fbpx Skip to content

Nagyon sok gondolat és vegyes érzelmek vannak bennem az iOS 7 kapcsán. Még éjjel felraktuk pár szifonos kollégával, hogy láthassuk élőben, azonban továbbra sem tudom megmondani nektek, hogy ez jó vagy rossz. Egyszerűen még nem állt bennem össze a kép.

IMG_3937

Mikor a WWDC-n megmutatták ezeket az ikonokat, egyszerűen eldobtam a “tollat” és azt mondtam, hogy EZ MI?! Még is EZ MI? Aztán pár óra elteltével próbáltam összerakni a fejemben, hogy mit gondolhatott Jony Ive, mire támaszkodott, mi az, ami miatt ilyenné tette a rendszert, hogy megértsem és hogy el tudjam nektek mesélni.

Most reggelre körvonalazódni látszik, hogy az iOS 7 frissítésnek hoznia kellett valamit, amit Jony Ive letett az asztalra. Természetesen Steve Jobs mellett ez lehetetlen lett volna, de Tim Cook mellett jól látszik, hogy Jony teljesen szabad kezet kapott.

IMG_3945

Tehát adott volt már egy elnyűtt rendszer, amit a felhasználók szeretnek ugyan, de az emberek többsége már csak az OS miatt nem biztos, hogy erre a telefonra vált. Jony-nak az volt a feladata, hogy egy teljesen új iPhone-t hozzon létre. Nem csak belenyúljon a rendszerbe, mint az iOS 5-nél vagy 6-nál, és itt jegyzem meg, mi voltunk a legjobban felháborodva, amikor nem kaptunk “semmit”.

Szóval nem csak az volt a feladata, hogy nyúljon bele a rendszerbe, hanem az hogy az “éhes” embereknek adjon valami teljesen más érzést. Ő ezt adta. Jony Ive ezt hozta ki magából.

photo 2-4 photo 3

Az iOS 7 egy teljesen új iPhone, megtartva azokat az alapokat, amiket Steve Jobs fektetett le még a 2007-ben az iOS 1.0-ban. Megtartva a dokkot, megtartva a rendszer azon elemeit, amik már a felhasználók számára elengedhetetlenek a mindennapi használatban. Azonban ami a dizájnt illetni, tulajdonképpen kidobta a régit és teljesen újrarajzolta az elemeit. Mintha egy 100 éves házat felújítanánk. Azt, hogy ezt most jól tette-e, vagy sem, ezt ugye mi, iPhone felhasználók fogjuk eldönteni, illetve azok, akik majd az iPhone 5S-t vásárolnak vagy sem.

photo 4 photo 1-5

Az iOS 7-ben elsőre az ikonokat vesszük észre, aztán pedig a flat dizájnt, amiről több hónapja beszélünk. Számomra az ikonok azok, amik egyáltalán nem tetszenek. Eddig kifejezetten kifinomult, tökéletes ikonokkal találkoztunk, harmónia volt az OS X és az iOS között, azonban, most olyan, mintha kiherélték volna az iOS rendszerből a dizájnt. Átestünk a ló túloldalára. Igaz, hogy ezt kértük, de ez talán picit túlzás.

Azt nem állítom, hogy nehéz megszokni vagy kezelni, de egyelőre nem tudok mit kezdeni az új ikonokkal. Jony próbálta a flat dizájnt egy magasabb szintre emelni, amiben látok jövőt, de elsőre megszokni nagyon nehéz. Nehéz ezekkel a színekkel “együtt élni”. Minden élénk, minden fehér vagy éppen fekete.

photo 2-8 photo 2-7

Érdemes megfigyelni, hogy az alkalmazásokhoz igazodik a rendszer. A beépített appoknál jól látszik, hogy az app színskálája kivetül a rendszerre, ha az fehér vagy vajszínű, akkor a rendszer többi része is olyan lesz. Ez számomra egyelőre zavaró, de nem gondolom rossznak. Teljesen új dizájnt kaptunk az összes beépített alkalmazásnál, például a fenti képen jól látszik az óra új görgethető menüje.

photo 1-8

Ilyen lett például az album nézet, teljesen elhagytuk a Cover flow-t. Megváltozott teljesen a tárcsázó menüpont is, illetve a notes sem a régi már:

photo-5photo 2-6

Ahogy fent említettem, mindig csak a kinézet változik, a gombok sok esetben ugyanott maradtak, ugyanazt a funkciót adják vissza. Ilyen például a Mail alkalmazás is, mely alig változott funkcionalitásban, de kinézetben annál inkább. Például a frissítés “csúszka” is megváltozott:

photo 5-1 photo 3-1

Az egész rendszer betűtípusa is teljesen megváltozott, nagyon vékony lett. A felső állapotsoron lévő térerő-kijelzést most már körök mutatják, illetve most már elérhető a értesítő központ akár zárt képernyőről is. Új menüt is kaptunk alulra, amivel gyorsan ki-be kapcsolhatunk bizonyos funkciókat, erre már régóta vártak a felhasználók:

photo 3-2 photo 4-2

Az első iOS 7 cikkben csak a dizájnról szerettünk volna beszélni, így most zárom is ezt posztot. Emésszétek picit a képeket, az elmondottakat, nézzétek meg a videót, a napokban folyamatosan teszteljük majd az új rendszert és írunk róla. Minden egyes részét kipróbáljuk és megmutatjuk nektek!

[poll id=”101″]

Figyelem! A Szifon.com nem vállal felelősséget az iOS 7 előzetes verzióinak használatából fakadó bármiféle problémáért, mindenki a saját felelősségére teszi a készülékével azt, amit tesz. Az iOS 7 előzetes verziója nem mindennapos használatra van, hanem a fejlesztőknek. UDID regisztrációra mi nem biztosítunk lehetőséget, és az iOS 7 előzetes verziójának letöltésében sem tudunk segíteni. Ezzel kapcsolatban tehát hiába írtok nekünk. Megértéseteket köszönjük.

Olvasd el a hozzászólásokat is

211 Comments

  1. Én már frissítettem és biztosan fogom is használni a hivatalosat is. De sokat kell még ezen reszelni.

  2. nekem tetszik az iOS7, bár jó lenne ha ki is tudnám próbálni (csak ahhoz egy jólelkű fejlesztőnek be kéne regelnie az iphone-om).

    apró elírás: iOS 1.0 nem volt, akkor még iPhoneOS volt a neve

  3. Csak iphone-ra lehet letölteni a bétát vagy ipadre is? Csak mert gondolkozom azon hogy regisztrálok egy fejlesztői accot és ez így érdekel előtte.

  4. Instant get!

  5. szerintem az ikonok jók lettek, kivéve a photos és gamecentert, de pl a gc-t én mindig eltüntetem egy mappába, szal az nem fog zavarni 🙂
    sokkal egységesebb képet mutat az egész rendszer így (mármint amit a videókból meg képekből látok). Egyértelmű volt, hogy radikálisat kell alkotnia Jony-nak, ahhoz h tényleg új érzetet keltsen, másrészt a régi dizájnba egyszerűen már nem fértek volna el újabb funkciók (pl az airdrop). Az új multitask szerintem nagyon szép, az appok ki/be töltése is, nembeszélve az unlock utáni ikonbetöltésről, szal az animációk nagyon feldobják az egészet. ami picit még zavaró így elsőre, hogy megint csak 9 app lehet oldalanként a mappákban, amit dizájn szempontból teljesen érthető és logikus, mert ugye a kicsi folder ikonban is annyi van, de funkcionalitása már nem az igazi!

  6. Nemkell UDID reg a telepiteshez, egyszeruen option klikk az updatre, nem a restorea

  7. hmm, nekem A1429-es modellem van (i5), de arra meg mindenhol azt írják h cdma! ti azt raktátok fel?

  8. @ttorda: nyilván az egyszerűsítés kedvéért írtunk 1.0-t, ha simán iPhoneOS-t írtunk volna, azt azok nem feltétlen értik, akik már csak az iOS nevet ismerik.

    @Miki45: ingyenes fejlesztői fiókkal egyik sem tölthető le, csak a 100 dollár/év díj megfizetése után. iPad esetén még nincs iOS 7 beta.

    @RKG: az iPhone 4S óta az iPhone európai kiadása mindig GSM/CDMA duál készülék. azt rakd fel, amilyen modelled van, a hátlapján írja. a másik verzió fel sem fog rá menni.

