53
márc 15

iPad 2 feltörve, iOS 4.3 untethered hamarosan

4.3, untethered (Jadeye)

iPad 2: jailbreakelve

Alig pár nappal az iPad 2 megjelenése után már jött is az első hír, hogy feltörték. Mivel azonban a limera1n exploitot az Apple bezárta, és új iBoot is van az új készülékben, így kellett találni egy másik módot az egészhez. comex másfél nap alatt szerencsésen talált más módot. A részletekről még nem lehet sokat tudni, így természetesen arról sem, hogy mikor lesz ebből kiadásra szánt változat.

Azt nem lehet tudni, hogy az iPad 2 jailbreakje tethered (tehát minden újraindításkor gépre kell dugni), vagy untethetered (amikor nem szükséges gépre dugni). Mindenesetre az bíztató, hogy ilyen gyorsan találtak rá használható hibát, ami lehetővé teszi a jailbreaket.

Közben az iPad 2 minden üzletben elfogyott, az online megrendelések esetén először 2-3 hétre, aztán 3-4-re, ma pedig már 4-5 hétre emelkedett a szállítási ideje. Ez azt jelenti, hogy ha ma rendelnél Amerikában iPad 2-t, azt leghamarabb 4 hét múlva kapnád meg (de inkább közelítene az 5 héthez). Így viszont a március 25-i itthoni launch is egyre kérdésesebbé válik. Persze ezzel kapcsolatban még semmi sem biztos.

iOS 4.3 untethered jailbreak: hamarosan

Stefan Esser (iOn1c) mutatta be korábban az általa fejlesztett untethered jailbreaket a 4.3-hoz. Ennek kiadását két dolog nehezíti meg. Az egyik, hogy korábbi kernel-patcheket alkalmazott az untetherhez, ami miatt lelassult az adott eszköz. Most ezek javításán dolgozik, és ha minden jól megy, akkor még következő hétvége előtt ki fogja adni, nem vár semmiféle 4.3.1-re sem.

I am pretty sure that the untether will be released before the next weekend. I was using older kernel patches that caused lagging on the jailbroken device. I will change that and then port it to the other devices and release.

Biztos vagyok benne, hogy az untethered még jövő hétvége előtt kiadásra kerül. Régi kernelhez való patcheket használtam, ami viszont időnként belassította a jailbreakelt eszközt. Ezeket megváltoztatom, portolom a többi készülékre is, és már mehet is kiadásra.

A másik nehézség a 4.3-ban bemutatkozó ASLR technológia, ami miatt például a MobileSubstrate sem működik egyelőre. Így akik függetlenítenének, vagy bármi mást használnának, ami MobileSubstrate-ot igényel (például SBSettings, Winterboard, Intelliscreen), azok nem fognak működni. Így első számú szempont, hogy a MobileSubstrate működjön.

I guess most people require Mobile Substrate to work and AFAIK it does not work due to ASLR. It would be a waste if Apple kills an untethered jailbreak before Mobile Substrate works. That said I will release the jailbreak when a) there is no other untether by the time I am finished b) if MobileSubstrate works.

Úgy gondolom, a legtöbb embernek szükséges a MobileSubstrate, ami viszont tudomásom szerint nem működik jelenleg az ASLR miatt. Pazarlás lenne kiadni úgy, hogy az Apple javíthassa az untethered jailbreaket, miközben nem működne a MobileSubstrate. Ez azt jelenti, hogy kiadom a jailbreaket, ha a) nem lesz más untethered addig, mire én elkészülök; b) működni fog a MobileSubstrate.

Kíváncsiak leszünk, hogy vajon comex vagy iOn1c megoldása fog-e megjelenni hamarabb, és hogy ennek tetejébe mikor ad ki az Apple esetleg még egy 4.3.1-et is. Mindenesetre érdekes hét várható ilyen téren, az biztos.

