fbpx Skip to content

Az iOS 6 megjelenését előkészítendő, tegnap estétől elérhetőek az új funkciók az iCloud.com-on, így mostmár láthatjuk többek között a jegyzeteinket és az emlékeztetőinket is. Ezek nyilván úgy néznek ki, mint az iOS-en, csak végre webes felületről is elérhetjük őket. Azt hiszem, emiatt nem sokszor fogom megnyitni az iCloud.com-t. Azonban újdonságot lehet találni a Saját iPhone megkeresése (Find my iPhone) menüpont alatt, ahol most már kaptunk egy teljesen új lehetőséget is:

Ez az Elveszett Mód (Lost Mode), ami az elveszett készülékek előkerülésében lehet segítségünkre. Vagyis ha ezt bekapcsoljuk, akkor a megtaláló csak egy bizonyos telefonszámot tud hívni: azt, amit itt az iCloud alatt megadunk. Újdonság még, hogy itt rögtön látszik már az iPhone töltöttsége is, az enyém például töltőn volt, ezt is külön jelzi nekünk a frissített dizájn alatt a kis ablak jobb felső sarkában. 🙂

Miután megadtuk a telefonszámot és a szöveges üzenetet, lezár az iPhone és csak ezt az egy telefonszámot engedi hívni:

Azt nem mondanám, hogy egy tolvajt elrettentettünk, de a becsületes megtalálók számára jelentősen megkönnyíti, hogy vissza tudják jutattni az elveszett készüléket a tulajdonosa számára.

Ti mennyire használjátok az iCloud webes felületét? Számotokra mennyire hiánypótlóak a fenti újdonságok?

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. Ha eltunik az iphone-on es a tolvaj kicsit is vagja az ios-t es csinal egy restore-t akkor gondolom tovabbra is b_szhatom az egeszet?!
    Mert eddig ugye igy volt, es onnantol kezdve eselytelen megtalalnod a keszuleket.

  2. @csacsi23: Természetesen igen, ez ellen nincs mit tenni. Még ha vhogy szoftveresen megakadályozzák hogy használd a készüléket csak egyszerűen recoverybe rakod és már mehet is a restore(de legalább így a fontos adataid nem kerülnek más kezébe, feltéve hogy vannak ilyenek a telefonon)

  3. Lehetséges hogy ez az “elveszett mód” csak iPhone 4s-el működik? Nekem nem jelenik meg. iPhone4 telefonom van.

  4. @Bowapex: iOS 6 kell hozzá.

  5. Értem 🙂 Köszönöm

  6. Úgy is le tudom záratni távolról a telót, ha a helymeghatározás funkció ki van kapcsolva?

  7. Nekem az emlékeztető szinkronja le van maradva… Vagy lehet, hogy az utolsó cloud biztonsági mentést jelzi csak??

  8. Tok jo hogy elerhetoek. Nekem a regi funkciok sem JOK. Totalis csalodas annak ellenere, hogy nagyon hasznalom ill. hasznalnam. Nos nem ezek a funkciok hanem a iCloud alatt a bookmarks cuccokal van gond. Szerintem -legalabb is hosszu probalkozasok es a tapasztalat alapjan az mondanam, hogy – az accountom alatt a file rendszerukben vagy akarhol van valami komoly zur. Ehez viszont nem ferni hozza. Nincs manualis clean up funkcio vagy ilyesmi. Mar ezerszer atmentem azon hogy minden eszkozon kapcsold ki a cuccot meg hogy varj 48 orat meg stb. Utana elindul, feltoli a bookmarks-okat es le is tolti az iPad. De aztan meg all es nem mukodik. Ha pl elmentek egy oldalt a bookmarksba az iPadon akkor az nem jelenik meg soha a gepen sot szerintem fel se tolti az iCloudba. Radasul a gepen elmentetteket sem tolti le az iPad.
    Felhivni nem lehet oket mert azert fizetni kellene. Nem is az eszkozzel hanem a softwarrel vagy a szolgaltatassal van gond es nem lehet vazzeg segitseget kerni. Mar tobszor probaltam a support reszen es oda jutok mindig, hogy vedd meg a tamogatast meg ilyenek. Durva.Hiszen nem ay iPad a rossz. Az iCloud!
    Ha valakinek volt – van ilyen ossza meg velem es masokkal. Koszi.
    Bar mar letettem arrol hogy megoldodjon. Koszi.

  9. De még mindig nem kaptam @icloud.com emailcímet… (aztírták hogy akinek van @me.com-os címe az automatikusan kap @icloud.com-osat, nem?)

