A dev-team kiadta az új ultrasn0w-t. De megvannak a feltételek, és nem a legegyszerűbb a dolog. Lássuk, miről is szól az egész.
FIGYELEM! Az alábbiakat mindenki olvassa el figyelmesen, és értelmezze! Ha nem így teszel, azzal a saját készüléked veszélyezteted! Ha gondot okoz a szöveg értelmezése, inkább NE KEZDJ HOZZÁ! Mindenki a saját felelősségére kísérletezik! Mi nem vállalunk felelősséget azért, ha valaki a figyelmeztetés ellenére belekezd, és netán rosszul sül el a dolog!
Mit támogat?
iPhone 3G/3GS esetén a következő baseband-verziókat:
04.26.08, 05.11.07, 05.12.01, 05.13.04 és a 06.15.00
iPhone 4 esetén pedig változatlanul csak a következőt:
01.59.00
Ez tehát továbbra sem támogatja egy az egyben a gyári 4.1-re vagy 4.2.1-re frissített, vagy eleve azzal érkezett készülékeket, mert azokban a basebandekben nem találtak egyelőre olyan hibát, ami használható lenne.
Miért épp a 06.15.00?
A dev-team tagjai felfedezték, hogy az iPad 3.2.2-es verziójának basebandje, ami a 06.15.00-ás verziószámot viseli, megadja magát annak az AT+XAPP exploitnak, amit @sherif_hashim (illetve később @Oranav is) megtalált. Ha ehhez hozzáadjuk azt, hogy az iPhone 3G/3GS-ben használt chip megegyezik az iPad baseband-chipjével, kézenfekvő a megoldás. A dev-team tagjai kipróbálták, hogy mit szól a 3G/3GS ahhoz, ha felteszik rá az iPad basebandjét, és teljesen kompatibilisek!
Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a 05.14-es (4.1-es firmware), illetve a 05.15-ös (4.2.1-es firmware) basebandek esetén ez a hiba már befoltozásra került, így emiatt nem használható ezeken ez az új verziós ultrasn0w, és ezért szükséges a nagyobb verziószámú, iPades baseband.
A megoldás tehát a következő: tegyük fel az iPhone-ra a 06.15.00-ás számú basebandet, hiszen az függetleníthető! De persze megvannak a maga buktatói.
Nincs visszaút!
Ha felteszed a 06.15.00-ás basebandet, akkor onnantól kezdve a következők fognak vonatkozni rád:
- mivel hivatalosan nem lehet 06.15.00-ás baseband a készülékeden, így a garanciát elbukod;
- a 06.15.00-ás basebandre való frissítés után egészen addig nem tudsz gyári firmware-t telepíteni, ameddig az Apple nem frissíti a basebandet egyik firmware-ben 06.15.00-ra vagy frissebbre (Ha ugyanis gyári firmware-t teszel fel, akkor az a restore végén hibát fog dobni, hiszen nem fogja tudni a basebandet frissíteni. Abból a recovery loopból viszont nem lehet kiugrasztani a készüléket, mert a firmware által elvárttól eltérő baseband miatt újra visszazuhan recoverybe. Erről bővebben itt: iOS 4.2.1 és a recovery loop);
- ezentúl mindig csak custom firmware-re fogsz tudni frissíteni.
Illetve a fentiek egyben egyfajta előnyt is hordoznak:
- egészen addig függetleníthető lesz a készüléked, firmware verziótól függetlenül, ameddig az Apple egyszer nem frissíti a basebandet a 06.15.00-nál frissebb verzióra;
- vagy ameddig nem zárja ki a 06.15.00-ás basebandet az iOS-ből, bármi hasonló módon, ahogyan a 4.2.1 óta a baseband-verzióhoz köti, hogy bebootol-e a készülék, vagy nem (bár ez utóbbit a custom firmware feltehetőleg úgyis kiküszöböli).
Azzal kapcsolatban nincs még egyértelmű hírünk, hogy a dev-team esetleg kiad-e majd később bármi más unlockot a 05.14-05.15-ös basebandekre is, vagy sem. Mindenesetre ez utóbbi nem tűnik valószínűnek.
Kiknek ajánljuk?
Azok számára ajánljuk csak ezt a fajta függetlenítést, akiknek:
- eleve nincs garancia a készülékükön, mert mondjuk már lejárt;
- nincs lehetőségük legális függetlenítésre;
- 4.1-es vagy 4.2.1-es basebandes készülékkel rendelkeznek, és másképp nem tudnák használni.
Kinek NEM ajánljuk?
Azok számára semmiképp sem ajánljuk, akiknek:
- hivatalos garanciájuk van még, és nem szeretnék azt elbukni;
- lehetőségük van legális függetlenítésre;
- még NEM a gyári 4.1 vagy 4.2.1 van fent, tehát függetleníthető (nekik talán készül majd olyan custom fw, ami segítségével a 4.2.1 nem fog foglalkozni azzal, hogy korábbi a baseband, de erről egyelőre még nincs pontos infó!).
Mi kell hozzá?
Töltsd le a legfrissebb, 4.1.3-as Pwnagetool-t (33MB, csak OSX-re van), illetve szükség lesz az iPad 3.2.2-es firmware-jére is a 06.15.00-ás baseband miatt, ezt az Apple szerveréről tudod letölteni (457MB), így szedd le, amilyen hamar csak tudod, mert lehet, hogy törlik!
Ha nincs Mac-ed, akkor pedig szedd le a frissített redsn0w 0.9.6b5 Windows-os (w98 vagy XP kompatibilitási módban kell futtatni!) vagy OSX-es változatát, ami támogatja ugyan így az iPades basebandre való frissítést.
Hogyan csináljam?
Az eljárás a szokásos, gyártsunk custom firmware-t, összesen annyi a különbség, hogy a Pwnagetool bekéri a korábban már letöltött iPad 3.2.2-es frissítés IPSW-fájlját, hogy kibogarássza belőle a számunkra a 06.15.00-ás basebandet, majd utána erre a custom firmware-re restore-olva frissül a baseband 06.15.00-ra, aztán még Cydiából fel kell tennünk az új ultrasn0w-t, és kész.
Redsn0w esetén annyiban más a dolog, hogy itt az Apple szervereiről szedi jelenleg a baseband-frissítéshez szükséges fájlokat, tehát ez jelenleg a szerverek várható terheltsége miatt lassú lehet (ha az Apple megszünteti a 3.2.2 elérhetőségét, úgy ismét frissülni fog a redsn0w). Ha elindítottad a folyamatot, várd végig, és semmi esetre se húzd le közben, mert azzal könnyen tönkreteheted a készüléket, ha a baseband frissítése közben esetleg lemerülne!
Összefoglalva
Ha jelenleg függetleníthető a készüléked, NE frissítsd gyári 4.1-re vagy 4.2.1-re semmiképp, sem NE használd a fent leírt módszert; hanem várd meg, hogy megjelenjen egy olyan custom, ami lehetővé teszi a jelenlegi, függetleníthető baseband használatát 4.2.1 alatt is!
Ha pedig bármi oknál fogva már most is gyári 4.1 vagy 4.2.1 van a készüléken, és megértetted a fent leírt kockázatokat, és függetlenítés nélkül nem tudod használni a készüléked, akkor hajrá. De ha belekezdesz, akkor már nincs visszaút.
Sem az új Pwnagetool, sem az új redsn0w nem ad untethered jailbreaket az új ibootos 3GS esetén.
Az új módszerrel egyelőre csak az iPhone 3G/3GS függetleníthető, az iPhone 4 értelemszerűen NEM!
Nyomatékosan megkérünk mindenkit, aki idáig elért, hogy olvassa el újra, és értelmezze a teljes cikket, mielőtt nekiállna, hogy biztosan tisztában legyen a lehetőségekkel és az esetleges következményekkel! Ha valaki elsőre nem ért valamit, az olvassa el figyelmesen újra, majd ha akkor sem ért valamit, úgy kérdezzen, és legjobb tudásunk szerint igyekszünk megadni rá a választ. Az OFF-okat ennél a cikknél kérdés nélkül töröljük.
FRISSÍTÉS #1
A szifon sourceban lévő carrier fixek -ahogyan a nevükből is látszik(!)-, 4.1-re vannak. CSAK 4.1 esetén működnek, mert az ahhoz a verzióhoz való CommCenter van bennük. Ha felteszed 4.2.1-re bármelyiket is, akkor összeomlik a rendszer, hiszen nem arra a verzióra valók!
4.2.1 óta összesen a Telenor esetén lehet szükség carrier fixre, de ott is meg tudod adni kézzel a beállításokat, így valójában szükségtelen. T-mobile és Vodafone esetén pedig a készülék alapból tartalmazza a beállításokat, tehát felesleges feltenni a fixet.
Megoldás: állítsd vissza kézzel a korábbi CommCenter-t, amit a telepítő script átnevezett CommCenter.old-ra, és kész.
A CommCenter helye: /System/Library/PrivateFrameworks/CoreTelephony.framework/Support/
Ha már belekezdtél az egészbe, akkor ez a kis hibajavítás már igazán nem okozhat problémát. Ha sehogy nem boldogulnál, restore egy custom 4.2.1-el, és kész.
Frissítés #2
A 3GS és 4.2.1 esetén szükség van egy nemhivatalos 4.2.1-es bundle-re, hogy a Pwnagetool képes legyen nekünk 4.2.1-es custom-öt gyártani. A nemhivatalos bundle-t be kell másolni a többi közé a Pwnagetool package-ébe, Show package contents után megtaláljuk a kérdéses mappát. Ezután már a Pwnagetool legyártja nekünk a custom 4.2.1-et, ami nem frissíti a basebandet – de nem is jailbreakel. Nagyon fontos, hogy NEM szabad bepipálni, hogy aktiválja a készüléket! Így ezek után a redsn0w segítségével tudjuk jailbreakelni. Így megmarad a korábbi, például 05.13-as baseband, ami függetleníthető.
3G esetén pedig annyi a teendő, hogy mikor a Pwnagetool kérdezi, hogy frissítse-e az iPad-esre a basebandet, akkor válasszuk a nemet. Ebben az esetben nem szükséges már redsn0w-zni, mert a 3G esetén a 4.2.1-es custom is jailbreakelt.
Így a fenti két esetben megtartottuk a korábbi, függetleníthető basebandet, és frissítettünk 4.2.1-re is.
Ha nem érted a fentieket, nem javasoljuk, hogy hozzákezdj.
Kapcsolódó cikkek:
Címkék: 4.2.1 • dev-team • függetlenítés • PwnageTool • redsn0w938 hozzászólás a(z) “Ultra-recycle – az extrém ultrasn0w – iPhone 4.1 Függetlenítés” bejegyzéshez
Írd le a véleményed!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!




















2010 november 29, 06:35
huh ez elég meredeken hangzik!!!
át kell hideg fejjel gondolni a hátrányait nem lehet csak ugy nekiesni hogy majd lessz valami!!
de azért mint alternativa meg van nekünk!
csak miért azt irták hogy meg van a 4.2.1 függetlenités?
mert ez nem az!
2010 november 29, 06:44
és attól függetlenül hogy a 3gs 4.1 re van untethered jb ez miért nem lesz az ha feltesszük?
2010 november 29, 06:46
Ha esetleg vki gyártana custom ipsw-t,megköszönném:)
szép napot mindenkinek!!
2010 november 29, 06:55
Hi.
Adott egy uj bootos 3gs fuggetlenitett 3.1.3as rendszerrel.fel tudom rá tenni a gyári 4.0át majd azt tethered jailbreakelni aztán ezzel függetleníteni?
SHSH nincs lementve…
Koszi
2010 november 29, 07:05
nem
shsh nélkül csak 4.1 vagy.4.2.1
gyinálj cfw t 4.1 et bb up nélkül
akkor a 3.1.3 nak marad a bb je
egyenlőre ez a legkézenfekvőbb
2010 november 29, 07:17
Sziasztok!
Lehetséges, hogy a gyári 4.2.1-et (3G), redsnowal megtörtem, majd ráment az ultrasnow, és simán (gép nélkül) újraindult?
Cydia működik, tört progik futnak???
2010 november 29, 07:18
Sziasztok!
Adott egy 3G gyári 4.1 el, erre a függetlenítésre várok hetek óta. A kockázatokat megértettem, annyi lenne a kérdésem, hogy szerintetek a jelenlegi 4.1 et lecseréljem e a 4.2.1 re, vagy hagyjam ezt fent, mert nem szeretnék gubancokat az iTunes os frissítéssel, vagy esetleg bármivel, hogy ne tudjam függetleníteni. Előre is köszi a választ!
iPAnDur
2010 november 29, 07:22
@kispalbalazs: @kispalbalazs:
a 3g és a régi boot os gs tethered
csak a ujboot 3gs ipad és iphone 4 untethered / ipod okbol az ujboot osok
2010 november 29, 07:23
Sziasztok!
Nekem is lenne egy kérdésem!
Van egy régi boot-os 3GS, 4.1-re frissítették. Függetleníteni szeretném ezzel az új módszerrel windows-os környezet alatt!
Az a része nem tiszta a dolognak, hogy hagyom fent a 4.1-et, az új redsn0w-ba betallózom az iPad 3.2.2-es fw-jét és next-next…
Aztán ez által marad a telefonon egy 4.1 az új basebanddel, ami az ultrasn0w-val függetleníthető?
A telefon nem garis, egy ideje 4.1 va rajta és polcdíszként működik…
Előre is köszönöm a választ!
2010 november 29, 07:25
Üdv jól értem adott egy GS régi iboot jelenleg 4.2.1 mar nem garis. Letoltom a 3GS iOS 4.1 iPad 3.2.2 majd csinálok egy custume fw attól függően tudom e aktiválni iTunes-ál vagy sem? Ezután ezt betallozva restore majd ultrasn0w
2010 november 29, 07:26
Sziasztok!
Engem az érdekelne, hogy rámehet a 4.1-re ez az ipados fw? Win felhasználó vagyok, szóval nekem elég az ipados fw-t leszedni és feltenni, majd redsnow?
És ha fentvan,minden megy, akkor MIT kell feltegyek hogy a jb-s appok felmenjenek?
Köszönöm a valaszokat elore is!
2010 november 29, 07:27
3Gs 16GB OldBootrom- gyonyoruen muzsikal az iPad firmware ;D
2010 november 29, 07:28
@iPAnDur: Azt ajanljak csereld.
2010 november 29, 07:30
@kispalbalazs: Persze, a 3G re a JB untethered.
2010 november 29, 07:30
@szorian: Frissitsd iTunesbol 4.2.1-re, nem baj ha frissul a baseband mert kesobb ugyis frissited az iPadera, utanna redsn0w, betallozod neki a 4.2.1 FW-t, az iPados dolgokat leszedi magatol
2010 november 29, 07:34
@gyerelufy:
Bocsánat itt nem világos! A redsn0w nak az eredeti 4.2.1 FW-t ami az iphone-hoz készült, azt kell betallózni, és utána magától leszedi az iPad es dolgokat? Akkor miért kellett leszedni az ipad es fw-t? Megkeveredtem, légyszi segítsetek! Köszönöm
2010 november 29, 07:34
Sziasztok!
3G 4.1-em van.
Ha jól értem rádugom-új redsnow-és várok?
2010 november 29, 07:34
@gyerelufy:
Köszönöm a választ!
2010 november 29, 07:35
@iPAnDur:
Ez nem tiszta nekem sem! Valaki leírná pontosan lépésről-lépésre?
(3gs, old boot, windows)
2010 november 29, 07:39
Vicces hogy a fenti képen egy iPod-on mutatják az ultrasn0w-t:D
amúgy 3G-n érdemes várni, vagy mehet rá ez a custom firmwear, amiben a 06.15.00-ás baseband van???
2010 november 29, 07:40
Aki kicsit tud angolul és win alatt akarja csinálni itt a leírás(videó):
h t t p : / / http://www.redmondpie.com/how-to-update-iphone-3gs-3g-baseband-to-06.15.00-with-redsn0w-0.9.6b5-for-ios-4.2.1-unlock/
2010 november 29, 07:40
iPhone 3G 16GB-om van..ez miamaradt.
remélem valaki letudja írni ezeket pontosan.
én egyelőre azt keresem hol kell custom fw-t készíteni, mert csak letöltöttem eddig mindenhonnan.
2010 november 29, 07:42
Részletesen Windows 7 64bit alatt így ment: (4-1 . 4.2.1-hez jó a leírás)
1 Redsnow 0.9.6b5 letölt
2 Futtatás XP kompatibilitás módban, és rendszergazdaként (FONTOS, ha nem teszed ramdisknél uploadnál megállhat)
4 4.2.1.s fw-t (vagy ami van 4.1) betallózod, ezt követően cydia kipipálva és az ipad basebandhoz is rakj pipát!
4 innentől kezdve kész, ultrasn0w feltelepít és független!
2010 november 29, 07:43
@Csabeeweb:
Szuper, köszönöm!
2010 november 29, 07:45
@iPAnDur: Az iPad firmware a Pwnagetoolhoz kell, nem redsn0whoz.
2010 november 29, 07:47
@gyerelufy:
Köszönöm, akkor az hiába való volt:)
2010 november 29, 07:48
@gyerelufy: helló!
3GS old boot. 4.1 vanrajta. ezt már JB-eltem greenp0isonnel. ha most a redsn0wt ráteszem akkor csak a baseband fog frissülni? mert ugye már JB van rajt. vagy jobb, ha restore 4.2.1-re aztán redsnow JB és utána ultrasn0w
2010 november 29, 07:51
@gyerelufy: En csináltam mac alatt 2 fele Fw-t 3GS -hez aktivaltak es nem aktivalt
2010 november 29, 07:53
@gyerelufy: En csináltam mac alatt 2 fele Fw-t 3GS -hez aktivaltak es nem aktivalt ebből valamelyiket kivalasztom es restore ennyi? Csak azt nem értem miert nen engedte a 4.2.1 re megcsinálni a custume fw csak 4.1 re ez nem gond?
2010 november 29, 07:54
@nemszamit:
ez elég jónak tűnik, ez alapján csinálom most. Ha kész vagyok, jön a post hogy mi a helyzet
2010 november 29, 07:56
@breadman: En tiszta 4.2.1-gyel kezdenek. Igy is tettem.
2010 november 29, 07:58
@gyerelufy: jaja én is azt nézem.. Haver telója, USA-ból. szegény Ebayről vette és lefrissítette 4.1 re. neki semmi más nem jó csak ez. most a 4.1-et megcsináltam, de asszem először restore 4.2.1-re aztán redsn0w! ez hacktivál is igaz??
2010 november 29, 07:59
@szorian: Nincs most mac a kozelemben, sajnos ebben nem tudok segiteni.
2010 november 29, 08:00
@breadman: Elvileg, de en bennehagytam az AT&T simet szoval meg nem tudom erositeni. Ebay-es szitu ismeros, udv kanadabol.
2010 november 29, 08:05
http://www.imageserve.info/img_store/2010/11/29/1/1f1c81e5e3a709e4067ee82da099a682.jpg
2010 november 29, 08:08
MOBILE CARRIER FIX TELENOR 4.1-es hazavágja a 4.2.1 es rendszert!!!! NE tegyétek fel!
2010 november 29, 08:08
@slomoguy: iPhone 4?
2010 november 29, 08:11
nem, 3GS 4.1 05.14.02
2010 november 29, 08:19
üdv
van egy iphone 3g-m és azt véletlen frissitettem az itunesról és idáig csak porfogónak volt jó, és ha jól értem akkor most már lehetséges a függetlenítése?
várom a választ, elöre is köszönöm
2010 november 29, 08:20
eddig ok minden felment a jb frissült a bb 4.1em van 3g jöhet a cydia
2010 november 29, 08:22
@fate91:
így van hasonló nálam is a szitu szeptember óta…. Itt a megoldás de télleg amit irnak olvasd el 2szer ha még úgy sem tiszta minden akkor várj meg részletes videókat stb….
2010 november 29, 08:24
@gyerelufy: hát sim nincs hozzá…. mjad délután nekilátok addig meg olvasgatok ki mire jutott!
2010 november 29, 08:25
minden oké működik szuperul. A föntebb lévő lépéseket követtem. Nagyön köszönöm a türelmet és a segítséget.
2010 november 29, 08:27
akkor neked sikerült és működik a teló anra_s?
2010 november 29, 08:27
Köszönöm szépen mindenki segítségét. MŰKÖDIK! iPhone 3G 4.1-em volt, fel tettem a custom 4.1.2-t, a legfrissebb redsnow-al feltelepítettem a cydiát és az ipad baseband-et, ezekután ultrasnow a cydiából és kész:)
2010 november 29, 08:29
@fate91: 3G sima ugy lesz, nyugodtan kezdj neki. A redsn0w vezetni fog.
2010 november 29, 08:30
Gyors kerdes:
Vodasok is kisutik a telcsit hivatalosan 20K koruli osszegert, vagy ez csak a T nel mukodik?
2010 november 29, 08:30
@dnp: A T-nel ugy tudom mar 10-ert megcsinaljak.
2010 november 29, 08:34
A t-nél is attól függ milyen konstrukcióban vetted. Dominóban 20e, előfizuval 10e.
2010 november 29, 08:34
Vki leírná nekem a saját szavaival hogy hogy kell ezt pontosan csinálni?(bocs hogy ilyen értetlen vagyok de azért egy picit fosok hogy elrontok valamit)nagyon megköszönném ide is elég vagy ha nem akkor az e-mail címem : fate91@citromail.hu
Előre is köszi!!
2010 november 29, 08:38
iPhone 3G friss 4.1.2, redsnow-al fel ->cydia és ipad baseband ->ultrasnow 1.2
Minden tökéletesen működik
2010 november 29, 08:39
@kriszpowa: mit értettél azon, hogy “feltettem a custom 4.1.2-t”? Nálam 4.1 05.14.02 és nincs ipad baseband pipálható négyzetem. Miért?
http://www.imageserve.info/img_store/2010/11/29/1/1f1c81e5e3a709e4067ee82da099a682.jpg
2010 november 29, 08:39
légyszi segítsetek! redsnow-val jailbreakoltam a t-s iphone 4emet, akarok restore-olni és 1013as hibakodot dob :S recoveryböl nemtom kiszedni semmilyen módszerrel :S pls help!
2010 november 29, 08:44
Elrontani nem tudod, csak ne csinalj hulyeseget, az egyetlen amivel designos teglava alakithatod az az hogy kihuzod amikor a basebandet “frissiti”. Azt keruld, minden mas mehet. Nyugodtan kovesd az utasitasokat: ha 4.1 firmwared van eloszor frissitsd fel 4.2.1-re ( csinalhatod 4.1-gyel is, de a frisset ajanlom). Letoltod a jelenlegi firmwared ipsw fajljat (ami a telon van), inditsd a redsn0w-t, tallozd be a firmware fajlt amit letoltottel, kovessd az utasitasokat, majd amikor ahhoz az ablakhoz ersz, ahol ki lehet pipalni azt h “install ipad baseband” tegy ugy, masra nincs szukseged. Menj a nextre, innentol a telon folytatja, de ne huzd ki. Ha felment, ujraindul meg parszor, aztan menj a cydiaba, es szedd le az ultrasn0w-t
2010 november 29, 08:53
Nem biztos, hogy jó ötlet a 4.2.1, mivel arra még nincs teljes jailbreak!
Szerintem a 4.1 egyelőre jobb választás.
2010 november 29, 08:53
@itanczos: Azt irta 3G-je van. 3G-re untethered a jailbreak, illetve oldbootrom-os 3Gs-re is.
2010 november 29, 08:54
Akinek telefonra is kell, -mi másért beszélgetünk itt?- annak igenis fontos, hogy egy lefagyás, vagy lemerülés után is tudja használni a telóját pc nélkül.
2010 november 29, 08:55
@gyerelufy: Igen, ez igaz! Akkor az új készülékesekre vonatkozik amit írtam!
2010 november 29, 08:55
untethered=nem kell minden inditasnal redsn0w
2010 november 29, 08:57
Egy uj keszulekesnek sem javasoltam a 4.2.1-et. Tisztaban vagyok vele kollega.
2010 november 29, 09:01
3g 4.1
xp-n redsnow-al:
4.2.1 custom,és simán felrakta rendszergazdaként futtatva!!!:DDDDDDDDDD
2010 november 29, 09:16
mikor meglátták az iphone fejlesztők az unlock megoldást vajon rácsaptak a homlokukra, hogy ó ba**meg ?????
2010 november 29, 09:17
Tehát csak a tisztánlátás végett: 4.0-s basebanddel rendelkező iPhone 3G-m van, de visszatettem rá a 3.1.3-at, mert az gyorsabb volt. A függetlenítés kell, tehát belemennék ebbe a verzióba. Mit kell tennem? Felteszem a gyári 4.2.1-et, majd adok neki redsn0w-val, és ott lesznek értelemszerű utasítások, hogy mikor mit kell betallóznom, hogy update-elje a basebandet 06.15.00-re?
2010 november 29, 09:25
Sziasztok
ezért inkább megkérdezem, hogy 4.1-re van-e még valamiképpen mód vagy 4.2-re érdemesebb megvárni a frankó JB-et?
Saját készülékem gyári független 3GS régi Iboot amit 4.1 alatt limera1n JB. Tökéletesen mükszik. 4.2-nek nem látom értelmét, de azért kérdés számomra, hogy azt töri-e a limera1n?
Valódi kérdésem (remélem nem off), hogy haveromnak az Iphonját kellene JB-jem, illetve függetlenítenem. 3GS nem független, új Ibootos, jelenleg 4.0 van rajta. Nagyon szeretné ha megcsinálnám neki, de nem akarok kacsakövet csinálni a telójából
2010 november 29, 09:27
valakinek ötlete az 54. komihoz?
2010 november 29, 09:28
Hi
“Kinek NEM ajánljuk?
Azok számára semmiképp sem ajánljuk, akiknek:
-lehetőségük van legális függetlenítésre;”
Erre tényleg van mód valaki csinált már ilyet, nem tudjátok hogy mennyi most a tarifa erre az akcióra?
Ha lehet nem dobnám kia pénzt de ahogy nézem a elmúlt időszakot a apple mindig egyre nehezebb feladat elé állítja a dev teamot és már egyszer azt hiszem be is jelentették hogy nem csinálnak semmit.
na de a tarifa kérdés az érdekes.
Üdv
2010 november 29, 09:32
@DarkEvil: Ha alapbol unlockolt a telod, vard meg amig kiadjak az uj redsn0w-t, feleslegesen ne frissitsd a basebandet. Amennyiben eddig sem volt fuggetlen, kovesd az utasitasaimat.
2010 november 29, 09:37
@tjuhi: http://szifon.com/2010/11/28/ios-4.2.1-es-a-recovery-loop/
[a linket kicseréltük. ha egyszer leírtuk a cikkben is, hogy mi a megoldás a 1013-as hiba esetén, NE linkelj külső oldalt! aki pedig mégegyszer megkérdez egy ilyet, annak a hozzászólását törölni fogjuk, mert láthatóan nem olvasta el a cikket... -szerk.]
2010 november 29, 09:42
roviden: nyisd meg a hosts fajlt jegyzettombbel es torold ki belole a sort ami ezt tartalmazza: gs.apple.com
A host fajl helye: c-windows-system32-drivers-etc-hosts
2010 november 29, 09:47
Sziasztok!
)
Van egy 3G-m sima gyári 4.0-val, de függetlenítve. Agyfaszt kapok a 4.0 lassúságától, de mivel eddig nem lehetett ennél újabbat függetleníteni, még mindig azzal szívok.
Tudnátok annyit segíteni, hogy most mi a teendőm? iTunes-ból befrissítek a legújabbra, majd ráéeresztem ezt?
Nem igazán derült ki nekem a cikkből, sorry :/
Pls help! Előre is köszi!
(ha esetleg van más mód is, hogy 4.1-et vagy újabbat passzírozzak a telcsire úgy, hogy függetleníthető maradjon, pls osszátok meg velem!
2010 november 29, 09:47
Custom logotól be sem kapcsol a telefonom.. 6os baseband van rajta, most hogy restoroljam? errorral eldob az egész.. mert ugye nem is létezik ilyen fw valójában… most dobjam a telefont kukába?
2010 november 29, 09:52
@krunpli: NE frissitsd ha fuggetlen. Nemsokara kiadnak egy uj redsn0wt, es akkor megorizheted a basebandet. Meg szerencses helyzetben vagy, nem is kell sokat varnod.
2010 november 29, 09:54
@Csabeeweb: Pontosan mi a gond? Meddig jut el?
2010 november 29, 09:55
Sziasztok!!Segítséget szeretnék kérni mert nagyon kezdő vagyok még….
Iphone 3GS 4.2.1 05.15.04 gyári független!
JB-et szeretnék csak olyat amihez az ujraindításhoz nem kell sz.gép.
Létezik már hozzá vagy a közeljövőbe lesz csak..?
Nagyon szépen köszönöm válaszotokat!!
2010 november 29, 09:56
@gyerelufy: Okéj, értem, kösz szépen
2010 november 29, 09:57
@gyerelufy: feltenném a cfw 4.2.1et itunesal, elkezd tölteni végig megy, error a végén asszem 1013.. és recovery mód, hiába eresztem rá a redsnow-t akkor sem tudja megcsinálni a bb flashnél újraindul és ismét recovery mód van.
2010 november 29, 10:03
@slomoguy: azért nincs választható ipad baseband a menüdben mert nem a 4.2.1 iphone CF firmwaret , hanem az ipad CF firmwaret választottad.
2010 november 29, 10:05
@Csabeeweb: milyen telód van??
2010 november 29, 10:09
Akkor most se a 4.1 se a 4.2.1 nem függetleníthető csak így? Én a 4.0 óta várok hogy legyen egy gyorsabb FW ami független de akkor észerübb az ujjabat customolni mint a 4.1 et.
2010 november 29, 10:11
@breadman: 3G régi
2010 november 29, 10:12
@netsipi: hogyan tudnék CF firmwaret választani? Az hol található, vagy honnan szerezhető be?
2010 november 29, 10:14
@Csabeeweb: Custom logo nem megy newboot-os telókon! Csak a 3G-n és az oldboot-os 3GS-en.
2010 november 29, 10:16
hali. 3g-m van 4.1es customfw-vel, fuggetlenitheto bb-vel. jol ertelmezem h nekem ezt kene csinalni?
-uj pwnagetoolal cfw gyartasa 4.2.1el bb update nelkul, ehhez gondolom nem kell ipad fw sem (ugye tud ilyet az uj pt?)
-dfuba teszem a telot (illetve pwnagetool magatol megcsinalja) es itunesbol shiftrestore a cfw-re
ez igy mukodni fog, ti is igy csinalnatok?
2010 november 29, 10:16
@hartakos: Pár hozzászólással előbb le lett írva!
De csak akkor megy a T-nél, ha onnan való a teló is.
2010 november 29, 10:17
@scarface: Mi a cél???
2010 november 29, 10:17
Van értelme várni hogy hátha lesz megoldás a 4.2.1 re vagy valószínűleg ez a megoldás lesz csak?
2010 november 29, 10:18
Nem custom logot tettem hanem Telenor logot és carrier fix-et azóta nem kapcsol be a 3G-m, és nem tudom mit tegyek, rec módba van, mert a fosos 6os baseband van rajta……. így ugye apple nem engedi viszarakni az 5öst…
MAC-en tudok 4.2.1-es cfw-t csinálni amibe 6os baseband van?
2010 november 29, 10:18
Esetleg ötlet a 74 hsz?
2010 november 29, 10:32
Megcsináltam, működik!
3GS-em van, RÉGI boot-os, gyári 4.1 volt rajta és T függő
1. iTunes segítségével normál módon frissítettem 4.2.1-re
2. redsn0w-ban kiválasztottam a letöltött gyári 4.2.1-es fw-t + install Cydia + update iPad BB
3. redsn0w végigfutott (az iPad-es BB-t ő tölti le közben a telóra)
4. Cydiából ultrasn0w 1.2-t felraktam, majd restart
5. Carrier: Vodafone HU
2010 november 29, 10:33
@Csabeeweb: Ha a carrierfix ölte meg, akkor elvileg T-pot-tal vissza tudod állítani.
De a restore is működik, csak nem tudja a baseband-ot feltenni. Attól még az oprendszer frissül.
2010 november 29, 10:34
Hello, valaki betudna nekem linkelni egy jó custum fw-t?
mert multkor sikerült egy szart letölteni és azóta csak ipodként tudom használni a telot!!( iphone 3g, 4.1(8B117), 05.14.02, )
2010 november 29, 10:34
Csak tudnám minek előtte feltenni a gyári 4.2.1-et???
