fbpx Skip to content

Frissült a Facebook által felvásárolt népszerű alkalmazás, mégpedig nem is akárhogyan. Többek között megújult a profil nézet, illetve a feltöltés menüpont is megváltozott. Összeségében dizájnt érintő változásokon is átment az app, azonban a legnagyobb újdonság a térkép nézet: mostantól a térképre is felrakhatjuk a képeinket, és ezeket megoszthatjuk másokkal.

A térképen való megosztásról azért érdemes bővebben is beszélni. Főleg a magánszféra témában a HVG írt már egy megfelelő cikket, amit most idéznék:

Frissítés után a program felajánlja, hogy minden meglévő fotóját elhelyezi egy térképen, ez azonban komoly biztonsági kockázatot jelent. A fotótérkép nyilvános az önt követő felhasználók számára, így bárki könnyen – házra pontosan – beazonosíthatja lakhelyét a térképen található fotók segítségével, és az ön jóvoltából szét is nézhet otthonában, vagy az ön által sűrűn látogatott helyeken.

Bár a térkép funkció önmagában hasznos érdekesség, nem árt csak olyan fényképeket a térképre helyezni, melyek közérdeklődésre tarthatnak számot, és közvetlenül nem visszavezethetők önhöz – erre egyébként az alkalmazás is figyelmeztet az első indításkor, ennek ellenére felajánlja, hogy összes fotója válogatás nélkül a térképre kerülhet egy gombnyomással.

Tapasztalataink szerint a felhasználók nagyobb többsége élt már az első napon a térkép kínálta lehetőséggel, talán bele sem gondolva, hogy a közkinccsé tett lakcímük mellett gyakran nevük és saját arcképük is együtt szerepel.

A térképen látható fotóit bármikor változtathatja, így ha az első indításnál feltöltötte fotóit a térképre, utólag is eltüntetheti őket az Edit gomb segítségével.

Nektek mi a véleményetek erről?

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. rettentő naprakészek vagytok. körülbelül 1 hónapja jelent meg ez a frissítés. gratulálok.

  2. @m.beka: Te meg mi a fenéről beszélsz? Kb. 2 napja jött ki iOS-re és Androidra is a 3.0-s frissités.

    Te is rettentő naprakész vagy, gratulálok…

  3. TROLL ON
    beka: beka*hatod 🙂
    TROLL OFF

  4. lol:D


Add a Comment