15. nekem azt irja, hogy a 6.1.3 a legujabb verzió

  16. Honnan lehet a frissitest leszedni 4s re?

  17. @Krizso90: a telón nyomjad a szoftver friisítést

  18. Szoftverfrissítés sikertelen.
    Hiba történt az iOS7.0 letöltése közben.
    Szerverek behaltak.

  19. Kicsit legyetek már türelemmel. Több tízmillió iPhone/iPod touch/iPad felhasználó akar frissíteni. Nem fog semmi sem történni, ha holnap teszitek rá.

  20. 4s-ről töltöm, azt irja: 2 óra van hátra. Mindenkinek ezt irja vagy csak nekem?

  21. itunes 11.1 mar fenn apple oldalan 19.05 ota

  22. Csak wifirol engedi. iTunes szerint meg a 6.1.3 a legfrissebb verzio. Most akkor hogy frissitek?

  23. telom mar felajanlotta de itunes meg mindig nem, es en restoreval szeretnek frissiteni

  24. FIGYELEM! HA NEM MOST AZONNAL TESZITEK FEL AZ iOS7-ET, AKKOR AZ APPLE HOLNAP MÁR PÉNZÉRT FOGJA ÁRULNI. HAJRÁÁÁÁÁÁ!!!!

  25. @draft: én nem látom csak a 11.05-öt tudnál linket küldeni köszi

  26. @balu011: 10 perc alatt szedte le

  27. Azt irja h nem ellenorizhetoek a frissitesek skkor mi van??

  28. A szoftver frissítést nekem se tölti le 🙁

  29. molnarb83: A build szam ugyanaz, aki mar felrakta GM verziot elözöleg annak nem kell ujra felraknia.

  30. @Krizso90: Az van hogy terheltek a szerverek. Menj vacsizni és próbáld meg 1 óra múlva.

  31. Koszi!

  32. @solarenqu, @molnarb83: “A hivatalosan megjelent iOS 7 buildszáma 11A465, ami megegyezik a GM buildjével, így akinek az van fent, nincs teendője!”

    @Barracuda: igen, a várakozás.

    @kacsas: frissítésnél mindig megmaradnak, de készíts backupot. ez le is van írva a cikkben.

    @Manesz: túlterheltség miatt, egyértelműen.

    @Br4z1L: türelem, túlterheltek a szerverek.

    @kiss76: töröld a böngésződben a cache-t.

    @fgery1988: a beta kivétel. majd manuálisan.

    @balu011: mindenkinek. millióknak.

    @Zsanna: az iTunes-ban még nem lesz elérhető egy ideig.

    @diario: akkor vársz, túlterheltek a szerverek.

    @Krizso90: akkor túlterheltség van.

  33. ahogyan a cikkben írtuk:

    “Ha nem jelenik meg a frissítés, akkor várjunk, vagy próbálkozzunk újra. Rengetegen próbálnak most frissíteni, úgyhogy az Apple szerverei most eléggé leterheltek.”

  34. Töltés közben mindig hibát jelez! Egyenlőre nem tudom letölteni!

  35. @Jadeye: Nem 11A465 a build szám? Nekem ez….

    Másik:
    Azt írja az itunes hogy nem tudja friisíteni a vivő beéllításokat, mert nincs jogosultsága….

    Ez mi?

    Thnx a választ!

  36. Direkt link mikorra várható kb?Mert én jobbnak látom ha előtte legyalulok mindent…..

  37. Mindig azt írja, hiba történt a letöltés közben!

  38. Nem lehet letölteni!

  39. Eddig elég rossznak mutatkozik!

  40. Nem tudom mit kellene csinálnom már újraindított ám a telefont, mégsem megy!

  41. @Funtana: 11A465, el lett írva. a másik kérdés az carrier bundle, húzd le a gépről, dugd vissza, amikor rákérdez, hogy megbízható-e a gép, akkor mondd neki, hogy igen, úgy jó lesz.

    @romanzidan: amint az iTunes-ban elérhetővé válnak, akkor lesznek linkek is.

    @Johanidesz: türelem frissítést terem, várni kell, milliók frissítenek rajtad kívül világszerte. de ez a cikkben is le van írva!

  42. @molnarb83: Nekem is fent van, jelzett valami frissítést, de csak valami beállítás szerű dolgot írt ki (már nem emlékszem). Nem töltött le semmit, minden ugyan az, de valamit még is csinált (kb 10 sec alatt) az iTunesban.

  43. Eddig egy nagy szar, mert mindig hibát jelez!

  44. tele van a twitter:
    iOS 7.0.1 (Build 11A466) for iPhone 5C and 5S now Available

  45. @Johanidesz: utoljára írom le: világszerte milliók frissítenek, és világszerte milliók futnak bele ebbe, hogy nem bírják a szerverek. ezt a cikkben is előre leírtuk. attól, hogy újra és újra leírod, nem fog menni. másnak sem megy, csak a türelem van.

    @solarenqu: semmiben nem érint még senkit, a készülékek nem kaphatóak péntekig.

  46. @Jadeye: köszi a választ

  47. alternativ letoltesi link?

  48. @Jadeye: ezt már kérdezte, és kattintottam hogy megbízom benne…
    De ennek ellenére sem frissíti a carrier bundle-t! igaz 15.0-ás, lehet az a legfrisebb…

  49. nekem is a GM van fent majd ha talalok egy tescos linket leszedem es felrakom mert az ota es az itunes is nem frissiti a Gm-et

  50. már huzza is a itunes, naaagyon komolyság van 🙂

  51. Elképesztő, hogy mennyi türelmetlen is használ iPhone-t! 🙂

  52. 4 hónapja várjátok, szerintem már egy nap nem oszt nem szoroz……..

  53. Én is kipróbálom,hogy sima i4-em hogy fut.Remélem kicsit gyorsabb mint a 6.1.3.

  54. Valakinek van már tapasztalata iPod touch 5g-n belasul-e vagy sem?

  55. Sziasztok!

    Ha felteszem lehet majd downgradelni 6.1.4-re??

  56. akkor nincs is ertelme hogy frissitsek hisz nekem is 11A465 van:):)

  57. @iGyuri: Nem

  58. 7 óra múlva települ is… 😀

  59. frissítettem a cikket a manuális letöltési linkekkel.

    gyors kérdezz-felelek:
    – igen, sokaknak dob hibát, terheltek a szerverek, próbáld újra később;
    – nem, iPhone 3GS-re tényleg nincs iOS 7, nem is lesz;
    – nem, az iOS 7 beta verzióinál nem jelenik meg frissítésként, töltsd le manuálisan és frissítsd betallózva iTunes-ban;
    – az iOS 7 GM verzió megegyezik a hivatalossal, nincs ott mit frissíteni;
    – ha jailbreakelsz, függetlenítesz: NE FRISSÍTS;
    – minden esetben legyen fent az iTunes 11.1 és készíts backupot előtte!

    részletek fent – olvasd el a cikket, mielőtt kérdezel!

  60. Sziasztok! Nekem frissítés után az időzónát nem találja, csak egyfolytában keres.

  61. iPhone 4 (GSM Rev A)
    iPhone 4 (GSM)

    mi a kulonbseg?

  62. Az OTA frissítéshez 3.1 GB hely kell, eddig oké… de utána mennyi marad belőle? Köszi!

  63. fazsa, itunes se frissül…
    A művelet végrehajtása sikertelen volt. (NSURLErrorDomain hiba -1102.)(102)

  64. GSM AR Rev azok az új 8 Gb-osak! (http://theiphonewiki.com/wiki/Models)
    Nekem azt a hibát dobja hogy nincs megfelelő jogosultsága a kért erőforráshoz való hozzáféréshez. Ez is vajon a túlterhelés miatt van vagy tényleg jogosultság baja van? Win8 rendszergazda futtatással.

  65. OKÉ, már elindult, ez a túlterheltség miatt volt! Köszi

  66. A KUUUURVA ÉLETBE, MÁR NEM ÍRJA ALÁ AZ APPLE A 6.1.4-ET!!!! SZÓLHATTATOK VOLNA HOGY MENTSEN MINDENKI SHSH-T, HA NEM EZT A CSÚFSÁGOT SZERETNÉ LÁTNI A KÖVETKEZŐ RESTORE UTÁN :@ :@

  67. @iGyuri:
    Ezt írták már,de ezt alapból megtehetted volna.

  68. És azt se értem hogy mért nem lehet kipróbálni csak ezt a rendszert, és utána visszarakni a régit :@
    Néztem hogy lassul természetesen a 6.1-hez képest, a szokásos szoftverfrissítés- mesterséges lassításs-vegyél új telót…. És én az Apple fanboyként mondom, mielőtt megköveznétek!

  69. Ha nekem még rajt van a 6.1.4 akkor se tudok shst menteni?

  70. ha nem tudnatok lehuzni a ios7-et diect linkrol sem mert ledob, vagy megall probaljatok meg valamilyen download manageren keresztul. az ujra indul ha veletlen lefagyna a server

  71. @iGyuri:
    Milyen telóra raktad hogy lassul?

  72. @surda35: de te nem olvasol hogy a GM verzió az ugyan az azzal nincs semmi teendő hihetetlen emberek vagytok komolyan.

  73. @iGyuri:
    Ha még rajta van akkor tudsz menteni.

  74. Hogyan?? Nincs rajt JB, TinyUmbrellával nem sikerült.

  75. @Kable:
    Youtubon néztem összehasonlító videót, és ott egy leheletnyivel lassabb

  76. Ez a millióan csüngés relatíve “pár” szerón vicc.

    Miért nem lehet mondjuk hivatalosan P2P-t használni és kb. az első 5-10 percben lenne a leterheltséggel gond…

  77. @iGyuri: ezt akkor kellett volna megtenni amikor kijött a GM és ha nem jó vissza lehetett volna menni 6.1.4-re most akkor szokj hozzá ehhez. Én spec béta 1 óta használom és imádom nekem a régi volt már unalmas fos, de ez az ízlések és pofonok.

  78. Én is néztem,de nem tűnt lassabbnak a 6.1.3-nál.Nekem i4-em van.
    A TinyUmbrella-nak semmi köze a JB-hez,azzal mentettem le én is.Nekem sincs JB.

  79. Simán csak rékattintottál a save shsh-ra? Nekem nem csinált semmit.
    Vagyis most sokadszorra lementette :)))
    Köszi!! Akkor végülis visszatudnám rakni, nem?

  80. Az Advanced fül alatt a” set host to cydia……” NE legyen kipipálva!!!!

  81. Akkor vissza.

  82. A 3G/LTE külön kikapcsolható, függetlenül az EDGE-től 4s-en?

  83. @Kable:
    Akkor attól javult meg, az tényleg kiszedtem előtte :))
    Köszönöm szépen! Ezekszerint mégse igaz hog ios 6 nál és iphone 5 nél már nem működik az shsh?

  84. @iGyuri: szerintem nem működik az shsh visszarakás régebbi ios verzió hiába van meg de keress rá itt a gyakori kérdésekben.

  85. @szorian:
    Igen kacifántos az a leírás, nem tudom a lényeget kiragadni belőle, hogy működik a 7->6 downgrade vagy sem. Mert csak ebben az esetben szeretném felrakni.

  86. @iGyuri: ha az Apple már nem írja alá a 6.x-et, iPhone 4S-től kezve még SHSH-val sem tudod visszatenni azt. sehogy.

    amellett: “SZÓLHATTATOK VOLNA HOGY MENTSEN MINDENKI SHSH-T”

    szóltunk. számtalanszor. és ez nem egy új dolog, ez MINDEN egyes verzió esetén így van már évek óta. ha nem mentetted le, az a saját hibád. akkor kell lementeni, amikor megjelenik az új iOS-verzió, tehát ha most le tudod menteni a 7.0-hoz, akkor már biztosan megvan. helyetted nem tudjuk megtenni.

  87. Jelen pillanatban még nem tudod visszarakni vele ha jól tudom,csak i4-re.Ha jól tudom,akkor 4s-és 5-re nem lehet még.

  88. Valaki tud mondani sima i4 ről tapasztalatot hogy milyen

  89. @vetzl:
    Hát nekem most tölti még,de a direkt linkről is 12 órát ír sajnos.Én is kíváncsi lennék rá,bár videók alapján gyorsnak tűnik.Szerintem majd utána kell résen lenni ha frissül 7.0.1-vagy 7.1-re,akkor szerintem már lesz benne lassulás.

  90. Ez most komolyan 3 óra mire lefrissül?

  91. @Jadeye:
    Akkor hiába sikerült lementenem az shsh-t? A közeljövőben se lesz lehetőség erre? De végülis muszály lesz feltenni az ios7-et, mér csak a programkompatibilitás miatt.

  92. @iGyuri: Lelki szemeimmel látom, hogy az Apple pisztolyt tartott a fejedhez, hogy frissíts!!!!

  93. @iGyuri:
    i5nél nem tudsz downgradelni semmilyen módon.
    Még meglévő shsh esetén sem.:(
    Viszont ez később esetleg változhat ezért nem árt lementeni az shsh-t!