Amikor a custom-ba is azt rakod bele? :S
2010 november 29, 10:34
Ha van lehetőségem legális függetlenítésre, az azt jelenti, hogy beviszem a T-hez és ők adott pénz ellenében függetlenítik? Ők hogy csinálják?
Azt a programot nem lehetne megszerezni? Vagy ezt teljesen máshogy megy?
2010 november 29, 10:34
Ja és restartnál nem kell a gépre dugni a telót, untethered JB
Új boot-osoknál viszont asszem csak tethered JB van. (?)
2010 november 29, 10:37
@itanczos: lehet, hogy hülyeséget írok, de nekem úgy tűnt, hogy maga a redsn0w nagyon gyorsan végigfutott, ergo nem frissítette le az egészet újra 4.2.1 customra, “csak” az iPad BB-t töltötte le és azt rakta rá + JB és Cydia. De lehet, hogy nem így volt, viszont az tény, hogy kb. 10 másodperc volt az egész, egyedül a Flashing BB-nél állt 5 percet kb.
2010 november 29, 10:38
Nekem akkor új boot-om van?szerintem….. 74HSZ
2010 november 29, 10:38
@Sir Kassy: @Sir Kassy: Beviszed a telót, gyáriszám, vagy imei alapján elküldik az adatokat az apple-nek aki pár napon belül frissíti az infókat a rendszerükben. Egy itunes update-tel frissíti a telón a cuccokat és kész.
(Bár a t-ben azt mondták, visszaküldik a kódokat…)
2010 november 29, 10:40
Dominost 20K iert sutik ki T nel, azt megkereztem anno. Igaz a modjarol minden T pontban mast mondanak. Valahol igenyelni kell es majd eccer eglesz, mashol azt mondtak, hogy helybol unlockot megkerik ra, hazamenve itunes syncnel kilovi az apple.
Vodaphonenal mi a helyzet? Valaki nem tudja? Delutan bemegyek megkerdezni, csak hatha elobb is lesz info
2010 november 29, 10:40
Sziasztok,
nekem a redsn0w folyton leáll, a telón már írja, hogy download jailbreaking data, a windows meg írja, hogy A redsn0w.exe hibát észlelt, ezért leáll. A kellemetlenségekért elnézést kérünk
Valakinek valami ötlete?
Üdv,
2010 november 29, 10:42
@pyrohun: Hm… Akkor viszont nem értem. Lehet, hogy már érezte ugyanazt rajta.
2010 november 29, 10:43
A vodánál? Viccelsz?
Szerintem fogalmuk sincs a mikéntjéről!!!
2010 november 29, 10:44
Jah és azt is furának tartom, hogy 3g 4.1-esem van, majd mikor bettallózom redsn0w-ba a 4.1-et és kipipálom a következő ablakban az ipad basebandet, akkor honnan tudja, hogy az mi? Nem kérdez rá, hogy tallózzam be a már korábban letöltött iPad firmware-t
2010 november 29, 10:46
az termeszetes, hogy a waiting for reboot uzinel, 5perce all? csak ujrainditott volna mar nem? varok, de mintha nem csinalna semmit… rendszergazdakent es winxp vel inditottam.
2010 november 29, 10:47
hahó senkitől nem kapok segítséget?Fontos lenne számomra tudni és nem tudok kihez fordulni..köszönöm
2010 november 29, 10:47
Nem lehet, hogy az ipad fw-t tallóztad be neki?
2010 november 29, 10:48
nem, 4.2.1eset, kerdes meg, hogy lehet ilyenkor cancelezni?
2010 november 29, 10:49
akkor nem tudom sajnos, nekem akkor állt, mikor tévedésből az ipad-re nyomtam
2010 november 29, 10:52
Akármi van fent,rádugod a szifont,új redsnow-t inditod,betallózod a 4.2.1-es szoftvert,pipa a cydiára+iopad baseband+battery százalék,elinditod és kész.
Csak figyelni kell hogy (xp-n legalábbis) rendszergazdaként futtasd,akkor is ha rendszergazda vagy alapból is….
2010 november 29, 10:52
Hat most nyomtam egyet a cancelra, és ujra kezdtem, viszont kivettem a pipat a multi es szazalak mutato elol, es most megy…
2010 november 29, 10:53
@itanczos: egy 4.2.1-es fw a cel ugy hogy fuggetlenites miatt se basszak ra.
2010 november 29, 10:55
sziasztok! szerintem sokkal fontosabb lenne egy Custom 4.2.1 FW készítőt kiadni mint ezeket a béta sz@r függetlenítéseket. Még mindíg nincs rá program ? Macre se?
2010 november 29, 10:57
Köszönöm.
2010 november 29, 10:57
@alyr77:
Én ha rendszergazdagént futtatom, akkor is leáll, csak akkor később
Akkor is a 4.2.1-et tallózzam be neki, ha 4.1 van rajta, jól értem?
2010 november 29, 10:58
A felsorolt használható baseband verziók gm-ben és bétákban voltak? Nem lehet ezekkel 4.2.1-es custom firmware-t építeni?
2010 november 29, 10:58
@gyerelufy: Nem unlockolt, és ha nem költözök ki gyorsan USA-ba, akkor nem is fogom tudni használni, ezért létkérdés Nekem ez az update.
2010 november 29, 10:58
@Csabeeweb: Szerintem tedd DFU módba, próbáld meg a restore-t gyári 4.2.1-re. a végén itunes hibát ad a baseband miatt, attól még a szoftwer rajt van. utána redsn0w, ami aktiválja majd a telódat. szerintem mégegyszer a baseband-et ne pipáld ki, mert az már rajta van!!! csak a cydiát válaszd.
2010 november 29, 10:59
@meetas: olvasd el újra a cikket. ott van benne, hogy kompatibilitás kell, abban van? ha nem, akkor mi a teendő…?
@arnyekcsaba: elolvastad a cikket? leírtuk benne, hogy nincs untethered jailbreak az új ibootra. nincs. pont.
2010 november 29, 11:00
Sziasztok! lenne egy 3gs -em amin 4.1 05.14.02 van mit tegyek,hogy független legyen?elöre is köszönöm
2010 november 29, 11:01
@rosco: ott a pwnagetool. az épp erre van…
@jarodfree: nem
2010 november 29, 11:03
Vagy ez az egész helyett megoldható, hogy egy cfw-es 4.2.1-et dobjak rá ami BB update nélküli? Ha igen, ennek mi a módja?
2010 november 29, 11:05
@breadman: Kipróbáltam amit mondtál, továbbra is rec módban van..
2010 november 29, 11:06
Sziasztok!
Szerintem ha még nem frissítettetek be véletlenül itunes alatt, használjatok Pwnage Tool-t, és amikor felkínálja az iPad basebandet, nyomjatok a NO-ra.
Meg lehet tartani az 5.13 -as basebandet!!!
3G-n működik.
2010 november 29, 11:07
@Jadeye:
Köszi, most már értem, azért nem megy a redsnow, mert 05.14-es a basebandem, viszont nekem nem Mac-em van, eddig sn0wbreezevel csináltam custom firmware-t, ha tehát windowsom van, akkor nem is tudom függetleníteni a telefonom?
Üdv,
2010 november 29, 11:07
Tehát iPhone 3G, FW 4.2.1, BB 5.13.04
2010 november 29, 11:07
jadeeye: köszi a Jobs-os választ. Miért?
2010 november 29, 11:08
3gs untethered jailbreak+függetlenítés new iboot 4.1:
1., Limera1n futtatás
2., Cydia telepítése
3., Redsn0w 0.9.65b5 futtatása 4.1 tallózással
4., Csak a basebandet frissítsd cydia nem kell
5., Ultrasn0w cydiából
6., Restart
Láss csodát nem kell gép az újraindításhoz!
2010 november 29, 11:14
@DarkEvil: jelenleg nem, 3GS old boot esetén van már egy nemhivatalos bundle, de ahhoz utána még redsn0w-zni kell. 3G-re jelenleg elvileg az van, hogy mikor a pwnagetool felkínálja, hogy feltegye az iPades baseband-et, ott nemet kell nyomni, és akkor megmarad az aktuális. nem teszteltük, de @PetiG87 szerint megy így.
@meetas: de. windowsra ott van az új redsn0w. leírtuk a cikkben is.
@jarodfree: mert a GM és beta verziós basebandek sem függetleníthetőek. de a fent felsoroltak meg nem gm vagy beta verziósok, hanem mind kiadott firmware-hez tartozóak.
@NeXtelGyuszi: valóban. de ki állított olyat, hogy 4.1 esetén tethered lenne? az alatt untethered, ahogy eddig is…
2010 november 29, 11:16
@Jadeye: És ha ezzel az új pwnagetoolal megcsinálom a 4.2.1-es cfw-et, majd az “update to iPad BB” lépést kihagyom (nem pipálom ki), akkor elviekben egy BB update nélküli 4.2.1-et kéne, hogy kapjak. vagy rosszul látom a helyzetet?
2010 november 29, 11:18
szevasztok, Iphone 4-esem 4.2.1 -es hibát dob miközben igyekszem a jailbreak-et futtatni. mi lehet az oka? már ezerszer csináltam korábban és nem találkoztam ilyennel.
köszi
2010 november 29, 11:20
@DarkEvil: jól látod, elvileg így kell lennie. mi ugyan még nem teszteltük, de a kollega szerint működik, tehát valószínűleg menni fog így.
@filosz: mi az, hogy 4.2.1-es hiba? írd le pontosan, mit ír!
2010 november 29, 11:22
@Sir Kassy: töb telefont vettem már a T nél gyárilag függetlenül, kifizeted a függetlenítés díját majd ök ebből generálnak egy recvest-et és kb 1 óra múlva vissza is igazolja nekik az Apple megkérheted az ügyfélszolgálatost hogy hívjon fel ha visszaigazolta az apple, utánna restore az itunesal és már független is semmi kód nincs és szoftver sem.
2010 november 29, 11:23
@Jadeye: És mi a feltétele annak, hogy a cfw felmenjen az iPhone 3G-re? Az tudom, hogy egy már előre jailbreakelt iOS-nek kell, hogy rajta legyen, na de melyik? Egy jailbreakelt (redsn0w) 4.0 elvileg megfelelne? Csak, mert jelenleg – mint fentebb írtam – 3.1.3 van rajta (jailbreakme.com), de már előtte volt 4.0, így a 4.0 BB-jével.
És aztán? saurik szervere host-ba, majd DFU és restore?
2010 november 29, 11:25
@szorian: És olyan esetben is bejátszható ez, ha használtan vesz valaki T-Mobile függő iPhone-t? Tehát számla, stb. nincsenek meg. Ha igen, mennyi az annyi?
2010 november 29, 11:28
@DarkEvil: mi? ilyen sosem kellett 3G-hez, csak 3GS esetén, még 4.0 alatt, de azt már rég megoldotta a devteam. 3G-nél sosem kellett ilyen.
a legál függetlenítéshez kell a számla, és az eredeti tulajjal kell bemenni, elvégre az ő nevén van. ha nincs díjhátralék, csak akkor csinálják meg.
2010 november 29, 11:28
@Jadeye:
bocs rosszul írtam!
4.2.1-est szeretném jailbreak-elni:
waiting for reboot közben felugrik egy ablak: “redsn0w. exe működése leállt”, alatta: “a program helyes működése hiba miatt megszakadt”
2010 november 29, 11:30
@filosz: olvasd el újra a cikket. le van írva…
“Ha nincs Mac-ed, akkor pedig szedd le a frissített redsn0w 0.9.6b5 Windows-os (w98 vagy XP kompatibilitási módban kell futtatni!)”
így csináltad?
2010 november 29, 11:34
@Jadeye: Tehát egy sima jailbreakelt 4.0 megfelel a célnak? DFU, vagy hasonló kell? saurik szervere host-ba? vagy az sem szükséges?
2010 november 29, 11:35
nem de máris így csinálom, köszi
2010 november 29, 11:36
@DarkEvil: nem kell semmi. semmi. csak a custom fw, és DFU mód a biztonság kedvéért.
2010 november 29, 11:37
@Jadeye: 4.1 jailbreakelve. 3GS old bootroom. erre fel tudom tenni redsnow-val csak a basebandet?? vagy inkább restore 4.2.1-re, utána redsnov és cydia+baseband. USA telefon nincs at&t kártya. Aktivál(hacktivál) a redsn0w ha jól tudom..
2010 november 29, 11:37
@Jadeye: Akkor mindjárt nekilátok. Köszi
2010 november 29, 11:44
Tud valaki segíteni? S.O.S. kellene!
2010 november 29, 11:47
nekem sikerült megcsinálnom, és (egyelőre) működik minden, úgy, ahogy meg volt/van irva:
3G, 4.1, 05.14.02 -> 06.15
először a redsn0w-t csak simán inditottam (win7-en), be is fagyott “disk update”-nél, de szerencsére itt még szerintem csak előkésziti a dolgokat a telefonra, szóval egy xp kompatibilis, rendszergazdás újrainditás után ment minden rendesen:
- redsn0w inditása: 4.1-es fw tallozása
- iPad BB telepitése + háttérkép bepipálva
- normálisan inditva a programot gyorsan végig szaladt a folyamatjelző csík
- na, ez után kezd el telepítgetni a telefon, itt már gyakorlatilag le is lehetne húzni a gépről, de én nem nyúltam hozzá, hagy csinálja csak. külön zárójelben fel is hivja a figyelmet, mikor a baseband-et frissiti (don’t interrupt!)
- ha ez is meg van, akkor már csak fel kell rakni az ultrasn0w-t aztán egy retboot és kész is.
minden megmaradt amúgy a készüléken a telepitett alkalmazások közül és minden beállitás ugyanúgy a helyén van.
2010 november 29, 11:48
@Jadeye:
király vagy, sikerült, köszi
2010 november 29, 11:48
Kellene egy custum ipsw!!! Tud valaki?
2010 november 29, 11:52
Nekem is Custom ipsw kéne az új 6os basebanddal 3G-re
Akinek van MAC-je az legyen oly kedves csinálja meg nekem!! Szerintem előbb utóbb sok embernek szüksége lesz rá.
2010 november 29, 11:52
@For3l: ez kellene nekem is, de 3GS old boot van otthon. akkor a cydiát nem pipáltad, csak a basebend frissítést??
2010 november 29, 11:56
@Jadeye:
Köszi,
nekem XP-n mindig leállt, barátom Win7esén tökéletesen ment!
Köszi
2010 november 29, 12:02
@breadman: szerintem először inkább restore 4.2.1-re, majd arra mehet ahogy írtad.
@kreon 54: írtam emailt a hozzászólásodnál megadott mailcímre.
@lestarl, @Csabeeweb: használjatok redns0w-t, az megcsinálja windows alatt is. úgy meg felesleges a custom.
2010 november 29, 12:05
@breadman: nem, be volt pipálva a cydia is (sőt, az akku százalék kijelzője is), tehát így nézett ki a redsn0w: http://img823.imageshack.us/img823/7253/redsn0wa.jpg
de oldboot-os 3GS-nél van vmi trükk, amit nem is igazán néztem át, mert ugye nem érint.
2010 november 29, 12:10
@Jadeye: nem szedi ki rec módból itunesal meg hogy tegyem fel a sima 4.2.1-et? eldobja hiba üzenettel..
2010 november 29, 12:18
@Csabeeweb: le van írva a cikkben, hogy miért… sőt, külön cikket írtam erről. http://szifon.com/2010/11/28/ios-4.2.1-es-a-recovery-loop/
2010 november 29, 12:19
Azért én szeretném megjegyezni, hogy ez az egész elég gáz!
Elolvastam a hozzászólásokat és szerintem nem mindenki vette komolyan, hogy a cikket tudni kell értelmezni! Lesz egy rakás elszúrt szifon…
A nagyobb gáz az, hogy kiadnak valamit nagy dérrel durral beharangozva, hogy ez aztán mindent tud, még le is érettségizik helyetted, aztán kiderül hogy jó nagy kókányolás, és van 1 rakás ez meg az, ha felakarod tenni a szifonra!
Miért nem lehet elismerni, hogy skacok egyre nehezebb a jb és unlock megoldása ezért várjatok még hátha lesz egy1 click megoldás is (vagy nem)!
Mondom mindezt úgy, hogy közben én is szenvedek a 4.0.1 es csiga os-al!
4.1 en töröm a fejem, de nem akarom elrontani a telóm!
3GS régi boot os 4.0.1 , valaki belinkeli erre a legjöbb legegyszrübb lehetöséget 4.1 re, kell jb és unlock is!
2010 november 29, 12:31
hali!
szifonosok, írtam emailt ipad vásárlás ügyben, a nickemmel kezdődő emailről, fontos lenne a válasz, megkaptátok?
köszönet!!
2010 november 29, 12:34
a fenti cikket többször átolvastam, de egy kicsit összekavarodtam a sok hozzászólásban, így kérlek, hogy a saját konkrét esetemre válaszoljatok, mielőtt neki kezdenék a függetlenítéshez:
Jelenlegi helyzet: 3GS, 4.1 gyári, 05.14.02 baseband, T-Mobilos, Windows-os környezet
Szeretném függetleníteni (Telenor), a 4.2.1 nem lenne fontos, maradhat (ha lehet) a 4.1., ami inkább fontos az untethered jailbreak.
Szóval, ha jól értem a RedSn0w-val tudok csinálni egy custom firmware-t a 4.1-ből az iPad 3.2.2 (06.15.00) firmware-ével, ami aztán az UltraSn0w-val függetleníthető?
Ha nem jól értem, akkor jelenleg van megoldás a függetlenítésre untethered jb mellett?
2010 november 29, 12:37
Honnan a manóból szerezzem be a custom 4.1-es firmware-t? Az Ipad-os 457megás cucc megvan persze…
2010 november 29, 12:40
Az alapszitu ugyanaz, mint
Whyt.great
esetén, csak T-s.
2010 november 29, 12:45
@whyt.great: redsn0w-val SOSEM tudtál custom firmware-t csinálni, most sincs ez másként. custom-öt a pwnagetool csinál.
@slomoguy: csinálj pwnagetoollal.
2010 november 29, 12:45
@hunwolf:
Erre abszolút van megoldás!
Probléma mentes!
Nekem is ez megy Pannonnal 4.1-el. Van egy 3G-m is az is ok!
2010 november 29, 12:46
Hi All! Végig olvastam az összes 157. hozzászólást,de nem merek belefogni a dolgokba,mert nem az enyém a telefon.
Van nálam egy amerikából vásárolt 3GS 16gigás gyárilag at&t kártyás 4.1-es 05.14.02 Basebandos telefon. Tudok valamit kezdeni vele vagy még várnom kell a megoldásra. Bocsi az offért,de kb. már 2hónapja porosodik itt nálam a teló és várom a megoldást mint kisgyerek a karácsonyt….
2010 november 29, 12:47
OK, munkatársam nem lesz 2 hétig aki MacBookkal rohangálna. Van itt olyan valaki akinek lehetősége van pwnagetoolsal legyártani cfw-t?
2010 november 29, 12:49
@Jadeye: no, akkor talán értem: csinálnék én pwnagetoollal, de csak windows-om van. Ilyenkor mi a teendő? Állítsak meg valakit az utcán, akinek egy Mac van a hóna alatt?
2010 november 29, 12:51
bocs, még nem használtam…azt hittem a redsn0w ugyan az mint pwnagetool csak Windowra…
de a többi részét jól értettem? kell egy custome firmware 4.1 csinálni az iPad 3.2.2-vel?
2010 november 29, 12:54
@itanczos: És ha frissítette magát a telefon, akkor onnantól kezdve mindig független marad, mindegy, hogy frissítem e a firmware-t, meg a baseband-et?
2010 november 29, 12:59
No akkor hadd tisztázzak valamit:
Alapeset: 3G, 4.0, függetlenített.
Redsnow-al csinálok egy custom 4.2.1-et, NEM kérem az iPad basebandet, akkor most továbbra is függetleníthető marad a cucli?
PetiG87, ez így lesz?
Ha valahol hibázdik az elméletem, akkor:
Redsnow-al csinálok egy custom 4.2.1-et, kérem az iPad basebandet, felrakom cydiabol az ultrasnow-t, és menni fog telenor-kártyával?
Megismétlem: 3G, 4.0-val, függetlenítve.
Előre is kösz
2010 november 29, 13:03
Sziasztok!
Kérdés. iPhone 3g 4.1-el és 05.12.01-es baseband. Ha jól veszem ki ez az iPades baseband update móka csak a 05.14-05.15 basebandekre vonatkozik. Tehát az enyémmel elméletielg csak updatelem 4.2.1-re megtartva a régi basebandet majd ultrasn0w és kész a jailbreak+unlock?
2010 november 29, 13:03
Custom-ot tudok csinálni, csak nem tudom hova feltenni…
2010 november 29, 13:05
nem értem, miért van ekkora szükség custom fw konkrét kreálására, amihez ugye pwngtool kell, amihez meg mac.
igazából jelenleg 2 dologra van szükség, ha win-en dolgozunk: legújabb redsn0w, aktuális (jelenleg használatban lévő) fw ipsw-je – vagy esetleg a legújabb (4.2.1) fw ipsw-je, állítólag így is működik, bár ezt én még nem próbáltam.
redsn0w-t elindít rendszergazdaként és win xp kompatibilis módban(nagyon fontos!!), ipsw-t kitallóz, ipad bb frissités-e kipipál és már csak hátra kell dőlni..
2010 november 29, 13:05
@krunpli: megismétlem: a redsn0w NEM csinál custom firmware-t! (olyan meg, hogy cucli, nincs az iPhone esetén.)
2010 november 29, 13:05
Ahogy látom, elég nagy a homály ezzel az egésszel. Két eset valószínű szvsz:
1. részletesebb (akár screenshotokkal megtámogatott) folyamatleírásra lenne szükség, gondolva az összes variációra
2. az ide posztolók 80%-a láma, s nem tud olvasni
Nem tudom.
2010 november 29, 13:06
@PetiG87: És mi a tapasztalat 3G-n az új 4.2.1-es szoft-al? Sebesség, homokórázás, ilyesmi?
2010 november 29, 13:07
@Jadeye: ezt beneztem, thx
2010 november 29, 13:08
csináltam mac-en custom fw-t.. belerakva az ipad basebandet de nem települ fel!
2010 november 29, 13:08
@iPutyu: Dobnál nekem instrukciókat? Köszi!
paul.wolf72@gmail.com
2010 november 29, 13:12
iPAnDur írta:
Sziasztok!
Adott egy 3G gyári 4.1 el, erre a függetlenítésre várok hetek óta. A kockázatokat megértettem, annyi lenne a kérdésem, hogy szerintetek a jelenlegi 4.1 et lecseréljem e a 4.2.1 re, vagy hagyjam ezt fent, mert nem szeretnék gubancokat az iTunes os frissítéssel, vagy esetleg bármivel, hogy ne tudjam függetleníteni. Előre is köszi a választ!
iPAnDur
Tedd fel nyugodtan a 4.2.1-et kicsit gyorsabb mint a 4.1 akkor meg miért ne
2010 november 29, 13:15
@tibor73: Nekem gyári 4.2.1-SW van, a legújabb BB-el, most sokkal gyorsabb lett a telefon. Összemérve egy 3.1.3-assal a sebesség, lehet, hogy kicsit jobb is! Ezért érdekel a T-s függetlenítés
2010 november 29, 13:16
@Csabeeweb: niiiice! bocs, remélem előbb-utóbb sikerül!
No, itt a pont, mikor itthagyom e témát, annál ugyanis fontosabb a függő telóm működőképessége, mint hogy egy ilyen kétes kimenetelű fusival díszes nehezék váljék belőle…
peace
2010 november 29, 13:19
@tibor73: A telefonkönyvben a legérezhetőbb a gyorsulás. Jobb lett a Notes válaszideje is, és a Settings is fürgébb egy kicsit.
2010 november 29, 13:20
@Sir Kassy: Igen! A “gyári” függetlenítéstől olyan lesz, mintha mindig is az lett volna! Vagyis utána már mindig az marad!
2010 november 29, 13:26
Jó páran kérdezték hogy hacktivál-e. Válaszom igen, legalábbis a 3G-met hacktiválta. Angol Voda függőből így lett hun Telenor
Köszi szifon a leírást és figyelmeztetést!
2010 november 29, 13:30
@slomoguy: 21. hózzászólás belinkelve. ott képek is vannak. havalaki annyira láma forduljon olyanhoz aki megcsinálja neki. Haverok 90% hozzám hozza őket, ingyen bérmentve segítek nekik.
2010 november 29, 13:30
160.-ra valaki tudna válaszolni vagy segíteni?
2010 november 29, 13:34
@szili01: hagyd 4.1-en, csak jailbreakeld az új redsn0w-val, és engedd neki, hogy frissítse a basebandet, aztán cydiából ultrasn0w, és kész.
2010 november 29, 13:34
jadeye: ezért kérdeztem. Azonban ha léteznek ezek a firmware-ek, akkor az ipad baseband-hez hasonlóan azokat is rá lehetne nyomatni. Vagy csak magasabb baseband verziót fogad el az iOS?
2010 november 29, 13:35
@Csabeeweb: és ha esetleg megpróbálnád újra az egészet onnan, hogy redsn0w-t elindítod (ugye, ahogy kell), aztán tallózás (4.2.1) stb. és a cydia mellé csak az ipad bb-t pipálod be?
az első esetnél a cydia be volt pipálva? írtad, hogy felraktál vmi telenor fix-et. én, mikor csináltam, a cydia-t is bepipáltam és mintha “leresetelte” volna azt is, pl volt egy jópár update-a, amit megcsinált az első indítás után, meg ugye az ultrasn0w-t is újra kellett rakni.
2010 november 29, 13:36
@jarodfree: (engedtessék meg nekem most egy kis: jajj…) a baseband mindig csak magasabb verziót fogad el. emiatt nem megy a downgrade. az iOS meg 4.2.1 óta csak azt fogadja el alapesetben, ami hivatalosan hozzá tartozik (custom fw ezt megoldja).
2010 november 29, 13:44
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni, összegezné nekem valaki a jailbrake lehetőségét? Adott egy öreg 3g t-mobile-os, függős 4.1el és szeretnék frissíteni 4.2.1.-re. Normál jbet szeretnék, függetlenítés nélkül. A teló több, mint 2 éves rég nincs garija. Csak legyen tetherd -ugye asszem ez az, amikor simán újra lehet indítani a telót?!-
Köszönöm előre is, csak elvesztem az infók halmazában!
Jah és még egy kérdés a 4.1 valamiért nem kezeli a dockomat rendesen. Pl a dvd lejátszóm idockos és bár tölti a telót, de a könyvtárakat már nem látja, így zenét sem tudok hallgatni, illetve szintén dockolós fm transmitterem sem működik, ami a 3.1.3.-al tökéletesen futott!
Még egyszer előre is köszönöm a segítséget!
2010 november 29, 13:48
Jadeye: már megint hülyének lettem nézve, de már kezdem megszokni
Ha 4.1 van fent, akkor miért ne lehetne a custom firmware: 4.2.1 iOS és mondjuk 05.13.04-as BB?
2010 november 29, 13:48
Jadeye #154-re valami?
2010 november 29, 13:49
@totopad: untethered az, amire gondolsz, a tethered épp az, hogy gépre kell dugni. 3G esetén nem kell gépre dugni 4.2.1 jailbreak után sem. nyugodtan frissítheted a gyári 4.2.1-re, majd redsn0w megcsinálja. CSAK a cydia legyen bepipálva, semmi más! hogy a dokkolóval ezután fog-e menni, azt passz.
2010 november 29, 13:49
Hát erre várok majd 4 hete amióta vettem egy T függő 3g-t
Aztán most, hogy kijött rájöttem, hogy jobban járok ha 10e ért (ex előfizetős) a T függetleníti egy életre.
2010 november 29, 13:50
@totopad: Szerény tudásom szerint ha nem cél a függetlenítés akkor minden további nélkül tudod a 3G-t 4.2.1-el jb-ni. Nekem is 3G-m van és a 4.x fw-k közül ez fut a legjobban.
A dokkos problémához nem értek, de a dvd-hez biztos találsz fw-frissítést, vagy legalábbis nézz körül.
2010 november 29, 13:50
@Jadeye: Hogyan frissiti a basebandot?
iPhone2,1_4.1_8B117_Restore szükséges az új redsn0whoz?
2010 november 29, 13:52
@Godlike: Nem cél a függetlenítés és a későbbiekben sem lesz az. Simán iTunes-al frissítem? Vagy ehhez is kell costum fw, mint az előzőhöz?
2010 november 29, 13:55
@jarodfree: bocs, nem szándékom senkit hülyének nézni, csak millió a kérdés minden felől… :/
igen, lehet 4.2.1-re úgy frissíteni, hogy megmarad a 05.13-as, függetleníthető BB, ez 3G esetén jelenleg is egyszerű: amikor kérdezi a pwnagetool, hogy felrakja-e az iPad baseband-et, arra kell nyomni, hogy NE.
3GS esetén megint csak régi iboot alatt van untethered jailbreak, új boot alatt ez is tethered, és egy külön bundle kell hozzá, illetve a devteam azt írta, hogy utána még a tényleges jailbreakhez redns0w is kell a végén, így elég kavarós a dolog:
“Update #3: For those Mac users with an old-bootrom 3GS who really know what they’re doing, here’s a minimal 3GS 4.2.1 bundle that will get you to 4.2.1 without updating your baseband. Be sure to uncheck “Activate the iPhone” using Expert mode. To actually jailbreak after you’ve restored with the help of that bundle, please use redsn0w. If you don’t know how to drop a bundle into PwnageTool.app, please hold off on 4.2.1 until it’s untethered for everyone.”
remélem, így érthetőbb.
2010 november 29, 13:55
valaki tudna adni egy linket hogy 4.2 hogyan lehet jailbreak elni? Csak Tetheresen lehet?
2010 november 29, 13:57
ON:3G(S)
4.1 5.14.02felett bb frissítés kell.Nem kell IOS frissités.
4.21 5.15.04 kell bb frissítés.Nem kell ios frissités.
4.0.2ig levo telefonokon nem kell BB frissités.Max costum IOS 4.1 vagy 4.1.2 attol fugg old/new bootrom os.
Iphone 4
4.0.2 01.59.00 nel nem kell bb frissités.IOS frissítés costum.
e fölött függetlenítés egyenlőre nincs!
2010 november 29, 13:59
Jah és majd elfelejetettem winxpm van!
2010 november 29, 14:00
@boss1337: nem én nézem a központi emailt. admin fog neked írni, amint lesz ideje, de most mindenki az új függetlenítéssel bombáz minket. türelmedet kérjük.
@szili01: de hát le van írva a cikkben… be kell pipálni, hogy install iPad baseband, és megcsinálja… betallózni meg azt kell, ami a készüléken van, esetedben a 4.1-et.
@totopad: 190-es hsz, leírtam.
@peetboy84: legalább olvasd már el a cikket… le van írva.
2010 november 29, 14:05
@totopad: Persze megy simán először ne felejsd el frissíteni az itunes-t, aztán mehet is a frissítés. A redsnow-t meg windows alatt rendszergazdaként és xp vagy win98 kompat. módban futtasd, feltéve hogy új windowst használsz…
2010 november 29, 14:05
@totopad: ja nem kell custom fw
2010 november 29, 14:07
miért nem olvassátok el rendesen, hogy baseband-et csak annak kell frissitenie ipad-osra akinek 05.14 vagy 05.15 mert azt nem lehet unlock-olni. erre kell a custom fw amit a pw csinál meg. costum-ot meg csak iphone 4.1 fw vel csinált majd megtalálta a letöltött ipad 3.2.2 ipsw és utánna ezt tallozob be shift restore-ral. a többieknek a legujjabb redsn0w megoldja mivel régi a BB.
2010 november 29, 14:08
@sokan a 21-es hozzászólásban van a link, nekem úgy működött minden.
Nekem az egész kb. 25 percig tartott, a teló 3gs old bootrom at&t
(már vagy egy hónapja ipod módban volt, mert a 4.1-es frissítésnél update-lte a BB-t 05.14.02-re, gondolom nem én voltam az egyetlen láma)
Leírom, hátha segít.
Tehát:
• a redsn0w nem csinál cfw-t alapból „csak” JB-kel
• ez az egész varázslat a függetlenítés miatt van, tehát
• csak akkor érdemes redsn0w-val varázsolni, ha különben nem tudsz függetleníteni
o (pl. 05.14.02-n vagy, ami nem függetleníthető)
• a 3g és 3gs old bootrom-ot fullban támogat
o (az, hogy régi vagy új bootromos a teló, annak az eldöntése nagyon jól le van írva a redsn0w-ban)
• az iphone 4-esek és a 3gs új bootromosok még úgy jártak, oda nincs tökéletes megoldás.
