Avatar-szem kézzel rajzolva
Most újabb ilyen jellegű videó látott napvilágot. Skorpionwriting nevű emberke röpke egy óra alatt elkészítette az Avatar-szemet. Elég jól néz ki.
Mikor egyesül az iPhone és az iPad firmware?
Felmerül a kérdés, vajon mikor fog a két készülék rendszere összeérni? Van aki az új iPhone júniusi debütálására teszi az időpontot, míg más szerint az Apple kifutott az időből és csak valamikor ősszel, a 4.1-es verzió lesz ugyanolyan verziószámú.
Abban közmegegyezés van, hogy bizonyos alkalmazások (Stocks, Calculator, Clock, Weather és a Voice Memos) megjelenítési problémák miatt nem lesznek az iPad-en, elég pixelesek lennének a nagyobb felbontású képernyőn. Remélem az Apple kidolgoz ezekre egy iPad-es változatot is, amely ingyenesen lesz elérhető az App Store-ból.
„Sima szájjal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém?”
Megtörtént a csoda. Steve Ballmer képes volt jót mondani az Apple-ről. Microsoft-vezér ajkát a következő szavak hagyták el: „Apple nagyon jó munkát végzett abban, hogy megengedte az embereknek szellemi javaik forintosítását és üzleti alapokra helyezését.” (Jó, nem forintosítást mondott, de ez volt a lényeg) Ezzel az App Store-t dicsérte. Nyilván irigykedik a hatalmas mennyiségű alkalmazás és a bolt dübörgése láttán.
A kijelentés persze újra előtérbe helyezte azt a pletykát, hogy az Apple és a Microsoft összefog a közös ellenség, a Google ellen és a következő firmware-ben már a Bing lesz az alapértelmezett kereső, nem a Google.
Én csak akkor hiszem el ezt a pletykát, ha Steve Jobs és Bill Gates személyesen ül le tárgyalni. Amire azért elég kicsi az esély. Bár Pecunia non olet.
32 Responses to “Napi hírek 2010.03.09. #2”
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.














március 9th, 2010 at 15:40
1st
március 9th, 2010 at 15:53
„Sima szájjal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém?”
Ez GÁZ!!! “síma SZÁDDAL” !!!
március 9th, 2010 at 16:31
Azok az idők már elmúltak, hogy együtt dolgozzon a két fej(es).
Ha a 3.2-es szoftververzió speciálisan az iPad-re van fejlesztve, akkor kicserélhették volna az ikonokat, vagy felnagyíthatták volna a felsorolt alkalmazások képeit. Szerintem bennehagyják, csak szoftveresen lekorlátozzák, hogy ne legyenelérhető. (Max JB-kel)
március 9th, 2010 at 16:42
Könyörgöööm miért nem tesztek névelőt a cégnevek elé? Annyira gáz..
asszem én leszek a grammar nazi és beírogatom mindenhová:
“Microsoft-vezér ajkát…”, “Apple nagyon jó munkát végzett…”
Nem érzitek, hogy hiányzik a határozott névelő? Ehhez képest máshol meg rendesen le tudjátok írni, grat.
március 9th, 2010 at 16:47
Szánalmas hogy állandóan, a helyesírási hibákkal vagytok ki.
Értitek hogy miről van szó? Igen…
Akkor meg?
március 9th, 2010 at 16:50
Nem hiszem el, hogy az Apple nem képes pl a Calculator gombjait újrarajzolni, az iPadre tervezve…
március 9th, 2010 at 17:10
Sinter: Elvileg ez egy komoly oldal lenne, rendesen megszerkesztett cikkekkel, úgyhogy igenis fontos a helyesírás. Hidd el próbálok nem belekötni, de mikor már huszadjára látom, kezd idegesíteni. És ahelyett, hogy kicsit jobban figyelnének erre, a “Reményhez”-ből idézgetnek, meg latinul menőznek.
március 9th, 2010 at 17:31
“Könyörgöööm miért nem tesztek névelőt a cégnevek elé?”
Mert a magyar nyelvtan szabályai szerint tulajdonnév elé nem teszünk névelőt. Ez szintén amolyan pesti szokás: “A Józsi” “Az Apple”. Ezek helytelenek.
március 9th, 2010 at 17:56
@rale: Ha máshol helyesen írják akkor miért nem méssz oda és olvasod ott a cikkeket? Ja és lehet hogy menőzésnek tünik neked a latin idézet de szerintem ez ide illik!
Miért nem te írod a cikkeket? Bíztos hogy jobban meg tudnád fogalmazni!
@MerlinW: Ott a pont!
március 9th, 2010 at 18:01
MerlinW-nél a pont, bár szerintem ez inkább csak személynevekre érvényes, amit tényleg semmibe vesznek a pestiek
Amúgy a ’szájjal’ szóban nem helyesírási hiba van, hanem rossz az idézet…
Ne süllyedjünk már a MacForum szintjére, h “jó azzal a helyesírással, úgy is érti mindenki, mire gondolt a szerző…”
Amúgy semmi bajom ezekkel az oldalakkal
március 9th, 2010 at 18:51
ez komoly.. 10 komment és 1 “szakmai”
mert szétoffolni egy topicot tényleg jobb…
március 9th, 2010 at 19:11
@kenny-macaryo: latin idézet? :O
nem inkább Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez???
itt a pont
március 9th, 2010 at 19:27
Hát én már nem tudom hogyan tegyem vissza a 2.2.1 es szoftver-t :S próbáltam custom firmware el is, de amikor betallózom az iTunes ba az ipsw-t preporaing iPhone utána pedig iPhone could not be restored else kezdi :S egyébként iPhone 3G 3.1.3
március 9th, 2010 at 19:30
egyébként ha elvinném az iDoki ba vissza downgroadel nék nekem?
