454
feb 03

Komoly Jailbreak probléma a 3GS telefonoknál!

3.1.3, 3GS-jailbreak - by admin Add comments

Nem az iPad nem a Flash és nem is a Google harcról beszélnék most, hanem a jailbreakről. Az Apple ismét bezárt egy lyukat, és ez újra reformálja 3GS / ipt3g töréseket.

Először is azt kell tudnunk, hogy a 2G/3G jailbreak/törése hardware hiba miatt alkalmazható, míg a 3GS-nek nincs ilyen hibája. Eddig egy reconvery módban kiadott parancsot tört fel Geohot és azzal tudott tulajdonképpen az egész rendszerhez hozzá férni. Ezt 3.0.1 és 3.1.2 alatt nem javították ki! 3.1.3 alatt viszont javítva van a hiba. Ez nem is lenne probléma addig, ameddig nem kell restorolni egy eredeti 3.1.3 -ra vagy egy már felfrissített 3.1.3 -at nem kell jailbreakelni. Ismét eljutottunk az ECID SHSH fileokhoz.

Hagy magyarázzam el. 3.0.1 -től kezdődött a probléma, hogy az Apple nem engedi a 3GS tulajoknak a régebbi szoftver felrakását az itunes-al. Ez azt jelenti, hogy elvben te mindig csak a friss legújabb firmware-t tudod felrakni minden egyes újonnan megjelent szoftver után. Tehát jelenleg a 3.1.3 -at tudod csak telepíteni semmi mást, ha nincs jailbreakelve a telefonod. Ha jailbreakelve van a telefonod, akkor is csak 3.1.3 -at tudsz felrakni, DE már a custom firmware is felmegy ergo, ha megjelenik a 3.1.3 custom, te feltudod rakni és jailbreakelt 3.1.3 -ad lesz, és akár függetlenítheted is. Viszont, ha te most be frissítesz, vagy így kapod már meg a boltban a készüléket, akkor szükséged van az ECID SHSH fájljaidra, hogy egy régebbi firmware-t feltudj rakni.

Itt jön a képbe Saurik. 3.0/3.0.1 -es időkben készített a a cydiához egy servert, amivel képes aláírni az iphone eredeti firmwareket, de csak akkor, ha a telefon bizonyos “kulcsokat” elküldött már neki. Ha jelenleg a fenti képet látod a telefonodon a cydia elindításakor, mázlid van, mert a saurik serverével és egy speciális eljárással bármikor vissza tudod tenni a régebbi 3.1.2 -es firmware-t, ami jailbreakelhető. Aki egyszer feltörte a telefonját annak 90%, hogy ezek a fileok fenn vannak a cydiába, aki viszont eddig nem törte fel, annak most ajánlatos, hogy ezeket lementse még mielőtt frissít 3.1.3-ra. Előbb utóbb 3.1.3 -al fognak a boltba érkezni a 3GS telefonok, és ezekre jelenleg nincs se jailbreak se függetlenítés!

Remélem valamennyire érthető voltam, akinek van kérdése tegye fel nyugodtan. :)

Update #1

Feleslegesen ne frissíts 3.1.3 -ra, ez csak egy leírás, hogy mi a helyzet.

Saurik és az ECID/SHSH fájlokról bővebben erre: http://www.saurik.com/id/12

Mi nem vállalunk semmilyen felelősséget!

454 Responses to “Komoly Jailbreak probléma a 3GS telefonoknál!”

  1. zoltan Says:

    Update: :)
    ma meg az ment dev team oldalan hogy az apple alairja jelenleg a 3.1.2-t is de nem tudni hogy meddig

  2. The Hypeboy Says:

    2G RuLeS! :D DD

  3. ownage Says:

    :D 3gs

  4. ownage Says:

    de amugy csak lesz valami rés, amit ki tudnak használni! :D Aki frissitett az cumoba van xD

  5. zoltan Says:

    ja es azt is olvastam hogy nem igen akarnak neki allni a 3-1-3nak inkabb sporolnak a resekkel a 4.0ig
    szoval vigyazzon mindenki a telora.
    en szemely szerint amig nincs semmi, addig cydiabol semmit nem telepitek, de meg tort ipakat is meggondolom.
    gyava vagyok!

  6. sultan189 Says:

    Sziasztok! Nekem 3.1.2-es OS van telón és nincs Jailbreakelve tehát akkor nem frissítsek és akkor még ti ha ugy alakul és pécsen vagy pesten járok akkor tudtok segíteni??

  7. justify Says:

    a lényeg hogy az új ibootos gyári független 3.1.2 jailbreakeltet se szabad frissíteni? Igazamvan van igazam? :D

  8. admin Says:

    @sultan189: igen, szólj nekünk emailben mi lementjük ezen fájljaidat külön is.

  9. hegyi Says:

    @zoltan: ha le van vannak mentve ECID SHSH, akkor no para, mert feltudsz nyomni custom 3.1.2-t vagy egy gyári 3.1.2 + redsn0w vagy blackrain

  10. iNigga Says:

    @The Hypeboy: Osztom a véleményedet. Ilyenkor szeretem leginkább a jó öreg vasamat :D

  11. hegyi Says:

    “Először is azt kell tudnunk, hogy a 2G/3G jailbreak/törése hardware hiba miatt alkalmazható, míg a 3GS-nek nincs ilyen hibája. Eddig egy reconvery módban kiadott parancsot tört fel Geohot és azzal tudott tulajdonképpen az egész rendszerhez hozzá férni.”

    Most ezt az összes 3GS-re kell érteni vagy csak az új iBootosokra? Mivel a régebbi 3GS-ek (mint pl. az enyém) tökéletesen törhető ugye blackrainnel vagy a most most kijött redsnowal 3.1.2-n

  12. PieR0 Says:

    na most várjunk ezt nem értem … ezzel az ECID SHSH cucccal tulajdonképpen az kivitelezhető, hogyha mondjuk nekem van egy 3.0-ás vagy 3.1 -es vagy 3.1.2 -s iphone-om és frisitek 3.1.3 -ra, akkor visszatudok majd menni a 3.1.2 re és blackra1n-el ügyeskedni? Valaki ezt magyarázza el mert nem értem :D

  13. Ch1p1 Says:

    ezt az ecid shsh-t le tudom menteni magamnak is? mármint a saját gépemre a vinyóra? cydiában már lementettem de én már csak ilyen régimódi bogaras figura vagyok hogy szeretem a saját kezemben tartani a fontos cuccokat

  14. hegyi Says:

    @PieR0: pontosan

  15. hegyi Says:

    @PieR0: azért fontos ez mert ha van mondjuk egy eddig ne JB-elt 3GS-ed, amire felteszed 3.1.3-at akkor sehogysem tudod visszatenni 3.1.2-t és igy nem tudod jailbreakelni

  16. admin Says:

    @PieR0: igen pontosan!

  17. PieR0 Says:

    és ez hogy müködik ez az ECID SHSH ? mer szomszédomnak megcsináltam a 3GS-ét… 3.0-ával … és feszt rányomt a 3.1.3-as frissitésre amikor megmondtam neki hogy nem szabad, csak ő azthitte, hogy az itunes-t frissíti (nem tud angolul csak németül és spanyolul) :D , és most nem tudom mit csináljak a telóval :D

  18. zoltan Says:

    @hegyi:
    3.1.3 alatt mar nem torheto a gs ezert irtam amit irtam

  19. zoltan Says:

    @PieR0: @hegyi: @admin:

    SZERINTEM (szerintem) nem
    mivel downgrade nincs
    saurik servere az shsh fileokkal arra kepes hogy ha az apple mar nem irja ala a regi verzioju ipsw-ket es neked a cydia lementette az adott “regi” sw-hez tartozo shsh fileokat, akkor
    O ALA IRJA az itunesnak igy, ha bekakil a telefonod a jelenlegi “regi” sw-d alatt, es restor igenyes lenne, NEM VAGY KOTELEZVE az uj 3.1.3-ra

    remelem ertheto, de javitsatok ki nyugodtan!

  20. lazlo Says:

    Valaki el tudja mondani hogy mit jelen az a costum firmware?
    Nekem megvan ez a iPod3,1_3.1.2_7D11_Restore fájl és a gépen is megtaláltam meg le is töltöttem egyet, ezzel bármikor shift+restorral restorolhatok nem lesz semmi gubanc? Még nem csináltam egyszer sem, mivel nem ég vettem a touchomat(3g).

  21. hegyi Says:

    3GS-en 3.1.2-höz lévő blackrain és redsnow ugyanazt az USB expoitot használták a jailbreakhez?? (amit az Apple befoltozott)

  22. zoltan Says:

    hegyi olvasd el azt is amit en irtam h szerintem NEM
    szoval ne kapkojd

  23. hegyi Says:

    @zoltan: én is ezt mondtam nem?

  24. hegyi Says:

    nem kérdés bocs

  25. Gaba Says:

    Sziasztok. Egy kérdésem lenne,bár nektek,mit rutinos rókáknak biztos hülyén fog hangzani : Gyári szűz a 3GS-em,még nem próbáltam a cydia-t,sőt azt sem tudom,hogy régi vagy új Iboot-os a telefonom. függetleníteni nem akarom,viszont nem szeretném elbaltázni a lehetőséget,hogy esetleg rákerülhessen egy Igo..Mit tegyek most? :S persze,ne frissítsek :)

  26. beni1996 Says:

    azt szeretném kérdezni hogy miket kéne le tölteni hogy ki jöjjön az a kép vagy hogy majd vissza tudjam telepiteni a 3.1.2 ha baj lesz?

  27. admin Says:

    @zoltan: Sajnos nem tudom tesztelni, DE nem tudsz restorolni 3.1.2 -re legalábbis 3.1.2 -őn nem tudtál restorolni 3.0-ra csak akkor, ha saurik serverét használtad.

  28. zoltan Says:

    @hegyi:
    bocs
    kevertem a neveket
    PIER0nak mondom hogy NEM
    @ERRE: a kerdesere.

  29. AirBundy Says:

    Bocsánat az off-ért: nem tud valaki torrentet a Documents to go app-hez?

    Köszi

  30. admin Says:

    @PieR0: @AirBundy: Akkor tud vissza menni ha saurik serverét használja és nem az Apple-t.

  31. hegyi Says:

    @Gaba: hát ha most vetted T-nél akkor új iBootos, de 3.1.2-t tudod tethered jailbreakelni,
    jailbreakeld és mentsd le az ECID SHSH-t (Cydia-t csak el kell inditani ha jailbreakelted és ennyi, ő automatikusan megcsinálja)

  32. szucs76 Says:

    van egy 4hetes, t-s, 3.1.2-es 3gs-em. Mit tegyek, hogy késöbb tudjam jailbreakelni?

  33. beni1996 Says:

    hol kéne lennie ennek a képnek?:D

  34. zoltan Says:

    @admin:
    igen ez igy van viszont pier0 mast kerdezett amire nem jo az IGEN valasz.
    o azt kerdezte h befrissit 3.1.3-ra (de minek) akkor saurikkal vissza tud e menni 3.1.2-re es erre a valasz az hogy NEM mert baseband upgrade is van, es downgradelni nem lehet saurik serverevel, azzal csak azt lehet hogy ugyan azt a baseband verzioju ipsw-t restoreolja a telefonodra meg akkor is ha azt az apple mar nem hagyja jova.

  35. CCV-520 Says:

    A dev-tean kiadta iPod 2G, iPhone 2G,3G-hez a redsn0wt. 3.1.3-as FW törhető mostmár ezeken.

  36. hegyi Says:

    @szucs76: amit előbb leirtam Gaba-nak, jailbreakeld 3.1.2-n (mindegy hogy milyen iBootos) és mentesd le Cydia-val az adatokat

  37. hegyi Says:

    @CCV-520: hát ha jól látom nem adott ki új redsnow-t simán törthető a 2G és 3G és IPT1 és régi IPT2 ugy hogy felteszed gyári 3.1.3-at rájuk és JB-nél a redsnownál 3.1.2 ipsw-t tallózol

  38. mrlespaul Says:

    Próbálom sommázni ezt az ecides izét, tehát:
    ha 3gs-em van (“régi ibootos”), a cydia már lementette a fájlokat, nekem megvan a 3.1.2 ipsw fájl,akkor ha nemtudomhol beállítom saurik szerver címét, fel tudom rakni a 3.1.2 szoftvert?

  39. admin Says:

    @mrlespaul: Ha nem tudod beállítani, akkor nem tudod felrakni a 3.1.2 elviekben.

  40. hegyi Says:

    @mrlespaul: azt hiszem egy sort kell beszurni a host filehoz (remélem jól mondom) és ennyi mehet a restore 3.1.2-re

  41. hegyi Says:

    Gyakorlatilag annyi az egész, hogy aki eddig is JB-elt annak gyakorlatilag semmi dolga nincs, aki meg még nem JB-elt és későbbiekben szeretne esetleg akkor 3.1.3 felrakása előtt JB-eljen és mentse le Cydiaval az infokat.

    Ennyi.

  42. zoltan Says:

    Admin ezt linked ki

    saurik.com/id/12

  43. Gaba Says:

    Köszönöm Hegyi mester :) Igazság szerint még novemberben vettem a T-nél.. blackra1n jó lesz neki?

  44. The Hypeboy Says:

    ÁÁÁHTUNG!!
    Aki véletlen 3.1.3ra frissített és számára használhatatlanná vált a 3G/3GS-e azzal elcserélem egy 2G 16GB-ra :D :D :D

  45. hegyi Says:

    most akkor hogy van ez régebbi fw-re való restore? csak akkor tehető vissza a nem alá irt sw (saurikon keresztül) ha nem frissült 3.1.3-asra a baseband?

    mert arra emlékszem annó 3G-mnél mikor feltettem 3.0 valamilyen verzióját (beta) és vissza akartam tenni 2.2.1-et akkor baseband miatt (mivel 3.0 befrissitette) eldobta a downgrade-t iTunes egy hibaüzenettel a telepités végén

    most kicsit összekavarodtam

  46. beni1996 Says:

    lenne még egy kérdésem :P honnan lehet le menteni ezeket a fájlokat?

  47. zoltan Says:

    @hegyi:
    most mar en is:)
    en azt fondolom h saurik nem downgradel basebandet, viszont apple altal tobbet alairni nem kivant ipsw-t alair es restoreol ugyan arra a verziora.

    de lehet rosszul gondolom es downgradel is nem csak alair…
    minden esetre saurik alairo serverenek infoja es mukodese itt van

    saurik.com/id/12

  48. hegyi Says:

    @zoltan: jó persze basebandet nem is lehet visszatenni (iPhone 3G-k közül is csak az USA-ban nyáron elején eladott telefonok képesek)

  49. zoltan Says:

    ezert mondom h aki 3.1.3ra megy, semmit nem er majd saurikkal es az shsh-val, szoval nem kell frissiteni, amugy sincs ertelme, inkabb mindenki jailbreakeljen aztan cydiaban adja oda az shsh-kulcsokat sauriknak (piros szivecske) hogy kesobb ha baja van akkor ala tudja vele iratni a 3.1.2jet hogy restore kepes legyen, miutan apple kizarja. PONT :)

  50. hegyi Says:

    http://www.blogsdna.com/3911/how-to-downgrade-iphone-3gs-31-to-30-os.htm

    szerintem ha Sauriknál lementett (igy mondom) 3.1.3-al rendelkező telód és restoreolod 3.1.2-re akkor a resotore végén kapsz egy hibaüzenetet (1015) és a telo csak recorvery-be fog menni (basebandtől “meghülyül”), de ezt ki tudod szedni iRecorvery programmal

  51. hegyi Says:

    h t t p : / / w ww.blogsdna.com/3911/how-to-downgrade-iphone-3gs-31-to-30-os.htm

    szerintem ha Sauriknál lementett (igy mondom) 3.1.3-al rendelkező telód és restoreolod 3.1.2-re akkor a resotore végén kapsz egy hibaüzenetet (1015) és a telo csak recorvery-be fog menni (basebandtől “meghülyül”), de ezt ki tudod szedni iRecorvery programmal

  52. hegyi Says:

    TÉMA LEZÁRVA: lényeg szerintem simán lehet restoreolni visszafele baseband verziotól függetlenül csak annyi, hogy restore végén kapsz egy 1015-ös hibaüzenetet de ettől a régi FW felkerül a telefonodra

  53. CCV-520 Says:

    Itt van a 3.1.3.hoz a redsn0w:

    http://iphwn.org/redsn0w-mac_0.9.4.zip
    http://iphwn.org/redsn0w-win_0.9.4.zip

  54. CCV-520 Says:

    Itt van a 3.1.3.hoz a redsn0w:

    h t t p : / / iphwn.org/redsn0w-mac_0.9.4.zip
    h t t p : / / iphwn.org/redsn0w-win_0.9.4.zip

  55. mrlespaul Says:

    Na, megtaláltam Zoltan linkjéből a szerver beállítást:

    So, open the file C:\Windows\System32\drivers\etc\hosts (Windows) or /etc/hosts (Mac OS X) and add the following entry to the bottom of the file.
    74.208.10.249 gs.apple.com

    Amúgy próbált már így valaki resorolni 3.1.2-t?