Praktikusan — windows XP-re:
0. (Legalább a cikket olvasd el lsz.)
,
1. Letöltöd a redsn0w-t (b5-ös verzió), update-led az itunes-t.
2. Az egész úgy indul, hogy valamilyen gyári FW-t kell feltenni a gépre (4.1-es vagy 4.2.1-et) (ez egyszerű, letöltöd és shift+restore), jobb, ha letöltöd, mert a redsn0w kérni fogja.
o Ha felment, akkor már nincs visszaút, mert update-lte a BB-t egy olyan állapotra, ami nem függetleníthető! Innen csak előre!
3. Most kell a redsn0w, ami nem csinál custom fw-t hanem patcheli a telefont.
o Wizard rendszerű, előre és vissza is tudsz benne lépkedni, a kritikusabb akciók előtt 12-szer visszakérdez, minimális angoltudással minden érthető.
4. Az indítás után betallózod azt az ipsw-t, amit felraktál, majd
5. Ha függetleníteni szeretnél, akkor a checkboxok közül az elsőt és a harmadikat bepipálod
6. Kiválasztod, hogy új, vagy régi ibootos a teló,
7. dfü-be teszed (segít) és kivárod a végét. Nem kell hozzá ipad-es IPSW-t letölteni, ezt megteszi ő.
o (Nem a komplett 437 MB-os IPSW-t, hanem csak a BB-t tölti le, tehát nem kell 3 napi hideg élelem.)
8. Ekkor van egy JB-kelt telód, aminek olyan BB-je van, ami az ultrasn0w-val függetleníthető
9. ehhez a Cydiát elindítod (frissítesz és újrabootolsz néhányat), megkeresed az ultrasn0wt (v1.2 kell legyen), installálod és van egy TELEFONOD.
2010 november 29, 14:16
Nah köszönöm a segítséget, megpróbálom. De nem értem, miért lesz ez egyre bonyolultabb!
2010 november 29, 14:20
rendben, köszönöm a választ!:)
2010 november 29, 14:25
@szorian: izé…. ez nem így van. custom fw azoknak kell majd, akiknek már 06.15.00-s a baseband a készülékükön, és bármi oknál fogva restore-t kell nyomni, hiszen 4.2.1 óta, pláne az új baseband miatt nem fog menni másképp a restore, mert utána nem tölt be a rendszer sehogy (ezt írtam le a 4.2.1 és a recovery loop-os cikkben).
illetve azért ragaszkodnak páran a pwnagetoolhoz, mert azok tudnak így frissíteni 4.2.1-re, akiknek jelenleg is 05.13, vagy korábbi a baseband a készülékükben, ami ugye jelenleg is függetleníthető. így nekik nem vész el az esetleg még meglévő garancia sem.
2010 november 29, 14:32
3GS gyári 4.1 newboot, minden képpen függetleníteni kell!
Ha rárakom a JB-t az új BB-t és az ultrasn0wt akkor mindenképpen
tethered lesz? Még akkor is, ha 4.1 van rajta?
2010 november 29, 14:35
@Baluka71: 4.1 esetén rendes jailbreak van, ott untethered. csak 4.2.1 alatt van tethered egyelőre.
2010 november 29, 14:41
@Jadeye:
Sikerült feltenni a rendszert, a Cydia fent vigyorog,de nem függetlenített az A & At kártyág még mindig keresi,ha a vodás kártyámat berakom azt se érzékeli.:(
Most,hogy a Cydia fent,de nem tudom használni valahogy tudom függetleníteni a telót?
2010 november 29, 14:42
Csabeehoz hasonlóan jártam: restore loop, pedig 3G-n vagyok.
)
Frissítés 4.2.1-re ok, redsn0w 6.15 ok, ultrasnow ok, 3G független.
EDDIG OK.
Azonban a szifon sourceból volt eszem felpakolni a Vodafone bundle-t, a 4.1-hez, azóta tégla. SEMMI nem működik, pedig asszem mindent végigpróbáltam (win7).
Az egészben a legszebb, hogy T-s cserefon, nagyot néznek majd a szervízben, ha én teszem majd a hülyét, ők meg majd restore-olni akarják
2010 november 29, 14:44
@johnnyjungle: teszem hozzá, hogy hiába próbálok felrakni pl. egy custom 4.1-et, mert 1014 vagy1013 lesz a vége.
2010 november 29, 14:46
@Jadeye: Köszönöm!
Akkor a 4.1-en az unlock sem probléma az sem tethered?
(3GS newboot)
2010 november 29, 14:47
Valaki aki vett vodás iPhone 4-et,az megírná hogy milyen szoftver volt a készüléken?
2010 november 29, 14:51
@szili01: az ultrasn0w-t kéne feltenni cydiából, és kész.
@Baluka71: olyan nincs, hogy tethered unlock. az unlock a baseband verzió függvénye.
@P.G.: természetesen 4.2.1, mert csak abban van magyar vodafone carrier bundle, másképp ugyanis nem is mennének a beállítások vodán.
2010 november 29, 14:52
3G, most csináltam végig a pwnage-custom-4.2.1-restore procedúrát.
Ultrasnow megvolt, voda kártya elfogadva, majd
az itunes felajánlja hogy frissítsem a carrier-t. Engedhetem neki?
2010 november 29, 14:53
@Jadeye: Nagyon hálás vagyok!
2010 november 29, 14:54
Sziasztok!
3G-m van.
A baseband 05.13.04-es.
És ATnT függő volt.
Most 4.0.1 va rajta függetlenítve.
De nagyon lassú.
Leírná nekem valaki hogyan csináljam mert ez magas.
Köszike
2010 november 29, 14:57
@Jadeye: de a hogy csináljamba nem erről irsz hanem hogy pw-vel kell megcsinálni a cfw-t amit majd felteszel hogy benne legyen az ipad BB-je. egyébként pedig a PW 3GS esetén csak a 4.1-et fogadja el a 4.2.1 re azt mondja hibás FW.
Ezek alapján nem értem akkor minek kellene a pw ha a redsn0w megcsiál mindent mindegy hogy jelenleg milzen IOS van fent hiszen felteszed a legfrissebbet a BB mindenképpen frissül. az meg hogy utánna csak PW vel CFW tud feltenni más kérdés de én igy értelmeztem.
2010 november 29, 14:59
@Jadeye:
Akkor ha jól gondolom wifi kapcsolatra lenne szükségem vagy hogy tudnék netet csiholni rá?- csak wifivel gondolom….
2010 november 29, 15:02
Sziasztok! Addig bénáztam az egy éve fiókban heverő vadi új, új boot-os 3GS-emmel, hogy összehoztam egy 4.1, untethered! független cuccot
))). Redsn0w után nem bootolt a 4.2 (szerintem csak azért mert elfelejtettem, hogy tethered). Közben a modem firmware-t sikeresen feltoltam 06.15.00 -ra (iPad firmware) ezért downgrade-eltem 4.1-re saurik signature-val (host file átítás), ami 1015 error dobott, de ennek ellenére mégis tudtam Limera1n-an jailbreakelni, majd az ultrasn0w 1.2 függetlenített. S most láss csodát untethered és független a cucc. Lehet, hogy csak a spanyol viaszt találtam fel, de azért gondoltam megosztom veletek
)))
2010 november 29, 15:05
@Jadeye: Szerinted engedhetem az itunes-nak, hogy carrier frissítést csináljon? Köszi
2010 november 29, 15:07
http://support.apple.com/kb/HT1970?viewlocale=en_US
2010 november 29, 15:12
Én egyetlen dolgot nem értek jelenleg: írtátok tegnap, hogy a 4.1.2 nem bootol be, ha más baseband-verzió van fent, mint amit ő maga beállítana – ez viszont azt jelenti, hogy ezzel a 06.15.00-assal sem menne elvileg, márpedig sokan írjátok, hogy működik. Akkor most mit is kell tennem, hogy ne ragadjon örökké recovery-ben a telefonom?
3G t-függő 4.0-val adott, feltaszajtok rá egy friss 4.1.2-t, amivel ugye nem fog hálózatot találni, mert telenor-kártya van benne. Ezek után ráeresztem a redsnow-t, bepipálom, hogy rakja fel az ipad bb-t, majd cydiabol ultrasnow, és készen is vagyok?
Olvastam, hogy volt, aki kihagyta az ipad bb felrakását, ebben az esetben nem egy “törhetetlen” bb kerül fel, amit az ultrasnow nem tud megfektetni?
Három éve vidáman töröm-függetlenítem a telefonokat, de most úgy érzem magam, mint egy nyomorult idióta.
2010 november 29, 15:18
@szili01: igen, wifi. vagy cydia autoinstall. de inkább wifi, az egyszerűbb.
@tibor73: igen
@krunpli: olvasd el a cikket újra. a custom firmware vagy a redsn0w használata mellett elfogadja a más verziós basebandet, csak jailbreak nélkül nem.
2010 november 29, 15:23
Sziasztok!
Szerintem én most csináltam a telefonomból papírnehezéket.
Adott 3g 4.1 es gyári fw-vel.
Ráraktam a 4.1 a 06.15.00 BB-vel, Pwnage tools-al.
Függetlenítettem ultrasn0w al, ahogy leírták a leírásban, de ezekután se ismerte fel a simet.
Ekkor tettem meg azt a lépést, amit nem kellett volna, hogy megpróbáltam visszatenni a régebbi FW, akkor hibával kilépett, azóta abban a hibában van, hogy recovery mode, de semmit sem enged rátenni.
Se gyári, se custom fw-t.
Valami ötlet esetleg?
2010 november 29, 15:23
két frissítést tettünk hozzá a cikkhez, mert több olyan komment is született, hogy valaki feltette a 4.1-hez való carrier fixet 4.2.1-re, és megadta magát a telefon. a 4.1-es carrier fix, ahogyan a neve is mondja, 4.1-re van. fentebb (frissítés #1) megtalálhatjátok, hogy mi a teendő, ha mégis feltettétek bármi oknál fogva…
a másik frissítés a 3GS és a custom 4.2.1 viszonyáról szólna. leginkább azoknak lehet hasznos, akiknek jelenleg is függetleníthető baseband van a készüléken (05.13 vagy korábbi), és frissítenének a baseband megtartásával a 4.2.1-re.
2010 november 29, 15:25
@Francis_Begbie: két opciód van:
1. lődd ki recovery-ből. 4.1 vagy korábbi fw alatt nem foglalkozik a baseband verziójával. majd jailbreak, ultrasn0w.
2. custom 4.2.1-el restore, majd ultrasn0w, és elvileg kész
2010 november 29, 15:26
@Jadeye: Megoldás: állítsd vissza kézzel a korábbi CommCenter-t, amit a telepítő script átnevezett CommCenter.old-ra, és kész.
A CommCenter helye: /System/Library/PrivateFrameworks/CoreTelephony.framework/Support/
Ha már belekezdtél az egészbe, akkor ez a kis hibajavítás már igazán nem okozhat problémát. Ha sehogy nem boldogulnál, restore egy custom 4.2.1-el, és kész.
tpot így recovery-ben nem látja a készüléket, illetve nem jön ki recoveriből a 4.2.1-el sem, hiába raktam bele még az ipad basebandot is a cfw-be..
2010 november 29, 15:29
@Csabeeweb: ha custom 4.2.1-et használsz, mennie kell, mert az nem fog foglalkozni a basebanddel betöltéskor.
2010 november 29, 15:29
felfogtam a cikkben leirtakat, hala istennek engem nem erint ez a BB mizeria, de hadd kerdezzek valamit: hogyha 4.1.2-n vagyok es 05.15.04-es BB-vel, akkor lehetseges 06.15.00-as BBre upgradeles nelkul unlockolnom?
2010 november 29, 15:30
@Jadeye: Értem, köszi. Akkor tehát frissíthetem itunes-ról a 4.2.1.-re, és megtörhetem utána az új redsnow-al (+ultrasnow), van esély rá, hogy nem lesz para?
Előre is köszi a fáradhatatlan és türelmes válaszolgatásért, hősi érdemrendre kéne téged felterjeszteni
2010 november 29, 15:32
@Jadeye: a 2. lehetőséget próbáltam, az elsőt meg nem tudom hogy “lőjem ki recovery”-ből.
Az istenért sem akar történni valami.
Már próbáltam gyári fw-vel, custom fw-vel, mind 4.1 és 4.2.1 esetén, de semmi.
Tanácstalan vagyok..
2010 november 29, 15:33
@bukko: 4.1.2 nincs, de gondolom, csak elírás. az említett 05.15-ös baseband nem függetleníthető. tehát nem lehet. mindenképp frissítened kell 06.15-re, ha függetleníteni is akarsz.
@krunpli: ha 4.0 van rajta, annak pont még függetleníthető a basebandje, amit mindenképp meg kellene tartani. ehhez használj custom fw-t, amiben nemet válaszolsz, mikor a pwnagetool kérdezi, hogy bele tegye-e az iPad basebandjét, így megmarad a 05.13-as verzió, ami függetleníthető.
2010 november 29, 15:34
sziasztok iphone 4 4.1 em van fel akarom rakni a 4.2.1 et amcsiban vettem szifonom de elveszett az at t kártyám ha ferakom akkor tudom aktiválinu phone book sim carddal? és ha igen van rá vmi jailbreak?
2010 november 29, 15:34
@Jadeye: Köszi az update-t! Egy Mac -es koléga gyártan egy 4.2.1-es custom fw-t a 3GS old bootos windowsos csoróknak… ?
2010 november 29, 15:36
@nemeth.balint20: nem tudod aktiválni, a phonebooksim módszert bezárta az apple. jailbreak csak tethered van. inkább ne frissítsd.
2010 november 29, 15:36
@Jadeye: pedig hidd el hogy nem megy!
2010 november 29, 15:36
@Jadeye: kiraly, kosz a valaszt, 4.2.1-et akartam irni!
2010 november 29, 15:37
Tuti unjátok már, de szeretném letisztázni mire nekikezdek.
Van egy régi iboot-os 3gs, ami be lett frissítve a 4.1-re. Így ugrott a függetlenítés, de akkoriban a jb miatt visszatettem neki a 4.0-t és a mai napig így van, hogy 4.1 bb és 4.0 ios van fent. Tehát hogyan függetleníthetném akkor? Melyik fw-t tallózzam be a redsn0wba(csak windows van kéznél)? A 4.0-t próbáltam mert az van fent jelenleg is, de azt nem fogadta el. Végül is csak ennyi a kérdésem, hogy melyik fw-t tallózzam be?
2010 november 29, 15:37
@Csabeeweb: én elhiszem. de szerintem nálad van a hiba, mert a devteam leírása szerint bizony mennie kell.
2010 november 29, 15:38
@Jadeye: Vágási, akkor csak tisztázásképp, hogy tuti ne kúrjam el: leszedem a 4.1.2-t, és még mielőtt felraknám a telefonra, ráeresztem a pwnagetoolt, készítek custom fw-t (ami gondolom ezáltal kiszedi belőle a bb-frissítést), majd pedig simán shift-restore, majd utána cydiából ultrasnow.
Amennyiben így van, jövök egy sörrel.
2010 november 29, 15:40
@hepike: frissíted gyári 4.2.1-re, majd a redsn0wban bepipálod az iPad basebandet, megvárod, míg végigmegy, majd ultrasn0w.
@krunpli: igen, csak mikor a pwnagetool kérdezi, hogy akarod-e az iPad basebandet, akkor ne akard, és akkor úgy jó lesz.
2010 november 29, 15:40
MEGOLDÁS!
iphone recovery módban van 4.2.1 volt rajta, tegyél fel rá egy 4.0CFW-t ez után szintén itunes 1015ös hiba üzit kiír, és recovery-ben marad a telefon, de a tinyumbrellával kitudod lőni a rec módból és utána bekapcsol.
2010 november 29, 15:42
@Jadeye:
de nem függetleníteni szeretnék , hanem van egy vadonat új Iphon 4 em (amin 4.2 van) és azt szeretném jailbreakelni
ebben tudna valaki segíteni, vagy egy linket adni ahol le van írva hogy hogyan kell, esetleg tapasztalatok….
kérlek segítsetek , nagyon fontos lenne…!
2010 november 29, 15:43
@Jadeye:
Köszönöm szépen a sok segítséget:) az amcsi kártya kuka és már vilog is a Vodafone logó:) big thanks:)
2010 november 29, 15:43
@peetboy84: le van írva. jelenleg CSAK tethered jailbreak van i4-re. helyetted nem tudom elolvasni a cikket.
2010 november 29, 15:44
@szili01: a kártyát mindenképp tartsd meg, aktiváláshoz kellhet, nehogy kidobd.
2010 november 29, 15:45
Tud valaki nekem segíteni 4.1 05.14.02 ulockolni kell! bp 14ker közelében lenne jó, a fáradságot honorálom! köszi
2010 november 29, 15:47
Próbáltam én is kilőni recovery mode-ból tiny umbrella-val, de semmi, csak visszamegy ugyanúgy.
Viszont a 4.2.1 custom fw a preparing…résznél már kilép hibával itunesban.
2010 november 29, 15:50
Sziasztok!
Akkor ha frissitek 4.2.1-re akkor utána már nem lehet visszatenni 3.1.3-at mert az a gond hogy pont 05.14.02 Baseband-em van..
2010 november 29, 15:56
@Jadeye:
ez lol
am jadeye a telenor fixxel kapcsolatban azokat az adatokat hol lehet megadni manuálisan? köszi
2010 november 29, 15:57
@NeXtelGyuszi:
Mivel nagyon kusza már a történet, és nem kaptam egyértelmű választ a korábbi kérdéseimre, így neki estem a 126. komment szerint, és teljes siker!! Eredmény egy függetlenített 3GS 4.1 untethered jb-vel!
Köszi NeXtelGyuszi!!
Iphone 3GS, 4.1, korábban 05.14.02 baseband, T-Mobile-ról Telenorra függetlenítve és untethered jailbreak!
2010 november 29, 15:59
@Jadeye:
bemásolnád az első mondatát mert és akkor megkeresem ctrl+f el mert szerintem nem ugyan arra gondolunk…
2010 november 29, 15:59
@Francis_Begbie: de műköüdnie kell 4.0át tedd vissza rá és úgy legújabb tynivel kitudod ütni!
2010 november 29, 16:00
@Jadeye:
Ok ok csak jelképesen kuka=doboza:D
2010 november 29, 16:06
@Csabeeweb: Most a 4.1 et próbáltam ki, de 1015 ös hibával szinte a legvégén meghal.
Próbáljam meg 4.0 val restoreolni?
2010 november 29, 16:07
@Csabeeweb: Ja és a legszebb hogy miután felraktam a 4.2.1 a 06.15.00 BB-vel, akkor még a telefonban is láttam hogy ez van fennt, most meg Tinyumbrella azt írta ki hogy 05.14.02 BB van rajta, 4.1 fw vel.
2010 november 29, 16:11
@Francis_Begbie: nem kell újabb restore, most kell kiugrasztani, a 1015 nem vészes hiba, abból lehet kiszedni.
de a baseband az érdekes. és a settings / general / about alatt a modemverziónál mi szerepel? mert az a lényeg.
2010 november 29, 16:12
Csinálnám a redsn0wt…
XP alatt.
Telefonra kiírva: Downoading Jailbreak data…
Windowsana kiírva a redsn0w.exe hibát észlet ezért leállt…
Kb. 2 vonás haladt előre, amikor lerohadt, talán az új basebandot rárakta előtte.
Most mit csinájak?
2010 november 29, 16:12
@Francis_Begbie: Ha 1015-öst ír ki az már jó!
ha kiírta akkor újraindul és recb evan tinyumbrella-4.21.01 val kilövöd és redsnow redsn0w_win_0.9.5b5-5 el jb-eled!
2010 november 29, 16:12
@Jadeye: Na ez az, mert most nem tudom megnézni, mert csak recovery mode-ban van.Abszolút semmit sem tudok csinálni, ez a bajom.
2010 november 29, 16:14
@Baluka71: helyetted nem tudja senki sem elolvasni a cikket: “szedd le a frissített redsn0w 0.9.6b5 Windows-os (w98 vagy XP kompatibilitási módban kell futtatni!)”
@Francis_Begbie: tinyumbrella – exit recovery gomb, és kész
2010 november 29, 16:14
@Jadeye: XP alatt is???
2010 november 29, 16:15
@Jadeye:
Szerinted érdemes várni 3Gs 05.14.02 Baseband függetlenítésre,vagy szinte már 100 százalékra reménytelen?
2010 november 29, 16:17
@Baluka71: xp alatt w98-at próbálj.
@P.G.: semmi sem 100%, de ha láttak volna reményt arra, akkor nem csinálnák ezt, amit most. szerintem 90% felett van, hogy nem lesz 05.14-re külön.
2010 november 29, 16:18
@Jadeye: az megvan, de ugyanaz, visszamegy recoverybe reboot után.
Most próbáljam meg a redsnowt ?
2010 november 29, 16:19
bocs h ide írok ,de gyári független iphone 4 em van (telenor), a facetime eddig működött most meg nem akarja aktiválni ! restor után sem jó ! vki vmit ??
2010 november 29, 16:20
@Jadeye: OK, de most mi?
Kapcsoljam ki a szifont? És kezdjem újra?
2010 november 29, 16:21
@Jadeye:
Köszönom a választ,azt hiszem így nyugodtabban frissíthetek gyári 4.2.1-re,nem bukok vele semmit.Ez az új függetlenítési módszer nekem egy kicsit meredek…
2010 november 29, 16:24
Elindult a telefon ugyanúgy ahogy volt, 5 évet öregedtem…
Ez nagyon para…
2010 november 29, 16:25
@Jadeye: de melyik pwng-vel kell csinálni mert a legujabb nem fogadja el a 4.2.1 es 3GS ipsw-t
2010 november 29, 16:25
Custom 4.2.1 3G -re hol található? Béna vagyok, és nem találom.
köszönöm
2010 november 29, 16:25
@Csabeeweb: csúcs, redsn0w már replacing kernel-nél tart, a sétáló ananásszal.remélem ez már végigmegy.
2010 november 29, 16:29
Sziasztok.Összezavart a sok bejegyzés.Valaki segitsen.:D
3g-m van 4.0 os jailbreakelve függetlenitve.BB:05.13.04
Szükséges nekem az ipad-es bb is kipipálni vagy csak lefrissitek itunesban utánna redsnow és ultrasnow?
2010 november 29, 16:29
Azért annyit megjegyeznék, hogy akinek 3g vagy 3gs-e van és Tmobile függő, és lejárt a hűségnyilatkozata, az inkább menjen be egy Tpontba és szánjon rá 10 vagy 20 ezret a hivatalos függetlenítésre!
Többet nem lesz vele macera!
Jobban jártok!
2010 november 29, 16:37
@Csabeeweb: ugyanúgy visszadobra recovery mode-ba miközben csinálta a redsn0w a dolgát.
Megpróbálom 4.1 el redsn0w al.
2010 november 29, 16:44
hát nem tudom én egy barátomnak csinálnék custom fw-t de nem fogadja el a 4.2.1 es verziót pedig most letőltöttem megint csak 4.1-et hajlandó beolvasni más is tapasztalt ilyet aki MAC-en probálná megcsinálni a CFW?
2010 november 29, 16:54
3G telefon,4.1es sw van rajta es jailbreakelt (elozo tulaj altal).
T-fuggo a cucc,unlockolni kellene.
A technikai resze valszeg menni fog,az sem problema,ha 1-2 honapig nem lehet ra gyari szoftvert rakni,hiszen nincs T-s kartya a kozelben.
Egy dolog van,amitol kicsit tartok,ami miatt nem mertem belekezdeni :
Arra van esely,hogy az Apple megvaltoztatja a baseband szamozasi politkajat,vagy mas olyan egyeb mod,amivel veglegesen lehetlenne valik a gyari szoftver feltoltese a 6.x-re frissitett telokon?
Azert lenne ez fontos,mert par honap,ev mulva,ha szeretnem lecserelni a telot,nem igazan tudnam ugy eladni,hogy nem lehet gyari allapotba visszavagni.
2010 november 29, 17:02
Van valakinek jailbreakelt ipod touch 4g. 64 gig eladó Pesten?
Ha igen akkor megvásárolnám azonnal.
Irj a peki666@citromail.hu -ra. vagy hivj a 70/469-8322-es számon.
Köszi.
2010 november 29, 17:16
@Ateszpapa: 10 ezret még talán rászánnék, de 20-at már sokallom egy fél perces műveletért. Nekem kártyás T-s régi bootos 3GS van, 4 hónapja már nem garis és nincs hűség. Van valami mód az olcsóbb hw-es függetlenítésre?
2010 november 29, 17:16
@slomoguy:
bocs, 4.2.1 akart lenni:/
szerintem hagyd a 4.1-et, mert a dev-team is írta hogy a 4.2.1-et ajánlják, én is azt raktam, nálam gyorsabb 3g 16gb-n, semmit nem vesztesz vele, és a készüléket ígyis-úgyis restore-olni kell
2010 november 29, 17:18
Nem értem,redsn0w_mac_0.9.6b5- ezzel csinálom, és a replacing kernel résznél megáll, és visszadob recoverybe.
Kivagyok..
2010 november 29, 17:32
@NeXtelGyuszi: Ez a folyamat igy megy a régi bootos 3GS – nél is?
2010 november 29, 17:40
mindent megcsináltam a leírtak szerint, sikerült is felrakta a 4.2.1 szoftvert illetve függetlenített is, müködik minden, azonban a telefonom körülbelül fél nap alatt 100 ról 0%-ra lemerül (pedig nem csináltam vele sokmindent, 2hívás meg 1 sms kb. ) valakinek van valami ötlete hogy miért lehet ez?
2010 november 29, 17:46
@Francis_Begbie: Én is ugyanezzel küzdök ( 3g, ipad baseband, recovery állandóan..) custum firmwaréval mit csinál? azt én sehol nem lelek…
Valaki igazán felrakhatná valahova: “iphone 3g 4.2.1. custom firmware” kéne
2010 november 29, 17:49
@kenyvice: én csináltam custom fw.t de azt kb el se kezdi telepíteni.
Egyszer felment, de akkor meg nem ismerte fel a sim kártyát.
Akkor gondoltam arra hogy visszateszek egy másikat, de semmi.
És azt nem értem hogy ha az about menuben láttam hogy 06.15.00 BB volt a telefonon, akkor most hogy lehet 05.14.02.
Szóval nem értek már semmit, csak próbálok megoldást találni.
2010 november 29, 17:59
@Francis_Begbie: Most próbáltam egy 4.1 gyárit, itunes ugye hibát dob, aztán rádobtam egy redsnow, az végigment most elöször, de restart után megint recovery( régi itunes logo lett), próbálom kiugrasztani tinyumbrellával, de csak az annyit csinál hogy újraindítja.
2010 november 29, 17:59
http://www.redmondpie.com/how-to-update-iphone-3gs-3g-baseband-to-06.15.00-with-redsn0w-0.9.6b5-for-ios-4.2.1-unlock/
Ezt ajánlom mindenki figyelmébe aki 3g-n, vagy régi ibootos 3gs-en akar függetleníteni! EBBEN LETÖLTHETŐ A FIRMWARE IS!
2010 november 29, 18:00
@pyrohun:
És minden működik rajta?Én is ugyanígy csináltam, de eltűnt a számológép(az nem is annyira baj) a nagyobb, hogy semmit nem csinál vele iTunes.Se zenét, se képet, se appot nem tudok rátölteni. :S:S
2010 november 29, 18:03
@atisat:
Ha előfizuval vetted, akkor 10 ezer, ha dominóval-ahogy értettem, akkor 20.
Szerintem akkor inkább tegyél félre, de legalább többet nem lesz baj a függetlenítéssel.
Szerintem az a 3gs megér annyit, hogy később ha eladod mondhatod, hogy gyári független!
Tudom sok 20 ezer, de utána az iTunes is függetlenként kezeli.
Én a helyedben ezt tenném, mert ha most felrakod az iPad BB-ét többet ártasz mint használsz neki.
Szerintem
2010 november 29, 18:06
@kenyvice: a gyárikkal már én is játszottam, 4.0,.4.1,4.2.1, de semmi.
2010 november 29, 18:08
@Ateszpapa:
Nahh, el is írtam, előfizuval vetted, akkor 10 ezer.
Ha később eladod, mondhatod, hogy gyári független!
Szerintem ez megéri, és inkább kapard össze azt a pénzt érte.
Jobban jársz, hidd el!
2010 november 29, 18:13
@dozsi: restore/backup utan csinal ilyet..
2010 november 29, 18:22
Sziasztok! Köszönöm a segítséget, sikerült a JB, minden ok. Szerintem elsőre gyorsabb a 4.1-nél 3g-n. Viszont felmerült egy ezidáig ismeretlen probléma. Leszedtem mindent cydiából, iinstallous-t, appsyncet, az újat. Működik is, felmegy rá a tört app, de, iTunes-ból akartam installálni, a korábban az installousból letöltött programokat letörölte, megpróbáltam iTunes-ból visszarakni a régieket, de ott meg eljutott odáig, hogy determining apps és utánna egyből finishing. Mi lehet a gáz?
2010 november 29, 18:23
@Francis_Begbie: Kéne egy custom FW!
Valaki feltöltené valahova? PLÍÍÍZZZ
iPhone1,2_4.2.1_8C148_custom_ Restore.ipsw egy ilyen kéne nekem.
Netet már végigdurtam de sehol semmi
2010 november 29, 18:26
@kenyvice: ha custom fw vel akarom restoreolni(4.2.1), akkor 1604- hibával nem fejezi be.
2010 november 29, 18:27
@kenyvice: nekem ez van, de nem megy vele.
2010 november 29, 18:32
@Francis_Begbie:
Akkor már tényleg nem értem hogy mi van, most még utoljára próbálom… az eredeti verzióval. de már látom mi lesz belőle…
2010 november 29, 18:33
sziasztok! nekem van egy olyan tapasztalatom, hogy costum 4.1 volt a telón 4.1 basebandel. megcsináltam a fent leirtakat amikor feltettem az ultrasnowt újraindult az iphone beraktam egy voda simet de azt írja nincs simkártya valakinek valami ötlet? T-vel müködik. köszönöm
2010 november 29, 18:34
mit tegyek ha a lezajlott folyamat végén nem bootol be?? Alma logo azt annyi. nem indul.. 3GS old bootnak néztem mind a két módszerrel!
2010 november 29, 18:37
@kenyvice: passzolok tényleg..
2010 november 29, 18:39
Mikor jelenik meg rendes JB? Ez ami most van nagyon szar:)
Kéne már az az untethered:)
2010 november 29, 18:39
BOLDOGSÁG!!!
2hónapja várok erre!!!
3GS 4.1 új boot FÜGGETLEN!!! És bónuszként nem kell gép az úkrainduláshoz (untethered)
2010 november 29, 18:49
@Francis_Begbie:
De miért akarod rápaszírozni még 1 szer bb-t?
Figy szerintem kövesd amit leírok.
Kellenek
4.1 gyári iPhone1,2_4.1_8B117_Restore.ipsw theiphonewiki.com
redsn0w 0.6.4b4 blog.iphone-dev.org
tyniumbrella thefirmwareumbrella.blogspot.com
Tyniumbrella ssh grab device ssh.Aztan start tts server.Shift restore 4.1 gyári
majd nekiereszted redsn0w “rendszergazda,win sp3 mod”instally cydia.
Cydia ultrasn0w és tadám müködik.
Jb+unlock+untethered.
2010 november 29, 18:51
@W3ber:
Jah és kifog dobni 1 hibauzivel.Tyniumbrellaban megnyomod exit recovery.
2010 november 29, 18:51
@csabeeweb
Köszönöm a pontos leírást.a te leirasod alapján sikerült végre valahára függetleníteni az ostoba módon frissített 4.1et.mostmár a vodas kártya is csont nélkül megy
2010 november 29, 18:55
@W3ber: Azért próbáltam ki, mert nem ismerte fel a sim kártyámat.Gondoltam hátha..
2010 november 29, 18:56
Hasonló problémám van, mint totopadnak(294.). Valaki valami megoldást rá?????Ez nagyon gáz, hogy semmit nem lehet rárakni. :S
2010 november 29, 18:56
@W3ber: meg nekem sikerült nem lementenem az shsh fileokat..
2010 november 29, 19:01
@Francis_Begbie:
Kövesd leírást fix hogy megy!
