Az alábbi levelet szlaszlo küldte nekünk, aki láthatóan elég komolyan átalakította a telefonja kinézetét. De inkább át is adnánk a szót neki:
Sziasztok!
Mostanában mindig, csak a fikció megy az iPhone 5 körül, és a 4-esekről már alig esik szó, pedig azért az is elég erős vas…
Másik kérdés, ami mostanában kevesebb hangot kapott a Cydia nyújtotta előnyök, és itt nem az Installous-on keresztüli letöltésekre gondolok, hanem a telefonban rejlő lehetőségek kiaknázására. Ezen felbuzdulva gondoltam, bemutatom, jelenleg az én kedvenc 4-esem miképpen lett módosítva, úgy is régen volt vendég blogger poszt…
![]()
Kezdjük a LockScreen-nél:
Ide 8 dolgot emelnék ki, amiből 6 látszik is a fenti képen:
- téma: JADE HD , az utolsó frissítés óta ez ~ 110MB, viszont full téma (van benne 3 féle LS, 2 féle SB, módosított ikonok, jelző hangok, SB settings téma, Color Keyboard, status bar ikonok módosítása)
- Camera Lock – feloldás mellé kiteszi a kamera ikont, így arra bökve egyből a fényképező indul el
- Notifier+ - ahogy a képen is látszik, ikonokkal jelzi az elmulasztott eseményeket, testre szabható, hogy kis, vagy nagy ikonok legyenek, és ezeknek mi legyen a funkcionalitásuk (beállítható az is, hogy rájuk kattintva megnyitja azt az alkalmazást, viszont máshova nem tudunk lépni, csak, ha feloldjuk a telefont)
- Logo Fix 4.2+ - ide úgy gondolom nem kell sok leírás, színes operátor lógó lesz a sima kiírás helyén a bal felső sarokban.
- Colored Notification Badges - a kis értesítő buborékok színét lehet vele a pirosról másra módosítani, ami az én esetemben szürke lett, mert jobban illik a témámhoz, meg zavart már a piros…
![]()
- Lockscreen Clock Hide - az órát és a dátumot távolítja el, témák használatánál ez hasznos lehet
- iGotYa – ez a 7. amit mondtam, hogy nem látszik: ha jelkód zárral látjuk el a készüléket, akkor be lehet kalibrálni az iGotYa-t, hogy amennyiben rossz jelkód zárat üt be valaki, akkor az előlapi kamerával észrevétlenül csinál egy képet, és az előre megadott e-mail címünkre elküldi a képet az aktuális GPS-pozícióval társítva, ahol a helytelen próbálkozás volt. Úgy gondolom, ez a Find my iPhone programmal tökéletesen használható, ha elhagynánk szeretett készülékünket, mert így képet is tudunk mutatni a rendőrségen, hogy ki volt, aki próbálkozott használni is…
- AndroidLock XT – ez a 8. ami jelenleg nincsen aktiválva a telefonomon, elég hasznos is alkalmazás, az androidos mintára a 3*3-as négyzetrácsos feloldás, de a pöttyök teljesen eltüntethetőek, így igencsak megnehezíthető a készülék feloldása…
És akkor el is érkeztünk a Spotlight-hoz, meg a Springboard-hoz.
Kezdetnek a Spotlight keresőmet mutatnám meg, ahol a háttéren van a hangsúly, ide a PerPage alkalmazással a HTC Weather Animated lett beállítva, ami egy HTC design-os óra, időjárás alkalmazás, láthatjuk a napi és a heti várható időjárás jelentést is, bár ehhez T-Pot kell, hogy kalibrálni lehessen a várost.
Ezen kívül 2 oldalon található a Springboard-om, köszönhetően az Infinifolders alkalmazásnak, ami a gyári, 12 ikonra limitált méretet végtelenre növeli, amit egy mappába tenni tudunk.
Hívás:
- AddCallHistory – megszállottaknak, üldözési mániásaknak, vagy csak úgy heccből… A lényeg, hogy előzményeket hozhatunk létre, megadhatjuk, hogy milyen név jelenjen meg, kimenő hívás, nem fogadott hívás, vagy bejövő hívás legyen a típusa, és hány perc, hány másodpercig tartott
- Call Delete - gyanítom, mindannyian voltunk már abban a cipőben, hogy volt olyan hívásunk, amit nem akartunk, hogy otthon a párunk lásson, de ezt csak úgy tudtuk törölni, ha a teljes előzményt törültük, na erre nyújt megoldást ez az app, nem tesz ki kuka, vagy szerkeszt ikont, egyszerűen a kiválasztott eseménynél a szokásos jobbra való húzással jelenik meg a Törlés gomb.