  56. CCV-520 Says:

    Persze csak az iPod 2G-hez, és az iPhone 2G,3G-hez.

  57. Csaba Says:

    Ha van valakinek tapasztalata erről a Saurikos, Cydias ECID SHSH izéről az írja már le ide lépésről lépésre, hogy kell csinálni, ill. azt is hogy kell vissza rakni a 3.1.2 -es szoftot a telefonra. Előre is köszönöm…..

  58. zoltan Says:

    @hegyi:
    ok de ez is azt irja h rendben van vissza tudod rakni a regebbi SW-t de az UJ BASEBAND marad, ergo jailbreak mehet, de UNLOCK NEM.

  59. admin Says:

    @hegyi: Így van.

    @zoltan: Így van 2 :)

  60. Gaba Says:

    Még 1 kérdés srácok, A cydia végén a Who are you kérdésnél melyik variációra nyomjak? A user elég lesz?

  61. bukko Says:

    @Gaba: aha, az jo, iagazabol nincs nagy kulonbseg, en a developerre nyomok, mert az vagyok :D , de szerintet te Userre :)

  62. mrlespaul Says:

    Na még egyszer, hátha jön válasz:

    Na, megtaláltam Zoltan linkjéből a szerver beállítást:

    So, open the file C:\Windows\System32\drivers\etc\hosts (Windows) or /etc/hosts (Mac OS X) and add the following entry to the bottom of the file.
    74.208.10.249 gs.apple.com

    Amúgy próbált már így valaki resorolni 3.1.2-t?

  63. Gaba Says:

    Köszönöm :) Még nagyon nagyon kezdő vagyok :) de egyszer el kell kezdeni valahol xD

  64. PieR0 Says:

    @zoltan: én is igy tudtam azért lepődtem meg a válaszon…

  65. PieR0 Says:

    és sima 3G-nél mi a helyzet ha 3.1.3-ra frissül?

  66. clooney Says:

    most ha nekem van egy 3GSem 3.1.2 az uj basebandel 5.11.07 és jailbreakelve van már akkor ha kijön majd egy 3.1.3 custom ipsw akkor én azt feltudom majd rá mindentovábbi nélkül tenni ?

  67. Fojtech Says:

    @PieR0:

    Azt olvastam, hogy jailbreakelni lehet a telót, viszont függetleníteni nem.

  68. PieR0 Says:

    @clooney: elvileg igen, Fojtech én az ellenkezőjét olvastam … admin tegyél igazságot :D

  69. cfman Says:

    szerintem valamit elolvastál.
    3gs t nem lehet se jb se függetleniteni

  70. cfman Says:

    ja 313 on

  71. PieR0 Says:

    jó de sima 3G-t..

  72. admin Says:

    @Fojtech: @PieR0: 3G-nél a Jailbreak már most menne, de a függetlenítést elvesztetted.

  73. PieR0 Says:

    amugy geohotnak most akkor végülis sikerült jailbreakelni a PS3-at vagy nem ? Mer ha sikerült akkor veszek 1 PS3at :P

  74. hegyi Says:

    @PieR0: igen sikerült

  75. Fojtech Says:

    Ki lett szűrve a “naugye” kommentem? O_o

    :D

  76. zoltan Says:

    nekem azt aruljatok el h mi ez a nagy porges…
    ki es minek akar frissiteni 3.1.3-ra most ugy oszinten?!

  77. Fojtech Says:

    @zoltan:

    40milliós kérdés :D

  78. supercow Says:

    szerintem értelmesebb lenne egy olyat csinálni h 2g 3g 3 gs oszlop, sorokba OS és a válasz hogy mit lehet mit nem :D de lehet hogy csak én nemértem :D :D

  79. supercow Says:

    nekem 3gs uj iBoot van és nemtudom h le van e mentve aza ECID SHSH file… mik a lehetőségeim?:)

  80. zoltan Says:

    @supercow:
    az hogy leulsz

  81. zoltan Says:

    @supercow:
    bocs nem hagyhattam ki:)

  82. Keri Says:

    Basszus – komolyan nem tartom magam hülyegyereknek, de úgy pörögnek itt a dolgok, hogy képtelen vagyok követni! 3GS telóm van! Szeretném biztonságban tudni! Ha valaki venné a fáradságot, hogy tényleg konyhanyelven elmondaná, hogy mi a f@szt kell csinálni! Odáig oké, hogy le kell menteni a kérdéses file-okat Cydia-ból! De HOGYAN? Hová kerülnek? Hogy menthetem le az iPhone-ról? (Gondolom egy iPhone Browser-rel) Ha úgy alakul, hogy a restore-t meg kell csinálni, hogyal lehet összehozni a J.B-et? A Szifon.com akkor csinálna most egy nagyon hasznos húzást, ha egy nagyon szájbarágós leírást csinálna lépésről lépésre hülyegyereknek való stílusban az egészről, mert szerintem nagyon sokan vagyunk akik rendszeresen olvassuk az oldalt, de csak kapkodjuk a fejünket, hogy akkor most mi van? Olvastam már olyan részletes lírást a JB folyamatról, hogy anyám meg tudta volna csinálni ha a kezébe nyomom, hogy: nesze egy iPhone Mami! :-) Úgy szeretném megérteni!!!!!!!!!!!!! De el kéne kezdeni az alapoknál, mert így sokan megszívjuk majd! Ha valaki érez magában annyit, hogy nekünk – még nem annyira profi “hülyegyerekeknek” is hajlandó segíteni, biztosan sokan hálásak lennénk! Én bizok benne, hogy lesz ilyen köztetek, mert az innen szerzett infókkal “pontosítottam” a GPS-t, tanultam meg a JB-et, próbáltam ki rohadt sok hasznos programot, még a magyar UI lokalizációhoz is küldtem tippet, amit bele is tettek! Tehát nem mondható, hogy nem követem az oldalt, minden nap olvasom! Most viszont elakadtam…

  83. supercow Says:

    megértem :P szoval elárulod ? 8-)

  84. zoltan Says:

    @Keri:
    ugorj fel es olvasd el az update#1 ben levo link mogotti oldalt

    AZ MINDENT LEIR SZEPEN ERTHETOEN!
    utana meg olvasd el a dev team oldalat:

    blog.iphone-dev.org/post/367262620/3-1-3-and-thee
    itt le van irva h ki es mit csinalhat milyen kovetkezmenyekkel.

  85. zoltan Says:

    @supercow:
    Te is!

  86. supercow Says:

    @Keri: hogy kell pontosítani a GPS-t?:D nekem ithon 4-5 utcát lecsal -.-”

  87. supercow Says:

    @zoltan: kösziiii! bocs az értetlenkedésemért

  88. zoltan Says:

    @supercow:
    semmi :)
    de ott tenyleg le van irva az amit tudni kell.

  89. PieR0 Says:

    és nehéz feltörni a PS3-at geohot módszerével??
    Mer ha nem nehéz akkro vennék 1-et… Azt tudjátok, hogy torrentről letöltött játékokat áttehetek a PS3 winyójára vagy kikell őket irnom ?

  90. zoltan Says:

    @PieR0:
    szerintem rossz blogon kerdezed:)
    en nem tudom a valaszt :(

  91. zoltan Says:

    kb azt sem tudom mi az h ps3 xbox meg tarsai (okok kepben vagyok de nincs nem is volt, nem jatszom)

  92. green1 Says:

    @Keri: Amit Keri írt, nagyon jó lenne, ha megvalósulna, mert én sem értem.

    Sajnos nem vágom annyira az angolt, hogy megértsem azt, amit Zoltán ajánlott.

  93. zoltan Says:

    @green1:
    addig is ez valami kepet ad a dolgokrol

    translate.google.hu/translate?js=y&prev=_t&hl=hu&ie=UTF-8&layout=1&eotf=1&u=http://blog.iphone-dev.org/post/367262620/3-1-3-and-thee&sl=en&tl=hu

  94. cia Says:

    @zoltan: Jól bírod a strapát “öreg harcos”, szét röhögöm magam :) :) :)

  95. zsolti003 Says:

    Sziasztok!az Snes 6.5 öt honnan lehet letölteni ingyenesen??köszönöm

  96. zoltan Says:

    @cia:
    gondoltam jo fej leszek. de ugyan az van bennem, emberek beugranak es nem olvasnak tovabbra sem csak kerdeznek vagy cselekednek, de meg birom kicsit :)

  97. Hunt Says:

    Összegezve : Ne menj közelében ! ;)
    Aki befrissítette az pihen.
    Ha független akkor telefonál vele és kalap.
    Ha függő akkor papírnehezék egy darabig.
    Aki meg nem frissített (okosan) az várja a csodát ,és majd akkor ha tuti.

    Már látom előre a holnapi hosszú sort a telóboltok előtt ,hogy ez nem megy, meg az nem indul sőt már telefonálni sem lehet vele. Mi történt vele? Jajj :)
    Óvatosan a frissítésekkel!
    Akinek fontos a teló az ne nyomkodjon összevissza.

  98. supercow Says:

    nem tudjátok geohot hogy áll most a JB dologhoz? érdekli vagy még mindig depis?iesmi…

  99. zoltan Says:

    @Hunt:
    szerintem meg nem kell frissiteni aki frissit 3.1.3ra arra batran mondhato hogy hulye! (kivetel az aki szarik mindenre es eddig sem torte a telojat)

  100. zoltan Says:

    @supercow:
    szerinted a postban levo geohot bejegyzes mit jelent?

  101. Pbalázs Says:

    Sziasztok, nekem most romlott el a szifonom, vagyis igazából hát csak nem kapcsol be, dfu-ba akartam restore-ni itunes-ban, de itunes nem ismeri fel, updateltem itunes-t most se, ötletek? plz help!

  102. supercow Says:

    @zoltan: én hüJe..

  103. hegyi Says:

    @Keri: Nem kell túlbonyolítani: egyszerűen csak az van, hogy az Apple betömött egy biztosági rést amivel eddig lehetett törni 3GS-eket 3.1.2 alatt, így ha felfrissitesz 3.1.3-ra akkor nincs lehetősed JB-re és 3GS alatt nem tudod visszatenni a régebbi SW-t se mivel az Apple csak a legujabbat irja alá ergo nem tudsz JB-zni mivel 3.1.3 alatt ragadtál.
    Erre van egy a Saurik féle dolog arrol bevallom hülye vagyok) ami aláirja neked a régebbi SW-ket (3.1.2), hogy feltudd tenni és tudj ujra jailbreakelni.

    A probléma ugye az, hogy ha nincs lementve Saurik szerverére a te telefonod ECID SHSH akkor nem tudja neked aláirni a régebbi fw-t (3.1.2) igy azt nem tudod visszatenni ha véletlen befrissitettél vagy ujra kellett telepiteni telefont és 3.1.3 került rá.

    Viszont ha te 3.1.2 vagy akármilyen rendszer alatt JB-ztél akkor gyakorlatilag semmi dolgod NINCS, mivel Cydia automatikusan megcsinálja neked, hogy lementi ezeket a szükséges infokat (annyira nem értek ehhez a részéhez mert nem olvastam annyira utána)
    Ezért hivják fel azok figyelmét akik NEM JB-ZNEK és szeretnének a jövőben is egy JB képes telefont használni, hogy 3.1.3 update előtt mindenféleképpen mentsék le Cydiaval ezeket az infokat

    Kb. ennyi ;)

  104. cia Says:

    @Pbalázs: most akkor frissítetted az ájtunst vagy nem ? milyen a telód 3g,3gs vagy a “2″g?

  105. hegyi Says:

    bocsi a néhol a szar ragozásért csak siettem :P

  106. Hunt Says:

    @zoltan: Szerintem sem érdemes még frissíteni már 1x megettem ,és hónapokig voltam el tört progik nélkül. Aztán jöttek a Dánok és ott voltam szótár nélkül :)
    Aztán beszart a kocsi navigációm ,és hiába akartam felrakni iGo8 a telóra még messze volt a JB…
    (igazából most is csak az ebuddy van rajta , az meg free)
    Független enyém is, mégsem tolom rá amíg nem írják a nagyok, hogy már a magyar nyelv is tökéletesen mükszik.

  107. cia Says:

    @hegyi: viszont tömör és lényegre törő, úgy hogy ne aggódj. :)

  108. nono7 Says:

    @green1:
    Csatlakozom énis mint “hülyegyerek” :D viccet félre értve! 3GS-em van uj ibootos jelenleg JB-elt ha bexarna a telom bármi áron és csaka restore maradt akkor itunesbe nyugodtan restorelhatom automatikusan nem telepiti fel azta 3.1.3 t ugye? marad a regi 3.1.2? még nekem is nagyon uj ezaz egesz szal annyira követem ezt az oldalt meg a 3xx hozzászolást hogy forog bennem a világ…

    Köszön aki megértett ;-)

  109. cia Says:

    @nono7: 103 hsz…

  110. Jadeye Says:

    @nono7: csak az új, 3.1.3-at fogja csak felrakni, hiszen az apple csak azt írja alá. de ez le is van írva fentebb.

  111. Pbalázs Says:

    frissítettem és 3gs

  112. morcego Says:

    üdv!
    cydiaban nekem nincs fent az a zöld ECID meg SHSH szöveg. most akkor mivan? 3GS-em van szeptemberben vettem simán tudtam a blackra1nnel jailbreakelni .3.1.2 van rajta.hogy tudom a fájlokat akkor leszedni? vagy mivan most?:D

  113. hegyi Says:

    @nono7: Vigyázz mert az iTunes neked a legujabb 3.1.3-at fogja feltenni. Ahhoz hogy ujra tedd 3.1.2-t Shift + Restore-t kell nyomnod és betallózni a 3.1.2 firmware-t manuálisan

  114. green1 Says:

    @hegyi: kb ezt mindenki vágja, leírtad 66odszorra. nem erre irányul a kérdés, hanem arra, h hogyan lehet az ecid fájlt lementeni a cydiából. én sem akarok 3.1.3ra fríssíteni mert tök felesleges lenne, csak már volt olyan kétszer is , h behalt a teló és restore kellett és ha most is behalna, akkor tudjam már, h mi a pálya ezzel az ecid akármivel. az angolt nem vágom annyira, h megértsem mit írnak külföldi oldalak erről, ezért lenne jó itt egy normális leírás

  115. szadipapa Says:

    Nekem is új ibootos 3GS-em van, JB-elt.

    Ha szeretném restorolni a telót, akkor hogyan kell megtennem?

    Cydia alapból lementi az ECID fájlokat vagy ha nem hol kell ezt megtenni? Lementhetők ezek winyora valahogy?

    Ha lementőtek a fájlok akkor a restort hagyományos módon az iTunesban kell indítani? Ilyenkor már a 3.1.2 fw megy fel a telóra?