  9. @RKG: áhh, az cdma ÉS gsm-hez van!
    Akik felrakták a betát: sok még a bug vagy teljesen jól használható? Ha már elvesztettem a JB-t (újraindítás után nem akart elindulni a teló), akkor ezzel vigasztalnám magam 🙂

  10. @Jadeye: köszi, közben megtaláltam én is! betát még soha nem raktam fel, szal ezzel nem kellett foglalkoznom eddig 🙂

  11. @Jadeye: Dobjatok már egy képet a mappákról is, kiváncsi vagyok hogy néz ki. Amúgy szerintem nagyon jó, csak az ikonokat kell még szokni, de kibírhatós 🙂 Na meg az érdekelne, hogy ha Find-my-iPhone-ban lezárom az aktiválást, akkor DFU-ban sem lehet újrahúzni kód nélkül? Úgy lenne a király..

  12. @RKG: egyetértek veled 🙂 próbálom szokni, nekem ezek voltak az első benyomások. Majd ahogy próbálgatjuk úgy kiderül mennyire jót alkotott Jony 🙂

  13. Ha lesz ios7 jb, az top tweak az “ios 6 icon theme for ios7” lesz….

  14. @Jadeye: szeretném én is felrakni, de kérdés, hogy ha használom, de mondjuk túl bugos a mindennapi használathoz, sima restore ugye visszahozza az iOS 6ot? nyilván jailbreak ugrik, de az annyira nem izgat. Backupról gond nélkül felállítható lenne az iOS7? nem volt jailbreak, teljesen tiszta rendszerről készült folyamatosan a mentés.

  15. @Jadeye: A letoltes megoldhato, van fent neten 1-2 kosza dmg, lehet vadaszni, a lenyeg ha megvan az ipsw akkor siman felmegy udid nelkul. Persze miutan beta senkinek nem ajanlott feltenni, meg nem teljesen jogtiszta, de ha nem bir valaki magaval megteheti… RKG Nekem stabilnak tunik egyelore…

  16. @hbalu: Siman restoreolhatsz ios6ra, megy a downgrade, hiszen az meg a hivatalos verzio uh nincs blokkolva. En ugy csinaltam mint az elejen linkelt videon, full ures 6.1.4re tettem ra majd icloud restore minden flottul ment

  17. garanciális, gyárilag független iPhone 5-re szeretném feltenni az ios 7-et, van valami “veszélye” a folyamatnak, amiről tudnom kéne, vagy bármikor visszatérhetek az ios 6.1.4-re?

  18. @bence2005 nincs veszely, barmikor visszaterhetsz.

    annyit tennek meg hozza hogy en nalam fel ora hasznalat alatt 8% ot merult.

  19. Srácok! Szerintem baromi jó lett. És igen szokni kell. Mégpedig azért mert nem az elavult sokéves dizájnt hozza. Szerintem az ios7 nem a metrot utánozza, hanem egy teljesen új irányt mutat. A jövőt. Higgyétek el jó lesz!! 🙂

  20. @Jecy: lesz még cikk az iOS 7-ről sokkal több képpel, ez csak a bevezető volt. 😉

    @hbalu: DFU restore kell az iOS 6 visszarakásához, de az iOS 7-ről készült mentés arra nem tehető majd vissza, így a frissítés utáni új adatokat (pl. üzenetek) bukod.

    @mazsi1911, @bence2005: ez azért így nem igaz, mert bár nem veszély, viszont az iOS 7-ről készült mentést nem tudod majd visszatenni iOS 6-ra, így az új adatokat elbukod.

  21. Én most töltöm iPhone 5 Telekomra a A1428 iOS7 Beta 1, a youtubes linkről. Aza verzió fog kelleni nekem?

  22. @blazefyre: a készülék hátlapján rajta van a modellszám. ha ott nem A1428 van neked (ami az amerikai GSM), akkor az nem lesz jó hozzá. az európai készülékek A1429-esek.

  23. Szerintem elég inkoherens, főleg az ikonok esnek szét. A dokkon lévő ikonsor egyenesen siralmas, a színátmenetes ikonos is gagyi hatásúak. Egyszerűen nem áll össze valami kellemessé…

  24. Fognak valamit változtatni a kinézeten mielőtt kiadják? Az ios 6 esetében volt vmi kinézetbeli változás? Amúgy szerintem egész jó csak túl sok a fehér benne…

  25. megeri hogy elveszitsem a jb,most 6.01 van fent!?

  26. a hátteret le lehet valahonnan tölteni? mert az tetszik ; )

  27. Bár számomra most nem érdekes (váltottam HTC ONE-ra), de hogy fog kinézni a letisztult oprendszer a storeban lévő ikonokkal keverve?
    Vagy mindenkit köteleznek hogy cserélje le egyszerűre?

  28. @Jadeye köszi az infót!

    Amúgy tudom hogy 99$/év, arra gondoltam, nem az ingyenesre 🙂

  29. @iphone.m: cserébe közvetlen napfényben sokkal jobban látható a megjelenített tartalom.

    @surda35: ezt neked kell mérlegelned. ez egy előzetes verzió, több hibával és az adatvesztés lehetőségével.

    @taky1974: az új fejlesztési irányvonalak már fent vannak a developer centerben, nem néztem meg, de gondolom, ajánlott lesz cserélni az ikonokat az appok új verzióiban.

  30. windows alol is feltutom tenni ingyenesen a ios7 bétát ?

  31. Be kell hogy valljam, először nekem sem tetszett.Fel is voltam háborodva, hogy miért lett ilyen,de én is pont ezen gondolkoztam, hogy ha nem lett volna változás, akkor meg azért húzzák le.Ha hazaérek lehet feldobom, mert nagyon kíváncsi vagyok rá, már csak azért is, hogy mennyire lesz zavaró ez a nagy fehérség meg az a pár fura ikon 😀

  32. @peyke: igen.

  33. Hat en nem tudom… Nem kellett sokat a csávónak törnie magát… Sokmindent lopott as androidtol és a windows phone tol is . (ha csak a betuket nèzzük is,de OTT a zenelejátszó is) másik fórumon olvastam tesztet a srac irja hogy drasztikussan emeltèk a kontraszot. Na mar most as s3 at ezèrt szidta mindenki és tessèk… Multitask egy as egyben android copy … De van benne egy kis BlackBerry is. Szoval en AZT mondom hogy nem forradalmi alkotás hanem másolás… As ikonok Meg olyanok mintha egy gyerek rajzolta volna… Persze majd élöben tobb kiderul …

  34. és ott hogy választom ki frissitésnék hogy melyik opp rendszert tolja fel ? mert nekem ha rákattintok akkor kb azt írja ez a legfrissebb és enyi 🙁

  35. Hozzàteszem ,a mai vilagban mar nem lehet csak ugy forradalmit alkotni mint par eve.. Csak akkor nem kell a masikra mutogatni amikor copyzik hanem felvallalni 🙂

  36. Ezeket az ikonokat nem lehet megszokni, én majd csak akkor frissítek ha lesz vmi tweak h visszahozzam a régi szép kis ikonokat, amúgy a többi dolog egész jó lett. Na de az ikonok?! Mintha iphone clone meg nem is tudom minek a keveréke.. 🙁 Steve ezt nem hagyta volna, biztos h kellett a változás, de ez túlzás volt szerintem is….

  37. Na ez a design egy óriási mellékfogás, kb 10 éves visszalépés így első látásra a képek alapján. Ha nem lehet új témát rátenni (igen, szerintem is az egyik legpopulárisabb kiegészítő az iOS6 theme lehetne) akkor ez óriási bukás lehet. De hátha nem fognak annyit várni a beismeréssel mint a MS a Windows 8.1-es megjelenéssel

  38. Sziasztok!
    A videónál azt írják, hogy ingyenesen letölthető az iOS7, azonban a letöltött fájlok között a text-ben ez szerepel:

    1) Mount the .dmg image file;
    2) open iTunes;
    3) connect the iPhone/iPad/iPod to the Mac/PC with the USB cable;
    4) select Restore while keeping pressed Alt (Mac) or Shift (Windows);
    5) choose the .ipsw firmware file that is located within the .dmg mounted image;
    6) once restored, go here to activate: http://www.incredibili.net/iOS7
    7) enjoy!