  94. @iGyuri:
    6.1.3/4-ről sem lehetett visszalépni jailbreakelhető(6.1.2) verzióra, akkor most miért lehetne? Aki tényleg ki akarta próbálni annak ott volt a GM. Én is feltettem, bár én beta1 óta használom, de aki igazán akarta kipróbálhatta későbbi fennakadás nélkül, mától ez már nem megy

  95. Kable

    Lehetne egy kérésem feléd ha frissült akkor jelezéd nekem emailben hogy mit tapasztalasz

  96. Engem már inkább izgat, mikor jön Apple tv-re a frissítés. IOS7 már hónapok óta fent van és valóban a 6-os fapados mellette…

  97. Így nem igazán tudod kipróbálni,de az 100%-hogy i5-ön nem lassú az iOS7!!!
    Egyébként 70%-ban Windows phone, 20%-ban Android,és 10% Apple a kinézete alapján.
    Látszik,hogy ebben már nincs benne Jobs,és jövőre már a telefonon is látszani fog az biztos.
    Neked kell eldönteni,hogy frissítesz-e vagy sem.Szerintem nézz meg még egy pár videót egy két nap múlva mikor már tele lesz vele minden,meg a tapasztalatokkal.Akkor könnyebb lesz majd döntened iGyuri.

  98. @vetzl:
    Persze leírom majd,de szerintem holnap lesz belőle valami csak,mert nem igazán jön lefelé.

  99. 7ó49perc / 1.1 Gb…………

  100. Kable

    Előre is köszönöm majd keresem de itt az emailben is csak annyit írsz hogy nem lassú az elég mert az asszonykájé

    [email protected]

  101. @ iGyuri: pont ezért hozták meg azt a lehetőséget, hogy ha nem frissitesz ios7 -re akkor is fel tud tenni azt az app-ot, aminek a legutolsó olyan verzióját fogja feltenni ami az adott fw-hez elérhető

  102. 64 bites jdk-val nem megy a tinyumbrealla? nincs is belole 64 bites verzio?

  103. The environment varriable does not point to a working 32bit jdk or jre.. most ez komoly??

  104. És ez mit jelent pontosan?

  105. Ami elsőre feltűnt, hogy míg beta egynél lehetőség volt dinamikusan panorámaképet berakni zárolt főképernyőnél addig itt nem megy körbe ahogy mozgatom…….

  106. Nalam 40 ora mire letolti az Itunes… 🙂

  107. Szerintem mindenki jobban jár ha még vár egy napot, amíg helyreállnak a szererek. Ha folyamatosan nyúzzák őket senki nem lesz iOS7 -e.

  108. Sziasztok!
    Azt szeretném kérdezni ios7 bétáról vissza húztam 6.1.4 -re (i5) majd az aktiválnám de nem lehetséges’ az iphone készüléke nem aktiválható…..
    Ez a túlterheltség miatt van???
    Köszi előre is

  109. Felment rendesen de nem aktiválja.

    És az Itunes ilyen hibaüzenetet ad:
    Az iTunes alkalmazás nem tudott az iTunes Store áruházhoz kapcsolódni. Győződjön meg róla, hogy a hálózati kapcsolata aktív, majd próbálja újra.

    Már újraindítottam a gépet.

  110. Ipad mini wifi+ cellular-hoz melyik fajtát kell leszednem a direkt linkről???köszi

  111. Es az miért van hogy szépen letölti aztan közli hogy : nem érhető el frissítés. A szoftver frissítés jelenleg nem érhető el, próbálja meg próbálkozását később. Szoval akkor csak várnom kell kicsit? Csak mert mar letöltötte…

  112. Udv!
    Telon nekem a GM van fent (i5) de valami elkepesztoen merul, teljes restore utan szinten, uj telefonkent beallitva… Remeltem, hogy majd felteszem a “hivatalost” de akkor ezek szerint tok felesleges, h ua. a build szam. majd a 7.1… Remek. Fejlesztok nem ezert kapjak meg, hogy teszteljek? Senkinel nem merult minden tokeletes volt, h semmit nem kellett rajta javitani… iPad minin a beta 6rol nem jeez, hogy lenne, itunes 11.1 szinten, szerinte naprakesz.

  113. Usabol tolom, nekem 10 perc alatt felrakta a 7est, semmi gond nem volt.

  114. Tuzfalat ne felejtsetek kikapcsolni, sokszor emiatt nem tudja letolteni

  115. Nekem sikerült 1 h alatt letölteni és frissíteni , nem estem hasra az IOS7 töl. 🙁
    A naptár része az borzalmas. 🙁

  116. i4S-nél letöltés megvolt,telepítésnél gondolkodik egy kicsit és kiirja hogy nincs elérhető szoftverfrissítés,a szoftverfrissités jelenleg nem érhető el…
    a kérdésem,hogy a letöéltés után atelóra,a telepítés még függ a szerverek zsufoltságától?mert akkor azért van neki baja nem?
    választ előre is köszi!
    üdv

  117. Én mikor a legelső bétát feltettem, majdhogy sírva fakadtam. De. Végigkövettem az összes verziót amin lehetett látni a logikát és a csiszolásokat. 2 nap múlva úgy megszokjátok, hogy csak na, főleg jönnek ki a frissitett programok. Ma már úgygondolom soha nem tudnék IOS7 nélkül lenni.

  118. Nekem nincs meg az iTunes rádió.
    A játéklista az első a sorban, hiányzik a rádió

  119. Ne restore-ral frissítsetek mert utána nem aktivál be. Fél órája nyomogatom az újrapróbálkozást de nem aktivál.

  120. @Acs Ferenc: Bejelentkeztél az Itunes Storeba?

  121. Wico en is restore-ral csinaltam es nekem sem aktival

  122. A rég csengőhangok is meg vannak a iOS7 ben ???

  123. @dansz01: Megvannak.

  124. Köszönöm wic0

  125. Hello! Nekem felment az ios7 de nem aktiválható 4S telekom.

  126. Van akinem már fut a iOS7. ? Mi a vélemény ? Én nagyon hezitálok, hogy frissítsek.

  127. @kornel77: várni kell,vagy ujrapróbálkozni,tulterheltek a szerverek :/

  128. @Ádám: thx!

  129. akinek sikerült aktivalni az hogy csinálta?

  130. letöltötte de nem telepíti, ez miért van? nagyon sokszor rányomtam már hogy újból de nem nagyon akarja..segítsetek… 😀

  131. A fenti kepeken van kamera appban slo-mo. Lesz i5re is? Vagy az honnan jott egyaltalan? 7.0.1-ek is repkednek mar a neten, de 5c/5s-re csak. Errol tud valaki valami infot?

  132. Nekem sem aktivál restore-val csináltam és fél órája csak probűlkozik i5 telekom…..

  133. @romanzidan: neked kiírja egyáltalán hogy telekom mert nekem még arra sem hajlandó

  134. Yes, sokadjára sikerult aktiválnom, iPhone4 + iPhone 5

  135. szintén nem aktivál…

  136. Nálam érdekes a probléma… direct linkről szedtem le(nem volt türelmem az Apple szerverekhez) 4S-re, Build szám egyezik az eredetivel majd mikor rámegyek iTunes-ban; Shift+ Frissítés vagy Restore, azt írja, hogy nem kompatibilis… Találkozott valaki ilyennel? Nem nyomtam félre, 4S-re szedtem le, de még is szopat… Mondom f@szomaaaat, ezért vártam?!

  137. Neo78 de sokszor toltad restoret vagy csak simán aktiválást próbáltad?

  138. Gondolom egyszerűbb, ha kivárom azt a 70évet, amíg lehúzza az Apple szerverekről…

  139. @athis1975: a beállításokban azt írja be vagyok jelentkezve.

  140. Itt sem aktival

  141. 19:45 óta baszakszok vele és most jutottam el odáig, hogy telepítse! fasza (Y)

  142. Mekkora menő már h az Apple szerverek befagynak :DDDD

  143. @spariboy: Nem írt ki semmit + szétfagyott az itunes…..kb 1 óra után most aktiválta be úgyhogy türelem akinek még nem sikerült!

  144. @romanzidan: nekem itunessal eddig semmi probléme nem volt csak azt írja hogy no service és nem aktivál de köszi 🙂

  145. Na kíváncsi leszek, hányan késnek el melóból holnap (köztük én is), mert az új iOS 7 nem ébreszt 😀

    Egyébként keressétek torrenten is akár a frissítést… Jó dolgokra is lehet azt használni 😉

  146. Végre aktivált nekem is. Ne adjátok fel!

  147. yoyo beaktivált egy óra próbálkozás utáb

  148. Fuu remelem hogy nekem is sikerul aktivali

  149. 1 aktiválás másfél óra után 🙂 kitartás!

  150. Asszem éjszaka még elbaszakszok vele, de felfigyeltem a kolléga kommentjére, asszem előkaparom a fiók aljáról a 3210-es nokiát, beállítom az ébresztőt, nehogy elkéssek melóból 😛

  151. Miért van 2féle iPhone 5 link? A1428 és A1429? Mi a különbség a kettő között?

  152. 13perc alatt 42,5 mega…Hajrá Hajrá, marad a táppénz, ha már ébreszteni nemfog 😛

  153. sokszor próbáltam aktiválni, iPhone4 OTA – iPhone5 restore

  154. @MateszFly:
    Nekem se ment fel a direkt linkes verzió,valami hibát írt ki ,hogy nem egyezik a firmware.Az iTunesről szedtem le,40 perc volt.Most telepíti a telefonra.

  155. iTunes-on az istenért nem akart lejönni a frissítés. Telefonon 1 óra alatt lejött. Utána iTunesra kapcsolva már aktivál is 🙂

  156. Na, ez szép munka volt, kezdik utolérni az Androidot! Hajrá fiúk!! 🙂

  157. Szerintem ezt ma annyian töltik le egyszerre, mint amennyi Android felhasználó összesen van 🙂

  158. najó, faszkivan……

    4 óra alatt lejött, most meg “frissítés ellenőrzése”,
    5 perc, aztán, “nem áll rendelkezésre szoftverfrissítés”………
    gratulálok!!!!!!!!!

  159. @szorian: ne haragudj de fentebb irtam , hogy nem kell frissitsek, tehat ne idegeskedj 🙂

  160. @pityu: és ha iTunes-ban betallózva frissítenéd inkább?

  161. Sziasztok!iPad mini (wifi+cellular) simán letöltöttem az sw-t, majd kb.10.alkalomra beaktiválta.Minden okés!Jók az új hátterek, jó pofa a 3D hatása a háttérképnek…

  162. Sziasztok!

    2 napja nem tudok belépni az itunes storeba itunes-on keresztül. Másnak is van vele gondja?

  163. i5 OTA letoltotte, majd telepites erre frissiteseket keres majd kozli hogy nem all rendelkezesre frissites. iTunest nem probaltam, letoltes utan is 3Gb++ van szabad helyem. Otlet? Meg mindig impotens az apple szerver parkja vagy en vagyok a noob?!

  164. Arulja mar el valaki hoztaerto ,hogy nem backupbol allitottam vissza a rendszert hanem uj telefonkent allitottam be!

    Hogy lehet ,hogy az idojaras appban az ez elitt rendszer 4 kulonbozo helyszin idojarasa ugyanugy benne van??

  165. Lejött, felraktam. De már az elején azt mondja hogy nem tudja aktiválni az iphone-t. Mit tegyek?

  166. hát a flat designes Facebook appot jól összecsapták a fejlesztők…..Példát vehettek volna a Vimeo vagy Shazam appokról….

  167. U.i.: ipad 4g wifin ugyan ez OTA val

  168. iTunes ki irja hogy az iphone nem szinkronizálható mert az nem található a hálózatban – ilyenkor mit tegyek ?

  169. Az iTunes Radio nem lesz Angliában! Ha nektek van magyarban akkor az tök jó! De sajna valami jogi gond van itt evvel.

  170. kérdés!

    i5-re ha letöltöm az ios 7-et, de valamiért nem jön be, akkor vissza tudom rakni a 6.1.4.-et?

    tyniumbrella-val mentettem shsh-t!

    előre is köszi a választ!

  171. @temes: Nem tudod, mert előrébb írták már nem írja alá az Apple.

  172. köszi…:(

  173. iPhone 5 (A1429)
    iPhone 5 (A1428)

    Melyiket szedjem le?

  174. Na magukhoz tértek a szerverek odaát, száguld lefele most.

  175. Még mindig nem hajlandó felrakni….

  176. @AppleFan: ok megvan a A1429

  177. @Jadeye:
    i4-re pontosan hogyan tudom visszatenni a 6.1.3-at.Van shsh mentésem!

  178. Aktiválni még mindig nem aktivál a szerver..

  179. Szintén nem aktivál. 4S, T.

  180. Béta 6 van fenn és az Istenért sem akarja felajánlani az OTA feissítést.. Ne is várjam?:D

  181. mit csináljak ha letöltöm de mikor rámegyek hogy telepitse azt irja ki: a frissités jelenleg nem elérhető?

  182. …akinek ios 7GM van annak nincs mit tennie? Wow.. Azt hittem azért a billentyüzet problémát kijavítják, plusz meg egy rakas apro dolgot ami bugos… Nekem GM van fent, de kb olyan, mintha a 6ot meg a 7et osszecsaptam volna aztán hadd szóljon… 🙁 Akkor magyarul nincs mit tenni? Várhatjuk a 7.1-et?

