fbpx Skip to content

Itt az Apple Store 2.0

Múlt héten többen találgattak, vajon mi lesz a hétvégére beharangozott nagy durranás. Vasárnapra kiderült, hogy az Apple a 10 éves Apple Store-t fejlesztette tovább, a projekt 2.0-s fázisba lépett.

De mit is jelent ez? A boltokból eltűntek a papíros “kijelzők” és termékleírások, helyüket iPad-ek vették át. A készülékeken egy speciális szoftver fut (például a Home gomb deaktiválásra került), melyben információkat lehet kinyerni a kapható készülékekről, össze lehet hasonlítani két terméket, egy gomb megnyomásával pedig éppen szabad eladót hívhatunk oda.

A funkció főleg nagy forgalmú Apple Store-okban hasznos. Mivel Magyarországon nincs Apple Store, ezért kíváncsi leszek, vajon a Premium Resellerek bevezetik-e ezt a fajta információs táblát.

Jön a 64 GB-os iPhone 4?

Mivel csúszik a következő generációs iPhone bemutatása, ezért időnként felröppennek hírek az iPhone 4 tárolókapacitásának növeléséről. Most az amerikai Verizon egyik kiskereskedőjének belső levelezésében jelent meg a fehér 32 és 64 GB-os iPhone 4.

Persze lehet, hogy az egész csak sajtóhiba és nem lesz belőle semmi. Pedig az iPad-ből van 64 GB-os modell…

Google Maps mobil Safarin keresztül

Ugyan iPhone-ra létezik külön Google Maps alkalmazás, de a cég lehetővé tette, hogy a program mobilböngészőn keresztül is elérhető legyen. Safariba be kell írni a http://maps.google.com/ címet és a GPS engedélyezése után rövid időn belül behozza a térképet az aktuális pozícióval.

Az Apple korábban felvásárolt egy térképes céget és dolgozik saját megoldásán. Összeesküvés elmélet szerint többek között a két cég között megromlott kapcsolat miatt is ez váltja fel a Google Maps-et, a Google pedig készül az új korszakra.

Ti mit gondoltok?

Hajlított lesz az iPhone 5 kijelzője?

Az egyik iPod nano-t hajlított kijelzővel árulták, de nem aratott osztatlan sikert. Mobiltelefonok közül először a Nexus S próbálkozott hasonlóval. A kínai Digitimes szerint az iPhone 5 lesz a következő telefon, mely ilyen kijelzővel jelenik meg. Ez ugyan ellentmond azoknak a híreknek, miszerint az új iPhone külsőre megegyezik majd a jelenlegivel, de a cikk beszállítókra hivatkozik: a gyártók a magas beruházási költség miatt nem mernek gépekbe invesztálni, ezért az Apple vett 200-300 üvegvágó gépet. A gyártók csak akkor helyezik ezeket üzembe, ha a termelés felfut, elér egy bizonyos szintet.

Elsőre biztosan idegenül hatna a görbe kijelző. Valószínűleg másodjára is, főleg játékoknál lenne szokatlan. Remélem az Apple nem lépi ezt meg, Jonatan Ive-nak helyén van az esze.

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. Kár lenne el*aszni a google maps-et mert ennél csak rosszabb lehet, inkább a safarit fejlesztenék mert olyan csiga az egész hogy az ember hamar megunja rajta a netezést! Éppen ma találtam egy jobb böngészőt Atomic néven.

  2. @mada: Nem tudom nekem egyáltalán nem lassú a Safari az iPhone 4-en. Lehet 3G-n már meguntam volna, de ott minden lassú.

  3. Ha tényleg sokat csúszik az iPhone 5 az gond lesz… mire kijön addigra már azt is kitalálják hogy összehajtogatós lesz az iphone és akkora lesz mint egy gyufásdoboz, de ha széthajtod akkora mint egy TV…

  4. Mada: most frissült a Safari motorja a 4.3-ban 😀 hála a Nitro JavaScript-nek gyorsabban hozza be az oldalakat. Mondjuk nyílván iPhone 4-nél gyorsabb az egész.

  5. Angry birds eredmény hirdetés mikor lesz ?:)

  6. Sziasztok! OFF: Milyen programmal tudnék létrehozni az otthoni Wi-Fi-n egy megosztó hálót? Pontosan amit csinálni akarok az az, hogy egy Apple TV-re az adatokat Streamelem gépről! Az iTunes Home Sharing megoldással kíméljetek légyszi, mert tört gépre lesz a dolog 🙂 Köszi: Andris

  7. Kell nekem egy példány ebből a spéci szoftverből!!! 😀

  8. @Bandi995: no és? miért számítana itt, hogy tört vagy nem? semmit nem számít, max ha nem a legújabb iOS van rajta, vagy legalábbis nem az, ami az AirPlay-t támogatja. semmi más szempontból nem számít.

  9. Már régesrég működik a mobilSafariban a google maps. Én egy darabig azt használtam a rendes helyett is, mert abban volt Latitude támogatás, a rendesben nincs. (mióta van Latitude app, azóta ugye nem kell, ezért álltam vissza).

    Ellenben a legnagyobb újítása a böngészős mapnak az az, hogy kattintható már végre a poi (legalábbis a bkvmegállók tuti)


Add a Comment