    Amikor beírom az UDID-et akkor átdob a PayPal-ra hogy fizessek 9.99$-t.

    Mindenképpen aktiválni kell a rendszert telepítés után?
    Nem értem pontosan a folyamat ezen részét.

    Üdv
    Balu

  39. sziasztok! valaki tette már fel i4-re? egyik videónál olvastam, hogy a 4S és 5höz képest elég sok dolgot kihagytak belőle. ha nem, én töltöm, és meglesem, mi a helyzet ezzel a beta-val. 🙂

  40. Nekem is tetszik a gui, az app ikonok azonban olyanok, mintha félkészen rakták volna bele. Szerintem ezeket még reszelgetik a GM verzióig.

  41. @AppleFan: a multitasking ilyen típusú megoldása és az appok bezárása WebOS-es, ami a Palm Pré készülékeken volt, köze nincs az androidhoz.

    @csbalu: ha nem restore-ral teszed fel, ahogy már páran írták, hanem frissítésként, akkor nem kell aktiválni. más esetben kell.

    @bazsiihmv: az iPhone 4 több funkciót vagy dizájnelemet nem kap meg. olyan, mint iOS 6 esetén az iPhone 3GS.

  42. Srácok akik felrakták: Van már benne valami megoldás, amivel az összes futó alkalmazásból ki tudsz lépni egyszerre?

    Azt látom, hogy egy fokkal könnyebb kilőni a futó alkalmazásokat (csak felcsúszka), de 20-30 appnál ez is kényelmetlen.

    Másik: a képeknél ki lehet jelölni egyszerre képcsoportokat, mondjuk törlésre, vagy még mindig egyenként kell végig klikkelni a kiválasztáshoz minden képet?

  43. @Jadeye: meglátom, már megy felfelé a telóra 🙂

  44. @Jadeye: Ha restorral tettem fel, és persze nincsen regisztrálva, akkor mit tudok tenni? Az iTunes-ban restore-olni sem tudom ios 6-ra?
    Köszi!

  45. Nekem mindig not eligibet dob pedig azt töltötem le ami a videoban van es elmemeltileg ez a 29 es végü mi lehet a para?

  46. @jarodfree: egyszerre két appot is felhúzhatsz. összesre lenyomod a power-t, míg a slide to power off meg nem jelenik, hosszan nyomod a home-ot, míg el nem tűnik. ez minden futó appot bezár, de a multitasking listából (mivel az valójában előzmények listája) nem törli.

    a képeket nem próbáltam még, arra nem tudok válaszolni.

    @krisgo: nem ok nélkül kell fejlesztői regisztráció. anélkül nem tudod aktiválni. DFU-ban visszamegy az iOS 6.

    @maarK: “not eligible”: 3194-es hiba. ellenőrizd a hosts fájlodat. erről külön cikk is van: http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/

  47. első benyomásként i4-re nem ajánlom. eléggé laggol, lassú. szerintem még nyomkodom egy ideig, és visszatérek 6.1.3-ra…:)

  48. @Jadeye: Köszi!

  49. @peyke: ha dmg-Ben van meg a file akkor kell keresned egy progit ami kitomoriti, mert az ipsw filera lesz szükséged.
    Ezután pedig shiftet lenyomta kattints a frissitesek keresésére és akkor kitudod valasztani az ios7 filet

  50. ha valaki felrakta i4re feltétlen írja meg tapasztalatait! 😀 akksi időre kiváncsi leszek.. 🙂 köszi előre is

  51. @vattesz: akksi időt pár óra alapján nem lehet mondani még, pláne úgy, hogy mindenki ezerrel nyomkodja és próbálgatja minden új funkcióját. arra szerintem kell majd 1-2 nap. ráadásul ez csak egy előzetes verzió, így még ha jobban is merül jelenleg, azon még sokat fognak javítani őszig.

  52. I4-re nem ajánlom, nagyon lassú és pl a Safari elég sűrűn fogja magát és kilép. Meg vannak érdekes bugok, pl ha a hívás listát lejjebb gorgetem akkor a számok ramennek a felső sorra (nemtom hogy hívják ahol a térerő van meg ilyenek 🙂 ) szval érdemes sztem megvárni a kész verziót, ez meg tényleg csak a fejlesztoknek van, az élmény pedig szörnyű.

  53. Jah és van olyan játék ami elsem indul rajta

  54. ha 6.1.2 ről (jailbreak) csinálok egy restore-t és azután felhúzom ios 7 re tesztelés képpen azután hogyha van 6.1.2 ről SHSH mentésem akkor vissza tudom állítani illetve újra jailbreakelni?

  55. @Jadeye: Köszi, működött.

  56. A béta verzióban van magyar nyelv?
    köszi!

  57. @Gericraft: ha restore-t csinálsz, és nincs beregisztrálva az eszközöd fejlesztőiként, akkor nem tudod majd aktiválni.

    @szanyizoli: iOS 4 óta van magyar nyelv. azt nem veszik ki, mindössze az új funkciók nem mindig vannak még lefordítva, vagy a fordítás miatt bugos pár dolog, így mi az angolt preferáljuk (meg amúgy is, a magyar fordítás sokszor értelmetlen még az OS X-ben is).

  58. Na sikerült feltenni 😀 Kérdés ios7 alatt kapott imessagek meg fognak maradni mikor bétárol fel upolom szeptemberben a véglegesre ? 😀

  59. @peyke: a frissítés sosem törölt adatokat (kivétel ha valami bug volt).

  60. úgy értem az ios 7 telepítése lőtt csinálok egy 6.1.2 visszaállítást hogy tiszta legyen azután felrakom az ios 7 et updateként. engem csak az a kérdés izgat hogy vissza tudom-e rakni a 6.1.2-t ha megvan hozzá a lementett shsh-m és ugyan úgy jailbreakelhetem mint eddig.

  61. Elég zavaró (lesz),hogy i4en egy “csökkentet” ios7et kapunk, holott hardveresen szerintem még nincs ekkora lemaradásban. Nekem a képek és beszámolók alapján eddig,tetszik és úgy érzem,hogy kiforrottabb rendszert fogunk kapni,mint eddig valaha. Remélem a fejlesztői visszajelzések inspirálóan fognak hatni. Addig meg csak reménykedek, hogy i4en is kezelhető és használható lesz, ezzel megkapva a felhasználói élményeket, ahogy a korábbi verziók esetén is.

  62. valaki tudna adni egy linket a iOS7 Beta 1 IPSW fájlhoz ami az iPhone 4S-re jó mert a videóban csak az iPhone 5-nek van ott a linkje :/

  63. @vattesz: én is feltettem, nálam eddig 1 tapasztalt bug jelent meg. alkalmazásból visszamentem homescreenre, rákattintottam, és hirtelen eltűnt minden, csak a háttér maradt. különben így kezdem megszokni, viszont ami rettenetesen ronda lett, az a kamera alkalmazás. ha elforgatom a telefont, akkor a felíratok, vagy például videózásnál a számláló ugyanúgy porté módban marad…remélem ezen változtatnak, mert így kb úgy néz ki, mint valami alsó kategóriás, ingyen letölthető kamera alkalmazás…meg ami szerintem főként 4/4S-en zavaró lesz, az a dock. összhatásként eléggé “lekicsinyíti” a képernyőt. olyan zárt, összezsúfolt lesz. i5-ön jobban néz ki, ha a 4. sorban nincsenek ikonok, úgy esztétikusabban néz ki. most így kicsit bemelegítve smooth-abb lett a dolog, és app store szerintem jót fog tenni az i4-eseknek, kevésbé lett akadozós. a lentről felhúzható toolbarról vagy ki minek nevezi, szerintem ki lehetett volna spórolni a repülős üzemmódot, és helyette az adatforgalom kapcsolóját célszerűbb lett volna berakosgatni, viszont legalább beállításokban már egy szinttel kintebb került, ami azért valamennyit dob rajta. idáig ennyi, végsősoron bejön.

  64. az appokat updateli tényleg “magától”, vagy azért rákérdez (3G miatt)?

  65. Valaki nem tudja, hogy mikor lesz elérhető a beta iPad 2-re? És az, hogy milyen korlátozások lesznek majd iPad 2-n, ha kijön? olyanokra gondolok, mint ios 6-ban nem volt flyover funkció iphone 4-en. iPaden lesznek ilyesmik?