Tetszett? Oszd meg másokkal is:

53 hozzászólás a(z) “iPad 2 feltörve, iOS 4.3 untethered hamarosan” bejegyzéshez

  1. H2CO3 írta:

    Szeritem untethered lesz, mivel ilyen hamar nagyon nehéz bootrom exploitot találni (egyébként @comexet ismerve szinte 100%, hogy userland megoldást választ…)

    VálaszVálasz
  2. norbesz74 írta:

    Köszönjük.:)

    VálaszVálasz
  3. dnp írta:

    Ebbol se lesz semmi, nem kell itten nagyon beleelni magatokat :) Majd jon a kovetkezo post, hogy kuvvajo meg minden, mukodik a cucc, meg az ndk turmixgepet is unlockolja, de nem adjuk ki mert megvarjuk a 6.22-es DOS kiadasat… :)

    VálaszVálasz
  4. ptodic írta:

    Kijott a 6.22-es DOS. (Version 6.22 (Retail) – New DRVSPACE compression.) Akkor mar csak percek kerdese az untethered jailbreak :)
    http://en.wikipedia.org/wiki/MS-DOS

    VálaszVálasz
  5. Z.Ádám írta:

    @ptodic: XDDDDDD :D

    VálaszVálasz
  6. Methos írta:

    És a comex féle megoldás az első generációs iPad-re is megoldás? Mert a cikkből nem jön le nekem egyértelműen, hogy kizárólag a második generációra érvényes-e. :)

    VálaszVálasz
  7. pr94 írta:

    Hiába van meg a JB, úgyis megvárják a 4.3.1–et, amit Isten tudja, mikor adnak ki… Bár hamarosan, a pwn2own versenyen tapasztalt Safari hiba miatt csak kiadják…

    VálaszVálasz
  8. H2CO3 írta:

    Dnp, Ptodic: ha ez nektek nem jó, és még mindig nem vagytok képesek felfogni, hogy miért várnak a JB kiadásával, akkor csináljatok magatoknak.

    VálaszVálasz
  9. beencee8 írta:

    Sziasztok,
    bocsi az offért de nem tudtok valami módot hogy rendesen menjen az iMovie 3GS-en? Köszi

    VálaszVálasz
  10. kriszpowa írta:

    szerintem örüljünk hogy van, aki megoldja helyettünk, és nem kritizálni kéne őket mert nem tudnak pontos dátumot mondani, stb…ez nem feltétlenül az ide kommentezőknek szól, csak úgy általánosságban ezt látom hogy mindenki alap dolognak tartja hogy van pár ember aki helyettünk megcsinál mindent, és ha nem azonnal, akkor jár a száj…

    VálaszVálasz
  11. németh bálint írta:

    @kriszpowa: Ez így mind jó amit leírtál csak az nem igaz benne hogy nem azért rinyálunk mert nem adják ki időben hanem mert mondanak egy időpontot és nem tartják be pl hogy karácsonyra kész az untethed aztán egy hónap után adták ki + meg bénáznak itt a függetlenítéssel

    VálaszVálasz
  12. itanczos írta:

    Szerintem ezek a nagy koponyák nem azért csinálják, hogy mi örüljünk, hanem szakmai kihívást látnak benne és nem utolsó sorban sikerélmény nekik!!!
    Aztán jön a mi megelégedettségünk! :)

    VálaszVálasz
  13. airness23 írta:

    egy példával érzékeltetném, h mi is a baja pontosan a legtöbb JB-re, függetlenítésre váró iTulajnak:
    nyáron a Miami Heat bevásárolt a jó játékosokból, és úgy ígértek rekorddöntögetést, zsinórban 5 bajnoki címet, stb, hogy még pályára sem léptek. Így a szurkolók elvárása érthetően magas lett. És most mindenki arról beszél, h nem lenne itt semmi gond az eredménnyel, ha nem csinálnak korábban segget a szájukból.

    Szóval köszönettel gondolok én is azokra a hackerekre, akik használhatóvá tették az iPhone-omat, de ma már új nap van, új kihívásokkal. Miért jár a szájuk, ha nem tartják be amit mondanak?
    van némi délamerikai szappanopera íze a dolognak. mindig várjuk a következő részt, mert az érdeklődést felkeltik, aztán a következő részben sem történik semmi. illetve újabb ingerkeltés lesz. :)

    VálaszVálasz
  14. H2CO3 írta:

    @itanczos: részben igazad van: nekik is hobbi, de ha csak ezért csinálnák, akkor lenne nekünk igazán nagy cumi, mert akkor eszük ágában nem lenne kiadni. Ezek az emberek ténylegesen hisznek a “jó ügyben”: nyíltságban, szabad szoftverben stb. Nagyon nagy tisztelet nekik!