- CallLock - beszélgetés közben a POWER gombbal billentyűzárat tehetünk a telefonunkra, így kivédhető a közelségérzékelő esetleges hibája, mert lockscreen-en nem tudjuk bekapcsolni a fülünkkel véletlen a némítást vagy a hívástartást. Beállítható, hogy automatikusan bekapcsoljon, de az is, hogy csak manuálisan aktiváljuk.
- Copic – telefonkönyvünkben a kontaktok mellé kis képeket rendelhetünk, ezt például a kedvenceknél, előzményeknél és a kontaktoknál is megjeleníti
- iCallAnnounce - a kedvenc alkalmazásom, amikor bejövő hívás van, akkor magyarul bemondja a hívó nevét, vagy ha nincsen elmentve a szám, akkor a számot, és nem idegesítő gépiesen, hanem meglepően szépen magyarul, headset esetén hibátlan, nem kell előtúrni a telefont, hogy lássuk, ki az, és hogy akarunk-e vele beszélni
- Call Counter 3 - a statisztikák szerelmeseinek, kördiagram, sávdiagramban jeleníti meg a hívásadatainkat, kimenő, bejövő, időpont, név alapján szűrések beállíthatóak
- iBlacklist - feketelista alkalmazás iPhone-ra, beállítható, kitől fogadunk, vagy nem fogadunk SMS-t, hívást, MMS-t, FaceTime-ot
- MobileLog - a híváslistánk előzményeit láthatjuk, csoportosítva, külön-külön, de jóval nagyobb mennyiségben, mint amennyit gyárilag megjelenít a telefon
Üzenetkezelés:
- BiteSMS – gondolom senkinek nem kell bemutatni, a gyári SMS appnál sokkal összetettebb, testre szabhatóbb alkalmazás, réges-régen én még ezért adtam a fejemet a jailbrake-re
- Action Menu / Action menu Plus Pack – a másolás, beillesztés lehetőségeit emeli egy magasabb szintre
- aTimeTool – időzíteni tudjuk vele SMS-ek elküldését, vagy app-ok megnyitását, hasznos kis program
- iPhoneDelivery – SMS kézbesítési értesítő BiteSMS-hez, akár teljes képernyős értesítés is beállítható
- Photomail – e-mail írásakot kapunk egy „+” jelet amire kattintva képeket tudunk beilleszteni a levelünkbe
- SMS Counter 3 – a statisztikák szerelmeseinek, kördiagram, sávdiagramban jeleníti meg az SMS adatainkat, kimenő, bejövő, időpont, név alapján szűrések beállíthatóak
Rendszer:
- Data Counter – a statisztikák szerelmeseinek, napi szintre visszabontva látható az adatforgalmunk
- Gridlock – az ikonok bárhova helyezhetőek a springboardon
- Multitasking Time 2 – amikor a multitasking részt előhívjuk, oda is be lehet az órát, akku %-ot állítani
- SBsettings – úgy gondolom ezt sem kell senkinek sem bemutatni, alap alkalmazás az iPhone-on, kép látható róla
- UnlimTones – aki az Audiko.net oldalat használta már csengőhang letöltésre, annak ismerős lehet ez az alkalmazás, hiszen ez a mobilos változata, és a letöltött csengőhangot alapból beteszi a gyáriak közé
- Winterboard – ez is mindenki által ismert alkalmazás, ami a témák megjelenítéséért felelelős
- 3G Unrestrictor – szintén ismert alkalmazás, elhiteti a telefonunkkal, hogy WiFi hálózaton van, így még az App Store-ból is le lehet tölteni a 20MB-nál nagyobb file-okat, bár itt az adatforgalomra érdemes ügyelni
Nagy vonalakban ezeket szerettem volna bemutatni, amiket én használok, és tényleg csak Cydiás alkalmazás, nem pedig feltört, Installousban is elérhető app. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál köztük olyat, amit szívesen használna, és remélem, inspirál másokat is, hogy megosszák Ők is, hogy milyen programok vannak a telefonjukon…
![]()
112 hozzászólás a(z) “Vendég blogger: Cydia, én ezért szeretlek” bejegyzéshez
Írd le a véleményed!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!


























2011 szeptember 12, 08:39
Köszönöm a cikket! Nagyon tetszenek ezek az alkalmazások. Pöpec lett a telefonod. Végre egy jó leírás a cydiás progikrol. Jöhet még több is. Fabi
2011 szeptember 12, 08:59
Tök jó!
