63
okt 07

GeoHot – 3.1 Jailbreak még 2 nap…

3.1 jailbreak unlock - by jimny Add comments

Nemzetközi helyzet fokozódik

Tegnap olvashattatok Geohot mindenre kiterjedő jailbreakeléséről. Nos, a konkurens fél (Chronic Dev) sem hagyta annyiban, mert az iPhoneWikin nyilvánosságra hozta a feltörést lehetővé tevő exploitot. Erre persze Geohot berágott és hirtelen felindulásból leárulózta Chronicot, mert tálcán kínálta az Apple-nek a lehetőséget és befejezettnek deklarálta munkáját, pá-pá jailbreak-kiadás.
Chronic a blogjában válaszolt Geohotnak. Kiderült, hogy ez is a pénzről szól, mivel Chronic elfogadott Paypal-adományokat. Ez viszont megszűnik, ha kijön Geo a teljeskörű jailbreakkel és az adományozók vissza fogják követelni a pénzüket, ha ugyanazt ingyen is megkaphatják. A Paypal pedig rendszerint a vevő javára ítél.
Kiderült az is, hogy az exploitot egymástól függetlenül fedezték fel, de Chronic nem akart egy félkész munkát kiadni a kezéből, tesztelés alatt van a megoldásuk. A nyilvánosságra hozatalban nem láttak semmi kivetnivalót, mert az Apple két nap múlva (amikor is kijönne Geo megoldása) úgy is rájön a hibára és javítani fogja.
Geohot válaszolt és bocsánatot kért Chronictól, megnyugtatta a népet, hogy két nap múlva kiadja a jailbreaket.
Ámen.


Ilyen lesz a Sn0wBreeze

iH8Sn0w egy rövid videóban bemutatta hogyan is indul a PwnageTool windowsos változata. Tervezett megjelenési dátum továbbra is október 12.

63 Responses to “GeoHot – 3.1 Jailbreak még 2 nap…”

  1. hegyi Says:

    beszarok milyen harcok mennek már a JB miatt :D

    VálaszVálasz
  2. Jadeye Says:

    nem annyira a JB, hanem a pénz.

    VálaszVálasz
  3. delcsi Says:

    Sziasztok,
    Ha 3.1 van a telefonon, akkor hogy tudom visszatenni a T-pottal lementett adatokat?, contact, stb….

    VálaszVálasz
  4. bbence Says:

    @delcsi:
    ttp://szifon.com/2009/06/25/hogyan-mentsuk-az-adatainkat-manualisan/

    VálaszVálasz
  5. kassyf14 Says:

    Ez micsoda szájkaratéjozás… Mindegy kitől csak jöjjön már :-D

    VálaszVálasz
  6. Polllen Says:

    Látszik azért, hogy ifjú titánokról van szó…

    VálaszVálasz
  7. Csigger Says:

    Hejnye! Ezzel is mindenki az Apple mobil mellett veri fel a port! Így is a szifonok kerülnek a középpontba, szóval ez is hatalmas marketingfogás az Apple részére! :)
    Minenesetre megvárom ezt a wines jailbreaket mostmár! :)

    VálaszVálasz
  8. rale Says:

    ez a teljes körű jailbreak már az új baseband-et is feltöri, vagy még nem?

    VálaszVálasz
  9. Ákos Says:

    Huzzad még ezazz huzzaddd

    VálaszVálasz
  10. cartmen Says:

    Mi az a jalibrék? mi az a baseband? :-D

    VálaszVálasz
  11. delcsi Says:

    @bbence:
    KÖszi…:)
    Lementeni letudtam 3.1 update előtt, a kérdés az volt, hogy visszatenni??, mert nem találtam a megfelelő /private mappát a T-pottal.

    VálaszVálasz
  12. cia Says:

    @cartmen: bocsi javítalak :) , DZSÉLBRÉK a népnek.

    VálaszVálasz
  13. Face Says:

    ezek se szart gurigatnak bmeg:)
    am nekem mind1 én még 3.0án vagyok teljsen hibátlan.

    VálaszVálasz
  14. Jadeye Says:

    @rale: a baseband-et ebbe ne keverjük bele! annak ebben a kontextusban semmi köze a jailbreak-hez. ez csak jailbreak-el majd, de az új baseband-et NEM függetleníti, az változatlanul az ultrasn0w dolga…!

    VálaszVálasz
  15. laserze Says:

    az én kis kétgémmel engem is szinte hidegen hagy ez a jailbreak dolog, megvagyok a customfw-el :) amit ezúton is köszi ;)

    VálaszVálasz
  16. rale Says:

    @Jadeye: haverom 3GS-en véletlenül restore-olt 3.1-re, frissítve a baseband-et is. Akkor ezek szerint a közeljövőben nem tud jailbreakelni?