  183. mit tegyek ha béta 1-ről szeretném firsíteni de nem enged? konkrétan semmit nem enged

  184. @pinterm: iTunes, manuális frissítés.

    @fiben01: indítsd újra a készüléket, és próbáld újra.

    @martin108: a beta 1 már hetekkel ezelőtt lejárt, annak működni sem kéne. készítesz egy backupot, majd restore-ral teszed fel, és visszaállítod a mentésből az adataidat.

  185. Sziasztok!
    Egy kicsit összetettebb a kérdésem:
    A jailbreak jelenleg elengedhetetlen.
    I4S 5.1.1 jb a 6.1.1, 6.1.2-ről lecsúsztam… 6.1.3 jb hiánya miatt nem frissítettem shsh mentve 5.1.1, 6.1.3 . Reményeim szerint hamarosan kijön 6.1.3 ra is a jailbrake, elvileg simán fel tudom tenni ha már az iTunes nem írja alá csak a 7-et?

  186. Sziasztok.
    i4-re fél óra alatt feljött.
    Nincs lassulás, eddig pöpec.
    Kicsit szokni kell.
    Gyorsba két kérdés:
    1, a dinamikus hátteret hogyan tudom előcsalni?
    2, a fotóknál van-e diabemutató lehetőség? nem találom, ha kimaradna azért kár lenne.
    thx…

  187. Lehúztam az iTunesról és így aktivált…

  188. én szimplán itunes-ban az appstore-ba sem tudok belépni 😀 (authorize-olnom kellene a gépem, új win install, de nem megy)

  189. I5-nél valakinek előfordult a probléma h fotózásnál a vaku és az exponálás nem működik összehangoltan? Vaku villan elalszik majd fotoo a kép sötét marad

  190. 3 ora alatt lejott Ituneson keresztul, frissitett siman I5-on. Haaat kicsit fura az egesz. Az ikonok gyerekesek. Amugy nem lenne rossz, de ez a stilus tul egyszeru es kislanyos…

  191. Vakuproblema nincs nalam.

  192. Uccso beta volt fenn. Restore, aztan kakukk.
    Ha nincs regisztralva a fejlesztoi oldalon a keszulekem, es kiirja, hogy regisztraljam mert nem tudok tovabblepni, azt meg lehet kerulni vhogy?
    Mert a regisztraciorol azt tudom, hogy masfel-2 het. Addig meg nem tudom hasznalni ugye az nem jo. Most hagyjuk, hogy szoltatok, ennek ellenere hule vtam, eddig nem regeltem be ez okes….

  193. @Tartakover: nincs dinamikus háttér i4 -en sorry

  194. @skawa: mivel kint van a végleges nem kell már dev acc. és miért restore miért nem update? de ha nem megy tedd dfu modba ugy hogy rá van dugva a gépre majd az itunes automatikusan leszedi a 7-est mehet rá a backup aztán örül

  195. i4 OTA frissítéssel hibátlanul lejött, feltelepült. Szerintem nem lassabb a 6.1.3-nál. Minden funkció megy.

  196. Na ebresztett 🙂
    Btw erdekes, itt a szifon.com appban a regi billentyuzet ugrott fel… ez az a bill. bug, amit itt mar tobben emlitettek?
    Plusz rettenetesen kicsik a betuk…

  197. Tegnap este még azt írta a készülék, (ha manuálisan rámentem a szoftverfrissítésre), hogy van új, elérhető frissítés. De nem csináltam meg, mert olvastam, hogy minden túlterhelt… ma reggel meg azt írja a 6.1.4-esre, hogy naprakész. 🙂 Ezek szerint nem tudtak felkészülni az almás mérnökök a túlterhelésre? És inkább ezt írják ki…

  198. Nekem a szinkronnál, az iTunes, mindíg azt mondja hogy már nincs feljogosítva a számítógép. Utána hiába jogosítom fel újra csak ezt mondja. iTunes frissítve van.

  199. Oké… lehet, hogy azért volt, mert az akksi nem volt eléggé feltöltve. De rajta volt a töltőn… most már jön le…

  200. Sziasztok!

    IP4 jb-elt de gyárilag független készüléket szeretnék frissíteni. Azt írta a cikk hogy JB-elt készülékek ne frissítsenek. Ez a gyárilag függetlenre is érvényes? Milyen probléma lehet?

  201. i5 készülékem van, 6.1.4-essel … ha felrakom a 7-et, lehetőségem lesz visszarakni a 6-ot?

  202. Sziasztok az lenne a problémám, hogy ott elakad a dolog, hogy szeretném frissíteni az iTunse-t de ezzel a hibával megáll és nem tudok vele mit kezdeni: “A használni kívánt lehetőség olyan hálózati erőforráson van, amely jelenleg nem áll rendelkezésre. Kattintson az Ok gombra, és próbálja újra, vagy irjon be egy új elérési utat alább, egy másik, a kívánt iTunes.msi telepítőcsomagot tartalmazó mappához.” Szerintetek mit tudok tenni?

  203. Kihangosítás nem megy… T. 4s

  204. @lucky10: nem már nem ezt csak addig tudtad volna megtenni amíg nem jött ki a végleges. pl GM alatt

  205. Szilánkosra röhögtem magam a kommentek jó részén…
    Biztos vannak jó húzások az iOS7-ben, de annyira mocskosul ronda, hogy képtelen vagyok komolyan venni. Komolyan úgy néz ki, mint a szép emlékű “pistike weblapjai ócsóé'” gyűjtemény egyes darabjai. Döbbenetes, hogy ezt komolyan gondolta valaki. 🙁

  206. Az IOS szerintem nagyon ütős lett… Én ajánlom a frissítést! 😉 Viszon valaki nem tud valamit az iTunes Rádióról? I5-öm van be vagyok jelentkezve a store-ba de hűlt helye van a Zene lejátszóban! :-/ Valaki esetleg egy kis help?!?!

  207. @Phasosh: csak ha nem iPhone 4S, hanem iPhone 4. más esetben nem.

    @dmkiraly: ez nem bug, ez azért van, mert ami nem 7.0-ra lett leforgatva az új Xcode-dal, az mind ilyen lesz.

    @resetke: indítsd újra a készüléket és a gépet is, és próbáld újra.

    @206wrc: ha nem kell a jailbreak, akkor frissíts nyugodtan.

    @lucky10: nem, de ez a cikkben is le van írva, iPhone 4S-től kezdve jelenleg nem használhatók az SHSH-k, de ártani nem árt, ha megvannak, ki tudja, mit hoz a jövő.

    @mszatesz: töltsd le újra a telepítőt, próbáld újra. Windows hiba.

    @Chili: hogyhogy nem megy?

    @Macika: leírtuk a cikkben: az iTunes Radio kizárólag amerikai ID-val megy.

  208. Jadeye
    és frissítés vagy visszaállítással?

  209. @Chili:
    Nálam gond nélkül megy a kihangosítás.

  210. @Jadeye: számtalanszor próbáltam már, de sajnos mindig ezt dobja ki

  211. @206wrc: visszaállítás mert ha csak frissítesz a JB miatt lehet probléma ezért javasolt a visszaállítás ami gyalulja a telefont rendesen.

  212. @szorian:

    köszi

  213. Hááááát ! Kezdeti mehézségek után ami leginkább a külcsínre vonatkozik , a sok változtatás meghozta a tetszésem az iOS7 iránt ! Bár kapásból tudnék pár hasznosabb beállítást javasolni de le a kalappal az APPLE elött!

  214. Sziasztok!
    Fájdalmasan érintett, hogy az Apple letiltotta a Parallax effektet a mezei i4-nél, (üzletpolitikai szempontokat előtérbe helyezve).
    Ha jól tudom, a Béta2-ben még benne volt. Valaki meg tudja ezt nekem erősíteni? Valakinek elfekvőben egy ilyen ispw kölcsönbe esetleg?
    Fel tudom ezt tenni egyáltalán, miután kijött a hivatalos?
    Segítő válaszaitokat köszönöm!

  215. @Jadeye: folyamatosan próbálom, de sajnos mindig kidobja a hibát… tudom frisíteni a telelfont régebbi itunse-al is?

  216. @Szorian: olyan fél8 fele mentettem le az shsh-t, akkor azt már nem írja alá az apple?

  217. A magyar szolgáltató logók, pl. Vodafone JB nélkül telepíthetők, mint az előző ios-eknél?

  218. Tegnap feltettem a 7-et az Ipadra és hát… Nem mérges lettem, hanem szomorú. Friss almás vagyok, most készülök 5s-t is venni, de meginogtam. Nem tudom másképp mondani, hogy geci ocsmény… Bocsánat. Ahogy épp hogy elkezdtem használni, érzem, hogy maximálisan funkcionális, gyors és felhasználóbarát, de sajnos nagyon ronda 🙁 Eddig szabályosan volt, hogy gyönyörködtem a felületekben amik a retina display-n baromi jól néztek ki, most viszont a game centert, a jegyzeteket, a naptárat, az órát és még sorolhatnám egyszerűen nincs kedvem megnyitni, mert annyira igénytelen és túlontúl minimalisták. Nem bántok senkit, ha ez mindnekinek tetszik csak nekem nem akkor bennem van a hiba, de valahogy azt érzem, hogy ezt Jobs sosem hagyta volna. A Nokia undorító minimalista menüire emlékeztet az egész. Arra a Nokiára amiről pont ezért hajóztam át másik gyártóra többek között. Szeretem a kütyümet és valószínű meg fogom szokni, mert vannak újjítások amik apróságként is nagyon jók (a giroszkóp a főképernyőn is reagál és csúszkál a háttér pl.), de szomorúnak tartom, hogy eljutottam oda, hogy egy apple cuccot “megszoknom” kell rossz értelemben.

    Egyébbként azt tapasztalta már vki, hogy iPaden folyton bekapcsolja neki a Bluetooth-ot? Mert nekem ezt csinálja. remélem hamarosan jön a 7.0.1 és társaik.

  219. Megjelent az Infinity Blade III is. 🙂

  220. Arról lehet valamit tudni, hogy az Apple meddig írja alá a 4S -ek nél a 6.x -et?

  221. @mszatesz: elvileg tudod, de szinkronizálni csak az újjal engedi.

    @lucky10: honnan mentetted le? az Apple-től? mert elvileg már tegnap óta nem írják alá.

    @twingo16v: ha nem változott a bundle verziója, akkor igen. ha változott, akkor módosítani kell a logós bundle verzióját nagyobbra, ahogy az arról szóló cikkben le van írva, és akkor menni fog.

    @Phasosh: elvileg már nem írja alá, de próbáld meg menteni, és kiderül. az iPhone 4S kapcsán egyelőre egyébként nem tehető vissza az iOS 6 még meglévő SHSH esetén sem.

  222. @Jadeye: köszönöm!

  223. JB-elt 4S-em van, még 5.1el:D Most feltenném a 7est, ha itunes-en keresztül frissítek letöröl mindent? Ez lenne a cél, egy szűz 7es teló!:) Köszi!

  224. @crampus: restorte-t nyomj, ne update-et, és új telefonként állítsd be ne rakj vissza backup-ból semmit. így szűz teló lesz belőle

  225. Csak nálam csinálja azt, hogy a szifon app nem működik? Elindítom a felület bejön, de ahogy bàrmelyik cikkbe belépek rögtön ki is lép.. A skype most írta ki hogy van új frissítés,frissítettem is azóta el sem indul :-).

  226. @barnaki:

    Szifon app nálam is összeomlik. (I4s-6, I5-7, I4s-7)

  227. i5 IOS 7 és mac os 10.8.5 között az airdrop támogatott?

  228. Jadeye: Hogy lehet,hogy nem backupbol allitottam vissza a rendszert hanem uj telefonkent allitottam be!

    És az idojaras appban az ez elötti rendszer 4 kulonbozo helyszin idojarasa ugyanugy benne van!

  229. @barnaki: milyen készülék?

    @guest: nézzük.

    @AdmT042: nem.

    @Mkr: azt iClouddal szinkronizálta.

  230. @ToniSlow: Köszi szépen, így fogom csinálni!:)

  231. Sziasztok!

    Tegnap este frissitettem 7-re.Feltettem az új Itunes-t. Ma úgy döntöttem, hogy csinálok egy restore-t egy új szűz telefonért. 5 perc alatt kész is lett. Amikor a kontaktokat szerettem volna felrakni a telóra akkor google-t nem lehet választani csak windows contactot. Erről még nagyon nem olvastam semmit. Ha tud valami valamiféle megoldást megköszönöm.

    Sziasztok

  232. Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy miért nem tudom aktiválni az imessaget és a facetimeot?Azt írja ki hogy “ellenőrizze a hálozati kapcsolatát”.
    A másik hogy ha belépek pl. watsappra vagy facebookra azt irja ki hogy ” A push értesítők használatához kapcsolodjon Itunes-ra”. De már rákapcsolodtam párszor..és a készüléket is ujrainditottam..