  66. @Gericraft: iPhone 4 esetén igen, visszarakható.

    @vattesz: ugyanez volt a helyzet anno az iOS 6 és a 3GS kapcsán.

    @pityu: kikapcsolható az automatizmus, és az is, hogy ezt 3G-n tegye: irány a Settingsben az iTunes & App Stores menüpont.

    @T.Mark: 1-2 hetet mondtak, ha jól emlékszem. hogy iPad esetén pontosan mi lesz elérhető, az nem egyértelmű egyelőre.

  67. @Jadeye:

    [Origo] comment :

    iOS 7=

    Új Mail app- > Mailbox appból lopva,
    Új naptár nézet -> Sunrise kezelőfelület koppintása,
    Új iTunes radio -> Pandora koppintása,
    Új visszalépés kézmozdulatra -> Egy az egyben Blackberry 10,
    Új lapított, egyszerű kezelőfelület -> Windows phone koppintás,
    Új multitasking nézet -> egy az egyben WebOS koppintás,
    Új activity panel -> MeeGo koppintás,
    Új Safari böngésző fülek nézet-> Google Chrome Androidra hajaz

    Oops 🙂

    Az egészben persze üdvözlendő, hogy “újítottak”, mert igény volt rá. ÉS persz ettől jobb lett az iOS, de nagyon rontja a képet, hogy a legtöbb újítás más ötlete volt.

  68. @AppleFan: és ennek mi köze ahhoz, amit én írtam? nem értem. én talán nem ezt mondtam? ugyanezt írják, amit én, hogy a multitaskingnak nincs köze az Androidhoz, mert az WebOS, ami a Palm Pré készüléken volt. másról én nem ejtettem szót, nem engem kell meggyőznöd.

  69. Én nem akartam senkit sem meggyozni… 🙂 Csak idézetem egy kommentet…

    Mindenki ítélje meg maga 😉

  70. @AppleFan:
    A neved pedig erre hajaz PDAFan. Mégsem szólt senki érte.

  71. @AppleFan:
    Elég könnyű bármit valamihez hasonlítani ha akarja az ember 😀

    Nem tudom h amiket írtál azok milyen mértékben hasonlítanak az ios7ben lévő dolgokra, így ahoz nem szólnék hozzá, de azt elég nagy butaságnak tartom hogy valaki a flat dizájnt mint olyat a windowshoz társít. Ez hülyeség, a flat dizájn egy stílus, és nem a microsoft találta ki, csak ők is alkalmazzák. Megkereshetnénk az első programokat amiket ezzel a stílussal csináltak, és akkor kezdjük el szapulni a microsoftot hogy innen meg onnan lopta 🙂 Persze kb az emberek 90%-a azt fogja mondani hogy windows koppintás, hát felőlem higgyék csak 😀
    De ha bárki megnézi a win phone menüjét meg az iphoneét akkor rájöhet hogy maga a stílus nem azt jelenti hogy a kettő ugyanúgy néz ki.
    Manapság ez a divat, az apple is követi. Teljesen jól van ez így.

  72. @AppleFan:
    Hehe, egyébként az origó kinézete is windows koppintás ezek szerint 😀

  73. Azt hittem elsőre poèn az egész és , hogy wtf??! De reggel óta hasznàlom és tetszik meg belegondolok érthetőek a vàltoztatàsok és ahogyan meglett oldva! Kézbe véve jobb,mint a képeken és a mozgó hàttér nagyon mutatós!
    Béta révén sok még a hiba, amiket észre vettem: akksi nagyon merül; időjàràs app kilép, néha aznikonok eltünnek és csak a hàttér marad, keresés funkció rèsznmeg hiànyzik , pedig meg a van a beàllítàsokban. .

  74. Sziasztok! A control centerben be lehet állítani hogy a 3g vagy az lte ikon is ott legyen?

  75. Sziasztok!
    Valaki segítsen létszíves, ha letöltöttem a iOS7-t A1429-re, utána rádugom a készüléket a gépre és iTunes-on keresztül frissítem? Vagy kell előtte restore? Az iTunes-on keresztül hol tudom berakni a 7-t? Köszi!

  76. Persze ezt értem is, nem azt mondom hogy nem lehet koppintani…csak pont az Apple volt az aki perelgetett mindenkit még a zoldségárust is hogy használja a nevét… most ez a cég áll elo egy olyan rendszerrel ami már meglévo telefonokon rég fut és ujdonságnak adja el… 🙂 Értitek? Persze hogy megveszik meg tetszik mindenkinek mert sokan már unták a 6 éves designt…. szinte az osszes ujítás jb s programokon alapul… sb settings, 3d hatást kelto ikonok stb… nem az Apple találta ki….csak ugy adja elo… Pont.

  77. Valaki próbálta már az airdrop-ot? Képet átküldeni elég jó lenne. De nem látom a Mac-em.

    Nekem ez lenne a legjobb dolog, a design az nem érdekel annyira, inkább az új funkciók…

  78. @Robbiemalac: a kereséshez bárhol a képernyőn ráteszed az ujjad és lehúzod pl középről alul feljön a billentyű fent meg a keresés sáv

  79. @sultan: jelenleg nem lehet beállítani, hogy mi jelenik meg a Control Centerben.

    @gyobali: miért kellene restore-olni előtte? nem kell. sehol nem kell berakni semmit, fejlesztőként a szokásos alt+update megoldással lehet. ha nem vagy fejlesztő, és windows-t használsz, akkor meg shift+update, és betallózod.

    @szenyo: elképzelhető, hogy Mac esetén csak a Mavericks-szel fog együttműködni ez az AirDrop.

  80. @gyobali: shift vagy option billentyű nyomva és úgy klikk a frissitésre és akkor be tudod tallozni az ios 7-et

  81. @Jadeye: bocs egyszerre írtunk :-))

  82. Windows alatt, ha shift+update-tel felrakom, akkor béta esetén is megmaradnak az adatok a telefonon, vagy azokat kitörli? (sms, képek, beállítások, stb.)

  83. @StefaN_:
    Megmarad minden

  84. @szenyo: géppel nem megy csak iOS eszközzel, de elképzelhető hogy majd az új OS X-el menni fog.

  85. Sziasztok!
    Én is meg csinálnám azt a videós módszert.
    Leírná nekem valaki hogyan kell?
    mert a kommentek és a videó alapján nem nagyon vágom
    (iPod touch 5G-m van,6.1.3-mal)
    Köszi!!

  86. *.dmg fájlt szedtem le azt linkeltétek itt azt, hogy tallozom be iTunes-ban?

  87. Sziasztok!
    Az lenne a problémám, hogy frissítettem, majd ha vissza akarom állítani icloud -ból a mentésem jön egy szöveg a szerződés elfogadása után:
    Adja meg az áruházi (beleértve az App store -t, az Itunest és az Ibookstore- t) vásárlásokhoz használni kívánt [email protected] Apple ID-jelszavát

    Próbáltam beírni az appstore jelszavam, de akkor azt írja hogy nem lehet bejelentkezni. Köszönöm előre is a segítséget! 🙂

  88. Engem meggyőzött, gyönyörű az egész, iszonyatmód tetszik. Nagyon súlyos bugokkal szerencsére nem találkoztam, de érződik rajta, hogy beta. Azt sajnálom, hogy i4-en érthető okok miatt butítva van (transzparens dolgok hiánya, statikus háttér, statikus időjárás, ilyesmik), így sincs meg a szokásos smooth feeling. Remélem, nyár végére sikerül beújítani egy ötöst, és 90%, hogy nem rakom vissza az ios6-ot 🙂

  89. @hetesiendre:
    Gondolom windowsos vagy azért nem tudod kitömöríteni. Beírod a google-be hogy “windows dmg extract” majd letöltesz egy progit ami kitömöríti neked, és a benne lévő ipsw file kell majd neked.

  90. No, kibogoztam.
    Tehát:
    1. csinálsz egy restore-t az iKütyüről,és a biztonsági mentést elmented.
    2.új iPhoneként állítod be.
    3. az imzdl.com websiteról letöltöd a neked szükséges file-t
    4. az iTunesban az iPhoneod oldalán a SHIFT
    billentyűt lenyomod és rákattintasz a ,, check for updates” gombra
    5. kiválasztod a .ipsw file-t (amit azelőtt kicsomagoltál
    6. és mehet!!
    Jól írtam le?

