fbpx Skip to content

Mivel a beta 4 ma este lejár, így sokan péntek óta várták, hogy megjelenjen az újabb verzió. Szerencsére magyar idő szerint ma reggelre az Apple elérhetővé tette a fejlesztők számára a beta 5-öt, amit ők a fejlesztői központból tudnak letölteni.

6.1beta5

Az új verzió esetén még nincs kint a pontos lista arról, hogy mi is frissült, de már a beta 4 esetén sem írtak ismert hibákról. Akinek tehát beta 4 van a készülékén, az mindenképp tegye fel a beta 5-öt, mert másképp a készüléke nem tölt majd be rendesen, nem lesz használható.

A beta 5 a jelek szerint OTA frissítésként viszont (egyelőre) nem jelenik meg a 6.1 beta 4-et használó készülékeken, így a frissítést iTunes-ban kell megtennünk. (Akinek nem 6.1 beta 4 van a készülékén, hanem mondjuk a hivatalos 6.0.1 vagy 6.0.2, azoknak értelemszerűen szintén nem fog megjelenni ez a verzió. Ilyen esetekben csak a hivatalos frissítés jelenik meg, egy beta sosem.)

A dolog érdekességét mégsem az adja, hogy gyakorlatilag az utolsó pillanatban jelent meg az új beta, hanem hogy sokkal inkább tűnik GM (gold master), tehát a kiadásra szánt változatnak.

– Úgy tűnik, a 6.1b5 nem is beta, mert fejlesztői regisztráció nélkül is aktiválható, és a ReleaseType-nál sincs a beta-kra jellemző kulcs.
– Ráadásul a buildszám sem olyan, mint egy beta esetén.

Ez felkeltette MuscleNerd figyelmét is, aki szintén megnézte az új verziót, és a következőt írta róla:

Eltekintve attól, hogy beta 5-nek nevezték el, ahogy @winocm felfedezte, ezt a verziót az Apple gyakorlatilag bármikor kiadhatná hivatalosként is.

Ráadásul az új verzióban nincs lejárati idő sem, ami szintén arra utal, hogy ez lehetne a hivatalos verzió is, hiszen csak a beta verziók szoktak lejárni.

További érdekesség, hogy hamarosan megjelenhetnek majd 128GB-os iOS-eszközök is, mert erre utaló jeleket is találtak a beta 5-ben. Arról ugyanakkor egyelőre nincs információ, hogy ezek új iPhone-ok vagy iPadek, esetleg iPodok lesznek-e, de ezt valószínűleg hamarosan megtudjuk.

Hamarosan 128GB-os eszközöket is láthatunk majd. Az iOS 6.1 beta 5-ben a BuildManifest 128GB-os partion key-t is tartalmaz.

Időközben egy teszt iPhone 5-re feltettük beta 5-öt, és noha azt vártuk, hogy megjelenik az LTE kapcsoló is, nálunk mégsem így történt. Az iOS-en túl a Carrier.bundle is frissült, így a T-Mobile és a Vodafone esetén is 14.0-s verzió van a készüléken, ennek ellenére nincs LTE. Azt valószínűsítjük, hogy a hivatalos megjelenéskor vagy utána röviddel még egy Carrier frissítés (szolgáltatói beállítások frissítése) is érkezhet, aminek köszönhetően előbukkan a régóta várt LTE-kapcsoló is. Feltételezzük, hogy az esetleges Carrier frissítés csak akkor tudja majd bekapcsolni az LTE-t, ha 6.1-re tesszük fel, de például 6.0.2 esetén nem.

Mi nem javasoljuk a beta 5 felrakását mindennapos használatú készülékekre, azok esetén érdemesebb már megvárni a hivatalos verziót, ami innentől kezdve várhatóan 1 héten belül azért csak megérkezik.

Nálatok mi a helyzet?

Olvasd el a hozzászólásokat is

41 Comments

  1. Kell hozzá dev acc az aktiváláshoz? Vagy mivel GM verziónak tűnik beaktiválja magát?:)

  2. @Wask: idézem:

    Úgy tűnik, a 6.1b5 nem is beta, mert fejlesztői regisztráció nélkül is aktiválható, és a ReleaseType-nál sincs a beta-kra jellemző kulcs.