  233. Sziasztok!
    Hol találom az iTunes rádiót?

    Sózoli

  234. Ipod touch 5.

  235. @Jadeye: tiny-vel mentettem le elvileg.

  236. Sziasztok! Nekem a Face Call nem működik az új op rendszerre, továbbá a kontaktok alatt van egy olyan hogy évfordulók, amire nekem egy olyan számot jelez a masina amit nem én raktam bele! Ezért szerettem volna kitörölni ezeket de ahogy rányomok a delete gombra azonnal kiugrik a telefon alaphelyzetben! Még valami! Nekem nagyon szopja az aksit ezzel az opp rendszerel! Nektek?

  237. @Jadeye: Ne haragudj, hogy már majd hogy nem zaklatlak, de nem tudnál adni valami tippet, hogy hogyan tudnám mégis rávenni, hogy felmenjen az új itunse?

  238. Az kimaradt, hogy Iphone 5-ben keresem az ITunes radiot.

  239. @lucky10: milyen készülék? mit akarsz az shsh-val?

  240. Megjelent a 7.0.1! 🙂 Csak iP5S és C, Bug fixes.

  241. @sozoli: már egy csomó helyen le van írva csak usa acc-al működik.

  242. Nekem is fent van az iOS 7. Nem 4s-re készült, az tuti. Bár tetszik, de a következő gondjaim vannak:
    – lassú
    – iszonyatosan eszi az akksit, 8:00-10:20-ig 100%-33%

  243. Korábban valaki írta, hogy az apple nem írja már alá a 6.1.3-at, én az ipad minimre visszatudtam tenni hála istennek ehelyett a borzalom helyett.
    Szerintem csak nagyon leterheltek a serverek. Így aki akarja még vissza tudja állítani!!!!!!

  244. Sziasztok! Felraktam én is az iOS7-et az iPad Minimre.. minden oké, megvagyok vele elégedve, de lenne egy gondom.. Bármilyen képet próbálok kirakni háttérnek (ami nem az alap képek közül van) kinagyítja, és nemlehet méretezni. 6.1.3-on tökéletes volt, így viszont kinagyítva bármelyik kép elég homályos meg minden..Olvastam , hogy ha kikapcsolom ezt a 3D-s parallax cuccot, akkor elvileg megoldódik, de nekem sehol semmi változás..Ti tudtok erről valamit? Másnál is akad ilyen probléma?

  245. @Jadeye: Mégis hogyan kell Backupból visszaállítani, mert csináltam, ahogy eddig. iTunes Backup, ahogy mondtátok, BackupBottal kimentettem belőle azokat az adatokat, amik kellenek, új rendszer tisztán felhúz, backup elkészít, BackupBottal raknám vissza bele a dolgokat, de amikor rányomok a restore-ra, lefagy az egész program… Ti hogy csináltátok?

  246. Sziasztok! Nektek van olyan bug hogy hiába állítotok be hangot az e-mail-nek tök másképp jelez? ( Új posta )

  247. Kellene egy kis segítség: Mióta letöltöttem az ios 7-et azóta a Szifon alkalmazásból folyamatosan kilép. Próbáltam letörölni, majd újra feltenni, semmit sem változott . (iphone 4s)

  248. Sziasztok!
    Pár kérdés a már tapasztaltabb iOS7 felhasználok felé:
    – Miért nem tudok normálisan lock screen képet méretezni?
    Korábban ha volt egy képem, beigazíthattam úgy, hogy mondjuk a kép bal felső része legyen a háttér.
    Most viszont ragaszkodik hozzá, hogy a kívánt kép közepe legyen a háttér…

    – Notifications center-nél be lehet állítani, hogy az Weather pár 5 napos előrejelzését is mutassa? (mint iOS6-nál)
    Több hasznát venném, mint a Stocks adatoknak.

    – A Music-ban, Artist nézetben egy előadóra rábökve milyen logika szerint jelennek meg az albumok?
    Régebben az album címe szerinti ABC sorrendben, most viszont az égvilágon semmi logikát nem fedezek fel :S

    Köszönöm a segítséget.

  249. @mszatesz: nem használok windowst, uninstalláld az összes Apple szoftver, indítsd újra a gépet, telepítsd nulláról.

    @expa: az a 7.0-val egyszerre jelent meg még tegnap, de senkit nem érint jelenleg.

    @Jecy: ne az iBackupBotban nyomj a restore-ra, olyat sosem írtunk. megszerkeszted a backupot, és iTunes-szal teszed vissza.

    @gabor23: úgy érted, teljesen más hangot játszik le, mint amit kiválasztasz?

    @pityusza: csak ennél, az iOS 7-es cikknél, vagy bárhol?

    @DJ Q-Cee: a képnél a parallax effekt miatt van ez. a weather nem állítható be így. az albumokat passz.

  250. @Hokuszpok:
    Nekem i4-em van és nem is mondanám lassúnak,inkább megfontoltnak.Az ilyen-olyan “effektek” miatt lassúnak tűnhet.
    Pl:HOME gombot megnyomom és kell 1 másodperc mire bejön a lock screen.Ez lassúnak tűnhet.
    Aztán:Ha például megnyitok valmit(telefonkönyv,beállítások az 2-3 másodperc mire bejön!)
    Viszont ha már fut és csak simán home-al kilépek,és benne marad a multi tasking-ban és ismét megnyitom,akkor AZONNAL indul!
    Persze ez csak egy sima i4.A 4s-en és 5-ön szerintem nincs ilyen.
    Ha gyorsan merül,az lehet attól,hogy a mail beállításaiban,vagy valahol folyton megy a Push!!!Az lemeríti pár óra alatt a telefont,ha valami nem kóser.Nekem is volt már ilyen.Kikapcsoltam a push-t és jó lett.

  251. Tegnap felraktam iPhone 5 re a iOs7-et. Minden simán ment. Kicsit csiribiri az új design de nekem tetszik. A csengőhangoknál A tengerparton-t elirták A tenerparton- ra a jelzőhangoknál meg az Üdvö- meg nem értm mi akar lenni. Egyébként sztem faca lett.

  252. Ha jól értem a 4s -re amin 5.1.1 van, nem tudok tenni csak 7-et?
    (6.1.3 shsh mentve van)

  253. @Jadeye: Csak az ios 7-es cikknél

  254. A Magyar bill fix 6.x cuccait nem lehet valahogy iBackupBot-tal átvinni az új rendszerre?

    Annyira megszoktam!

  255. Csak ezért nem akarok majd JB-zni.

  256. A dinamikus, forgó panoráma háttér már nem működik? Vagyis kivették?

  257. @Jadeye: igen! Fenn volt az összes beta szoftver tegnapig, most a hivatalos van, iPhone5! A beta-n a távíró volt beállítva most átraktam a körökre és nem ugy szól! De igazaból tök mindegy melyik új hangot választom ki, marad a régi! Kipróbáltam a régiek közül ha választok,akkor sem változik semmi!!!:D 😀 az elküldött posta hangját letesztelve semmi baj! kiváncsi vagyok nálatok mi a helyzet!

  258. @Phasosh: jól érted.

    @pityusza: köszi, ez ugye egy óriási cikk, és elfogy a memória. már dolgozunk rajta, de sajnos az app frissítése nélkül nem fog menni.

    @twingo16v: nem lehet.

    @bobodoki: kivették.

    @gabor23: nálam nincs ilyen gond.

  259. @ Jadeye

    Köszi az infót!ó
    Te sem használsz windows, de jó! Egypártiak vagyunk 🙂

  260. Lehet elkerülte a figyelmemet, de az iTunes Radio nálam se található. A lock hang lezárásnál szerintem sokkal hangosabb, éjjel a csöndes lakásban majdnem visszhangzik

  261. @Jadeye: Köszönöm szépen.

  262. Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy miért nem tudom aktiválni az imessaget és a facetimeot?Azt írja ki hogy “ellenőrizze a hálozati kapcsolatát”.
    A másik hogy ha belépek pl. watsappra vagy facebookra azt irja ki hogy ” A push értesítők használatához kapcsolodjon Itunes-ra”. De már rákapcsolodtam párszor..és a készüléket is ujrainditottam..

  263. @Jadeye: Akkor nincs mit tenni jön a 7.
    Köszönöm a válasz sok időt spóroltál nekem! 🙂

  264. Sziasztok !

    Feltettem hajnalban, nekem a játékosság ellenére is nagyon tetszik 🙂
    Egy problémám van: a podcastjaimat, amit rámásoltam a telefonra egyszerűen nem találom a zenén belül az eddig megszokott módon. Valaki valami ötlet ?:)

  265. @Szorian: i5 keszulekem van, es ha nem tetszene az ios7 akkor visszatudjam tenni a 6ot … felreertettem valamit?

  266. @Phasosh @Jadeye Az előbb írtam hogy az apple még alíárja a 6.1.3-at.
    Ha betallozód shiftel szerinem mennie kell.

  267. @Jadeye:
    Köszi, a parallax effekt kikapcsolása, és egy kis iPhoto-s mókolás után a háttérkép megoldódott…közben pedig rájöttem, hogy az Artist-on belüli albumokat megjelenési év szerinti időrendbe rendezi!

    Magánvélemény: Az ABC sorrendnek több értelme volt…már csak azért is, mert míg az album címe 99%, hogy megvan iTunes-ban, a lemez megjelenésének évét már nem is biztos hogy mindenki veszi a fáradságot, hogy beírja, amikor berippel egy lemezt.
    Arról nem is beszélve, hogy az Artist-on belül bőven elég volt a lemezek címe is, nem tudom miért kellett már itt is megjeleníteni a dalokat is, sokkal átláthatóbb volt, amikor a lemezre bökve jöttek elő a dalok.

  268. @shodan: Köszönöm! Ránézek amint hazaértem. Nem érzem még ezt a 7 -est…

  269. @GrandeGuerre: Nincs olyan, hogy túl minimalista és ezzel sem ilyesmi a probléma. Egyszerűen átgondolatlan, koncepciótlan az egész, fáj a szemnek ránézni. Amikor kiszivárogtak az első screenek, volt itt a szifonon egy cikk, amiben az Ive féle dizájnt kicsit normalizálta egy (ha jól emlékszem, német) fickó. Messze volt még az is a hanyattlökéstől, de simán jobb volt egy nagyságrenddel, mint ez. Én komolyan egész biztos voltam benne, hogy a kezdeti screenek, meg a béták valami vicces szivatás részei, vagy olyan kamuflázs, mint az új kocsikra ragasztott össze-vissza matricák és majd a bemutatón megvillantják a végleges, ütős verziót. Hát lófaszt, ezek tényleg komolyan gondolták.
    Tegnap láttam először élőben, amikor egy ismerős az orrom alá nyomta az ötösét, hát én bizony felröhögtem. Teljesen olyan, mintha egy kezdő nyugdíjas bácsikból álló csapat rászabadult volna a CorelDraw-ra és “felpimpelték” a clipartokat.
    Eddig vártam, hogy kapható legyen az 5S, de lehet, hogy elszaladok venni egy sima ötöst, mielőtt még azokra is ez a fostalicska kerül. Vagy megvárom a JB-t és egy normális ikonszettet, hogy legalább az alapképernyők kinézzenek valahogy. A gyári alkalmazásokkal persze az se fog tudni mit kezdeni…

  270. @Jadeye: megpróbálom teljesen újratemni a rendszert és visszakövök a konklúzióval! Köszönöm az eddigi segítséget!

  271. Mi a fene lehet a probléma nálam? Egy iphone 4-re szeretném telepíteni az ios7-et,de állandóan Device not eligible-t ír ki. Tinyumbrellában van mentve shsh, kivettem a pipát az advanced fülön a set hosts to… és a request shsh from cydia opció elől is. 🙁

  272. Szisztok! Amennyire vártam ezt az új opp rendstert, annyira nagy csalódás a számomra! Én majom a tutti beállított 6.1.4-et cseréltem le erre a kakira!
    Az akumulátor merül mint állat-a programok letöltése az AppStore-ből lassú-lehetetlen kitörölni a kontaktokban un évfordulóként jelzett dátumot.
    A Google fordítóba ahogy belépek, azonnal kidob, stb!
    Sajnálom, hogy nem lehet 1 nappal visszatekerni az időt. Tudom az első verziók mindíg teli vannak búggal,…………de ennyivel?? Üdv!

  273. @Jadeye: Egyszerűen nem működött a kihangosítás, helyette elnémította a mikrofont. Pedig restore és tiszta lappal indultam, iBackupbot-al akartam visszamásolni az üzeneteket és néhány app fájljait, a naptár és addressbook pedig szinkronnal ment volna vissza. Végül restore-oltam és iCloudból visszamentek a régi beállítások, de éppen ezt akartam elkerülni. Este megpróbálom újra a tisztalap+iBackupbot verziót, bár azt meg átvariálták, egyelőre nem találok benne semmit…

  274. @lucky10: igen azt hogy nem lehet vissza tenni régi ios-t csak i4-re se 4S se 5. hiába van lementett shsh. ennyi

  275. @szuribaba:

    Én most tettem vissza a 6.1.3-at.
    Srácok nincs gond akinek nem tetszik,mert
    AZ APPLE MÉG ALÁÍRJA MINDEN KÉSZÜLÉKRE A 6.1.3/6.1.4-et,szóval töltsd le valahonnan a telefonodhoz valót,majd Shift+visszaállítás!!!!!!!Betallózod neki amit fel akarsz rakni és kész!!!!!!
    Szóval nem értem mit aggódtok itt??!!