Kérdés: hogyan lehet a várost beállítani????
2011 szeptember 12, 09:05
Gratula, jó kis összeállítás!!!
Azért azt meg kell jegyezni, fizetős app is van a felsoroltakban!
2011 szeptember 12, 09:17
@izso: iFile kell hozzá, és úgy kell átállítani
tudom, hogy van benne az is, itt a lényeg az volt, hogy mennyi minden rejlik még a telefonban…
/var/stash/themes… azon belül lesz 2 lockscreen és 3 springboard, mindengyikben van egy setup mappa és azon belül egy config file, és ott átírod a saját városod kódját
@itanczos: köszi!
2011 szeptember 12, 09:32
Iphone 3G 4.2.1 hogy lehet színes újra a vodafone logó mint eddig 4.0-n? Ez a logo fix 4.2+ megoldja?
2011 szeptember 12, 09:46
Sziasztok! Gratula es koszonet, nagyon sok program kerult itt bemutatasra amik valoban hasznosak.
Szeretnem megragadni itt az alkalmat, hogy segitseget kerjek abban, hogyan tudom lementeni ill elmenteni azokat a programokat amiket a Cydia-bol vasaroltam ill toltottem le . Elore is koszonom a valaszt, ha lehet a csabajack@gmail.com -ra.
2011 szeptember 12, 09:56
@rasotamas: 3G-re nem, mert azt nem forgalmazott a magyar Voda soha. arra carrier fix kell, de itt vannak a részletek: http://szifon.com/2011/05/09/magyar-carrier-es-logofixek-frissitve-ios-4.3.3-hoz/
@csabajack: nem szükséges őket lementeni, mert ahhoz az accounthoz kapcsolja őket, amivel letöltötted, így ha később ugyanazzal az accounttal belépsz, akkor ingyen letöltheted őket ismét.
mindenesetre a letöltött deb fájlokat elvileg itt kell megtalálnod: /var/cache/apt/archives/
2011 szeptember 12, 10:34
@Jadeye: Nagyon szepen koszonom a segitseged. Abban kernem meg a segitseged, hogy a Total Commander segitsegevel a telefonba valo belepeshez milyen programot toltsek le a szamitogepre amin win7-fut ill a telefonra ? Valaszod elore is koszonom!
2011 szeptember 12, 10:35
@csabajack: a T-pot kell neked. telefonra nem kell semmi, azon már ez alapból patchelve van.
2011 szeptember 12, 10:46
@Jadeye: Koszonom!!!! Sikeresen bejutottam a telefonba! A kerdesem meg annyi lenne, hogy a nem fizetos programokat amit szinten a Cyndiabol toltottem le , azokat nemtudom elmenteni , hogy frissites eseten visszatudjam rakni oket automatikusan? A fizetos programot ok, ott megjegyzi a regisztracios nevemet es engedi tolteni ujra.
2011 szeptember 12, 10:50
@csabajack: felesleges elmenteni őket, mert azokat meg pláne bármikor le tudod tölteni ingyen. de közvetlenül a telepítésük után azokat is a /var/cache/apt/archives/ alatt találod meg teljes biztonsággal, ebben tehát nincs különbség.
2011 szeptember 12, 10:55
@Jadeye: Koszonom!!! Meg egy utolso kerdes, nekem most a iOS4.3.2 fut a telefonomon, ami kartyafuggetlen gyarilag, erdemes frissiteni 4.3.5-re , vagy semmi jelentosege ? inkabb varjam meg amig kiadjak iOS 5 vegleges versiot ?
2011 szeptember 12, 11:05
@csabajack: ha jailbreakelni is akarod, akkor ne frissítsd véletlenül sem, mert 4.3.3 felett jelenleg csak tethered jailbreak van, ami meg macerás nagyon. inkább várd meg, mire lesz iOS5, és mire lesz arra is rendes, untethered jailbreak.
2011 szeptember 12, 11:10
Nagyon szepen koszonom a segitsegedet es tovabbi szep napot kivanok!!
2011 szeptember 12, 11:11
jó téma jó téma én is megtaláltam régebben
tetszett is cska nagyon merítette az aksit :S bele se merek gondolni h azokkal az addonokkal amikkel te hazsnálod most a szifont meddig bírhatja az akud? :S Neem azért kell a 2 nap:) Én most a Revi DX témát használom HTML fileok nélkül így is 200 mega a téma de nem meríti az aksit.
jah meg ez a hívó felolvasós cucc nagyon üt
köszi a tippet
2011 szeptember 12, 11:21
@Jadeye: Fel van téve a “Vodafone Carrier Fix 3G 4.2.1.1 ” “MAgyar Vodafone beállítások (MMS/tethering/mobilnet) és callfwd javítás, a 4.2.1-es firmware-re. Csak 3G-hez!…” És semmi. Gondolom ez az ami kell, mást nem találok, illetve az unstable repo tök üres, hiába telepítem újra.