    (akik pedig magánvélemény nyilvánítására használják a piros/zöld gombocskákat, azoknak mondanám: nem arra való, hanem az offtopic jellegre való szavazáshoz…)

    VálaszVálasz
  15. dnp írta:

    @H2CO3:
    Nekem tokmind1 lesz-e egyaltalan JB ra. iPadon egy mappaban elfernek a warez cuccok, amiket szemrebbenes nelkul legyalulok. Amugy is tonkrevagta a gamecenteremet a 4.2 JB. Nem fuggok tole mint az itt rinyalok 99%-a. Perpill 81 legal app van fent, amiket megvettem. Ez a lenyeg.

    VálaszVálasz
  16. H2CO3 írta:

    @dnp: ja, ez teljesen igaz (bár a JB lényege nem a warez, de attól függetlenül sokak arra használják).

    VálaszVálasz
  17. Roorszag írta:

    Nem egészen idevágó kérdés, de nem lehet hogy a 06.15 basebanddal azért nem működik a gps mert rossz ipad ipwsból frissitette a basebandot a redsn0w? csak mert ugye nem mindegyik ipadban van gps… csak a 3G-s verzióban van gps

    VálaszVálasz
  18. Jadeye írta:

    @Roorszag: ez igaz, de az említett 06.15-ös baseband is csak a 3G-s iPad-ben van az iPad-ek közül. ;)

    VálaszVálasz
  19. kereknagy írta:

    Bocs az offért…
    Van egy 2g ipodom 4.2.1 es OS-sel greenp0isonnel lett windowson jailbreakelve. Eleinte minden szuperált de egyszer csak megkettyent…. A musicbol is eltunt a hang opcio ha nincs bedugva a fules. Amint bedugom megjelenik a hang”sáv” es lehet allitgatni a hangot ha kihuzom eltunik a csik is. Beallitasoknal probaltam a minimum hangerot maxra huzni de nem mentem vele semmire mert néma az egesz tovabbra is. Valaki hasonlo problemaval? Koszi. Segitsegt elore is.

    VálaszVálasz
  20. pr94 írta:

    Nem tudja valaki, hogy az iPad 2 3G-ben milyen BaseBand van?

    VálaszVálasz
  21. Jadeye írta:

    @pr94: a chip típusa az iPhoneWiki szerint ugyanaz, mint az iPhone 4 basebandje, tehát X-Gold 618. így a verziója is valószínűleg egyezik az iPad 1 basebandjével, ami 4.3 esetén 07.11.00

    VálaszVálasz
  22. Jadeye írta:

    @kereknagy: valószínűleg beragadt a bedugást jelző érzékelő. fújkáld ki, majd bedug-kihúz-bedug-kihúz jó pár alkalommal, és az meg kell oldja.

    VálaszVálasz
  23. manchester85 írta:

    Hi!

    Adott egy iPad, 3.2.1-es rendszerrel. Simán Shift+restore-ral tudok upgrade-elni 4.2.1-re?

    Köszi.

    VálaszVálasz
  24. pr94 írta:

    @Jadeye: Szerintem a 30 eres dokkcsatlakozónál lehet valami por, mert ha beledugsz bármilyen jack-et a fölső lukba, akkor a hang-csúszka ott marad… Viszont ha a 30-as dokk csatlakozóba bedugsz egy Audió-out, vagy TV-out kitet, akkor eltűnik a hangerőszabályzó…
    Nálam ez van, én ezt tapasztaltam…

    VálaszVálasz
  25. Jadeye írta:

    @pr94: valóban azt írja, hogy “A musicbol is eltunt a hang opcio ha nincs bedugva a fules”, ez tényleg lehet még alsó csatlakozó miatt is, azt is érdemes kipucolni. ha viszont ez a helyzet, akkor az szerviz.