  276. Nem fogja elrontani az új design az Apple megítélését? A Mavericks is hasonló designnal rendelkezik? Engem már az is megnyugtatna, ha a gyári ikonok szineit kicsit el lehetne tolni a kontrasztosabb, és leginkább homogénebb színek felé. Leginkább a sok élénkrózsaszín meg sárga nem tetszik.

  277. @kohary:
    És a TinyUmbrellával mit akarsz???Az nem kell az ios7-hez!
    Simán frissítés és kész az iTunes-ban.
    De ha rám hallgatsz akkor nem teszed fel i4-re ,mert én teszteltem,és bár teszik,de LASSÚ!Szóval vissza is tettem a 6-ost.

  278. @Kable: igen de ez az idő elég szűkös már és lehet, hogy 1-2-3 óra múlva már alá sem írja. Én csak azt nem értem ha valaki ki akarta volna próbálni miért nem töltötte le a GM verziót és ha nem jön be simán vissza áll a régi rendszerre. most meg itt aggódik mindenki de olvasni senki nem szeret. Hol a rádió hogy mentsem az shsh filet stb.

  279. Halihó!
    Nekem egy olyan problémám van hogy nem tudom sajnos beálitani a Hotmail-es E-mail cimemet! nincs Hotmail választási lehetőség!
    Mit lehet ilyenkor kezdeni?:)

  280. OFF:
    Itt miért nincs ugrás a lap tetejére gomb?
    több száz hozzászólást görgetni…
    ON:

  281. Most kellene egy felmèrèst csinálni hogy kinek tetszik az ios 7…

  282. Sziasztok!

    Egy kis segítséget szeretnék kérni:
    iPhone 4 6.1.3-as verzióval nincs jb-elve
    ha lementem róla TinyUmbrella segítségével az SHSH-t,
    akkor esetleg vissza fogom tudni rakni rá a 7-es IOS frissítés
    után a 6-ost?

    köszönöm!

  283. @skimen
    Miért nem olvasol egy kicsit vissza?

  284. @GrandeGuerre: a Mavericks nem ilyen.

    @iphonew: outlook.com a hotmail már nagyon régóta.

    @skimen: a TinyUmbrella nem a készülékről menti, hanem az Apple-től – már ha ők még aláírják, ennek az esélye egyre kevesebb. ha megvan, akkor vissza tudod tenni. de eleve ne frissítsd, és kész.

    @expa: Mac-en: cmd+felfelenyíl, Windowson gondolom ctrl+home, appban vagy mobilon az állapotsoron duplatapp visz az oldal tetejére, ahogy eddig is.

  285. @Jadeye: megoldódott a e-mail hang probléma! Én balf@sz! 😀 bocsánat de legyen ez tanulság! Gondoltad volna, hogy én a beállításoknál állítom a hangot és nem az értesítési centerben? 😀 szóval minden faja!

  286. Bejövő hívást szeretnék kinyomni, de zárolt képernyőnél nincs rá lehetőség, eddig volt (iOS 6.1.3) csak ha kétszer gyors megnyomom a lezárás gombot. Valahogy nem lehetne egy elutasít gombot oda varázsolni, mint a feloldott képernyőnél?
    Köszönöm a válaszokat!

  287. Haló szifon ! Kérlek csináljatok egy felmérést kinek igen kinek nem tetszik az iOS7

  288. Ez most komoly, hogy kiszedték az időjárás előrejelzést a Notification Centerből? WTF?

  289. a hamis kábelekkel tölt még, ugye?
    (csak hisztizik miatta)

  290. @Fejo Nem, ott van az a dátum alatt, összefoglalja gyors a mai napot, ha arra rákattintasz, akkor ugrik magára az időjárás jelentés alkalmazásra!

  291. Hello van egy iPhone 4 ios 6.1.3 JB Sn0brize (tethered) es a setings be nem jelenik meg nekem a software update tud valaki segiteni vagy otletet?

  292. Jailbreakeseknek, ha hajlandóak megvállni a JB-töl, akkor icloud backup, ezt követöen restore, majd a telefonon visszaállítás icloud mentésböl! Tapasztalatom szerint minden adat megmarad, kivétel a zenék, valamint kb 2 órája folyamatosan tölti le a képeket és az app-okat, de legalább problémamentes volt a frissítés! 😀

  293. Nekem az értesítési központban nem maradnak meg a jelzések. A zárolt képernyőn mejelenik a nem fogadott hívás, a riasztás, de mikor kinyitom a telefont ,majd lehúzom, hogy megnézzem mik voltak, semmi nincsen benne.
    Miket nem kapcsoltam be? Se az összesítettben, se a kihagyottban.
    A mában időjárás, és a holnapi naptár bejegyzések. De ott is hiányzik nekem, hogy mi a holnapi teendő, csak az időpontot írja ki.

  294. Sziasztok!
    Nekem i5-ön, nagyon-nagyon tetszik az ios 7, sokkal jobban mint az elavult, ezek után már régimódi, ehhez képest csicsás, öreguras 6.1.4-es…
    Nagyon ráfért a változás az ios-ra!
    Nálam gyors a rendszer, az akksi nem merül gyorsabban, minden faja….:-)
    Sztem sokakból a megszokás vált ki ellenérzést….mert más mint az eddig megszokott ios-uk!
    Ha használjátok megszokjátok….higgyétek el…
    Először Nekem is hiányzott a régi kinézet, de 1hét alatt teljesen hozzászoktam….( beta 1óta használom)….
    Sőt… Sokkal többeknek tetszett aki látta nálam, mint akiknek nem!

    Fel a fejjel….
    Jó lesz ez…..:-)

  295. Sziasztok,

    nincs véletlen valami olyasmi az új rendszerben mint a jailbreakes CallCounter?
    már csak ez tart vissza az updatetől. Az sbsettingses togglek már benne vannak, halleluja, de mivel ikonos vagyok, és 200 perc lebeszélhető, szeretem ha látom mennyi perc van még hátra, vagy azért hogy visszafogjam magam, vagy hogy elcsevegjem ami még hátra van hó végén. Tudom hulyeseg, meg nem is a pénz miatt, ez csak az én heppem.

  296. Funtana csak ne beépített ember vagy ? Te vagy az egyetlen akinek tetszik a iOS7

  297. @rodbulls: felhúzod a híváskezelő funkciókat?

    @pprika: a jailbreak, ahogyan azt már számtalanszor leírtuk, direkt kikapcsolja a menüből történő frissítést, mert jailbreakelt készülék nem frissíthető menüből.

    @RaverDesigner: jailbreakes készülékről készült backup visszaállítása nem javasolt.

  298. Császtok!!

    Tegnap frissítettem az ipod touch 5g-met iOS 7-re, de nekem nem tetszik.
    Valahogy nem tudom visszarakni az iOS 6-ot???

  299. @Funtana: Nem a szokás miatt váltott ki sokunkból ellenérzést, hanem a design miatt! Én pont amiatt imádtam idáig az Apple-t, mert kifinomult és semmi sem akart hajazni, ehhez képest az IOS7-et inkább hagyjuk. Amikor változtatásért könyörögtünk az apple-höz, nem egy bugyuta szines (senkit nem áll szándékomban megbántani, előre elnézést kérek, ha valakit mégis sikerült, de nem tudom jobban kifejezni, mint, hogy) nem heterós témát csinált egy csúcskategóriás letisztult design-ból. Az említett plusz funkciók nagyon nagy részét jelenleg is használom az ios 6.1.2.-őn igaz,a jailbreak teszi ezt lehetővé
    Nem tudom, milyen tesztek jelennek majd meg mostanában, de nem egyöntetű a fogadtatás, azt hiszem ezt már most leszögezhetjük. Minden új verziónál voltak bug-ok, de most nagyon soknak tűnik, több helyen olvastam, hogy olyan, mintha egy bétát adtak volna ki. Én tuti maradok még jó ideig IOS 6-on, még lehet akkor is, ha a 7-hez kijön a jb.

  300. Kosz Jadeye 🙂

  301. @Jadeye: felhúzod a híváskezelő funkciókat? ezt nem értem, nincs rá lehetőség! Van fogadás, emlékeztetés és válasz üzenettel! Semmit sem tudok felhúzni mint a 6-on, hogy előcsaljam a “kinyomás” piros gombot! Más is így van ezzel?

  302. Gyerekek, ez nagyon gusztustalanul ocsmány lett 😀 De nem baj én azt mondom, 1 év alatt megszokjuk.

  303. Ez nagyon király lett! Végülis majdnem mindent beleraktak, amiért jailbreakeltem!!

  304. @szorian: köszönöm!

  305. Sziastok! Annyi lenne a kérdésem, hogy a Notification centerben miért nem látom a születésnapokat, meg az emlékeztetőket sem, pedig ez utóbbi be van kapcsolva. Ha így lett megírva, akkor inkább megy vissza a 6.1.3. Ja 4Sről van szó.

  306. Hi Kicsit off de nem készül valaki holnap pl Münchenbe 5s-t venni szívesen vele tartanék és beszálnék a költségekbe. Illetve akár én is nekivágnék az útnak kocsival ha nem egyedűl kéne mennem.

  307. @Ogiboy23: nekem is ugyanez a problémám, hogy kivették az új itunesból… van erre valami megoldás, hogy a gmailből szinkronizáljam a kontaktokat, ahogy eddig?

  308. Az mitöl lehet, hogy ha megnyitom a safarit akkor felül ahol a keresés/megadás sáv van nekem szürke színű lett! Illetve a lenti sáv is ahol az előzményeket tudom törölni meg a web oldalakat??

  309. Nekem még mindig nem sikerült frissíteni. Elkezdi tölteni, pár percig minden rendben megy aztán kiírja hogy hiba lépett fel, kezdhetem elölről. :// ez lehet még a szerverek miatt vagy már nincsenek túlterhelve?

  310. I5: gyors meg minden, pár óra után kezdem megszokni, de hogy a kontaktjaimat úgy össze kavarta, hogy 10percig kerestem egy nevet, nem frankó. Tudja valaki, hol lehet visszaállítani, hogy a vezetéknév alapján rendezze a listát?

  311. Sokaknak nem teszik, kicsit fura az ikonok, de meg lehet szokni. Amúgy nekem tetszik, nem bántam meg hogy frissítettem! Csak mintha a böngészés lassabb lenne pedig wifi be van kapcsolva!

  312. Valakinek esetleg van olyan linkje az iOS 6-os hátterekről, mint amilyen most az egyik cikkben volt az iOS 7-es hátterekről? Ezek az újak annyira nem tetszenek… :/

  313. @Steve_86: beállítások/mail, kontaktok, naptárak/ rendezés családi.utó

  314. @szorian: Okés, köszi, most értem haza és már nézem is.

  315. iPhone 5 6.1.2-vel van JB-vel,fullra le akarom nullazni, van erre vmi program amivel kitudom nullazni a telot, mert ha joltudom a gyari torlest nem szabad raengedni ,ha JB-s a telo?! Koszonom

  316. egy kis segítség kellene az iBackupBot-hoz.
    az lenne a kérdésem, hogy ha meg csináltam a backupot a 6.x-es rendszerről, akkor utána már frissíthetem is ios7-re? tehát biztosan meg lesznek a cuccaim?
    vagy úgy is jó ha előbb exportálok 6os backupból és csak utána restore-olom a telót ios7-re? a képeimet, kontaktokat, üzeneteket szeretném megtartani…
    köszi a választ :))

  317. Please help me. Ki lehet kapcsolni valahogy ezt a mozgó hátteret?

  318. Na én is felhúztam az i4-et ios7-re.
    Sebesség rendben, szerintem jobb mint a 6-osé.
    Jadeye! Ha lennétek olyen kedvesek és frissítenétek a Vodafone-os ipcc fájlt ios7-re azt nagyon megköszönném.

  319. @szorian:
    lehet, hogy hülyeséget kérdezek, de körülbelül mikor jöhet olyan megoldás 5-re, hogy visszalehessen tenni az előző ios-t tinyumbrellával?

  320. nekem8: köszönöm 🙂
    Az értesítési központba az időjárást vissza lehet majd varázsolni?

  321. @szorian: Mivel tegnap letöltöttem a friss 7-es ipsw-t, így már kész is vagyok. KÖSZÖNÖM!

  322. @b3nz0: Közben megtaláltam a megoldást, hátha másnak is hasznos! Itunesban ki kell venni a pipát a Sync contacts with elől. Ezután a telefonban be kell állítnai “Mail, Kontaktok, Naptárakban” a gmailedet, és ott a kontaktok fület bekapcsolod és hibátlan! Nem kell szarakodni az outlookkal meg windows contacts-al.

  323. @twingo16v: Megpróbáltam megcsinálni, hogy a 6.1 -esében átírtam a verziószámot 14.2.0-ról 15.2-re (15.0 az alapértelmezett) úgy néz ki mintha rá is menne, de még restart után is csak 15.0 van az infó alatt.