2011 szeptember 12, 11:25
@rasotamas: Ja, közben olvastam végig a kommenteket, hogy prints is ugyanígy járt.
2011 szeptember 12, 11:26
@rasotamas: mert nem az unstable repo-ban van, hanem a stable-ben. a linkelt cikkben meg megtalálsz minden szükséges infót, hogy melyik csomag kell, és az hol is van.
szedd le ezt a csomagot, reboot, majd utána tedd fel a másikat, ami a cikkben is írva van, és úgy mennie kell. teszteltük több készüléken is, akinél nem megy, ott nála kell legyen a hiba.
2011 szeptember 12, 11:32
@Jadeye: Lehet én vagyok a hülye, de a leírás alapján úgy értelmezem, hogy CSAK ez az egy csomag kell, ami már fent van, a logo fix csak 3gs-hez illetve 4-hez kell
2011 szeptember 12, 11:33
@rasotamas: Vodafon HU carrier nevezetű csak 4.1-hez van.
2011 szeptember 12, 11:38
@rasotamas: igen, a Vodafone Carrier Fix 3G (v. 4.2.1.1) kell neked. de szedd le, reboot, tedd fel újra, reboot, és szükséges lehet egy reset network settings is, bár anélkül is mennie kellene.
(az előbbi leírásod alapján azt hittem, hogy még az unstable repo-ból való van fent)
2011 szeptember 12, 11:58
A nem cydias appokat is megosztanád velünk? Ha már a buherafaktor ilyen magas, legyen teljes a lista!
2011 szeptember 12, 12:01
mi lesz ha megjelenik az iOS5?
2011 szeptember 12, 12:04
A JADE HD -ben hol lehet atallitani az idojarast es a datumokat magyar nyelvre ?
2011 szeptember 12, 12:18
@szetib: háát, ha este lesz energiám, akkor megcsinálhatom azt is, ha van rá igény…
@csabajack: ahol a várost állítod át, ott van a teljes program is, és azon belül az angol szavakat kell magyarra átírni! igény esetén át tudom küldeni mailben a módosított file-okat, de előbb próbáld meg átírni!
2011 szeptember 12, 12:29
érdekes, hogy van aki inkább 36szor nyomkodja a telefonját, hogy eljusson egy hívásig, vagy üzenetírásig, én szeretem, ha ez a szám közelít a 0-hoz
2011 szeptember 12, 13:05
@onderon: ezzel nem értek egyet, de ezért vagyunk különbözőek, nekem az fontosabb, hogy mindent 1 oldalon megtaláljak, és az, hogy hívásnál és SMS-nél 1-1 érintéssel több, az nem lassítja a folyamatot…
2011 szeptember 12, 13:24
@szlaszlo: Koszonom ,a varost megtalaltam a yahoo cod szerint, de ha a monday-t atirom hetfore , akkor a kovetkezo ujrainditaskor nem talal semmit
2011 szeptember 12, 13:36
@csabajack: nincs benne olyan, hogy “monday” csak a rövidítések, hogy “sun” , “mon” , stb… ilyet kell találnod és utána vannak a hónapok, ott kell átírni, bár én ezt T-Pot-al csináltam, ott elmentette, majd respring és működött…
2011 szeptember 12, 13:51
szlaszlo: Jó a cikk, köszönjük! Azt meg tudod mondani hogyan csináltad, hogy az iCallAnnounce magyarul mondja be a hívó nevét? Én bárhogyan állítom (translate to English vagy anélkül), mindig gépies hangon makog és angolul próbálja kiejteni. Semmi mást nem sikerült előcsalnom belőle.
2011 szeptember 12, 14:18
Ok, megvagyok , koszi !
2011 szeptember 12, 14:33
itt az iTunes beta 8
2011 szeptember 12, 14:34
@lambdacore: maga a telefonod nem angolra van állítva?
2011 szeptember 12, 14:42
Na az ilyen cikkeket tudom értékelni… Végre megint egy pár használható fejlesztés kiválogatva és nem 1 gedva program reklamálása.
2011 szeptember 12, 14:55
Sziasztok!
Lassan két hete írtam nektek egy emailt, de nem kaptam rá választ, így elküldtem hétvégén még egyszer, de idáig nem volt reakció. Meg tudnátok nézni a spam foldert esetleg? Erről az emailről írtam, amiről most be vagyok jelentkezve. Szerintem az ötlet amit írtam megérne egy átgondolást.
