139
okt 06

Napi hírek 2009.10.06.

3.1 jailbreak unlock, fordítás, hirek - by jimny Add comments

Mai hírekben szó lesz az überalles jailbreakről és a flashről.

Minden készülék jailbreakelhető

GeoHot a 3.1-es rendszerben felfedezett egy olyan hibát, amely segítségével minden készülék feltörhető. Elmondása szerint nincs köze a greenpois0nhoz, sőt néhány lépésben teljesen ellentétes a purplera1nel és mindössze 10 másodpercig tart az egész folyamat. Szándéka szerint két napon belül kijön a megoldással. Kíváncsian várjuk a részleteket.

meetthefamily

Flash iPhone-ra – egy kicsit másképp

flash

Apple továbbra is elzárkózik a flash implikálásától, így az Adobe egy kerülő utat választott, hogy flash-tartalmak is futtathatóak legyenek a telefonon.
Tegnap bemutatott 10.1-es verzióban található egy kiegészítés, mely a flash alkalmazást lefordítja iPhone-ra. Tehát a fejlesztőnek nem kell mást tennie, mint megnyomnia egy gombot és az alkalmazást továbbítania az Apple-nek. Persze ehhez részt kell vennie az iPhone fejlesztői programjában is.
A Flash CS5 béta változata évvégétől lesz elérhető az Adobe honlapján, végleges verzió valamikor a jövő évben jelenik meg. Egyébként az AppStore-ban már találhatóak így megírt programok: Chroma Circuit, Trading Stuff, Fickleblox, Just Letters, South Park, That Roach Game és a Red Hood is ilyen módon készült.
Az AppStore-ban található alkalmazások száma így is dinamikusan növekszik, ez még egy plusz löketet adhat neki, úgy gondolom mindenki nyerhet vele.

139 Responses to “Napi hírek 2009.10.06.”

  1. szepnorbee Says:

    Ennyi jó hír!! :) Jöhet

  2. adi Says:

    Én már egy hónapja várok a megoldásra remélem geohot összehozza.

  3. semidarkness Says:

    ha a srac ennyire nagykepu, 1 ajfonnal a kezeben kotozom ki a blaha kellos kozepere estere. geekok…

  4. ownage Says:

    ennyi

  5. Bedrock Says:

    Az elmúlt napok kálváriája után, ami a telómmal történt, ezt a hírt szinte el sem hiszem. De jó lenne, ha tényleg így történne…

  6. adi Says:

    @adi: a wikin nem írnak róla rosszat. kezdetek óta jelen van a szakmában. Én kíváncsian várom mit mutat fel.

  7. kid Says:

    Ez, hogy iphone-ra megint nem lesz flash player, egy kicsit dühít. Megint minden más telefonra lesz, de mi ennek a gyümölcsét nem élvezhetjük. A flash player-es weboldalakon, megint majd bámuljuk a kék kockát. Brávó Apple gratula.

  8. NemethViktor Says:

    Remek hír, remélem az eddig legnehezebb diónak bizonyuló vadiúj 3GS 3.1-gyel is boldogulni fog.

  9. kassyf14 Says:

    Sziasztok, ezt pont reggel olvastam máshol… Jó lenne a Flash support is!! :-)

  10. chrisp Says:

    OFF:
    3.0.1-re keresek .word, .ppt, .pdf olvasó programot, ahova gépről tudom ráhúzni az adatokat.ReaddleDocs volt eddig, de az 3.0 óta nem működik. A gyári email-es olvasó valamiért állandóan kilép:S köszi :)
    ON

  11. Kyle Says:

    A Flash már nagyon kellene, ciki hogy nincs…..

  12. vabe Says:

    @chrisp: Quickoffice.

  13. WarezN Says:

    üdv, tudom nem ide vág a dolog, de nem tudom letölteni a szótárat amit csináltatok, vmelyik admin ránézhetne a dologra :S vagy vki belinkelhetné ha megvan neki, thx

  14. Ace Says:

    Akik közületek hiányolja a flasht, látott már olyan telefont ami ezt tudja? Kb 60-70%-al lassabb a böngészés azokon a telefonokon. Inkább a sebesség…

  15. daralan Says:

    szép lesz ha Geohot kihozza a cuccot, kíváncsi vagyok mennyire lesz tuti:D

  16. vik707 Says:

    Hajrá GeoHot!!!
    Látjátok csak türelmesen kell várni, és minden gyümölcs a kezünkbe esik.
    Igaz a fát sokáig kell hozzá ráznia valakinek :)

  17. H2CO3 Says:

    Hát ez a GeoHot… Csodahot! :-)

  18. _Atis_ Says:

    @adi: Tlejesen igazad van, és az a baj hogy egyre több lesz az olyan oldal, hovatovább akkor nem sok szart fog érni a böngészőnk:P

  19. _Atis_ Says:

    @Ace: Az ok hogy lassabb..de ugye mi lesz ha majd minden oldal olyan lesz..mi meg majd jó gyorsan nézzük a kockákat:D Gyors de legalább kocka:D

  20. H2CO3 Says:

    Senki nem tudja, miért nincs válasz gomb a hozzászólók becenve mellett?

