fbpx Skip to content

Frissítés: elvileg helyreállt

Többetek visszajelzései alapján úgy tűnik, hogy megjavult. Ha valakinek esetleg nem menne továbbra sem, az próbálja meg többször, mert van, hogy csak sokadik próbálkozás után hajlandó csak beengedni. Ha így sem hajlandó, akkor próbáld később!

***

Nagyjából 10:00-kor kezdődött, hogy az iTunes vagy az iCloud nem fogadja el a jelszót, noha azt helyesen írja be minden érintett. A hiba gyorsan terjed, és hiába írja be bárki is a jó jelszót, az a hibaüzenet fogadja, hogy a megadott Apple ID nem található, vagy a jelszó hibás:

Már több helyről is érkezett hasonló visszajelzés, mi is kaptunk Facebookon, Twitteren és emailben is megkeresést ennek kapcsán. A másik problémát az okozza, hogy az Apple elfelejtett jelszavakat helyreállító oldala, az iForgot is haldoklik.

A jelszavak hibája miatt sem az iTunes-os / App Store-os vásárlások, sem az iCloud nem elérhető jelenleg, és ugyanez igaz bármi olyan szolgáltatás esetén is, amihez az Apple ID-t kell megadni.

Ezzel összefüggő hiba lehet, hogy éjszaka az iTunes Match is elérhetővé vált egy hiba miatt egy rövid időre még itthon is, de ezt hamar javították, és azoknak, akik mégis előfizették ezalatt a rövid “ablak” alatt, azoknak az Apple visszaadja a szolgáltatás árát.

Amint van új hírünk, frissítjük a cikket!

Nektek működik?

Olvasd el a hozzászólásokat is

20 Comments

  1. Már vagy 20 perce nem megy…:(

  2. Nekem sem megy..azt hittem a bankkártyás sztori miatt..

  3. Nálam sem megy :/

  4. Nálam se megy 🙁
    30 perce nem fogadja el a jelszavamat..

  5. nem működik és még a magyar iForgot is spanyolul jelenik meg
    nagy leállás, de biztosan javítják.
    10 percig azt hittem, hogy összeomlott a világ aztán egyből szifon.com
    🙂

  6. Miután beírtam párszor végül elfogadta. Lahet azért mert már javították.

  7. úgy legyen

  8. igen, helyreállt

  9. jó hogy megjelenta cikk, mert már egy ideje keresgélek a neten, mi történhetett. Sajnos nekem még nem megy. 🙁

  10. Nekem most működik…

  11. az icloud.com ba engem beenged

  12. nah ha már így megoldódott a krízis és ha már valami hibajelenségről van szó:
    találkozott valaki olyannal, hogy az iPad 2 úgy viselkedett mintha iPhone lenne?? Tehát minden app (már ami elindul) nagyban indul el, a spotlightban a billentyűzet iphone méretű stb stb!
    Ez minden újraindítás után jelentkezik, de egy respring után meg helyre áll, azonban jó lenne megtudni az okát! Én valamelyik cydia tweakre gyanakszom! Restore nem játszik JB megtartása mellett, mert később lett vásárolva és a legutolsó shsh az 4.3.5!

    Előre is köszi ha valaki tud infóval szólgálni!

  13. Off:

    Sziasztok! Én azt vettem észre h a helymeghatározás viccelődik. Most éppen azt írja, hogy Kínában vagyok. Pedig tényleg nem 🙂
    Szerintetek lehet ez is valami rendszer issue, vagy a készülék a hülye?
    Köszi előre is a válaszokat!

  14. @Bijou

    Csinalj facebook check-in t. Hatha par ismi meglepodik 😀

  15. Más kérdés 3gs 3.1.3-as.
    Spiritet inditottam el majd valamiért ki irta hogy vissza állitás!
    Majd lehoztam róla mert sosm csinált ilyet most csak a alma logo és ennyi.
    Valami ötlet hogy az adatok maradjanak!!!

    Fontos!

  16. @Hellsing:
    Jó ötlet!! 😀

  17. Nem tudom, hogy ide tartozik de az iTunes-al kapcsolatos, hogy a magyar nyelvű iTunes -ben az okos listák szerkesztése nem lehetséges, söt új okas lista sem készíthető. Biztos valami rossz forditásból adodó hivatkozás de nem müködik.
    Ha átálítom angolra minden szépen megy.
    Kérlek probáljátok ki Ti is, hogy ez egyedi eset vagy megint a magyarok “szívnak”

  18. Kiváncsi vagyok, legalább pár ember ráébred-e, mennyire felelőtlen dolog ilyen szinten egy magánvállalkozásra bízni minden adatunkat…
    Pár éve volt egyszer a gmail-nek egy pár napos leállása, akkor tele volt a net olyan sirámokkal, hogy “jajj, a cégem komplett levelezése ott van”, stb… Csak fogtam a fejem, és fogom még ma is, amikor ezek a szolgáltatások fel-felbukkannak.


Add a Comment