  116. hegyi Says:

    @green1: nem kell lementeni mert online van tárolva ez az ECID…
    persze le lehet manuálisan is régen szifonon is volt leirás de szerintem felesleges

    szerintem a lényeget irtam le bocs…

  117. szadipapa Says:

    hogyan lehet betallózni egy 3.1.2 fw-t?

    és honnan lehet letölteni 3.1.2-t?

  118. hegyi Says:

    elindit Cydia ha felül kiirja azt ami a postban is van screenshot tetején akkor minden OK:

    This device has a 3.0, 3.1, 3.1.2 ECID SHSH on file

  119. nono7 Says:

    @green1:
    Köszi hasonlo paszban vagyok a Green 1-el a kérdésem ugynaz!!

  120. cia Says:

    győződjünk meg hogy a cydia lementette az ecid fájlunkat. Ezt úgy tudjuk megtenni hogy megnézzük a cydiát és ezt kell kiírnia: This iPhone 3G[S] has an ECID SHSH on file. Felvetődik a kérdés hogy 3.1-en már nincs cydia. Nos a válasz az hogy ha szerencsés vagy a cydia még hamarabb frissített mielőtt te és le tudta menteni a fájljaid.

    Downgrade:
    1, keresd meg a hosts filet.
    -macen a Finderben nyomj egy Go-t majd Go to folder és írd be hogy /etc/ . Ott keresd meg a hosts-ot és nyisd meg textedit-ben.
    -win-enpedig itt találod: C:\Windows\System32\drivers\etc\
    2, most írjuk át az ip címet hogy ne az apple-höz hanem saurik-hoz csatlakozzon a cucc.
    74.208.105.171 gs.apple.com

    3, dfu módba kell tenni a telefont de előtte rádugni a gépre(dfu mód= 10 s home és power majd elengedni a powert és nyomni a home-ot ameddig az itunes nem érzékeli a dfu módba tett 3gs-t)
    4, ezen a ponton tök feketének kell lennie a kijelzőnek
    5, most meg kel nyomni az alt-ot macen a shiftet pedig winen majd kattintani a restore-ra és be kell adni neki a 3.1.2-s fw-t
    Ennyi remélem segítettem.

  121. H2CO3 Says:

    Akkor Zoltan mintájára megpróbálok én is jó fej lenni… :D

    OS 2G 3G 3GS
    3.1.2 JB/Unlock JB/Unlock (tethered) JB/Unlock
    3.1.3 JB/Unlock JB (tethered) JB, csak ha Sauriknál mentettél ecid shsh-t.

    Nagyjából ennyi.

    Aki baseband miatt szív a recovery loop-pal, az tőccse le az iRicovery-t. majd cstlakoztassa a szifonyt a pécére. iRecovery parancssorból elindít egy -s argumentummal, majd ha kijön a prompt, gépelje be (persze a promptot azt nem kell begépelni!!!):
    /a prompt az a “(recovery) iPhone $ ” szöveg… )

    (recovery) iPhone $ setenv auto-boot true
    (recovery) iPhone $ saveenv
    (recovery) iPhone $ reboot

    Utolsó parancs után lendületesen rávágsz a NEWLINE gombra, s csodák-csodája, bebootol a szifony.

    Na ennyi.
    :D

  122. cia Says:

    Akkor Zoltan,és H2CO3 mintájára megpróbálok én is jó fej lenni :)

  123. Jadeye Says:

    akinek 3GS van: nem hoz semmi olyat ez a frissítés, ami miatt MUSZÁJ frissíteni. az iTunes-ban meg rá lehet nyomni arra, hogy ne akarja mindig megkérdezni, hogy akarod-e, hogy frissítsen. véletlenül NEM lehet rányomni a frissítésre, mert egyrészt legalább kétszer rákérdez, hogy biztosan akarod-e, másrészt míg letölti azt a kétszáz valahány megás IPSW-t, addig bőven le lehet rántani a telót a gépről, ha mégsem akarod…

    egyszóval: nyugi van, nem KELL frissíteni. várni kell pár napot. lehet, hogy az idő alatt kijön valami okosság. vagy valami.

    restore: na ez a szívás. ha beüt a “ménkű”, aztán összeomlik a JB-elt 3GS-en a rendszer, akkor a restore alapértelmezetten a 3.1.3-at tenné fel elvileg. és itt jön a trükközés, hogy *elvileg* ha az ECID SHSH megvan saurik szerverén, és a hosts fájlod meg van bizgerálva, hogy oda mutasson, akkor *elvileg* shift+restore használatával még visszatehető a 3.1.2, de mondom, ez csak *elmélet*. ha fontos a telódon a JB, mert függetlenítenéd, akkor nagyon óvatosan bármi berheléssel, nehogy összeomlaszd a 3.1.2-t, mert akkor nem egyszerű a cucc.

    a metódust @cia leírta.

  124. cia Says:

    @H2CO3: lendületesen rávágsz a NEWLINE és ezt hol találom, a monitoron ? (de akkor az fájni fog neki) :)
    Bocs :)

  125. nono7 Says:

    cyndiam nem ugynaazt mutatja ami a képen látható… most akko mivan?

  126. cia Says:

    @Jadeye: Köszönöm mester….

  127. szadipapa Says:

    Okosok, nekme ezt irja acydia:

    This device has a pending TSS request.

    Mi az ördög a TSS?

  128. H2CO3 Says:

    Hoppá, formázással együtt:

    OS verzió2G3G3GS

    3.1.2JB & UnlockJB & Unlock(tethered) JB / Unlock

    3.1.3JB & Unlockcsak JBcsak (tethered) JB, ha sauriknál mentettél ecid shsh-t (majd ha lesz cfw)

  129. szadipapa Says:

    Cydiában hogyn kell lementeni az ECIDET?

  130. nono7 Says:

    szadipapa… ugyanaz van nálam is…

  131. cia Says:

    @szadipapa: folyamatban van várj ennyit találtam..

  132. H2CO3 Says:

    @Cia: NEWLINE a hetvenes évekbeli szuperszámítógépeken (C64, ZX-Spectrum, IBM XT, AT), ezzel csak azt akartam érzékeltetni, h a SZIFONY mennyire INNOVATÍV. :D :D :D

  133. cia Says:

    @H2CO3: Az Amigat kihagytad…. :)

  134. green1 Says:

    @cia: Na kérem, kb erre vártam, hogy valaki ilyen egyszerűen leírja. Köszi szépen!

    Mint írtam, most nincs gondom a telóval és eszem ágában sincs felrakni az új fw-t, de már volt sajna olyan, hogy csak alma volt középen és se jobbra se balra. De így már tiszta minden.

    Egyébként ami itt C:\Windows\System32\drivers\etc\ találaható host file az mire jó?

  135. morcego Says:

    nálam nem ír i semmit a cydia. most akkor honnan tudjam mivan?:D

  136. cia Says:

    @green1: azt ha átírod akkor menni foh a shift restore a 3.1.2-vel

  137. cia Says:

    @green1: de ezt Jadeye is leírta.

  138. szadipapa Says:

    Tudja vlalki honnanlehet 3.1.2 ft letölteni a netről?

  139. cia Says:

    @szadipapa:google beír 3gs 3.1.2 ipsw downloads=felixbruns.de/iPod/firmware/

  140. Ch1p1 Says:

    most lehet hogy én vagyok a hülye, de én ezt rohadtul nem vágom… T-nél vettem a 3gs-t T-s kártyám van, akkor nekem most nem mind1 hogy milyen baseband van rajta? én nem akarom más szolgáltatóval használni…. viszont a jb-re szükségem van pl az ifile miatt tehát akkor ha restoreolni kell a gépet, akkor felrakom a 3.1.3at, aztán utána vissza 3.1.2-re, ami jb-s ugye?

  141. Cfman Says:

    http://www.felixbruns.de/iPod/firmware/

  142. Cfman Says:

    nem
    ha felrakod a 313 at nem biztos h vissza fogod tudni a 312 ot
    Ha restore kell akkor csak 1 esélyed van ha shift el 312 re csinálod.
    de az csak akkor valósulhat meg ha saurik jo volt hozzád.
    meg persze jadeye leirása szerint csinálod

  143. hidi Says:

    OMG mivanitt emberek… :D DD
    végigolvasom a hsz-eket, és beállok énis segíteni… :)

  144. cia Says:

    @Cfman: picike tévedés :) metódust @cia leírta.

  145. zoltan Says:

    @cia: :D

  146. supercow Says:

    tisztára mint valami szeretetszolgálat…8-) örülök azért h ennyi kedves ember van itt, csak így tovább még ha hülyék is vagyunk ;)

  147. cia Says:

    @zoltan: ;)

  148. cia Says:

    @supercow: az eddig oké,de ha egy szifonos kocsma parti lesz, ne felejtődjön el sör rendelésében se. :) :)

  149. iisanyii Says:

    sztem tényleg valaki írna egy összefoglaló táblázatot vagy leírást és postba tennék, annak adoráció járna.:D mert kb emberek 90 százaléka össze van zavarodva hogy most mi történik itten mindenki mást ir vagy csak én vagyok hülye de az biztos hogy kapna R3spectet aki ezt megcsinálná:D

  150. supercow Says:

    én nem fogom ! (A) zoltan lesz az első & te :D

  151. audittqp Says:

    @iisanyii: Támogatom az ötletet, Respect lenne az tutti.

  152. cia Says:

    @iisanyii: # Jadeye Says:
    február 3rd, 2010 at 21:06

    akinek 3GS van: nem hoz semmi olyat ez a frissítés, ami miatt MUSZÁJ frissíteni. az iTunes-ban meg rá lehet nyomni arra, hogy ne akarja mindig megkérdezni, hogy akarod-e, hogy frissítsen. véletlenül NEM lehet rányomni a frissítésre, mert egyrészt legalább kétszer rákérdez, hogy biztosan akarod-e, másrészt míg letölti azt a kétszáz valahány megás IPSW-t, addig bőven le lehet rántani a telót a gépről, ha mégsem akarod…

    egyszóval: nyugi van, nem KELL frissíteni. várni kell pár napot. lehet, hogy az idő alatt kijön valami okosság. vagy valami.

    restore: na ez a szívás. ha beüt a “ménkű”, aztán összeomlik a JB-elt 3GS-en a rendszer, akkor a restore alapértelmezetten a 3.1.3-at tenné fel elvileg. és itt jön a trükközés, hogy *elvileg* ha az ECID SHSH megvan saurik szerverén, és a hosts fájlod meg van bizgerálva, hogy oda mutasson, akkor *elvileg* shift+restore használatával még visszatehető a 3.1.2, de mondom, ez csak *elmélet*. ha fontos a telódon a JB, mert függetlenítenéd, akkor nagyon óvatosan bármi berheléssel, nehogy összeomlaszd a 3.1.2-t, mert akkor nem egyszerű a cucc.

    győződjünk meg hogy a cydia lementette az ecid fájlunkat. Ezt úgy tudjuk megtenni hogy megnézzük a cydiát és ezt kell kiírnia: This iPhone 3G[S] has an ECID SHSH on file. Felvetődik a kérdés hogy 3.1-en már nincs cydia. Nos a válasz az hogy ha szerencsés vagy a cydia még hamarabb frissített mielőtt te és le tudta menteni a fájljaid.

    Downgrade:
    1, keresd meg a hosts filet.
    -macen a Finderben nyomj egy Go-t majd Go to folder és írd be hogy /etc/ . Ott keresd meg a hosts-ot és nyisd meg textedit-ben.
    -win-enpedig itt találod: C:\Windows\System32\drivers\etc\
    2, most írjuk át az ip címet hogy ne az apple-höz hanem saurik-hoz csatlakozzon a cucc.
    74.208.105.171 gs.apple.com

    3, dfu módba kell tenni a telefont de előtte rádugni a gépre(dfu mód= 10 s home és power majd elengedni a powert és nyomni a home-ot ameddig az itunes nem érzékeli a dfu módba tett 3gs-t)
    4, ezen a ponton tök feketének kell lennie a kijelzőnek
    5, most meg kel nyomni az alt-ot macen a shiftet pedig winen majd kattintani a restore-ra és be kell adni neki a 3.1.2-s fw-t
    Ennyi remélem segítettem.
    Tessék röviden és tömören.

  153. audittqp Says:

    @cia: BIG RESPECT

  154. audittqp Says:

    Nekem a héten hozzák az új 3GS-em, remélem egyenlőre marad a 3.1.2 és T-Mobile nem baszakodik. :S

  155. hidi Says:

    na…
    2G: mehet bátran !!!
    3G: csak az frissítsen 3.1.3-ra aki NEM AKARJA FÜGGETLENÍTENI A TELEFONJÁT. illetve az aki GYÁRI KÁRTYÁVAL HASZNÁLJA !!!

    3GS: felejtsétek el !!!

  156. Keri Says:

    Nnna… én már értem! :-) Hála cia-nak!
    Viszont lenne pár kérdésem a pontosításhoz:
    1. Az én Cydia képernyőm így indul:
    “This device has SHSHs on file for iPhone OS: 3.1, 3.1.2″
    Ez így oké, megvannak a file-ok, vagy megszívtam? Ha nincsenek meg, van-e rá megoldás, hogy ezek lementődjenek?
    2. A megadott windows-os könyvtárban ha a host-ot megnyitom, melyik ip-t kell megnyitnom?
    Ez van benne:
    Additionally, comments (such as these) may be inserted on individual
    # lines or following the machine name denoted by a ‘#’ symbol.
    #
    # For example:
    #
    # 102.54.94.97 rhino.acme.com # source server
    # 38.25.63.10 x.acme.com # x client host

    # localhost name resolution is handled within DNS itself.
    # 127.0.0.1 localhost
    # ::1 localhost
    A többi lépés tökéletesen érthető!
    Köszi előre is!

  157. supercow Says:

    szoval 3gs -eseknek lehetőleg ne kelljen restore…:S ha jól tudom itunes nem engedi csak 313 ra igaz?!

  158. Keri Says:

    Azt akartam írni, hogy melyik ip-t kell átírnom… sorry…

  159. lazlo Says:

    és az ipod touchoknál mi a helyzet, a touch 3g ugyan az mint a iphone 3gsnél?

  160. PieR0 Says:

    ajánljatok valami marha jó video konvertálót ! mer kerestem sokat de nekem olyan kell ami gyors és jó minőséget produkál ! lehetőleg 1 linket dobjatok mellé ! köszi !

  161. Crazy Says:

    @PieR0: allok video to mp4

  162. Pbalázs Says:

    Sziasztok, az már gázos, ha a telefonom be se kapcsol? eddig egyre rosszabb a helyzet, egyszer bekapcsol, egyszer nem, ha bekapcsol nem megy dfu módba egyszer sikerült azóta nem….. a telóm jb-ve volt… elég sok játékkal, szóval gondolom h a garancia is ugrik…. sajnos csak holnap tudok próbálkozni a restore hasonló setöbbi, ha valaki érzi magában, hogy tudna nekem segíteni, plz írjon ide, szahareni@gmail.com -ra vagy msn-en: nines@freemail.hu -n előre is köszönöm akárki…. :)

  163. KristofER Says:

    //OFF

    Chat hiányában meg kell itt kérdeznem hogy van-e mármilyen program/módszer amivel zenét tudok feltenni a gépemre iphone-ról.

    OS X-et telepítettem a képemre, win7 mellé, új üres part-ra, de hiába ment minden jól, olyan szinten szétcseszte az egész wincsit, hogy semmit nem tudok vele csinálni, bootrec se megy semmi… Szal most totál formatálás jön, és nem tudom honnan tudom majd megszerezni azt a rengeteg zenét amit összeszedtem fél év alatt.

    //OFF

  164. CercatO Says:

    Kiralyok vagytok!!!:)
    mondom NE FRISsICCSÉ LE. MI? NEFRISSICCSÉ LEE!!
    Fuuuj… okké. :)

  165. Crazy Says:

    @KristofER: EASYBCD vel vel csinaljal boot menut te! :) de elott win 7 boot lemezrol allisd hejre a boot particiot ha nem indul el a win…

  166. H2CO3 Says:

    @crazy: helyre. :D
    @KristofER: egyszerűbb, ha az egész rendszeredről csinálsz 1 backup DVD-t.