  21. irmes Says:

    Tudjátok én úgy vagyok vele, hogy most ugye megtalálta GeoHot ezt a rést, de így h megtalálta, erre az apple is rá fog jönni és be fogják tömni ez a virutális “rést”. De ne legyen igzam. :)

  22. irmes Says:

    @H2CO3: Ha rámész az egérrel a hozzászóláshoz, felvillan a válasz opció a hozzászólás alatt jobbara. :P

  23. Szanya Says:

    Ez megoldás lehet arra is, hogy ha véletlenül az iTunesból frissítettem a 3.1- re?

  24. _Atis_ Says:

    @Szanya: Véletlenül hogy lehet frissíteni?

  25. H2CO3 Says:

    @irmes: nekem nincs egér a szifonomon… :-)

  26. H2CO3 Says:

    @irmes: nem biztos, hogy betömik, mert igazából az almánál se nagyon küzdenek a börtönszöktetés ellen (max szóban)… Ahogy egy kolléga írta régebben: “Mibe, hogy Steve Jobs-nak is JB-s szifonja van?” :-)

  27. Infy Says:

    Jó hír ez a jailbreak dolog, talán még van remény ha a jövőben 3GS vásárlok akkor nem kell megválnom a JB -től.

    Ez a Flash dolog nem izgat annyira, PC -n is kerülöm ahogy tudom a nagyobb flash tartalmakat mivel ótvar lassú egy platform.

  28. Szanya Says:

    @_Atis_: Véletlenül úgy lehet ahogyan én csináltam. De mondhatnám úgy is, hogy az össze- vissza beáramló információkból téves következtetést vontam le, majd a további hozzászólások elgyengítettek egy fáradt éjszaka, és olyat tettem, amiről előtte mindig is azt hittem, hogy faszság. Pedig tényleg az.
    De még mindig nem tudom, hogy ez által kukába valót csináltam a szifonból, vagy egy hozzáértő meg tudja gyógyítani.

  29. Kopa Says:

    @H2CO3: Duplakatt a kommentre és máris van ;D (teszt kedvéért szifonról megy írok)

  30. adi Says:

    Na a nagy rivalizálásban kitoltak geo-val ha követi valaki a twiterén kellően beleköptek a levesébe, fel akarja adni mert egy rivális banda olyan infot adott ki ami nekünk semmit nem jelent csak az apple-nek hogy bezárhassa a rést. Szánalmas…

  31. deputamadre69 Says:

    Pedig kezdtem örülni

  32. Infy Says:

    @adi: Komolyan szánalmasak az ilyenek. Most mitől lesz jobb nekik? Kb. leszarja az Apple, hogy ki jelentettem nem fog ezért díjat kapni vagy jutalmat,

  33. H2CO3 Says:

    @Kopa: Köszi! Nagyon zsír! :-)
    @adi: Szegény GeoHot… EZT AZÉRT NEM KELLETT VOLNA!!! Geonak is, meg a sok szifon usernek is csak rosszabb lesz, ha nem lesz 3.1 JB :-( Minek ez a rivalizálás!?

  34. kassyf14 Says:

    Még 1 kérdés, ha egy MAC OS X (Leopard) VmWare-ben PWNAGE tools-al készítek egy Custom Firmware-t, azt fel tudom tenni a windows-al összekötött DFU-módba csak ott vitt iPhone3G-mre?

  35. irmes Says:

    Na szóval jelenleg így történik ez az iTunes-os problémám:

    Elöször ez jön fel a szinkronizálásnál: kepfeltoltes.hu/091006/iTunes_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Utána: kepfeltoltes.hu/091006/iTunes_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Majd ezek után ezt írja ki: kepfeltoltes.hu/091006/iTunes_3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Nos és ezek után ugyen ez jón ki, ugyan így le megy a procedúra, de újra és újra ezt ismételgeti… Valakinek ötlete?

    (Bocs csak nagyon fontos lenne a válasz, azért rakom be két helyre. Ja amugy nem gondolkoztok egy fórum kialakításán? :) )

  36. Szomi Says:

    Sziasztok!

    Én is nagyon reménykedem ebben a JB ben. Pénteken hívtak T től, hogy átvehetem a 3GS-t de már 3.1 volt rajta, így most csücsül a polcon és vár. Nem tudja valaki , hogy a MobileLog fut a 3.1-en?

  37. adi Says:

    @Infy: Félnek hogy nem adnak ki semmit meg gyűjtöttek adományokat és úgy érezték mutatnak valamit a közönségnek.
    Köszönjük a semmit.

