fbpx Skip to content

Két cikket olvastam a napokban, és egyből megfogalmazódott bennem egy harmadik. Az egyik címe ,,2000 iPad a New York-i iskoláknak”, a másik meg ,,Elkerülhetetlen a tanulás forradalma” című cikk. Mindkettőt ajánlom mindenkinek, de én más irányból fogom megközelíteni a dolgot, ugyanis itt egy jövőbeli 16 éves diák átlagos iskolai napját írja le nekünk:

Aznap 2016 február 9-et írtunk, és tanulás szempontjából pontosan olyan volt, mint a többi nap:

Első óra: angol. 8-kor szólalt a csengő, de én csak pár perc múlva zártam be a Cut the Rope játékot, mivel épp egy izgalmas pályán voltam, és a tanár úgy is késett. Először az e-mailben elküldött házik hibáit sorolta fel Ági néni (aki nem küldött, 1-est kapott), aztán egy angol weblapot nyitott meg mindenki a saját iPad-jén. A szöveget Attila, Peti és Laci olvasta és fordította, míg a videót én. A 10 Minute English-ben, azaz 10 perc angolban megoldott mindenki pár feladatot, és utána a nyelvtanos részben haladtunk tovább az iPad-en. Hülye Gergő kitörölte az iBooks-ából a saját tankönyvét, de hamar letöltötte, ezért a tanár nem vette észre.

Második óra: irodalom, jelezte nekem az iStudiez alkalmazás. Ebben az alkalmazásban van az órarendem, és ide írom a házikat is. Kriszti néni, a tanár, szokta a legjobb Keynote-okat (=PowerPointokat) csinálni a suliban. Ma is érdekes volt, mindent le is jegyzeteltem az iPad-be. Puskintól az Anyegin a kötelező olvasmány, gyorsan le is töltötte mindenki. Házinak John Keats: Egy görög vázához című versében kellett kikeresni a mulandó dolgokra utaló szavakat, és kékkel aláhúzni, míg az örökkévalóságot kifejezőket pedig pirossal. Ezt szintén az iPad-en, a Notes Plus nevű programmal tudtam megtenni, ami egy jegyzetelést segítő alkalmazás:

Harmadik óra: matek. A geometriával foglalkoztunk, ezért a GeoBoard-ot nyitottam meg. A háromszög egyik szögét feleztük, majd a párhuzamos szelők tétele segítségével nagyítottuk. Nekem könnyen megy a matek, ezért ez egy laza óra volt.

Negyedik óra: történelem. Zsóka néni feleltet, közben a múlt órai Keynote(=powerpoint) ment a kivetítőn. A stréberebbek mindig csinálnak az adott tananyagból egy képekből álló Keynote-ot, például erre az órára a padtársam vállalta. Nem nagy meló, csak nagyszünetben letöltötte netről a képeket és átmásolta a saját iPad-jén egy Keynoteba. A felelő kettest kapott, mert nem tanult semmit. Könyves Kálmánt vettük, és azon viccelődtünk, hogy pár év múlva már a “Könyves” jelzőre is Gugliznunk kell, hogy mi az. A törit a Pages-be szoktam jegyzetelni. Itt egy videó róla:

Ötödik óra: Kémia. Emese néni kiszámíttatta velünk pár Aldehid tömegéből a benne lévő hidrogénrészecskék tömegét. Ebben segített a Calculator nevű program (erről bővebben itt olvashatsz). Ezután továbbhaladtunk az anyaggal, természetesen az iBooks-szal. Zsolt túl uncsinak találta az órát, ezért játszott egy picit, de a tanár észrevette, és most emiatt 1 hétig nem iPad-ezhet. Addig írhat füzetbe, mint egy ősember. Az iPad-en a kedvenc alkalmazásom is a kémiához kapcsolódik, ezt is használtam az órán. A neve The Elements:

Hatodik óra: nyelvtan. Kriszti néni tanítja ezt is, de nyelvtanra nem szokott preziket csinálni. Ehelyett elolvastuk a TK-et az iPad-en, és utána rákerestünk arra, hogy a neten mik vannak ezzel kapcsolatban, például a http://www.profession.hu/oneletrajz nevű oldalon. Aztán nekünk kellett csinálni egy modern (amerikai) és egy klasszikus önéletrajzot magunkról, amit el is küldtünk egyből a tanárnak e-mail-en.