március 9th, 2010 at 19:44
ha 1 óra kellet a szem megrajzolásához egy egész archoz mennyi kellet volna?
március 9th, 2010 at 19:58
@miron89: úgyvan
március 9th, 2010 at 20:06
@rale: getalife
március 9th, 2010 at 20:44
@MerlinW: Személynevek előtt helytelen a határozott névelő, de cégneveknél vagy hasonlónál kimondva is érződik, hogy olyan, mintha egyetlen személyről vagy dologról beszélnél. Ráadásul nem is használható konzisztensen, mint az a cikkből is látszik:
“Apple nagyon jó munkát végzett…” -> “Remélem AZ Apple kidolgoz ezekre…”
Ellenben:
“Józsi nagyon jó munkát végzett…” -> “Remélem Józsi kidolgoz ezekre…”
Na de hagyjuk, látom csak engem idegesít ez a dolog.
március 9th, 2010 at 20:52
Helló! Valaki nem tudja, hogy miért törölték az “install0us” repóját, nálam nem is indul el! Vagy valaki tudja, hogy mi a másik elérhető útja? Segítsetek!
március 9th, 2010 at 22:07
hello, egy kérdésem lenne… a voice memoból hogy tudom gépre rakni a hangot?
március 9th, 2010 at 22:19
off:
3.1.3. on nem megy a szifon os tethering aktiválás 3 g n.
nem tud valaki v mi megoldást??
március 9th, 2010 at 22:33
tyűha látom jó a buli
good job guys
március 9th, 2010 at 22:56
OFF
nem tudja valaki egy iPhone backup hol tárolja a telefonszámokat? gépen valahogy elő tudom varázsolni?
március 10th, 2010 at 00:49
Rale, nem csak téged idegesít, engem is, és pont ugyanez a névelőhiány Jimny cikkeiben. Nem szólok amikor a kommentekben van hiba, mert mindenki magáért beszél, de a cikkírótól elvárható szerintem is, hogy igényesebben fogalmazzon a közönségénél. Jobb helyeken mindenképp, és ez az.
március 10th, 2010 at 01:18
Van egy elég összetett problémám:
Ott kezdődött a dolog hogy feltettem az usb drive nevű progit, mert pendrivenak akartam használni a telót, minden rendben is volt, amikor már nem kellett akkor visszaállítottam defaultra a beállításokat, újraindítottam a telót és töröltem a kötetet, majd letöröltem a lemezt a programból, és letöröltem a programot is. Egy 7 gigás lemezem volt, de törlés után valamiért egy 3 gigás Other részt jelzett az iTunes, nem fogalakoztam vele, mert maj megjavul alapon.
Ma arra lettem figyelmes hogy nem indul se a mail, meg egy csomó program, valami beakadt a telóban, és gondoltam nem árt neki a reboot, mivel 3GS-em van új bootos, összedugtam a géppel, és a blackrain-el újraindítottem. Vona, mivel bejön a mester feje és utána nem bootol be a teló. Már minden csináltam, restart a gépen, újra letöltöttem a blackraint, stb de semmi…
Nagyon nem szeretnék 3.1.3-ra frissíteni pedig most úgy tűnik hogy csak a restore a megoldás, de az a baj hogy nincs backup a telórol, csak az amit az iTunes csinál, azt meg nem tudom hogy kell visszaállítani…. Van vmilyen módszer hogy még most kimentsem a teló cuccait, amit itt írni szoktatok hogy ezt meg azt ki kell menteni (vmi fájlokat) és utána Shift+Restore a 3.1.2-re???
Köszi a segítséget előre is.
március 10th, 2010 at 01:21
még vmi megyjegyzés: eszembe jutott hogy mi van akkor ha a telefon frissítette magát 3.1.3-ra anélkül hogy tudnék róla, habár kikapcsoltam a frissítést meg minden, de ki tudja. Bár ezt azét zárnám ki, mert installous-al még a délután töltöttem le egy játékot, amivel játszai is tudtam, szal jailbreak-elve kellett hogy legyen a teló.
március 10th, 2010 at 07:11
@KristofER: Ezt nézd meg szifon.com/2009/06/25/hogyan-mentsuk-az-adatainkat-manualisan/
március 10th, 2010 at 07:14
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem: restoreoltam a 3g -m 3.1.2 ről 3.1.2 re. Szóval még nem volt időm a blackrainra, ès az óra helyére az van írva, hogy szia, az iblank fekete ikonjai megmaradtak.
Ez miért van?
Köszi
március 10th, 2010 at 10:27
Üdv mindenkinek!
A telem 3G 3.1.2 valahogy nem igazán hasít rajta a Bluetooth……….A társaságban lévő legszutyokabb fónok már rég megtalálták egymást meg az enyém nekem viszont sehol semmi csak keres keres aztán tán 15-20 perc múlva talán megtalálja a rárakott Bluetooth hedsetet…vazze
Valaki tud vmi okosságot erre?
március 10th, 2010 at 13:26
@KristofER: ha csinálsz egy backupot itunessal, akkor ha megvolt a restore, akkor kérdezi, hogy visszaállítsa, vagy ne. Igen, restore 3.1.2 -re ha tudsz.
március 10th, 2010 at 16:19
@endre: Nekem is 3G 3.1.2 van, a megoldás iBlueNova , én ezt használom és tökéletesen műxik.Xsellize repo-ból
március 10th, 2010 at 21:48
Szerintem meg csak simán és egyszerűen ISZONYATOSAN JÓ lett a rajz! Grt a megalkotónak hozzá!