  3. Fasza, én voltam a láma, hadarva olvastam a cikket, de aztán már láttam én is! Na akkor meg felfele… mi szívás van ezzel az LTE-vel…

  4. én most szedem le 4S-re ma tudtam meg hogy már kint van de akkor ezek szerint lehet hogy csak 5-ön frissül a carrier bundle ?

  5. amúgy szerintem hülyeség 128 GB-os készülék mert minek ki használja ki sokan a 64-et se használják ki akkor minek a 128-as nem értem az Apple-t

  6. @Patrik: hülyeség mert te nem használod ki?! aha ok. Amúgy valóban én sem használom ki iphone-on, de ipad-en, pláne a retinas ipad-en nagyon el kel a tárhely. Fotok, filmek.

  7. @JEROME: jó ha így gondolkozol hogy majd lesz i5S 13 mpx-es kamerával akkor annak fog kelleni a hely meg az is meg lehet hogy az 5S-ből nem lesz 16GB-s és ezért csinálnak egy 128-asat

  8. az vajon miért van hogy 4S build száma 10B142 5-nek 10B143 vagy ez nem lényeg?

  9. iStudiez Pro-ról nem szeretne valaki írni egy cikket, a használatáról, mert kissé bonyolultnak tűnik első ránézésre, de hasznosnak tűnik, ha tudja használni az ember!! Előre is köszönöm! 🙂

  10. valaki fel tudná nekem rakni a beta 5öt? mert nem találtam még letöltő linket (nem vagyok fejlesztő)

  11. @krea: Ha nem vagy fejlesztő akkor ne rakd fel. Kb 1 héten belül megjelenhet az eredeti 6.1, minek akarsz szívni egy bétával? De most komolyan kérdezem.

  12. jah 😀 akkor már kibírom… köszi

  13. @krea: Ja egyébként itt a @Patrik által talált link:
    betaio.so/

  14. LTE erolkodest igazan nem ertem. Itthon mi a tok ertelme van? Meg 3G sincs mindenhol, nem hogy LTE. Valami mas valtozast is lehet varni az uj FW-tol?

  15. Hogy lehet felrakni?
    Nekem isnt eligible hibat ad
    (Utolso 10.8.3 beta okozhatja?)

  16. Én feltoltam…. SHIFT + UPDATE ! Hamar felmegy és minden megmarad! Egyenlőre semmi változást nem veszek észre:)

  17. @Jadeye: igen tapasztalom

  18. fentvan semmit nem észleltem :S eddig

  19. és aktiválja? aki nem fejlesztő annak is?

  20. @krea: Olvasd el a cikket!

    “Úgy tűnik, a 6.1b5 nem is beta, mert fejlesztői regisztráció nélkül is aktiválható, és a ReleaseType-nál sincs a beta-kra jellemző kulcs.”

  21. aham köszi

  22. Most nézem nekem is frissult a carrier bundle 13-rol 14-re meg frissult a baseband is i4S-en

  23. nemis megy a tmobilos logo csere

  24. @Jadeye: de jó is lenne az ha vinné az 1080i-s videókat 😀 (mármint ami nem mp4)

  25. @Patrik: ez külön ki van emelve a cikkben.

    @JEROME: igen, a carrier verziója miatt nem megy. mivel a 14.0-s carrier jelenleg nincs meg letölthető verzióban, így nem javasoljuk, hogy magad módosítsd a jelenlegi logós csomag verzióját, mert az később az LTE-be is beleszólhat. frissíteni fogjuk őket, amint lesz hivatalos 6.1, és akkor menni fog.

    @nanofan: én a készülékkel felvett videókra gondoltam, azok is 1080p-sek, és azokat le is játsza gond nélkül.

  26. Nektek megy a videóhívás iphone 5-ön?Nekem nem!
    Valakinek valami tapasztalat újítások terén?
    Nem emlékszem,hogy a sima 6.0.2-esben volt bluetooth megosztás?

  27. de amúgy az Apple a 6.0 gm-nél is eljátszotta ezt hogy akinek 6.0 beta 4 volt fent mint pl nekem is nem jelent meg az OTA még egy jel arra hogy ez lehet a GM 😀

  28. Retinás iPadre must a 128 Giga, ahogy kiadják az iPad5-öt veszek is egy 128-ast.
    Amúgy ennek a 6.1-nek van bármi értelmes újítás vagy csak egy halom bugfix?