Előre is köszi a választ!
2011 szeptember 12, 15:39
@szlaszlo: nem rosszból írtam én sem, csak tényleg érdekes
2011 szeptember 12, 15:43
1 kérdés, icallannounce jól működik már? egy időben használtam, de sokszor lefagyott tőle a telefon, főleg akkor, ha valaki csak rövidet csörgött rám.
2011 szeptember 12, 16:08
Gratula a cikkhez!
2011 szeptember 12, 16:31
sziasztok esetleg meg tudná nekem mondani valaki annak a programnak a nevét amivel ha lapozok a springboardon megy arréb a háttérkép is ? előre is köszi !
2011 szeptember 12, 17:10
@onderon: az ismeretségi körömben senkinek sem fagy, akinek feltettük
2011 szeptember 12, 17:58
@szlaszlo:
Szia! Hogy állítottad be hogy magyarul vannak a kiírások? Napok stb…?
2011 szeptember 12, 18:01
@szlaszlo:
Esetleg emilben el tudnád küldeni a modosított részeket?
Köszi!
nagybalazs1975@gmail.com
2011 szeptember 12, 18:07
@nagyB: 4. , 25. és 29. hozzászólást olvasd vissza
2011 szeptember 12, 18:18
Szia!
e-mailba el tudnád küldeni a komplett beállítást.
Köszönöm.
2011 szeptember 12, 18:21
@szlaszlo:
Még régebben (amikor megjelent) már próbáltam az iFile-al átírni, de az ékezeteket sem akarta rendesen megjeleníteni és valahogy nem tudtam mindent átírni! Ha átküldenéd nagyon megköszönném. A városkód az nem kell, a mozgó felhők, hőlégballon stb.. sem, ezek megvannak! köszi előre is!
2011 szeptember 12, 18:24
@nagyB: 2 külön dologról beszéltünk, Neked a kereső oldalamról kéne a HTC design-os óra?
2011 szeptember 12, 18:34
Na, ez egy fasza post! Igaz, én nem szeretem így agyonpimpelni a telefonomat, de csomó hasznos és érdekes appot találtam a felsorolásban!!
2011 szeptember 12, 18:37
Ja, egy kérdés. Ezek mindegyike ingyenes, vagy vannak köztük fizetősek is? Anno a callcleart használtam, de aztán egy frissítés után fizetni kellett (volna) érte…
2011 szeptember 12, 18:46
@Before: minden csak repo kérdése
,de amúgy igen, jópár ezek közül fizetős alapból…
2011 szeptember 12, 18:49
Sziasztok!!! Én tudom hogy béna vagyok, de Budapest zip kódját sem akarja elfogadni…egyáltalán 0002 a kódja ???
2011 szeptember 12, 18:53
@csunya: HTC-nél vagy a JADE-nál? Mert a HTC-nél az, de a JADE-nál 804365…
2011 szeptember 12, 18:57
Jade érdekel igen…;))))) Köszönöm a gyors választ megyek és meg is nézem….
2011 szeptember 12, 18:57
@szlaszlo:
Nem, a htc widget-es magyarítás!
2011 szeptember 12, 19:01
@szlaszlo:
Vagyis igen, Htc!
2011 szeptember 12, 19:04
Köszömöm mégegyszer sikerült;)))))
2011 szeptember 12, 19:16
@nagyB: azt csak otthonról tudnám elküldeni legkorábban holnap…
2011 szeptember 12, 19:39
Hát ilyen ocsmány témát is régen láttam …
Szerintem a sima home screen sokkal szebb mint egy ilyen buherált valami.
na de ti tudjátok
2011 szeptember 12, 19:41
@szlaszlo:
Okász!
Köszi!
2011 szeptember 12, 19:49
sziasztok esetleg meg tudná nekem mondani valaki annak a programnak a nevét amivel ha lapozok a springboardon megy arréb a háttérkép is ? előre is köszi !.
2011 szeptember 12, 19:51
Köszönöm a cikket, nagyon hasznos.
Csak biztatni tudlak titeket, amit régebben írtam kritikát felétek, most látom, hogy jó úton kezdtek el haladni!
Csak így tovább!
2011 szeptember 12, 20:29
@szlaszlo: de igen. Ez probléma? Gondolom magyar nyelv esetén ezek szerint működne. Angol szoftver nyelvnél meg lehet valahogy csinálni? Én nem szeretem a magyar nyelvű szoftvereket, világ életemben angolt használtam és azt szoktam meg.
