fbpx Skip to content

Az Apple pár perce elérhetővé tette a fejlesztők számára az iOS 7 immár ötödik beta verzióját. Nem meglepő ez azután, hogy a beta 4 csúszott egy hetet, mert az Apple-nek biztonsági problémái voltak a fejlesztői központ rendszereivel, de mégis kissé váratlan talán.

Ahogy azt már megszokhattuk, OTA frissítéssel is elérhető az új rendszer.

iOS7b5

Akinek regisztrálva van a készüléke UDID-je fejlesztői listán, az természetesen most is bátran frissíthet. Akinek nincs, annak továbbra is azt javasoljuk, hogy regisztráltassa a készülékét, mert azzal sok felesleges kellemetlenségtől kíméli meg magát.

Újdonságok

A kiadás részleteiről szóló fájl szerint ismét sok hibát javítottak a beta 4-hez képest, de azért maradt még benne ismert hibaként több. Lássuk, mik azok az újdonságok, amik azonnal feltűnnek.

Az Értesítési központ alján már helyet kapott, hogy az időjárási és tőzsdei adatokat a Yahoo szolgáltatja – ezt az iOS 6 esetén egy-egy apró Y! ikonka jelzi, de az iOS 7 eddigi verzióiban nem volt ilyen jelzés:

iOS7b5_notification_center

Változtak a hívás közben elérhető opciók gombjai, a korábbiakhoz képest most mindegyiket egy karika veszi körbe:

iOS7b5_hibaskozbeni_opciok

A Settings (Beállítások) alatt már színeket kaptak a korábban “színmentes” opciók ikonjai is:

iOS7b5_settings_szines_ikonok

Kikapcsolásnál változott a “> slide to power off” csík felirata, kapott a slide to unlock-hoz hasonló nyilat a bal oldalára, és a csíkkal együtt alul a Cancel gomb designja is változott (nem lehet screenshotot nyomni róla), ráadásul automatikusan eltűnnek pár másodperc után, ha nem piszkáljuk.

Jelenleg nincs hangjelzés a lezárt képernyő feloldásakor, miközben lezáráskor továbbra is van. Erre egyelőre nincs megoldás.

A Control Center esetén megadható, hogy az az appok futása közben is elérhető legyen-e, vagy sem (Access Within Apps gomb):

iOS7b5_control_center_settings

Új Twitter ikon több helyen is, itt épp a megosztás opcióban (elvileg itt a legnagyobb méretű az ikon):

iOS7b5_uj_twitter_ikon

Új opció az Accessibility (Kisegítő lehetőségek) alatt, hogy mostantól visszakapcsolható az I/O kijelzése is a rendszer kapcsolóinál:

iOS7b5_io_onoff_jelzes

Többen felfedezték azt is, hogy iPhone 5 esetén a telepítés végén az újraindítást követően a betöltési képernyő színe egyezik az adott iPhone színével, tehát fehér készüléken fehér háttér, és fekete alma, fekete készüléken pedig fekete háttér, és fehér alma (ezt iPhone 5 előtti készülékeken nem tapasztaltuk):

iOS7b5_install_szinegyezes

Másik újdonság még, hogy egy beérkező értesítés már egyúttal le is húzható, amivel megnyílik az Értesítési központ:

Fentebb már írtuk, hogy a kikapcsolás is kissé változott, itt nem csak a csúszka és a gomb designja, hanem a kikapcsolási animáció is módosult kicsit:

Vizuális típusok számára pedig itt egy rövid összefoglaló videó mindezekről:

Apple TV

Az Apple TV konfigurálásához mostantól elegendő, ha van egy iOS 7-re frissített iPhone-unk vagy iPadünk, amin a Bluetooth bekapcsolása után már pár egyszerű lépésben konfigurálhatjuk a szintén frissített Apple TV-nket, így könnyen átadhatjuk neki a Wi-Fi-nk, stb. beállításait is, és nem kell azokat egyenként bepötyögni:

Telenor APN-ek

A szokásoktól eltérően ez a frissítés sem törli már Telenor esetén a manuálisan megadott mobilnet, MMS és tethering beállításokat! Mindenesetre ha valakinek szüksége lenne rájuk mégis, az itt találja őket: Gyakori kérdések: magyar szolgáltatók mobilinternet és MMS beállításai

iOS 7 beta 5 letöltési linkek

Az iOS 7 beta 5 megfelelő IPSW-fájlját tartalmazó DMG-k fizetős fejlesztői fiókkal az alábbi linkekről tölthetőek le:

Kérdésem van!