  29. @giannipc:
    Tévedtem!Megy a Facetime..az icloud mentésemből jött vissza valami mocsok valószínű,mert az okozta a hibát!;)

  30. @fleshman: egyetértek! KELL a 128Gb-s retinás Ipad, nekem 64GB-s van, de sajna már csak 2 Gb hely maradt rajta…

  31. Jöhetne már a végleges.. Nekem egy ideje rendszeresen rosszalkodik az értesítési központ. Sokszor nem jelez, ha mondjuk fb-n üzi jön. Újraindítás után jó, szal nem hiszem, h a messengerrel van baj

  32. @Kovi87: De. A FB push nagyon szar…

  33. Dejo ezzel a 6.1 el is megy az Újságosba app rakosgatás trükk/hiba. És nemjavították azt a hibát sem, hogy nekem egyesítve vannak a facebook kontaktjaim az icloud osokkal, de rendszeresen elfelejti egyesített neveknél, hogy az icloud os neveket akarom gejeleniteni, nem a facesat. Kár. Amúgy soha nem nézegettem az apple térképet, ez csak este feketefehér a műhold nézet, vagy nappal is? Mert nekem ha közelítek rá fekete-fehér lesz.

  34. Ja és egy éjszaka alatt úgy hogy éjjel minden appot kill-eltem, és 11től 6 ig ne zavarj módon van 10%ot merült az iphone 4s em.

  35. @JEROME: Én mostanában szoktam rá, hogy “wifi kikapcs. ha nem kell”. Eddig esténként töltenem kellet mindig a telómat. Most viszont simán elmegyek 3-4 napig. Iszonyatos nagy a különbség. Ha meg kell a wifi, naponta 3x-4x, akkor bekapcsolom arra a pár percre. Így az akksi élettartama is növekszik, mert nem 2 év alatt éri el az 1000x -es töltést.

  36. @Ugyankerem: na pont ezert varom mar a jailbreaket. Ha autoban vagyok akkor kell a bluetooth tehat activatorral kapcsoltatom be a bluetoothot amint tolton van a telo, es ki is kapcsolja amitn levettem. WIFI-nem kell amikor alszom es amig a cegnel vagyok. tehat bizonyos idoszakokban, bizonyos napokon. 3g-t csak akkor kapcsolom be ha tenyleg kell amugy csak edge megy.

  37. @Patrik: szerintem meg hülyeség a 16 GB-os verzió bármilyen iOS eszközből.
    Felhasználója válogatja… én pl. nem szinkronizálom át gépre az i4-gyel készített képeket, videókat, mert állandóan kevés a hely, így maradnak telón. Jelenleg 9,5 GB-ot tesznek ki ezek. Emellett még van 4 GB iTunes-ból letöltött podcast, és máris 13,5 GB-nál tartok… Ha mindez egy 16 GB-os i4-en lenne, akkor app-ok már alig-alig férnének rá. És akkor még csak i4-ről beszélünk, ami csak 720p-s videókat tud. 😉

    Egyébként a felhasználóknak is jó lenne, ha kinyírnák a 16 GB-os verziókat és 32 GB lenne a minimum, 128 GB pedig a maximum, természetesen a mostani árakon. Tehát a 32-es kerülne a mostani 16-os árába, a 128-as pedig a mostani 64-es árába. Valószínűleg te sem tennéd szóvá, hogy minek a 128 GB, ha a korábbi árért dupla akkora kapacitást kapnál…

  38. @crayo: Igen, azt tudom. A FB messenger-t használom direkt. Korábbi rendszereken mindig jelzett, ha jött üzi. 6.0.1 óta ilyen. Na majd lesz vele valami :]

  39. Jó reggelt Szifonosok 🙂 Ha valaki tegnap feltette az új szoftvert és tesztelgeti akkor írja már meg, hogy a 6.1 mennyire meríti az akkumulátort….tudom elég friss de fontos lenne! Köszönöm!

  40. @Kovi87: valamit a facebook elszúrt, és azóta nem megy rendesen, mert nem javították.

    @becy: ez pár óra alatt nem fog kiderülni, 1-2 napot minimum érdemes várni az eredményekre, de érdemesebb lenne az erről szóló cikket követned, ott frissebbek a hozzászólások: http://szifon.com/2013/01/28/megjelent-az-ios-6-1/


Add a Comment