  167. Ch1p1 Says:

    oks, vettem :) köszi az infót

  168. attilafree Says:

    @KristofER: iRip tökéletes én ezt használom.

  169. Jadeye Says:

    @Crazy: azért ez nem 100%, mert ha az osx telepítője átpakolta az osx partíciójára a boot flag-et (tehát az osx partíciója az aktív), akkor a easybcd sem tud mit csinálni, főleg úgy, hogy azt legtöbbször windows alatt használjuk, ami meg most szerintem be sem bootol neki.

    @KristofER: ahogy Crazy-nek írtam, lehet az is, hogy csak nem az az aktív partíció. szerezz egy ubuntu live cd-t, indítsd el, ne telepítsd, elég a kipróbálás mód. majd amikor betöltött, indítsd el a partíciókezelőt, és kiválasztva a win7 partícióját, jobbklikk, manage flags alatt pippantsd be a win7 partíciójára a boot flag-et. nekem ez megoldotta, nem kellett semmi egyéb, és nem is szállt el semmi. (persze ez nem jelenti azt, hogy ez nálad is menni fog, hiszen nem tudom, hogy pontosan mit hekkeltél meg rajta)

  170. attilafree Says:

    Nah most aztán nekem segítsen valaki! Nincs egyenlőre semmi gond JB-elve van az iTouchom (2009. októberében vettem 8GB, csak tethered JB lehetséges rajta, egyébként Cydia iPod 2G-nek ismeri) na szóval az én ECID SHSH-imat nem menti el Saurik a cydiam nem írja ki azt, hogy “this device has 3.1 shs….” … na ilyenkor mi van?

  171. H2CO3 Says:

    @Attilafree: ilyemkor az van, hogy ECID SHSH csak iTouch 3G és 3GS-hez kell. :-)

  172. mufan7 Says:

    Ezzel most h az Apple bevezette a 3.1.3-at eléggé kétes szituációt teremtett magának,
    Számukra előny hogy ezt egy jó ideig valószínűleg senki sem tudja majd feltörni, de viszont ezzel együtt csökenni fog azoknak az embereknek a száma, akik új telefont vesznek.
    Én azt mondom, hogy minden védelmet fel lehet törni valahol, úgyhogy bízok, hogy valaki talál vmi megoldást erre

  173. rossifumi Says:

    nekem itouch 3g-m van és ezt írja a cydia:
    “This device has SHSHs on file for iPhone OS: 3.1.2″

    Most akkor nekem fent van az ECID SHSHs-em a saurik szerveren és no para??
    Vagy le kell még menteni valahol?

  174. attilafree Says:

    @H2CO3: én is ezt hittem de nem enged restore-t 3.1.2, jah és akkor nem untethered JB-em lenne szal ez egy 2,5G touch ami a legrosszabb eset sztem.

  175. Crazy Says:

    @Jadeye: jah igen talaltam googleel leirast h bebootol win u7 rol es azt allitja be elsodlegesnek uhh gec mar nem tom h hol de mlehetseges!!

  176. Crazy Says:

    ilyen parancs soros cucc h select disk 0
    select partition 2 set active aszem valami ilyesmi volt mindezt terminalba kellett beirni őőő azaz cmd be:D a repair resznel talalhato

  177. Jadeye Says:

    @Crazy: jahh, valami ilyesmi. de ha épp nincs kéznél net, hogy ezt kiguglizd, akkor sokkal egyszerűbb az ubuntu liveCD. meg az kicsit felhasználóbarátabb is, mert ugye ott a GUI, csak ráböksz, megpippantod, apply, és kész. már ha livecd van kéznél. mert ezek nélkül ígyis-úgyis nehézkes ugye… :)

  178. Crazy Says:

    Hat nem tom te h vagy vele de en kurva sokat forumoztam mielott hackintost elkezdtem felrakni :D a parancsokat kinyomtattam :P btw rabasztam a hackintosal mert a vid karimhoz lehetetlen driert irni ra :D :D :D mar torlltem is de am jo cucc foleg akinek megy rndsn minden de arra jo vlt h bepillantsak a kextek telepitesebe meg a kernl panikba :d jo ejt m-berek! :)

  179. Baseman Says:

    Sziasztok. Nem vagyok még nagy iPhone szakértő de hülyegyerek se …:)
    Mégiscsak 20millió$ -os windows vasakon melózok. :)
    Na szóval, valaki
    el tudja mondani hogy mit is jelent az hogy aláírja az apple vagy inkább
    a Jay Freeman, illetve mi is ez az Ipsw file? Ez egyfajta telepítőanyag az
    iPhone-nak? Illetve a broadband mire való? Miért függenek ezek a telók (miniMac-ek) ennyire az aláírás stb-től?
    Köszi előre is!

  180. mrlespaul Says:

    Jelentem, 3GS-en működik a saurik szerveres restore. Tehát, ha 3GS-ed van 3.1.2-vel és valami miatt megadná magát a teló, (és persze cydiában azt írja, hogy shsh on file…), a fentebb leírt módszerrel lehet restorolni. Kipróbáltam.
    Remélem segítettem, üdv

  181. serlegi Says:

    Sziasztok, lenne egy nagyon nagy problémám remélem valaki tud segíteni. Egy 3G S ről van szó.
    Éppen a Cydiából szedtem le valamit, fel is installálta de közben lefagyott, fogtam és kikapcsolatam. Azóta nem tudom bekapcsolni csak az alma jelenik meg a kijelzőn, nem tud bebootolni. Nem szerentém elveszteni az eddigi dolgokat (jailbreak, függetlenítés, smsek, stb…) valaki tud erre egy megoldás? Előre is köszi minden segítséget.

  182. cfman Says:

    pont előtted irják hogy ha van saurik nál mentés akkor tudsz 312 restorolni.
    a telorol minden törlődik de 312 lesz.
    ha szerencséd van:)

  183. joco9 Says:

    3.1.2-ről hogyan lehet 3.0.0-ra visszaállítani???

  184. Jadeye Says:

    @joco9: minek…???

  185. joco9 Says:

    3.1.2-ről hogyan lehet 3.0.0-ra visszaállítani???@Jadeye: Nem működik a push-om!Már mindent kipróbáltam!!!3.0.0-on hibátlan volt, ezért!!!Tud valaki segíteni???Köszi!!!

  186. db235 Says:

    Sziasztok! Segítsetek légyszíves, mert értem is meg nem is! 3GS teló, 3.1.2 fw, blackra1n jailbrakelt (karácsony után). A Cydia tetején azt írja: This device has a pending TTS request! Akkor ez most mit jelent? Jelenleg nem tudok restore-t csiálni 3.1.2-vel, amíg nem vált a felirat a Cydiában a fent leirtakra?

    A másik kérdésem, hogy van egy másik ugyanilyen teló is, de az még nem jailbrakelt. Akkor ezt most még lehet a fentiek szerint jailbrakelni?

    Előre is köszi.

  187. kovacsgergo003 Says:

    Szia !

    2 napja jailbreak-eltem a 3gs 16gb 3.1.2. őmet: az ismert blackra1n ( blackra1n-el boot ) szisztéma szerint !
    Viszont nálam a cydia elindításakor nincs “mázlim” nincs ECID SHSH fájl a device-n !
    Ilyenkor mi a Teendő, hogy ezt a “problémát ” meg tudjam oldani ? ? ?

    Előre is köszi a segítséget !

  188. Cfman Says:

    @db235:
    Ha 312 van rajta akkor semmi változás nincs a tied hez képest.
    nyugodtan redsnow vwl vwgy blackra1n el megy a dolog

  189. kovacsgergo003 Says:

    bocs, valamiért nem hozta elő a meglévő kommenteket , előző “kommentem törölve”
    CSATLAKOZNÉK db235 höz az első kérdésében!

  190. Bela007 Says:

    hello
    Nekem is a This device has a pending TTS request! üzenet jelenik meg, 10 perc nem volt elég a feltöltéshez?
    3GS és 3.0.1 van rajta.
    Kösz

  191. audittqp Says:

    @kovacsgergo003: Nem kellett semmi mást csinálnod csak blackra1n? A sima iPhone 3GS 16GB (T-mobile)? Azért kérdezem mert nekem is a napokba hozzák ugyanezt a típust remélhetőleg még 3.1.2-vel. Köszi.

  192. deejayjoe Says:

    ##
    # Host Database
    #
    # localhost is used to configure the loopback interface
    # when the system is booting. Do not change this entry.
    ##
    127.0.0.1 localhost
    255.255.255.255 broadcasthost
    ::1 localhost
    fe80::1%lo0 localhost

    Ez van a hostba a localhostot kell átirni??????

  193. kovacsgergo003 Says:

    @audittqp: Sima blackra1n IGEN ! ( nem meritheted le , ill reboot CSAK blckra1n-el szintén) bár gondolom ezt vágod

  194. audittqp Says:

    @kovacsgergo003: Igen azt vágom, hogy kábel rádug és blackra1n-el indul el a teló. Köszi.

  195. kovacsgergo003 Says:

    Valaki erre válasz :

    A Cydia tetején azt írja: This device has a pending TTS request!

  196. oliolioli Says:

    Sziasztok!
    Nekem is 3.1.2 3G S iPhone-m van blackra1n-nel jailbreak-elve.A cidya viszont nem ír ki semmit felül.Láttam, hogy mások is járnak ebben a cipőben.Hogyan tudnám lementeni a szükséges file-okat egy esetleges későbbi resore-hoz? Azt is kérdezném, hogy a 3.1.2 mentés hol található a pc-men, mert én sehol sem lelem.Köszi a segítséget!

  197. hidi Says:

    @oliolioli: Application Data\Apple Computer\iTunes\iPhone Software Updates nálam itt van !

  198. admin Says:

    @kovacsgergo003:

    http://twitter.com/saurik/status/8625209705

  199. oliolioli Says:

    @hidi: Megnéztem köszi, de nekem sajna tök üres ez a mappa!Valahonnan le kellene töltenem ezt a file-t, meg lementeni az shsh-t, vagy mit a cidya szerverre, csak sajna nem tudom hogyan.Ha valaki tud segíteni esetleg, azt meg köszönném!

  200. Dudi84 Says:

    Sziasztok.tudnátok nekem segíteni.a cydiám inditás után rögtön kilép.a rock fent van Az müködik.3gs jailbreak 3.1.2.ha valaki tud segitsen.köszönöm elöre is.

  201. kovacsgergo003 Says:

    @admin:thank you,but how can i try again?

  202. Crazy Says:

    Zoltan vagy admin kene egy kis help ill az h mit gondoltok erről

    vévévé pont trapcall pont kom
    h t t p : / / w w w . youtube.com/watch?v=YY8OnLAOfS4

    valaki oylan viccesnek érzi magát h blockedről “zaklat” ….. ha megnézitek az oldalt kiválasztva a free t akkor am h a rákba kell beirni a telszamot mert eddig semmilyen formában sem sikerült….

  203. Ghs Says:

    @deejayjoe: Nem a localhostot kell átírni. Sőt nem kell átírni semmit, hanem hozzá kell írni egy plussz sort a következő tartalommal:
    74.208.10.249 gs.apple.com
    és menteni. Ennyi az egész.

    Egyébként a Host file arra szolgál, hogy a számítógép egy-egy DNS név – IP cím páros feloldásánál először itt keres, és ha talál, ezt használja. Ha nem talál, akkor “kimegy” a szolgáltatód DNS szerverére, és tőle kérdezi a címet. Márpedig a szerver nem ezt a címet fogja neki visszaadni, hanem a jót. Namármost, ha beírod a kérdéses sort, akkor gs.apple.com (ami az Apple aláíró számítógépének neve), nem az Applenél lesz, hanem Saurik-nál. :)

  204. Petya Says:

    előbb utóbb csak találnak hibát mindenesetre megnyugtató h saurik megcsinálta ezt a kis okosságot nekünk :-)

  205. Zuzzer Says:

    @Ghs: Nem ezt az IP-t akartad írni véletlenül? 74.208.105.171 gs.apple.com

  206. Crazy Says:

    Zoltan vagy admin kene egy kis help ill az h mit gondoltok erről

    vévévé pont trapcall pont kom
    h t t p : / / w w w . JUTUB.com/watch?v=YY8OnLAOfS4

    valaki oylan viccesnek érzi magát h rejtettről “zaklat” ….. ha megnézitek az oldalt kiválasztva a free t akkor am h a rákba kell beirni a telszamot mert eddig semmilyen formában sem sikerült….

  207. Ghs Says:

    @Zuzzer: Hát Saurik oldalán az van, amit én írtam. Próbálni nem próbáltam, de nézd meg:
    http://www.saurik.com/id/12

    Innen másoltam.

  208. Ghs Says:

    @Zuzzer: Hát Saurik oldalán az van, amit én írtam. Próbálni nem próbáltam, de nézd meg:
    w w w.saurik.com/id/12

    Innen másoltam.

    (@admin: boccs az előzőben benne maradt a link. Törölheted)

  209. Zuzzer Says:

    @Ghs: Hmmm. Na akkor most melyik lehet a Saurik féle IP? Ha valaki tudja írja le!

  210. kovacsgergo003 Says:

    =)
    ÉS esetleg tudja azt valaki már ??

    ( If anyone had trouble using an “on file” SHSH from Cydia’s TSS server today, please try again: I am in the middle of a database migration )

    Hogy lehet újra megpróbálni, a cydiában elküldeni a kulcoskat?

  211. zoltan Says:

    @Crazy:
    nem usaban elsz, felejtos

  212. Tompika Says:

    Sziasztok!
    Olyan jól elbeszélget mindenki, de nekem a Cydia közel se azt a nyitóképet adja, amit másnak:
    Welcome to Cydia by….
    Follow saurik…
    Cydia store…

    De nincsen se szivecske, se nyugi mentettem… és arra senki se válaszol, hogy a SAURIK szerveréről hogyan tudom megszerezni az ECID-et. Nekem megvoltak az állományok, csak garban cserélte a Tré és már 3.1.2-t kaptam….. szopás…. szeretném birtokolni az ECID-em…. 3GS-tulaj vagyok még régi IBoot-al. Köszi!

  213. Pbalázs Says:

    Sziasztok, az már gázos, ha a telefonom be se kapcsol? eddig egyre rosszabb a helyzet, egyszer bekapcsol, egyszer nem, ha bekapcsol nem megy dfu módba egyszer sikerült azóta nem….. a telóm jb-ve volt… elég sok játékkal, szóval gondolom h a garancia is ugrik…. ha valaki érzi magában, hogy tudna nekem segíteni, plz írjon ide, s z a ha r e n i @ g m ail .com-ra vagy msn-en: n i n e s @ f r e e m a i l.hu -n előre is köszönöm akárki…. :)

  214. Crazy Says:

    @zoltan: hh? :)

    :(

  215. Pbalázs Says:

    recovery módba sikerül bevinnem, de itunes akkor sem ismeri fel

  216. Crazy Says:

    @Pbalázs: felvettelek msn en tudom a megoldast csak gyere fel:)

  217. kaleid Says:

    Sziasztok! 3G JB függetlenített 3.1.2-re szaladt fel a 3.1.3. Jelenleg csak a dugd fel az itunesra logo látszik. Pedig pont a függetlenítés lenne a lényeg. Hogyan tudnám megoldani a szitut? Elolvastam minden kommentet, de nem jövök rá, melyik irányba induljak. Köszi előre is

  218. Crazy Says:

    @kaleid: HÁHÁ

    EZT MÁR BUKTAD :S :D : :D :D:D öcsém faszért frissitettél?!?!?!?!?! …… omg frissult a base banded bukta van :S sztam probald meg az iREB et azzal vissza lehetett állítani régi os re ugy h meg a base bandet is vissza tegye aszem

  219. Jadeye Says:

    @kaleid: gratulálok. a 3.1.3 frissíti a baseband-et, az új baseband-del meg nem megy még semmi *sn0w.