2011 szeptember 12, 21:54
@lambdacore: úgy tudom a lokalizációd szerinti nyelven olvassa fel, alternatívát nem tudok rá…
2011 szeptember 12, 23:14
@itanczos: kétlem hogy ha ezeket a repokat amiket itt (http://jaxov.com/2011/02/top-10-cydia-sources-of-2011/) leírnak, mindegyiket felteszed akkor lenne olyan amit ne találnál meg ingyen
2011 szeptember 13, 02:01
akinek tetszik így az iphone, az vegyen inkább htc-t
2011 szeptember 13, 09:21
ez konkrétan egy hányadék
2011 szeptember 13, 10:07
3G , 4.1 : iCallAnnounce nem működik , akárhogy is állítom be , nem mond semmit . Valaki próbálta esetleg ezen a koniguráción ?
2011 szeptember 13, 10:47
@Laca69: ugyanezen a konfigon nekem se mukkam meg :/
2011 szeptember 13, 11:15
@Laca69: Amikor kiválasztottad az iCallAnnounce-t a Cydia-ban, a leírása elején piros szöveggel emeli ki, hogy 3G-n nem működik!
2011 szeptember 13, 11:57
@lambdacore: Uhhh es tényleg:O
2011 szeptember 13, 12:36
@szlaszlo:
Szia!
Bocs ha erőszakos vagyok, de remélem nem felejtetted el az emilt!!
Köszi!
2011 szeptember 13, 18:00
Nem teljesen tartozik ide… De nem igazán tudom élvezni a bemutatottakat.. Touch Gen.4 v4.3.1 állandóan átmegy “Safe Mode”-ba… Mit lehet vele csinálni tudja valaki? Help!!!!
Köszi
2011 szeptember 13, 20:14
Tényleg ennyire vidéki vagy!!!!???? Szépen magyarul ejti ki a nevet????? Igaz De azt is szépen magyarul ejti ki előtte ,hogy CALLING!!!!!!! Bár lehet ,hogy ez téged nem zavar!
2011 szeptember 13, 22:57
Kedves Mkr: szerintem ne menjünk bele, hogy ki hol él, mert nem hinném, hogy ez olyan lényeges lenne… Amúgy budapesti vagyok, és az szerintem elgondolkodtató, hogy miért nem tudod értelmezni a leírtakat, és ami még fontosabb, hogy az általad negatív minősítéssel megáldott vidéki lakosok (hozzátenném az ország 90%-a) is tudnak helyesen fogalmazni: “Igaz De azt is szépen magyarul ejti ki előtte ,hogy CALLING!!!!!!!”
Erre csak annyit mondanék, hogy nem előtte, hanem utána, és nem calling, hanem egészen pontosan IS CALLING, amit mond, de erről senki nem beszélt, csak a nevek kiejtéséről. Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszésedet, és emiatt egyből csak leminősíteni és támadni tudod a másikat, és ezzel az ország lakosságának nagy részét is. Reagálnod nem kell erre, vagy, ha leküzdhetetlen vágyat éreznél rá, akkor azt vedd számításba előtte, hogy én 1000%, hogy nem fogok ezzel kapcsolatban további eszmecserébe belemenni Veled!
További SZEBB estét!
2011 szeptember 14, 11:46
Abban kérnék segítséget, hogy a iCallAnnounce-t melyik repoból kell letölteni a Cydiaból, mert amit nekem feldob onnan nem tudom. Fizetős? Lehet valami trükkje? i4, 4.3.3 konfiguráció. Help, please!
2011 szeptember 14, 12:21
@vakbottyan: elvileg fizetős, de minden repo kérdése, ötletet nem fogok adni, annyit segítek, hogy olvasd el a 63. hozzászólást.
2011 szeptember 14, 13:21
Hali!
Egy kérdésem lenne. Felül az óra mellett az a kis boríték gondolom az olvasatlan emaileket jelzi. Azt mivel tudom elővarázsolni?
2011 szeptember 14, 13:40
@szlaszlo: Mivel vakon vagyok ezekben a témákban, így ez nem volt segítség. Sajnos:((
2011 szeptember 14, 18:24
@szlaszlo:
Szia!
Nem akarod vagy csak ekfelejtetted elküldeni az emailt? A HTC-s magyarítással japcsolatban.
Köszi!
2011 szeptember 14, 19:55
csak két észrevétel: MobileLog nem támogatja a 4.3 és afeletti ios-t. úgy vettem észre működik, de például kilép (és ennél fogva nem működik) amikor a gyári híváslista helyére akarnánk betenni. nekem ez lett volna a lényeg, így le is szedtem.
aTimeTool pedig lényegében felesleges, hiszen a BiteSMS is tud időzítetten sms-t küldeni.