  324. @lemur42: ha szerencséd van és az Apple aláírja még, akkor DFU, betallózod a 6.1.3-at. ha nincs szerencséd, akkor sehogy.

    @nekem8: a notification center nem mutatja csak úgy a születésnapokat, csak ha azok naptáreseményként ott vannak, vagy elvileg a facebook integrációval. ellenőrizd ezek beállításait

    @b3nz0: http://szifon.com/2012/12/16/januar-vegen-bucsut-int-a-google-sync-de-van-megoldas/

    @barnaki: privát böngészés be van kapcsolva?

    @Ombika: ha az iOS 7-et akarod feltenni, akkor iTunes, restore. ha a 6.1.2-t akarod kipucolni, talán a semirestore: http://szifon.com/2013/06/23/semirestore-jailbreakelt-rendszer-restore-olasa-a-jailbreak-megtartasaval/

    @Jamye: kisegítő lehetőségek alatt keresd a mozgás csökkentése opciót (reduce motion).

    @twingo16v: essünk túl a live-on, és frissítjük.

    @lucky10: ezt senki nem tudja. ha most nem sikerült DFU-ban visszatenni, mert az Apple már nem írja alá a 6.x-et, akkor egyelőre ne számíts rá. nyilván írni fogunk róla, ha ez változik.

    @Steve_86: nem. csak szöveges időjárásjelentés van.

  325. Foto mappaban a kis kepeket ket ujjal lehet forgatni meg nagyitani meg hasonlok… mire jo? 🙂 Ahogy elengedem visszaugrik kicsire.. ebbol kesobb milyen featuret hozank ki? Mas is eszrevette mar ezt?

  326. Sziasztok, látom mindenki nagyon izgatott, vagy éppen zavarodott. Nem vagyok az a kommentelős fajta, de most nem bírom megállni, hogy ne “szóljak” pár szót. Amióta leszedtem a 7-es verziót, csak az jut eszembe hogy mostantól csak gayPhone -nak hívom a telómat. A szivárvány minden színében pompázik, és most ezt kell néznem ki tudja meddig. Ráadásul még mindig ugyanaz a rugalmatlan stílus jellemzi az egész rendszert. A mai napig nem tud az apple eljutni oda, hogy pl. egyszerre be lehessen zárni az alkalmazásokat, vagy kitenni őket kicsiben egy lapra… De az ujjlenyomat az kell, az fontos… Azt hiszem itt az idő, hogy belássuk, az Android beelőzött, és ezzel a tokos, merev gondolkodással már soha nem is lesz elérhető. “Shame on you APPLE!”

  327. A naptár nézet nem ér így semmit. (nekem) Nem látni hogy melyik naphoz van valami bejegyzés írva. Vagy én állítottam valahogy rosszul be?

  328. Azért én egy pár hibát jelentenék …:)
    Egy idő után a főoldalon lévő háttér ,s icon mozgás megszűnik ,optimizált youtube appnál hangfelusmerésnél összeomlik ,siri használata után alkalomadtán összeomlik a facebook
    Azért előző ios-eknél jobban teszteltek

  329. az Android beelőzött – Ja. Be. Pár hetes komment a ph-ról:

    “Nem szoktam androidokkal már foglalkozni, de csak le kell írnom.
    Voltam a Vodának egy üzletében, ki voltak pakolva készülékek. Sokan voltak, unatkoztam, na mondom nézzük mi van itt. Megnyomkodtam valami lepény méretű Sony-t, egy S4-et, meg vmi 8-as Lumiát, és persze az i5-öt (nekem 4S van). Mindegyiken lapozgattam a főképernyőn, majd bezártam a háttérben futó dolgokat, megnyitottam a böngészőt, és beírtam ezt mindegyiken: hasznaltauto.hu. Ezen az oldalon rendszerint sok animáció meg kép van ugye. Hát az i5 hozta a formát mint a 4S-em, nem volt számomra meglepő. Az androidosak olyan szinten akadoztak, gondolkodtak, hogy elegem is lett jó időre mindből. Még a képernyőlapozás sem ment simán. Az S4-nél mikor a böngészőben be akartam zárni a megnyitott füleket, egyszerűen kellett vagy 2-3 másodperc, mire kihozta a kis kocka megnyitott ablakokat. Nem vagyok én ehhez már hozzászokva. Mikor végre betöltődőtt az oldal, nagyításnál szintén fos volt minden, darabos. Egy S4-nél is…. A Lumia viszont felettük teljesített, gördült a képernyő, jött az oldal ahogy kell.
    Na ennyi….”

    Szóval én sem láttam még olyan andro-t ami zökkenőmentes lenne, pedig ezek nem kis vasak már. Főleg egy S4 🙂

  330. És miért nem jeleníti meg, amit írok???

  331. iPhone 4s-t használok, gyári fügetlent, telenoros kártyával.
    6.1.3-volt rajta és olyat tapasztaltam, h hamar lemerült. Napi 1x, de volt amikor 2 nap alatt 3x is töltenem kellett. A beállítások fül alatt megnéztem a használat menüben, hogy a készenlét és a használat nagyon kis eltéréssel ugyan azt az időt mutatja. Többször restore-oltam, beállítottam új készülékkeént, de nem gyógyult. Régebben a sima i4-nél enm volt ilyen gondom, bár azt 6.1-el használtam.
    Gondoltam, h majd az IOS 7 megoldja. Feltettem, de semmi változás, a két idő párhuzamosan halad, kevés eltéréssel.
    Multitaskingből természetese kilövök mindent, próbáltam kikapcsolni a helymeghatározást, wifit, stb…de változatlan a dolog.
    Mitől lehet? Hardveres a probléma????

  332. Na… nem értem.
    Nekem olyan gondom van, hogy a készenlét és a használat idő párhuzamosan haalad annak ellenére, hogy enm használom mindig a telefont. Így elég hamar lemerül. Többször restoroltam már, de semmi változás.
    Multitaskból kilövöm az alkalmazásokat, helymeghatározást, wifit is kikapcsoltam már,d e aemmi változás. Amúgy gyári független 4s, telenoros kártsyával.

  333. @skawa: Nem tudom de nekem az s3 nem akad, felesègem iphone 5 je annál inkább… izlèsek ès pofonok…

  334. Nekem (künk) nagyon tetszik a családban az iOS7. Kis túlzással még szép is. Letisztul, hasít mint állat (iP5 és iPad mini). Nagyon jó ez az oprendszer, csak ajánlani tudom!

    Nekem ez a véleményem 🙂

  335. Sziasztok! Tudna nekem segiteni valaki? A Notification Centerben nem jelenik meg a Weather, beállítani sem tudom a Settingsben. Tegnap frissítettem iOS 7-re.
    Minden más (stocks, reminders, calendar) megjelenik, de az időjárás nem.
    Ötlet? Köszi

  336. Üdv

    30 perce raktam fel az új OP rendszert létezhet az, hogy képtelen csatlakozni a szerverhez ezáltal képtelen vagyok saját dolgaimhoz hozzá férni?

    Kösz

  337. Ipad mini wifi+ cellular-hoz melyik fajtát kell leszednem a direkt linkről???A GSM-et?köszi

  338. @tizso: időjárásból csak szöveges megjelenítés van, az iOS 5 – iOS 6 esetén lévő csík megszűnt, ahogyan a twitter és facebook megosztást is kivették az értesítési központból.

  339. Sziasztok! Az lenne a kérdésem,hogy miért nem tudom aktiválni az imessaget és a facetimeot?Azt írja ki hogy “ellenőrizze a hálozati kapcsolatát”.
    A másik hogy ha belépek pl. watsappra vagy facebookra azt irja ki hogy ” A push értesítők használatához kapcsolodjon Itunes-ra”. De már rákapcsolodtam párszor..és a készüléket is ujrainditottam.

  340. Tudna valaki segíteni?? Letöltöttem a frissítést és ,amikor elkezdené telepíteni kiírja ,hogy 3004 -es hiba lépet fel.

  341. @Taki: mert valamiért megfogta az automatikus moderáció.

  342. okok. de arram amit írtam, tud valaki megoldást?

  343. Sziasztok, hogyan lehet a programokat bezárni?
    Köszi

  344. Bakosjanek: ird be a googleba hogy IOS7 error 3004.
    Fent van a megoldas.
    A legfontosabb kapcsold ki a securytit es a firewallt a windowsban is es ha van virusirtod ott is

  345. @paja:
    Homegomb 2x lenyom,majd felfelé kihúzod az app-ot amit be akarsz zárni.
    Egyszerre akár 3-at is ki lehet lőni!

  346. Üdv.
    Lehet hülye kérdés, hogyan töltsem le? iTunes-ban csak a 6.1.3-at kínálja fel telefonon meg már 1 órája csak azt írja hogy “frissítés ellenőrzése…” Szóval van erre valami megoldás?

  347. @xnotimeforlovex
    Nagyon köszi!
    Na ezt … kicserélném a régebbivel!
    Az első fontos hiba……..

  348. Jó estét!

    Iphone 5 re most raktam vissza simán a 6.1.4-et.Simán ment minden.

  349. Annak lehet valami koze az ios7-hez hogy az hbo go-bol folyamatosan kilep?

  350. Sziasztok.

    Ennel az automatikus alkalmazas frissitesnel azt irtatok hogy be lehet azt is allitani hogy ne hasznaljon mobil adatforgalmat ,csak wifit.
    Hol lehet ezt beallitani? Sajnos nem talalom 🙁

  351. Gyerekek, nalatok sincs az ertesitesi kozpontban idojaras widget? Kiirja, hogy a yahoo biztositja, de semmit sem latni. Valaki?

  352. Csak beallitasi problema volt a gond. Mar mukodik a weather szolgaltatas is…

  353. Sziasztok!

    Nekem olyan problémám van, hogy állandóan feldob egy üzenetet h megváltozott az iCloud Terms and Conditions és fogadjam el, de ha rá megyek az elfogadás gombra akkor csak előhozza a Settings appot és azt mutatja, ahol legutoljára voltam benne, és ennyi.
    iTuneson keresztül frissítettem, és settingsben disabled az icloud gomb, és a twitter, fb, flickr, vimeo gombok. Próbáltam új telefonként is felrakni és utána backupolni, de úgy is ugyan ezt csinálja.

  354. @MrGabben: azért “csöppet” több android-felhasználó van, mint ahány iOS készüléket összesen eladott az Apple… 🙂

  355. Sziasztok!
    Mivel a saját i4-emen esélyem sem volt látni a Parallax-ot, kértem egy cimbit, hogy mutassa meg az 5-ösén, egy másikat az i4S-én.
    Mindhárman értetlenül állunk a kérdés előtt, mivel alig-alig akarnak mozdulni a hátterek, sehol nincs az élmény a videokon látott hatáshoz képest.

    Min múlik (természetesen a mozdítás szögén kívül) hogy mennyit mozdul a háttérkép? Van egyáltalán, akinél működik rendesen? Valakinek sikerült már panoráma-parallax-ot működésre bírni?

    Teljesen elkeserített, hogy az Apple nem engedi a használatát az i4-en, az egyik ficsőr ami miatt frissítettem. iOS6.0JB-en fizetősen is használtam, mélyen elkötelezett vagyok az alma mellett, de ez mocsok egy üzletpolitika, az tuti.

  356. @AppleFan: Próbálj ki egy 1szerű dolgot, a fotóknál való kétujjas nagyítást. Vagy az említett böngészős dolgot 🙂

  357. @Bencissimo: persze, mert minden atomgagyi hardverre is androidot tesznek – ami egyúttal a rendszer megítélését is alaposan rontja.

    @ByKa: nincs panorámaképes háttérkép, kivették. a parallaxot meg azért vették ki, mert hosszú távon megizzasztja a készüléket, és akkor meg azon lenne a kesergés, hogy mennyire lassú, és a felhasználói élmény az elsődleges.

  358. Es azt tudja valaki, hogy tudok a gyors keresoben, google v wikipediaban keresni?
    En sehol nem talalom…

  359. @lvgaben: leggyorsabban talán Siri, wikiben és neten is keres, de a netes keresője a Bing lett. így ezekre az esetekre marad a Safari, a Spotlightból kivették az online keresést.

  360. akkut nektek is zabalja?

  361. Sziasztok! Lehet en vagyok az repa de nem talalom az iTunes radiot. Iphone 4s-em van. Lehet hogy csak 5tol elerheto?

  362. @csendo: külön rész van a fenti cikkben az iTunes Radio-ról, ahol direkt leírtuk, hogy kizárólag amerikai ID-val érhető el.

  363. A Szifon app iPhone 4-en iOS 7 alatt összeomlik, iPad 4-en nem. Van esetleg valami ötlet?

  364. @baggins: ez az iOS 7-es (tehát a fenti) cikk esetén van, a cikk túl nagy, a készülék memóriája túl kevés. dolgozunk rajta, de az app frissítése kell majd hozzá.