  220. Crazy Says:

    @kaleid: h t t p : / / theiphonewiki.com/wiki/index.php?title=Ireb

  221. Jadeye Says:

    @Crazy: baseband-et NEM tudsz downgrade-elni, csak akkor, ha megfelelő verziós az iboot.

  222. Crazy Says:

    @Jadeye: ügyi votl a srác csiált magának egy papir nehezeket:P

  223. Crazy Says:

    @Jadeye: 3g je van szval meg a regi ibootja van elvileg szval elvileg lehet :)

  224. kaleid Says:

    Azért köszi a gyors reagálásokat. Tegnap megint a tequila nyert.Ez van.

  225. Crazy Says:

    :D szval try iREB :) és olvass utana

  226. Dudi84 Says:

    Tényleg nem akar senki segíteni.mit csináljak ha a cydia kilép inditás után.a rock elindul.légyszi valaki segitsen már.köszike

  227. Crazy Says:

    @Dudi84: mar liertam 1 vagy 2 posttal ezelott a 180-200 komment között keresd meg

  228. Jadeye Says:

    @Crazy: a 3g-ben az iboot nem az az iboot, amitől a 3gs jailbreak függ. a 3g baseband downgrade-hez a fuzzyband volt az, amivel korábban lehetett, de azt is csak a 05.11.07-ről lehetett; csak az meg értelmét vesztette ugye a legújabb *sn0w-val, ami már ment ezzel a baseband-del. talán csinálnak belőle újat, de erről meg még nincs infó ugye.

  229. Crazy Says:

    @Jadeye: értem enyniren me vagyok benne csak azert modntam neki h probalja meg

  230. H2CO3 Says:

    @Crazy: sajnos nem minden 3G (köztük az enyém sem, már próbáltam) rendelkezik egy MÉG RÉGEBBI iBoot-tal. Asszem, csak a tavaly március előttiek? vagy vmi hasonló…

  231. Dudi84 Says:

    Bocsánat.megkeresem.köszi

  232. Crazy Says:

    @Dudi84: terminalba ezeket kell beirni

    These directions worked perfectly..

    SU
    password
    apt-get update
    (let all updates run)
    dpkg –configure -a
    (after it should show an update for freemem after dkpg)

    It will load then…this works perfectly….

    Gracias…

  233. kovacsgergo003 Says:

    Esetleg lehetne foglalkozni a fórum ( kiinduló ) témájával is? =D

  234. Crazy Says:

    @kovacsgergo003: nem.

  235. kovacsgergo003 Says:

    @Crazy:
    Veled szemben is ilyen segítőkészek az emberek?
    hmm?
    =)

  236. szili01 Says:

    Hi All! Nagyon nagy parában vagyok ahogy olvasom a commenteket:S Frissítettem a 3GSem 3.1.1.-re és amiket olvasok totál le vagyok törve:S Jailbrekelve volt 3.0.1el és most minden progi használhatatlan amióta frissült.
    Tudtok valami megoldást?Nem lehetne visszaállítani valahogy a 3.1.1 előttire valahogy? Ha valaki tudna segíteni és részletesen leírni mit tegyek azt nagyon megköszönném!

  237. Crazy Says:

    @szili01: ez érdekes én szerintem a legujabb fw a 3.1.3

  238. H2CO3 Says:

    @Crazy: pláne hogy szifonra nincsen 3.1.1, csak taccsra… :D

  239. H2CO3 Says:

    Egyébként: Oú est le chat?

  240. Crazy Says:

    @H2CO3: :D

  241. szili01 Says:

    3.1.3 csak elírtam mert szétb@sz az ideg,hogy frissítettem.:S

  242. Crazy Says:

    Zoltan lehetseges h az apple mar nem irja ala a 3.1.2 t? mert PBalázsnak akartam segíteni kisebb nagyobb sikerre de itunes vmi szart ir shift restorenal, az a baja h bootnal megall megcisnaltam neki a verbose bootot h egyaltalan mi a baj de okosabbak nem lettunk:D

  243. Crazy Says:

    @szili01: legalabb véletlenul frisitettel?

    birom h veletlenul frisitettem irjak egyesek:D véletlenul ranoymott 5x az applyra :D

  244. H2CO3 Says:

    @Crazy: Franciául annyit tesz: Hol a macska, illetve: Hol a cset?

  245. szili01 Says:

    Jó most ki lehet nevetni aki annyira nem ért hozzá. Elismerem idióta vagyok,de most ilyenkor mi a teendő várjak amíg kiad valamit a dave team vagy visszatudom valahogy állítani a 3.1.3 előtti állapotot vagy valamit tudok-e tenni?

  246. Crazy Says:

    @szili01: jo most nem red celoztam nem tudzs semmit tenni ha 3gs ed van aszem

  247. Crazy Says:

    @Crazy: @Crazy: ill tudsz ha a ecid meg a file aid fent vannak a saurik serverén

  248. Crazy Says:

    @Crazy: akkor tudsz downgradelni 3.1.2 re de az unlockot buktad mert a baseband az marad

  249. Crazy Says:

    há té té pé w w w. ihackintosh.com/2010/02/downgrade-iphone-3gs-os-3-1-3-to-3-1-2-with-cydia-shsh/

  250. hapci0 Says:

    Hello! van egy kis gondom,az iphone 3gs-el eddig nem volt hiba, régi firmware(Jailbreakelt blackra1n+blacksnow) a mai napig, ám ma ahogy éppen neteztem egyszer csak eldobta a hálózatot (ilyet már régebben is csinált amióta rátettem a blacksnowt) és után átkapcsoltam airplane módba, aztán egyszer csak lefagyott, nyomtam egy újraindítás és azóta is semmi ,kijön az almalogó és aztán próbál bebootolni és semmi… mit csináljak? mert így az iphonet esetleg frizbinek használhatom, de ahhoz egy picit drága…

  251. hapci0 Says:

    elég tapasztaltnak mondhatom magamat e téren, de most azt hiszem ez megfogott…előre is köszi a segítséget:)

  252. hapci0 Says:

    ja az iphoneon 3.12 van és az a 4. nemtom mennyis baseband

  253. deejayjoe Says:

    @Ghs: THX!!!!

  254. ownage Says:

    Nobel díjat azoknak, akik frissítettek, és most sírnak!!!!!!!!! :D

  255. H2CO3 Says:

    @ownage: A Szifon.com adományozóinak pénzéből alapítványt, és még több Nobel-díjat a frissítgető népnek! :D :D :D :D :D :D :D

  256. Crazy Says:

    @hapci0: annyit tehetsz ha a fileaid fent vannak saurik serveren akkor updatelsz 3.1.3 ra es downgradelsz majd 3.1.2 re de akkor nem lesz majd unlockod mert a baseband marad az uj szval :S vagy ha nincsenek fent a file ok es frissitesz varsz az uj snowbreezre

  257. hapci0 Says:

    az unlock nem is kell, de hogyan kapom majd vissza onnan a fileokat?és ha most restorolok akkor nem tudom jailbreakelni ugye?

  258. Crazy Says:

    @hapci0:

    h t tp : / / http://www.ihackintosh.com/2010/02/downgrade-iphone-3gs-os-3-1-3-to-3-1-2-with-cydia-shsh/

  259. Crazy Says:

    hátétépé/www.ihackintosh.com/2010/02/downgrade-iphone-3gs-os-3-1-3-to-3-1-2-with-cydia-shsh/

  260. Crazy Says:

    @hapci0: a fileaidat nem kapod vissza nem is kell ha melekszel h a cydia ki irta e ami itt a cikkben fent ki van irva thos device has a 3.1 ecid shsh file

  261. Crazy Says:

    @Crazy: akkor jo ha ki irta ha nem akkor nem tudsz downgradelni ergo meg kell varnod az uj snowbreeze-t ami a 3.1.4 hoz fog majd customot cisnlani

  262. hapci0 Says:

    okok értem én de akkor addig viszont az iphonet nem tudom használni…szerinted megvárjam és addig vmi más telefont használjak :s v restoroljam az egészet…? de h ez a rohadt összeomlás is pont most jött, és nem 2 nappal előbb

  263. hapci0 Says:

    v amúgy gondoltam rá, h megvárom amíg teljesen lemerül és akkor hátha valamai csoda történik, amikor bekapcsolom

  264. hapci0 Says:

    épp most töltöm a 3.1.3 customot azt lehet törni az iphoneomon? esetleges megoldáskán pwnagetool segítségével?

  265. H2CO3 Says:

    @hapci0: a customot nem lehet törni, mert az már eleve törve van! :D Sok sikert a restore-hoz!

  266. hapci0 Says:

    és egy utolsó kérdés, ha én most elkezdem restorolni akkor utána h tudom jailbreakelni , mármint akkor ugyanúgy blackrai1nv pwnage tool és utána hogyan teszem rá a saurik féle eljárással h aláírt legyen a firmware?szánsav ha tudsz légyszí segíts nemtudom h de majd egyszer meghálálom, bár így nézegetni az üres iphonet az asztalon felemelő:D

  267. oksimano Says:

    ha lenn van a customod, akkor shift restore, vagy alt restor attol fugg windows vagy mac…

  268. hapci0 Says:

    és customból a 3.12 v a 3.0 mert mintha azt olvastam volna h 3.0 és utána sima pwn age tool mehet rá(tegyük fel h van mentésem cydiában)

  269. db235 Says:

    Sziasztok! Segítsetek légyszíves, mert értem is meg nem is! 3GS teló, 3.1.2 fw, blackra1n jailbrakelt (karácsony után). A Cydia tetején azt írja: This device has a pending TTS request! Akkor ez most mit jelent? Jelenleg nem tudok restore-t csiálni 3.1.2-vel, amíg nem vált a felirat a Cydiában a fent leirtakra?

    A másik kérdésem, hogy van egy másik ugyanilyen teló is, de az még nem jailbrakelt. Akkor ezt most még lehet a fentiek szerint jailbrakelni?

    Előre is köszi.

  270. dudi84 Says:

    sajnos nem megy.ezt irja ki a terminal miutan beirom a dolgokat.-sh:syntax error near unexpected token ‘(‘

  271. green1 Says:

    tiszta gáz ez az egész mizéria ezzel a telóval, h gondol egyet és összeomlik aszt annyi neki. vajon ez csak jb alatt van? mekkora királyság lenne, ha olyan lenne az iphone is, mint mondjuk egy S60-as nokia, h ha gatter van neki akkor *#7370# és a rom-ból visszatelepít mindent mintha gyári lenne..

    mondjuk a nokia csak ebből a szempontból jó…

  272. kovacsgergo003 Says:

    @db235: “Ha 312 van rajta akkor semmi változás nincs a tied hez képest.
    nyugodtan redsnow vwl vwgy blackra1n el megy a dolog “

  273. db235 Says:

    @kovacsgergo003:

    Ez azt jelenti, hogyha valamiért újra kell raknom a 3.1.2-t, akkor (volt már rá példa, a gyerek csinált valamit és a teló nem bootolt, be és először vissza kellett rakni a 3.1.2. és utána jailbrake ismét!), akkor a letöltött 3.1.2 FW-t az itunes simán felrakja, mint eddig.

    Bocsi ha láma a kérdés, de hát láma vagyok sok mindenhez :)

  274. hapci0 Says:

    nem sajnos nem, most próbáltam…

  275. hapci0 Says:

    de amúgy érdekes szerintem a blacsnow lehet a hibás, amíg csak sima backra1n volt addig nem volt semmi aj, a blacksnow után kezdődött ez az egész mizéria (mindig ledobott a 3gről aztán vissza rá ) picit fura volt, de épp akkor vált idegesítővé amikor restorolni akartam, de akkor már megjelent a 3.1.3 és háát mondom akkor kibírom… hát nem bírtam vagyis a telefon:S és a kiteljesedés a mai napon történt meg ezzel a komplett összeomlással, I LOVE APPLE :D

  276. bukko Says:

    @db235: ja

  277. hapci0 Says:

    de most szentségtörést követek el és frissítek(te jó isten hova süllyed ez a világ) no jailbreak egy darabig, de h hogy bírom én ezt ki…

  278. bukko Says:

    @hapci0: persze, blacksn0w eleg bugos, mint minden geohot-cucc.. kicsit elkapkod mindent a csavo :\

  279. Dudi84 Says:

    Hapci0:ez nekem irtad

  280. hapci0 Says:

    @bukko: nem tudom , én személy szerint bőven meg lennék elégedve, ha az új firmware után nem két héttel , hanem mondjuk egy hónappal jönne ki, nem hiszem h addig könnyesre sírnám a párnámat 3.0-ról is kb. másfél hónappal utána frissítettem 3.1.2-re(lehet h jobb lett volna ha nem is blackra1nt használok hanem redsnowt) és igazából erre a rohadt 3.1.3-re meg talán nem is frissítettem volna, alapvetően számomra haszontalan dolgokat tartalmaz (kanji mégis mi a túrót kezdek én velük,akkukijelzés eddig is volt ,…) az apple ezt talán azért adta csak ki, jó nyilván így nem fogja kimondani h elcseszett volt a 3.1.2 mert , hogy fellehetett törni… bár ez csak az én személyes véleményem…

  281. Dudi84 Says:

    Bocsi hapci0.összeolvastam a dolgokat.vedd ugy hogy nem irta elöbb semmit.

  282. SimonTower Says:

    Sziasztok! Lenne egy véletlenül frissített iPod Touch 3rd gen 8gb-os példány, ami eddig 3.1.2-est használt(gyárilag), jb-zve, és most ugye 3.1.3 update után nem indulnak a programok. Próbáltam recovery módban és DFU-ban is megetetni vele a 3.1.2-est, de inkompatibilitási hibát ír. JB-zni semmivel nem tudtam eddig. Nincs ötletetek mi lehetne a megoldás a fennt leírt gép esetén?

  283. H2CO3 Says:

    Jelentem, hogy redsn0w 0.9.4 3G 3.1.3 (7E18) kombóval JB tökéletes! :D

  284. hapci0 Says:

    nekem is csak annyi h írja meg valaki h tudok 3.1.2 re downgrradelni azthiszem fenn annak cydián a fájlok amik kellenek(nekem nincs frissítve 3.1.3-ra nekem szimplán nem indul el az iphone , nem tehered jailbreak régi basebendes egész eddig jailbreakelve volt blacksnowal ,csak ma egyszerűen nem indult el, csak sima alma logó és nem tölt be egy, igaz előtte lefagyott és utána lett ez… ) kérlek segítsen valaki, h hogy van az a saurikos megoldás

  285. kekesiz Says:

    Sziasztok!
    Most akkor egy kérdés, ami már volt: 3GS-em van, 3.1.2+jailbreak-kel. Restorolni szeretném, ugyanerre a szoftverre. Akkor ez internet kapcsolat nélkül nem lehetséges? Arra gondolok, hogy azt írtátok többen, hogy az iTunes mindenképpen 3.1.3-ra szeretne majd frissíteni a restore közben. (Vagy valamit nagyon rosszul értettem…) De akinek pl. nincs net kapcsolata, az akkor nem is tud restore-olni?
    Zoli

  286. Crazy Says:

    öcsém most volt elég végig olvastam h miylen faszsagokat ki tudtok találni…. wááááá nem segítek kesz 5x hanem ezerszer le lett irva h mire mi a megoldas erre itt kombinaltok h 3.1.3 customot akarsz torni blackrainnel hát gratulálunk… innentől kezdve olvass vissza posokban es tudd meg h melyik fogalom mit jelent…

  287. Crazy Says:

    jah es a blacksn0wnak semmi baja erdekes en is feltettem es semmi wifi gondom sincs es a telo sem halt meg.

  288. db235 Says:

    @kekesiz:

    Lényegében én is ezt kérdezem, hogy ha van egy 3.1.2-es jailbrakelt 3GS telom, és bármiért újra kell tenni ugyanezt a 3.1.2 FW-t, akkor ez most normál körülmények között nem lehetséges?

    A másik kérdésem: A Cydia t6etején jelenleg ez jelenik nekem meg:This device has a pending TTS request! OK már értem, hogy újra kell próbálni a file mentését. De hogyan?