2011 szeptember 14, 20:24
@onderon: MobileLog nekem 4.3.3 alatt hibátlanul működik, lehet egy régebbi változattal próbálkoztál…
Viszont BiteSMS-ben hol és hogyan lehet időzített SMS-t létrehozni?
@nagyB: nem felejtettem el, de nem tudom a mail címedet…
2011 szeptember 15, 10:39
@Jadeye: Legyszives segits nekem a iPhoneDelivery -t amit a BITE SMS melle kellene letoltenem , azt egyszeruen nem talalom sehol….mit csinalok rosszul ???
2011 szeptember 15, 11:45
Na én ilyenre tudtam megcsinálni, akinek kell segítség, keressen meg nyugodtan.
http://db.tt/JBNWuGC
boszigaborkukacgmailpontcom
2011 szeptember 15, 13:21
@szlaszlo: 4.0-t raktam fel, van újabb? nálam csak a gyári híváslista mobilelogos lecserélése nem ment. csak nekem ez lett voln a lényege. külön nem akarnám megnyitni csak a híváslistáért, de úgy jó lenne, ha lecserélné a gyárit.
bitesms-nél amikor írod az sms-t,baloldalt + gomb és ott az óra ikon az időzítés.
2011 szeptember 15, 16:59
@onderon: 4.0 van fent nekem is, próbáld meg a http://www.sinfuliphonerepo.hu repoból, jobb ötlettem nincsen
BiteSMS-nél erre soha nem jöttem volna rá, 1000 köszi!
2011 szeptember 15, 20:44
Hallóka! Király ez az írás! Érdekelne engem is a magyarítás a a JADE HD-hez.! Ha lehet küld már át.
e-mail: farkas.csaba74@freemail.hu
2011 szeptember 15, 21:56
@Csabesz: ott csak át kell írnod a napokat, a HTC-re mondtam, hogy át tudtam volna küldeni, azt én is kaptam, az komolyabban módosítva lett, a JADE nagyon alap, azt mindenki át tudja írni (7 napot és 12 hónapot kell benne magyarosítani, ergo 12 szó…)
2011 szeptember 15, 22:51
@szlaszlo: onnan néztem én is, továbbra is kilép ha felüliratom vele a gyári híváslistát és rányomok
2011 szeptember 17, 08:26
Miképpen lehet beállítani azt , hogy az iCallannounce hangosan mondja be a szöveget? Minden hangerő max-on még sem lehet hallani.
Jade HD magyarosítást elküldenétek a vakbottyan@gmail.com-ra? Előre is köszönöm.
2011 szeptember 17, 21:38
Helló! Valaki megtudná nekem adni a JADE-hoz Kisvárda vagy Nyíregyháza időjárás kódját. Előre is köszi.
2011 szeptember 17, 21:55
@Csabesz: 12892 ha minden igaz
2011 szeptember 17, 22:06
@Csabesz: vagy még http://www.edg3.co.uk/snippets/weather-location-codes/hungary/
2011 szeptember 17, 22:36
@szlaszlo: Ahol a városkódot átírtam nincsenek naptári napok. Akkor hol kell módosítani? A Jade HD magyarosítással együtt elküldenétek a vakbottyan@gmail.com-ra? Előre is köszönöm.
Meg van a megfejtés a kimondási hangerő problémára.. Ha az iPod hangerő maximumon van príma az egész.
2011 szeptember 18, 12:05
A Data Counter-ben van lehetőség kivételek megadására mondjuk IP alapján? Vagy van olyan adatmérő amiben ez lehetséges? A TV-nézés nem számít bele a havi adatforgalomba, de a Data Counter számolja.
2011 szeptember 18, 12:13
@cia: Ez nem jó. Blackmore időjárásának a kódja.
2011 szeptember 19, 15:57
Ezt a Camera Lock-ot én is feltettem, nagyon hasznos, azonban van is két észrevételem:
- nekem jelkódzárral van ellátva a telefonom, de úgy van beállítva a program, hogy a kamera indításakor azt ne kérje (nyilván, mert az a funkciója, hogy minél gyorsabban elinduljon). A kamera bezárásakor egy pillanatra látszódik a menü, majd vissza is zárja a billentyűzetet, ilyenkor ha rögtön fel is oldjuk a telefont, nem fog kódot kérni, rögtön a főképernyőre jutunk. Nyilván erre most nem fog rögtön rájönni senki, de biztonsági szempontból mégsem a legjobb.
