A Sanoma profi iPhone-alkalmazása mozimániásoknak! – Szifonjáték
Eddig nem tanúsítottam nagy érdeklődést az iPhone-os mozi alkalmazások iránt, mert egyszerűbb volt neten megnézni, hogy mit szeretnék, és rögtön lefoglalni a jegyet. Így a Sanoma mozi24 alkalmazása sem volt a legnépszerűbb alkalmazásaim között. Tegnap ez megváltozott.
A napokban a Sanoma bemutatta a Mozi24 Pro nevű fejlesztését, amit a mozi24 alapjaira építettek csupa extrával. Tegnap sikerült is kipróbálnom, hiszen ha már cikkezünk róla, nézzem is meg miről írunk, és ne csak a PR anyagot adjuk le. Önmagában a mozi24 sem semmi fejlesztés, de a Pro-ra azt tudom mondani, hogy teljes értékű, profi, és tényleg mozimániásoknak készült.
Újdonságok a Mozi24-hez képest:
A Mozi24 PRO alkalmazásban megnézhetők a filmekhez tartozó trailerek, ezen felül betölthető az adott alkotás oldala az imdb.com-ról, még több adattal és érdekességgel. Nemcsak filmek alapján, hanem időpont-alapon vagy a kedvenc mozi kínálatából kiindulva is kereshetünk, végül pedig, ha a többféle keresési opció valamelyikével sikerült választani, akkor egy mozdulattal máris felhívhatjuk a mozit jegyrendelésért, majd megkereshetjük térképen a pontos helyszínt, és végül SMS-ben vagy a Facebook-on keresztül egyből meghívhatjuk barátainkat egy közös filmnézésre.
A program az otthonülőknek is hasznos lehet: DVD-ajánlók, filmes hírek és már nem vetített filmek ismertetői is elérhetőek a felhasználók számára.
Szóval bátran ajánlom az alkalmazást, ami 1.59 euróért letölthető az AppStore-ból!
Szifonjáték!
A Sanoma jóvoltából van 5db Mozi24 Pro alkalmazás, amit kisorsolnánk köztetek. Nem kell mást tennetek, csak írjátok le ide a cikkhez, hogy utoljára melyik filmet láttátok a moziban, és értékeljétek az 1-5-ig, ahol az 1-es a legrosszabb pontszám! A napokban folyamatosan sorsolunk majd a kommentelők között.
Kapcsolódó cikkek:
Címkék: magyar fejlesztés110 hozzászólás a(z) “A Sanoma profi iPhone-alkalmazása mozimániásoknak! – Szifonjáték” bejegyzéshez
Írd le a véleményed!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!









![image[1]](http://szifon.com/wp-content/uploads/2011/09/image1-200x300.jpg)
![image[4]](http://szifon.com/wp-content/uploads/2011/09/image4-200x300.jpg)
![image[7]](http://szifon.com/wp-content/uploads/2011/09/image7-200x300.jpg)
![image[9]](http://szifon.com/wp-content/uploads/2011/09/image9-200x300.jpg)








2011 szeptember 30, 12:34
Az elhurcolvát láttam és szerintem egy retek volt:D kap egy gyenge 3-ast:)
2011 szeptember 30, 12:38
nem “melyik filmet láttátok a mozibaaaa”, hanem moziban.
2011 szeptember 30, 12:38
nem ma volt amikor utoljara moziba voltam… de a förtelmes főnökök … és meglepően jo volt egy erős 4est megért !
2011 szeptember 30, 12:39
Inception, 5
2011 szeptember 30, 12:40
A Fekete Hattyút néztem meg utoljára és egy jó erős ötöst adok neki, mert többre nincs lehetőség.
2011 szeptember 30, 12:41
Őrült, Dilis szerelem volt a legutolsó..iszonyat nagy film:) 5 pont:))@user: pedig a trailer alapján jonak tünik:S
2011 szeptember 30, 12:41
Barátság extrákkal….5/5
2011 szeptember 30, 12:41
Barátság extrákkal – 5*
2011 szeptember 30, 12:42
Fright Night 3D 5+
2011 szeptember 30, 12:46
Transformers 3 a kölkökkel volt az utolsó. A film olyan, amilyen, a csaj jó, és ez volt az első IMAX filmem, szóval kapjon egy 4-est.
2011 szeptember 30, 12:47
Mi kell a nőnek volt bár igaz elég régen volt. és egy jó 4-t adok rá.
2011 szeptember 30, 12:50
Az alkalmazást az Innoli Kft készítette – http://www.innoli.hu
2011 szeptember 30, 12:51
Inception, 5 pont
2011 szeptember 30, 12:52
Johnny English újratöltve 2/5
2011 szeptember 30, 12:52
Cowboyok és űrlények-Nekem bejött,főleg a jó öreg Harrison miatt! Megadom z 5-t.
2011 szeptember 30, 12:53
Barátság Extrákkal, és 5/5
2011 szeptember 30, 12:54
A bőr amelyben élek, 4 pont
2011 szeptember 30, 12:54
@moszinet: Erről nem tudtam!