    VálaszVálasz
  26. LeBron911 írta:

    Sziasztok!

    iPhone 4-et szeretnék venni! szerintetek vegyek, vagy várjam meg a következő telefon? miben lehet az 5 jobb?

    VálaszVálasz
  27. Korte68 írta:

    @H2CO3: Lehet, hogy nem arra valók a kis zöld/piros gombok, de mégis mindenki arra használja. Lehet, hogy érdemes lenne az off-nak egy külön gombot létrehozni….ezek a gombok meg maradnának tetszés nyilvánításra…. igény lenne rá….

    VálaszVálasz
  28. Blade96 írta:

    Várd meg az 5-öt és akkor vegyél négyet mert akkor olcsóbb:DD

    VálaszVálasz
  29. kereknagy írta:

    @Jadeye: Nah hát mindenkinek köszönöm fújogatttam fújogattam és megjelent a hangerő szabályzó a musicban.Füles nélkül is tudtam fel le tekerni és már oldalt a hangerőszabályzó gombok is reagálnak. Viszont ha éppen olyanja van megint eltűnik megint megfújom jó. Gari még van rá most már tudom hogy hardveres a gond restore és megy a szervízbe köszi mégegszer :)

    VálaszVálasz
  30. tazeka írta:

    A jailbreaknek örülök de már pár napja halott ez az oldal és semmi érdekfeszítőt nem tesznek közzé…… :(
    Kicsit több lendület szifonosok! :)

    VálaszVálasz
  31. violiner írta:

    bocsánat az offért! Leejtettem a telefonom (3gs 16gb) és amikor feldugom a töltőre, recovery módban van. Na igen, restore, de sem az iTunes sem a gép nem ismeri fel!! Töltőn minden rendben megy………. Kérlek segítsetek! Köszönöm előre is!

    VálaszVálasz
  32. Jadeye írta:

    @violiner: látatlanban erre nem lehet nagyon mit mondani, inkább vidd be szervizbe, mert könnyen lehet hardveres is. DFU-ban sem látja?

    VálaszVálasz
  33. roland04 írta:

    Üdv.

    Lenne kérdésem bár nem pontosan ide passzol.
    Van egy Iphone 4-m (iOS4.1 BB 2.1). Jelenleg nem független (szóval már én is nagyon várom, hogy legyen valamilyen használható megoldás).
    Hogyan tudom egyszerűen megállapítani, hogy milyen függő most?
    A jailbreak már ok.

    Köszönettel: Roland

    VálaszVálasz
  34. ramore írta:

    Szeretnék I4-et venni, Bécsben kedvezőbb az ára, ha minden igaz (435€), de nem tudom, hogy magyarként vehetek ilyet egyáltalán? Van ennél kedvezőbb áru hely körülöttünk szerintetek?

    http://shop.t-mobile.at/00/1_1/10023/index.html?contractType=0

    VálaszVálasz
  35. Blade96 írta:

    @roland04: Kipróbálod a T-Mobile-osat és a Vodafone-osat:)(SIM) Utána tudod:D

    VálaszVálasz
  36. roland04 írta:

    @Blade96:
    Nem mondod?
    Nem magyarországi és egyébként sincs 2 microsimem.

    VálaszVálasz
  37. Jadeye írta:

    @ramore: a külföldi T-mobile-os készülék NEM használható függetlenítés nélkül a magyar T-mobile-lal! csak a szolgáltatónév ugyanaz (T-mobile), de a hálózatok kódja más!

    @roland04: talán, hangsúlyozom, *talán* megtudhatod a modellszám alapján, ha itt kikeresed: http://forum.gsmhosting.com/vbb/f456/iphone-3g-3gs-model-numbers-country-carrier-1007919/

    VálaszVálasz
  38. roland04 írta:

    Köszönöm, este megnézem.

    VálaszVálasz
  39. dor írta:

    Sziasztok!

    Tudnátok nekem abban segíteni, hogy hogyan tudom elrejteni a szolgáltatót a menüsorról (jailbreak nélkül), iPhone 4 iOS 4.3. A segítséget előre is köszönöm

    VálaszVálasz
  40. ramore írta:

    @Jadeye:

    Értem, köszi! Viszont ezen lehet segíteni, ugye? Mármint a függetlenítésen.