    VálaszVálasz
  17. H2CO3 Says:

    @cartmen: a jailbrék az a jelenség, amikor pir0shó esik. A baseband pedig az a program, ami meríti az akksit, és nem enged aktiválni. :-) :-) :-) :-) :-) :-)

    VálaszVálasz
  18. misa Says:

    @rale:
    Ha előtte volt Saurik SHSH mentése, akkor vissza lehet tenni a 3.0-t JB-elni, és ez el fogja fogadni a 3.1 Custom FW-t. Nálam ezt volt a szitu, most megy rendesen JB-elt 3GS 3.1

    VálaszVálasz
  19. semiDarkness Says:

    magyarul a baseband az ellenséged:d

    VálaszVálasz
  20. H2CO3 Says:

    @cia: “Hejj, kedves Dev-team, dobjátok a bréket! Rátok vár a fél társadalmi réteg!!!” – írta/írták nem is olyan rég a z UnJailbreakable Guys. Mostantól dev-team helyett GeoHot lesz a szövegben??? :-)

    VálaszVálasz
  21. Daneealama Says:

    Kis buzi chronicosok. Minden jb-nél felmerült a nevük és mindig paypaloztak tövig. Mellesleg nem törtek fel lószart se. Most meg megakarnak minket fosztani töle? Buzik…

    VálaszVálasz
  22. Aky Says:

    Off: Eddig mikor a telon bongesztem a szifon.com-ot mindig az iphone friendly modban jelent meg. Most valamitol rendes weblapkent jeleniti meg a Safari. Hogy tudnam ezt visszaallitani? Cache es Cookie torles mar megvolt. Elore is koszi

    VálaszVálasz
  23. Hypeboy Says:

    @Aky: Nem jó az úgy? különben restore XD

    VálaszVálasz
  24. Kyle Says:

    Várunk… Várunk… Várunk… Ezek meg itt veszekednek szarságokon. Kemény hogy pimasz kis önfejű tini-zsenikre vagyunk utalva. :-)

    VálaszVálasz
  25. iTrash Says:

    @Aky: A lap alján ott van hogy iPhone vagy Normal verzsön :)

    DZSÉLBRÉKET a népnek…ezt mi kreátoltuk anno :)
    Valami újat is kellene. :)

    VálaszVálasz
  26. Aky Says:

    @Hypeboy: Hat jobb szerettem az iphone friendly modban. De nem hiszem ,hogy egy ilyen apro dologra csak a restore lenne a megoldas.

    VálaszVálasz
  27. Chrys Says:

    @Aky: Egy pár napja nekem is mindig így hozta be, de nálam segített a cache és cookie törlés. Érdekes .

    VálaszVálasz
  28. Aky Says:

    Szerintem ez server oldali dolog lesz. De majd az oldal uzemeltetoi biztos megmondjak. Most reseteltem a telot es ujra a mobilos verzio jott be. De ahogy kivalsztom barmelyik cikket at is valt rendes webes feluletre. Erdekes, remelem majd megjavul :S

    VálaszVálasz
  29. Onion Says:

    Tegnap is 2 nap volt hátra… remélem péntekre tényleg kijön.

    VálaszVálasz
  30. jordan Says:

    remélem meg is lesz, de főképp, hogy jó is! :) inkább várok, de jó legyen.:)

    VálaszVálasz
  31. adi Says:

    @Onion: 5-e óta 2 nap van hátra. Holnap reggel-re meg kell lennie.

    VálaszVálasz
  32. Onion Says:

    @adi: Na jó, de ha azt nyilatkozta ma hogy 2 nap van. Na meg ugye az időeltolódást beleszámoltuk??:))

    VálaszVálasz
  33. adi Says:

    @Onion: Ezt 5-én mondta hogy 2órája fogott bele adjunk neki 2 napot: Azóta mindenki ezt emlegeti. 2 nap, 2 nap….

    VálaszVálasz
  34. Onion Says:

    @adi: oh akkor ez az egész kamu gyanús. Hetekig nem sikerül senkinek, ő meg 2 óra alatt feltöri, hmmmmmmm

    VálaszVálasz
  35. cia Says:

    @H2CO3: “csináljátok srácok, nyomjátok az entert, nem baszhattok már át ennyi embert”, valahogy így volt….. :) csak szét eset a a banda de szifon Szigetre biztos összeállunk.

    VálaszVálasz
  36. eszement Says:

    Akkor egy láma kérdés, de csak hogy tudjam.Ha most besátélnék a T-mobilba, hogy vegyek egy 3gs-t mert az a vágyam, akkor azon ugye már 3.1van. Mivel nincsen mentésem az adott fájlokról, így erre kéne nekem is várni, erre a JB-re hogy pl tudjam használni pannonal is? Mert nekem ez csak úgy érné meg.