  365. Sziasztok!
    Tegnap megvolt az ios 7 telepítése,iphone 4.re.
    Szép,és nem lassult be a telefonom,de annyira nem dobtam hátast tőle mint egyesek!
    Viszont az akkut nagyon zabálja,ami nagyon fontos nekem,úgyhogy visszaraktam a 6.1.3-at.
    Valószínűleg a sok animálás eszi meg de remélem orvosolják a problémát.
    Ha nem,marad a jól bevált ios 6!

  366. @Jadeye: az iCloudból sem ajánlott visszatölteni? Oda nem csak olyan beállításokat ment el ami nem jailbreakes beállítás? Abban reménykedtem hogy iOS7 restore install után iCloud visszatöltést választva csak a JB nélküli appokat, beállításokat tölti vissza.

  367. @gabesz78: a backup nem tudja, hogy mi az, ami jailbreakes és mi nem, csak azt tudja, hogy le kell mentenie mindent az adott mappákból. ugyanazt teszi az iCloud backup is, mint az iTunes, ugyanazokat menti le, így nincs különbség, ha jailbreakelt rendszerről készült, akkor sem az iTunes-os backupot nem javasolt visszatenni, sem az iCloudosat. nem kézenfekvő, hogy gond lesz, de jelentősen megnő vele az esélye.

  368. @Jadeye: értem, köszönöm!

  369. Jadeye! Szeretném visszatenni az iOS 6-ot, DFU módba raktam a telefont, rá van kötve a gépre, de hogy tudnám az ipsw-t manuálisan betallózni? Mert csak simán restorolni akar. Nem jön elő semmi, ami ezt engedné. Köszi!:)

  370. @Jamye: windows-on shift lenyomása mellett kattints a restore gombra, mac-en meg az alt lenyomásával.

  371. Sziasztok! Ha telefonról (i4, 6.1.3) az iOS szifon appal nyitom meg ezt a cikket, akkor pár másodper után az app kilép. Minden más cikk olvasható, csak ez nem. Kilőttem minden appot, restartoltam a telót, de az sem segített.

    Kérdés, hogy nekem letöltődött automatikusan a frissítést a telefonra, de frissíteni nem szeretnék, akkor azt lehet valahogyan törölni restore nélkül? Mert nagyon sok helyet foglal.

  372. Jadeye ezer köszönet! 4S, iPad4 6.1.3. again. Öröm, boldogság. 🙂

  373. ahogy a hozásszólásokban már többször, illetve ahogyan nem rég facebook oldalunkon is írtuk:

    Többen is jeleztétek, hogy az alkalmazásunk összeomlik, leginkább az iOS 7-es cikket megnyitva, de adott esetben már indításkor is.

    Ahhoz, hogy javítani tudjuk a hibát, kérünk jelezzétek, hogy ha nálatok is ez a helyzet, akkor:
    – milyen készüléken;
    – milyen iOS-verzióval;
    – mikor omlik pontosan össze?

    Illetve ezek mellé nagyon jó lenne, ha crashlogot is tudnátok küldeni. A crashlogot ez alapján találhatjátok meg: http://szifon.com/2013/09/05/toltsd-le-az-app-store-bol-a-szifon-com-app-2-0-s-valtozatat/#comment-182377

    Bármi egyéb hibát is jelezzetek, adott esetben screenshottal. Köszönjük az eddigi jelzéseket is, folyamatosan dolgozunk a kijavításukon!

  374. @Jadeye: Oks, ezt intézem.
    Ebben tudsz segíteni?:
    Kérdés, hogy nekem letöltődött automatikusan a frissítést a telefonra, de frissíteni nem szeretnék, akkor azt lehet valahogyan törölni restore nélkül? Mert nagyon sok helyet foglal.

  375. jó végigolvasni a kommenteket: az ájfon használók nagyrésze nem tud olvasni 🙂 amugy amig nincs JB marad a régi rendszer 🙂

  376. Urak,

    Az normális, hogy a Beállítások,- Safariban a jelszavak mentésénél, ha belelépek akkor szépen látszik minden oldalhoz a felhasználónév, jelszó?!?!?!
    A felhasználónév méh OK, de a jelszót nem kellene kicsillagozni?:!

  377. Tényleg meghal a szifon app, ettől az oldaltól. (4s iOS7)

  378. @lemur42: Szia! Hát azt sajnos már nem tudod.. Sebességre milyen lett? Lassult? mert én még vacilálok, h feltegyem-e vagy sem, nekem is 5. genes touch-om van.

  379. Sziasztok. Olyan problémám lenne, hogy az ipad-om automatikusan letöltötte magának wifi-n keresztül az ios 7-et, illetve kiírta, hogy Telepítés. Én nem szeretnék frissíteni, és most ott van a főlapon a Beállítások ikonnál a piros 1-es. Nem lehetne valahogy a letöltött szoftvert törölni az ipadomról? A másik kérdésem, hogy hogy lehet kikapcsolni, hogy automatikusan letöltse az új szoftvert?
    Előre is köszönöm srácok!

  380. Valakinek kiirja rendesen a visszazamlalast a zarolt kepernyon (iOS7)? Nalam 00:00, akarmennyire allitom a visszaszamlalast a timer app-ban 🙁

  381. Nekem olyan problema adodott iPhone5 IOS7 iTunes Radio ikon egyszeribe csak eltunt!miert?

  382. @Steve: az iTunes Radio kizárólag amerikai ID-val működik.

  383. @dexbruit: Nem tőltött le semmit, csak jelzi, hogy van frissítés. Ha nem akarsz, nem frissítesz és kész.

  384. i4s-t szabad frissiteni? Nem lesz lassú az “új’ iOS-től?

  385. Az iránytű, hogy viselkedik nálatok? (4S)

  386. Nem tudom felrakni az ios 7 -et . Próbáltam már mindent , ipws el is . DFU -ban is sehogy nem megy . Mindig 3004-es hiba jön elő restororolni sem tudok akkor is 3003 es hiba .Jailbreakelt Iphone 4 -ről próbálom.

  387. Feltettem i4 re. Gyalazatosan lassu, akadozos szar. A design kritikan aluli, mintha az android akarna utanozni az ios-t. Ilyen is, meg olyan is. Ez nem premium erzes, hanem premium sz*pas, mar bocs. Neha elmegy 10-20 masodpercre az urbe, nem tudni mit csinal. Es az a legszomorubb, hogy nem vagyok meglepve. Ezt valahogy tudtuk elore. Sikitva rakom vissza valamelyik 4 es verziot, ahol meg Apple volt az apple.

  388. @Ugyankerem: Sajnos ez a hajó már elment, a legfrissebb hírek szerint az Apple már nem írja alá az iOS 7-nél korábbi verziókat. Szóval soha többé nem térhetsz vissza iOS 7-ről, ami, hogyha tényleg ennyire rosszul teljesít az i4-eden, sajnálatos. Részvétem.

  389. @mrbyu: az iPhone 4 az egyetlen kivétel, ahol lehetséges mentett SHSH-val visszatenni korábbi verziót.

  390. @Jadeye: Jogos, el is felejtettem. De azért picit sajnálom a rengeteg gyanútlan, nem jailbreakelő iPhone 4 tulajdonost, akik rányomnak a frissítésre, és esélyük sincs visszatérni. Hasonló szcenárió, mint amikor az iPhone 3G-k lettek használhatatlanul lassúak az iOS 4-től.

    Most ennél azért talán jobb a helyzet egy fokkal, de azért biztos van rengeteg “if it ain’t broke don’t fix it” típusú, konzervatív júzer (pl. az én édesapám i4-gyel), akik ha véletlenül frissítenek, szívinfarktust fognak kapni.

    BTW, egy kis dizájn-optimalizációnak még én is örülnék. Egyelőre nem tudta a gyomrom befogadni, hogy egy éjfekete iPhone 5-ön mindenhol ilyen vakító fehér felületeket kell néznem. További aggályaim (az ikonok hagyján, azok a legkevesebbek számomra) olyan kis következetlenségek, amik Steve Jobs idején valószínűleg nem történhettek volna meg. Pl. hogy simán be lehet olyan hátteret állítani (még a gyáriak közül is), ami mellett a lock screen és a statusbar gyakorlatilag olvashatatlan, nagyon fárasztja a szemet. Igen, tudom, hogy a kisegítő lehetőségek között lehet a betűstílussal trükközni, de ez nem megoldás a problémára… A csinosság oltárán feláldoztak a “mindig, minden körülmények között tökéletes” felhasználói élményből. Remélem előbb-utóbb ezeken az apró, de annál fontosabb részleteken dolgoznak még. Az már csak naiv remény, hogy elérhetővé tesznek egy olyan rendszertémát, amivel a fekete iPhone-hoz jobban passzol a GUI, de hát mind tudjuk, a reményhal döglik meg utoljára… 🙂 Idegesített is, hogy gyakorlatilag kizárólag fehér iPhone-nal demózzák/demózták az iOS 7-et, mintha ők is beismerték volna, hogy a fehérhez sokkal jobban passzol. Ami szép és jó, de nem fogok fehéret venni soha, mert szerintem mindig is a fekete iPhone volt a legszebb, legelegánsabb, és nem valószínű, hogy a véleményem változni fog. 🙂

  391. @mrbyu: az SHSH mentéséhez nem kell jailbreak, azt a TinyUmbrella közvetlenül az Apple-től tudja lekérni, amíg azt az adott verziót az Apple aláírja. persze igen, aki nem menti le soha, az így járt.

  392. Kikerult a rendszerbol a panorama hatter?

  393. Valaki el tudná küldeni a 6-os rendszer gyári háttérképeit?
    mremilmremil kukac gmail.com -ra?
    Köszönöm előre is

  394. Nem tudom ti hogy vagytok de nekem iszonyúan merül az i5 amióta fent van az IOS7 🙁 tegnap délben 100% ma reggelre csak 45% zenét hallgattam és kb 1 órára bekapcsoltam rajta a mobilnetet. Más nem tapasztalta?!

  395. Ez a rendszer egyértelműen i5,5c,5s-re készült.Tehát az ez előtti készülékekre fölösleges felrakni szerintem.
    Ráadásul i4-en idegesítően lassú,és aki mást mond az hazudik.Ennek már nem elég az egy magos proci!!!Ezt az A7-es prociról szóló cikk elolvasása után bárki beláthatja.SHSH mentés kötelező mindenkinek ,aki még nem tette fel!
    Sok újdonság van benne,de semmi olyan amit más rendszerbe ne tettek volna már bele korábban,vagy ne lett volna olyan app,esetleg vagy JB-s alkalmazás(SBsettings például),ami ezeket ne helyettesítené.
    Számomra se nyújtotta vizuálisan az Apple iOS élményt!WP8 és Android jutnak eszembe róla.
    Hatalmas megkönnyebbülés volt,mikor visszatettem az iOS 6-ot.
    Biztos csiszolni fognak még rajta,de ez a nagyon szines rendszer csak az 5c-hez illik szerintem,az elegánsabb,felnőttesebb készülékekhez egyáltalán nem!

  396. @mremil:
    Töltsd le a Zedge nevű app-ot a store-ból,abban assze benne van,vagy a HD Wallpapers app-ban.

  397. @dexbruit: Nem szedett le szerintem semmit, csak jelzi, hogy van frissítés.
    Viszont sajnos a kis 1-es ott fog maradni, amíg be nem frissítesz.

  398. @Kable: Köszi!
    Megnéztem, de abban megtalálni 🙂

  399. @mremil: De bizony, letöltötte! Amíg nem teszi meg, a Letöltve felirat helyett a mérete látszik!

  400. Nekem olyan érzésem van ezzel a 7-essel, mintha megváltozott volna a célközönség! Már inkább a fiatalságra számítanak! Ahogyan más már leírta, a betűk, az átláthatóság, olvashatóság már nem pálya…
    Szomorú… 🙁

  401. Kerdes!
    csak nekem tunt fel v masoknak is h en speciel nemtudok foglatat jalazzni ha engem hiv valaki!
    nekem csak a csuszka van semmi mas!
    ezzel mas is talakozott mar v csak nekem valami nemoke???

  402. Nekem iPhone 5 IOS7 es!es miert van az h nem olyan az Ertesitesi es a Vezerlo kozpont mint a fenti kepeken?vezerlo tiszta szurke es a ertesitesi pedig fekete!!

  403. kipróbáltam i4en nem jött be,de nem tudom visszatenni a 6.0.1 et (csak ahhoz volt shsh azért ezt) mert 11es hibát dob. mi a megoldás ?

  404. Jadeye tudsz segíteni ? 🙂

  405. Sziasztok most szerettem volna telepíteni az ios 7 et Iphone 4s 6.1 Jailbreakelt telefonra,mielőtt települne 3004 es hibakódot ír ki.Mit csináljak? Előre is köszi

  406. @djbruno: igen, ezt többször le is írtuk.

    @Psycho: ezt nagyjából az 1.0 óta ugyanúgy kell: kétszer lenyomod a power gombot, az elutasítja a hívást.

    @Steve: esetleg próbálj egy tiszta restore-t.

    @akoshhh: ezt akkor twitteren már megbeszéltük, de ugye a 11.0.x-es iTunes-t kéne visszatenni.

    @Edwin92: legfrissebb iTunes fent van?