  38. kassyf14 Says:

    @irmes: probáld a Szinkronizálás elött Store\Authorize Computer menüvel … utána jöhet a szifon szink.

  39. irmes Says:

    @kassyf14: Probaltam mar de eselytelen. Mas otlet?

  40. iegon1 Says:

    Hi !
    Bocsi az off-ért ,de nektek van előnézet a képeknek, mert nekem fekete mind..
    mit lehet vele csinálni?

  41. H2CO3 Says:

    OFF

    Szeretném megkérdezni, hogy van-e 3.0.1-re MI patch, és ha igen, mi az?

    Köszi!

    ON

  42. H2CO3 Says:

    @iegon1: Millyen képeknek? A
    fotóknak? Ha igen, nézd meg a /private/var/mobile/Media/DCIM/.MISC ill. /private/var/mobile/Media/DCIM/1APPLE/.misc könyvtár hozzáférési jogait! Akár 777-re is állíthatod. Másrészt lehet, hogy a fotóapp nem csinál
    preview image-t (néha a Snapture csinálja ezt…)

  43. kassyf14 Says:

    Szóval van egy 3.1Custom FW, amit MAC pwnage-tools al készítettem (vmware-ben), akkor simán itt a windowsba nyomom a restore-t és kiválasztom azt, akkor menni fog?

  44. RKG Says:

    valaki erre vmit:
    hmm…telepítés(pontosabban 2 app frissítése) közben, ami annyit tesz, hogy letöltötte, de még, ha jól láttam, az installhoz nem kezdett hozzá, elszált a cydiám és most indítás után crashel…próbálkoztam azokkal a dolgokkal, amik ajánlva voltak anno Big Boss korrupt fájlja miatt, de nem segített egyikse!

    valaki valami tipp? (term. a restoreon kívül)
    köszi előre is!

  45. RKG Says:

    @irmes: ha egy programra jobb klikk “get info”val rákattolsz akkor kiírja h milyen névvel mail címmel lett vásárolva! az meg1ezik a mostani neveddel + itunes accountoddal?

  46. bbence Says:

    ha van már egy custom FW, akárhol is készult, azt win-en fel lehet tenni, az már egy jb-elt oprendszer lesz

  47. bbence Says:

    @WarezN:

    ha adsz egy email-t el tudom Neked küldeni.

    Én is keresgéltem mindenhol a neten, de végul csak megtaláltam a vinyo legmélyebb bugyraiban :)

  48. mephister Says:

    @bbence: kérlek nekem is küld el én is régóta keresem
    mephister@gmail.com

    köszönöm

  49. mephister Says:

    @bbence: kérlek nekem is küld el én is régóta keresem
    mephister at gmail . com
    köszönöm

  50. rastawicc Says:

    Bocs!
    Kicsit off!
    Az kérdésem, hogy 3.1 ről lehet restoreolni 3.0.1-re???
    Mert mindenki azt mondja h nem lehet másra restoreolni, csak 3.1-re….
    Én tudtam restoreolni 3.0.1-re, bár alapból az volt rajta.

    Ui.: Aki hülyének néz, inkább kérdezzen.Köszi!

  51. H2CO3 Says:

    @rastawicc: ha 2G-d vagy 3G-d van, akkor tudsz. A 3.0(.1)-et csak a 3GS-nél nem írja alá az Apple szervere.

  52. propergsm Says:

    @bbence:

    Helló Bence!

    Ha van rá lehetőség,akkor élnék én is vele,hogy megkapjam a fw-t.
    Előre is köszönöm
    propergsm@gmail.com

  53. irmes Says:

    @RKG: Igen, megegyezik vele. Nem tudom mi a szar lehet a probléma, de csak meglesz valakitöl a megoldas. Remelem…. :)

  54. Slack Says:

    Srácok!
    Láma kérdés : van olyan file browser iphonera amivel fileokat tudok mozgatni egyik mappabol a masikba? Gep nelkul nem tudok athelyezni. Please help.
    Köszi

  55. tr00p3r Says:

    OFF:
    A múltkor kerestem olyan alkalmazást, ami elrejti illetve lezárja az ipod-don lévő videókat a gyerekeim elől. Valaki ajánlotta a Lockdown-t Cydia-ból. A minap kipróbáltam. Hát nem voltam boldog. Hazavágta Springboard-ot és 2x is újra kellett indítani a szifont. Aztán safe mode-ban indult újra az SB . Re-boot után, eltűntek az ikonok az SB első oldaláról és átkerültek a további oldalakra. Azt hittem elvitte az összes alkalmazásom. Rendesen besz@rtam, hogy annyi a szifonnak….

