fbpx Skip to content

A Samsung korszakalkotó újításai kapcsán ismét előkerült a kérdés, hogy ki lopott és kitől. Ez talán egy olyan vita, ami sosem fog eldőlni. Viszont érdekes megnézni azt, hogy hogyan nézett ki a Samsung által is felhasznált Android rendszer úgynevezett pre-M3-as verziója még 2007. május 15-én. Ez egy jó fél évvel az Android hivatalos, novemberi bejelentése előtti verzió, de már 4 hónappal az iPhone januári bejelentése után készült. Egyúttal az is megfigyelhető, hogy a kezdeti verzió az iPhone júniusi megjelenése és sikere után mennyivel változott a novemberi bemutatóig, amikor mindenki értesült a rendszer létezéséről.

A cikket eredetileg Steve Throughton-Smith írta a blogján, de úgy gondoltuk, érdekes lehet, így javarészt átvennénk, persze magyarra fordítva, és itt-ott kiegészítve.

Amikor a Google legelőször bemutatta az Android rendszert, akkor azt egy olyan eszközön tette, ami nagyban hasonlított az akkori BlackBerry vagy Nokia E-szériás készülékekhez. Ez a telefon volt a Google Sooner, egy OMAP850-es készülék, amit a HTC rakott össze, és amiben sem érintőképernyő, sem Wi-Fi nem volt. Ez volt az Android referenciakészüléke, a rendszert eredetileg erre fejlesztették.

Nemrég hozzájutottam egy Google Sooner-hez, amin az Android egy egy nagyon korai verziója fut. Az Oracle vs Google per során kiderült információk alapján úgy gondoltam, érdekes lenne kicsit bemutatni a rendszert. A készüléken futó rendszer 2007. május 15-i – ez 4 hónappal az iPhone bejelentése utáni. Az első M3 verzió csak novemberben került bejelentésre, és az Android 1.0 csak 1 évvel később jelent meg, 2008 szeptemberében.

A pre-M3 a szoftverfejlesztés egy nagyobb lépcsőfoka, az M3 (Milestone 3) előtti verziót jelenti. Egy fejlesztési folyamat például így nézhet ki:

  • Milestone 1: a szoftver lehetőséget nyújtson a bemutatásra, demózásra
  • Milestone 2: rendelkezzen teljes funkcionalitással
  • Milestone 3: nem súlyos, de mindenképp kijavítandó hibák még lehetnek benne
  • Milestone 4: ez a release candidate (RC), végső tesztelésre szánt változat
  • Milestone 5: ez a golden master (GM), kiadásra szánt változat

A pre-M3 tehát lehet M2 vagy M1 is, vagy köztük bárhol, nem lehet pontosan tudni, így noha már rendelkezhet a teljes funkcionalitással, de még lehetnek benne súlyos hibák.

Home screen (főképernyő)

Ez a rendszer elsődleges képernyője. Van rajta óra és egy Google keresősáv, amely a lefelé mutató nyíl lenyomására jön elő. Nincsenek rajta a megszokott widget-ek, nincs semmi más, összesen ezt kapjuk, amikor bekapcsoljuk a készüléket. Arra volt kitalálva, hogy rögtön  Google kereséssel lehessen kezdeni.

Alkalmazások

Ha megnyomjuk a Home gombot, akkor előjön egy fiók az appokkal. Ez olyan, mintha egy gyorsindító lenne – amikor egy app fut, a menü gombot megnyomva ehhez adhatjuk azt hozzá. Az értesítések és a hálózat/akku állapota és beállításai is innen érhetőek el.

Ha megnyomjuk a lefelé nyilat, a gyorsindító sáv helyett kinyílik a készülékre telepített alkalmazások listája. Ez pontosan úgy működik, ahogyan azt egy 2006-os évekből származó, nem érintőképernyős készüléktől várhatjuk.

Kellőképp mókás, hogy létezik egy második képernyő is az összes alkalmazás eléréséhez, ami ráadásul önmaga is egy külön app. Ez egy kissé másképp néz ki, de gyakorlatilag ugyanúgy működik.

Az új home screen

Ha még emlékszünk, a fenti videóban a hivatalos bejelentéskor megmutatott M3 verzió eléggé más főképernyővel jelent meg. Ez a képernyő igazából ebben a verzióban is elérhető, szintén külön alkalmazásként. Úgy gondolom, hogy még nem készült el teljesen, és miközben próbálgatták, addig csak egy appként ott volt, amit el lehet indítani – hasonlóan a jelenlegi rendszerhez elérhető launcher-ekhez. Itt az ikonokat tartalmazó gyorsindító sáv a képernyő alján foglal helyet. Végül mikor az Android megjelent, ez lett az az elrendezés, amit azóta megszokhattunk.