  91. felraktam én is, gond nélkül felugrott az ios6 backup minden programmal együtt. már csak az a kérdés, hogy mentem el az előző backupot mielőtt rámásolja az újat, hogy azt visszarakjam majd? 😀 viszont nagyon jó a szoftver, nagyot alkottak újra. emellett persze egy óriási bughalmaz, de már most lehet szeretni

  92. Ha fölraktam és vissza akarom rakni azt hogyan kell?

  93. *vissza akarom rakni az iOS 6-ot

  94. az normalis hogy csak egyetlen 1 darab hatter kep van benne? 😀 vagy rosszul ment fel esetleg?

  95. ja es az sem mozog 😀

  96. @Jadeye:
    és leírnád hogy hogyan kell DFU-ban?
    csak biztosra akarok menni…

  97. Felrakom dev acc nélkül akkor a béta 2-re ugyanúgy fogja jelezni ha frissítés érkezik? Továbbá mac-en is shift+ Update ha megvan a dmg fájl vagy ott más? Mert en nem az ipsw-t szedtem le hanem a .dmg-t

  98. Én felraktam iPhone 4-re, egyetlen dolog, ami nekem feltűnt, hogy instagramban és facebookban, ha középre görgetem a képeket, akkor elszürkülnek, aztán elmegyek róluk visszajönnek egyből, de ha ismét középre görgetem, akkor megint elszürkül. Nálatok?

  99. @MacFly: DFU-ba rakod, és rákattintasz, hogy restore?

    @focuspok04: ez majd nyilván akkor derül ki, ha lesz beta 2. Mac-en shift+update nem fog csinálni semmit, ott alt+update van. nyilván a dmg nem jó. sosem dmg-t kell betallózni.

    @hmariomarko: valami bug az OS-ben, láttuk már mi is. ez egy beta szoftver.

  100. ez a Mac Pro kell nekem! ahogy odakinn kaphato lesz azonnal rendelem…

  101. bocs hogy így kérdezősködök de ilyesmit még nem csináltam 🙂
    és hogy rakod DFU-ba?
    valamint a ha visszaraktam a régit visszatudom tölteni a backupomat?

  102. @Jadeye Azt olvastam, hogy van benne hívószám blokkolás (iBlacklist-féleség). Ez tök jó! A kérdés, ha valakit a blokkolt kontaktok közé teszel és mégis felhív, valahol látod utólag (call history vagy valami), hogy keresett az illető?
    Megnéznétek ezt?

  103. @MacFly: szerintem ne erőltesd a dolgokat, ha a dfu-ról sincs sok fogalmad, nem lesz jó vége, ebben biztos vagyok

  104. @MacFly: iOS 7-es backup nem tehető vissza iOS 6-os rendszerre, a magasabb verzióról készült backup nem támogatja a magánál alacsonyabb verziójú rendszert.

    a DFU-ról itt olvashatsz: http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/

    @mikes: a hívás része a hívó fél részéről olyan, mint a Do Not Disturb: egy csengés után kinyomja. nálad viszont nem jelzi azt sem, hogy a blokkolt hívó hívott, nincs a híváslistában sem, sehol. a blokkolt személy által küldött iMessage sem érkezik meg (bár ez közben a gépre megjött).

  105. Végre megcsinálták hogy az óra ikonja mutatja az aktuális időt 🙂

  106. elsőre nagyon fura, de kezdem megszokni, túlságosan világos az egész felület 🙁

  107. ebben a hivas tiltasos buliban az lenne a jo ha pld a hivoszam kijelzes nelkuli hivast tudna tiltani..

  108. @Vincze01: ha nem írod ide, fel sem tűnik 😀 szerintem az ilyen apróságok tesznek hozzá legjobban a felhasználói élményhez

  109. Sziasztok!

    Miért írhatja ki nekem mindig ezt a hibát, ha frissíteni akarok iOS 7-re? Hogy lehetne megoldani?
    A(z) “XYZ” iPhone nem frissíthető.
    Ismeretlen hiba lépett fel (3194).

    Valami nem oké az iTunes-ommal, indításkor is kiír mindig valami Sync hibaüzenetet, pedig már újraraktam az iTunes-t.

    Valakinek valami ötlet?

  110. Azért 3×3 a mappa mert lehet lapozni.
    Hasznos hogy végre beleépítették valamilyen szinten a FolderEnhancert:)

  111. azoktól kérdezem akik felrakták a 7-est hogy találtarok olyan app-et ami nem fut a 7-esen?

  112. Hibára válaszolva: 3194
    Szerintem ellenőrizd hogy a legújabb itunes van e fenn és hogy a készülékedhez való ipsw filet töltötted le. Az “evad3rs” oldalán minden támogatott készülékhez van ipsw (dmg-ben)

    Szerintem az IOS 7-et elsősorban csak IPHONE 5-el rendelkezők telepítsék, szerintem Iphone 4-en lassú és használhatatlan a jelenlegi verzió. Színvilága is egész más egy Iphone 4 vagy 4S esetén, mivel kevésbé élénkek a színei a régebbi iphoneoknak. És hát egy elég fakó telefonunk lesz ezáltal. Aki jailbreakeli az iphone 4/iphone 4S-ét funkcionalitásban ugyanazt kaphatja egy-két cydia app telepítésével egy régi és jól bevált és szép dizájn mellett.

  113. @MacFly:
    Az egyetlen játék amivel szinte napi szinten játszok a Blitz nem indul el rajta, uh lehet emiatt fogom visszarakni a régit 😀

    Meg persze azért mert i4-en ótvar lassú ez a beta 😀

  114. @BotaRobiJr: http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/

    @MacFly: pont ezt írtam le: DFU, restore. a DFU-ról linkeltem cikket, hogyan kell, a restore meg egy gombnyomás.

    több app is van nyilván, ami nem fut iOS 7-en, hiszen nem frissítették rá őket, mert még nem jelent meg hivatalosan. az iOS 7 előzetes verziója fejlesztők számára van, és nem mindennapos használatra, így nem kell csodálkozni, ha valami nem megy.

  115. 1-2óra nyomkodás után egyáltalán nem akad jobban, mint 6.x ios szerintem, ami zavaró lehet, az a tálca nagysága, hogy nem áttetsző, egyébként rendben van.

  116. Na mire elértünk oda, hogy ne kelljen JB-k az SB Setting miatt, addigra mégis csak kell, majd az ikonok miatt 🙂
    Amúgy az 5-ösre nem de a sima 4-re feltettem és tetszik (jó pár ikon kivételével, és a dokkkk háttere miatt), igaz i4 elég lassú, de tesztelgetni tökéletes, nem teszem vissza a 6-ost.
    Viszont egy kérdés azért nem hagy nyugodni, értem ezt a flat dizájnt, de ehhez meg minek a retina kijelző????

  117. @vidobali:
    Nem értem a flat dizájn és a retina kijelző közötti összefüggést hogy miért nem kéne 😀 Attól még mert flates pár ikon attól még jó ha nem látod a pixeleket 😀

  118. Namármost, kezdem azt hinni, hogy frissített iOS 7 között (amihez nem kell UDID reg és semmi más csak az ipsw fájl) és a backup-olt iOS 7 között (amikor iTunesba a SHIFT lenyomvatartásával kattitasz a backupra, szükséges UDID reg) van némi különbség. Persze nem tudom, hogy mi. Ezt szeretném tőletek megkérdezni, ugyanis nálam a frissítés után nem kért semmilyen beállítást, mindent megtartott, ahogy volt. Szóval? 😀

  119. @Jadeye: Magyarán szólva ez sehogy nem feleltethető meg az iBlacklistnek… Én azért szeretném látni, hogy ki keresett csak éppen később… Mindegy, azért köszi!

  120. az nem lehet, hogy ez az egész színvilág a fehér telefonhoz lett igazítva? lehet hülyén hangzik, de ilyen érzésem van.
    valaki az iOS7 háttereit fel tudná tölteni zip-ben? hány darab új van? iPhone5-höz.

