fbpx Skip to content

Pár napja jelent meg a nagy sikerű Zombie Highway második része, ami a Driver’s Ed alcímre hallgat és még nagyobb szórakozást, még több vért és zombit nyújt, mint az első rész, szóval rossz nem lehet ;).

zombiehighway1

Mivel az első résszel nem játszottam, így összehasonlítással nem tudok szolgálni, de ha jól tudom, hasonlóan az első részhez, itt is egy végtelen pályán kell minél tovább eljutnunk egy kocsival, miközben a zombik a járművünkre ugrálnak, hogy feldöntsék, és ezáltal az utastérbe jussanak és megegyék az agyunkat. Ezt megakadályozni pedig úgy tudjuk, hogy az úton található beton akadályokhoz közel menve megpróbáljuk a zombikat lemorzsolni a kocsiról. Azért szerencsére nem csak ennyi a játék, hiszen tartogat még csomó remek dolgot.

zombiehighway2

Ebben az epizódban csak egy fajta kocsink van, viszont az 4 kategóriában tuningolható, eleinte egész olcsó, de ahhoz, hogy teljesen kimaxoljuk a verdát, igen sok pénzre van szükségünk. A kocsi turbózására azért van szükség, mert eleinte a zombik igen könnyen fel tudják borítani, ha már négyen vannak rajta, illetve a kocsi sebessége és irányíthatóság is fejleszthető. Pénzt pedig úgy tudunk szerezni, hogy minél messzebbre jutunk a pályán és minél több zombit ölünk meg, illetve az egyéb bónusz feladatokat teljesítjük. Nem csak a kocsi fejleszthető, hanem a katonaságtól kapunk egy robbanószerkezetet is egy idő után, aminek a töltöttségét tudjuk pénzért növeli. Persze nem csak pénzt, hanem tapasztalati pontokat is tudunk gyűjteni, melyekkel a vezetési tudásunk szintje nő, amivel olyan bónuszok járnak, mint például a zombik megölésért járó pontokat megtöbbszörözi, vagy ugyanígy a megtett távolságért járó pontok is sokszorozhatóak. Bizonyos vezetési szint elérése után plusz eszközöket vehetünk igénybe minden egyes menet előtt (sajnos menetenként kell értük fizetni): magasabb oktánszámú benzint – ez a sebességre és gyorsulásra van jó hatással; automatikus borulás-stabilizáló – a zombik nehezebben tudják felborítani a kocsit; kombó segítő – plusz időt és hibázási lehetőséget ad a zombik egyhuzamban történő irtásához, így még több pénzt és pontot kaphatunk. Rengeteg achievement van a játékban, amiknek a teljesítése nem csak a Game Centerben néz ki jól, hanem jó pénzt és tapasztalati pontot szerezhetünk közben, amivel a kocsinkat szépen fejleszthetjük.

zombiehighway3

Aki nem szereti a döntögetős irányítási módot, annak rossz hírem van, csak így lehet játszani. 🙁 Eleinte elég nehéz volt, hogy ne menjek mindig frontálisan neki egy-egy akadálynak, de utána, ha ráérez az ember, akkor elég jól lehet vele játszani. A pálya 3 különféle részből áll, amelyeknek több nehézségi szintje is van, attól függően, milyen messze jutottunk. A három típus: freestyle – semmi bónusz feladat nincs itt, csak zúzni kell; alagút – nem látsz rendesen előre, így sokszor épp, hogy csak ki tudod kerülni az akadályokat; szlalom – a kihelyezett tábláknak megfelelően kell szlalomozni. A szlalomozást érdemes nem elrontani, mivel 250 hiba nélkül teljesített szlalom szakasz után jó pénz jár. Ezek a pályatípusok úgy nehezednek a pálya során, hogy egyre több akadály lesz egyre közelebb egymáshoz, így nehéz lesz már a kikerülésük és a zombik lemorzsolása velük, és vigyázni kell, hogy túlságosan ne kanyarogjunk, mivel akkor könnyebben fel tudják borítani az élőhalottak a kocsit.

zombiehighway4

A zombikról is szót kéne végre ejtenem: én eddig leghosszabb utam során (4,5 mérföld) 3 fajta zombival találkoztam, a véznával, az izmossal és bájosan dundival; illetve e háromnak a vörös változatával, amelyeket igen nehéz megölni. A zombik nem csak kinézetben mások, hanem az erejükben is, a kisportolt az erejével tud ártani nekünk, míg az “ünnepien teltek” a súlyuk miatt tudják könnyebben felborítani a kocsit. Arra érdemes figyelni, hogy ha sokáig vannak ugyanazok a zombik a verdánkon, akár vézna fajtából is, egy idő után mindenképpen feldöntik azt, így például nehéz azt az achievementet teljesíteni, hogy 2 mérföldig ne ölj zombit. Elég mókás tud lenni, mikor ezek a jól szituált fiatalemberek rángatják a kocsinkat és közben állatiasan hörögnek.

Összességében egy remek játékról van szó, nagy addiktív és szórakoztató, mindenki csak ajánlani tudom. Bármelyik, minimum iOS 5.0-t futtató eszközön megy.

[appstore id=”675881421″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. az elso Zombie Highway is oriasi 🙂 egyik kedvenc iOS jatekom.

  2. csak annyi baj van vele hogy fizetős:(:D

  3. elso renezesre reszletesebbnek tunik, de valojaban 1 palya azert keves, megeri azt a penzt, de 1 nap utan unalmas, mert nincs miert tovabb menni, ha a gyujtott penzt nem lehet semmire sem kolteni, es nincs masik palya


Add a Comment