Az iOS 7 hivatalosan csak ősszel jelenik meg, így akinek most nem iOS 7 beta van fent, annak nyilván nem fog megjelenni a menüben frissítésként a beta 5 sem, tehát kár próbálkozni. Az iTunes szintén nem fogja feldobni az új beta verziót, és ezt még akkor sem teszi, ha a készüléken már iOS 7 beta van, mert az iTunes is csak a hivatalos verziókhoz fér hozzá alapból, a még meg sem jelent, és csak a fejlesztői központból letölthető beta verziókhoz nem, azokat manuálisan, betallózva tudja csak telepíteni.

Amennyiben kérdésed van az iOS 7 kapcsán, ezt a cikkünket olvasd el: iOS 7 beta: a leggyakrabban feltett kérdések

Az összes, az iOS 7-ről szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Figyelem! Ez a cikk folyamatosan frissül!

spinning-wheel

Olvasd el a hozzászólásokat is

58 Comments

  1. Már frissül! 🙂
    Kíváncsi vagyok a látványos javításokra!

  2. Most nagy a pangás.
    Senki nem számított rá.

    Van vmi újdonság?

  3. Beállítások menüt kicsit áttervezték!

  4. …és végre megy a beta 5-el a Plants vs Zombies 2
    csak kell 1 Ausztrál account!

  5. óóóóó neee, miért kellett színessé tenni a beállításokat? :/

  6. pvz2 és a popcap játékok (feltételezem) már mennek, ez b4-ben fagyós téma volt.

  7. A kikapcsolás animációja nagyon baba 😛

  8. mármint az új csúszka + animáció 🙂

  9. És a legfontosabb újítás: “Can access icons in a folder during animation”!!! Erre vártam 🙂

  10. @boss1337: pvz2 már megy! 🙂

  11. Nincs lakathang feloldáskor.

  12. Pedig azok a beállítások kimondottan baromi jól néztek ki 🙁 😀

  13. A lock screen-en a Slide to unlock felirat és az óra alatt a háttér picit sötétebb. Így jobban látható az óra és a Slide to unlock felirat világos képnél. 😀

  14. Még egy észrevétel: A Skype programban a chat rész végre nem lép ki. 😀

  15. valami nagy gebasz van mert egyszer kikapcsoltam és nem kapcsol be

  16. @PCha0s úgy értettem hogy a pvz2-t teszteltem, és megy, azóta már a pvz1-et is, de a többi popcap is fagyott, amit nem tudok megnézni most, feltételezem mind menni fog 🙂
    safari elvileg új webes regnél strong passwordot felajánl, a full fehér hátteres appok játszanak a brightnessel hogy több akksi maradjon, illetve pár betűtípus is változott pl messages. (némelyiket teszteltem, némelyiket olvastam, fenntartással kezelni)

  17. jók ezek a postok, annyit még beletehetnétek, hogy előtte-utána, azaz ilyen volt és most ilyen..:) köszii az infokért amúgy!:)

  18. megy is vissza a 6.1.3

  19. Működik a skype végre! 😀

  20. engem még mindig idegesít, hogy a kikapcsolásnál kisbetűvel kezd..:D
    plusz én imádtam a teljesen az oldaláig kifutó piros gombokat (csíkokat) például kikapcsolásnál és hívásnál

  21. -kamera felhúzása lockscreenről egyszerűbb
    -új notificationök bannerje lehúzható
    -amelyen színű az iphoneod, olyan színű a bekapcsolási kép

    forrás: 9to5mac

  22. Ezt még sehol nem olvastam:
    Appstoreban az universal appolnál végre ott a + jel!

  23. nekem fehér iPhone 4S-el maradt a fekete bekapcsolókép

  24. @RKG: ez 3.1.3 alatt is megvan, a featured listát megnyitva az app ára előtt ott egy +, ha az egy univerzális app.

  25. @Jadeye: de eddig a 7 betákból hiányzott/nem volt benne, legalábbis nekem biztosan nem!

  26. @RKG: iDownloadBlog-nak is megírtam és kirakták, szal valszeg nem csak nekem nem volt 🙂

  27. Ha kikapcsolom a telót nem kapcsolt vissza, majd újra ki és vártam kb 7-8 percet s csak aztán indult újra.. De mint ahogyan olvastam nem csak nálam jelentkezett eme probléma.Ezt elb…k rendesen…

  28. @RKG: ez szerver oldali dolog, nagyjából független az iOS verziójától, ott van például 6.1.3 alatt is 3GS-en megnézve. maximum beta hiba lehetett, hogy nem jelenítette meg.

  29. @Jadeye: nem is azt írtam h új feature, csak h eddig nem volt a 7-ekben és most újra ott van, az már teljesen lényegtelen h mi okból! én spec nagyon örülök neki, mert hiányzott és a compatibility részből nem olyan egyszerű kihámozni ezt az infót!

  30. “Find My iPhone will crash when opening the map” valóban?! – az cink….

  31. @laci1117: ez egy beta. ha elveszett készüléket keresel, találsz rá módot, hogy rendes, nem beta rendszeren, vagy gépen nézd meg a helyzetét, és kész.