Gratulálok egyébként hozzá.
2011 szeptember 30, 12:54
Drive, és kap 2 pontot.
2011 szeptember 30, 12:55
Harry Potter és a halál ereklyéi 2. rész : gyenge 3
2011 szeptember 30, 12:59
Johnny English: Újratöltve
5!!!
2011 szeptember 30, 12:59
H. Potter 7/2 3D 5*
2011 szeptember 30, 12:59
Harry Potter 7 2.resz 5/4
2011 szeptember 30, 13:00
@admin: kossz – már többen vagyunk
– jöhetnek a projektek
– (gonoszkacaj)
2011 szeptember 30, 13:01
Harry Potter 7 3D 2. rész 5/5
2011 szeptember 30, 13:05
Transformers 3 3D (westend) 4.5
(s előtte: Harry Potter 7 II. rész IMAX 3D 5)
2011 szeptember 30, 13:08
Elhurcolva, hat talan 3-as gyengen, ismert story nem nagyon izgulosan…
2011 szeptember 30, 13:09
Transformers 3 – IMAX 3D
Látvány: 5 (5++)
Story: 2
Szumma: 3
2011 szeptember 30, 13:15
Barátság extrákkal
3
Optimalizálva van az alkalmazás Retina Display-re?
2011 szeptember 30, 13:16
@attilafree: Úgy látom igen. Kattints rá a képekre a nagyobb felbontásért, szerintem ott is látszik, hogy nem pixeles.
2011 szeptember 30, 13:22
Rossz tanár
4
2011 szeptember 30, 13:22
Johnny English! És 4-es.
Lehet, hogy inkább a Barátság extrákkalt kellett volna megnéznem..
2011 szeptember 30, 13:26
kár h nem lehet a programból foglalni, az lenne a legjobb feature!
Förtelmes főnökök – minimum 5/5 xD
2011 szeptember 30, 13:28
Drive 5/5, ritkán adok max pontszámot valamire, de ez nálam simán az év filmje.
Nagyon jól elhelyezett hosszú vágások, óriási soundtrack és fényképezés.
2011 szeptember 30, 13:28
A Karib-tenger kalózai negyedik részét néztük meg 3D-ben. Csak a látvány miatt kap 3-ast. A sztori gyenge volt, mint a tea. Rég vártam már ennyire film végét!
2011 szeptember 30, 13:28
Őrült, dilis szerelem
3/5
2011 szeptember 30, 13:33
Végső Állomás 5. 3D – Jó zene, elképesztően gyenge színészi alakítások, egyszer nézhető. 3/5
2011 szeptember 30, 13:34
Frászkarika 4/5
(Önmaga paródiája)
2011 szeptember 30, 13:39
Columbiana (egész jó, kicsit hajaz Luc Besson eddigi filmjeire) 4/5
2011 szeptember 30, 13:54
Végső Állomás 5 3D – a maga kategóriájában teljesen jó: 4
2011 szeptember 30, 13:57
Sziasztok, most jövök a Westendből egy AXN különvetítésről a SorozatJunkie.hu jóvoltából.A megtekintett film… öö sorozat-pilot az El Barco (a Bárka). Szerintem nagyszerő, már többen az európai LOST-nak nevezik. Szerintem nézős. Szóval 5-ös.
Ja és az app, Handras után szabadon : INSTANT GET!
2011 szeptember 30, 14:04
Harry Potter 7 2. rész 3D 5
2011 szeptember 30, 14:11
Barátság Extrákkal
5
2011 szeptember 30, 14:16
A Jedi visszatér 1985 október. Kecskeméti Városi Mozi.
5/5
2011 szeptember 30, 14:19
utoljára amit láttam filmet a mozikban az a mátrix volt
5/5 ér sztem
off:
azota sajnos nem voltam moziba ..nem kamu.. csak megismertem a dc.. és egyéb progikat
2011 szeptember 30, 14:27
Johnny English újratöltve — 4
2011 szeptember 30, 14:33
kellékfeleség 5
2011 szeptember 30, 14:44
Végső állomás 5. és 3 pontot adok neki. sablonos már nagyon.
2011 szeptember 30, 14:57
Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy miért iratkoztam le a blogról a cikk olvasása után.
2011 szeptember 30, 14:57
Majmok bolygója (2011), 4 pont !
2011 szeptember 30, 14:58
Én a Transformers 3D-t néztem és hát 5 pontot kell adnom hisz robotok meg 3D. Mi kell még? :’D
2011 szeptember 30, 14:59
Hupikék törpikék 3 pontos
DD
2011 szeptember 30, 15:00
Terminátor 2, és 5 pont
Egy ideje nem voltam moziban…
Illetve egész pontosan “Electromodulator Dve”, mert épp Szlovákiában voltunk osztálykiránduláson.
Jó proginak tünik, megnézem vele mit adnak mostanság.
2011 szeptember 30, 15:11
Zöld lámpás: 3 pont.