  10. @nyolc8: Igen, nekem az összes alias-omnak generált icloud-os címet is. Már vagy 1 hónapja léteznek…

  11. Nemtudom mennyire kapcsolodik ide, de van egy kis gondom: Par hettel ezelött szerettem volna a kepeimet szetvalogatni, igy kulön mappakat csinalva szepeb kulön is szortiroztam öket.. Nem nagyon hasznalom fenykepezesre a telot, igy mit sem sejtve kitöröltem öket a Cam. roll-ból, igy szerencsere az összes képet letöröltem ami a telon volt.. Néztem iClouot, a képeket nem állitottam be mentésre, csak még régebben, de azt már nem tudtam visszaállitani. Néha vannak láma huzásaim:D
    Van rá valami mód, hogy visszaszerezzem a képeimet?

  12. Szart se ér az egész icloud meg a find my iphone és a magyar rendőrség még csak be se tudja mérni a rohadt iphone-t nem tudnak egyáltalán bemérni (egy rendőrnő mondta) az én iphone 4-emet julius 9. én lopták el úgy hogy készült fotó az emberkéről aki ellopta és még mindig nem tudták megtalálni 🙁

  13. @roLLka: ha pár héttel ezelőtt után, de még a törlés előtt készült a számítógépedre iTunes-on keresztül biztonsági mentés, akkor abban benne lehetnek a képek. viszont ha azt visszaállítod a készülékre, akkor minden, a mentés dátuma utáni adat el fog veszni (sms-ek, más képek, játékállások, stb).

    @BPeti: a készülkéket a mobilszolgáltató tudja bemérni a cellainformációk alapján abban az esetben, ha azt bekapcsolják, és tesznek bele egy SIM kártyát, ami megpróbál a hálózatra feljelentkezni. a rendőrség saját eszközök helyett tehát a szolgáltatókat kéri meg, hogy adják ki az adatokat a körözött készülékről. ilyenkor utána ahhoz mennek ki, ha kimennek, akinek a nevén az a kártya van, amivel használták vagy próbálták használni, és az a személy nem feltétlen az elkövető. ettől még azért előkerülhet, de sajnos nem az a gyakori, hogy ez rövid időt venne igénybe. :/

  14. Sziasztok, tudnátok abban segíteni, hogy miért nem jelennek meg a icloud.com-om a jegyzeteim? Windows 7et használok. Az iPhoneom és iPaden közt kiválóan szinkronizál, de a gépen semmi.

  15. @brunoxxs: iOS 6 van fenn?

  16. Jegyzetek, végre, azt biztos használom, eddig is jó lett volna, ha van.
    Eljátszom a lost phone-nal is, az imént megtalálta az USAban, na hátha megyek én is vele… 🙂

  17. és ios6 kiadása mikorra várható ???

  18. @brunoxxs: Nekem tökéletesen leszinkronizálta a jegyzeteimet i4-en, pedig nem iOS 6 van fent…

  19. update: Működik a Reminders szinkron is. Nem kell hozzá iOS 6!

  20. Naptárat használom minden nap és a kontaktokat már csak iCloud.com-ról kezelem. Szerintem gyönyörű a felülete és tökéletesen működik.

  21. @GorTen: iOS6 bétát használsz? Mert akkor oké hogy kaptál iCloudos mail címeket… Ha nem használsz iOS6-ot akkor pedig nem értem nekem miért nincs még :/

  22. @diario: leírtuk a keynote-on, de le van írva az iPhone 5-ös cikkben, hogy 09.19-én.

  23. @Jecy: Nem, iOS 5.1.1 van az iPhone 4emen, és az “Új iPademen” is. De régebben, mondjuk 2 hónapja még a beta.icloud.com-on tök jól ment, és akkor se raktam fel az ios 6-ot. De 2 hete már a beta.iclod.com-on se működött.

  24. Egy dolog viszont kimaradt:/
    az, hogy mikor benne vagyok az iPhone keresésében akkor csak hangot tudok lejátszani a készüléken, de üzenetet nem…

  25. Van arra valamilyen módszer, hogy az icloudban lévő backupot leszedjem a gépemre?

  26. Tudna valaki segiteni:? Iphone 3GS-em van. Naptárat szinkronizáltam az iCloud-dal
    ami hibátlanul megtörtént. Viszont a napokban vettem észre, hogy a telefonról a bejegyzések eltünnek. Win7-et használok PC.-én. Az Icloudban megvannak a naptár bejegyzések. Ha a telefonon a naptárba beirok valamit az iCloudban megjelenik, de a telefonon rögtön eltünik, és megjelenik a nincs bejegyzés a telón. A telón a 6.0.1 található. T-mobilos. Köszi előre is a segitséget.

  27. Üdv.
    Valaki segítsen!!
    Lett csinálva egy iCloud fiók ami super meg minden,de ami adatoknál névnek meg lett adva azt szeretném át írni!Csak gyorsan össze lett doba a fiók,de gondoltam használnám rendesen és átirányítanám rá a régi mail címem ami(freemailes)
    De ha ezt a fiókot végleg meg tudnám szüntetni az is jó lenne!És egy tök újat csinálnék.!
    Köszönöm előre is a segítséget!!


Add a Comment