  32. (eddigi tapasztalatok alapján) szerintetek mikor lesz végleges verzió?
    (hány béta “szokott” lenni?)

  33. Helló!
    Értesítési központban nem lehet valahogy megjeleníteni az időjárás adatokat?

  34. nekem 2 és fél perc alatt kapcsolt be az i4S tapasztalt valaki ilyet rajtam kívül?

  35. @pityu: változó darabszámú beta volt eddig, az Apple őszre mondta a megjelenést, az várhatóan szeptember vagy október közepe.

    @szanyizoli: alapból megjeleníti, de csak szövegesen – és csak akkor, ha engedélyezted az időjárás appnak, hogy hozzáférjen a helyzetmeghatározáshoz.

    @Patrik: ha ez egyetlen alkalom, akkor ebből nem lehet levonni semmit, elvégre beta. valószínűleg volt valami hiba a fájlrendszerben, mert kikapcsoláskor nem jól állt le a rendszer, stb.

  36. Nekem is 2.5 perc alatt kapcsolt be a 4s, feloldásnál nincs lakathang, viszont a lezárásnál sokkal pontosabban jön, régen mindig késett egy picit!

  37. @Jadeye: bármikor ki és vissza kapcsolom 1 perc minimum van a kb 26-27 másodperc helyett

  38. Hell!
    Sima 4-em van és a beta 4 nagyon lassú volt a 6.1.3-hoz képest. A beta 5 gyorsabb már, vagy maradt ugyanaz? Lehet, hogy kevés lesz a teló az iOS 7-hez?

  39. Nem lehet, hanem biztos hogy kevés hozzá sajnos.. 4s-en is döcög, animációk már nem gördülékenyek 🙁

  40. Idézet a cikkből:
    “Az iOS 7 beta 5 IPSW-fájljai fizetős fejlesztői fiókkal az alábbi linkekről tölthetőek le”
    Egy észrevétel. Csak DMG fájlok tölthetőek! Azokból a Windows felhasználok külön programmal tudják csak kicsomagolni az IPSW-t. Egyébként jó lett a cikk!

  41. @PCha0s: átírtam az IPSW-s részt, de ez igazából nem sokat számít, mert az iOS-re nem tudsz Windows alatt fejleszteni. aki meg nem fejlesztőként teszi fel a beta verziókat, az úgysem fér hozzá ezekhez a fájlokhoz. aki meg fejlesztő, annak lesz Mac is a környezetében.

  42. Ez a “beérkezik az értesítés és lehúzom a notification centert” ficsőr esetleg nem tudja azt, hogyha kapok egy üzenetet, vagy e-mailt, akkor quick-replyt csinál a gesztus, úgy mint OSX-en? Mert ennek így az értelme kb. nulla…

  43. Az ujrainditás kb 2 perc..

  44. Újraindítás i5ön is döcög és nekem konkrétan nem frissíti az alkalmazásokat. Csak várakozásban vannak folyamatosan.

  45. Végre működik rajta a skype és még pár app, ami eddig nem ment.

  46. @fgery1988: tegnap problémák voltak a Store-ral, de később simán ment újra. Már azt hittem, hogy valaki sikeresen megváltoztatta a jelszavam. Van egy régi US account-om, ahova viszonylag rendszeresen kapom a leveleket, hogy password reset-et kér rá valaki. Ez sem egyedi probléma, a support oldalon van pár hasonló, viszont senkit nem ért még kár emiatt.

  47. Sziasztok!

    Használta valaki az ios7-et iphone4-en?
    Mi a véleményetek mennyire lesz lassú
    ezen a készüléken?

    üdv!

  48. @skimen: ez egy beta rendszer, ami messze van még a hivatalos verziótól, így sem az akkuhasználatot, sem a lassúságot nem lehet egyelőre megítélni, hiszen beta.

  49. nekem i4-en jelenleg csak akkuidővel van problémám a többi beta-val összehasonlítva 🙂 esetleg más is tapasztalta, hogy jobban merül, mint mondjuk beta4-en?

  50. @bazsiihmv:
    Azért jöttem fel énis ide hogy ezt megkérdezzem. iPhone 5ön egy este lemegy 70%ot csak úgy. Beta 4-nél nem csinálta, így örültem is, mert pl beta 3ban is sokkal jobban merült, de most ez a beta 5 ez egy vicc.
    Napi 5ször töltöm az iPhonet, pedig alig használom.

  51. Tiszteletem!

    Itt két linket látok iPhone5-höz (A1428 ill A1429), “nekünk” Európában melyik van? Nálam a modell számom az “About” alatt: ND298B/A

    Szóval, tudna valaki segiteni, hogy elvileg melyik kell?

    Köszönöm

  52. Köszönettel, megtaláltam, konkrétan a telefon fenekére rá van nyomtatva… 😀


Add a Comment