fbpx Skip to content

Mindig öröm, ha iPades magazint mutathatunk be, hiszen míg tőlünk nyugatra tulajdonképpen az összes nagyobb kiadó piacra dobta saját digitális magazinjait iPad platformra, addig itthon nem vagyunk túlságosan elkényeztetve a magazinok tekintetében sem minőségben, sem mennyiségben.

Az Éva magazin visszatérő vendég nálunk, hisz a magyar női magazin piacon egyelőre egyetlenként, immár harmadszor jelenik meg különszámával iPadre, ráadásul ingyenesen.

A legújabb számban a közeledő karácsonyról van szó, mely az ünnepi előkészületekben nyújthat óriási segítséget. Amennyiben nem vagyunk túlságosan háziasak, úgy feleségnek, barátnőnek, anyunak, nővérnek és nagynéninek bizonygathatjuk, hogy milyen hasznos eszköz az iPad, hiszen már direkt nekik készült tartalom is fellelhető rajta. A női vonulat ellenére azonban érdemes belenéznünk az erősebb nem tagjaként is a magazinba, mert meglehetősen szép tipográfiával és képekkel animációkkal és videókkal találkozhatunk, közben pedig hátha megihlet minket az ajándékvásárlással kapcsolatban valamelyik oldal.

A címlap ismét a stop-motion animációhoz nyúl, hisz egy mézeskalácsra kerül cukormáz a szemünk láttára a bevezető videón. A magazin teljes mértékben hozza az eddigi magas színvonalat, a tartalom tekintetében pedig a papíralapú újság anyagait mozgatták, szólaltatták és animálták meg újra a készítők.

Az interaktív elemeket szokás szerint ikonok jelzik, és egyértelműen leírják, hogy mit is kell pontosan tennünk. Ez nagy segítség azoknak, akik még csak most ismerkednek az iPaddel, vagy először olvasnak ilyen magazint.

Az előzőekhez képest a navigáció jócskán egyszerűsödött, hiszen eltűnt a vertikális navigáció, és kizárólag horizontálisan lapozhatunk, akár egy igazi magazinban, így biztosan nem lapozunk át véletlenül semmit. Ezen kívül keresés, könyvjelző és e-mailes megosztás került az alkalmazásba, így olyanokkal is meg tudjuk osztani egy érintéssel azt amit éppen látunk, akiknek nincsen iPadjük. (x)

Az Éva alkalmazás tehát letölthető az App Store-ból, amin keresztül hozzájuthatunk az Éva Advent különszámhoz: http://itunes.apple.com/hu/app/eva/id427386947?mt=8

A magazinhoz készült egy microsite is, ami az www.evamagazin.hu/ipad oldalon található.

Olvasd el a hozzászólásokat is

7 Comments

  1. Milyen más ingyenes magazinok vannak? 🙂

  2. @ittakary: 576kbyte, National Geographic,stb.

  3. Ez a “konyv” olyan szepen merevre fagyoasztotta az iPad 1-emet, hogy orom volt nezni. Max windows alatt lattam hasonlot. Inapp letoltes kozben kiakadt, kilepes utan 1fps alatti frissitessel ment csak a springboard. Kikapcsolni sem birtam hagyomanyos modon, csak home+power komboval… Elso es utolso probalkozasom volt ezzel.

  4. 576 milyen? Regi PDF-eket lehet lapozgatni?

  5. @dnp: én is letöltöttem, de nekem semmi problémám nem volt vele.

    576 ja. 🙂

  6. Nem tujátok, hogy a T-nél mennyi időt kell várni iPhone 4S-re átlagosan?Köszi!

  7. @hohand: Bárcsak lenne ügyfélszolgálatuk, mi, hogy azt kérdezd meg…

    ON: Női magazin vagy sem, tök jó pasiként is olvasni. Lehetne ilyen tényleg igényes magazin iPadre, és elérhető áron… A HVG-t is olvasnám digitálisan, de amíg nyomtatva olcsóbb, nem.


Add a Comment