Böngésző

A Sooner böngészője WebKit alapú, User Agent-ként [ Mozilla/5.0 (Macintosh ; U; Intel Mac OS X; en) AppleWebKit/522+ (KHTML, like Gecko) Safari/419.3 ] van megadva, és úgy tesz, mintha egy Mac lenne – valószínűleg azért, hogy ezzel álcázza magát, hiszen az Android hivatalos bejelentéséig még hónapok voltak hátra. Ez a készülék még nem 3G-s, csak EDGE-et tud, és a Wi-Fi is hiányzik belőle. Így a böngészés fájdalmasan lassú, noha maga a rendering annyira nem is rossz.

Gmail

Google Talk

Más appok

Itt van néhány a gyárilag rajta lévő alkalmazások közül Némelyik működik, míg másikak nem, harmadik részük pedig csak részben. Mindegyik nagyon kezdetleges állapotú. Nem tudom, hogy ezek még azelőttről, vagy azutánról származnak, hogy a The Astonishing Tribe újradizájnolta volna az egész rendszert, de fogadok, azelőttről való. Attól függetlenül, hogy a Maps, YouTube és Google Earth rajta van a készüléken, nem tudtam egyiket sem rávenni arra, hogy megmutatható legyen a működésük. A Maps és a YouTube ugyan elindulnak, de úgy tűnik, egyik sem tudja betölteni az adatokat. Elég valószínű, hogy már nem léteznek azok a címek a szerveren, amit el akarnak érni.

Jegyzetek:

Névjegyzék:

Számológép:

Naptár:

Kamera:

Üzenetek:

Összefoglalva

Tisztán látszik, hogy az Android egy teljesen más irányba indult el az iPhone megjelenése előtt. Amit itt fentebb láthatunk, az egy olyan rendszer, ami tökéletesen illett volna a Symbian és BlackBerry környezetébe. Az Android ezen korai változata ráadásul sokkal kevésbé funkcionális vagy használatra érett, mint a Symbian Series 90 2004-es kiadása (Hildon), ami a Nokia 7700 és 7710 készülékeken fut, amik a Nokia első és egyetlen, iPhone-előtti időkben elérhető érintőképernyős okostelefonjai voltak. Egyáltalán nem nehéz észrevenni, hogy az iPhone valóban megváltoztatta azt, ahogy az egész iparág gondolkozik, és neki köszönhetően mindenki az alapoktól kezdte. Android, webOS, Windows Phone 7, Windows 8, BlackBerry 10 – mindezek az iPhone miatt jöttek létre, és annak vállán állva elképesztő és egyedi módon járultak hozzá a mobilos ökoszisztémához. Ahogyan az Úll-on tartott előadásomban is említettem múlt héten, az iPhone megpillantásakor teljesen egyértelművé vált, hogy onnantól kezdve minden teljesen más lesz – nem csak az okostelefonok, hanem az egész számítástechnika jövője. Ezeknek a rendszereknek köszönhetően ma egy olyan világban élünk, ami 5 évvel ezelőtt még csak távoli jövőnek tűnt, és alig várom, mi lesz a következő lépés.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Kíváncsi lennék, hogy alakult volna az Android sorsa, hogyha az Iphone előtt adják ki

  2. @Sogi: a legvalószínűbb az, hogy kiadták volna így, ahogy a képek alapján látszik, aztán csak drasztikusan átalakítják.

  3. Hat az tuti h akkor nagyot bukott volna, mert egy sima winmo-s smartphone is verte volna…… xd vagyis nagyon hasonlo a rendszer.
    szerintem az android sikere azon allt, h olcso erintökepernyös telefonokkal arasztottak el a vilagot. és ezzel lett ilyen sikerük, (no meg hogy gyorsan “tanultak” az almatol… xd)

  4. Kíváncsi vagyok, hogy alakult volna az iPhone sorsa, ha nincs az abban az időben folyamatosan eladását növelő Windows Mobile 6.1? A “6.1” azért fontos mert már ott tartott 2006-ban. Ez a cikk is csak arra jó, hogy az egyébként is pattanásig feszült idegeket még jobban feszítse. Mi lenne már, ha egyszer mind azt mondanák (gyártók, felhasználók) “Nem vagyunk mi sem különbek a másiknál, tolvajok vagyunk mi is mint a többi”? Talán mert ez így igaz? Ha tolvajlásról, koppintásról van szó az Apple-nek és az MS-nek sem kell a szomszédba mennie. Gyalázat ami itt folyik!!!

  5. akkor kiváncsiak lehetünk arra is hogyan alakult volna a MS sorsa ha nincs Apple:D Az első lopást a Microsoft tette meg… De ez a cikk nagyon is igaz, teljesen látszik minden fontos dolog,

  6. @repapeti: Ugyan, ugyan! A történelem említése csak pontosan ér valamit. Ezért szerintem kérdezzük meg azt is, hogy mi lett volna az Apple-el ha nincs Xerox. Na de mindegy is. A kérdés fölösleges. Már tudjuk, hogy nem a tyúk és nem a tojás volt először, hanem az APPLE! Köszönjük meg neki szépen a tért és az időt.

  7. Engem csak az érdekelne. hogy mi az a safari ikon 2 képen is a gmail ikonja mellett jobbra


Add a Comment