  121. @hmariomarko:
    Először azt hittem hogy csak optikai csalódás és a nagy szürke keret miatt tűnik nagyobbnak a tálca, meg mertem volna esküdni rá hogy igazából ugyanott vannak az ikonok 😀 de most egymás mellé raktam a kettőt, és tényleg nagyobb, sőt az ikonok is nagyobbak, és közelebb is vannak egymáshoz a nagy tálca miatt.
    http://linux.apaczai.elte.hu/~07amvzs/iphone/ios7vs6.png

  122. @solarenqu: mozog és ha ráböksz a 2 kép közül valamelyikre akkor alatta még van több kép is igaz az egyik alatt csak 2

  123. egyébként i4-n működik ez a háttér dolog? mert nem fedeztem még fel. esetleg valamilyen spec háttér kell hozzá v. beállítás?

  124. Igazi majmoló BuziBár lett a kinézet. Igénytelen, be nem fejezett ikonokkal. Ha ehhez kellett az OSX fejlesztő gárda is pluszba akkor szépen hígult az Apple gárda…
    Olyan játszótér érzésem van ha feloldom a zárat. Kiváncsi vagyok hogy fog ez a dizájn hatni az üzleti felhasználókra…

    Mondjuk a kinézettel még meg lehet békélni ha más nincs, de hogy funkcionalitásba a csicsán kívül más nem igazán jött pluszba, SŐT egy csomó fontos és hasznos feature el is tűnt!!
    Mi az hogy nincs lista nézet a naptárba?
    Miért kellett lecserélni a weather widget-et? A régi beszédesebb volt.

    A flat nem azt jelenti, hogy letisztult? Mert abba az animált vickek-vackok amik csak lassítják a gyors kezelést, azok nekem nem férnek bele…

    Tényleg ez az új control panel hogy néz már ki? Se rendezni nem lehet, se semmi.
    Na a dock-ot meg úgy hánynám le legszívesebben ahogy van.

    Szóval nem tudom merre halad ez az egész, de a végén a sok megvásárolt app és az egész család almásítása ellenére is keresnem kell majd valami használható eszközt ami ha nincs is megfelelő szinten, de ha fejlődik akkor nem visszafelé teszi azt !!!

    Izlésficamos divatmajmok játékszerévé tenni egy remek OS-t… Vétek volt szerintem.

  125. @bartimre88: ha nem frissítesz hanem visszaállítást nyomsz a shift vagy alt mellé akkor az aktiválásnál ellenőrzi, hogy be van e regisztrálva a telefon udid kódja. Nekem volt JB az Auxo miatt így én alt + visszaállítást nyomtam de az én készülékem be van reggelve. Az update esetében soha nem veszett el még adat azért update. Ja meg Apple ez nem MS feeling hihi

  126. @GorTen: az hogy a végleges verzió pont ugyan ilyen lesz arra 1 forintot nem tennék ugyan is láttunk már olyat a béták alatt hogy valami nem volt bent az elsőben de jött a 2. ban aztán eltünt a 3.ban majd újra jött és a véglegesben is ott volt. fog ez még változni a 3 hónap alatt abban biztosak lehettek Ugye @Jadeye láttunk már ilyet?

  127. @szorian: Én szurkolok nekik, mert rájuk fér. Nem szeretnék e miatt váltani. Mert annyira jól és stabilan ki tudtam használni a régebbi OS-eket nagyon sok mindenre.
    Minden esetre 6.1.3 már vissza is lett töltve 🙂

  128. Sziasztok. Sok az infó, valaki irástudó eltudja mesélni nekem, hogy mit kell tennem windóz oprendszer alatt 4S JB zett telefonnal, hogy ne legyen gáz?

    Ezt már leszedtem és épp jön az új iTunes lefele. Előre is köszi

  129. A dock csak i4-en néz ki rosszul? Mert egyáltalán nem áttetsző, hanem randa szürkés fehér vacak…

  130. @Otom:
    windows alól sikerült… 🙁

  131. Megpróbáltam többféleképpen, ahogy az Apple oldalán írták, reseteltem a Sync History-t, megpróbáltam a DFU módot is, most már Restore-olni sem tudom.
    Független i4, 6.1.3 volt rajta.

    Ötlet?

  132. Jadeye-hez lenne egy kérdésem SHSH mentésével kapcsolatban:
    Iphone 4-em van 6.1.3-as ios fut rajta.Lehetséges lementenem az shsh-t és csinálnom egy customft-t????Tyniumbrella 6.14.00-val vakamiért nem sikerül lementeni.

  133. sziasztok, próbátam többféleképpen én is (iph5) a 4. hozzászólás videó alapján is,de sehogy sem akar összejönni.Sztem udid reg nélkül nem lehetséges

  134. @GorTen: Maradhatsz iOS 6 alatt, sztem még pár évig biztosan.
    Viszont ha új készüléket veszel majd, azokat sztem már ezzel az újjal fogják szállítani. Ami lássuk be még nem az igazi.

    Akkuidő milyen?
    Egy helyen olvastam h i4S-nél nagyon merül… Bár ez lehet annak is betudható, hogy mivel “új” nyomkodja egész nap aki írta..

  135. @viktorio81: Én is udid nélkül tettem fel. Frissítés ctrl vagy shift gombal nyomva (os válogatja /win vagy osx/). Betallózod a dmg-ből kicsomagolt ipsw fájlt és már megy is fel. Ha mégse akkor tolj előtte egy legfissebb 6.1.x visszaállítást gyárira, backup visszatétel nélkül. Szerintem ha máshogy nem de úgy mennie kell.
    Lényeg hogy ha nincs udid reged akkor ne visszaállítással talózd be az ios7-et hanem frissítéssel !!

  136. Most biztos bugyutának fogok tűnni, de ha úgy teszem fel az új iOS 7-et, hogy nincs fejlesztői accom, ahhoz kell a jailbreak vagy sem? Előre is köszi a választ!

  137. @Jakapo: iOS 7-re nincs jailbreak. hogy amiről frissítesz, az jailbreakelt-e, az tökmindegy.

  138. @Jadeye: rendben, köszönöm, akkor rápróbálok 🙂

  139. Nem szóltam, elindult. Viszont a 7-et nem sikerül feltenni továbbra sem a 3194-es hiba miatt. 🙁

  140. ipad-re mikor lesz elerheto?

  141. @GorTen: Teljesen egyetértek, finoman szólva is hányás az IOS 7 kinézete. De valahogy mégis, mindenhol azt olvasom, hogy ez tetszik az emberek többségének, itt is volt egy szavazás róla. Hová halad a világ, ízlésficamos lett mindenki…. Most komolyan, tényleg ez tetszik az embereknek?

  142. @Jadeye: koszi

  143. @Jadeye: Nem restore-olni akarok, hanem frissíteni a 7-esre.
    Ezzel kezdi az iTunes indítás után: “Az iTunes nem tudta betölteni a Sync Services szinkronizáló szolgáltatás adatosztály információit. Csatlakozzon újra, vagy később próbálja meg újból.”
    Keresgéltem már neten, és semmi trükk nem oldotta meg.

  144. @BotaRobiJr: tökmindegy, mit akarsz, a 3194-es hiba leírása ott van a cikkben. ha azt követed, és kipucolod a hosts fájlt, akkor nem lesz 3194-es hiba.

    a másik hiba kapcsán, de én nem használok Windows-t: http://support.apple.com/kb/ts2690

  145. Akár hogy nézegetem ez egyszerűen szar.
    Szétvet az ideg tehetetlen dühömben.
    Volt egy szerethető jó munkaeszközöm és ezt most ez a kis buzeráns dizájner elvette.

  146. @Acs Ferenc: nem kötelező frissíteni, illetve fog ez még finomodni a hivatalos megjelenésig.

  147. ios 7 alatt 4s-en ledob a Skype-ról betöltés közben…
    Nektek is?

  148. 3GS óta van iPhone-om, én már nagyon untam a korábbi dizájnt, ha éppen érdekelt a dizájn és az sem nagyon érdekel, hogy a cikk írójának mi a szubjektív véleménye a dizájnról, mert az ios funkcionalitása szempontjából teljesen érdektelen és csak szócséplés. 🙂
    Szóval, sokkal fontosabbnak tartom az új funkciókat és azok hatékonyságát. Jó lenne, ha azokról szólna a cikk és nem az ikonok színéről, meg érdektelen formájáró, színéről, szagáról… Úgyis megszokjuk egy idő után és akkor meg a régi lesz majd furcsa vagy furcsán ronda.
    Mind ezek ellenére, tisztelem az író véleményét, csak ne az legyen a lényeg, hogy neki tetszik vagy sem, ne arról kelljen percekig olvasnom, mert én rendes olvasó vagyok és végigolvasom. 🙂

  149. üdv! felraktam 4s-re.de vmi aktiválást kér,és az sajna nem megy neki.vmi ötlet? köszi…

  150. @Jadeye: most nem is fogok.
    Egy évet még kihúzok az ötössel.
    Kétéves ciklusban szoktam cserélni amikor nagyobb dobás van a vasban.
    Akkor viszont ha akarom ha nem ez a szar lesz rajta.