Ám bb az nem restore szerintem és a costum IOS nem egyenlő 1 restore al szal szerintem ha igényes bugmentes cuccot akarsz akkor rendes ipsw tegyél fel ne costumot!Szerintem az okozza a galibát meg hogy hacktiválást bekapcsoltad pwnage toolba.Csajnak tippellek!:P
2010 november 29, 19:02
@Francis_Begbie: http://thetechjournal.com/electronics/iphone/how-to-save-shsh-blobs-for-ios-4-0-2-and-ipad-ios-3-2-2-with-tinyumbrella-4-02-04.xhtml
ez segít most nem sikerült vagy sikerült?LOL
2010 november 29, 19:03
@W3ber: haha, ez övön aluli volt!:)
2010 november 29, 19:04
@W3ber: amúgy követném, de a redsn0w 0.6.4b4, mac verziót sehol sem találom.
2010 november 29, 19:09
@Francis_Begbie:
gyere fel chatbe lent megnyomod beírod nicked és go.
Adok elérhetőséget!:P
2010 november 29, 19:09
Sziasztok!Valaki akinek új i-bootos 4.1es untethered jbs ipad bbs független telója van,tehát akinek sikerült megcsinálni (pl: fazek88,szasza178,nextelgyuszi) az vegyen már fel msnre.Mert nem nagyon vágom, itt meg már mindenki összevissza ír. Msn címem: eky666@freemail.hu
Előre is köszönöm!
2010 november 29, 19:10
kettő kérdésem van:
1: aksi érdekel ,hogy nem -e merül gyorsabban ,mert korábban vot nekem mindenféle custom 4.1em amive a telefon lemerült 4 óra alatt úgy hogy nem is nyomkodtam szinte.
2: biztosan olvastátok a #Frissítés 2-t: egy ilyen custom fimet, gyárt valaki ? szerintem több száz ember örüne neki , nah meg a tapasztalatot ezzel kapcsolatban elmesélhetné valaki.
így szól aszöveg 3Gs hez: “A nemhivatalos bundle-t be kell másolni a többi közé a Pwnagetool package-ébe, Show package contents után megtaláljuk a kérdéses mappát. Ezután már a Pwnagetool legyártja nekünk a custom 4.2.1-et, ami nem frissíti a basebandet – de nem is jailbreakel. Nagyon fontos, hogy NEM szabad bepipálni, hogy aktiválja a készüléket! Így ezek után a redsn0w segítségével tudjuk jailbreakelni. Így megmarad a korábbi, például 05.13-as baseband, ami függetleníthető.”
egy iyet valaki plízzz, nincsen alma gépem ,se leopard rendszerem
2010 november 29, 19:20
Wifi nélkül is lehet függetleníteni?
2010 november 29, 19:26
Nekem inkább azt írja meg konkrétan vki hogy: Van egy sima 3G-m 3.1.3-al. Érdemes rá felrakni a 4.2.1-et? Gyorsabb lesz vagy stabilabb? Vagy csak gyorsabban fog merülni?
2010 november 29, 19:34
@deviant: azt mondjak, hogy sokkal gyorsabb iOS 4-el a 3G. tedd fel, jobb lesz
2010 november 29, 19:34
Üdv!
3g-m van 4.0 iOS JB-ve.BB:05.13.04!
Szükséges nekem az ipad-es bb is kipipálni mikor betallózom a gyári OS-t, vagy csak restorolok itunesban, utánna redsnow és ultrasnow?
Köszi
2010 november 29, 19:35
@atesz88:
Neked még a réfi ultrasn0w is függetleníti.Ha nem muszály ne rakd rá a 4.1 vagy felette lévőt. 4.0-ra rég van unlock.
2010 november 29, 19:39
Tudom én, de már eléggé belassult a rendszer és jobb lenne fürgébben! És ha már restorolok akkor legyen 4.2.1! Csakis ezért kérdezném! Plusz hátha kicsit fürgébb is lesz a 3G-m az új verzióval!
2010 november 29, 19:44
Nekem is 3g-m van, meg is csináltam és már bánom, mert iTunes semmit nem csinál a telefonnal.Értsd:se zene, kép, app rátöltése nem lehetséges.És ha visszaolvasol(294) másnak is van ilyen problémája.Telefonálni tudok vele, az szuper, de jó lenne ha valamit tudnék is rakni rá. Sztem várj pár napot, hátha lesz valami megoldás, vagy válasz arra, mért nem akar iTunes dolgozni vele.
2010 november 29, 19:54
kedves Mac-es fórumtársak! Nincs valakinek kedve feltölteni egy 4.2.1-es cfw-t 3g-re,elmaradott windózos kartársai számára?
2010 november 29, 20:00
Na most én szívtam, felbátorodva azon hogy lesz unlock felraktam a 4.2.1 -et, bár félve szinte éreztem hogy ha egyszer felrakok egy nem custom fw-t akkor megszívom, hát így lett. Nekem nem kell a függetlenítés mert T-s vagyok, de eladni már kisebb eséjjel tudom. Tényleg nem panaszkodni akarok mert ingyen van az ultrasn0w, de a dev team írhatta volna előre hogy nem szabványos unlock lesz.
Eléggé ideges lettem mikor olvastam a cikket.
Kérdés: Ma úgytudom megnéznek egy másik exploitot, nem lehet hogy mégis próbálják unlockolni?
2010 november 29, 20:02
@brumm: Köszönöm a jótanácsod! Várok akkor, hogy lecsillapodjanak és formázódjanak a ködös részek
Jobb a békesség után tevékenykedni 
Köszi
2010 november 29, 20:04
@brumm: Nah, közben rájöttem: ha új appot töltök le és azt próbálom feltelepíteni, úgy működik. Csak a régieket nem akarja visszarakni, bár lövésem sincs, miért! Most kb szedhetek le mindent újra
Viszont nálam kép, zene probléma nem volt, azokat gond nélkül vissza raktam!
2010 november 29, 20:05
Én most csináltam meg egy 3g-t.
4.2.1re,jail+unlock,és simán ment,csak ki kellett kapcsolnom a battery kijelzést,mert ha be volt kapcs. akkor hibaüzivel megállt a Jb.
Utána simán felment az Igo,és a töbni app.
2010 november 29, 20:08
@atesz88:
Figy ha annyo bb-d akkor simán feltoltsz 1 4.1 costum fw ha annyira akarod.Megmarad basebanded unlockolhatod amikor akarod es nem veszik el garid.Meg kitudja milyen bajod lenne a 6.15 tol.
2010 november 29, 20:13
üdv
nekem is az lenne kérdésem hogy van e megoldás az aksi dologra. Reggel függetlenítettem és megy nagyon szépen de olyan mintha folyamatosan telefonálnék, melegszik egy picit és szívja az aksit keményen. Viszont ha kikapcsolom a mobil adatforgalmat megszűnik a hiba, de nekem kellen az internet. Van valami megoldás? 3g 4.1
2010 november 29, 20:14
Sziasztok.
Ma vettem egy 16BG-os iPhone4-et a Vodától,amin 4.2 van.Erre van valamilyen Jailbreak,ami után megy a Cydia?
2010 november 29, 20:29
Custom Fw 4.2.1 /3G: http://forum.gsmhosting.com/vbb/f456/iphone-3g-custom-fw-baseband-6-15-a-1151016/
2010 november 29, 20:40
nehéz szülés volt, de w3ber nek hála sikerült.Köszönöm!
2010 november 29, 20:41
Sziasztok
Tehát ha nekem van egy 3g 4.0 független és rárakok egy custom 4.1 et akkor a függetlenités megmarad?
a választ előre is köszi fontos lenne
2010 november 29, 20:47
@W3ber: Én is köszönöm! kellett a segítség! pedig basszus mindkét leírással régi bootosnak vettük a telót, de végre 3GS New boot USA ból, untethered jb, 06.15.00 független!
2010 november 29, 20:59
én már csak azt nem értem ha a 4.2.1 már nem fogad el más basebandet csak a “hozzá illőt”, akkor a 6.15-öt miért eszi meg az 5.13ast meg miért nem???
2010 november 29, 21:05
@daralan: Azt olvastam, hogy csak az i4-nél figyeli az OS.
2010 november 29, 21:05
Csabee által írtakat kipróbáltam, és valóban, 4.0-ra visszatéve működik faszán.
Aztán felteszem a custom 4.2.1-et és újra elszáll loopba, pedig 3G… K…rvára nem értem.
Jadeye, segíts könyörgöm, mert tökön szúrom magam..
2010 november 29, 21:05
Srácok, csak a t-mobile vállal ilyen örök függetlenítést? Arra lennék kíváncsi hogy, pl. magán személyek vagy mások? Azért kérdem, mert nem a t-nél vettem a telót, de ezzel az ultrasn0w-val sem szeretném függetleníteni. Nekem bonyolult is, meg nem szeretem a custom firmware-eket.
2010 november 29, 21:10
hogy tudok tort appokat backupolni? backupnal egyszeruen kihagyja oket.. regen ment de egy ideje nem megy.. neha van h meg le is torolne oket sync-nel. appsync-em van..
2010 november 29, 21:13
@scarface:
Ismerős probléma….erre én is kiváncsi lennék:/
2010 november 29, 21:18
Sziasztok.
Ma jött meg a gyári 4.1 (8B117)-gyel felvértezett 4-es szifonom.
Jelenleg papírnehezéknek használom, mert reggel óta nem merek semmit sem lépni
A fent leírtakat nekem találták ki utolsó mentsvárként? Vagy inkább várjak? (de ki tudja mennyit)
Nézegettem még azt is, hogy 4.0 környékére visszabutítsam, és utána 4.1-re frissítsem fel, de nekem az is sok volt picit.
Tudnátok segíteni, hogy melyik megoldással tudnám függetleníteni + törni?
Előre is köszönöm mindenki segítségét!
2010 november 29, 21:22
@wittao: Az i4-et, 4.1-el jelenleg nem lehet unlock-olni, csak JB van rá. Arra limera1n.com.
Vissza “butítani” nem tudod.
2010 november 29, 21:24
illetve az elozo kerdesemhez hozzacsapnek megegyet:
4.1 ota (es ezzel a 4.2.1el is valtozatlan a helyzet) safari-val pl alapbol nem megy a net csak miutan megbuzeralom az apn-t a settings-ben, es ezt minden egyes kapcsolodasnal el kell jatszani ahogy latom.. mi a megoldas? :S
2010 november 29, 21:26
@itanczos: akkor pláne nem értem hogy miért kell erőltetni a 3g-re a 6.15-öt….!?!?!? mikor ha maradhatna a 05.13 nem lenne semmi para….
2010 november 29, 21:29
3G, 4.2.1, 5.13. megtartásával egy costum fw várok sajnos a fenti link nem megy nekem meg vindowsom van valaki nem tolna valahová egy használható ipsw-t.
2010 november 29, 21:31
Hali! jöhetnem már az új logofix
2010 november 29, 21:34
@itanczos:
Ok, csak ezt nem értem teljesen a cikkből:
”
…
Kiknek ajánljuk?
Azok számára ajánljuk csak ezt a fajta függetlenítést, akiknek:
– nincs lehetőségük legális függetlenítésre; (ez rám igaz)
– 4.1-es vagy 4.2.1-es basebandes készülékkel rendelkeznek, és másképp nem tudnák használni.” (és rám ez is igaz)
”
Viszont a cikk elején azt írja a szerző, hogy a régebbi baseband kell, nekem meg valószínű újabb van, lévén most vettem.
(amúgy honnan tudom meg, milyen baseband-em van?)
2010 november 29, 21:37
@hartakos: a fenti linken amúgy se 5.13as hanem 6.15 basebandü custom firmwear van, azt leszedtem, de az csak akkor kell ha már ez a baseband van és restoreolni kell…
2010 november 29, 21:39
@daralan: igen, azt kifelejtettem, hogy 6.15-ös, bocsesz. De egyébként sem jó szerintem, mert a baseband check benne maradt (mivel nekem restoreban ragad, hiába tinyumbrella vagy recboot)
2010 november 29, 21:44
Sziasztok,
picit zavaros nekem a leírás. Ha adott egy 3G, 05.13.04-gyel, akkor elvileg nincs más dolgom Win7 alatt, mint letölteni a gyári 4.2.1-et, redsnow-val készíteni egy custom .ipsw-t, majd a szokásos módon jb, és utána ultrasn0w-val unlock – ha jól értem. Meg tud ebben valaki erősíteni?
Köszi a válaszokat.
2010 november 29, 21:49
@scarface: installous-ban van egy itunes sync funkció.azt nézted?
2010 november 29, 21:50
Köszönöm szépen Jadey!
Sikerült az unlock. Azért leírom hogyan, hátha valakinek segítség:
Tünet: régi iboot-os 3gs véletlenül befrissített 4.1-gyel, ami downgradeolva lett 4.0-ra hogy legyen jb. És windows-om van.
iTunes-ban a hivatalos 4.2.1-re befrissítettem.
Leszedtem a legújabb redsn0w-t az ebben a cikkben linkelt helyről.
Beadtam neki a gyári 4.2.1 fw-t, amit nemrégiben raktam fel.
Bepipáltam az Install cydia-t és az Install iPad Baseband négyzeteit.
Innentől a szokásos… csak követned kell amit kiír.
Végül pedig feltettem cydia-ból az ultrasn0w-t.
Minden tökéletesen megy. Wifi, hívás stb…
Van már boldogság, de szerintem valahogy letiltom a delikvensünk gépéről az apple frissítőjét, nehogy megint úgy járjon, hogy jóvindózosmegszokásból’ nem olvasunk semmit, csak rátenyerelünk az enterre és next, next, next…:D
2010 november 29, 21:51
@melybolcs: redsn0w nem csinál custom fw-t, annyit tudsz vele tenni,ha felraktad az eredeti 4.2,1-et, azt jailbreakeli, és felfrissíti a basebandet 6.15-re, mivel a 4.2.1 eredeti basebandje nem függetlentíthető az ultrasn0wal.. de ha nem túl sürgős, még várj egy picit, hátha meg lehet tartani az 5.13-at…
2010 november 29, 21:51
@hunwolf: Ugyan ez a metódus a régi ibootos készüléknél is.
2010 november 29, 21:54
Csináltunk 3g-t is:
Érdemes 4.2.1 custom fw telepíteni.
Nagyon sokat gyorsul a készülék.
A cydia is gyorsabban tölt.
2010 november 29, 21:57
@melybolcs: a redsn0w nem készít Fw-t, azt csak mac-en lehet PwnageTool-al.
keress google-el egy custom FW-t (no baseband update-est) es azt rakd fel itunes-al, akkor a FW frissül, a baseband nem (de én sem vagyok biztos a tudásomban)
2010 november 29, 21:59
@NeXtelGyuszi: milyen baseband volt a custom fw-ben??
2010 november 29, 21:59
@NeXtelGyuszi: helló, nincs véletlenül feltöltve nektek valahova a custom 3g-s?
2010 november 29, 22:11
segítsetek légyszi összezavarodtam… 4.1-em van 3gs old boot..bróbáltam baseband-et frissíteni,de a redsnowban az ipad fw-el tallózva nincs ipad baseband upgrade felsorolva, nincs mit kipipálni!! Nah ilyenkor mi a teendő?
2010 november 29, 22:12
Hello! Van egy iPhone 3Gs-em, at&t függö, régi ibootos. jelenleg 4.1 fut rajta, 05.15.14 bb-el. (már visszaállítottam 4.2.1röl shsh segítségével mert igy amig nem független legalább untethered jb után) megprobáltam az új módszer alapján jailbreakelni majd függetleníteni ugy h még 4.2.1 volt rajta (baseband frissités) de amikor a redsn0wba betöltöltöm az iPad-es ipsw-t, kipipálom h a cydia-t telepítse, majd ahogy elindul a töltés lekapcsolja a telefont a gépröl így a folyamat megáll. én csinálok valamit rosszul? hogy tudnám én ezt a készüléket függetlenítni? amig nem sikerül, nem tudom telefonként használni….
2010 november 29, 22:18
Hali!
Az most az új iTunes baromság miatt van,hogy 4.1-es(8B117) cfw-es 3G-m ha rádugom akármilyen gépre reboot cycle-be dobja magát?
Kicsit idegesítő,hogy nem tudok sync-elni, fotót másolni, appot feltenni…de sajna még tölteni sem!!! Hálózatiról tudok egyedül tölteni,azzal meg az az idegesítő,hogy az akku %-ot változatlanul hagyja és csak reboot után írja ki a helyes %-ot.
Így még restorolni sem tudom a szemétjét…vagy mit javasoltok, mit tegyek vele?
(földhözcsapkodás már eszembejutott)
2010 november 29, 22:18
sziasztok!
Lefuttatom, szépen megy minden, mint a karikacsapás, majd amikor a teló is megfejtette magát, nem hajlandó behozni a rendszert!
Csak tölt(apple logó) és itt meghal a tudomány:S
Valaki?? PLS HELP!!
Iphone 3g-redsnow-5.14.02-6.15
2010 november 29, 22:22
@Csuvetta: a redsn0wnak ne ipad-es firmweart adjál be hanem a 3gs eredeti 4.2.1-ét és utána pipáld ki hogy telepítse az ipad basebandet…
2010 november 29, 22:24
@Csuvetta:
Ugyan ilyen kütyüt függetlenítettem én is most. Pár hsszel feljebb leírtam mit is csináltam:
- iTunes-ban a hivatalos 4.2.1-re befrissítettem.
- Leszedtem a legújabb redsn0w-t az ebben a cikkben linkelt helyről.
- Beadtam neki a gyári 4.2.1 fw-t, amit nemrégiben raktam fel.
- Bepipáltam az Install cydia-t és az Install iPad Baseband négyzeteit.
- Innentől a szokásos… csak követned kell amit kiír.
- Végül pedig feltettem cydia-ból az ultrasn0w-t.
Nem az ipad fw-t kell betallózni neki, hanem iphone-t. Az ipad bb-jét az appletől szedi le a redsn0w.
2010 november 29, 22:25
iPhone 3G (2008 aug – O2 halozat fuggo)
3.1.2 – MB500B – 4.26.08
Jailbreakelt
MacOSX 10.6.4
Tudok olyan CFW-t csinalni PwnageTools 4.1.3-al ami 4.1 v 4.2.1-re frissit de csak 5.13.04-re updateli a BB-t vagy megtartja a 4.26.08-at? Igy nem kene iPad BB-el szorakoznom.
Vannak ismert hibai a koztes 5.11.07, 5.12.01 BB-knek?
Pl.: wifi, sms, hivaseldobas.
Vagy lepesenkent (3.1.3 – 4.0 – 4.0.1 – 4.0.2 – 4.1 – 4.2 – 4.2.1) upgrade-eljem es minden FW frissitesnel mentsem le az SHSH-t a saurik serverre hogy kesobb gubanc eseten lehessen downgrade-elni?
Biztonsagi jatekos vagyok…
2010 november 29, 22:28
@kreativoperator: shsh-t csak 4.2.1-ről tudsz jelenleg menteni. Nincsenek köztes hibái a bb-nek, csupán nem találtak rajta sebezhetőséget, ezért maradtak ki. A pwnage-t passzolom, nincs mac-em, de majd jön egy 3g-s koma és elmagyarázza.
2010 november 29, 22:30
sziasztok,
I4 re 4.1 /8b117/ softtal, és 02.10.04 es bb el várható rá unlock? vagy van rá már megoldás?
JB megvan limera1n, s unlock nincs…..-(
köszönettel
QQ
2010 november 29, 22:31
@hepike: elkezdtem a talapzatot építeni a szobrodhoz, ha sikerül megcsinálnom, be is fejezem a müalkotást
2010 november 29, 22:35
362. hsz-re valaki tud megoldást?
2010 november 29, 22:36
@hepike:
A jelenlegi 3.1.2-es SHSH-t sem tudom lementeni? AutoSHSH-val es TinyUmbrella-val sem?
2010 november 29, 22:38
Segítsetek légyszives!!
Itt a vége a telónak??? 363.hsz
2010 november 29, 22:39
@Qashqai: jelenleg nincs rá megoldás, az meg hogy lesz e????
2010 november 29, 22:41
@end: a redsn0w hiba nélkül lefutott, frissítette a basebandet is? és a telón is szépen lement minden?
2010 november 29, 22:42
Igen, pontosan.frissítette a bb-t, lefutott a gépen is, telón is, ujraindul és kuka:S Mit lehet tenni???
2010 november 29, 22:46
@end: 332. -ben van egy link, amin találsz egy custom fw-t azt töltsd le, és azzal megpróbálhatsz egy restore-t…
2010 november 29, 22:49
362. hsz?
((((
2010 november 29, 22:54
hát ez érdekes lett adott egy 3g 4.1-el és 05.12.01 basebanddel. Custom fw pwnagetool-al nem az ipades baseband frissítésre. itunesból restore. Felment 4.2.1 iPhone-on infonál a verzió 4.2.1 a modem firmware 05.12.01 viszont cydia egyszerűen nem akar működni írja h van 2 új frissítés hozzá amint letöltöm hibaüzivel kidob és eltűnik minden cydiából. Utána megint restoroltam szintén erre az összeállításra nem updateltem cydiát így meg is találom benne ultrasn0w-t viszont az meg nem akar települni mert vmi baja van a cydiával
ördögi kör bár aztán lehet h eleve az alapkoncepióm volt a hibás h 4.2.1-em lesz függetlenítve 05.12.01-es baseband-el
2010 november 29, 22:57
Sziasztok. Alábbi láma kérdésem lenne 3G 4.1 iOS frisitve redsn0w-al
iPad 3.2.2-es 06.15.00 BB-re minden ok a készülék müködik majd Cydiábol feltelepit “Mobilecrack” és ezek után ujra indul Alma jel megjelenik majd gondolkodik s ujra indul … Itunes Shift+Restore 4.1 gyári iOS betalozz majd a végén 1015-ös hibával elszál … Vki/Vmi 5let hogyan tovább ….?? Köszönöm a segitséget!
2010 november 29, 23:03
nekem 1600/1604 hibával száll el, mac os x 10.6.5, itunes 10.1
2010 november 29, 23:04
@daralan: A link sajnos rossz
((
2010 november 29, 23:05
Sziasztok!
A PWNAGE-ban nem látom, hogy ott lenne a Cydia!
régi 3gs-em van. 05.13.04-el. A gyéri 4.2.1- et betallóztam, kivettem a pipát az aktiválás néhgyzetből. Így lett egy CFW-em. Most ezt tegyem föl a telefonra??? Vagy valamit nem jól értek?
2010 november 29, 23:05
iPhone 3G-n
2010 november 29, 23:08
@end: h t t p ://w ww.fileserve.com/file/Y3hCmhr
2010 november 29, 23:08
Na látom a reboot cycle-re nincs megoldás…:S
2010 november 29, 23:13
@bableveske: próbáld meg először recovery rádugni és nyomni neki egy restore-t…
2010 november 29, 23:14
@bableveske: bocs álmosodom, szóval tedd a gépre recovery módba (ha nyomva tartod a home gombot és rádugod a gépre, tartsd nyomva a home-t míg meg nem jelenik az itunes jel) és úgy próbálj restoreolni:)
2010 november 29, 23:15
@daralan:
szia
köszi
üdv
QQ
január elejéig még ráér….
2010 november 29, 23:16
@daralan: próbáldtad? nálam halott..:S esetleg másik helyről ezt a fájlt, v más hibája lehet a sztorinak? hnap zhzom, de ezt igy nem birom hagyni:((
2010 november 29, 23:19
@end: én erről töltöttem le, de írj egy msn címet felveszlek azt átküldöm…
2010 november 29, 23:19
379-es hsz-re vki HELP ?
Apple Iphone 3G 4.1 iOS 06.15.00 BB-re frisitve jelen pill csak alma jel és gondolkodik majd ujra indul gyári 4.1 OS betalozz de a frisités végén 1015-ös hibával elszál…. THX !
2010 november 29, 23:23
@Winbok: azért száll el, mert az apple márt nem írja alá a 4.1es firmweart,csak az új 4.2.1-et, így 4.1-re csak akkor tudod restoreolni ha annó lementetted az SHSH fáljaidat…
2010 november 29, 23:26
@daralan: blink0281@freemail.hu
2010 november 29, 23:26
@daralan: THX ! ÉS ha a 4.1.2-t talozom be…. akkor hogy már 06.15.00 BB-re frisitve nem kavar be ..??? THX! THX!
2010 november 29, 23:26
Sziasztok, Nekem csak az lenne a fontos, hogy Cydiával meg pl installous-al fel tudjak tenni app-okat, a függetlenítés nem érdekel, úgy is T-mobile-os kártyával használom. Ebben az esetben is ilyen bonyolult a dolgom? 3G, iOS 3.0 van rajta.
Köszi
2010 november 29, 23:29
@Winbok: deee befog, ahogy a cikk is írja el száll hibával, szóval elméletileg neked is csak a custom fw maradt, de ahhoz találsz pár linket ha visszaolvasol…
@JackDean: ebben az esetben, nincs ilyen para, mert felraksz bármilyen fw-t a redsn0wal fel tudod törni, viszont szerintem az installous még tuti nem kompatibilis a 4.2.1-el
2010 november 29, 23:34
Segítsetek picit!
Adott egy 3gs 05.13.04-el. Most 4.1 fut rajta. Jailbrake és függetlenített. Föltenném a 4.2.1-et. Kell a függetlenítés is. Megtartanám est a baseband-et!
Megvan a gyári 4.2.1. Ezt meghívom a Pwnage-be és gyártok így egy CFW-t: (Aktiválás pipa nélkül)
Utána ez menjen föl a telefonra, majd futtassam a Redsnowt?
Hol kérdezi az iPad-es FW-t? Miért nem látok Cydia-t a Pwnage-ben?
Eéőre is köszi!
2010 november 29, 23:35
3g-t simán megcsináltam de ezt a nem hivatalos bundlet hova kell bemásoljam mert nem igazán értem….:(
2010 november 29, 23:36
@Csuvetta: ember… te vagy a megmentöm… hálám örökké üldözni fog
2010 november 29, 23:36
Helló!
Még a hozzászólások elején találtam egy linket egy külföldi oldal, ahol bemutatják, hogyan is kell megcsinálni ezt a műveletet.
Nos, a helyzet, hogy van egy Iphone 3G-m, O2 függű, de már jailbreak-eltem, jelenleg a 3.0-s OS fut rajta.SHS-ek elvileg Cydian keresztül le vannak mentve 3.1.2-höz ha jól tudom.Az érdekelne, hogy ha az alábbi oldalon leírtakat követem, nem lesz gond?Windows XP-m van.
Ime az oldal: http://www.redmondpie.com/how-to-update-iphone-3gs-3g-baseband-to-06.15.00-with-redsn0w-0.9.6b5-for-ios-4.2.1-unlock/
Illetve még annyi, hogy ha most updatelem a szoftvert, akkor az adatokat ugye nem törli a telóról?
Előre is köszi
2010 november 29, 23:37
@hepike: ember… te vagy a megmentöm… hálám örökké üldözni fog
2010 november 29, 23:38
siker.
művelet előtt: iPhone 3g, 4.0.2, BB: 05.13.04
művelet után: 4.2.1, BB: 05.13.04
lépések:
1. I downloaded PwnageTool 4.1.3 Unlock Edition
2. Downloaded the iPhone 3G 4.2.1 IPSW from the “felixbruns” website
3. Backed up/synced my iPhone on iTunes so I wouldn’t loose anything
4. I made a custom IPSW using the 4.2.1 IPSW and PwnageTool 4.1.3 Unlock Edition
5. Once it was being made, I was prompted with a message telling me I had the option to update my BB to the iPad version. I DECLINED that and continued building the new IPSW
6. Once my Custom IPSW was done, I put my iPhone in DFU mode using PwnageTool DFU
7. From there I did the command+restore and selected the new Custom 4.2.1 IPWS
8. Once it was done, I restored my iPhone from my last backup on iTunes
9. Went to Cydia on my iPhone and did a Complete Update
10. I then searched in Cydia for ultraSn0w and installed it
11. Enjoyed my newly unlocked 16BG white iPhone 3G with 4.2.1 and BB 05.13.04 (:
http://www.felixbruns.de/iPod/firmware/
http://blog.iphone-dev.org/post/1718400992/ultra-recycle
_____________
wmware alatt futó OSx-en csináltam, minden elsőre klappolt. Gyors, mint a fene. Remélem az is marad
2010 november 29, 23:40
blink028@daralan: blink0281kukacfreemailponthu
2010 november 29, 23:53
Francis_Begbie: neztem de nem nagyon valtozott tole semmi..
2010 november 30, 00:10
szóval csak számomra nem egyértelmű ez a bunlde dolog ??
2010 november 30, 00:21
Sziasztok. Nekem egy 3.0.1-es iphone 3G-m van 04.26.08-as bb-el, ultrasnow-al kilőve. Már úgy érzem muszály frissiteni a 4-es szoftra, de mostanában sajnos nem követtem az újdonságokat. Valaki segítene nekem hogy mi a legegyszerűbb módja a frissítésnek az én eszközöm számára? PWTool + Custom FW (no ipad) és egyszerű update? Nagyonk köszönöm előre is bárkinek a segítségét. Arth.
2010 november 30, 00:22
Valaki vegyen már fel msnre légyszi.Olyan aki megcsinálta a 3GS-t új ibootosat 4.1re.Címem: eky666@freemail.hu
2010 november 30, 01:51
Nekem a fentebb említett módszerrel működött, jailbreak + ultrasnow is. BB maradt a regi
2010 november 30, 07:10
@motooo: azt a custom firmweart amit csináltál hozzá, azt valahova feltehetnéd, vagy legalább is átküldhetnéd valahogy:)
2010 november 30, 07:31
művelet végrehajtva, de akksi fél nap alatt lemerül. 4.2.1 et tettem fel. ekkor derült ki hogy New boot tehát tetheresd a jailbreak. Visszatettem @W3ber: segítségével a 4.1-et. így már untethered és a 6.15.00 baseband van benn. Valakinek voltak már akksi merülési gondjai?? mit lehet vele kezdeni?
2010 november 30, 07:57
Még mindíg szeretnék segítséget kérni!
Adott egy 3gs 05.13.04-el. Most 4.1 fut rajta. Jailbrake és függetlenített. Föltenném a 4.2.1-et. Kell a függetlenítés is. Megtartanám est a baseband-et!
Megvan a gyári 4.2.1. Ezt meghívom a Pwnage-be és gyártok így egy CFW-t: (Aktiválás pipa nélkül)?
Utána ez menjen föl a telefonra, majd futtassam a Redsnowt?
Hol kérdezi az iPad-es FW-t? Miért nem látok Cydia-t a Pwnage-ben?
Eéőre is köszi!
2010 november 30, 08:00
@daralan: délután megnézem mit tehetek
2010 november 30, 08:05
@motooo: 3GS új bootra csak tethered jailbreak van! ha ez van ne tedd fel a 4.2.1-et szerintem!!
2010 november 30, 08:09
Gyerekek!
Csinált valaki régi boot-os 05.13.04es BB-es telefont 4.2.1 re úgy, hogy megmaradt a régi BB?
Hogyan csinálta??
2010 november 30, 08:12
@foxyka: már folyamatban van a probléma kivizsgálása 2 hete erről egyeztetek a Telenorral.
2010 november 30, 08:29
@iPutyu: ugy hogy mac alatt a PWNG-vel csinált egy 421-es cFW ezt tette fel a telefonra itunes shift restore tallózással majd ezek után a legujabb redsn0w win alatt jobb klikk futtatás xp mod rendszergazdaként majd megkérdezi hogy frissitse e a BB az ipadéra itt no a válasz jb után cydiaból ultrasn0w letölt és élvez
2010 november 30, 08:33
Ok!
Mac-em van és az aktiválás mellől kivettem a pipát. Így kaptam egy CFW-t. Ezt fölteszem lés mehet az ultrasnow?
Ezek szerint nem gond, hogy a pwng-ben nem látom, hogy cydiat akarna rakni mert a snow majd fölteszi igaz?
2010 november 30, 08:34
Illetve nem ultrasnow, hanem redsnow.
2010 november 30, 08:53
Van 3G 4.2.1 CFW windowsra? Mert én pöcs felraktam a 6.15.00 baseband-et
a redsn0w-al és meg maradt 4.1 az FW
2010 november 30, 08:54
Vagy, hogy lehet frissíteni másképpen a 6.15.00 baseband-el?
2010 november 30, 08:56
Igen redsnow de előtte nézd meg hogy az iOS 4.21 es a modem maradt e a régi biztonság kedvéért ha maradt akkor nem kell az iPad BB ott no a válasz ezután cydia elindit tudod egy két reboot majd felrakod az ultrasn0wt es kesz
2010 november 30, 08:59
A modem 6.15.00 baseband ha nekem írtad:)
2010 november 30, 08:59
@oferi1: Csak CFW el tudsz frissíteni mert a BB updatelve lett. Kell egy 4.2.1 CFW amit felraksz majd utánna redsn0w es ultrasn0w
2010 november 30, 08:59
A Redsn0w frissít 4.2.1-re?