2011 szeptember 30, 15:25
Harry Potter és a halál ereklyéi 2. rész : 4 pont
2011 szeptember 30, 15:27
@airness23: ezen mennyit visitottam még mikor 1ik szlovák barátnöm szájábol hallodtam XD egyik kedvenc szlovák “szavam ” nah meg a Jájjj…. Noo
2011 szeptember 30, 15:27
Saw 3D / 4 pont.
2011 szeptember 30, 15:31
Fast Five, elismerten gagyi, de így volt jó, 5/5
2011 szeptember 30, 15:32
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló 5 pont
2011 szeptember 30, 15:36
Drive – Gázt! 2 pont
2011 szeptember 30, 15:53
A Majmok Bolygója. Négyes
2011 szeptember 30, 16:04
Őrült, dilis, szerelem 4/5
2011 szeptember 30, 16:09
Avatar 4
2011 szeptember 30, 16:10
Fűrész 7 4
2011 szeptember 30, 16:18
A Végső állomás 5-öt láttam utoljára, már kicsit lerágott csont, de a 3D nagyon látványos, ezért kap egy gyenge 4-est!
2011 szeptember 30, 16:19
Másnaposok 2. – 5
2011 szeptember 30, 16:34
Förtelmes főnökök és 4-es! Nekem tetszett, de láttam mar jobb filmet is
2011 szeptember 30, 16:46
Barátság Extrákkal 4/5
2011 szeptember 30, 16:59
Avatar, 4
2011 szeptember 30, 17:25
Hangover 2 5/5
2011 szeptember 30, 17:35
Drive – Gázt, 3
2011 szeptember 30, 17:51
Drive – Gázt
4 pont
2011 szeptember 30, 18:28
Johnny English – Újratöltve.
Nekem bejött, de az első jobb volt. 4/5
2011 szeptember 30, 18:30
Transformers: Dark of the Moon, 3
2011 szeptember 30, 18:30
Transformers 3 ! 5/5
2011 szeptember 30, 18:40
Sherlock Holmes 5/5 alapmű:)
2011 szeptember 30, 18:43
Ismeretlen férfi 5/5
2011 szeptember 30, 18:53
merzix: ugye egyértelmű hogy ha leiratkoztál volna, nem tudtál volna írni bakker
A jóisten milyen perverz okból teremtette a Trollokat…?
2011 szeptember 30, 19:04
Drive (moziban nézve kötelező darab!) Értékelés: 5!!!!
2011 szeptember 30, 19:16
én a Harry Potter 7/2-t láttam utoljara, tetszett de nem ertettem annyira mert nemlattama 7/1et csak ezert 4es!
2011 szeptember 30, 19:40
Super 8…értékelése 3
2011 szeptember 30, 19:47
Rossz Tanár – egy gyenge 3-as :-/
2011 szeptember 30, 20:09
Förtelmes főnökök, 4-es
2011 szeptember 30, 20:10
Transformers 3D 2/5
2011 szeptember 30, 20:22
Drive 3-as
2011 szeptember 30, 20:24
Transformers 3D és 3-as.
2011 szeptember 30, 21:26
Transformers 3D 4pont
2011 szeptember 30, 21:38
En a Harry Potter-t neztem meg utoljara. Nem vagyok fan, de az 5 pont jar neki!
2011 szeptember 30, 22:00
Johnny English Újratöltve: 4 pont
2011 október 01, 00:57
Transfomers 3 -> 4 pont
2011 október 01, 01:49
Drive – 5pont
2011 október 01, 02:34
Drive – részemröl is 5 pont
2011 október 01, 06:57
Amerika kapitány. 1,5 mert legalább hangos volt …
2011 október 01, 09:50
Harry Potter 7/2
4.5
2011 október 01, 10:57
Conan 3D 4/5
2011 október 01, 11:32
Cowboyok és Űrlények – 3,5
2011 október 01, 12:38
Transformers 3! 5-ös
2011 október 01, 22:10
Barátság extrákkal – 5
2011 október 02, 01:23
Rossz Tanár – 2
2011 október 02, 02:58
Mechanic – 4
2011 október 02, 09:59
A Fekete Hattyú
Lenyűgöző!
5/5!
2011 október 02, 16:09
A Keresztapa
5/5
2011 október 02, 16:23
Frászkarika 3D – 4
2011 október 02, 18:32
Cowboyok és Űrlények – 5
2011 október 02, 22:39
Johnny English – 3
2011 október 03, 08:36
Drive – 1 pont.
2011 október 07, 10:38
Conan 2/5
2011 október 07, 10:39
Förtelmes Főnökök 5/5
2011 október 07, 10:39
Super 8 3/5
2011 október 07, 13:29
@susuasarkany:
@boss1337:
@csabav:
@tazeka:
@Kasy:
Ti nyertetek 1-1 redeem kódot a Mozi24 Pro alkalmazáshoz, kérlek vegyétek fel velünk a kapcsolatot az 1phonehublog@gmail.com címen. Gratulálunk!