Itt van az a program, amit a legtöbb órán használunk, hiszen ebben vannak a tankönyveink:

Hetedik óra: testnevelés. Na itt aztán senki sem iPad-ezett, gondolhatnánk, de ez nem így volt. Mondjuk az óra első felén mindenki erősített. Az iPad-ek eddig biztonságban voltak, egy helyen mind. Jól néz ki együtt az összes 🙂 Erősítés jól elfárasztott, ezért utána már nem játszottam a többiekkel. A fél osztály ilyenkor a tesitanárral beszélget, és itt jön képbe az iPad, mivel egy érdekes programot mutatott nekünk, és magyarázott vele kapcsolatban sok érdekes dolgot:

Itt ért véget a 2016-ban iskolába járó tanulónk napja. Remélem hamarosan én is iPad-del járhatok suliba, bár a fentiek nem fognak egyhamar megvalósulni, de azért mindenképpen egy jó eszköz a tanuláshoz az iPad. Több videó van róla az apple youtube csatornáján.

(forrás: http://sulipad.blog.hu/)

Olvasd el a hozzászólásokat is

32 Comments

  1. indáiba egy 6e ft táblával tanulnak ,az emberek..
    azért ekkora ficsúrok ne legyünk ,hogy mi ipaden tanulunk,ők meg a megélhetésért küzdenek;)

  2. “és azon viccelődtünk, hogy pár év múlva már a “Könyves” jelzőre is Gugliznunk kell, hogy mi az.” — nagyon jó, hatalmasat nevettem rajta… 😀 Jó kis cikk nagyon. Én, mint aktuálisan 16 éves “gimista”, át tudom érezni a helyzetet.

  3. @Tocso: Reméljük 2016-ban ott sem fatáblával fognak tanulni a gyerekek. 🙁

  4. Persze, kézzel írni sem kell megtanulni, mer’ az minek is. iPad vagy egyéb hasonló eszköz mint kiegészítő hasznos és látványos lehet, felkeltheti a diákok érdeklődését, de nagyon remélem sosem lesz egymaga taneszköz.

  5. Errõl eszembe juttott,mit mesèlt a rajztanárunk: pár ève egyik franciaországi egyetemen kivettèk a teknikai rajzot,s teljesen áttèrtek számítogèpes modellezèsre..aztán eltelt 4 èv,mire rájöttek,hogy annak a generációnak,amelyik akkor vègzett,nulla a tèrlátása, nulla a kreativitása,hiányzott belõlük az a rész,ami a mérnököt mérnökké teszi.így maradt meg ma is a kèzzel rajzolás az egyetemeken.Nem árt,ha iPadhez is èrtünk, de csak óvatosan,ki tudja,milyen negatív hatásokat tartogat..bár attól fèlek,hogy hamarosan kiderül..

  6. Lenny: csak eljátszom a gondolattal, magam sem vagyok 100%-ig meggyőződve.
    Mi sem tanultunk meg tüzet rakni. Elég nagy error van, ha nincs kéznél gyufa, vagy gyújtó. Egy sertést sem tudnánk rendesen kibelezni, betölteni a saját belébe, pedig ugye milyen finom? Tegyük fel a környezetünkben élő lányoknak, képesek lennének-e kitekerni egy csirke nyakát, ha ez lenne az élelem forrása? Döntő többségük nemmel felel, mert annyira-agyon- szocializált. Napokig sorolhatnám a teljesen felesleges tudományok kikopását. A kézírás is ilyen. Az ly – j probléma szintén. De nyugi, a smiley-k még mindig nem hivatalosak, pedig 15 éve használjuk és a legfontosabb írásjelek közé tenném. Érted? 😉

  7. Ne hasonlítsd már a tűzrakáshoz meg a csirkeöléshez. Amúgy ha arról van szó, hogy élet vagy halál, simán kitekeri bárki egy csirke nyakát ebben biztos lehetsz.
    Na szóval nem vitából, de a civilizált világhoz hozzátartozik, hogy tudsz kézzel írni. Ja, olvasd el mit írt előtted nveuok. 🙂

  8. A 400 forintos kenyér ár csak a kezdet. Attól tartok, hogy inkább az a látomás valósulhat meg, hogy majd huhókoljuk az üveget (ha kellően hideg van), és úgy fogja a gyerek a betűírást gyakorolni. A két megoldás hasonlít, csak a funkcionalitás különbözik.

  9. Isten ments, hogy ez akár csak megközelítse is a jövőt. Vagy a jövő ezt…

  10. @Tocso: én erre azt szoktam mondani, hogy akkor küldd el az iPadodat nekik!
    Na ugye….