    Előre is köszi bárkinek aki tud válaszolni!

  289. bukko Says:

    @db235: DEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE LEHETSEGES MAR VAGY HUSSZOR LEIRTAM!!!!!!!!!!!!!!!

  290. Gyufika Says:

    Sorry az offért!
    Csak egy kérdésem volna: van egy olyan progi hogy ha a telónak a bal felső sarkát megérintem akkor lejön egy gyors beállítás (wifi,világítás stb)
    hogy annak mi a neve!!??
    Előre is köszönöm és még1x bocsánat

  291. cia Says:

    sb settings

  292. cia Says:

    Látom vissza olvasni sem tud a többség, tisztelet a kivételnek ……………

  293. cia Says:

    cia Says:
    február 3rd, 2010 at 21:46

    @iisanyii: # Jadeye Says:
    február 3rd, 2010 at 21:06

    akinek 3GS van: nem hoz semmi olyat ez a frissítés, ami miatt MUSZÁJ frissíteni. az iTunes-ban meg rá lehet nyomni arra, hogy ne akarja mindig megkérdezni, hogy akarod-e, hogy frissítsen. véletlenül NEM lehet rányomni a frissítésre, mert egyrészt legalább kétszer rákérdez, hogy biztosan akarod-e, másrészt míg letölti azt a kétszáz valahány megás IPSW-t, addig bőven le lehet rántani a telót a gépről, ha mégsem akarod…

    egyszóval: nyugi van, nem KELL frissíteni. várni kell pár napot. lehet, hogy az idő alatt kijön valami okosság. vagy valami.

    restore: na ez a szívás. ha beüt a “ménkű”, aztán összeomlik a JB-elt 3GS-en a rendszer, akkor a restore alapértelmezetten a 3.1.3-at tenné fel elvileg. és itt jön a trükközés, hogy *elvileg* ha az ECID SHSH megvan saurik szerverén, és a hosts fájlod meg van bizgerálva, hogy oda mutasson, akkor *elvileg* shift+restore használatával még visszatehető a 3.1.2, de mondom, ez csak *elmélet*. ha fontos a telódon a JB, mert függetlenítenéd, akkor nagyon óvatosan bármi berheléssel, nehogy összeomlaszd a 3.1.2-t, mert akkor nem egyszerű a cucc.

    győződjünk meg hogy a cydia lementette az ecid fájlunkat. Ezt úgy tudjuk megtenni hogy megnézzük a cydiát és ezt kell kiírnia: This iPhone 3G[S] has an ECID SHSH on file. Felvetődik a kérdés hogy 3.1.2-en már nincs cydia. Nos a válasz az hogy ha szerencsés vagy a cydia még hamarabb frissített mielőtt te és le tudta menteni a fájljaid.

    Downgrade:
    1, keresd meg a hosts filet.
    -macen a Finderben nyomj egy Go-t majd Go to folder és írd be hogy /etc/ . Ott keresd meg a hosts-ot és nyisd meg textedit-ben.
    -win-enpedig itt találod: C:\Windows\System32\drivers\etc\
    2, most írjuk át az ip címet hogy ne az apple-höz hanem saurik-hoz csatlakozzon a cucc.
    74.208.105.171 gs.apple.com

    3, dfu módba kell tenni a telefont de előtte rádugni a gépre(dfu mód= 10 s home és power majd elengedni a powert és nyomni a home-ot ameddig az itunes nem érzékeli a dfu módba tett 3gs-t)
    4, ezen a ponton tök feketének kell lennie a kijelzőnek
    5, most meg kel nyomni az alt-ot macen a shiftet pedig winen majd kattintani a restore-ra és be kell adni neki a 3.1.2-s fw-t
    Ennyi remélem segítettem.
    Tessék röviden és tömören.

  294. hapci0 Says:

    @Crazy: valóban igen elnézést is kérek, h mertem a fórumba írni egy problémámmal, ami ez esetben nekem elég fontos lenne, most az h blacsnow neked működik hát akkor te valóban szerencsés vagy,hát nekem nem ment olyan egyszerűen, de megnézve sok külföldi fórumot, hát nem én vagyok az egyetlen akinek baj van a blacksnowal és mélyen sajnálom magamat(én alja népe) h a 3.1.3 hoz odaírtam azt h blackra1n valóban ez egy hatalmas hiba volt… és igen, nagyon hálás vagyok h nem segítesz abszolút meg is értelek, de akkor majd egyszer kerülj te is ilyen helyzetbe(gondolom te abszolút tökéletes vagy, ezért nem hibázhatsz)de ha mégis akkor neked is, legalább így reagáljanak, mint te nekünk(nekem)…

  295. hapci0 Says:

    és igen itt az ellenpélda is by cia… köszönöm szépen:)

  296. rami Says:

    http://www.youtube.com/watch?v=5rK-h_XmAgM&feature=related

  297. cia Says:

    @hapci0: nincs mit :) de !!!!!!! ez már leírtuk párszor, mindenkinek ajánlom a vissza olvasást, és ezt nem rossz szándékból írom, de az esetek többségében sajnos igaz hogy lusta. :(

  298. rami Says:

    //////////http://www.youtube.com/watch?v=5rK-h_XmAgM&feature=related///////////

  299. hapci0 Says:

    én végig olvastam úgy nagyjából 120-t de ott lényegében senki sem írta le kb menj fel ide és h én nem magyarázom el, saurik oldaláról nagjából megértettem de ez így jobb, de mindenesetre nem nagyon működik…:S úgyhogy nem marad más hátra csak 3.1.3 és hát ez elég szívás lesz így

  300. cia Says:

    @hapci0: 120, 123 hsz :)

  301. Crazy Says:

    @hapci0: ugyan ezt az infot en is megadtam neked csak linkbe angolul -.-’

  302. bukko Says:

    @hapci0: szerinted en hogy tanultam meg megoldani az ilyen problemakat? te lattal valaha engem offolni? mert en soha nem offoltam, es nem is fogok. annyi az egesz, hogy nem kene azonnal beszarni, es irni a sok baromsagot, hanem inkabb probalkozni, hogyha ezt kikapcsolom, meg ha igen akkor nem.. ha BAROMI HULYE vagy hozza, miert veszel? ha meg meg akarod tanulni, ott a sok milliard oldal, ispazio.net, iclarified.net, bigboss.org, appleiphonereview.com, csak fol kene talani magad, es keresgelni, informalodni. szerinted en a kisujjambol szoptam ki azt h hogyan kell feltorni meg megjavitani stb. egy iPhone-t? NEM, hanem kerestem, KIPROBALTAM…. ennyi a baja itt mindenkinek

  303. SimonTower Says:

    A papíron 3. generációsnak írt 8gb-os Touch MC-s model numberrel ugye egykalap alá tartozik az iPohne 3gs-el, ugye?Tehát egyelőre várni kell, ha bamba mód frissítve lett 3.1.3-ra?(nem én voltam:)

  304. rozso2 Says:

    Írja meg vki légyszíves, hogy T-Pot-tal mit és hol kell kitörölnöm, hoggy újra menjen a Cydiám!

    Köszönöm!

  305. taky1974 Says:

    Most csináltunk meg a haverommal egy 3GS-t, ami összeomlott. Nem tudta a tulaj, hogy a Cydia-ban mentve vannak-e a fájlok. Sajnos nem tudott megvárni, rádobta a 3.1.3-at. Nem bántalak Cia, de nem a Te leírásodból (itt-ott hiányos), hanem innen: ihackintosh.com/2010/02/downgrade-iphone-3gs-os-3-1-3-to-3-1-2-with-cydia-shsh/
    Kis zökkenőkkel (1015-ös hibakód), MAC-en, a leírást követve visszament 3.1.2-re.
    Persze szerencsére a Cydia-ban le volt mentve a kívánt fájl.
    Egyikünk sem nagy ész az iPhone-hoz (én bátor voltam és nyugodt mert nem az enyém, Ő meg szerencsés :) ), de sikerült megcsinálni. Tehát nem beszarni, hanem próbálkozni kell.
    Mellesleg ennél a linknél jobb leírást (képekkel van) még nem láttam. Talán ide is betehetné Admin…

    A linkért köszönet Crazy kollégának!

  306. bukko Says:

    @taky1974: ott a pont! ;)

  307. bukko Says:

    300th :D ;)

  308. cia Says:

    @taky1974: Ok :) de legalább sikerült és ez a lényeg.

  309. taky1974 Says:

    @cia:

    De Te adtad az ötleted! :)

  310. hoofers Says:

    @cia: Az ip cim amit irtal az jo?
    Mert megneztem a :
    hátétépé/www.ihackintosh.com/2010/02/downgrade-iphone-3gs-os-3-1-3-to-3-1-2-with-cydia-shsh/ cimen es ott mas ip cimet irtak!
    Most melyik a jo?
    Amugy atirni kell az ip cimet vagy csak hozzaadni az utolso sorhoz!

    Elore is koszi!!

  311. taky1974 Says:

    Ezen felbátorodva (mármint hogy sikerült), gondolkodom rajta, hogy csinálok egy emelt díjas telószámot (olyan 06 90 123 4567), az lenne a neve, hogy iPhone Online Support. Oszt hívjanak…
    Már most megígérem, sietek a megoldással ;)

  312. hoofers Says:

    @taky1974: Mire irtad at a Host file ip cimet?
    Ja es atirtal valamit vagy csak a fajl vegere szurtad oda?
    Koszi

    Amugy 0690-el kezdodjon az a telszam :) ))

  313. taky1974 Says:

    @hoofers:
    Hozzá írni. Ott a kép… Cia is azt írta.

  314. taky1974 Says:

    @hoofers:

    Erre:
    74.208.10.249 gs.apple.com

  315. taky1974 Says:

    Ezt írta be a srác.

  316. taky1974 Says:

    Télleg nem u.a. :D

  317. taky1974 Says:

    Így nézzen ki MAC alatt:
    w w w .ihackintosh.com/wp-content/uploads/2010/02/Picture1_thumb1.png

  318. hoofers Says:

    @taky1974: Oksa, koszi!
    Mondtam hogy mas ip-t irt Cia :)
    Amugy kell az ip-s cim ele a #-t?
    Meg a kepen felette meg van valami iras, valami “localhost” bla-bla, az nekunk nem kell igaz? Utanna mentes es kesz

  319. Szpisti Says:

    Valaki felrakta már a 3G-jére a 3.1.3-at és redsn0w-al jailbreak-elte?
    Érdekelne, hogy megy-e a mobileinstallation crack, meg a többi dolog…

  320. Poirot Says:

    Ott a probléma, hogy az ihackintosh oldalon lévő leírásban a 74.208.10.249 gs.apple.com host cím van ÍRVA, DE a FOTÓN a 74.208.105.171 gs.apple.com cím LÁTHATÓ. Saurik oldalán az ELSŐ cím van, tehát az 74.208.10.249 gs.apple.com cím a JÓ!

  321. taky1974 Says:

    @hoofers:

    No!
    A srác MAC előtt ült, és máshol mint én. Átküldtem Neki skype-on az IP címet. Nem tett elé #-et.
    Csak simán ezzel folytatta a hosts file-t: 74.208.10.249 gs.apple.com
    Ennyi. Akinek pedig kidobja a 1011, 1013, 1015 hibakódot (mint nekünk), az ne húzza le, hanem töltse le a RedSn0w-t (WIN: iphwn.org/redsn0w-win_0.9.4.zip; MAC: iphwn.org/redsn0w-mac_0.9.4.zip) és innen folytassa: ihackintosh.com/2010/02/jailbreak-and-unlock-iphone-2g-os-3-1-3-with-redsn0w/
    Azaz elindítja a RedSn0w-t, betallózza a 3.1.2-őt, hozzáadja a Cydia-t és ennyi.
    A srácnak megcsinálta, bebootolt. A Cydia ugyan nem volt rajta, de 3.1.2 lett, aztán Blackra1n-t letöltötte, és azzal Jailbreak-elte.

  322. mrlespaul Says:

    Taky1974: és a baseband verzió is “downgradelt”, vagy maradt az új, ami a 3.1.3-ban van?

  323. taky1974 Says:

    Sajna ezt nem tudom, mert nem az enyém a teló.
    Nem voltam ott, Skype-on ment a beszélgetés. De ha nagyon szeretnétek, ekkor felcsalom ide a srácot, és mindent megkérdezhettek Tőle, mert nála a teló.

  324. taky1974 Says:

    @mrlespaul:
    Megkérdeztem, a baseband 05.12.01.

  325. cia Says:

    @mrlespaul: bocsi csak dolgom volt, ha valaki frissített 3G vagy 3gs-t 3.1.3-ra akkor a mézbend is frissül ami nem downgrad-elhető.

  326. mrlespaul Says:

    Taky1974: elég, ha megkérdezed :)

  327. taky1974 Says:

    @mrlespaul:

    Akkor még 1X: Megkérdeztem, a baseband 05.12.01 :)

  328. Poirot Says:

    Win7 64 bit-en pedig nincsen ott a hosts file ahol kéne lennie.Egészen máshol, a c:\Windows\winsxs\backup\ könytárban van egy kiterjesztés nélküli file, betűre megegyező tartalommal, de nem engedi módosítani és törölni sem a win. (egyelőre) :)

  329. zoltan Says:

    @Poirot:
    hallgattal volna bolcsebb maradsz

    ird be ezt

    C:\Windows\System32\drivers\etc

    es ott van a hosts

  330. Kornel Says:

    Heló lenne egy igen OFF kérdésem.
    Van 333 MB “Other” az iPhone-omon, és nem tudom mi lehet az. Theme-eket leszedtem, kiürítettem a cache-t meg ilyesmi, de még mindig ott van. Nem tudja valaki véletlenül, hogy mik ezek? köszi

  331. zoltan Says:

    @Kornel:
    rendszer

  332. taky1974 Says:

    @Kornel:

    Azt hiszem “Egyéb” file-ok… :D

  333. bukko Says:

    @taky1974: lool :D

  334. Poirot Says:

    @zoltan:Nem túl kifinomult a stílusod, meg kell hagyni. Win7 64 bit-ed van? Feltételezem, hogy böngészőben gondolod beírni az útvonalat. Hogyan tudtad elmenteni az átszerkesztett file-t?

  335. zoltan Says:

    @Poirot:
    win7 64bit igen
    amugy totalcommanderbe is beirhatod csak rakd ele h cd…
    aztan meg nyomsz ra egy F4et atirod es elmented

    vagy eleve notepadba betallozod az adott utvonalrol….

  336. zoltan Says:

    @Poirot:
    amugy meg ebbol latni h xphez nem ertettel/ertesz tul sokat, win98 95rol nem hallottal ergo ujgeneracios vagy :P

  337. zoltan Says:

    @Poirot:
    ok nem kifinomult ha valaki nem kepes utana jarni,
    google : host file win 7
    es lass csodat masodik talalt
    en.wikipedia.org/wiki/Hosts_file
    azaz

    Operating System Version(s) Location
    Windows 95, 98, Me : %WinDir%\
    Windows NT, 2000, XP, 2003, Vista, 7 : %SystemRoot%\system32\drivers\etc\ (see note)

  338. Poirot Says:

    @zoltan: A Total Commander nem látta az \etc mappát sem, de intézővel megtaláltam. A jogosultságokkal volt a gond. Miután rendbe tettem, simán el lehetett menteni módosítás után.
    Köszönöm a segítséged. ;)

  339. cia Says:

    N@zoltan:Na látom megjöttél, üdv :)

  340. zoltan Says:

    @Poirot:
    nem baj ha nem latja, beirod h cd etc es belelep… felteve ha a windows\system32\drivers ben allsz

    alap DOS

  341. Poirot Says:

    @zoltan: Hamar vonsz le következtetéseket, de tévúton jársz. Sajnos már nem tartozom az “újgenerációsok” közé. :) Másrészt a probléma lényege abból származott, hogy még személyesen nem találkoztam a 64 bit-es rendszereken ismert Total commander hibával. A legnagyobb bűnöm pedig az volt, hogy a keresést is commander-ben intéztem, így pedig borítékolható volt a végeredmény. :)
    A vége happy end, ÁMEN!