2010 november 30, 09:00
Ok csak honnan lehet letölteni 4.2.1 CFW-t?
2010 november 30, 09:01
Windowsra..
2010 november 30, 09:03
A MAC-en készült CFW-t fel lehet tenni Windowson? Bár hülye kérdés gondolom de hátha:)
2010 november 30, 09:05
@oferi1: 332. 384.hozzászólás linkek
2010 november 30, 09:06
Köszi:)
2010 november 30, 09:08
Tapasztalat a 06.15.00 BB vel?térerő, akksi, stb..?
2010 november 30, 09:08
@Francis_Begbie: térerő full akksi nagyon merül!! vazze…
2010 november 30, 09:11
@szorian:
Köszönöm!
A Redsnowba az iPad FW-t kell meghívni, majd nem engedni, hogy a BB-jét frissítse?
2010 november 30, 09:12
Valaki próbálta már ezt iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw?
2010 november 30, 09:14
Ha az iPad FW-t hívom meg akkor sehol nem kérdezi meg, hogy mi legyen az iPad FW-el. Eddig legalábbis… Cydia install, custom bundle install, boot tethered és a dfu mode-s dolgok mellett lehet pipálni… Ezt így nem merem elindítani. A Custom 4.2.1 már fent van így ebben a köztes állapotban vagyok. A kijelzőn a dugjam be az itunes-ba kép van….
2010 november 30, 09:14
@breadman: És mivel kell felrakni?
2010 november 30, 09:16
@oferi1: ha letöltötted akkor bal oldali shift + restore windowson
2010 november 30, 09:16
mármint iTunesban windows alatt
2010 november 30, 09:17
Ok.
Megvan. A gyári 4.2.1-et kell megmutatni neki.
Itt már látom hová ne tegyek pipát az iPad bb-jének elkerülése okán. Viszont kell-e installálni a custom bundle-t?
2010 november 30, 09:18
@breadman: 3G-t írtam, nem 3Gs-t
2010 november 30, 09:19
Hibával megállt…. Lehet, hogy kell a custom bundle?
2010 november 30, 09:21
@breadman: Ez tuti Megy Windowson nem MAC-es CFW?
2010 november 30, 09:22
@motooo: basszus nem neked akartam írni! a sok gépezés átka..
2010 november 30, 09:25
Valaki tud adni olyan címet, ahova feltölthetném a custom-ot?
2010 november 30, 09:30
És most a Custom 4.1-emet sem tudom visszatenni, mert a verifyingba belehal….
Mit tegyek?
2010 november 30, 09:32
@iPutyu: a redsn0wt win alatt jobb klikk és futtatás xp rendszergazdaként betallózod a 4.2.1 es ipsw és nem akarod az ipad BB frissiteni igy marad a régi modem verzió és tudod függetleniteni.
2010 november 30, 09:34
Mac-em van.
Viszont ha a redsowba a gyári 4.2.1-et tallózom be akkor nincs lehetőségem kivenni a pipát az iPad bb installálás mellől mert nincs ilyen opció… Vagy azt később kérdezi meg?
2010 november 30, 09:35
@iPutyu: De ha a felho001kukacgmail. comra elkuldod a szàmod felhívlak es segitek
2010 november 30, 09:35
Váááááá!
Megvan. Választanom kellett, hogy új-e a 3gs…
Viszont miket pipáljak ki?
A cydiat mindenképpen. És a többi?
2010 november 30, 09:37
@iPutyu: ha új a 3gs akkor számolj azzal, hogy 4.2.1 tethered jailbreak és minden egyes kikapcsolás után számítógépre kell dugnod..
2010 november 30, 09:37
@szorian:
Köszi!
Küldtem a számom!
2010 november 30, 09:38
Nem! Régi a 3gs!
2010 november 30, 09:38
05.13.04-el…
2010 november 30, 09:40
@iPutyu: én is azt hittem azt mégsem az volt…. majd a redsn0w a végén kiírja, hogy új vagy régi bootos, azt majd nézd meg rendesen!!
2010 november 30, 09:40
@breadman: Tuti megy Windows alatt? iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
2010 november 30, 09:41
@oferi1: nem próbáltam, csak ezeket tudom hogy csinálták tegnap. nézd meg a hozzászólásokat, hogy kinek címezték a linket és neki milyen gépe van..
2010 november 30, 09:42
OK
2010 november 30, 09:45
de lehet hogy sikerült feltennem… ?
http://www.demonoid.com/files/details/2470393/?rel=1291106490
2010 november 30, 09:53
Sziasztok,
Sajnos nincs mac-en ezért nem tudok gyártani custom firmware-t. Valaki lenne kedves csinálni nekem és megosztaná:
1. Iphone 3g 4.2.1 bb 6.15, ha valami gond lenne tudjak restore-ozni.
2. iPhone 3gs 4.0.2 bb 05.13.04 -> 4.2.1 firmware bb update nélkül
Még olyan kérdés hogy mac alatt csinált pwnagetools-os firmware-t windows alatt fel lehet rakni?
Segítséget előre is köszi, már ha lesz belőle valami. Netről akárhonnan nem akarok custom-ot leszedni hátha hazavágja a rendszert
2010 november 30, 09:54
@iPutyu: hol tartasz? eldobta újra?
nekem végigment simán. Pwnage segítséget esetleg tudok adni. másnak is.
skype: a_tibor
2010 november 30, 09:56
@nemszamit: amit demonoidra feltettem az 3G-hez való, nem rak iPad bb-t. Tudtommal az ipsw fájl az ugyanaz mac-en és win-en is, csak a választógomb más az iTunesban.
2010 november 30, 10:02
valakinek akksi problémája volt, vagy esetleg megoldása volna?? hamar lemerül!! 3GS új boot 4.2.1 volt, de visszatettem 4.1-et. minde ok jailbreak, baseband 06.15.00 ultrasnow. nem backup-ot tettem fel hanem mindent újra rakok.
2010 november 30, 10:03
Most talán kellene egy T-s kártya, hogy aktiválni lehessen….. Kiszáll a Redsnow…
2010 november 30, 10:05
@tibor73: 3g-n nekem már 6.15bb -s van úgy hogy nem jó nekem amit felraktál sajnos. De azért kösz
2010 november 30, 10:18
Valaki ha tudja irja már meg hogy ez működik Windowson is? Köszi iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
2010 november 30, 10:29
nekem nem megy fel 3g-re (06.15.00 baseband) a fileserve-ről letöltött iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
Valakinek tapasztalat? Win-ről próbálkozom
2010 november 30, 10:31
@arpilu: miért mit ír ki? lehet hogy ezt MAC pwnage toollal csinálták(sőt nagyon valószínű). esetleg a redsn0w nak va na spéci DFU helper része… próbáld azzal feltenni.
2010 november 30, 10:41
Sziasztok.
Valaki segítene hogy mit kell átírjak hogy a Telenoros kártyát tudjam használni a 3G-ben
Mert a Frissítés 1 alapján nekem nem egyértelmű!
Köszönöm
2010 november 30, 10:42
tibor73 azt írta elvileg menni kell Windowson , de jó lenne valami tuti infó. Valaki rakta már fel win alatt ezt iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw ??
2010 november 30, 10:43
@Hirota: az csak a szép telenor logóra vonatkozik!meg mms beállítás meg internet tethering. stb. te nem függetleníteni szeretnél?? mert az kicsit más mint a frissítés 1
2010 november 30, 10:49
ha egy 3GS re cfw teszel fel akkor a redsn0w-nak az eredeti ipsw kell betallózni és ki kell vmit még pipálni a cydian kivűl?
2010 november 30, 10:58
@breadman: 1015-el elszáll az iTunes, pedig próbáltam már recorvery meg DFU módban is (redsnow segített a DFU-ban, máshogy nem akart bebootolni, csak recorvery módban mindig)
Tehát a konfig: win7 + iphone 3g 4.0.1 van rajta 06.15.00 basebanddel (ja ez is egyedi
)
4.0.1-el ment is a függetlenítés, stb a 06.15.00 basebanddel, de az lett volna a célom, hogy 4.2.1 legyen rajta, mivel lassú, mint a dög.
Valakinek hasonló helyzetben van sikerélménye?
2010 november 30, 10:59
ja és az iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw -vel próbálkozom, de 10 perc után mindig elszáll 1015-el az iTunes
2010 november 30, 11:04
Nekem egy iPhone 3G,3.1.2, 05.11.07 baseband,blackra1n-el függetlenített telefonom van. Mit kéne csinálnom, hogy a 4.2.1-et feltudjam tenni, de a 5.11es baseband ne frissüljön, hiszen ez függetleníthető. Pwnagetoolal kéne egy custom, de az mac-en megy, én windows-os vagyok. Honnan lehetne egy ilyen customot szerezni, amit a redsn0wal felraknék, és utána a függetlenítenék. Mihez kezdje?
Vagy mi lenne a helyes menete, hogy egy alap 4.2.1et kapjak a 5.11es basebandel? Kérlek segítsetek, aki ért hozzá! köszii
2010 november 30, 11:06
@arpilu: 1015 ös hiba jó! az csak a baseband miatt van! próbáltál restore-t vagy update-et nyomni a telóra a gyári 4.2.1-re?
2010 november 30, 11:06
@breadman:
Adatkapcsolatot lődd ki hálózat beállításokban.
Nem akarlak elkeseríteni de ez sztem nem sok jb miatt van hanem BB 6.15 nem iphone bb hanem 1 kurva ipad bb szal nem várnék csodát tőle.
2010 november 30, 11:07
@arpilu:
csak simán kick out recovery.tiniumbrellaban
2010 november 30, 11:15
@breadman: Az a baj, hogy ha a gyári 4.2.1-et teszem fel, akkor az új baseband miatt fog elszállni
@W3ber: Próbáltam a kick out recorvery-t de utána újra recorvery loop (usb kábel + itunes a kijelzőn)
Fura amúgy, hogy a TinyUmbrella 05.14.02-es basebandet ír, amikor recorvery-ben van a telefon, pedig tuti, hogy sikerült a 06.15.00-és iPad-es baseband update. Más tapasztalt ilyet?
ui. az előbb már 1600-ás errort is kaptam az iTunes-tól
2010 november 30, 11:17
@breadman: Most nyomtam egy gyári restore-t (DFU mód, semmi custom fw) és így is 1015
2010 november 30, 11:17
@W3ber: helló!! megy a teló danke danke!! éjjel lemerült mint a picsa 100%ról 11-re 7 óra alatt. befostam mint állat! most levettem 3G, adatforgalom, meg rajt volt az igo helymeghatározás. most egyenlőre 2 óra után is 100 on van, igaz nem telefonáltam meg nem csináltam semmit… remélem nem lesz akksi gond.
2010 november 30, 11:18
Utána kick out recorvery, újraindul és megint recorvery mode
2010 november 30, 11:18
@arpilu: @W3ber: írta mit csinálj nekem is ő segítette. tinyumbrella program letölt és rányomsz a kick out of recovery
2010 november 30, 11:22
Gyerekek!
Van valakinek ötlete, hogy miért száll ki a Redsnow a jailbrake közben? Az iPhone tök fehér. 4.2.1 van rajta, 05.13.04-el!
Minden ok lenne, de nem fut le a Redsnow…
2010 november 30, 11:23
@Jadeye: szia tudsz nekem segíteni adott egy 3GS régi 05.13 BB-vel amire fel lett téve egy CFW 4.2.1 megtartotta a régi BB-t uj az ios viszont a redsn0w mind win mind mac alatt mikor elkezdené a jailt rebootnál kifehéredik a kijelző és elszáll. de azt is csinálta hogy amikor dfuba tennéd elkezd visszaszámolni 3 tól de abba is hadja és tenné fel a jailt. probáltuk ugy is hogy előre dfu-ba lett rakva de ugyan az van valakinek ötlete?
2010 november 30, 11:23
@iPutyu: xp kompatibilitási módban indítottad rendszergazdaként?
2010 november 30, 11:28
Na még 1x:) ha valaki tud mondani valamit fut windowson ez: iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
2010 november 30, 11:36
@arpilu:
Osx-en vagyok.
De XP-n is próbáltam…
Az van amit szorian leírt..
2010 november 30, 11:39
@oferi1: miert ne futna shift restore és kész ennyi
2010 november 30, 11:40
@oferi1: Igen: nem megy egyelőre
2010 november 30, 11:42
Miért lát az iTunes-om recovery módba tett iPhone-t amikor az ki van kapcsolva???????
2010 november 30, 11:56
Gyerekek! Valakinek valami ötlete?
2010 november 30, 12:12
Valaki gyártson egy 3Gs-re 4.2.1 custom firmet amiben marad a régi baseband, könyörgőm!
2010 november 30, 12:16
@Robbiemalac:
Nekem van! Csak éppen a Redsow-ba belehal a folyamat…
2010 november 30, 12:21
@iPutyu:
robbiemail85 @ freemail.hu
iPutyu vegyél fel kérlek msnre
2010 november 30, 12:21
@motooo: örülnék neki, az összes havernak 3g-je van:) és nem akarok ipad baseband-et rakni rá ha egyszer nem muszáj!
2010 november 30, 12:40
@breadman: Függetleníteni!
Megcsináltam a leírtakat!
Telenor kártya be,kiírja hogy Telenor!
De se hívni se hívást indítani nem lehet!:-(
2010 november 30, 12:43
Helló!
Még a hozzászólások elején találtam egy linket egy külföldi oldal, ahol bemutatják, hogyan is kell megcsinálni ezt a műveletet.
Nos, a helyzet, hogy van egy Iphone 3G-m, O2 függű, de már jailbreak-eltem, jelenleg a 3.0-s OS fut rajta.SHS-ek elvileg Cydian keresztül le vannak mentve 3.1.2-höz ha jól tudom.Az érdekelne, hogy ha az alábbi oldalon leírtakat követem, nem lesz gond?Windows XP-m van.
Ime az oldal: http://www.redmondpie.com/how-to-update-iphone-3gs-3g-baseband-to-06.15.00-with-redsn0w-0.9.6b5-for-ios-4.2.1-unlock/
Illetve még annyi, hogy ha most updatelem a szoftvert, akkor az adatokat ugye nem törli a telóról?
Előre is köszi
2010 november 30, 13:04
@Anthony001:
Én is valami ilyesmi válaszra várok. Nekem egy iPhone 3G,3.1.2, 05.11.07 baseband,blackra1n-el függetlenített telefonom van, shs a Cydiában.
Nekem azt mondták, hogy egy customot kell gyártani a pwnagetoolal (mac),
ami úgy frissíti a telefont 4.2.1re, hogy a baseband az nem frissül, és emiatt
utána már könnyedén lehet a Cydiából függetleníteni a telefont, úgy ahogy régen, és nem kell az ipad-es baseband és annak függetlenítésével bajlódni. De windowsos vagyok, és itt el is akadtam, meg a custom gyártás sem az erősségem. -SEGÍTSETEK-
Szerintem amíg valaki nem válaszol addig ne update-elj. Az adatok nem tűnnek el, de érdemes azért a frissített iTunes-ban az iphone fülnél, jobbgombal egy bacupot csinálni, és az elmenti ezeket.
2010 november 30, 13:13
Segitségeteket kérem, valaki irja le legyen szives, mert nagyon belekavarodtam a dolgokba.
3GS új boot 4.0.1 szoftverrel jailbreakelve. Függetleníteni szeretném. mivel lehetséges?
2010 november 30, 13:27
Ha vodafonnál veszek iphone4 et , függetlenítem(ha majd tudom), t-mobile-os kártyát teszek bele , lesz valami hátránya. ( pl : garancia, internet …)
Köszönöm!
2010 november 30, 13:29
@zsebike:
Köszönöm a választ, végül is megcsináltam, és jó döntés volt. Gördülékenyebb az egész.
2010 november 30, 13:39
@Robbiemalac: kell még a CFW?
2010 november 30, 13:40
@iPutyu: Update: A 4.1-es Custom FW felment iReb után. El is indul, aktiválva, minden fasza. Most próbálom hátha arra már felmegy a 4.2.1 is így
2010 november 30, 13:43
@arpilu:
tinumbrella grab ssh
start tts
shift+restore itunesben
kick recovery
ennyi
4.2.1 tethered ha uj ibootos vagy szal azert nem legfaxasabb arra frissiteni.ha meg nem az akkor nem szoltam de inkabb costummel.azt nem erdekli bb.
szeva
2010 november 30, 13:46
@W3ber: Na a tityumbrellát még így nem próbáltam, uh ez jön mindjárt ha a sima DFU + custom 4.2.1 nem megy így sem. Amúgy 3g-m van úgy tudom ott nincs ilyen régi/új bootrom téma
2010 november 30, 13:47
nekem lenne egy olyan gondom hogy feltettem 4.1re ezt az egészet,függetlenítettem és nagyon jól ment minden.később felmentem az apple storra,letöltöttem egy free játékot.utána próbáltam telepíteni cuccokat a telóra de semmit sem engedett.megpróbáltam feltenni a 4.2-t itunes-on és redsnow-on keresztül is de folyamat hibát ír ki.nem tudok semmit sem feltenni rá. mikor végezne kéri hogy csatlakoztassam az itunes-hoz ott pedig kiírja az 1015-ös hibát és enni. a telefonom nem reagál smmire sem,használhatatlan,vki tudna segíteni?
2010 november 30, 13:48
jah.3G telóm van.
2010 november 30, 13:50
@Shark: tinyumbrella kick out of recorvery sem segít?
2010 november 30, 13:53
nm próbáltam,az se tudom mi az de megnézem
2010 november 30, 13:59
@Shark:
Innen töltsd le az iReb-et: http://ih8sn0w.com még jól jöhet
innen meg a tinyumbrellát: http://thefirmwareumbrella.blogspot.com
2010 november 30, 14:01
@arpilu:
Hát ha nincs akkor nincs nem tudom 3G van.Azért irtam mindent általánosan.
Akkor tegyél fel 1 costum 4.1.2 ami nem frissíti bb es nem hacktivál
felrakod
kick recovery vagy nem is kell.
redns0w 0.9.6b4 install cydia
cydiaba ultrsn0w es kesz.
2010 november 30, 14:01
Sziasztok!Valaki akinek új ibootos 4.1es jbs ipad bbs független telója van,tehát akinek sikerült megcsinálni (pl: fazek88,szasza178,nextelgyuszi) az vegyen már fel msnre.Mert nem nagyon vágom, itt meg már mindenki összevissza ír. Msn címem: eky666@freemail.hu
Előre is köszönöm!
2010 november 30, 14:04
A 4.2.1 FW-t hogy lehet feltenni ha a BB 6.15-ös mert a iPhone1,2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw -t leteszi recovery loop-ba??
2010 november 30, 14:05
A 4.1 CFW-t viszont elfogadja
2010 november 30, 14:06
@W3ber: Most próbálom tinyumbrellával a custom 4.2.1-et feltolni, mert simán nem ment fel 4.1 után… Remélem így menni fog…
2010 november 30, 14:08
@oferi1: Ugyanez van nálam is, sztem csak szar az a 4.2.1-es CFW
2010 november 30, 14:11
SZÓÓÓVAL ha valaki lenne olyan kedves, és gyártana MAC-en egy 06.15.00-s iphone 3G-hez egy 4.2.1-es CFW-t, akkor szerintem páran igencsak megköszönnénk
2010 november 30, 14:11
@arpilu: és azt hogyan kell mert ezen a progin nem tudok kiigazodni.
2010 november 30, 14:13
magától életre kelt….ez érdekes.
2010 november 30, 14:16
Akkor restoroljatok mar 4.1.2 eredetivel és amit leírtam ne csicskuljatok már!
2010 november 30, 14:17
@Shark: Leszeded a tinyumbrellát, feltelepíted (gondolom WIN), utána elindítod, miközben a telefon rá van dugva a gépre és látszik rajta az usb + itunes ikon. A programban bal oldalt kiválasztod a “recorvery devices”-ból az “iphone”-t és jobb oldalt “exit recorvery”.
Ha ez nem megy, akkor az iReb-ben próbáld meg ott még egyszerűbb (iREB 4.0.x-4.1-RC2.exe) “Recorvery mode loop fixer” fül, és a felső gomb.
2010 november 30, 14:18
De nekünk 4.2.1 kellene
2010 november 30, 14:21
Akkor bazdmeg elírtam!Kövezz meg.
2010 november 30, 14:21
nem az gond, kellene egy rendes CFW
Idézem: “SZÓÓÓVAL ha valaki lenne olyan kedves, és gyártana MAC-en egy 06.15.00-s iphone 3G-hez egy 4.2.1-es CFW-t, akkor szerintem páran igencsak megköszönnénk!”
2010 november 30, 14:22
@W3ber: Ok én rajta vagyok, csak előbb a cutom fw-t próbáltam meg, az nem ment a tinyumbrellával
2010 november 30, 14:22
@arpilu: kell a 06.15.00s BB biztos mert 3 G elvileg ha frissitetted gyárira akkor utánna a redsn0w megcsinál mindent win allatt én csinálok szivesen csak kérdezem
2010 november 30, 14:25
@szorian: nekem eddig nem engedte fel tinyumbrella nélkül sem a gyári sem a custom 4.2.1-et, azért kértem, mert a 4.1 cfw viszont gyönyörűen felment és működött is
2010 november 30, 14:26
Nnnna!
Megvan a 4.2.1 05.13.04-es fw-el régi bootos 3gs-en!
A gond az volt, hogy valamiért az iTunes azt hitte, hogy van benne iPhone…
Gépet újraindítva megoldódott a dolog. Macen az elmúlt 8 évben elszoktam attól, hogy újra kell indítani…
Szóval:
A dolog egyszerű:
pwnage toollal kell csinálni egy Custom FW-t úgy, hogy ne legyen az aktiválás kipipálva!
Az így kapott FW-t föl kell tenni DFU módban a telefonra.
Elindul, ok.
Ezután Redsnow lefuttat és kész!
Természetesen a Cydia install legyen kipipálva és az iPad FW NE!
Utána Cyidiából függetlenít de ez már ismert.
Csont nélkül.
Feleségem hazaér ajkkor megcsinálom a 3G-t is!
Köszönetszoriannak aki izzadt velem egy délelőttöt!!
Üdv!
2010 november 30, 14:30
Igen de ha lehet az SFW 6.15 BB legyen
2010 november 30, 14:31
Na de meg van a baj mert a CFW csak iRED-el megy fel és a 4.2.1-t nem fogadja majd el
2010 november 30, 14:34
@arpilu: megcsináltam hova tudom feltenni neked?
2010 november 30, 14:34
Csak ugye legyen pwnage toolod vagy maced!:)
en meg mindig nem ajanlom 6.15 fent megnevezett hibakert.
2010 november 30, 14:34
Nem tudom hova szokták sry
2010 november 30, 14:35
Már fent van..
2010 november 30, 14:35
@arpilu: tudod aktiválni a telefont ugye mert olyat kell csinálni ami nincs előre aktiválva. hogy hogy nem megy fel a gyári 4.2.1? dfuban probáltad már?
2010 november 30, 14:37
jaja
2010 november 30, 14:38
Letesz recovery loop-ba
2010 november 30, 14:38
na mindegy felrakom a 4.1 CFW-t azt kész
2010 november 30, 14:41
@szorian: DFU-ban is próbáltam meg mindenhogy, de nem megy fel sztem a 06.15.00-s bb miatt. Mert ugye a végén ellenőrzi, pont ezzel kezdődött a 06.15.00-ra frissítős mese, hogy innentől csak CFW-ket lehet rakni a telefonra, amíg nem ad ki az apple frissebb bb-t
2010 november 30, 14:42
@szorian: az arpilu [kukac] gmail [pont] com-ra át tudod küldeni toldacuccot.hu-n keresztül? köszi ha jó akkor találok neki vmi végleges helyet, ahonnan más is szedheti
2010 november 30, 14:43
de a baj az, hogy a CFW csak iREB-el megy fel ami nem ismeri a 4.2.1-t itt zárul a kör
2010 november 30, 14:43
@szorian: tudom aktiválni ha csak az a baj, bár 4.1-es cfw aktivált volt meg jb-s
2010 november 30, 14:44
@oferi1: ezt honnan veszed? akkor hogy lehet egyáltalán felrakni a 4.2.1-es cfw-t?
2010 november 30, 14:54
@arpilu: elinditottam a toldacuccot-rol a 4.2.1 3g esetében a CFW-ben csak akkor van benn aJB ha régi BB a telefon ezt ha felteszed még utánna redsn0w-val kel JB-ni én ugy tudom meg a pwn is igy csinálja meg az elöbb csináltam régi BB-re abba felajálotta a cydia lehetőségét ebbe pedig nem, ebből gondolom.
2010 november 30, 14:56
Sziasztok!
Van egy 3G-m amin 4.2.1 volt, fel akartam törni és Jailbreakelni.
Minden szépen ment legújabb redsn0w-wal kipipáltam hogy legyen rajta aku %, cydia és iPad baseband.
Telepítés közben azonban a Replacing Kernel képernyőnél beragad. Semmit sem tudok vele csinálni. Bekapcsolni se kapcsol be :S
Update #1: Beraktam recoverybe aztán újra ráeresztettem a redsn0w-t, most az “Installing Activation Bundle”-ig jutott. Aztán kidobott és újra indult a teló, majd megjelent az iTunes logó.
Update #2: Most már eljutott a “Flashing Baseband (dont restart)” -ig. Aztán kilépett, újraindult. Most a recovery képernyőn áll.
Valami tipp? Próbálom tovább … :S
Segítséget előre is köszönöm!
2010 november 30, 14:56
csak azt nem értem ha volt 4.1 aktivált meg unlock akkor miért akartátok feltenni a 4.2.1 et max csak egy kicsit gyorsabb a telefon semmi más nagy extra nincs benn nem? de nem akarok okoskodni. 18 percet ir még hátralévő időnek
2010 november 30, 15:01
@iPutyu: szerintem most restore eredeti ipsw-vel és ha win alatt csinálod figyelj oda hogy a redsn0w xp kompatibilis modban legyen és rendszergazdaként futtasd, ha már feltette a 06.15.00 BB akkor szerintem csak CFW fog felmenni rá
2010 november 30, 15:01
@szorian: Nekem 4.1-en szifonos carrier csomag többszöri telepítésétől behalt, és gondoltam h megpróbálom akkor már az újat, hátha gyorsabb lesz
amúgy meg igen, főleg a sebesség, azért a 3g nem hasít annyira jól…
köszi ha megjött, kipróbálom mindenképp!
2010 november 30, 15:03
az előzőt neked irtam @Blitz nem tudom miért mást hozott fel
2010 november 30, 15:03
@szorian: mi a helyzet amúgy ezzel az iReb témával? csak azzal lehet cfw-t felrakni? hátha te jobban képben vagy
2010 november 30, 15:04
@arpilu: de most nehogy feltegyél carrier fixet ha mennifog
2010 november 30, 15:06
@szorian: ok
azért akartam 4.1-en, mert az MMS nem ment, a mobilnet is hol ment, hol nem
2010 november 30, 15:10
@szorian: XP SP3 kompatibilis módban van, illetve adminisztrátori jogosultsága is van a redsn0wnak. iTunes sajnos kivágott hibával, ezekszerint a baseband már felfrissült :S
Próbálgatom folyamat hátha sikerül valahogy. Mindig csak odáig jut hogy “Flashing baseband (dont interrupt)”, aztán itt megszakadt és jön a recovery mode.
2010 november 30, 15:17
@arpilu: befejezte a feltöltést.
2010 november 30, 15:21
@szorian: szedem, még 10 perc… elég lassú szegény
2010 november 30, 15:23
@arpilu: mit gondolsz, iReb-el tegyem fel vagy csak simán iTunes-ban DFU módban?
2010 november 30, 15:27
@arpilu: nem tudom nekem mac-em van szeritem dfu itunes-ba probáld meg.
2010 november 30, 15:32
Bár sikerülne
2010 november 30, 15:32
Akkor Kellene nekem is..
2010 november 30, 15:37
@oferi1: na egy ananász már megjelent
2010 november 30, 15:38
Hi!
Érdemes/lehet az iTunes-t frissíteni 10.1-re?(A telót még nem akarom 4.2-re.)Köszi a választ!
2010 november 30, 15:46
@lovi7404: érdemes, és lehet is.
2010 november 30, 15:51
Hi!
Érdemes/lehet az iTunes-t frissíteni 10.1-re?(A telót még nem akarom 4.2-re.)Köszi a választ!@Jadeye: THX!
2010 november 30, 15:51
@szorian: Sajna ez is ugyanazt csinálja, lehet h nálam van a gond, köszönöm azért az erőfeszítéseket!
@oferi1: Továbbítom neked is szívesen a cfw-t, próbáld meg, neked hátha felmegy
p.s. úgy tettem fel, hogy a redsn0w 0.9.6b5-ben kiválasztottam a “Just enter pwned DFU mode right now”, szerintem így kell a cfw-ket felrakni
2010 november 30, 15:51
van egy iphone 3gs 4.1el ipad-os bb fel lehet rakni ra a vodas carrier fixet? elore is koszi
2010 november 30, 15:55
@arpilu: Hajrá
2010 november 30, 15:59
@oferi1: ok csak mondj egy mailcímet
2010 november 30, 16:00
@Blitz: Na megpróbáltam még 3szor. Mindig megakad a “Flashing Baseband (dont interrupt)” -nál, kilép újra indul és utánna marad a Recovery Mode :S
2010 november 30, 16:02
@Jadeye: Szia! Szenvedek a hüjlyeségem miatt, mert 3G 4.1-re redsn0w-al felraktam a 6.15 BB aztán ráeszméltem, hogy ez nem frissíti 4.2.1-re csak JB. Na nosza rá 4.2.1 de csak recovery loop valami megoldást tudsz esetleg?
2010 november 30, 16:02
srácok van egy 3gs-em és most 3.1.3 van rajta szeretném frissíteni, minimum 4.0-ra viszont fontos, hogy függetleníthető amradjon… rányomtam itunes-ban shift+restore-al hogy tegyen rá egy letöltött 4.0-t, elkezdi csinálni, aztán mikor ott tart, hogy jováhagyást kér az apple-től, akkor kidob egy 3194-es hibát, ha valaki tudna valamit segíteni, nagyon megköszönném a baseband-je pedig 05.12.01
2010 november 30, 16:03
@megyesimate: Mi az a vodás carrier? Mire jó? Tegnap jb-ztem,unlockoltam ipad bb-re és nekem megy vodafone-nal. Miért kell ez a carrier?
2010 november 30, 16:03
@arpilu: Hát ha majd sikerül irom, de félek hogy nem fog menni
2010 november 30, 16:06
@Baluka71: telenorra kell csak, a többi benne van az új ipsw-ben
2010 november 30, 16:07
@oferi1: azért kéne, hogy elküldjem neked a 4.2.1 cfw-t, amit szorian gyártott nekünk, és te is kipróbáld
2010 november 30, 16:08
Neked működik?
2010 november 30, 16:11
Most elkezdte felrakni az iRED a 4.1 CFW-t talán felmegy és akkor hagyom a fenébe
2010 november 30, 16:13
@arpilu: Ahogy olvasom a beszélgetésteket, szerintem ugyanaz van velem is. Időközben 3G-n 06.15.00 BB lett meg 4.2.1 és valahogy újra kéne rá varázsoljam. Csavar benne hogy olyan iOS kéne ami aktivál, és cydiát is rak! Pls a cfw-t dobd át felém is! zszs@vipmail.hu
2010 november 30, 16:22
van már belőle cwf, amit csak rá kell shift+restore-oljak?
2010 november 30, 16:22
O.o ha igen, akkor azt én is megköszönném!!!
a címem: phytonka@hotmail.com
2010 november 30, 16:24
4.1-es CFW-t tudok, ami nekem jó is és aktivál+cydia is van benne
4.2.1 nem megy fel sehogy sem de elküldöm szorian kollégáét szívesen
2010 november 30, 16:28
nekem jo a 4.1 ha az független aktivált és megy trídzsíesz-en
előre is köszönöm =)
2010 november 30, 16:28
@arpilu: 4.1-es custom FW-t, tudok énis csinálni sn0wbreezzel nem?
2010 november 30, 16:31
jéh hát télleg sn0wbreezzel van nekem is csinálva egy 4.1 viszont nem engedi feltenni iTunes semmiféleképpen :S restore modban van a telo, rányomok sift+restore és hibát ir ki a verifying apple résznél :S
2010 november 30, 16:33
@phytonka: kitöröltem gs.apple.com -os sort host fileból + cmd.exe-n egy ipconfig /flushdns + tinyumbrella is dolgozott a háttérbe, és így nem pofázott vissza az iTunes.