  11. Ipadon nézem a cikket. Tetszik, de a beágyazott videókat nem játsza le… Kicsit mulatságos így az egész. 🙂

  12. Szerintem az oktatásban max. az otthoni munkában kéne szerepe legyen egy ipadnak.. Amúgy ez nem egy 16 éves inkább egy 12 éves gyerek napja akart lenni, nem? 🙂

  13. @Eyesis: de lehet inkább 8-9 🙂

  14. Eyesis: nem értek egyet, 15 éves vagyok és ugyanezeket tanuljuk. Egyébként a cikk nagyon jó, de azért én nem biztos hogy szívesen használnék ipadet tanuláshoz. Biztosan nagyon jó maga az ipad, de szerintem a világ még nem áll rá készen hogy ezt valahogyan is bevegyék az oktatásba. És valószínűleg az ipadnek is fejlődnie kell pár generációt, hogy teljesen jól használható legyen. Én azért maradok a négyzetrácsos füzetnél, nem való még ipad az iskolába

  15. A Károly Róbert főiskolán az első legmagasabb pontszámmal felvételizőnek iPad-et adnak. http://www.karolyrobert.hu/

  16. *első 100

  17. kicsit utópisztikus a dolog…

  18. @zsoltt: A kézírás azért nem “teljesen felesleges tudomány”. A kézírással pl. sokkal hamarabb rögzül az új ismeret a memóriában. Magyarul jegyzeteléssel (és kézzel, nem gépelve) gyorsabban tanulsz, mint olvasott vagy hallott szöveg után.

  19. Mi történt a mobil felülettel?

  20. @Eyesis: Ja mert 1 12 éves gyerek Anyegint olvas meg párhuzamos szelők tételét is kívülről vágja nem?
    1szer úgyis megtörténik talán még hazánkban is, hogy leváltja a könyveket meg a füzeteket 1 platform, amivel energiát papírt spórolhatunk, de, hogy azt nem 1 prémiumkategóriás apple hozza el az is biztos. Azzal pedig énis egyetértek, hogy a kézírás kezd fölöslegessé válni, és bár nem mondom, hogy ez tűnjön el, de nemis baj, ha inkább gépelünk.

  21. OFF: létezik egy app, ami a csúszkát lecseréli egy zöld és egy piros gombra, így a bejövő hívást el lehet utasítani. Tudom, power gomb kétszer, de ez jobban tetszik. Sajnos nem jut eszembe a neve, segítsetek kérlek. Köszi!

  22. “Addig írhat füzetbe, mint egy ősember.” – LOÁL

  23. Sziasztok!
    Valakinek nincs meg véletlenül a Just pop it 1.2-es verziója? Sehol sem találom… Tegnap éjjel frissítettem a feleségem 2G-s iPhone-ját, és letörölte róla az iTunes! A store-ban viszont már csak a 4.2-es rendszerhez való van fent, 1.3-as verziószámmal.
    Beszéltem a fejlesztővel, de Ő sem tud segíteni egyelőre nekem…
    Valakinek ötlete, honnan tudnám megszerezni? Vagy valakinek “félretéve” a gépén?

  24. lehet beszélni arról hogy jajj fatábla stb..
    de a tankőnyvek ára azért eléggé durva tud lenni és pl 2016-ban egy sima iPad nemhiszem h többe fog kerülni mint példának okáért 2 évi tankönyv,írószer,stb…
    Szóval ez nem halva született ötlet….:D

  25. Szerintem az a durva, hogy ez már a jelen és nem a jövő. (persze lehet nem kis hazánkban). Kb elképzelni/felfogni nem tudtam volna 5! éve hogy lesz olyan mint az iPad vagy hogy videót vágok egy telefonon, vqgy hogy épp a 4-6oson írom ezt a hozzászólást. Csak pislognánk ha tudnánk mi lesz 5 év múlva…

  26. @ajonas74:
    EZDecline (Xsellize repo)

  27. Hihetetlen,mennyire máskèpp látjuk a dolgokat:o de talán ettõl kerek a egèsz..Amúgy, ha megnèzzük,mennyit ül egy mai gyerek kèpernyõ elõtt,ha mèg azt a 5-8 orát is ott töltenè..az ember èlete 40%át alvással tölti,s ahogy kinèz, kb mèg 40et egy virtuális világban..mi lesz velünk?

  28. sziasztok.tudnátok seggiteni mert vettem egy x10 minit és nem tudok progikat rá tenni.mi kell hozzá?torrentröl szedtem le a progikat.

  29. @Anduska
    Ez egy iphone blog, ha te x10 minit vettel, akkor tedd fel ezt a kerdest egy androidos blogon/forumon. Nem is ertem hogy keveredtel erre az oldalra. Iphone != sony ericson x10 mini…

  30. @adam101: bocsi!!!nekem is 3g volt csak be halt.és ezt tudtam venni.igy vagyok itt!

  31. @GaZso: Köszi szépen, ez az!

  32. @anduska: még mindig nagyon rossz helyen jársz 😀


Add a Comment