  342. zoltan Says:

    @Poirot:
    ok peace

  343. Crazy Says:

    @bukko: végre neked volt lelki erőd megfogalmazni az álláspontomat! GRT!!! az a baj én már nem is veszödöm az ilyen megmagyarázással mert rájöttem h tök felesleges de köszi h leírtad egyet értek veled!! thx:)@taky1974: már kezdtem megijedni h meg sem említesz:P ez az én bátor voltam és nyugod ez a szöveg üt:) ha nem baj majd valahol felhasználnám :) :P ügyesek vagyok köszi h meg említettél

    sok sikert a többieknek!

    jah a linket én Pbalázstól kaptam de google-el ill bármelyik keresővel könnyen megtalálható! PONT.

  344. Poirot Says:

    @zoltan: Mindig hasznos feleleveníteni a régi, elfeledett tudást. :D

  345. szadipapa Says:

    EMBEREK!

    Azt tudja valaki, hogy lehetséges-e az, hogy manuálisan lementsük az ECIS SHSH fájlokat a telónkról, ha nem küldük el időben Saurik szerverér??

  346. Crazy Says:

    @szadipapa: öcsém te se a keresőt használod elorszor….. IGEN LEHETSEGES! a valaszt mar meg tudod keresni.

  347. PieR0 Says:

    Emberek gáz van !!!!!

    Eddig az volt a bajom, hogy az iphoneomat nem tudtam összeszinkelni az itunes-al, mert kifagy ! Gondoltam, hogy restoreolok egyet végső esetben.. meg is tettem de nem változott semmi !! Mi lehet a baj, ha még a restore sem oldja meg ? Device timed out meg valami “0xE80000065″-ös hibával … Plz valaki help :(

  348. szadipapa Says:

    CRAZY:

    A teljes 340 posot átturtam, csak az van benne hogyan kell restorolni ha az ECIDEket lementetted a Cydiában.

    Lsz mutasd/mondd meg hogyan/melyik progival lehet manuálisan lementeni windows alatt a telcsiről az ECID fájlokat.Ezeket tényleg nem találtam, leköteleznél..Köszi

  349. taky1974 Says:

    @Crazy:

    Csak természetes, hogy megemlítettelek. A szöveget nyugodtan használd. :)

  350. hoy Says:

    @Poirot:

    Sziasztok!

    Bízóm benne, hogy a Saurik servere ismét működik majd..

    Hehe ez szívatott engem is :) ! A fránya total commander….. pedig nekem még mond a cd.. is valamit ;-)

  351. Crazy Says:

    @szadipapa: google how to save your ecid file manually

    például

  352. Crazy Says:

    @Crazy: vagy ott van az iREB ami aszem képes rá youtube on is van video róla

  353. Aky Says:

    Off: 3G-m van 3.1.2 fw-vel. Csinalnom kene egy full restort, majd Jb es unlock. Eddig a blackra1nt hasznaltam a jb-hez, de most gondoltam redsnowt hasznalok majd(talan nem olyan bugos). A kerdes pedig a kovetkezo: az unlock csak blacksnow-val lehetseges vagy van mas megoldas is esetleg?

  354. H2CO3 Says:

    @Szpisti: ez tényleg nem hiszem el!!! :D Pont én írtam ~20 hsz-szel előbb, hogy 3.1.3 3G és redsn0w tökéletes! És igen, MIPatch is megy.

  355. ownage Says:

    Ezzel a mobiletheme buggal nem tudtok mitkezdeni??? :0

  356. rossifumi Says:

    http://www.sinfuliphone.com/showthread.php?t=12729

    local
    ecid save

  357. gear Says:

    @H2CO3: redsn0wnak a 3.1.2öt mutattad? /kösz

  358. gerike73 Says:

    És az ipad jb hogy áll?

  359. H2CO3 Says:

    @gear: Igen, 3.1.2-t megeszi (3.1.3-t még nem tudja azonosítani). Én először a Redmond Pie leírása alapján csináltam (tehát bepipáltam az Already Pwned-et), de nem indult újra! És restore-oltam 3.1.3-ra, nem update-eltem.

  360. hidi Says:

    @Szpisti: Jelentkezem, megy minden !

  361. kovacsgergo003 Says:

    Egy elég láma kérdés , de Én magam sem tudtam rá választ adni :
    DFU módból kilehet csak simán lépni ? vag ymuszáj a restore ?

  362. H2CO3 Says:

    @Kovacsgergo003: nyomod 30 mp-ig a Home és Power-t, majd simán bekapcsolod.

  363. Mordon Says:

    Már jailbreakelhető a 3GS is:
    http://translate.google.com/translate?u=http%3A//www.ispazio.net/87061/guida-ispazio-come-eseguire-il-jailbreak-del-firmware-3-1-3-con-sn0wbreeze-windows-solo-per-iphone-2g-3g-e-3gs&hl=hu&langpair=auto|hu&tbb=1&ie=UTF-8

  364. kovacsgergo003 Says:

    @H2CO3: Köszönöm Szépen !

  365. admin Says:

    @Mordon: És szerinted, hogyan csinálja? :) 3.1.3 -at felrakod,akkor a régi jailbreak nem megy 3GS-en. Akár új iboot-os, akár nem.

  366. Mordon Says:

    @admin:

    Custom firmware, lásd linket.

  367. admin Says:

    @Mordon: jah basszus, reggel van még :) ))

  368. admin Says:

    Mondjuk ebbe a sn0wbreeze -ben annyira nem bízom, nem merném felrakni custom fw-t függetlenítés miatt. Most nekem mind1 ez a pár nap 3.1.3 -at is csak amiatt rakom fel mert függő vagyok :D

  369. Mordon Says:

    Már épül az új firmware 15 perc és megtudjuk, hogy mennyire működik.
    A baseband-et nem változtatja, úgyhogy a függetleníthetőség és a régebbi firmware-re való visszatérés lehetősége megvan (az utóbbi persze csak akkor, ha valaki már mentett egyet Cydiában :D )

  370. admin Says:

    @Mordon: jaja na ebben a baseband nélküli változatban nem bízom :D 3G-d van?

  371. Mordon Says:

    @admin:

    3GS

  372. H2CO3 Says:

    @kovacsgergo003: Nincs mit. :D

    @admin: akkor Neked:
    (sleeping) Admin $ setenv auto-boot true
    (sleeping) Admin $ setenv coffee true
    (sleeping) Admin $ saveenv
    (sleeping) Admin $ reboot

    hogy felébredj :-) :D

  373. admin Says:

    LOL – látom te is függő vagy :D

  374. Mordon Says:

    @admin:

    Jogos volt a tartózkodásod :D
    Nem működik, felmegy a firmware hiba nélkül, de nem tud bebootolni, végtelen malomkerekezésig jut csak el.
    Megy vissza a 3.1.2.

  375. H2CO3 Says:

    @Admin: mármint szifon vagy kávé? :D

  376. hoy Says:

    Sziasztok!

    Umbrellával leszedtem az Ecid shsh file-t, de az a furcsa hogy hiába 3.1.2 a software verzió száma ami a telefonomon van (32gb 3gs 05.11.07 ), mégis csak 3.1.3-s telefonként volt hajlandó lementi az shsh-t!!!!
    Ez természetes, vagy valamit benéztem?

    Segítségetek előre is köszönöm, további szép napot!

  377. Aky Says:

    3G 05.11.07 baseband csak blacksnow-val unlockolhato ???

  378. H2CO3 Says:

    @Aky: Nem. bemész a Trémobájlhoz, fizetsz 20000 és kilövik neked. :D

  379. Mordon Says:

    No, többszöri próbálkozás, de sikerült.
    Fent van a jailbreak-elt 3.1.3 :D

  380. taky1974 Says:

    @Mordon:

    Kár hogy csak a régi iboot-hoz van :(

  381. hidi Says:

    http:// http://www.blogsdna.com/6952/unlock-iphone-3g3gs-3-1-3-with-ultrasn0w-0-92.htm

    Ajánlom mindenki figyelmébe, sok sikert ! :)

  382. siraiz Says:

    Problémám a következő: a telefonomon fekete alapon rohadt alma. Nem tudom mit csináljak. A restore ugyebár nem OK mert az már 3.1.3.. A hunyó én vagyok mert részegen próbáltam(mindenféle ésszerűséget sutba dobva) telepíteni az ultrasn0w-t a szifon source-ról. Büntetésem megvolt(két óra kukoricán térdepelés a sarokban), de ez sem segített.

  383. hidi Says:

    @siraiz: Tudsz restore-olni ha a Cydia lementette az SHSH filejaidat, ha lementette, akkor nemkell semmi mást csinálnod, mint hogy letöltsd a 3.1.2-es FW-t, feltéve ha nincs letöltve a gépedre.. :) Ha Megvan az FW, akkor megnyitod az Itunes-t, és azon bellül a restore gombra kattintasz a SHIFT gomb lenyomása alatt !!
    Vársz, és örülsz :P :)
    Tanúlság… Nem kell részegen nyomkodni a szifont :D

  384. siraiz Says:

    Én nem mentettem le az FW-t a Cydia-ról meg nem tudom hogyan kell!

  385. Mordon Says:

    iPhone 3GS:
    * Full Jailbreak (not uCustom);
    * Root(750 ) Mb;
    * Logo the standard;
    * Without Hacktivation
    * With a modem upgrade
    * Cydia;
    * the Patch installd (AKA AppSync);

    http://narod.ru/disk/17554283000/iPhone2%2C1_3.1.3_7E18_VTX_v1_BBUpdate_Restore.ipsw.html

  386. Aky Says:

    @H2CO3:
    Akkor gondolom a valaszod igen :)
    Amugy nehezked lenne bemenni a T-hez, mert Kanadabol van a telo plusz en sem otthon elek mar egy jopar eve :)

  387. kovacsgergo003 Says:

    Valaki próbálta már lementeni az ECID fileokat ?
    ECID Grabber és UMBRELLA segítségével? ? ?

  388. green1 Says:

    én megnyitottam ezt a host fájlt és ez van benne, itt mit kell át vagy beírnom? vagy jó ez egyáltalán??

    # Copyright (c) 1993-1999 Microsoft Corp.
    #
    # Mintafájl a Microsoft TCP/IP for Windows-hoz.
    #
    # Ez a fájl IP címek és NT számítógépnevek (NetBIOS nevek) egymáshoz
    # rendelésére szolgál. Minden egyes tételt külön sorba kell írni, először
    # az IP címet, azt követően pedig a hozzá tartozó nevet. A cím és
    # a név között legalább egy szóköz vagy tabulátor karakternek kell lennie.
    #
    # A # jel általában a megjegyzést tartalmazó sorokat jelöli, néhány
    # kivételtől eltekintve (ezeket lásd alább).
    #
    # Példák:
    #
    # 102.54.94.97 rhino.acme.com # forráskiszolgáló
    # 38.25.63.10 x.acme.com # x ügyfélállomás

    127.0.0.1 localhost

  389. mrlespaul Says:

    Kovacsgergo003: én asszem ma este (vagy holnap) megpróbálom, meg a “local server”-es restore-t is megnézem, jól hangzik. Sőt tovább megyek: :) adrenalinbombaként update 3.1.3, aztán vissza 3.1.2 (bár ez még kérdéses,csak a baseband miatt gondoltam – T-s, 3gs)

  390. kovacsgergo003 Says:

    @mrlespaul: adrenalin bomba =D
    HÁT Én rámentem ma már többször errea témára, DE az ECID Grabber progi nem talál file-okat és

    “could not find ECID
    its the device plugged into your computer in recovery mode? ”

    Hibaüzetettel lep meg…..
    Valakinek esetleg sikerült ?
    Ill. : sikerült megoldani ezt a problémát ( utóbbinak lényegesebben jobban örülnék )
    KösziCsááááááá

  391. attilafree Says:

    @kovacsgergo003: kikapcsolod a szifont aztán a home gombot tartva csatlakoztatod a gépre. iTunes legyen feltelepítve, hogy meglegyenek a recovery mode-hoz való driverek.

  392. kovacsgergo003 Says:

    @attilafree:
    Hát így összejött (De ez akkor így nem DFU mód ) egészen az umbrella ig ott ugyanis kidobott egy

    “could not get your ECID SHSH for that modell / version SORRY”

    újabb meglepetést
    Attilafree / neked sikerült? így?

  393. cia Says:

    DFU mod
    - elindítod az iTunes-t
    - rádugod a gépre, kikapcsolod a készüléket.
    - Power és home gombot együtt nyomod és számolsz 10-ig
    - Felengeded a Power gombot, de a Home-ot nyomod tovább, ismét 10-ig számolsz

  394. cia Says:

    DFU mod
    - elindítod az iTunes-t
    - rádugod a gépre, kikapcsolod a készüléket.
    - Power és home gombot együtt nyomod és számolsz 10-ig
    - Felengeded a Power gombot, de a Home-ot nyomod tovább, ismét 30-ig számolsz

  395. kovacsgergo003 Says:

    @cia:
    DFU ba tettem ahogy a leírásban volt-> nem működött
    Ahogy Attilafree mondta , úgy összejött ( akkor a leírás nem lehet ok )
    De sajnos nem jutottam messzire… mint aztaz előző poszomban leírtam:(
    =D

  396. cia Says:

    aha latom, akkor passz.

  397. mrlespaul Says:

    Geohot azt írja, hogy könnyű a 3.1.3 jai lbreak, de a haverjai frissítettek rá és így nem tudnak neki segíteni. Nem kéne neki írni, hogy nézegessék a szifon. com-ot, hogy hogy tudnának downgradelni? :)

  398. Jadeye Says:

    @hoy, @kovacsgergo003: ez azért van valószínűleg, mert az apple szervere már nem írja alá a 3.1.2-t. tehát hiába, ha eddig nem volt ECID SHSH, akkor mostmár 3.1.2-höz nem is lesz.

  399. Drone Says:

    A legmélyebb tiszteletem Uraim,

    Nos lenne egy kis problémám, szokásomhoz híven. 3gs-em meghalt sajnos,múlthéten ment a szervízbe, elvileg újat küldenek a jövőhéten. Nagyon remélem, hogy még nem a 3.1.3-mas szoftver lesz rajta(Egy megerősítés jó lenne,hogy ne rágjam le a körmömet)
    Olvastam, hogy le kell menteni az ECID SHSH file-okat, hogy a későbbiekbne ne legyen gond.
    A kérdéseim a következőek lennének:

    1/ Mivel végezzem a el a jailbreak-et? (Blackra1n-re gondoltma,de a wifi probléma aggasztó,kell a munkámhoz igencsak)

    2/ Ha késsz a JB Cydia-val hogy tudom lementeni a fileokat, illetve, hol tudom megnézni hogy sikeres volt-e a mentés?

    3/ Ez a custom FW (sem) az én műfajom sajnos, azt tudom, hogy kell restorolni iTunes-ban, hogy az jó legyen, csak azt nem tudom, hol találom az elkészített FW-t. Ha valaki megosztaná velem,hálás lennék.

    Dióhéjban ennyi,gondolom sok hülyeséget kérdeztem, de ha valaki mégiscsak unatkozna és válaszolna nekem az sokat jelentene…de tényleg.

    Előre is köszönöm a segítséget az Uraknak.

    Minden jót és további szép napot szifonFANok :)

  400. SimonTower Says:

    Jól látom, hogy szinte minden gépet meg lehet már valahogy törni, vagy downgrade-elni, csak az iPod Touch 3g-t nem? 3.1.3 van rajta, ECID nincs lementve, downgrade-elni nem lehet, törés meg nincs tudtommal, se CFW? Valaki mondhatna valami bíztatót :) Basszus, nekem csak egy MobileInstallation kellene, még agyon sem akarom hackelgetni. :D

  401. siraiz Says:

    Köszönöm “hidi” segítségét. Ezenkívűl még ez az oldal is a segítségemre volt:
    http://www.ihackintosh.com/2010/02/downgrade-iphone-3gs-os-3-1-3-to-3-1-2-with-cydia-shsh/

  402. mrlespaul Says:

    Néztétek Mordon kb. 4 órával ezelőtti hsz-ét? Ott van egy link egy custom 3gs firmware-hez, meg hogy mik vannak benne. Működik?