2010 november 30, 16:36
Haliho!
Annyi gondom van, hogy nekem az ultrasn0w nem fuggetlenit, pedig 3G 4.1 BB 06.15.00
Feltelepul, restartol a telefon, de nem fogadja el a kartyat! Semmilyet! Azt irja, hogy Nincs szolgaltatas. Otlet?
2010 november 30, 16:37
@phytonka: sajna trídzsí csak esz nélkül
2010 november 30, 16:40
huhh tinyumbrella-t nem vágom, ott mit kell csináljak? O.o
2010 november 30, 16:41
Hali
Megoldottam Redsnowwal ezt a dolgot, most már 6.15-ös bb van fennt, de még mindig 4.0.2-t ír ki az iPhone Setting menüben, és a teló képernyője vibrál amikor pötyögtetem, hogy tudom rávarázsolni ténylegesen a 4.2.1-et?
2010 november 30, 16:44
Tud valaki feltenni egy CFW-t? 3GS old boot 05.13.04 -re kéne!
2010 november 30, 16:48
@gixivo: 4.1-et tudsz a tapasztalatok szerint. ezzel szenvedünk 1 napja (3g). A redsn0w nem frissít szoftververziót, csak patcheli a jelenlegit (06.15.00 bb-re).
2010 november 30, 16:51
Oké, tehát akkor simán iTunes-ból dobok rá egy 4.1-et, Jailbreak-et rá Redsnowwal, cydiából ultrasnow-t rátenni, és függelten is?
2010 november 30, 16:53
Végig fut a 4.1 cfw de a végén recovery módba van
2010 november 30, 16:56
ez 4.2-re nem működik….bárhogy csinálom,frissítem bármivel nm működik…úgyh marad a 4.1
2010 november 30, 16:56
@oferi1: nekem bekapcsol és aktiválódik meg minden, de próbáld iReb-el vagy tinyumbrellával kiszedni a recorvery loop-ból
2010 november 30, 16:57
@gixivo: nem fog rámenni a gyári 4.1, sőt semmilyen gyári ipsw a 06.15.00 baseband miatt
2010 november 30, 17:00
@arpilu: ez azt jelenti h 4.1re megcsináltam a függetelnítést és uténa nm tudom rátenni a 4.2-t itunesből?
2010 november 30, 17:01
@arpilu: Ezért kell valami Custom firmware? Ami rámegy így ezzel a 6.15-ös basebandre?
2010 november 30, 17:07
511. hsz valaki lééégyszi!!
2010 november 30, 17:10
nálam vmi nagy gebasz van.fent van a 4.1 függetlenítve de semmit sem tudok itunes-on keresztül feltenni
2010 november 30, 17:10
@Shark: hát ha 06.15.00 bb van rajta akkor nem
@gixivo: ezért kell ja
pont erről szól a cikk eleje:
a 06.15.00-ás basebandre való frissítés után egészen addig nem tudsz gyári firmware-t telepíteni, ameddig az Apple nem frissíti a basebandet egyik firmware-ben 06.15.00-ra vagy frissebbre (Ha ugyanis gyári firmware-t teszel fel, akkor az a restore végén hibát fog dobni, hiszen nem fogja tudni a basebandet frissíteni. Abból a recovery loopból viszont nem lehet kiugrasztani a készüléket, mert a firmware által elvárttól eltérő baseband miatt újra visszazuhan recoverybe
2010 november 30, 17:16
cikk elejét olvassátok ott a lényeg (NINCS VISSZAÚT)
2010 november 30, 17:19
@oferi1: 1. Csinálsz Custom FW-t sn0breezzel (4.1-est). 2. iREB-t ráereszted. 3. Zöld lett az iphoned képe, mehet rá a custom fw. 4. iTunesba shift+klikk a restore-n betallózod a cfw-t (valeszeg asztalon lesz). 5. mosoly
2010 november 30, 17:20
akkor most van egy független 4.1-es +g telóm amit nem tudok többet frissíteni ill nem tudok rápakolni smmit sm? ez érdekes lesz
2010 november 30, 17:22
@Shark: ezt rakd rá nekem teljesen jó:
h t t p ://w ww.fileserve.com/file/Y3hCmhr
2010 november 30, 17:25
nemtudom, mi lehet a gáz, de nekem még mindig nem enged feltenni semmiféle 3.1.3-nál ujabb FW-t az iTunes :S mindig 3194-es hibával ledobja a láncot :S
2010 november 30, 17:30
@arpilu: itunes-szal?
2010 november 30, 17:31
@Blitz: Köszi
mindjárt ráeresztem az ultrasn0wot:) aztá lefosom:))
2010 november 30, 17:39
@Shark: Ja iReb + iTunes
2010 november 30, 17:43
Hát mivel senki nem válaszol, meg amúgy is az egész egy nagy pöcsölés, felhívtam a Telia-t és azt a választ kaptam, hogy mivel legalább 1 éve megvan a 3GS-em (van még 8hó hűség) 300sek (kb 9000huf) és leveszik a lockot! Ez lesz a legegyszerübb, osszt csókol anyád, Boris…
2010 november 30, 17:48
@arpilu: plusz még mielőtt bármit is csinálnál a telefonon, a redsn0w-val tedd fel rá a multitaskingot + akku százalékot, és utána kezdd a függetlenítést + szinkronizációt, stb
2010 november 30, 17:53
@arpilu: De jól értem hogy a 4.1 el ti mar feltettetek a 06.15.00 BB-t? Ha igen akkor szerintem a 4.2.1 costumnek mar nem kellene tartalmaznia a BB frissitest
2010 november 30, 17:56
@szorian: Enyémre már felkerült a 4.2.1 és a 06.15.00. Hogy lehet újra rávarázsolni a 4.2.1-t?
2010 november 30, 18:02
@Blitz: De ha mar rajta van miert akarod ujra rakni?
2010 november 30, 18:07
@szorian: El akarom adni és törölni akarok mindent. Hát a minden törlése az sikerült.
2010 november 30, 18:11
@Blitz: Gondolom Windows -os gépen csinálod? Egyébként grat. Nem tudom nekem Mac-em van de ahogy olvasom win alatt szív vele mindenki. Próbáld meg úgy ahogy az előbb amikor sikerult
2010 november 30, 18:11
HELLO!! egy segitség kellene van egy iphone 3g-m 4.1 el jailbrakelni szeretném az uj ultrasn0w-val be rakom az ipados dolgot és amikro ki kel pipálni a dolgokat kaor csak a cydia engedi és nincs ot hoh az ipados dolgot ki dudjam pipálni valakisegitenne
sürgös köszönöm elöre is :9
2010 november 30, 18:23
@szorian: Igen win 7-en vagyok. Holnap haverom macjén megpróbálom életre kelteni. Valamiért nem sikerül :S
Most ott tartok hogy csináltam egy CFW-t felraktam iREB és iTunes segítségével, majd rájöttem hogy sikeresen nem pipáltam be az aktiválást (kérte az eredeti simet). EZután csináltam másik FW-t, az meg valamiért nem megy fel. Odáig jutok vele hogy iTunes szépen átpakolja, végig megy telón a telepítő csík és csak egy hópihe van és 10 perceként újra indul és újra hópihét mutat.
2010 november 30, 18:38
615. hozászoláshoz segitsen nagyon fontos lene mert msot nicsn aktiválva a telom és nem tudom használni pls
2010 november 30, 19:05
@szorian: így van a bb frissítést nem kell tartalmaznia, mert az már megvan, csak az a gond, hogy nem tudjuk felrakni rá sem a gyári 4.1.2-t, sem a customot
2010 november 30, 19:08
@szifon.16.gb: 4.1-re nem kéne az ipados témát kipipálni szerintem, ha már felrakod rá a 06.15.00-s bb-t, akkor előbb frissíts gyári 4.2.1-re itunes-al, mert különben úgy jársz, ahogy én, hogy most van egy 4.1-em és nem tudok frissíteni.
Tehát: frissítés 4.2.1-re (gyári, itunessal), utána a 4.2.1-et adagold be a cydianak, majd pedig az ipados részt pipáld ki és azt letölti magától
2010 november 30, 19:10
de ha fristek 4.2.1 re akor a j b méh nem 100% os nem?
2010 november 30, 19:12
Sziasztok 3G t-mobile os Iphone om van feltettem rá mindent a leírás szerint tökéletes volt megcsinálta a Jailbraket csak utána nem volt wifim így nemtudtam függetleníteni! A gondom az hogy nyomtam egy restore-t iTunes ban és azóta meghalt! Itunes logó és kéri hogy dugjam rá nyomjam restoret de mindig hibát ír ki próbáltam gyári 4.2.1 vel és Custom el is de egyiket sem engedi restorolni. Valaki tud erre mondani valamit vagy rajtam kivül járt így valaki ? Próbálgatom itt a Restore-t gyáriba is meg bal shift el is custome al is meg másikkal is de sehogy sem megy
Kuka ?
2010 november 30, 19:14
@arpilu: de ha akkor a gép kel-az ujra inditáshoz nem ?
2010 november 30, 19:22
@szifon.16.gb: azt nem írják, hogy 3g esetén is tethered lenne a jb
amúgy annyira mégsem jó ez a 4.1-es CFW, amit reklámoztam, mert most nekem is oda a wifi (érdekes, hogy csak az ultrans0w -> függetlenítés futtatása után tűnt el a wifi)
2010 november 30, 19:24
@arpilu: szoval ha fel frisitem akor msot a jb is jo lesz meg a wifise szarakodik ?
2010 november 30, 19:24
Na most akkor mi van ilyenkor ? mert Én nyomtam restoret és azóta haloot a telefonom ! Nem restore ol
2010 november 30, 19:26
@szifon.16.gb: nem tudom biztosra mondani, mivel nekem 4.1 van rajta, a 4.2.1 nem megy fel, szóval lehet, hogy érdemes lenne várnod, ahogy a cikkben írják
nincs wifi: h t t p ://img443.imageshack.us/img443/600/img01200.png
2010 november 30, 19:29
@arpilu: mert msot igazábol aktiválnom kéne a telom csak hogyan
2010 november 30, 19:35
t-mobilos vagy külföldi?
2010 november 30, 19:36
@arpilu: németböl van t-mobile
2010 november 30, 19:37
621-re valaki valamit ?
2010 november 30, 19:38
@Deeday: Gyanitom hogy Recovery loop modba maradt a készüléked … lefutatod bármelyik FW-t és hibával elszál recovery modba vissza teszi magát a frisitet BB miatt.
2010 november 30, 19:38
na ha valakinek nincs wifije, akkor csak simán eressze rá mégegyszer a redsn0w-t és rendbejön (én nyomtam egy install cydia + battery percentage + enable multitasking kombót és újra megy a wifi és még független is maradt
)
2010 november 30, 19:40
@szifon.16.gb: ja hát az gáz, ha tudsz várni, akkor tedd azt, ha nem tudsz mert nincs más telefonod, stb, akkor tedd fel a 4.1-es custom firmware-t amit belinkeltem pár hsz-el ezelőtt. nekem az megy, aztán majd frissítek 4.2.1-re ha tudok
2010 november 30, 19:40
@arpilu: nah akor hogyan tudom aktiválni
)
2010 november 30, 19:41
@arpilu: meik hzs le irod a számát ha szépen mekérlek
2010 november 30, 19:42
@arpilu: 603?
2010 november 30, 19:47
@szifon.16.gb: Az az igen, az a jó hogy azt a cfw-t nem kell aktiválni, de mondom ha nem muszáj, ne frissíts arra, mert nem 100%-os
2010 november 30, 19:47
de az 4.2.1 nekem meg 4.1 kel nem ?:) :O
2010 november 30, 19:48
@arpilu: de 4.1 et hona tudok keresni oylat amit tudok aktiváli?
2010 november 30, 19:51
@szifon.16.gb: az is be van linkelve valahol pillanat
2010 november 30, 19:52
@arpilu: ireb csak 4.1ig van,nem találok 4.2re v jó a 4.1 is rá?
2010 november 30, 19:52
@Winbok: Tudom hogy igazad van de hogy tudom ezt orvosolni ?
2010 november 30, 19:52
@arpilu: köszönöm
2010 november 30, 19:54
rapidshare, 2részes:
h t t p ://rapidshare.com/#!download|310l33|426445998|iPhone1_2_4.1_8B117_Custom_Restore.ipsw.001|207618
h t t p ://rs6tl.rapidshare.com/#!download|6tl3|426443308|iPhone1_2_4.1_8B117_Custom_Restore.ipsw.002|113225
2010 november 30, 19:56
@arpilu: törölték :S
2010 november 30, 19:56
@arpilu: adj inkább egy emailcímet, ide nem fér ki
h t t p ://rapidshare.com/files/426445998/ iPhone1_2_4.1_8B117_Custom_Restore.ipsw.001
h t t p ://rapidshare.com/files/426443308/ iPhone1_2_4.1_8B117_Custom_Restore.ipsw.002
töröld ki a space-ket és jó lesz
2010 november 30, 19:59
@arpilu: msot akor adjake-mailt vagy ne?
2010 november 30, 20:00
@arpilu: köszi megy
2010 november 30, 20:00
@arpilu: haldo ha le jöt akor hoh kel egyesitenem?
2010 november 30, 20:18
@szifon.16.gb: totalcommander, kattints a 001 kiterjesztésű fájlra és kicsomagolja
2010 november 30, 20:26
@iPutyu:
hali,
nekem is régi boot 3GS, akkor eszerint megcsinálom!
annyi kérdésem van, csak h tuti jó és egyértelmű legyen: az iPad fw-t + a 4.2.1 bundle-t is használtad, ahogy a cikk írja?
kösz!
2010 november 30, 20:27
@arpilu: és ah kész letöltöte utána mit csináljak?
2010 november 30, 20:43
@szorian:
igen kéne még az a custom firm 4.2.1 3GS-re ami nem frissít basebandot, tehát marad a 0.5.13.04
vagyis nagyon kell!
2010 november 30, 20:50
az a nagy igazság h felteszem a 4.1et,függetlenítem és itt megállt minden.függetlenül tudom használni de progit nem tudok rátenni ill frissíteni sm tudom 4.2-re…ez nagy sz*pás
2010 november 30, 20:58
@Robbiemalac: igen, és ha valaki tud 3G-re is csinálhatna egy ilyet, mert ami a demoniod-on van ahhoz sajnos nincs accountum… megköszönném:)
2010 november 30, 21:03
@arpilu: De amit én csináltam nektek cfw abban benne volt az iPad BB lehet hogy a sima amiben nincs benn az felmenne a 4.2.1?
2010 november 30, 21:04
@szorian: hát ha nagyon ráérsz kipróbálhatjuk
amúgy sztem nem zavarja az új bb, mivel már az van rajta.. de egy próbát megérne!
2010 november 30, 21:11
@arpilu: ha eltöltötem akor utáan mit csináljak?
2010 november 30, 21:12
@arpilu: Csak az az érdekes hogy a 4.1 meg simán visszament neked
2010 november 30, 21:20
iOS 4.2.1 iPhone4 redsn0w win 0.9.6b4 -el törve és valami oknál fogva nem indul el… rányomok a FEHÉR CYDIA ikon ra és hirtelen megjelenik a főoldal fél másodpercre majd kidob vissza a menübe… esetleg valami megoldás ?
2010 november 30, 21:28
@arpilu: elinditottam a feltöltést ahogy az elöbb.
2010 november 30, 21:32
@daralan: melyik tipus kell neked 3g 4.2.1 cfw ipad BB nélkül? ha igen irj egy emailt és a toldacuccoton keresztul elküldöm
2010 november 30, 21:35
@szorian: köszi kipróbálom!
2010 november 30, 21:35
@szorian: igen az kellene amibe az 5.13as baseband ven, nem az ipadé!
ímélem kocsis.dani kukac gmail pont com
amúgy mi ez a toldacuccot???:D
2010 november 30, 21:37
@daralan: fogalmam sincs de Arpilu mondta eddig igy küldtem neki is mindegyiket
2010 november 30, 21:39
@daralan: nem tudom mennyire lenne gyorsabb az msn szerintem semmivel ide 20 perc alatt felmegy és tudod tölteni
2010 november 30, 21:41
@arpilu: felment
2010 november 30, 21:43
@szorian: jólvan köszi, megnéztem mi ez az oldal most már sejtem:D
és akkor ez egy 3G 4.2.1 az 5.13-as basebandel igaz?
2010 november 30, 21:44
Nahh valaki egy custom firm 4.2.1 3GS-re ami nem frissít basebandot, tehát marad a 0.5.13.04 !!! biztos a 600 emberből másnak is jól jön !
2010 november 30, 21:44
@daralan: elinditottam irok ha felment
2010 november 30, 21:48
@daralan: igen ebbe nincs bent az ipad baeband
2010 november 30, 21:48
@szorian: nem kell mégegyszer feltöltened, elég ha a linket elküldöd amit a feltöltés után kiírt (10szer lehet letölteni és utána törlődik a szerverről)
2010 november 30, 21:51
@daralan:
kérlek csinálj egy custom firm 4.2.1 3GS-re ami nem frissít basebandot, tehát marad a 0.5.13.04 ! kérlek :p
2010 november 30, 21:52
@arpilu: nekem nem irt linket vagy nem figyeltem és bezártam az ablakot te látod a linket?
2010 november 30, 21:53
@Robbiemalac: ne tőlem kérd, sajnos nincs almám:S próbáltam rakni a gépemre de reménytelen, szóval inkább szorian-t kérd…
2010 november 30, 21:53
@szorian: visszaküldöm neked az emailt és akkor annak küldöd el, akinek akarod
2010 november 30, 21:54
SRÁCOK NAGYON ELBACTAM EZT!!! MEGCSINÁLTAM MINDENT MŰKÖDÖTT IS ÉN BALFAC MEG NYOMTAM EGY RESTORET MOST MEG BERAGADT RECOVERY LOOP MÓDBA KÉRLEK SEGÍTSETEK 4.2.1 ÉS AZ IPAD AS 6 OS BASEBAND VAN FENT! Akkor most tényleg kidobhatom a telefonomat ?
(((( T-mobile os már rég nem garanciás 3G 16GB
((((((((((
2010 november 30, 21:56
@szorian:
vagyis igen Szorina kérlek, neked szó a történet
2010 november 30, 21:56
@Deeday: nyugiiiiii, próbáld először a 4.2.1-es cfw-t, ha nem megy, akkor a 4.1-et, amit belinkeltem
2010 november 30, 21:57
+ L
2010 november 30, 21:57
@Deeday: restoreolj egy custom 4.2.1es ipad bb-s firmwearrel…
2010 november 30, 21:58
@arpilu: koszi megvan
2010 november 30, 21:59
@daralan: Tudnátok adni egyet mert Én már kipróbáltam párat de nem ment
Egy linket ahol cfws ipad es BB s -t ?
2010 november 30, 22:00
@Deeday: 4.2.1 est .
2010 november 30, 22:00
@Robbiemalac: mindjárt megcsinálom addig adj egy email cimet
2010 november 30, 22:02
robbiemail85@freemail.hu
nagyon köszi!
csak ne frissüljön a baseband mert a 05.13 kincset ér
2010 november 30, 22:02
ez az msn is ha ott átküdöd lehet gyorsabb
2010 november 30, 22:07
@szorian:
így fogod csinálni majd? mert ahogyan látom 3g és 3gs re máshogyan kell:
A 3GS és 4.2.1 esetén szükség van egy nemhivatalos 4.2.1-es bundle-re, hogy a Pwnagetool képes legyen nekünk 4.2.1-es custom-öt gyártani. A nemhivatalos bundle-t be kell másolni a többi közé a Pwnagetool package-ébe, Show package contents után megtaláljuk a kérdéses mappát. Ezután már a Pwnagetool legyártja nekünk a custom 4.2.1-et, ami nem frissíti a basebandet – de nem is jailbreakel. Nagyon fontos, hogy NEM szabad bepipálni, hogy aktiválja a készüléket! Így ezek után a redsn0w segítségével tudjuk jailbreakelni. Így megmarad a korábbi, például 05.13-as baseband, ami függetleníthető.
2010 november 30, 22:08
@Jadeye:
Helló!
Gondoltam megúszom hogy ne traktáljalak én is mindenféle kérdéssel,de nem:(
Az egyik haver megcsinálta a 3gs-t,úgy ahogy a nextelesgyuszi írta.minden rendeben volt,de a reboot után összeakadt az iphone-ja.Azóta almázik:(
Mit lehet csinálni ezzel???
2010 november 30, 22:09
@szorian: köszi már töltöm is.. twitteren ezek szerint te vagy az a Felho igaz?:D
2010 november 30, 22:09
Ja hagyta az iphone-t 4.1be.
2010 november 30, 22:12
Mielőtt vadul nekiállnátok a függetlenítésnek,ezt olvassátok el. h t t p://thebigboss.org/2010/11/30/ultrasn0w-battery-drain-temp-solution Ha nem megy a wifi,melegszik a telefon,és hamar lemerül,az nem a véletlen műve.
2010 november 30, 22:17
@Robbiemalac: most meg vagyok löve mert a gs nem kérdezett rá hogy akarok e ipad BB elvileg nincs benne de erre most nem tennék nagyesküt
2010 november 30, 22:18
@daralan: @daralan: igen
2010 november 30, 22:18
@daralan: http://s1.toldacuccot.hu/letoltes?sid=206eeeffa095f8dd9263b4ca4b5ce118&file=iPhone1%2C2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
feltöltöttem ide, ahogy ígértem. ez a custom restore a 3g-hez. régi BB-vel, nem az iPad-es
2010 november 30, 22:19
@daralan: igen
2010 november 30, 22:19
@P.G.: de ez a 6.15ös baseband-re vonatkozik…
2010 november 30, 22:21
@Robbiemalac: ha nincs bent a bundle akkor fel sem ismeri az ipsw és el sem indul
2010 november 30, 22:22
akkor okés, nem szoltam ; jajj de izgulok
2010 november 30, 22:24
@arpilu: Megmentetted az életem! Simán felment, ráadásul eltűnt egy pixelhiba is a kijelzőről
2010 november 30, 22:24
*szerk: köszönöm lemaradt! NAGYON SZÉPEN KÖSZ!
2010 november 30, 22:27
@szorian: na vadul követlek, jah és köszi lejött… haverok boldogok lehetnek…
most már csak i4-re kellen untethered jailbreak a 4.2.1-hez:D
2010 november 30, 22:32
@Robbiemalac: elkezdtem feltölteni kb 15-20 perc és szedheted
2010 november 30, 22:32
@daralan:
Minden 06.15.00 Baseband-re frissített és függetlenített eszközre vonatkozik.
2010 november 30, 22:34
fent van a 4.1 cyndia-val.itunes elindítvade mikor progit akarok feltenni kiírja h :
The app “progi neve” was not installed on the iphone because an unknow error occurred (0xE8008001)
ez mitől va?megoldás?
2010 november 30, 22:34
@szorian:
rendben , várom nagyon , elre is nagyon köszi! ugye nem aktivál ?
2010 november 30, 22:35
@daralan: nekem csak az ipadre kellene JB én megfogadtam, hogy többet nem töröm fel az iphone 4-et ezért csak gyári függetlent veszek.
2010 november 30, 22:37
@Robbiemalac: @Robbiemalac: nem amikor feltette a kérdést hogy van e előfizetés az aktiváláshoz azt válaszoltam hogy yes
2010 november 30, 22:40
@Shark: mobil install crack (Appsync for OS 4.1) fennt van???? és után raktál fel ingyenes progit??
Ha nem, akkor add hozzá a cydia.hackulo.us repot, és telepítsd az appsync-et majd tegyél fel egy ingyenes alkalmazást, és után a többit…
2010 november 30, 22:40
@szorian:
okés, te vagy a legpirosabb alma, egy mester vagy !
bele a tmobile kártya aztán gyorsan helyére a voda és remélem az aksi sem fog merülni és happy lesz minden
2010 november 30, 22:43
@P.G.: előfordul az ilyen, ezér érdemes várni ilyenkor, hogy az ilyen dolgok kiderüljenek, én ezért is ódzkodtam a 6.15ös basebandtől, és szoriannak hála, már van olyan 4.2.1 a 3G-hez amivel megmarad az 5.13as baseband, amivel nem fog ilyet produkálni…
@szorian: igen én is untam a 3Gnél az állandó függetlenítést ezért az i4-et azzal a kártyával használom amelyik szolgálatónál vettem, és a függetlenítésre nincs gondom, a jailbreak is csak pár progi miatt kell, ami tetszik azt meg szoktam venni…
2010 november 30, 22:48
Az ellen mi a teendő, hogyha Cydia ikon egy sima fehér négyzet és nem initható?? Redsn0w_win_0.9.6b5 win7 alatt ,xp kompatibilitás, rendszergazdaként indítva!!! Jahh és 3GS új iboot. Valakinek ötlet? Jadeye ???
2010 november 30, 22:49
Ha már 05.14.02bb 4.1es szoftal akkor nem lehet visszacsinálni 05.13ra mi?
2010 november 30, 22:51
@eky666: azt már sajna nem:(
2010 november 30, 22:55
@Ceko: nem bootolt be mivel az uj bootos telefon csak theterd jail, ezert minden ujrainditáshoz redsn0w kell ahol a pipát just boot theterdbe
2010 november 30, 22:56
@Robbiemalac: fent van
2010 november 30, 22:58
@szorian: robbiemail85@freemai.hu -ra nem jött még meg, ahh ez a freemail
2010 november 30, 22:59
@szorian:
robbiemail85 @ freemai.hu -ra nem jött még meg, ahh ez a freemail
2010 november 30, 23:00
oké most már jön
, nagy nagyon köszi!
2010 november 30, 23:03
Még annyi h nem tudja valaki h jön e majd valami más megoldás erre?Esetleg majd a 4.3 szoftverrel nem lenne könnyebb?Mert ez a mostani…nem is tudom kicsit “veszélyes”
2010 november 30, 23:13
@Robbiemalac: Ha felraktad a CFW es aktivaltad kártyával akkor mielőtt a redsn0w-val nekimesz a jailnek ellenorizd le hogy mind a BB mind az iOS az amit szerettünk volna
2010 november 30, 23:14
@daralan: nagyon fain.1000 köszönet.műkszik
2010 november 30, 23:19
még egy kérdés.erre mit az orvosság:
The app “progi” could not be added to your itunes library because it is not a vaild app.
2010 november 30, 23:19
@szorian:
egyenőre az iTunes 21es hibát írt ki a legelején :/
2010 november 30, 23:27
@Robbiemalac: Azt nem tudom mi win alatt próbálod feltenni? Sose tettem fel CFW win alatt itt többen írtak vmi ireb et vagy hasonlót de hozom nincs
2010 november 30, 23:30
@Ceko: Szivesen
2010 november 30, 23:37
@Robbiemalac: Dfu ban probaltad feltenni ugye?
2010 november 30, 23:38
nem értem ugyan az a probléma, igen win alol csinálom…
2010 november 30, 23:39
igen dfu
2010 november 30, 23:40
Ezt találtam a 21 es hibára de win alatt nem tudom hogy lehet. In my experience, every single time I restore any iphone to a custom firmware on my mac I have to go in to “user(your user name)/library/itunes/devicesupport/ then delete every file in the folder. Then open pwnage and create a new custom firmware.. follow the instructions to put the phone in DFU and finally restore to the newly built firmware file.
2010 november 30, 23:42
Nincs valaki aki gyöngyösi vagy környékbeli?Elvinném és megcsinálhatná mer én nem tudom
2010 november 30, 23:44
Itt isaz iReb-et írjak lehet hogy az lehet win alatt a megoldás iREB a small handy utility for Windows and Mac that can solve the mistakes “16xx” and “21″ from iTunes that are displayed after a reset or a firmware downgrade. iREB is developed by iH8sn0w, and today he released a new update for iREB. The application is only compatible with EDGE iPhone, iPhone 3G and iPod Touch 1G and can be downloaded from here. The tool is available for both Windows and Mac operating system, we advised you to save this program on a secure place on your hard drive because it’s a one of it’s kind utility.
2010 november 30, 23:47
Itt egy link szerintem elég jól leírja ennyit tudok tenni érted.
http://www .redmondpie. com/fix-16xx-and-21-error-during-iphone-3.1-restore-in-itunes-qrt589/
2010 november 30, 23:54
igen , ezt csinálom, a i-rebel kitudom hozni a telefont a beragadt állpotból , de még mindíg 21 es hiba, a törlést nem csináltam meg a devicesupport mappából , nem találtam azt meg szerintem ez csak régi itunes-nál volt vagy láma vagyok
2010 november 30, 23:57
Akkor passz
2010 november 30, 23:58
most eindult a csík pedig ugyan azt csináltam 100adjára…
2010 december 01, 00:04
@szorian:
yuhééé , köszi, össze hoztuk
Szorina sikerült, maradt a régi baseband !!
2010 december 01, 00:12
@NicolaiShasenka:
Igen, backup megvan azzal nincs baj, csak a lépéseket nem ártana tudni, meg mondjuk egy link sem jönne rosszul, hogy honnan lehet leszedni a 3G-re megfelelő firmwaret.A többi lépés elvileg világos..:)
2010 december 01, 00:19
erre valaki tud egy választ?: “sikerült, felkerült a cydia, és el is indult, de miután nyomtam egy Complete Uprgade-et utána reboot-olt egyet és már nem indul el a cydia :\… iOS 4.2.1 iPhone4 redsn0w win 0.9.6b4
2010 december 01, 06:09
@kisburaa: a válasz a 715-ös hozzászolásban
2010 december 01, 08:51
sziasztok!
Nem tudom, mit misztifikaljak annyira ezt a dolgot…meg hogy egyre bonyolultabb breakelni…
3G, 8GB…mar eleve volt egy csomo custom firmwire-em…redsn0w letolt, telepit, Ipad bepipaz, cydia install, utana cydiaban ultrasn0w install, uj sim kartya berak >kesz
Nekem tokeletesen mukodik, szerintem abszolut nem bonyolultabb, mint regebben, csak annyi a kulonbseg hogy az Ipad opciot be kell pipalni, amikor telepitesz…
2010 december 01, 08:52
Ha vkinek firmwire kell, Google a baratod…
beirod a google-ba hogy firmwire 4.1 vagy 4.2.1 download es mar toltogethetsz is…
2010 december 01, 10:08
Ezt találtam a hackint0sh fórumon 3G-re, ha nem megy vissza a 4.2.1 a 6.15.ös bb miatt. Most próbálom ki. Nektek sikerült valami?
Hi, I had the same problem. Was on 4.1 with BB 05.14, unjailbroken and locked (3G phone with ATT). Used PT with a 4.2.1 custom ispw and BB 06.15. Everything went fine the first time, no error messages in iTunes but phone was stuck in recovery mode. Tried getting out recovery with iRecovery and TinyUmbrella but nothing worked. I then reflashed the same custom ispw but started getting error 1015 in iTunes and the phone was still in recovery mode.
Then I found a comment in the iPhone-Dev blog that worked for me. The trick was to build a second custom ispw with PT but without including the BB 06.15 update. This worked great on the first try. I still ended up with BB 06.15 because it was updated with the first custom ispw and since BB can’t be downgraded BB 06.15 remained.
2010 december 01, 11:11
ok. kicsit másképp csináltam 3G-n (volt már rajta 4.2.1 6.15-tel, csak aztán elb..tam egy 4.1-re való szifonos carrier bundle-el és recovery loopba került)
- Itunes restore gyári 4.2.1-re
- vége felé hibaüzenet (asszem 1015)
- redsnow b5 -tel ugrás pwned DFU-ba
- fekete képernyő, semmi különös
- itunes restore egy custom 4.2.1-re (NEM 6.15-ös bb-el)
Nem esik recoverybe, de most egyelőre nincs térerő, de már ennek is örülök, mint majom a farkának, mert stabilan bootol 4.2.1-el másodjára, harmadjára is
2010 december 01, 11:21
@johnnyjungle: UPDATE #1
kapott egy ultrasnowt és voilá, megjött a telefon is (honos hálózatban sem működött előtte, egy pálcika, “no operator name effect”).
+g-n, 4.2.1 elkurrantás után újra múködik 6.15-ön, nincs recovery loop.
2010 december 01, 11:21
@johnnyjungle: valószínűleg a fenti hsz-emben leírt folyamat első 2 lépése fölösleges volt
2010 december 01, 11:23
@szorian: Köszönöm, megvan
2010 december 01, 11:23
@johnnyjungle: ha nem gyári kártyával használod, akkor azért nem kap térerőt, mert nem tetted fel az ultrasn0w-t.
2010 december 01, 11:29
Arra van már valami mód hogy win7 alatt,hogy felrakjam a 4.2.1-et, de megtartsam a 05.13.04 BB-t ?