    VálaszVálasz
  37. Szanya Says:

    Utánaolvastam a témának, és most már talán értelmesebb kérdéseket is fel tudok tenni.

    A meggondolatlanságból iTunes- on keresztül frissített szifonban (3G) a mézbend frissült. Jól tudom?
    Most egy valid SIM kártyát kér, és azt, hogy dugjam fel neki az USB kábelt az iTunes- ába. Állítólag a nagybritánoktól került ide a készülék, ezért a T-kártya nem ízlik neki.
    Törni tudom- e az itt http://www.hackthatphone.com/3x/p_3_1_3g.html leírt módszerrel? Függetleníteni is lehet? Vagy valamit félreértettem?
    (Van XP-m is meg OS X- em is.)

    VálaszVálasz
  38. bbence Says:

    Törni lehet, függetleníteni nem az uj baseband miatt amit az itunes rakott fel…

    VálaszVálasz
  39. adi Says:

    Na tessék: http://appulo.tumblr.com/

    VálaszVálasz
  40. Crazy Says:

    hmm RE:)

    a helyzet legjobb megoldasa: GeoHot ot felveszi az Apple programozónak.
    Geo pár hónapig rendesen dolgozik majd beleépít minden új fw be egy exploit ot. ennyi:)

    jó éjt:D

    VálaszVálasz
  41. H2CO3 Says:

    @cia: Nem is tudtam :-( Megint kellene a Feltörhetetlen Fiúk banda… :-) Valami jó kis rímet össze lehetne hozni erre is, valami ilyesmire gondoltam:
    Chronic-dev postol, Geohot morog,
    ettől a helyzettől a gyomrom forog.
    Hagyjad a PayPal-t, ne nézd a pénzet,
    csak mondd velünk, hogy DZSÉLBRÉKET A NÉPNEK!!!

    Hajrá, fiúk! :-)

    VálaszVálasz
  42. san2000 Says:

    Szép napot mindnekinek!

    GeoHot barátunk nem tétlenkedik.Feltörte a iPot Touch 3G-t és új oldalt indított amit érdemes lessz figyeni.
    És várni a “fekete eső”-t.

    w w w .blackra1n.com/

    Jól indul a nap !

    VálaszVálasz
  43. H2CO3 Says:

    @Szanya: Jailbreakelni tudod, (3.1-en is, downgrade-elni js tudsz 3.0(.1)-re), de akkor hacktiválni kell (előreaktivált custom fw vag redsn0w.)

    VálaszVálasz
  44. Csabeeweb Says:

    Srácok! Segítséget kérek, jó pár iphone átfutott már rajtam mindet nem tudtam csinálni, most van nekem is egy, és ezzel nem!

    5órán keresztül mindenféle próbálkozás ellenére kifagyotta firmware apdate kb 60%nál a csík, legutolsó elkeseredésembe feltettem a 3.1-et itunes-ből és láss csodát megy!

    Most ez feltolt egy új baseband-ot? Nem tudom már kifüggetleníteni soha? Valamilyen downgrade mód nem létezik?

    VálaszVálasz
  45. H2CO3 Says:

    @Csabeeweb: Az attól függ, milyen szifonod van. Ha 3GS, akkor neked downgrade nincs, se jailbreak, mert azt 3.0(.1) JB-re lehetett volna feltenni. Ha 3G vagy 2G akkor downgrade-elj, majd redsn0w. Ha restore közben 13xx hiba, akkor reseteld a szifont: 15 mp Power+Home, elenged, 2 mp csak Home, lehet, h. többször is kell
    próbálkoznod. Másik: igen, a 3.1-ben van baseband frissítés, ezt egyenlőre nem lehet függetleníteni.

    VálaszVálasz
  46. Csabeeweb Says:

    @H2CO3:
    3G-m van! Akkor 3.0.1-el restorolhatom nyugodtan? Nem szúrhatom el?

    VálaszVálasz
  47. H2CO3 Says:

    És lemaradt, hogy persze 2G/3G-re is lehet custom fe-t tenni.

    VálaszVálasz
  48. Csabeeweb Says:

    Nekem firmware frissítés közbe 1015ös hibát dobja ki! Az miért lehet? Mikor töltődik a csík akkor újraindul a 70%ánál!
    Csak a 3.1-es gyári fw megy fel rá! Találkoztatok már ilyennel?
    Függetleníteni gondolom már nem lehet.