  407. Igen felraktam,meg már DFU módban is próbáltam restorral de ugyanúgy kidobja a hibát,már kilőttem a virusirtót is de semmi:/

  408. Sziasztok!

    Jól gondolom, hogy az értesítési központban a kihagyottnál el kéne tűnnie a nem fogadott hívásnak, ha visszahívtam az illetőt? Nekem vmiért nem tűnik el… :S

  409. @Edwin92: ilyen esetben mindegy, hogy DFU vagy nem. ellenőrizd, hogy a hosts fájlodban ne legyen gs.apple.com sor, és a vírusirtót, tűzfalat is kapcsold ki átmenetileg.

    @Irwine: elvileg csak akkor, ha onnan nyitod meg a hívást, az értesítésre nyomva.

  410. Mindent megcsináltam,újra telepítettem az Itunes t és semmi:/ugyanúgy kidobja

  411. @Jadeye: Hmm, akkor is ott marad… Érdekes, mert pl. a naptáras “kihagyott” eltűnt, amikor megnéztem.
    Akkor most hogyan kéne működnie? 🙂 Köszi!

  412. @Edwin92: látatlanban passz, próbáld meg akkor másik gépen. ha azon ment, akkor a gépeden nem oké valami. ez a valószínűbb.

    @Irwine: akkor úgy tűnik, hogy ezeket manuálisan kell törölni.

  413. Rendben amint lesz lehetőségem kipróbálom,köszönöm a segítséget!:)

  414. Sziasztok!
    Most próbáltam valamit, és meglepődtem, hogy a megszokott módon nem működik az IOS7-ben.
    Szerettem volna egy kapott SMS-t továbbküldeni, de nem találom a szerkesztés gombot. így törölni sem tudok egyesével üzenetet.
    Csak én nem találom a módot, vagy más sem?

  415. Sziasztok!

    Segítség kellene ahhoz, hogy lehet az időjárásból kitörölni azokat a városokat, ami már nem kell.
    A hozzáadás működik, a törlés nem a söpréssel (“swipe”), csak le ill. fel működik, ami csak áthelyezést eredményez.

  416. @Jadeye:
    Szia, iPhone 4et szeretném visszaállítani 6.1.3ra. SHSH nem lett mentve, van rá mód, hogy visszategyem? 3194es hibát dob ki, ami ugyebár SHSH hiány miatt van

  417. Remek ez az ios 7. Az összes alkalmazásom eltünt. Külön-külön kell őket letöltenem az AppStore-ból. Van amit enged, de van amiért újra kell fizetnem.

  418. Csapszi: hosszan nyomsz egy üzeneten és előjön egy menü.

  419. Nekem olyan problemam van, hogy 4s-en, ios 7 alatt meghal a billentyuzet. Sms, fb, mindenhol, leutok 1 betut es percekre befagy. Mi lehet a gond?

  420. @apsa: swipe jobbról balra.

    @nyosz: a 3194-es hiba le van írva a hibaüzenetes cikkben. használd a redsn0w restore funkcióját.

    @budcsi: amit egyszer megvettél, azt bármikor le kell tudd tölteni ingyen. esetleg nem azzal a fiókkal vetted meg. ha mégis azzal vetted, de hibát dob, úgy akkor vedd fel a kapcsolatot az iTunes Supporttal: http://www.apple.com/hu/support/contact/

    @hmariomarko: próbáld meg az összes beállítás törlése opciót (DE NE az összes tartalom és beállítás törlését!). az elvileg megoldja.

  421. @Jadeye: Köszi!

  422. @Jadeye: az normál hogy a billentyűzeten van egy return gomb? bocs ha valaki már kérdezte..

  423. @Jadeye koszi, de csak atmenetileg oldotta meg, par ora mulva ujra jelentkezett a jelenseg. Mas otlet?

  424. @Jadeye: koszi, de csak atmenetileg oldotta meg, par ora mulva ujra jelentkezett a jelenseg. Mas otlet?

  425. Valaki HELP! Jailbreakelt iphone 4-re feltehető már az IOS7? Jelenleg 6.1 van rajta …

  426. @hmariomarko: akkor tiszta restore, ami után semmiféle backupból nem állítasz vissza semmit.

    @katyka4: miért ne lehetne? iTunes restore.

  427. Azért kérdeztem, mert feljebb írták, hogy akinek jailbreakelt ne frissítsen! :s köszi, akkor frissítek 🙂

  428. Jadeye !

    napok óta szenvedek ezzel a cuccal és semmi. Tehát feltettem i4 re az ios7-et. sehogy nem tudok visszatérni. iTunes legújabb van felnt,és semmi. Akármit teszek 11 es hiba. Ha az általad említett redsn0w-ot használom,akkor elkezdi ugyan a restore-t de megáll és az alma logó ott figyel a telefonon naphosszat . Waiting for device üzenet a redsn0w-ban és ennyi. más ötlet ?

  429. @Jadeye:
    Néztem a cikket de a redsnowról nem írnak benne, de próbálkoztam..
    blobs hibát dob ki a redsnow. nem tudom downgradelni.

  430. @katyka4: ha nem akarod elveszteni a jailbreaket, arra vonatkozik, hogy ne frissíts. ha nem kell a jailbreak, akkor nyugodtan frissíthetsz.

    @akoshhh: az iTunes már nem fogja visszatenni, mert az Apple már nem írja alá, TinyUmbrella / TSS server opcióval meg nem fog menni. ezért kellene a redsn0w. ha az sem akarja, akkor passz.

    @nyosz: akkor nem megfelelő az SHSH. úgy nem lehet visszatenni.

  431. @Jadeye:

    Igen értettem a dolgot,azért próbáltam erőltetni a redsn0w-t de semmi. mindenhogy próbáltam,de látszólag elkezdi,kilép a pwned dfuból közben, alma logó,aztán ott megáll. akármit teszek,megfagyott a teló. 😀 . Tehát esélytelen hogy valaha 7nél régebbi legyen rajt ?

  432. @Jadeye:
    igen, de azzal kezdtem h nincs meg az SHSH, így semmiképpen nem tudom visszatenni a 6.1.3-t?

  433. @akoshhh: látatlanban nem tudom, miért nem teszi neked vissza. én első körben mindenképp azt tenném, hogy összes Apple-szoftvert leszedni, különös tekintettel az Apple Mobile Device Support-ra, aztán a korábbi iTunes-t visszatenni (az iTunes Library tartalma megmarad!), majd úgy próbáld meg a redsn0w-val. ha így sem megy, akkor látatlanban passz.

    @nyosz: SHSH nélkül egyáltalán nincs lehetőség, de SHSH-val is kizárólag csak iPhone 4 esetén van. de ez le van írva fent is.

  434. @Jadeye:
    értem, köszi!

  435. tinyumberlla-t nem tudom leszedni, valami gond van az oldallal, vagy nincs is már értelme, nem tudom már lementeni az SHSH-t?

  436. @nyosz: a 6.x aláírási ablaka már bezárult, így már mindegy, de a thefirmwareumbrella.blogspot.com oldal nálam gond nélkül betölt, és le is tudom tölteni bármelyik verziót.

  437. @Jadeye:

    Rendben ebben igazad van de a 6.x.x verziokban volt egy olyan opcio mikor hivas kozben csak felhuztad a csuszkat es elojottek a gombok. na azt en hianyolom..kerdes ezt nemlehet bealitani manualisan??

    plusz meg egy kerdes az normalis ha levan vedve jelszoval a telo es van egy nemfogadott hivasom akkor a hivast felre huzva visszahivja az iletot ugy h semien kodot nemker???? ez nekem anyira nemtetszik ha ezen lehet valtoztatni kerlek ird le h hogyan!!!

    elore is koszonom valaszodat!!!

  438. @Psycho: nincs manuális átállítási lehetőség.

    a hívás kapcsán: kapcsold ki, hogy a lezárt képernyőn megjelenjenek a nem fogadott hívások.

  439. @Jadeye:
    én nem tudom letölteni egyik tinyumbrella-t se, csak az absinthe-t..

  440. @nyosz:
    Hiába is töltenéd le,mivel már nem tudod lementeni a 6.1.3-hoz az SHSH-t!!!
    A tinyumbrella a telefonodról menti le az éppen rajta levő rendszerhez való aláírást,vagy az Apple-től.Az Apple már nem írja alá!A telefonodon meg már a 7-es van!Szóval max azt menti le.A te telefonodon soha nem lesz már 6.1.3!Más aki lementette,azét se tudod használni,mert minden telefonhoz egyedi aláírás(számsor)tartozik.

  441. @nyosz: akkor a hiba nálad van, de sajnos ezt így nem tudjuk megoldani. de ettől még amúgy sem tudnád már lementeni az SHSH-t, mert az Apple már nem írja alá a 6.1.3-at.

    @Kable: a TinyUmbrella sosem mentett a készülékről, kizárólag vagy közvetlenül az Apple-től, vagy a Cydiából tudja lementeni őket!

  442. @Jadeye: @Kable:
    Érthető, de azért köszönöm

  443. NEm idevago kerdes Jadeye,de hatha utbaigazitasz. PAr kep torolve lett telomrol. Van ra mod, hogy vissza lehessen allitani? Koszonom

  444. @Jadeye:
    Bocsi.Azt hittem a telefonról is le tudja menteni.
    Szóval ha vennék most egy iphone5-öt vagy bármit, amin még 6.1.3 van,már akkor se tudnám lementeni az shsh-t igaz?

  445. Üdv.
    Tudna nekem valaki segíteni, ugyanis szeretném a ios 6.1.4-et visszatenni, mindent úgy csinálok ahogy le van írva, de mikor betallózom a letöltött ipsw fájlt mindig azt írja ki, hogy nem megfelelő a firmware fájl.Iphone 5-m van,az ipsw (I6.1.4_10350B_Restore) fájl ezen az oldalon megadott linkről szedtem le.Talán Apple már nem írná alá ezen fájlokat??

  446. @Ombika: van backup? mert abban benne van. ha nincs, akkor nincs mód. talán még a Photostream.

    @Kable: nem tudnád. egyedül iPhone 4 és korábbiak esetén tudja a redsn0w fetch-elni a készülékről, és ott is csak akkor használható bármire, ha nem OTA frissítéses SHSH, hanem iTunes-os frissítéssel vagy restore-ral feltett firmware-é.

    @pottyos81: nem lehetséges visszatenni, mert az Apple már nem írja alá a 6.1.4-et. a nem megfelelő ráadásul azt jelenti, hogy rossz típushoz töltötted le, de még a jó típust sem fogod tudni visszatenni.

  447. @Jadeye:Akkor marad ios7 vagy van valamilyen régebbi 6.x.x amire vissza lehet állítani egy IPhone 5-t?

  448. @Jadeye:Iphone 4s-em van ios 7.0.2 vel és vissza akarom rakni az ios6-ot,tudom hogy nem lehet,de nem tudnátok vmit kifejleszteni vagy akármit hogy visszalehessen rakni a 6-ot?

  449. szerintem sokan örülnének:D

  450. @Edwin92: ilyet maximum a jailbreaket fejlesztő csapatok tudnak kifejleszteni, de ennek jelenleg több technikai akadálya is van, épp ezért nem lehet jelenleg downgrade-elni.

  451. Sziasztok!

    Van egy i4S-em. 6.0.1-el. Lehet valahogy 6.1.3-ra upgradelni? vagy csak SHSH esetén megoldható?

  452. @Steve: heló. sikerült megoldani a problémát? nekem is ez a szürkeség a bajom. köszi

  453. Nekem iPhone 5 IOS7 es!es miert van az h nem olyan az Ertesitesi es a Vezerlo kozpont mint a fenti kepeken?vezerlo tiszta szurke es a ertesitesi pedig fekete!! köszönöm a segítséget

  454. Sziasztok!
    Tudna valaki segíteni downgrade-elni? Nagyon lassú a 4-en ez az iOS 7…

  455. @jaffa212: van mentve iOS 6-hoz SHSH-d? ha nincs, akkor nem lehet.

  456. Köszönöm, sajnos nincs…

  457. Sziasztok! Iphon 4s-em van, az iOS 6.1.3 van rajta. A jóváhagyásom nélkül a telefon letöltötte az iOS 7.0.2-es verziót, a tárhelyből elfoglalt kb. 1GB helyet és állandó értesítés van a “beállítások” ikon sarkában (a piros kis “1′-es). Az lenne a kérdésem, van e jelenleg, vagy várható e a későbbiekben megoldás ennek eltüntetésére és egyben a letöltött szovtver törlésére a telefonomból. Persze az iOS 7 telepítése nélkül, mivel egy vagyok a sok közül, akinek nagyon nem tetszik. Köszönöm!

  458. Hello!
    Mit tudok csinalni h javitsam a hibat?!mert az ertesitesi kozpont a vezerlo meg amikor hivok nem atlatszo a felulet vagy tiszta szurke vagy fekete!mi az oka?iPhone 5 IOS 7.0.2

  459. trobert9:. Igen sikerult javitani a szurkeseget!mongyuk en restore val oldottam meg de most probalgattam par dolgot es ha belemesz a bealitasok,altalanos,kisegito lehetosegek es a "kontraszt novelese"haz azt bekapcsolom akkor ismett szurke es fekete lessz minden..!


Add a Comment