  151. @retro29:
    Rosszul raktad fel valszeg…NEM visszaállítást kell nyomni az iTunes-ban, hanem a shift billentyűt (winfosnál) és a frissítésre kattintasz közben…
    De húszan leírták fentebb…

  152. @nagyB: leirtak szerint csináltam 🙂 shift+frissités és ezt kaptam…nem értem 🙂

  153. @retro29:
    És hogy érted az aktiválást?
    Mit ír pontosan?

  154. @nagyB: fönt van a rendszer,beállitom a nyelvet,wifit és utána aktiválás.és ezt kapom :we re unable to complete your activation.itunes ugyan ezt irja 🙂

  155. @retro29:
    jb-s volt a teló? esetleg szolgáltatófüggő, és más kártyával használtad? akkor szokott asszem ilyet írni…

  156. Megörjit ez a sok fehér, de megérdemlem ha nem voltam megelégedve a Jb- s 6.01 -el!!!!!a buta kiváncsiság!!!!

  157. Safariban hogy megyek a lap legaljára ugy , hogy ne görgessem végig a több száz bejegyzést!!kösz

  158. @Jadeye: Mostanra csak összejött, fent a 7-es. 🙂 Köszönöm a segítséget és a türelmet, Jadeye Neked főleg, elnézést, ha nagyon problémás voltam. 🙂

  159. Visszamászott a 6.1.3 a 4s-re!
    Egy fél napig érdekesnek találtam a 7-est, de nekem annyira “sok” idegesítö bug volt a programokon belül is, -nem csak a rendszerben- hogy feladtam.
    A véleményem a következő: lehet, hogy ez a Flat Design a trendi manapság de kicsit buzisnak találom ezt a felületet. Talán túl konzervatív vagyok vagy csak öregszem…

  160. Nos…UKban független i5 iOS7 ráhúzva…mit is mondhatnék:
    Kezdeném azzal, hogy mindenki akkora csodát várt…nem értem azokat, akik “fikázzák” az új iOSt. Kérdezem én: mit vártatok volna? Valaki kreáljon egyet ami eltér az előzőtől, mégis egyszerűséggel kezelhető…aztán meglátjuk mi sül ki belőlle.
    Sokan emlegetitek hogy WP koppincs…miért? Talán csempéket láttok? Lehetséges (nem mondom hogy nem) láttok hasonló design elemeket. Na de kérem…ha egy vonalat húzol a papíron ceruzával, az egy tollal is ugyan az a vonal lesz ha mégegyszer húzod…ezzel arra céloztam hogy az ikon az ikon egy androidon vagy egy iOSen is.

    Elkezdtem használni…elképesztő. Én, aki szereti a csilli-villi de mégis nem agyon cicomázott dolgokat, nem vártam mást az Appletől. Az animációk ott vannak ahol kell lenniük, az ikonok teljes összhangban vannak az egész OS design elemeivel…olyan apróságokra gondoltak hogy pl hangerőt növelsz zenehallgatàs közben s míg látszik a badge és te lelockolsz, a háttér hamarabb kikapcsol mint a badge, majd az pedig szépen elhalványul. Apró, sokak számára felesleges funkció, de mégis…egy roppant finom design egyik kiemelhető része.
    Ha nagyon hasonlítgatni akarjuk, akkor igen: lehet mihez. Androidot is használtam 1 évig (SE XPeria ArcS) szóval aki azt mondja hogy koppincs, az nem találta el. Mert nem androidra hajaznak az ikonok hanem a japán MIUI felületre, ami androidra készült iOS FELÜLETET adva a droidnak. Eredetileg a MIUI féle ikonok többségéről hiànyzott az a layer, ami a domborulatot adta, mint az a iOS 6ig megtalálható is volt. De az alapja az iOS ikonok voltak. Ki-ki döntse el, mégis honnan ered az iOS7 design. (eredeti apple ikonok 😉 )

    Igen, rettentő bugos még a 7, de nem várhatunk többet egy “Beta”, ráadásul 1-es fázisban lévő OStől.
    Bárki mondhat bármit, Johny és a banda odatették magukat. Én már nagyon várom a GMet. 😉

  161. Toljátok mint a süket a csengőt fel a Bétát aztán már látom is hogy ez sem indul ez is szar nem működik stb. Aki felteszi az vállalja be azt hogy ez egy béta nem végleges kiadás az majd olyan 3 hónap múlva talán.

  162. Sziasztok,

    Sajnos ez a béta még nem az igazi és kénytelen vagyok visszatenni a régit, viszont hiába töltöm le a megfelelő ipsw-t az apple oldaláról “iPhone 5 (Model A1429)” Hibakód nélküli üzenettel leáll “The device isn’t eligible for the requested build?” iMac-em van, Mountain Lion a legújabb (11.0.4) iTunes. Valami trükk vagy esetleg megoldás?

    Előre is köszi

  163. @kicsiKAPA:
    DFU majd restore.

  164. @nagyB:
    Köszönöm szépen, siker!

    Így automatikusan a 6.1.4-et szedte le és tette fel, míg az apple fejlesztői oldalán a 6.1.3-as ipsw van kint min legfrissebb.

  165. Két meglátásom lenne így egy nap emésztés után:
    Nézegetem a “régi, unalmas” dizájnt és a mindenféle színű, “elavult” ikonok összességében szerintem harmonikusabb a régi, egységesebbnek tűnik egy-egy oldal, pedig abszolút nem kinézet alapján rendeztem őket. Az új ikonok közül egyik-másik ronda, néhány pedig rettenetesen kilóg a többi közül. Kicsit túlszaturált az egész a flat dizájnhoz képest…
    A másik, hogy szerintem (ami elejétől fogva zavart, de csak ma fogalmazódott meg bennem) kimondottan nőies az új dizájn. Nem véletlen, hogy sokan a fehér telefonhoz valónak gondolják…

  166. @nagyB
    és csak simán restore-t nyomsz vagy ctrl/SHIFT + restore-t és betallózod az ipsw-t?

  167. Napi használatra még tényleg nem éri meg feltenni, de szerintem jó rendszer lesz ez.
    Az időt másnak sem állítja be automatikusan? Nem mutatja az időzónákat, ezért azt hiszi, hogy két órával korábban van. Viszont ha manuálisan állítom be az időt, akkor nem megy az iMessage.

  168. @MacFly:
    Nekem az apple oldaláról letöltött ipsw UDF után is ugyanúgy leakadt.
    Újra UDF majd a sima restore hozta meg a sikert.

  169. DFU bocsi 🙂

  170. @KicsiKAPA:
    és akkor az iTunes magától letöltötte a 6.1.3-at?

  171. @MacFly: igen letölti ha még nincs letöltve.

  172. Valaki tapasztalt már olyat, hogy a töltés bizonyos idő után leáll? Éjszakára be volt dugva tölteni, hajnalban megébredtem és csak 95%-on volt. Reggelre már 100-on. Jelzem elvalvás előtt már majdnem fel volt töltve. Ez talán valami újítás?

  173. A sima Shift (Mac -en Option) + Update opciót már javította az Apple, de van más módszer, hogy UDID reg nélkül fel lehessen tenni:

    “iOS 7-t szeretnél, de nincs UDID regisztrációd? Akkor a következőképpen tudod ezt megtenni (Azért írom le, mert hallottam, hogy több verziót is már az Apple fígyel és becsukta annak lehetőségét, de szerintem ezt amit leírok nem tudja megszüntetni!).