2010 december 01, 11:32
Jahh és 3GS régi iBoot. Köszi
2010 december 01, 11:39
@Ceko: custom firmware. de azt csak mac alatt lehet egyelőre a 4.2.1-hez csinálni.
2010 december 01, 11:41
@Jadeye: gyári kártya volt, magyar T-mobos “honos hálózatban, mint írtam”
Mégis egy pálcika, no opname. De ultra után már a gyárit is elfogadta meg a vodát is. Viszont network settings üres, mégis van net idegen kártyával is, illetve mobilnet használatkor most a statusbaron nem jelzi, hogy adatforgalom van.
Akarjak rá multitaskot, meg akku %-ot szerinted, vagy ne?
2010 december 01, 12:22
@johnnyjungle: ez a 4.2.1 már nem melegszik? nekem a 4.1-el éjszaka 100%-ról lement 6 óra alatt kb 30%-ra úgy, hogy elég meleg volt a telefon. valahol olvastam erről a hibáról már, más nem tapasztalta?
2010 december 01, 12:38
@Jadeye: És csak Mac-en is lehet felrakni, (vagy ilyen már nincs, ha jól emlékszem régen volt)?Vagy ha valaki csinál nekem akkor feltudom rakni Windowson is ?Köszi
2010 december 01, 12:43
@Ceko: fel lehet rakni a redsn0w segítségével pwned DFU módba tudod rakni az iphone-t, és utána már fel tudod rakni itunes-al
Sikerült nekem is felraknom 3g-re a 4.2.1 régi BB-s CFW-t (köszi szorian) és eddig jól is működik. Sőt, nyomtam rá egy redsn0w install cydia+battery percentage+enable multitasking-ot is és ettől aktiválta magát, szóval ez a módszer jó azoknak is, akiknek amúgy aktivált cfw kéne
2010 december 01, 12:45
@Ceko: ha megkéred szorian kollégát, szerintem szívesen gyárt neked egyet
de lassan meglesz az összes variációs cfw, csak fel kéne valahova pakolni, és akkor nem kéne küldözgetni emailben
2010 december 01, 12:45
Sziasztok!
Erről jelent meg magyar cikk vagy fordítás, nem igazán értem a dolgot???
Ha a 06-ra JB-zet és lockolt Iphone-t aktiválom T-mobel kártyával akkor tovább tart az akku töltöttsége? Remélem ez nem OFF itt?
http://www.redmondpie.com/fix-battery-drain-issue-after-unlocking-iphone-3gs-3g-with-ultrasn0w-1.2-on-baseband-6.15.00/
2010 december 01, 13:05
@Baluka71: ja ez az amiről beszéltem, hogy nekem 6óra alatt majdnem lemerült a telefon és forró volt úgy, hogy nem csináltam semmit. Az a lényeg, hogy az új baseband+ultrasn0w együtt okozzák ezt, ha nem az eredeti sim-el aktiválod, hanem eleve aktivált cfw-t teszel fel
2010 december 01, 13:10
@arpilu: Illetve bocs, a hacktivation (eredeti sim nélküli aktiválás folyamata) okozza
2010 december 01, 13:11
@arpilu: hát egyelőre nem melegszik, de wifit használ, sípol a vas (ultrahang-szerűen, alig észrevehető, fülhöz téve)
Itt szedtem le a fw-t párral fentebb, feltegyem RS-re?
2010 december 01, 13:12
@arpilu: 3G-re való is kéne abból is van egy
!! Neked e-mailben ment? Vagy volt Link ? Ha igen oszd meg velem légyszi. Köszi Előrre aktivált vagy sem ? Nekem olyan kéne ami nincs aktiválva csak a BB frissítés nélküli.
2010 december 01, 13:12
@arpilu: Hát sajnos ehhez én abszolut nem értek. Azt sem tudom, hogy kell aktiválni.
Én csináltam még a JB és unlock előtt egy aktiválást az ITunesből, de akkor nem volt benne semmilyen sim kártya. (erről beszélünk?)
Aztán megcsinltam a redsn0wt 06-ra és az ultrasn0wt és ennyi.
Most vodás kértya van a T-s telóban. Akkor most nekem kell valamit csinálnom?
2010 december 01, 13:27
erre mit az orvosság:
The app “progi” could not be added to your itunes library because it is not a vaild app.
2010 december 01, 13:28
@Ceko: windows-on is fel tudod rakni.
@Baluka71: emiatt írtam le már számtalan alkalommal, hogy ha lehetséges, MINDIG a gyári kártyával kell aktiválni. a linkelt cikkben is azt írják, hogy szar a push, azért nyekereg. gyári kártyás aktiválásnál ilyen gond nincs. de ez nem a 4.2.1 sajátja, ez a push megjelenése óta így van, ezért van (fizetős) pushfix csomag, stb. számtalanszor leírtuk már, most mégis újdonság sokak számára. gyári kártyával kell aktiválni, és kész.
ilyenkor kell egy restore, és olyan kártyával kell aktiválni, amilyen függő a készülék. esetedben T-mobile simmel. aztán jailbreak, és miegymás. és akkor nem fog veszettül merülni. de ez sosem volt másképp.
2010 december 01, 13:28
@johnnyjungle: Csak akkor fog merülni, ha nem eredeti kártyával aktiváltad, hanem szoftveresen. Ha neked T-s és T-s simmel aktiváltad, akkor nem lesz gond
@Ceko: 3g-re új vagy régi BB-s kell? Nekem toldacuccot.hu-n jött, ott 10szer lehet letölteni és törlik
@Baluka71: addig elvileg nem tudod használni a telefont, amíg bele nem raksz egy eredeti sim-kártyát, rá nem dugod az itunesra és nem kapcsolódik a nethez. ez kb 1 perc, ha megtörtént, onnantól tudsz csak lépkedni a menüben stb
alapból ezzel kell kezdeni restore után, csak néhány cfw-ben már benne van az aktiválás, és akkor enélkül is használható a telefon (ha pl AT&T-s és nincs olyan kártyád, akkor csak így tudod használni)
2010 december 01, 13:35
@Jadeye: a cikkben írt helyen nem találom a CommCenter.old, illetve a CommCenter fájlokat, viszont itt megtaláltama CommCentert: /System/Library/Frameworks/CoreTelephony.framework/Support
jó, ha ezzel dolgozom?
plusz ha én cfw-t raktam fel, akkor honnan tudom megszerezni a CommCenter.old fájlt? (nyilván ebben nem lesz benne, mert nem upgrade volt, hanem restore)
köszi
2010 december 01, 13:36
@arpilu: minek neked a commcenter? ha restore volt, akkor a megfelelő van ott. vagy nem értem, ez most hogy jött ide.
2010 december 01, 13:39
http://rapidshare.com/files/434245329/iPhone1_2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
3G, custom 4.2.1, rendes (nem 6.15-ös) bb-el.
Redsnow-val pwn dfu mode, majd ezzel a firm-el itunes restore.
(FIGYELEM: már volt a készülékemen 4.2.1, 6.15-el, csak elszúrtam valamit és recovery loopba került, nem tudtam 4.2.1re visszahozni)
2010 december 01, 13:39
Lenne egy kérdésem:
Hogyan tudom restorolni az iPhone 3G 8GB-ost ha már 4.1 06.15.00 baseband el van fennt független, csak újra akarom rakni?
Hogyan tudom 4.2.1re rakni 06.15.00 baseband-el független legyen?
Köszönöm előre is a segítségeteket! Szép napot midnenkinek!
2010 december 01, 13:40
@Jadeye: Ok, gondolom restore-t nem tudok csinálni a 06 bb miatt?
A telefon előéletét nem ismerem, de biztos, hogy lehetett a menüben lépkedni és minden működött viszont amikor rádugtam az ITunes-ra akkor kérte, hogy regisztráljam. Lehet, hogy már a T szervízben regisztrálták vagy akkor már az ITunes nem kérte volna, hogy regisztráljam?
2010 december 01, 13:54
@Jadeye: a carrier fix miatt kéne
2010 december 01, 13:56
@Baluka71: figyi az a kérdés, hogy honnan van a telfon. ha te vetted itthon a t-mobile-tól, és még most is T-s vagy, akkor nincs gond. Az a lényeg, hogy ne külföldi legyen, mert akkor nem tudod rendesen aktiválni a külföldi kártya nélkül
2010 december 01, 13:57
@Zjunior: 4.2.1-re úgy tudod, ahogy a 768-as hozzászólásban le van írva
2010 december 01, 14:10
;((( Szerintem agyhúgykövet fogok kapni ezektől az IPhone problémáktól…
Én csak a barátnőmet akartam meglepni szülinapjára ;O
No mindegy, tehát T-s a telefon garban cserélték. Én kéz alatt vettem így, de elvileg nem volt használva.
Viszont mivel vodához kell ezért unlockoltam és elvileg előtte regisztráltam sim nélkül, de reg előtt is működött a menü. Egyebet nem tudok elmondani.
Habár, lehet, hogy csak parás vagyok reggel 8-tól 13:30 ig 100%-ról 89%-ra ment le az akksi, de nem nagyon volt használva és a 3G ki van kapcsolva, viszont wifi megy bár nem kapcsolódik. Akkor ez normális merülés vagy nem?
2010 december 01, 14:11
@arpilu: Régi BB-s, hogy ne frissítse, maradjon az ami most van rajta. 05.13.04
2010 december 01, 14:11
Még mindig ezt gyepáljátok wow go for 800.comment omG
2010 december 01, 14:17
@Ceko: h t t p ://s1.toldacuccot.hu/letoltes?sid=b1b66311c6043084027ea9a705b791a2&file= iPhone1%2C2_4.2.1_8C148_Custom_Restore_regiBB.ipsw
a spaceket töröld. remélem még elérhető
2010 december 01, 14:18
Ha valszeg elbasztunk vmit és recovery loopban maradt a teló, akkor redsnowwal melyik firmware-t kell kiválasztani amikor a pwn dfu mode-osat akarom csinalni? az eredeti 4.2.1-et vagy a johnnyjungle által feltöltött ipsw-t?
2010 december 01, 14:19
@Baluka71: ha nem használod a wifit és a 3g-t is kapcsold ki mert azon keresztül próbálkozik
jobb lenne, ha szereznél egy tmobilos kártyát és visszaraknád a restore-t és azzal aktiválnád. akkor nem lenne sem push gond, sem akksigond
2010 december 01, 14:21
@jotzi: sztem mindegy mit választasz ki redsn0w-ban, de én azt szoktam, ami épp rajta van (eredeti restore file természetesen)
2010 december 01, 14:21
@arpilu: Akkor a 11% az sok?
2010 december 01, 14:23
@Baluka71: Hát ha nem csinálsz vele semmit, akkor sok. Ne csak a 3g-t kapcsold ki, hanem a mobil adatforgalmat és a wifi-t is ha nem kell
2010 december 01, 14:26
@arpilu: Fasza! És hogy tudom restore-olni, ha már rajta van a 06-os bb?
2010 december 01, 14:26
Sziasztok!
Segitséget szeretnék kérni , adott 1 iphone 3g telefon amit kb 1 honapja 4.1 re updateltem itunesal, függetelniteni szeretnem, de még semmit nem tettem fel rá.
Annyira nem értek hozzá de szeretném meg tanulni ezt a folyamatot, elolvastam majdnem mind a 800 kommentet meg a cikket is, de szeretnem ha valaki le irna nekem lépésröl lépésre hogy kellene meg csinalni ezt
Adatok : 3g Verzió: 4.1 (8B117) firmware 05.14.02
De itt is figyelem ha valaki itt irná le
Slim_x@freemail.hu ra ha valaki elküldené hogyan kellene azt nagyon meg köszönném
2010 december 01, 14:31
@Baluka71: 777.
2010 december 01, 14:32
@arpilu: de nem értem. ha rányomtad a restore-t, akkor rendben lesz, mert az visszateszi a megfelelőt. mit akarsz ezen még megcsinálni? a carrier fix nem megy 4.1 alatt jelenleg.
2010 december 01, 14:36
@arpilu: OK, köszi! Na hagyjuk ezt elegem lett! Amúgy 4.1-van fent, nem akarom tethered legyen, mert persze 3GS newboot. Ez a pushfix elérhető? Vagy van itt valaki aki megcsinálja nekem? Persze fizetek érte!
2010 december 01, 14:38
@Jadeye: 4.2.1-re szerettem vna telenor logót meg ilyeneket. plusz az mms sem megy kézi beállítás után sem…
2010 december 01, 14:41
@arpilu: Köszi.Szedem.Itt is kell a Redsn0w féle DFU mód?
2010 december 01, 14:42
@Baluka71: meg tudjuk csinálni. megírom a részleteket emailben a hozzászólásodnál megadott emailcímre.
@arpilu: 4.2.1 alatt nem megy a carrier fix, ha felteszed rá a 4.1-es fixet, az a 4.1-nek megfelelően patchelné a commcentert, ami viszont így hibás lesz. ha lesz frissítés, közzétesszük, de egyelőre nincs.
2010 december 01, 15:04
@Ceko: Az minden cfw előtt ajánlott
@Jadeye: köszi akkor félreértettem vmit
2010 december 01, 15:11
Tud valaki segiteni e téren?
2010 december 01, 15:41
Sziasztok!
Szerintetek melyikkel gyorsabb az iPhone 3G a 4.1-el vagy a 4.2.1-el?
Egyébként ha most 4.2.1 van a telón vissza lehet rá rakni a 4.1-et?
Kőszőnőm a válaszokat előre is!
2010 december 01, 16:13
@arpilu: Szia! sikerült felrakni a 4.2.1-t?
2010 december 01, 16:14
3G, custom 4.2.1, rendes (nem 6.15-ös) bb-el. a fenti linkről ezzel?
2010 december 01, 16:16
@Jadeye: Hali! Jobb a 4.2.1 mint a 4.1? Érdemes lecserélni?
2010 december 01, 16:39
iPhone1_2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw ez aktivált?
2010 december 01, 16:45
Látom nem nagyon tudtok segiteni :S
2010 december 01, 16:57
sziasztok. van egy olyan problémám. adott egy 3g iphone 16gb-os 4.2.1 szoft és 06.15.00 baseband ultrasnowwal függetlenitve. de a pannon voda kártyát nem veszi be. t-set beveszi. azt irja nincs sim. tud valaki segiteni?
2010 december 01, 16:57
@zeuxx: Ha csak függetleníteni szeretnéd akkor a letöltesz egy ios 4.1 3G-re Redsn0w-al BB frissítés nélkül függetleníted, majd felmész a cydiára és az ultrasn0w-t felrakod és kész. De szerintem a google-ba rákeresel van részletesebb leírás.
2010 december 01, 16:57
@zeuxx: Én elmondom neked amit tudok (tanulj a más kárából) de inkább telefonon és csak holnap.
2010 december 01, 17:01
@renatinyo: Próbáltad újra az ultrasn0w-t?
2010 december 01, 17:07
@arpilu: Köszi a segítséget.A 3G-n már 4.2.1 van régi BB-vel.Már csak 3GS-re csinálhatna valaki egy 4.2.1 cfw-t régi BB-vel!?Köszi
2010 december 01, 17:19
Légyszives segítsetek!
iPhone 3G 4.2.1 ipad-es BB függetlenítve. kijött a függetlenítés, nagy öröm egészen 2 mp-ig. ahányszor multitaskot használtam, vagy üzenetet akartam írni lefagyott a springbord, dafemode stb. gondoltam egy restore javít rajta, hát nem így lett sajnos. a végén hibát dobott ki és belezuhantam egy recovery módba(v vmi ilyesmibe) és nemnagyon tudom kiugrasztani belőle a telóm.
nem szeretném ha most hónapokig csak a polcomon díszelegne.
Valakinek valami ötlet?
2010 december 01, 17:30
@oferi1: töröljem le és ujra fel?
2010 december 01, 18:07
remek. sikerült megoldanom(egyszerű recboot) viszont most valahogy kikéne kapcsolnom a multitasc-ot hogy használni is tudjam a telefonom percenkénti respring nélkül^^
2010 december 01, 18:11
Személyes tapasztalataim:
Hétfő reggel sikerült megcsinálnom a függetlenítést egy t-mobilos iPhone 3G 16GB-on. Egyszerű volt, kigugliztam egy FW-t (4.2.1), restore->redsnow->cydiából ultrasnow->KÉSZ.
Tapasztalataim szerint aki 3G-n akar 4.2.1-et használni, az előszöris a redsnowban NE pipálja ki a multitaskingot, és a wallpapert, mert egyszerűen a 3G hardvere kevés ezekhez.
Az első napon nekem eléggé elkezdett merülni a telefon, aztán este hazajöttem, kikapcsoltam rajta a 3G-t, a fényerőt közepesen hagytam, valamint a helyzetfelismerő funkciót, éjszaka tölteni hagytam, másnap bementem suliba (oda 2 óra, vissza detto), játszogattam vele, netezgettem, mire hazaértem este 6ra, akkor volt a készülékem olyan 50% környékén.
Ez csak egy kis segítség azoknak, hogy mit hogy csináljanak akik ezzel kerülnek szembe:)
OFF: valaki esetleg nem tudja azt, hogy mi történne, ha most valami miatt újra restore-olnám a készüléket a 4.2.1 customomra, ami fent van? mert én itt olvasgatok mindenféle hibákról hogy kifagy meg stb…
2010 december 01, 18:37
@renatinyo: Egy próbát megér, hátha nem sikerült ..
2010 december 01, 18:50
Udv!
Nekem egy olyan gondom van, hogy sajnos az uj iTunes10 nem akar megnyilni!!!Probaltam mar adminkent futtatni is de semmi!!!A hibauzenet a kovetkezo: The color scheme has been changed! The windows will automatically change the color scheme back to windows aero when this program or other programs performing similar actions are no longer running.!!!
Mar vagz 10szer ujratelepitettem de semmi!
PLS HELP!!!
2010 december 01, 19:53
erre vmi orvosság:
The app “progi” could not be added to your itunes library because it is not a vaild app.
2010 december 01, 20:24
@Ceko: a filehostingra toljak fel? mi kell neked benne?
2010 december 01, 20:36
@akos_brother: egy 3G-re 4.1.2. cfw-t raktam fel a feleségemnek és semmi problémája nincsen. a bb. maradt 05.12.01. simán lement. csak a pwnagetool-al csináltam egy cfw.-t és i-tunes-al felraktam.
2010 december 01, 20:44
@kriszpowa: a 812-es folytatva. én saját t.-s kártyámmal aktiváltam a telefont, mert t. függő. 1 napot ment most néztem, hozzáteszem nem nagyon volt használva, de még mindig 82% áll.
2010 december 01, 22:10
Hello!
Olyan kérdésem lenne,hogy JB után kidobál az AppStore amikor valamit akarok letölteni. Tudja valaki mitől van? Köszi előre is! Ha meg már volt ilyen kérdés, akkor bocsi! Ja, és több telón is csinálja, de néha elmúlik!
2010 december 01, 23:21
az akku merülésről egy cikk
http://modyourpod.blogspot.com/2010/12/fix-battery-drain-after-using-ultrasn0w.html#axzz16tsuOdE6
2010 december 01, 23:26
@Lucifer: 3GS-re kéne egy olyan 4.2.1 amin megmarad a régi baseband (05.13.04) és ne legyen aktivált.Köszi
2010 december 02, 00:28
Sziasztok!
Légyszí segítsetek!
3G 4.2.1 06.15 Baseband!
Recovery loopban maradt! Nem tudom kivenni! Mi a teendő! Itunes-ban customot rakom de a végén hibát ír??
2010 december 02, 00:56
@szasza25: fentebb le van írva, ugyanezzel szenvedtem én is. még egy rapidshare linket is feltettem.
2010 december 02, 01:08
Akkor ezek szerint neked sikerült:-)
2010 december 02, 01:12
Akkor redsn0w-al dfu-ba teszem, utána shift+restore az általad felltett ipsw-t,
és ennyi???
2010 december 02, 12:51
@oferi1: bocs kicsit eltűntem, sikerült a 4.2.1 régi bb-s, nagyon fasza minden, bár néha összeomlik a springboard
2010 december 02, 14:20
Sziasztok! Lehet függetleníteni wifi és internet nélkül is?
2010 december 02, 15:11
@Lucifer:
06.15ös BB-em van mert véletlenül felraktam egy gyári 4.1-t és valahogy függetlenítenem kellett. most viszont minden egyes multitask használatnál összeomlik a springboard. Nem tudom hogy lehetne kiszedni belőle..ha sikerülne legalább gyorsabb lenne:S
2010 december 02, 15:18
@akos_brother: redsn0w-t próbáltad újra futtatni? valamit x-elj be (pl install cydia, battery percentage) és úgy futtasd, hátha az kiszedi
2010 december 02, 16:21
találtam egy progit. (zToggle)
ami kiszedte. eszméletlen gyors lett:D
2010 december 02, 17:56
@daralan: Akkor ez azt jelenti, hogy felrakhatom a 4.2.1-et, mert jailbreakelhető, csak függetlenítéssel lenne problémám? Simán feltolom a gyári 4.2.1-et, és fel tudom törni?
2010 december 02, 18:24
Sziasztok!
Van egy Iphone 4-em ami nem független, frissitve lett 4.1 re (egy az egyben) amihez még nincs függetlenítés. Ha nem tudom, h milyen szolgáltatótól van a telefon, van-e arra lehetőség, hogy fizetés ellenében esetleg függetleníttessem a készüléket?
2010 december 02, 19:08
@Shark: Nekem is hasonló problémám van, frissítés óta nemtudok tört progit rakni rá és ugyanezt írja ki
2010 december 03, 12:38
Sziasztok!
Megosztanám a tapasztalataimat!
Adott egy 3g(oldboot) 8gb.(ATnTfüggő)
4.0.1 volt rajta jailbreakelve és függetlenítve.
1, Csináltam egy másolatot a 4.0.1-ről ITunessal
2, Betallóztam egy CustomFirmwaret az ITunesba ami nem piszkálja a baseband verziót, és frissítettem.
3, Csináltam egy szinkronizálást Itunessal.
4, Wifiről Cydia Ultrasnow(szépen feltörte)él
5, Cydia Installous és Appsync4.0 a (4.1-est nem támogatta)
6, Visszatettem ITunessal a kis appjaimat és kész
Sokkal gyorsabb a 4.0.1-es
Wifi Gps minden működik nem melegszik lehet appokat rátenni ITunessal
tehát minden ok
2010 december 03, 13:14
Kiegyészítés az előzőhöz!:)
Sokkal gyorsabb a 4.2.1 mint a 4.0.1
Tehát most 4.2.1 van rajat BaseBand verzió maradta régi.
-Nem melegszik!
-Van GPS
-Nem omlik össze
-Gyors
-Minden működik rajta
2010 december 03, 14:21
@akos_brother: Szia, szerintem kellene egy restore-t csinálnod 4.2.1. CFW-vel. Azon lehet csak kikapcsolni a multitask-ot v. cydia-ban van rá alkalmazás. Ha cfw mellett döntesz akkor otthon tudok csinálni neked 3G-re. Feltéve, ha már megy a szar UPC., hogy feldobjam vhová. Üdv.
2010 december 03, 16:37
Adott egy iPhone 3G, amin 3.1.2 volt (sajnos az SHSH nem lett lementve) és frissítve lett 4.0-ra, majd downgrade-elve 3.1.2-re (tehát jelenleg a 4.0-s fw baseband-je van rajta és 3.1.2-es rendszer). Ezt szerettem volna most egy 4.1-es cfw-vel frissíteni, hogy aztán függetlenítsem az ultrasn0w-val. Ha csak simán beraktam DFU-ban, el sem indult a restore, egyből error 3194-et kaptam. Leszedtem az iREB-et 4.0-4.1-hez (mivel a baseband-em ilyen), majd ezzel raktam be “spec” DFU-ba és próbáltam felrakni a cfw-t. Az iTunes hosszasan gondolkodik a “Preparing iPhone for restore” résznél, majd 1604-es hibát dob. Külföldi fórumon azt olvastam, hogy a LIBUSB-t kell felrakni. Fel is raktam, minden ok vele, de a restore még mindig nem.
Ha van valamilyen ötletetek, kérlek osszátok meg velem!
Előre is köszönöm!
2010 december 03, 17:11
Tudna nekem csinálni valaki egy 4.2.1. CFW-t????
Köszi
2010 december 03, 17:22
3g 16Gb. 6,15
2010 december 03, 17:41
Valaki tapasztalt olyat hogy az email fiókja egyszerűen random időközönként eltűnik a mail app ból, és újra le kell töltenie mindent.De a beállítások megmaradnak persze.
06.15.00 bb, 4.1, 3g.
2010 december 03, 18:44
Ha valaki tudna segíteni akkor elküldené e-mail-ben???
2010 december 03, 18:49
@nemeth.laszlo: Milyet szeretnél? Aktívált?, Multitasking?,…stb. Ha kell felrakom a filehostingra és onnan le tudod szedni.
2010 december 03, 19:05
@Ceko: Szia vmi. miatt nem akarja a 4.2.1. 3GS. cfw. megcsinálni, a 3G simán megy. Bocsi, de eddig az UPC. miatt még internetem sem volt. üdv.
2010 december 03, 22:57
Iphone 4re gyári 4.2 szoftverrel mikorra lesz függetlenítés?
elég szar helyzet hogy nem tudom addig használni…
2010 december 04, 06:59
@Lucifer:
Aktivált kellene. Csak az a lényeg, hogy életet tudjak lehelni a telóba, mert most semmire sem tudom használni. Ha e-mail-ban küldenéd nekem jobb lenne.Köszi!!
2010 december 04, 08:41
@nemeth.laszlo: Szia, itt van a letöltési link http://www.filehosting.org/file/details/186681/iPhone1_2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw
pekopizod, majd add meg az email címedet és elküldi a direct letöltési linket. Üdv.
2010 december 04, 09:08
sziasztok! iPhone 4 problémám van! néha szürkésen-feketén csíkozik a kijelző. főleg ha “csavargatom” a készüléket. szoftveres vagy hardveres hiba lehet?
2010 december 04, 09:59
Sziasztok, új iphone 4 tulajdonos vagyok, a kérésem-kérdésem az lenne hogy valaki le tudná nekem írni e-mailben, hogy tudok e jailbreakelni, ha igen mivel, mi az a tethered jailbreak? mert végig olvastam egy csomó commentet, de összezavarodtam.
Előre is köszi
mail: sonyakbela@yahoo.com
2010 december 04, 10:39
Sziasztok!
Feltettem a 3g-re a 6.16.00-t. Tökéletesen működött, egyszer csak elszállt belőle a mikrofon. Nem hallanak telefonálás közben….
Újra kellene tennem, de nem tudok custom fw-t csinálni. Tudna valaki küldeni egy linket?
Vagy valami ötlet???
Köszönettel!!!
2010 december 04, 12:32
@kispalbalazs: Link 841 hsz. Amúgy aktivált nincs mutitatask ill. háttér.
2010 december 04, 14:36
Sziasztok,
ultrasn0w 1.2 hol elérhető még? saját repo-ja nálam nem megy…
Köszi a segítséget
2010 december 04, 16:14
sziasztok!
én azt szeretném kérni, h valaki írja le step-by-step, hogy hogyan tudom OSXen feltenni a 4.2.1et 3GS oldboot-ra úgy, hogy függetleníteni is tudjam – most 4.1 van rajta.
mióta megjelent a cikk, kb 3szor elolvastam naponta, elolvastam a dev team oldalon, de nekem nem egyértelmű…pedig eddig mindig minden egyes jb ment kapasból…igazából az nem világos, hogy miből kell custom-ot csinálni pwnage -val + a módosított bundle) és mikor kell az iPad fw. vagy feltehetem e a gyári 4.2.1 fw-t és arra mehet a redsn0w?
a kommenteket is elolvastam / átolvastam, de nekem sem a cikk, sem a hozzászólások nem egyértelműek sajnos ebből a szempontból…szóval előre is köszönöm, ha valaki felvilágosít.
üdv, peter
2010 december 04, 18:57
[...] A 06.15-ös verzióra való frissítés az előnyei mellett hozott pár hátrányt is. Mielőtt azonban ebbe jobban belemennénk, érdemes a frissítéssel kapcsolatos cikkünket újra elolvasni az érintetteknek: Ultra-recycle – az extrém ultrasn0w – iPhone 4.1 függetlenítés [...]
2010 december 05, 10:58
@Lucifer: Ize.. Ez ugye ilyen no-baseband-update-es?
2010 december 05, 12:52
Sziasztok!Tehát ha van egy 4.0 JB-el rendelkező független Iphone 3gs-em akkor ne frissítsek hanem várjam meg amig kijön a 4.2.1 custom?
2010 december 05, 13:20
@Gryzly: Igen, függetleníthető! @Fabe: Már van csak mac kell a készítéséhez!
2010 december 05, 13:36
@Lucifer:
De idővel lesz majd PC-re?
2010 december 05, 13:41
Szerk: Vagy érdemes inkább 4.1-re firssítenem?Arra van olyan custom ami működik a függetleníthető baseband-el?
2010 december 05, 13:44
@Fabe: ha azt írod, hogy független, akkor miért akarod függetleníteni?
custom fw 4.2.1-re csak pwnagetoollal készíthető, de az csak mac-en megy, és abból nem is lesz windowsra soha.
4.1 custom-öt a snowbreeze tud csinálni windows alatt, ha feltétlen szükséges, és az függetleníthető, de azt is csak akkor tudod feltenni, ha van 4.1-hez SHSH, másképp nem.
2010 december 05, 13:52
független,csak ha frissítem 4.1-re akkor a baseband is frissít,nem?Mi az az SHSH?Bocsássatok meg,nagyon kezdő vagyok a témában,az érdekel,hogy hogy tudom úgy frissíteni JB 4.1-re hogy vesszen el a függetlensége.
2010 december 05, 13:53
bocs rosszul írtam,így szól helyesen: hogy tudom úgy frissíteni JB 4.1-re hogy NE vesszen el a függetlensége
2010 december 05, 18:02
Hali! Valaki tudna segíteni abban, hogy mit tehetek akkor, ha már iPad-es bb-vel rendelkező 4.1-es 3G-m van és frissíteni szeretnék?
2010 december 05, 21:42
Sziasztok. Alábbi segitségre lenne szükségem: Adott Apple Iphone 3g 4.2.1 06.15BB restorolva lett Recovery modba ragadt, miként tudnám kivenni adott állapotbol …? Köszönöm elöre is
2010 december 05, 23:48
Sziasztok, 4.1 új boot-os változathoz van már unlock? Jailbreak sikerült, jól működik, de Pannonos kártyámat nem veszi be.
2010 december 06, 01:01
@Lucifer: Csinálnál nekem egy Custom-ot? Az aktivált custommal nem tudom elindítani a telefon szolgáltatást, gondolom ha saját sim-ről aktiválom, akkor menni fog. Nagyon fontos lenne, mert nekem munkaeszköz a telefon, és most éppen csak levélnehezéknek tudom addig használni. 3g, se multitask, se háttér, se %-os kijelzés nem kell nekem, csak Cydia – és nem aktivált. Előre is köszi.
2010 december 06, 01:05
@Lucifer: Ja és az lenne még a lényeg, hogy ne legyen benne iPad baseband, vagyis maradjon az 5.13. Köszi.
2010 december 06, 01:43
Ismét egy kis segitséget kérnék:) Apple Iphone 3G 4.1.2 06.15 BB-vel véletlen Restorolva lett Recovery loop modba ragadt portált böngészve az alábbi stádiumig jutotam:
- Itunes restore gyári 4.2.1-re
- vége felé hibaüzenet (1015)
- redsnow b5 -tel ugrás pwned DFU-ba
- fekete képernyő, semmi különös
- itunes restore egy custom 4.2.1-re (NEM 6.15-ös bb-el)
Készülék ugyan már be botool de semilyen hálozaton nincs térerö (Eredetileg T-s avval sincs hálozat) gondolom az ultrasn0w-ot hiányolja szerencsémre a készülék wifi HIBÁS. T-s mobilnet kártya van de mivel nincs hálozat igy avval se tudom az ultrasn0w-ot Cydiábol telepiteni ….:(
Esteleg valaki tud erre megoldást ?
Elöre is köszönöm !
2010 december 06, 02:09
Sziasztok MINDENRE tudok megoldást 3g és 3gs telefont jailbreakeltem és unlockoltam 06.15.00 basebandre majd elöröl.Megtaláltam a megoldást a Recovery loop-ra és a tetherd loopra is.Szeretnék segíteni mindenkinek aki beragadt valahol mert már kb 60 órát foglekoztam vele mire rájöttem és kipróbáltam.Restore 06.15.00 basebandel 4.2.1-en megy itunessal,és van custom firmwarem 4.2.1 windows XP-re.(üzenem Jadeye-nak)Ha tudtok angolul másolok be segítséget.