    Létezik, hogy cirka 435€ az ára hűségvállalás nélkül, ez reális?

    VálaszVálasz
  41. roland04 írta:

    @Jadeye: Hello
    Sajnos nincs a listán. Egyéb ötlet?

    VálaszVálasz
  42. Jadeye írta:

    @dor: jailbreak nélkül sehogy.

    @ramore: ezt az árat én így nem találtam meg ugyan, de az könnyen lehetséges, hogy tarifacsomag-hűség nélkül valóban ennyibe kerül. de azon csak hűség nem lesz, viszont ugyanúgy osztrák T-mobile-függő lesz.

    @roland04: próbálgatni kell. de ha nincs hozzá megfelelő sim-ed, akkor arra ott van a SAM. abból valószínűleg nem fogod megtudni, milyen függő, de megoldja a hacktiválás gondjait. itt írtunk róla: http://szifon.com/2010/12/04/4.14.2.1-fuggetlenites-gps-problemak-uj-hacktivalas/

    VálaszVálasz
  43. ramore írta:

    @Jadeye:

    Köszi!

    Ebben az esetben jelenleg nem tudnám használni, mivel egyelőre nincs megoldva a függetlenítés, ha jól tudom.

    VálaszVálasz
  44. Jadeye írta:

    @ramore: így igaz, jelenleg nincs.

    VálaszVálasz
  45. pgergo írta:

    Itt a hétvége, és nincs jb:(( úúgy várom:)

    VálaszVálasz
  46. Blade96 írta:

    Ma felraktam a 4.3-at a 3GS-emre. ÚjiBoot-os így csak tethered JB van,de szerintem megéri:D Csak akkor rakjátok fel, ha van 4.2.1 vagy 4.1-es SHSH mentésetek:D

    VálaszVálasz
  47. James Kevin írta:

    Sziasztok!

    Lehet nem a legjobb helyen járok, de kellene egy kis segítség!
    A minap vettem a iphone 4-et a vodánál, és 4.2-es verzióval van. Az lenne a kérdésem, hogy erre van valami jailbrek?

    Köszönöm!

    VálaszVálasz
  48. Jadeye írta:

    @James Kevin: *elvileg* a greenpois0n megcsinálja, de az hivatalosan 4.2.1-re van, így a vodás 4.2(.0) nem feltétlen lesz jó neki. ha elszúrja, akkor csak a 4.3-at tudod majd rátenni, mert nem lesz hozzá 4.2.1-es SHSH-d: http://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    a 4.3-ra jelenleg nincs rendes jailbreak.

    VálaszVálasz
  49. James Kevin írta:

    @Jadeye:

    Köszönöm a gyors választ! Akkor szerinted várjam meg a 4.3 jailbreak-et vagy downgrade 4.1?

    VálaszVálasz
  50. Jadeye írta:

    @James Kevin: olvasd el a cikket, amit linkeltem: SHSH nélkül nem lehet a legfrissebb hivatalos fw-nél korábbit visszatenni (se 4.2.1, se 4.1, semmi).

    VálaszVálasz
  51. James Kevin írta:

    Okey! Akkor várok türelmesen! Hátha lesz mihamarabb 4.3-ra jailbrek!

    VálaszVálasz
  52. James Kevin írta:

    @Jadeye:

    Szia!

    Már csak egy kérdésem lenne! Ez működhet a 4.2(.0)-ás iphone4-en?
    http://szifon.com/2011/02/06/iphone-4-frissitese-4.2.1-re-baseband-frissites-nelkul/

    VálaszVálasz
  53. Jadeye írta:

    @James Kevin: ha nincs 4.2.1-es SHSH-d, akkor nem. változatnanul: csak akkor tehetsz fel az aktuálisan legfrissebb firmware-nél korábbit, ha van SHSH-d ahhoz a verzióhoz. ha nincs, akkor nem megy. SEHOGY.

    VálaszVálasz

Írd le a véleményed!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!