  403. kovacsgergo003 Says:

    @Jadeye: Ez akkormost100% , neis próbáljam leszedni a fájljaimat?? ill . imádkozzak ,hogy amig 3.1.3 hoz nemlesz JB addig ne szálljon el a telóm?

  404. Mordon Says:

    @mrlespaul:

    Nem viccből linkeltem be :D
    Nálam már az van fent és működik.

  405. mrlespaul Says:

    Mordon: naggyonjó! Tehát 3.1.3 új baseband, cydia alapból telepítve és semmi custom logo meg ilyenek?

  406. taky1974 Says:

    @Mordon:

    De neked még a régi iboot-os van ugye? Az újakat még nem lehet ezzel frissíteni, ha jól értem.

  407. kovacsgergo003 Says:

    na mi akkor lemaradtam :O
    3.1.3. jailbreak ?? megy 3gs re?

  408. mrlespaul Says:

    Mordon: légyszi írj egy összefoglaló kommentet, mit tartalmaz, melyiken használható… És akkor asszem vége a kérdéseknek. Ja és mégy egy kérdés :) (remélem az utolsó): sima shift restore vagy saurik szerveres? Thx

  409. Mordon Says:

    @mrlespaul:

    Pont ahogy írtad, régi iBoot-os 3GS-hez. 3.1.3, új baseband (05.12.01), Cydia előre telepítve, gyári logókkal.

    Restore módban ment fel (DFU-ra hibát dobott) és lehet, hogy csak azért, mert sok minden mást is csináltam a gépen, de elég lassan futott le a Restore, viszont teljesen hibamentesnek tűnik. Fél napja van fent, szokásos Cydiás alkalmazások mennek vele.

  410. mrlespaul Says:

    @ Mordon:

    köszi szépen, éjjel megpróbálom.

  411. surda35 Says:

    tehat akkor ne probaljam 5.11.07 firmwarel?

  412. Csaba Says:

    Sziasztok! Találtam egy oldalt amin elég szépen, részletesen le van írva egy két dolog erről a témáról, csak angol nyelvű:
    http://www.hackthatphone.com/3x/3GS_flowchart.html
    Google fordítás:
    http://translate.google.com/translate?js=y&prev=_t&hl=hu&ie=UTF-8&layout=1&eotf=1&u=http%3A%2F%2Fwww.hackthatphone.com%2F3x%2F3GS_flowchart.html&sl=auto&tl=hu

  413. CSE978 Says:

    3.1.3 és Jailbreakelve??????????

    http://translate.google.com/translate?u=http://www.ispazio.net/86646/guida-ispazio-come-eseguire-il-jailbreak-del-firmware-3-1-3-per-iphone-ed-ipod-touch-con-redsn0w-windows-e-mac&hl=hu&langpair=auto

  414. P.Balazs Says:

    Sziasztok!!!
    Taky1974 el tudnád mondani, hogy hogy tudtál továbbjutni az 1015-ös hibán?köszönöm

  415. P.Balazs Says:

    azon mostmár túl is jutottam, de nem tudom aktiválni? te azt mivel csináltad? ill te custom 3.1.2-őt raktál fel?

  416. mrlespaul Says:

    Mordon, köszi a segítséget, működik amit feltöltöttél. Ez veri a blackr a1n-t, a cydia egyből ott figyel. Ez is kipipálva, jöhet a következő szoftver. :)

  417. aang Says:

    ÉS HONNAN TUDOM HOGY MILYEN IBOOT-OM VAN?

  418. taky1974 Says:

    @P.Balazs:
    Balázs, itt pontosan leírtam:
    “No!
    A srác MAC előtt ült, és máshol mint én. Átküldtem Neki skype-on az IP címet. Nem tett elé #-et.
    Csak simán ezzel folytatta a hosts file-t: 74.208.10.249 gs.apple.com
    Ennyi. Akinek pedig kidobja a 1011, 1013, 1015 hibakódot (mint nekünk), az ne húzza le, hanem töltse le a RedSn0w-t (WIN: iphwn.org/redsn0w-win_0.9.4.zip; MAC: iphwn.org/redsn0w-mac_0.9.4.zip) és innen folytassa: ihackintosh.com/2010/02/jailbreak-and-unlock-iphone-2g-os-3-1-3-with-redsn0w/
    Azaz elindítja a RedSn0w-t, betallózza a 3.1.2-őt, hozzáadja a Cydia-t és ennyi.
    A srácnak megcsinálta, bebootolt. A Cydia ugyan nem volt rajta, de 3.1.2 lett, aztán Blackra1n-t letöltötte, és azzal Jailbreak-elte.”

    De ha régi az iboot-od, akkor Neked Ott a sn0wbreeze.

  419. taky1974 Says:

    @P.Balazs:
    Nem custom volt. Simán az iTunes aktiválta. Rádug, vár picit, kész

  420. szadipapa Says:

    HELP

    Egy 3GS 3.1.2 jailbreakelt telom van.
    Az ECID SHSH fájlaimat NEM mentettem le Saurik szerverén.
    Az ECID grabberrel megszereztem az ECID számát a telónak, de
    az UMBRELL-ával nem boldogulok: beírom az ECID számot, megadom a készüléket: 3GS 3.1.2, és bármelyik repot válsztom ezt írja ki:

    “Couldnt get your ECID SHSH for that modell / sorry”

    Kérdés: Hogyan menthetem el a talómról az ECID SHSH fájlaimat????

  421. Csaba Says:

    Sziasztok! 3GS telefonom van 3.1.2 szoftal (7D11). Jelenleg blackrain-al elvégzett untethered jailbreak van rajta.
    Ha nekiállok frissíteni a telómat “Mordon” után a 3.1.3 Firmwarere, ez megoldja az untethered jailbreak problémát?

  422. kovacsgergo003 Says:

    @szadipapa: @hoy, @kovacsgergo003: ez azért van valószínűleg, mert az apple szervere már nem írja alá a 3.1.2-t. tehát hiába, ha eddig nem volt ECID SHSH, akkor mostmár 3.1.2-höz nem is lesz.

  423. P.Balazs Says:

    0xE8000065 problémáról tud valaki valamit? elv emiatt nem engedi h activateljem quickpwn-el nem jó ha hactivateljük? 3gs régi iboot

  424. szadipapa Says:

    kovacsgero003:

    új ibootos a 3GS-em 3.1.2.
    És szeretném restorolni, de úgy hogy utána ismét 3.1.2 menjen fel rá.
    Van rá valami megoldás?

    Esetleg custom fw létezik rá???

  425. kovacsgergo003 Says:

    egycipőben járunk !
    Váalszt még Én sem kaptam ( normálisat )

  426. tomzol Says:

    Én ma akartam a 3. generációs touchom jailbreakelni,de nem olvastam egy hete a Szifont és simán frissítettem a 3.1.3.ra. Van bármi lehetőség hogy visszaállítsam 3.1.2-re?

  427. mrlespaul Says:

    @Csaba:

    Szerintem nem oldja meg, Mordon írta is, hogy régi iboot-oshoz van ez a megoldás. Szerintem ha el is indulna, nem kapcsolna be rendesen, csak recovery módban, és eddig ugye arra volt a blackra1n, de most már nem engedi a befoltozott rés miatt. Úgy látszik lassan reformálni kell majd a jailbreaket, mert gondolom a következő iphone már alapból ilyen boot-tal fog kijönni…

  428. Mordon Says:

    @Csaba:

    Új iBoot-os készülékre fel ne rakjad, mert csak az első újraindításig fog menni. Jelenleg sem megoldás a normál jailbreak-re, sem alkalmazás az újraindításhoz nem létezik.
    Maradj a 3.1.2-n, nincs olyan nagy újdonság a 3.1.3-ban ami miatt érdemes lenne frissítened.

  429. Csaba Says:

    “mrlespaul” és “Mordon” köszönöm a válaszaitokat!

  430. Hondapowa Says:

    Üdv Mindenkinek!

    Nem nagyon értesültem arról hogy nem lehet 3.1.3-at tenni mert akkor…
    Úgyhogy most már így jártam…
    3G-m van, volt Jailbreak, függetlenítés nem, Cydia-t használtam de emlékeim szerint semmit sem mentettem, csak letöltögettem ezt azt és használtam, illetve tettem föl navit stb itunes-al, t-pot-tal pedig judtam mászkálni a filerendszerbe!

    Ott tartok hogy Cydia off, 3.1.3-am van és nem mennek bizonyos appok (nyílván amiket törés miatt tudtam feltenni)

    Olvastam én itt már mindent! De mi az igazság, vissza lehet állítani valahogy a 3.1.2-t?! Ha igen hogy? Szükségem lenne a navira főleg!

  431. supercow Says:

    bocsi segíség kéne.. blacra1nnal próbálom ujraindítani a telóm(3gs,3.1.2) de lefut a blacra1n és ujra alma logó és ujaindul a teló.. mit tudok tenni?

  432. decu Says:

    supercow… ha nincs szerencséd, azt amit én… 3.1.3.. és várod a messiást, rés a pajzson!

  433. Irwine Says:

    Sziasztok!

    Csak a 3GSen nem lehet régebbi OS-t feltenni? Tehát 3G-n nem kötelező mindig a legújabbat? 3.0 van a 3Gmen 04.26.08as basebanddel, ha jól tudom ezt nem lehet függetleníteni.
    Ezért szeretném feltenni a 3.1.2-t, blackra1nnel jb, blacksn0wval unlock. Megoldható ez?
    Thx!

  434. kovacsgergo003 Says:

    @Mordon:
    3.1.3 Jailbreak új boot os rendszerre is felmehet? ECID fájlok sincsenek meg !
    ? ? ?
    Szerinted Nekiálljak?

  435. cfman Says:

    nem
    ha semmi baja a 3.1.2 nek minek akarsz frissiteni

  436. szadipapa Says:

    INFO:

    Beszéltem Saurikkal, akinek a telója a Cydiában ezt írja ki:

    “This device has a pending TSS request.”

    Annak már túl késő sajnos lementeni az ECID SHSH fájlt.:(

  437. admin Says:

    @szadipapa: Igen sajnos ez van.

  438. iisanyii Says:

    sziasztok! sürgős lenne! 3.1.3-at jelenleg winfoson mivel lehet jb-elni? ha nem kell függetlenítés??

    gyorsankéne ! köszoi

  439. supercow Says:

    http://xsellize.com/showthread.php/86607-Get-ECID-SHSH-file-on-your-PC-using-RECOVERY-MODE?p=418952

    szerintetek ez mennyire megvalósítható?

  440. supercow Says:

    mit lehet tenni ha blacra1n nem indítja újra a telót?

  441. gaba328 Says:

    Nekem sajnos 5 napja,mióta felraktam a Cydiat ezt írja ki:This device has a pending TSS request.” akkor most komolyan túl késő volt? Túl sokáig voltam úgymond becsületes,és imádkozzak,le ne fagyjon? 3GS Blackra1n

  442. kekesiz Says:

    Sziasztok!
    Én is azt szeretném kérdezni, hogy 3.1.3-ra való frissítés nélkül lehet restorolni a 3GS-t? Ha teszemazt, letiltom a net kapcsolatot, hogy ne tudja letölteni a legújabb firmware-t, attól még menni fog a restore, ugyanúgy 3.1.2-re?
    Zoli

  443. rolcso Says:

    Sziasztok! Vettem ma egy 3GS-t.. Jailbreak megvolt, wifi problémám nincs, viszont 3G-re nem akar csatlakozni, a jel megjelenik, de safariban “nem tölti be az oldalt, mert a készülék nem csatlakozik az internethez.”
    Valami ötlet? Előre is köszi.

  444. sonyz7 Says:

    Sziasztok! Régi boot-os 32GB 3G(s) szifonom van. Ugye addig b*sztattam, amíg eljutottam, hogy most már mindenképp restore. Nekem a cydia kiírja, hogy this device has shshs on file for iphone os: 3.1, 3.1.2. Beleírtam a winfos host fájljába a 74.208.105.171 gs.apple.com-ot, és még régebben az iLikeMyiPhone-ról leszedett custom, cydiás 3.1.2-t simán 10 perc alatt visszatettem rá! Ne féljetek! Most másolom vissza a zenéket, játékokat. Riszpekt Saurik!

  445. szucs76 Says:

    Sziasztok!
    Nekem nem ír ki semmit a Cydia! Se ezt: This device has a pending TSS request., se ilyet: This device has a 3.0, 3.1, 3.1.2 ECID SHSH on file. A Cydia magyarosítva van, ez nem lehet probléma? Egyébként egy új ibootos 3gs 3.1.2-es blackra1n. Jelenleg tökéletesen működik, de lesz lehetőségem visszarakni probléma esetén a 3.1.2-öt.
    Válaszokat előre köszönöm!

  446. duffy206 Says:

    Szevasztok!

    problem van…

    3gs 3.1.2. volt fenn de új boot rommal. törtem cydia is volt csinálgattam, majd újraindult, megint törni kellett, de akinek csináltam nem jött be neki, hogy reboot után megint törni kell, így megpróbáltam restoreolni a gyári 3.1.2re törés nélkül. de dfuba került a teló és az itunes csak 3.1.3.at engedett, hát felnyomtam…
    most viszont fingom nincs hogy hogy tudnék vagy jailbreakelni vagy downgradelni. olvastam a saurikos mutatványt, de nem tudom lementette-e a cydia az adatokat viszont azt olvastam hogy amint elindítom a cydiát egyből lement mindent. hogy tudhatom meg hogy lementette-e a cydia az adatokat illetve mit is kéne most tennem?

  447. atirag Says:

    Mi lehet a baj ha egy 3gs jailbrake után nem indul ujra.Megycsináltam a jb-t feltelepitettem mindent maygar nyelvet is ami nem kért ujrainditást.De utána mikor a mobillogot telepitettem és az viszont kért ujrainditást többet nem indult el.Geohot nézi az iphonokat de utána csak kikapcsol és kész.
    ??????????????????????

  448. rolandl200 Says:

    Sziasztok!
    Csak egy kérdés! Végig olvasatm az egészet.
    Szóval, aki 3gs tulaj és korábban 3.1.2-őn jb-elt (cydia), majd volt akkora idióta, hogy frissítsen 3.1.3-ra, akkor az még vár?
    próbáltam sn0wbreez v1.5-el, de a cydia előtti lépésben írta, hogy blacksnow is not supported on 3.1.3.
    Aki válaszol annak köszönöm a türelmét. ha még esetleg megoldást is írna akkor meg mégjobban! csak JB-elni akarok. (egy kétségbe esett szifonos.)

  449. dadan Says:

    @duffy206:
    sikerult megoldanod? .3.1.2 3gs torve es cidiasan egy hetesen vettem es nyomtam full restoret a telefon menujeben. en barom. ujraindulaskor mar nem megy. blackra1n inditasakor latja majd heohot fejet latva magfagy. 3.1.2 es nem megy vissza ra sem custom sem eredeti. elvileg ugy a cydia lementi atomatikusan a shsh filekat es ez kene segitsen. mar csak egy 3.1.3 as custom filet kene keressek… ha valaki jart mar igy adjon tanancsot nekem kerlek…

  450. torrente777 Says:

    Remélem tud valaki segiteni most vettem egy 3Gs-t Soft:3.1.2 T-mobilos és az új iboot-os Blackrain-el megcsináltam a törést feltelepitettem a Cydia-t és ki is függetlenítettem és most az a baj hogy a Cydia ezt irja:This device has SHSHs on file for iphone os 3.1.3 ha jól értelmezem akkor nem a rajta lévő 3.1.2-est mentette le hanem a 3-1-3-as SHSHS-t mert akkor szerintem megszívtam mert ha újra akarom rakni csak a 3.1.3-ast tudom majd felrakni valaki tud segiteni hogy mi történt?