    1. Szóval, az alapfelállás, hogy bármelyik készülékre amire rá akarod tenni a rendszert, azon csinálj egy full restore-t, lehetőleg a legutolsó 6.1.3-as verzióhoz, mert ezt az Apple vígan aláírja most. (Természetesen felrakhatsz régebbi os-t is, de ezt csak akkor tudod megtenni ha van hozzá SHSH blobod!
    2. A 6.1.3 restore után álltsd be, hogy ez egy vadiúj iphone, vagyis “Set up new iphone”, majd várd meg míg meglátod a szolgáltató feliratot, vagy hogy aktiválva van a készülék! (Nem kell, és nem is szabad végigjátszani az első beállításokat, csak engedni, hogy aktivvá váljon a készülék).
    3. Ezután mehet a tallózása iTunesban a 7.0-ás ipsw-nek (UPDATEKÉNT)!
    4. A 7.0 felkúszik a telódra, és szépen ott fog várni egy aktívált rendszer, mivel azt már előbb a 6.1.3-as rendszer aktíválta, így ezt a folyamatot a 7.0 ki fogja hagyni!!!”

  174. Sziasztok!!

    Feltettem i4s-re semmi probléma eddig nem volt vele minden rendben megy még a pofaszenzor is működik megfelelően. Olvastam, hogy vkinek nem kapcsolt ki. Alapjában szerintem azért i5-re való de nekem tetszik. JB-s springtomize-os kis ikonok után kicsit furcsa ezekkel a nagy ikonokkal de rendben van.

  175. a bugokat, hibákat lehet valahol jelenteni az apple felé? nyilván könnyebb a hibajavítás, ha ott egy jó nagy teszter-közönség, de igazi értelme úgy van, ha megoldott a visszajelzés. vagy csak fejlesztői acc birtokában van rá lehetőség? gyűjtögetem szépen a gondjait a szoftvernek, legidegesítőbb eddig, hogy a háttérkép a döntögetésre közel nem olyan jól válaszol, mint a videóban, ez még inkább tűnik tweaknek mint apple készítésnek. ja, meg az óra teljesen véletlenszerűen elállítódott, majd kikapcsolás után megint jó 😀

  176. @hbalu: természetesen ott van a http://bugreport.apple.com oldal, de ha nem vagy regisztrált fejlesztő, és így hivatalosan nem férhetnél hozzá az iOS 7-hez, akkor nem biztos, hogy elfogadják. emellett érdemes a hibajegy felvétele előtt a fejlesztői központban megnézni a release notes-t, mert ami abban fel van sorolva, mint ismert hiba, azt kár jelenteni. például hogy nincs Hangrögzítő app, vagy hogy az iCloud naptárhoz a számítógépen hozzáadott események nem kerülnek át a készülékre automatikusan, és lehetne még sorolni.

  177. Iphone 4 en lehet használni (mindennapos) vagy nagyon lassú?

  178. Mindenféle restore nelkul fel tudom tenni frissítés nelkul a 7-et a mar meglevo 6.1.3-ra sima mezei felhasználókent? Csak mert a shifteles után kiírja az iTunes , hogy a frissitest felteszi , de utana az Apple le fogja ellenőrizni. Olvastam par kommentet, hogy bezárta az Apple mar eme kiskaput. Elkéstem volna ? 🙁

  179. @sabah: ha restore és frissítés nélkül akarod feltenni, akkor nem akarod feltenni. vagy restore vagy frissítés kell hozzá. mivel jailbreak úgysincs rá, így egy backup után már tökmindegy. de nem lenne sokkal egyszerűbb regisztráltatni azt az UDID-et? akkor nem lenne ez a felesleges kínlódás.

  180. Bocs. Elirtam…. Szoval restore nelkul sima frissítéskent akartam volna….

  181. Sziasztok!
    Feltettem a 7 béta verziót, de mikor az Itunes-ban rámegyek h visszatöltés valamiért nem engedi visszatölteni a 6.1.4 verziót, azt írja a kért adatforrás nem található. Valakinek valami ötlete? Köszi!

  182. @gyobali: nyilván nem fogja csak úgy engedni, mert az iTunes mindig azt a verziót tenné fel, ami a készüléken van — kivéve, ha hivatalosan van annál újabb. iOS 7 esetén alapból azt tenné fel, de mivel az hivatalosan nem érhető el, így értelemszerűen hibát dob, mint eddig minden más beta esetén is. tedd DFU-ba, és tallózd be a 6.1.4-et.

  183. @Jadeye:
    Honnan töltsem le a 6.1.4-t?

  184. No, megvan az regisztralas es a telon a béta. Kérdésem az lenne, hogy az iMessage másnak sem működik ? ( várakozás aktivalasra …) pontosabban ezt írja.

  185. @gyobali: letölti a gép automatikusan ha dfu módban van a telefon és rányomsz a restor-ra

  186. @sabah: nekem működik nem volt ilyen gondom.

  187. Nekem 2 napja mióta fent a 7es hihetetlen módon merül a telefon (i5) most miközben ezt gepelem percenként megy az aksi lefelé , mar 3 szor töltöttem fel az aksit ma. Másnak is van ilyen problémája! Ui.: minden olyan funkció ki van kapcsolva ami drasztikusan használja az akut

  188. Nem kijelenteni hanem kérdezni akartam hogy másnak is van ilyen problémája?

  189. @Zakhar: Nálam is ez van…

  190. Nálam pl. nem jeleníti meg automatikusan a beérkező maileket, pedig tegnap még ment :O

  191. @imfy :
    és működik? próbáltad?

  192. Bocs elirtam a neved
    @Infy

  193. Az egész el lett baszva!

  194. @Zakhar:

    Haveeer,ez még csak BÉTA!

  195. Sajnos eleg komolytalan a kinezete. Nem szivesen vennem pl egy targyalason elo. En nem vagytam uj designre. Ja es nalam az anomaciok is nagyreszt ki vannak kapcsolva. Rlegans kinezet kell es jo hasznalhatosag. Nem bucsu es szinjatek.

  196. Én tudok regisztrálni udid-ot ha valakinek szüksége lenne rá. PM

  197. Szerintem is az egész felület egy kudarc lett.Itt most nem a “BETA” verzió miatt erzem ezt(kipróbáltam) , hanem egyszerüen el lett lopva minden a konkurensektől.Az új funkciók teljesen jók ,igen is lehet új dolgokat kitalálni, lásd….Steve nem hiába véste bele az emberek fejébe a gyökerektől kezdve az iPhone dizájn felületet, mivel ettől lett egyedi ,nem beszélve az optimalizáltságról.Persze lehet ezt kicsit finomítani , mint eddig is megtették.A radikális változások nagyon nagy rizikóval járnak,lehet bejön…nekem nem..
    Ha marad ez az irány , egy embert biztos elveszítenek.

  198. Az iOS 7 hivatalosan, mármint szoftverfrissítésként ki fog jönni iPhone 5-re?

  199. @mkrisz98: egyedül iPhone 3GS-re nem fog megjelenni a jelenleg iOS 6-ot támogató eszközök közül, minden másra természetesen elérhető lesz valamikor ősszel.

  200. REttentően le lett butítva az előzőhöz képest a kezelőfelület. Totál ratyi ócsójóska android dizáyn / Windows gagyifon érzetet kelt. Nem tetszik. Buta Win mobil ikonokra hajaz. Oriási visszalépés a gyönyörű coverflow elhagyása is, szinte ez volt az Iphone/itunes kiválósága, és tessék. Buta béna tapéta felület albumártokkal ömlesztve van helyette, ami a vacak windows 6 zenelejátszóban már unásig lejárt lemez.
    Az ikonok is olyan semmilyenek, unalmasak, szimplák lettek. Ilyen dizáynereket ha én volnék a fönök, úgy repülnének, hogy ingyenkenyérét álnának sorba a munkanélkülin.
    Oriási hiba hogy szinte már egy Samsung kezelőfelületéhez butítják ezt az egészet. Még jó hogy állítólag lehet visszaállítani az 5ös Iphnoet az alap iOS-ra.
    Ott lesz a baj, hogy majd rá lesz kényszerítve egy idő után talán mindenki,hogy váltson. Így volt ez az itunessel is, én abból is mai napig a régi cover flowos, áttekinthetőbb verziót használnám, de mióta meglett az Iphone5 ösöm, azóta a régivel már nem kompatibilis /szzem,/ nagyon azt írogatta, hogy muszály a legujabbal szinkronizálni.
    Majd sejtem, valahogy kicsikarják az új appoknál is fél év/egy év mulva,hogy vagy váltassz erre a szennyre, vagy nem fogsz az asphalt 16. részével játszani kispajtás. :P….csumi…


Add a Comment