2010 december 06, 02:13
Itt találtok 4.2.1 custom firmware-t amit Itunes-val tudtok restorolni. http://www.megaupload.com/?d=6JVZF92E
2010 december 06, 02:16
Aki tud angolul annak it van a megoldás, amíg nem fordítom le. http://forum.gsmhosting.com/vbb/f456/issues-3gs-4-2-1-06-15-00-screwed-my-phone-up-1153878/
2010 december 06, 02:34
Ha vki 4.2.1-en van 06.15.00 basebandel és nyom egy restoret az Itunesban akkor az félúton 1015-ös hibaüzenettel elszáll és csak custom firmwarrel lehet újból életrekelteni.Windows felhasználóknak a snowbreeze tud custom firmwaret készíteni.Nekem a 3gs új boot-os változat angol O2 kártyafüggő és most tökéletesen megy rajta minden és az eredeti kártya nélkül aktíváltam redsnow-val.Csak amíg nincs új törés addíg arra kell figyelni hogy ne kapcsoljam ki mert akkor csak a redsnow-al lehet újból elindítani.
2010 december 06, 03:10
@Winbok ha már feltetted a 06.15.00 baseband-et és Itunesban nyomtál restore-t akkor a BB marad a 06.15.00,azt már nem tudod visszamódosítani!Azért marad recovery loopban mert az Apple a restornál nézi a BB számot és a Firmware-t,és a 4.2.1-hez ugye a 05-ös BB tartozik ezért dob ki 1015-ös hibával.A teendők:
1.redsnow b5 megnyitod majd beadod a gyári 4.2.1 FW
2.redsnow-ban bejelölöd a “just enter pwned dfu mode right now”
3.majd miután elindítottad,egy idő után megáll teljesen fekete képernyővel,ez a pwned dfu mode
4.Itunest elindítod és jelzi hogy talált 1 Iphonet,hibaüzenet kiüt,majd a fenti linkről amit adtam letöltöd a custom 4.2.1 FW-t és shift+restorral beadod neki.
5.Ezzel életre kel a telo és vészhívó modba áll.
6.Ismét redsnow-t használod gyári 4.2.1-el és csak az “install cydia” kerül bejelölésre.
7.Lefuttatod az ananászt és el fog szállni a legvégén teljesen fekete marad.Ez jó,ne aggódj!
8.Ismét redsnow gyári 4.2.1,majd csak a “just enter boot theater right now”-t jelölöd be!
9.Láss csodát felbootol a telefon,lesz rajta cydia de még nem független.
10.Cydia-ból megnyitod az ultrasnow 1.2-t és függetleníted.Reboot majd megint elszáll a telo.
11.Ekkor újra redsnow és ha nem látnád a 06.15.00 BB-t akkor jelöld be a “install ipad baseband”-t.
12.Ne kapcsoljuk ki a telot és ne reboot-oljunk mert akkor kezdhetjuk a 8. pontról újra.
Remélem segítettem abban hogy a tethered loopból hogy lehet kimászni!
2010 december 06, 04:16
@Cseri68: Köszönöm a hajnali segitséged
) Egy gondom van mint fentebb is irtam a készülék már be botool de Wifi hibás Cydiábol nem tudom letölteni a Ultrasn0w-ot de még csak mobilnet kártyával sem mert nincs hálozatom …..:(
erre lehet valami megoldás ?
Köszönöm !
2010 december 06, 05:34
@Cseri68: nekem miért? ha valaki elolvasta a cikkben linkelt http://szifon.com/2010/11/28/ios-4.2.1-es-a-recovery-loop/ írásunkat, abban régen leírtam, mi a teendő. azzal nem tudunk mit tenni, ha valaki nem olvassa el. helyette nem tudjuk elolvasni és értelmezni…
@Winbok: google:”install ultrasn0w without wifi”, vagy “cydia autoinstall”, de ahogy látom, ebből is külön cikket kell írnunk.
2010 december 06, 06:15
Hi, gyors sikersztory: Adott egy 3G + 9.2 itunes – 3.1.3 – At&t -s telo. Kb. 15 perc alatt felkerült rá a 4.2.1 BB frissítés nélkül. jelenleg hibátlanul (Jb+Unlock) működik a 05.13.04 modemmel!
2010 december 06, 09:40
@TigerBP: Csak este tudom megcsinálni, otthon van csak mac, ha jó neked. Ugyanúgy feltolom a filehostingra onnan tudod tölteni. Üdv.
2010 december 06, 13:32
@Lucifer: Köszi, remek.
Amúgy aggódom az egész miatt: visszaraktam 4.0.1 rendszert, viszont ezt nem hajlandó a számítógéppel szinkronizálni, tehát egyetlen telefonszámot sem ismerek, a 4.2.1 custom felhúzása pedig mindig hibával elszáll. Mondjuk idáig csak aktivált custommal próbálkoztam. Nem akarok iPad BB-t feltenni, pedig lehet, hogy nem tudok majd más megoldást. Miért nem tudok egy nyamvadt 4.2.1-et feltenni?
2010 december 06, 14:31
Sziasztok!
Egy kis segítségre lenne szükségem. Adott egy 3gs newboot gyári 4.1-gyel és kész a CFW (Ipad+4.1, hogy függetleníthető legyen). Azonban az itunes 3194-es hibát dob, pedig a hosts file-ból kitöröltem a gs-es sort. Mi hiányzik a sikerhez? Üdv, CM
2010 december 06, 16:26
Bocs,még mindig nem kaptam választ a kérdésemre: Szal,ha snowbreeze-el frissítek független basebandes JB 4.0-ról 4.1-re ,akkor továbbra is független marad?Illetve mi az az SHSH?
Pls help
2010 december 06, 16:52
@Jadeye “custom fw 4.2.1-re csak pwnagetoollal készíthető, de az csak mac-en megy, és abból nem is lesz windowsra soha.” Erre írtam Neked hogy van custom fw 4.2.1 ami nem csak mac-en megy,windows-on fut! Én ezzel aktíváltam a telót és nem kotorásztam a host fájlban.Egyébként feljebb adtam meg a windows-os fw letöltés linkjét.Üdv.
2010 december 06, 17:20
@chaosmate Nekem is 3gs newboot van,és én is repültem Itunes-ból 3194 hibaüzenettel,de most már minden működik tökéletesen.Leírtam lépésről lépésre a 867 hsz-ban ,ha azt teszed,akkor az eredmény Nálad is ugyanaz lesz
Csak ne kapcsold ki a telot soha mert kezdheted a 8. ponttól elölről.Beleértve a reboot-ot is mivel ha cydia-ból felteszed az ultrasnow1.2-t függetlenítés céljából akkor a végén reboot-ol.Utána a 8. ponttól ismétel meg és akkor már független lesz a telo.Különben a 3194 üzenet azert van mert a 06.15.00 BB mellett nem lehet downgradelni a 4.2.1-et 4.1-re valószínű neked már feldobta a 4.2.1-et.Az sem gond mert én onnan aktíváltam és függetlenítettem sikeresen,olvasd el a 867-et.Gondolom nem zavar ha 4.2.1 fw lesz rajta,amíg nem lesz vmi következő unlock,magasabb verziókra.
2010 december 06, 18:39
@Cseri68 Köszi a segítséget. Azért szeretném a 4.1-et feltenni, mert arra van untethered jailbreak. Vagy lehetetlen gyári 4.1-re 4.1-es CFW-t tenni (az Ipad bb-eset)? Az Aboutban 4.1-et ír, úgyhogy elvileg nem rakta még fel a 4.2.1-et.
2010 december 06, 19:29
@Cseri68: Nem akarok megvédeni senkit, de ha megnézzük mit írt, @Jadeye: teljesen igaz, hogy nincs windowsra pwnagetool. Az már más kérdés, hogy windows alatt feltehető a cfw, de nem gyártható.
2010 december 06, 19:30
@chaosmate Most próbáltam 4.1-et felrakni de nem lehet mert az Itunes kidobott 3194 hibaüzenettel,nem enged downgradelni!Úgy hogy csak a 4.2.1 marad!Én is azt rakom vissza!
2010 december 06, 19:41
@TigerBP: Szia, megvan 3G-re a cfw 4.2.1. Teljesen szűz nincs benne semmi, ahogy kérted. /nem aktív, nincs multitask, akksi ill háttér. http://www.filehosting.org/file/details/187194/iPhone1_2_4.2.1_8C148_Custom_Restore.ipsw Üdv.
2010 december 06, 20:05
Azért kicsit gáz, hogy moderáláson vagyok kb.35 perce.
2010 december 06, 20:07
@TigerBP: Bocsi én már megcsináltam!!!!!!!!
2010 december 06, 20:14
@TigerBP: Ha sürgős dobj egy mailt átküldöm a linket!
2010 december 06, 21:21
Kéne egy kis segítség 3GS, 4.2, 05.15.04 jailbreak-hez.Redsn0w után a Cydia ikon fehér.Mi lehet a gáz?
2010 december 06, 21:59
@Lucifer: Köszi, hogy megcsináltad. Vagy egy órája várom, hogy a letöltő link ideérkezzen hozzám. Biztosan hóakadály van az éterben és a drótokban, hogy ilyen lassú.
2010 december 06, 22:13
3G S, 4.0.1, telenor alatt egyedül annyi a gond, hogy hívás indításkor kijön egy felirat, hogy call forwarding active, alatta egy dismiss gomb. Megnyomom, és annyi, rendesen tudok telefonálni. Hogyha felteszem cydiában szifon repo-ból a HUN Telenor Carrier fix-et 4.0-hoz akkor az gondolom nem fog kárt okozni, vagy bármilyen instabilitási problémát. Egész egyszerűen megoldja ezt.
Más problémát nem érzékeltem amúgy, és ez se idegesítő. Mobilnet megy, számom elküldi, és ez a call forwarding is csak olyan h kiirja, de nem működik amúgy…
ÉRdemes feltenni, vagy csak emiatt kihagyható?
2010 december 06, 22:34
@TigerBP: Müxik a link nálam szuperál.
2010 december 06, 22:35
@zenter: ha 4.0.1-re a 4.0-ás fixet teszed fel, el fog hasalni a telefonod. ugyan ez a helyzet akkor is, ha 4.0-ra raksz fel 4.0.1-es fixet. mindegyikre direkt van külön, mert más verziós fájlt patchel másképp (commcenter). 4.0.1-re a 4.0.1-es fixet tedd fel!
2010 december 06, 22:43
@Lucifer: Lehet, hogy csak kimoderálták, a harmadik email címmel rögtön ment. 10 perc és lejön.
2010 december 06, 22:48
@Jadeye: Bocsi, elírtam, igen láttam, hogy van külön 4.0.1. Akkor már csak az a kérdés, hogy mennyire fontos ezt feltenni, ha csak az általam leírt problémát tapasztaljuk? (MMS-t nem használok, se tetheringet, így más hibába még nem botlottam bele)
2010 december 06, 23:27
Szervusztok! Új bootromos 3GS iOS 4.1-gyel. Szeretném függetleníteni, de nem sikerül sem az iPad-es megoldással, sem a másikkal. iTunes nem engedi az iPad firmware-t és a másik verzió sem igazán sikerült eddig. Mitévő legyek?
2010 december 06, 23:30
@Lucifer: Hát nem tudom… el van átkozva a készülékem: egyszerűen nem tudok feltenni custom 4.2.1 rendszert, 1604-es hibakód és ennyi.
2010 december 07, 02:40
Sikerült feltennem az iOS 4.2.1-et iPad baseband-del. Most várom az untethered jailbreak-et. Ha tud valaki segíteni, megköszönném. Egy új bootromos 3GS-ről lenne szó.
2010 december 07, 04:39
Huszonötödik próbálkozásra – és végül nem tudom miért – egyszer csak összejött a dolog: 4.2.1, maradt 5.13 BB, még a wifi is működik, amit egy éve nem láttam működni. Csak éppen a saját T-s kártyámmal nem tudok aktiválni. Sebaj, ott a SAM megoldás hacktiválásra. És már hálózat is van. Csak három napot vett igénybe. És köszönet Lucifernek.
2010 december 07, 09:17
@TigerBP: Örülök, hogy segíthettem!!!
Látom az időből eltartott egy ideig.
2010 december 07, 10:14
Na már kész voltam (3GS,4.1,JB,unlock), amikor nyomtam egy Erease all data and contents-et. Most beragadt a teló az apple logoba:( DFU-ban is a 3194-es hibát dobja a 4.1 CFW feltöltésénél. Félek azért mert nem a legújabb firmware-t akarom feltenni. Lehetséges feltenni egy 4.1-et vagy csak újabbat rakhatok már fel (4.2.1)?
2010 december 07, 10:22
@chaosmate: a 3194-es hiba változatlanul az, hogy SHSH nélkül próbálod feltenni a nem legfrissebb fw-t. tinyumbrellával kérd le az SHSH-fájljaidat. ha van 4.1-hez, akkor meg lehet csinálni (start TSS server). ha nincs, akkor nem lehet, csak a 4.2.1-et feltenni.
jailbreakelt készüléken TILOS az “erase all data and settings” használata, mert attól elhasal, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
4.2.1 alatt azonban jelenleg csak tethered jailbreak van, tehát csak géppel tudod bekapcsolni, ha kikapcsol vagy újraindul.
2010 december 07, 10:45
@Jadeye: Köszi a gyors választ. A tinyumbrella nem talál semmit úgy tűnik:( Pedig 5perce szedtem le a cydiáról az ultrasn0w-t. Ilyenkor nem menti el automatikusan az SHSH-t? Egyébként newbootos készüléknél is járható lenne az általad mutatott út (4.1-re 4.1) ha lenne SHSH-m?
2010 december 07, 11:00
@TigerBP:
Szia
Egy kérdésem lenne hozzád, sajnos elvesztem a információ rengetegben és nem tudom kiszűrni a rám vonatkozó infókat de szerintem azért képben vagyok de jól jönne valaki a ki már végzett és segítene:
Ezeket a lépéseket kövessem:
1. CFW letölt
2. iTunes restore
3. cydia fent van és mehet a ultrasnow
Remélem jól értem
Vagy esetleg a CFW filét a redsnowal kell felrakni?
Már igazából nem is tudom
Kérlek segits nekem egy kicsit a tiszánlátásban
2010 december 07, 11:03
864.ben letölthető linkben, a 3G-hez való CFW van és nincs multitask meg % aksi meg háttér ugye?
2010 december 07, 11:04
Mi a szituacio egy ultrasn0w-val fuggetlenitett iphone4-el (4.1 – 01.59.00)? Fel lehet arra tenni valaha meg hivatalos firmware-t? Vagy egy ilyen keszulek is elverzik a baseband csekken es marad orokre a hekkeles?
2010 december 07, 11:11
@hartakos: a redsn0w sosem tudott firmware-t felrakni, azt mindig az iTunes teszi fel. ha custom fw-ről beszélünk, azt meg már nem kell a telepítése után még redsn0w-zni is.
iTunes-ban meg shift+restore (windows alatt, mac-en ez alt+restore), és betallózod a letöltött custom fw-t.
az akku % mehet, az nem lassítja be, a hátteret meg a multitaskingot én nem javaslom.
@kescar: ha a cél az, hogy a baseband frissüljön, akkor szedd ki a hosts fájlodból az összes gs.apple.com címet tartalmazó sort, majd nyomj egy restore-t gyári 4.2.1-re, és akkor frissül a baseband (egyúttal elveszted a szoftveres függetleníthetőség lehetőségét, és 4.2.1 alatt jelenleg csak tethered jailbreak van).
2010 december 07, 11:13
@chaosmate: az umbrella csak akkor tudja leszedni a 4.1-hez az SHSH-t, ha azt anno a cydia mentette. ha nem mentette soha, akkor hiába van 4.1 a készüléken, már nem lehet leszedni, mert az apple már csak a 4.2.1-et írja alá. ha lenne SHSH-d, akkor igen, még új iboot esetén is menne a restore 4.1-re. de ha nincs SHSH-d, akkor nem fog menni sehogy, illetve már sehogy nem tudsz 4.1-es SHSH-t lekérni.
2010 december 07, 12:03
@Jadeye: Még elmondanád nekem, hogy te a következőkből mire következtetsz?: tinyumbrella-n start server, ireb, majd itunesból 4.1CFW… rá is tölti azonban a végén 1015-ös hiba. Ezután újrapróbálkozás után 1600-s hiba. Ezek szerint van SHSH-m, ha elkezdte a 4.1 feltöltését?! Vagy ez a 1600 pont azért van mert nincs SHSH? Az SHSH manuális előállításáról volt valami cikk, neked mi a véleményed az efféle megoldásról? (a tethered JB annyira nem szimpi) Köszönöm a segítséget!
2010 december 07, 12:21
Koszonom, szeretnek majd frissiteni, de sem a fuggetlenitest nem akarom elvesziteni, sem a tethered JB nem motival, csak elvi szinten erdekelt a dolog. Minden esetre megnyugtato, hogy ha lesz rendes JB es unlock, akkor lehet a hagyomanyos nem ganyolos osvenyt taposni.
2010 december 07, 12:25
@chaosmate: ha a végén dob csak hibát, akkor feltette, csak a 1015-ös hiba azt jelenti, hogy nem tudta frissíteni a basebandet. 4.1 esetén ebből ki kell tudd ugrasztani akár az umbrellával is, exit recovery, és akkor van egy 4.1 rajta. manuálisan nem lehet SHSH-t előállítani, vagy legalábbis nem értem, mire gondolsz. ha az Apple-től nem lett idejében lekérve bárhová, akkor azt nem lehet megcsinálni. de linkeld be a cikket, megnézem.
2010 december 07, 13:05
@Jadeye: A cikk amire gondoltam a következő: http://szifon.com/2010/08/30/4.0.2-downgrade-SHSH-nelkul
A 1015-ös hiba után a tinyumbrella olyan mintha nem látná a telefont ezért az exitre se tudok rányomni. Valamint a recboottal is próbáltam kiugrasztani, de semmi hatása. Van valami ötleted? (a 1600 mit jelent egyébként?)
2010 december 07, 13:19
@chaosmate: és elolvastad egyáltalán a teljes cikket? a frissítés 2 alatt leírtam, miért működhetett, akinek működött. de ez már teljesen mindegy, mert már nem működik. olvasd végig figyelmesen újra az egész cikket. le van írva, mit és miért.
4.1 esetén ki kell tudd ugrasztani a recovery loopból, ott még nincs basebandverzió-ellenőrzés betöltéskor. max húzd le, és dugd rá újra, zárd be az umbrellát, és indítsd el megint.
1600-as hiba esetén a legbiztosabb megoldás a DFU.
2010 december 07, 17:08
@Jadeye: Tényleg nem olvastam el rendesen a cikket. Redsnow-val sikerült kiugrasztani a DFUból, már el is indult a telefon aztán egyszer csak megint beragadt a DFU-ba. Azóta ha próbálom előlről a folyamatot (4.1 CFW restore), akkor most új problémába ütközöm: white screen és 28as error. Ez a fehér képernyő fogad a redsnow-s folyamatoknál (tether boot/cydia), pedig azzal sikerült előbb kibillenteni a DFUból. Kezdek kicsit belefáradni, tudnál adni valami tippet?
2010 december 07, 17:13
@chaosmate:
4.1 gyári iPhone1,2_4.1_8B117_Restore.ipsw theiphonewiki.com
redsn0w 0.6.4b4 blog.iphone-dev.org
tyniumbrella thefirmwareumbrella.blogspot.com
Tyniumbrella ssh grab device ssh.Aztan start tts server.Shift restore 4.1 gyári
majd nekiereszted redsn0w “rendszergazda,win sp3 mod”instally cydia.
Cydia ultrasn0w és tadám müködik.
Jb+unlock+untethered.Majd kick out recovery tiniumbrellaban ha kidob hibaval.
2010 december 07, 17:51
@hartakos A 864-ben megadott custom firmware 4.2.1 és 3gs-hez való van benne multitasking de 3g-hez nem ajánlom,én is feltettem de most leszedem mert nagyon lelassítja a telót.Sőt azon is gondolkodom hogy visszateszem a 3.1.3-at mert azon futottak olyan programok mint a cycorder videorögzítő ami pl a 4.2.1-en nem fut.
2010 december 07, 20:39
@Cseri68: Köszi
szerintem távlatilag a 20 rugos T fuggetlenités mellet kell döntenem már rég ota gondolkodom de eddig olyan egyszerüen ment minden ez a 4.2 egy kicsit bekavart.
2010 december 07, 22:12
Srácok, segítsetek, kérlek!
Tudom, hogy ez nem kifejezetten ehhez a hírhez tartozó kérdés, de sajnos az idő szorít engem, lejár a garanciám a telefonra, és félek, nem találom meg időben a megfelelő helyet a kérdésemnek.
Szóval: hogyan tudok downgrade-elni snowbreeze-utrasnow 4.1-ről gyári 3.1.2-re egy 3 gs old bootrom-ost, ha a gyárból a 3.1.2-es szoftverrel és a 05.11.07 baseband-del jött ki, ami cydiában tinyumbrellával le van mentve?
Ami leírást találtam erről a redmondpie.com-on, az azt írta, hogy változtatni kell a host file-on, be kell írni a végére egy ip-cím-szerűséget, a fő bajom az, hogy nekem ott már két másik is van, ami a példában nincs, az egyik ráadásul az elején meg is egyezik azzal, amit ők mondanak, hogy adjak hozzá, csak a vége tér el… és innen nem tudom, mitévő legyek, nem akarom elrontani csak azért, mert nem teljesen értem, tudom, mi volna a helyes lépés…
Gondolom, a garanciális ügyintézéshez gyári szoftvert kell rá tennem, de nem akarok baseband update-et, hátha még viszontlátom a készüléket, és azzal elveszteném a függetleníthetőségét, ami gáz, mert franciaországban van hozzá előfizetésem, és idehaza is meg kint is használom…
Egyébként elrepedt a hátlapi darab a töltő nyilásánál, a jobb csavartól “északra”, a csatlakozó ablak jobb felső sarkánál. Emiatt egyrészt por megy a kijelző belső felére, másrészt szép fokozatosan teljesen meghalt a némítógomb… Gondolom, a hátlap tartott a helyén vmi alkatrészt, és mivel most már egy picit mozog, eláll a hátlap ott alul, hagy némi mozgásteret a belének is….
Előre is köszönöm a segítséget!
2010 december 07, 22:38
@hartakos: Elvileg tényleg ez a három lépés kellene. Nekem ez sokáig tartott, mert sokadik próbálgatásra történt végül is az, aminek kellett volna. És éjjel kettőkor már nem tudom mit csináltam másképp. amire aztán jól működött. Viszont felhívnám a figyelmedet, hogy a 864-ben lévő CFW az iPad baseband-es, míg a 880-ban lévő az meghagyja a baseband-et. Nekem 5.13 volt, és ezt nem akartam elveszíteni. Szerintem csak akkor tegyél fel 6.15-öst, ha nincs más megoldás.
2010 december 07, 22:39
@hartakos: … és a 20 rugós T-s függetlenítést akkor is megjátszhatod, ha ez nem jön össze. Én ezért megpróbálnám.
2010 december 08, 12:38
@chaosmate: Köszi a segítséget. Végre sikerült! Azonban a 28-as hiba elkerüléséhez le kellett húzni az akksit az alaplapról 2 órára (ha esetleg más is ilyen hibával találkozik)
2010 december 14, 22:45
Sziasztok!
Adott egy 3GS O2 üggő 4.1-es gyári rendszerrel, hogyan tudom Untetherd-é rakni és Függetleníteni Ultrasnow-al, hogy itthon használható legyen?
Köszönöm előre is a segítséget!!!
2010 december 14, 22:54
ÚJ bootromos azt elfelejtettem:) Limera1n segít?
2010 december 17, 11:09
Sziasztok.
iPhone 3Gm van rátöltött hibás alkalmazás után összeomlott a rendszer
Mac-em van 4.1.3. pwnagetools, ipad 3.22ipsw, Iphone 4.2.1ipsw megvan. Valamiért mégsem tudom a pwnagetools-ban a renszer beállításokban kipipálni a BB frissitését mert nem aktív az ikon. Szval nem tudok magamnak megfelelő costume fw hegeszteni.
Tudja valaki mit csinálhatok nem jól?
Köszi előre is.
2010 december 23, 23:43
Szevasztok
Lenne 2 hatalmas gondom. Került hozzám 2 iPhone. Mindkettő külföldi hálózatfüggő. Ezeket szeretném függetleníteni de nincs MAC-en custom FW gyártásához.
Tudnátok ebben segíteni?
Telók:
3G 8gb 05.15.04
3GS 32GB 05.15.04
Előre is köszönöm a segítséget.
Kellemes ünnepeket.
2010 december 30, 11:26
Ez egy nagy f.s. Napi 2x töltöm a telefonom, nem működik a GPS, a Wi-fi magától nem csatlakozik,mindig szétkapcsol és rettenetesen lassú a telefon. Remélem hamarosan kitalálnak vmi v dobom az egész sz.rt a kukába.
2011 január 04, 17:52
Hello
tudna nekem segíteni valaki hogy a cydiából melyik “mobileinstallationt” kell letölteni hogy tudjak törtjátékokat letölteni ? A basebandom ipad (6.15.00) a firmwarem pedig 4.2.1 custom. 2 lehetőség van az “ipados mobileinstallation” és a “mobile installation crack” melyik kell ?
köszi
2011 január 14, 09:57
Sziasztok, az itt olvasottak és a segítő hozzászólások alapján sikerült függetlenítenem a 4.1-et (iPad baseband-el) redsnow MAC alapú használatával, ha bárkinek segítségre van szüksége, akkor e-mail-ben bátran forduljon hozzám. Üdv
2011 január 22, 09:03
Sziasztok!
Kéne nekem egy kis segítség. Hoztak nekem egy iphonet recovery modban, és nem tudm kiugrasztani, már próbáltam az összes fw-vel, meg cfw de semmi olvastam w3ber hozzászolását (304), de nekem ez alapján nem sikerült…
lehet vmit én baszok el!
ha valaki tudna segíteni azt megköszönöm.
2011 február 06, 20:48
@marczy: Mobileinstallation már a múlté. AppSync 4.0+ a cydia.hackulo.us repoban találod.
2011 február 19, 11:30
Hello.
Sracok, azzal tisztaban vagyok h 4.2.1 ala nem kell carrier fix, es megy is a mobilinternet. de a call forwarding popup jelen van es zavar. azt is latom hogy a comm centerrel kell bütykölni, de az lenne a kérdésem hogy a még fel nem telepitett custom firmwareben vagy a telefonon már jailbreak után? mert a custom firmwareben nem találom. tudna valaki segiteni ? köszi!
2011 február 22, 16:13
Sziasztok egy hét mulva költözök Skóciába hosszabb idöre és van egy iphone 3gs-em, namost mivel nem akarok más telot venni mert kint nagy hasznomra válna ezért függetleniteném! 4.1es rendszer van rajta 05.14.02 basebandel, megszeretnék kérni valakit,ha van ideje és szivesen segit leirná e lépésröl lépésre hogyan is oldhatom meg hogy független legyen a kis drágám…
nem vagyok hülye teljesen szal vágom mit h kell de jobban szeretem a lépésröl lépésre dolgokat meg h mivel kell vigyáznom stb esetleg van e más megoldás vagy csk az ipados baseband.. elöre is köszönöm a választ ha lesz:D
ide vagy akár ide siklódi7@gmail.com! üdv szép napot mindenkinek
2011 február 22, 16:15
az emali cimem igy helyes siklodi7@gmail.com sry
2011 február 23, 14:36
@Jadeye: hello
azzal tisztaban vagyok h 4.2.1 ala nem kell carrier fix, es megy is a mobilinternet. de a call forwarding popup jelen van es zavar. azt is latom hogy a comm centerrel kell bütykölni, de ahogy be ssh-zok akkor ezen a helyen nincs support mappa, sőt még nem is CoreTelephony mappa van hanem CoreTelephoneBypass.
ha viszont nem private frameworks mappába megyek, hanem sima frameworksbe akkor ott van CoreTelephony,Support mappa, és benne commcenter. de nincs belőle commcenter.old .. mit csinálok rosszul, vagy hogy leheten szerinted ezt kijavitani?
köszi
2011 február 23, 14:38
@Jadeye: hello
a comm center piszálásával kapcsolatban kérdeznélek. 4.2.1 van a 3gs-emen, telenorral, ipad basebanddel. és előjön a call forwarding active popup. próbáltam a leirt modszert, de ahogy be ssh-zok akkor ezen a helyen nincs support mappa, sőt még nem is CoreTelephony mappa van hanem CoreTelephoneBypass.
ha viszont nem private frameworks mappába megyek, hanem sima frameworksbe akkor ott van CoreTelephony,Support mappa, és benne commcenter. de nincs belőle commcenter.old .. mit csinálok rosszul, vagy hogy leheten szerinted ezt kijavitani?
köszi
2011 március 30, 21:51
Sziasztok!
4.2.1 fut az új iBoot-os 3GS-emen. SHSH-m csak a 4.1-hez és a 4.3-hoz van.
Ezt a készüléket így tudom függetleníteni az ultra recycle megoldással?
Laci
2011 március 31, 16:22
@nagylaszlo: lehet, és ezt a cikkben le is írtuk. redsn0w 0.9.6rc8 megcsinálja, csak válaszd ki az “install iPad baseband” opciót. de az iPad-es baseband felrakásával egyúttal valószínűleg el is búcsúzhatsz a GPS-funkciótól, így ha van lehetőséged a hivatalos függetlenítésre a szolgáltatón keresztül, akkor azt kell választani, mert ott ilyen probléma nincs természetesen.
2011 március 31, 18:05
@Jadeye:
Köszönöm szépen az infót!
2011 április 11, 00:11
Adott egy T-függő 3G teló, mivel Telenor kártyával használom, így fontos volt a függetlenítés, ezért került rá az ipad (6.15.00) 4.2.1 custom fw. Miután a közeljövőben lejár a T hűségem, szerintetek érdemes a T szolgáltatóval gyárilag függetlenítenem a telót? Ebből adódóan egy olyan kérdésem is lenne még, hogy esetleges gyári függetlenítés után sem lehetne használhatóvá tenni a GPS-ét a telónak?
2011 április 11, 08:28
@ramore: ha elolvastad a cikket, láthatod benne, hogy “nincs visszaút”, jelen állás szerint egyszer és mindenkorra elhullott benne a GPS. ha lett volna lehetőséged hivatalos függetlenítésre, akkor azt kellett volna tenni.
a gyári függetlenítés 06.15-ös basebanddel kvázi felesleges, a GPS-t az sem hozza vissza. a 06.15-ös baseband meg továbbra is marad, ahogy volt, erre jelenleg semmi megoldás nincs.
2011 április 12, 00:58
@Jadeye: Köszi a válaszodat! Sajna még bő 1 hónapom van hátra ahhoz, hogy lejárjon a hűségem és gyárilag függetleníthetném, a frissítés meg kb azóta van rajta, amióta nagyjából megjelent ez a megoldás.
Hány százalék esélyt látsz arra, hogy ezt a problémát valaha is meg fogják tudni “oldani”?
2011 április 19, 13:32
Hali! Jadeye vagy bárki, kérlek segítsetek! Adott egy iPhone 3g: 4.1-es rendszer, 06.15.00 baseband. Sikerült a 1015-ös errort Tinyumbrellával javítanom mikor telepítettem igy a rendszer felment. Jailbreakeltem, majd lefuttattam az ultrasnowt… Viszont a telefon nem akar független lenni!!! Ugye 4.2.1 volt rajta a 4.1 előtt ugyanúgy a 06.15.00 bb-vel. Akkor simán jó volt az Unlock. Lényegtelen miért visszatettem a 4.1 et és most egyszerűen nem Unlockol! Nincs érvényes sim karim amivel aktiválhatnám a telom de ugye miután hacktiváltam nem is kellene, nemde?! Szal nagyon nem vágom mi lehet a para. Londonban vagyok és jó lenne használni itteni Orange simmel ahogy eddig volt. Kérlek ha van ötleted,ötletetek miért nem fogad el semmi simet (mert tényleg semmilyet nem fogad el), kérlek jelezzetek! Nagyon megköszönném a segítséget!
2012 április 14, 23:34
Jadeye: Hogyan bírom restorolni a jailbreakelt iPhone 3G-met amin iPad baseband van 06.15.00 ??? Mert gondolom csak simán nem lehet restore és kész a baseband miatt.Válaszod előre köszönöm