Nemrég jelent meg a Cydiában egy igen hasznos tweak, amely egy régóta várt – az Apple által az iOS-be be nem épített – lehetőséget hoz el az iOS-készülékekre.
Az iOS fájlrendszerének zártsága nem teszi lehetővé, hogy tetszőleges fájlokat töltsünk fel- és le a készülékekre, valamint tartalmának böngészését is letiltja (ez a unixos körökben széleskörűen ismert “chroot börtön”). Emiatt a MobileSafari böngészőben sem engedélyezett a fájlok feltöltése, hiszen ehhez a készülékről kellene kiválasztani egy fájlt.
A címben említett jailbreakes alkalmazás ezen a problémán segít. Szerzője, Nikias Bassen (@pimskeks) a Chronic Dev-Team tagja, valamint az iPhone és iPad készülékek Linuxon való használatát lehetővé tevő libimobiledevice fejlesztője.
A kiegészítő telepítése után egy tetszőleges, feltöltést megkívánó weboldalra navigálva, a “Fájl kiválasztása” (“Choose file”) beviteli mező már nem lesz szürke, hanem teljesen használható. Rákattintás után megjelenik egy felugró ablak, amelyben tetszés szerint választhatunk egy fényképet, vagy akármilyen más fájlt.

Az adott űrlap “Elküld” (“Submit”) gombjára való tappintás után a MobileSafari annak rendje és módja szerint feltölti a kiválasztott fájlt:
A program beépül a gyári Beálltások alkalmazásba is; itt tetszés szerint megadhatjuk, hogy például az egész fájlrendszert mutassa, vagy csak a ~/Media könyvtárat, illetve a legújabb verzióban Dropbox kontónkat is hozzácsatolhatjuk.
Én, mint fejlesztő, különösen hasznosnak találtam ezt a programot; cydiás csomagjaim beküldésére rendszeresen szoktam használni, mikor nem vagyok számítógépközelben. Megjegyzem, hogy számomra a MobileSafari, illetve az egész rendszer kismértékű lassulását okozta, azonban ez feltehetőleg az újabb (iPhone 3GS és a feletti) telefonokon illetve az iPad-en nem számottevő.
Elérhető a BigBoss repóból, 1,99 dollárért.
Kapcsolódó cikkek:
Címkék: Cydia • jailbreak • Safari • tweak18 hozzászólás a(z) “Safari Upload Enabler – fájlok feltöltése MobileSafariból” bejegyzéshez
Írd le a véleményed!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!



















2011 december 01, 12:46
már pár másik repóban fenn van ingyen is, bár nem a legújabb verzió de kipróbálásra azok is jók szerintem
2011 december 01, 17:50
Pontos repót tudnátok írni ahol ingyenes?
Köszönöm!
2011 december 01, 18:45
Hasznos
Olyat nem tud valaki, amivel letölteni lehet fájlokat? Safari download m. nem megy ios5-n.
2011 december 01, 19:38
Sziasztok! Egy kis OFF, remélem törölve lesz a hsz.-em. Van egy kis problémám. Most vettem 4S-t, újratettem rá az 5.0.1-et, és egy badge egy kis 1-essel az Istennek sem akar lejönni a beállitások jobb felsö sarkából. Mindent próbáltam állitgatni, nézni, semmi, nem tűnik el. Újratettem mégegyszer most egy másik szoftverrel (legalábbis máshonnan letöltve) de a helyzet ugyanaz maradt.
2011 december 01, 22:32
@Kovi87: elvileg a Safari letölti a legtöbb fájlt mostmár, csak kell egy olyan app a készülékre, ami meg tudja nyitni. De ha semmi más nem segít, akkor ott a jó öreg wget
2011 december 02, 00:04
nem teljesen értem…
menjetek már fel pl. a kepfeltoltes.hu-ra légyszi! Nekem olyan mint eddig…
2011 december 02, 11:11
Mikey: nekem sem müxik a feltőltés.
Valamit én csinálok rosszul???
2011 december 02, 11:23
@mikey™, @bobek: én nem tettem fel, de telepítés után ugye újraindítottátok a készüléket a biztonság kedvéért?
2011 december 02, 12:02
nincs esetleg valami másik megoldás,amivel csak képet tudnék feltölteni és nem fizetős?
2011 december 02, 13:17
@Jadeye: Kéri is a springboard reboot-ot. Lehet az nem elég neki?
2011 december 02, 13:47
@mikey™: elvileg elég, de nem tudom, nem tettem fel. de ha valahonnan törten szedted le, elképzelhető az is, hogy azért nem megy.
2011 december 02, 14:02
(A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk.)
2011 december 02, 14:58
Én ujrainditottam,de igysem jó
2011 december 02, 16:24
@bobek: és megvetted, vagy warezoltad? mert ha warezolt, akkor nincs min csodálkozni.
2011 december 02, 21:28
warezoltam.Nem volt odairva,hogy a müködésének elengedhetetlen feltétele az hogy megvegyem
2011 december 02, 21:35
@Marciking: csak azért nem töröltük a hozzászólásodat, hogy meg tudjam kérdezni: mi az, hogy “máshonnan letöltött firmware”? miért kell bárhonnan leszedni a firmware-t, mikor iTunes-ban nyomsz egy restore-t, és az letölti? visszaállítottad a restore végén backupból? mert ha igen, akkor szintúgy nincs mit csodálkozni, hogy visszatette esetleg ezt is.
@bobek: nem azért kell megvenni, hogy biztosan működjön, hanem mert ezzel a fejlesztő munkáját díjazod. akkor viszont nem kell csodálkozni, hogy nem megy, ha innen-onnan szedted le.
2012 január 24, 18:43
Én megvettem a programot, de sajnos nem működik.
Több képfeltöltési oldalt is próbáltam, de semmi…
Beállításokban pedig engedélyezve van.
2012 január 25, 07:32
A probléma megoldódott!
Írtam a fejlesztőnek és leírta mi a teendő.
Cydiából le kell tölteni a libzip-et majd respring és működik is!