    VálaszVálasz
  49. pts Says:

    Szanalmas ez a belharc. Ahelyett, h osszefognanak, ugyanis az Apple all nyeresre, es ha ezt igy folytatjak, akkor meg is fogja nyerni a jailbreak versenyt. Eleg jo uton halad efele a techologiat tekintve.

    Mondtam anno, hogy a 2G az egy tanulmany es referencia telo volt. Megtanultak rajta, hogy hogyan kell midware szoftvert fejleszteni, kik es milyen korok fogjak torogetni es milyen uton, majd rengeteg knos-how-t halmoztak fel a tores modok tanulmanyozasaval amit a 3G-be be is epitettek. Eleg csak azt nezni, hogy egy ev kellett a normalis baseband toreshez, illetve a 3GS-nel jelenleg milyen peremfelteteleknek kellenek teljesulnie ahhoz, hogy menjen a jb… es a 3.1 toresbol megint tanulni fog az Apple. Sajnos. Ugyanis par MobileSubstrate plugin nelkul a telo kinszenvedes.

    VálaszVálasz
  50. cia Says:

    @H2CO3: Hát ez szép volt, majd hívom Higgins papát hátha lát benne valamit :)

    VálaszVálasz
  51. Bulls Says:

    Srácok!

    Egy megerősítés. 3GS 3.1 szoftverrel, nincs lementve semmi. Ezzel JB -t tudok rá rakni ugye? Függetleníteni nem akarom!

    VálaszVálasz
  52. Chrys Says:

    Jelen pillanatban nem tudsz! Azonban ez elvileg napokon belül változhat! :)

    VálaszVálasz
  53. Bulls Says:

    Chrys: Így gondoltam, hogyha kijön ez a cuccz, akkor tudok… :D THX!

    VálaszVálasz
  54. H2CO3 Says:

    @Csabeeweb: Nem, 3G-vel bármit csinálhatsz (illetve azért ne lődd le 9mm-essel… :-) )

    @cia: Ezt nem erre akartad válaszolni: @H2CO3 :-)

    VálaszVálasz
  55. Szanya Says:

    Mi a különbség a redsn0w és a PwnageTool között?

    VálaszVálasz
  56. Szanya Says:

    Itt http://www.hackthatphone.com/3x/p_3_1_3g.html azt írja (ha jól értem), hogy csak PwnageTool- lal tudom törni, aztán függetleníthetem is.
    Akkor most a gyári 3.1 után a mézbend megváltozott, de mégis lehet függetleníteni? Vagy mit értettem félre?

    VálaszVálasz
  57. eszement Says:

    Tudom, hogy láma kérdés, de valaki válaszolhatna, mert ettől függ, hogy megvenném-e a telót.Jelenleg lehet-e függetleníteni, úgy, hogy nem lehet JB-lni?Ezzel a Jb-vel megoldódna a függetlenítési probléma is?

    VálaszVálasz
  58. H2CO3 Says:

    @eszement: JB nélkül sosem lehet fügetleníteni… Illtve ha letelt a hűség, akor akkor bemész T-hez, és drága pénzért függetlenítik.

    VálaszVálasz
  59. SPEED001 Says:

    Azt lenne érdekes tudni, hogy a T hogyan függetleníti… :)

    VálaszVálasz
  60. Szanya Says:

    @SPEED001: Jó kérdés, de szerintem ki lehet találni. :-)

    VálaszVálasz
  61. H2CO3 Says:

    @Szanya: Gyári 3.1-ben a mézbend változott, és egyenlőre nem lehet függtleníteni. A PwnageTool-os jailbreak nem frissíti a basebandot (a custom fw-ben a 3.0 mézbendje van, amivel elbír az ultrah0′.)
    Tehát, ha frissítettél gyári 3.1-re, akkor már pwn-es dzsélbrék után sem tudsz függtleníteni.

    VálaszVálasz
  62. H2CO3 Says:

    @SPEED001: T úgy fügetleníti, hogy az iTunesStore adatbázisába jegyzi fel, hogy “ezt a szifont mindennel lehet használni”. Mikor legközelebb rádugod az iTunes-re, az mondja meg a szifon baseband-jének, hogy mindenféle SIM-et elfogad. Egyébként itt, Szifon.com-on is volt róla cikk “legális függetlenítés iTunes-szal” vagy vmi hasonló címen.

    @Szanya: az egyiknek 0 van a nevében…

    Google: PwnageTools
    Google: redsn0w

    VálaszVálasz
  63. Csabeeweb Says:

    Nekem semmilyen firmware nem ment fel a 3g-re! Csak a gyári 3.1-es, minden másnál behalt a készülék frissítéskor kb 60%nál, és 1015ös hibát dobott ki.

    VálaszVálasz

Leave a Reply