- ha zenét hallgatunk, és kétszer megnyomjuk a home gonbot, ugye az óra alatt megjelenik egy ipod gyorsvezérlő, tudunk számot léptetni, hangerőt növelni, stb. Ilyenkor azonban a kamera ikon is eltűnik, s addig nem jelenik újra meg, amíg a dupla home gombbal be nem zártuk ezt az ipod gyorsvezérlőt. Vagyis nem elég, ha csak a telefon tetején lévő gombbal lezárjuk újra a telefont, ugyanis akkor legközelebb sem lesz ott a kamera ikonja.
Más. Ezek között nem volt, de baromira érdekelne egy olyan App., ami a 3G-s forgalmamat tiltaná le az elért (nálam) 100 Mb. után. Az lenne a legjobb, ha tök egyszerű, letisztult lenne, esetleg más funkciója nem is lenne. Meg tudnám adni, mikor van a számlazárásom és akkor újra feloldaná a 3G-s Data forgalmat automatikusan. Létezik ilyen?
Üdv
2011 szeptember 20, 13:52
Jade HD magyarosítást elküldenétek a leslie2@freemail -re? Előre is köszönöm.
2011 szeptember 20, 19:49
Jade HD magyarosítást elküldenétek a leslie2@freemail -re? Előre is köszönöm!!!
2011 szeptember 28, 21:04
A Notifier+ alkalmazásnál arra van lehetőség, h lezárt telónál jelkódzár mellett ha az adott esemény ikonjára kattintok akk behozza az adott appot feloldás nélkül?
2011 szeptember 30, 21:08
@szlaszlo: László! Kérnék egy kis segítséget. Feltettem a JADE-HD-t ,és próbálnám Magyarítani a tartalmat de nem boldogulok vele. Megtalálom a setup fájlt (config js ) ,szerkeszteném,de csak ilyen rövid felsorolás van benne. Nincsenek meg a napok ,hónapok,stb ezt látom benne : // Configuration here ! //
// jade HD by Dacal
// For weather code, go to http://weather.yahoo.com/ and search for your city. The correct zip code is in the URL (only numbers)
var ampm = true; // Set to true for 12h format
var locale = 0012; // Yahoo Weather
var tempUnit = “c”; // f for fahrenheit
var updateInterval = 20; // in minutes
var lang = “en”; // (fr) for french, (de) for german, (en) or anything else for english.
var WeekStartMonday = false; // false for week start on sunday
var SecDisplay = true; // true to display seconds – battery eater !
var SunsetSunrise = true; // true to display sunset and sunrise time
var TimeWidget = true;
var GMT = 0; // Adjust the hour of sunset and sunrise only if YahooWeather don’t report correctly summer time
Ennyim van de ezzel nem tudok mit kezdeni? Tudsz segíteni? Köszi,üdv Zoli
2011 október 22, 21:01
Sziasztok .
ezt a cydiát vagy mit honnan tudom le szedni ?
2011 október 22, 21:03
@stephenx001: http://szifon.com/2011/09/29/gyakori-kerdesek-mi-az-a-cydia-es-hogyan-kell-hasznalni/
2011 október 22, 21:10
köszönöm ez nekem még nem megy sajnos.
2011 október 22, 21:12
Akkor ezért nem megy nekem semmi a gépemen ??? tettem fel free cuccokat és semmi sem indul el pedig az app storból vannak letöltve ????
2011 október 23, 12:15
valakinek valami ötlete van ??? ha eredeti progit töltök a telóra mért nem működnek ? gyári t-mobilos szűz készülék.
2011 október 23, 12:28
@stephenx001: nem is érteni a kérdésedet. mi az, hogy nem mennek? feltelepíti őket egyáltalán a készülékre?
2011 október 23, 14:16
@Jadeye:
inditásnál fel villannak mintha menne de nem történik semmi.
2011 október 23, 14:19
@stephenx001: és ha a készüléken telepíted őket az App Store-ból? és restore volt már?
2011 október 23, 14:23
restore ??? nem volt és igen az app storból le szedtem és telepitettem és semmi
2011 november 16, 15:50
@szlaszlo: hello!
el tudod nekem küldeni a magyarosítását?
2011 november 16, 16:30
iOS5 alatt működik a Lockscreen Clock Hide?? mert nekem össze omlik tőle a rendszer? vagy tudtok helyette más programot?
2012 április 21, 09:30
Szerintem,aki ilyet szeretne vegyen fos android-os telót.
2012 április 21, 09:32
Szerintem,aki ilyet szeretne vegyen sz@r android-os telót.