    Nem tud valaki működő alkalmazást az ipod-on lévő videótartalmak védelmére?
    VideoVault-ot és VideoSafe-et próbáltam, de azok csak a kamerával felvett videókat ill. készített képeket védi….

  56. Slack Says:

    Elnezest a kerdesert, hulyeseg volt, biztos panikba estem…. :)

  57. oferi1 Says:

    Lenne egy hülye nem hozzáértő kérdésem. Létezik olyan 3.1 re frissítési lehetőség mint az itunes-ben, de egyszerűen úgy hogy nem kell lementeni meg
    meg vissza tölteni minden programot meg beállítást? Amit egy laikus is minden teló hazavágás nélkül is meg tud csinálni? (3G, magyarított, függetlenített telóról van szó)

  58. oferi1 Says:

    Valami olyat össze hozhatna egy iphone guru, hogy egy klikk szifonban és kész, mint tunesben.

  59. JEROME Says:

    Kicsit más!
    Megjelent már az igo iphone update?
    valakinek link
    magyar nyelvű és uj javitott térképes változatra
    üdv

  60. bbence Says:

    @oferi1:

    ha jb-eled a telefonodat, akkor semmivel se problémásabb lementeni manuálisan a beállitásaidat is.
    pár mappa lementése, majd visszamásolása nem annyira megeroltető szerintem…nem tudom mire gondolsz, hogy lehet elrontani?!

    ha meg nincs jb akkor akár vissza is állithatod az itunes-al a beállításokat.

  61. bbence Says:

    @JEROME:

    Ezt most kérdezed? Vagy tudsz is valamit?

    Itunes-ban nincs még 1.0-nál frissebb…

  62. oferi1 Says:

    Van jb, de vannak filmek, zenék, klippek kb. 9GB anyag, mire azt kiírja, meg vissza, aztán meg a külön kell azt hiszem a szifonos progikat, meg az itunes progikat is ha jól tudom

  63. Gyurma Says:

    Off: valaki készíthetne egy leirást, hogy a rákba kell beállítani a Mailt (pontról-pontra) hogy freemail… esetleg citromail leveleket meg lehessen vele nézni. (napról napra egyre kevesebbb hajam marad) Képtelen vok belőni.

  64. oferi1 Says:

    Az hiszem az itunesban csak katt update és felülírja, vagy lecseréli 3.1-re. Ezt nem lehet megoldani a jb-s telókra is?

  65. surda35 Says:

    please valaki segitsen!!! bedoglott a 3g 8gigas iphonom ha radugomn a szamitogepte az sem latja azt irja ki a gep usb not recognized,szerintetetek mi a teendo?mehet a kukaba?

  66. oferi1 Says:

    Lehet, hogy az usb-d rendetlenkedik, egy resit próbáltál már?

  67. JEROME Says:

    Igo téma: nem tudok sermmit! kérdeztem
    de nagyon érdekel

  68. Wask Says:

    @irmes:

    Én tudom mi a baj! Ez azt jelenti hogy hitelesíti a számítógépedet! Magyarán hogy ezzel a kóddal ezt az iTunes-t használod. Sajnos közbe legalább 5x ujra raktad a wint vagy a leodat, és nem deauthorize- tad a géped, így megtelet az 5 maximális szám! Úgyhogy szépen csinálj új kódot magadnak…

  69. Edu Says:

    @surda35: Szia,
    Egy ismerősnek a 2G-n volt ugyanez, sajnos csak a restore segített.
    E.

  70. csuki Says:

    Sziasztok!

    Ha be van kapcsolva a location service, akkor nőhet a gprs-es adat forgalmam?!

  71. csuki Says:

    Bocs megint az offért, de a cellural network data pontban milyen adat forgalmat rögzít?!

  72. kassyf14 Says:

    Sziasztok, szóval a CustomFirmware miért nem megy fel egy 3G 3.1 esre?? Dfu móddal sem. Csak vár egy ideig, hogy restoring, aztán elém vág egy 4jegyü hibakodot. A neten meg iTunes ujratelepitést javasol az Apple, de a gyári 3.1-re folytatja. Ötlet?

  73. Ákos Says:

    @surda35: Másik gépre másik USB kábellel próbáltad már?

  74. Ákos Says:

    @kassyf14: Milyen kódot kapsz?

  75. surda35 Says:

    igen probaltam mas gepen is!de be se kapcsol az iphone vagyis fuggoleges feher csikok vannak halvanyan!!!

  76. oferi1 Says:

    Hát erről irtam, hogy kellene egy egyszerübb frissítési lehetőség, mint itunesben, 1katt és kész, mert mást sem olvasni csak hogy ez nem megy meg az nem megy. Nyiván vannak olyanok akik kenik vágják az iphone trükköket meg külömböző szoftveres manipulációkat. De sokan vagyunk akik nem vágják ezeket, és amint olvasom el is cseszik a telójukat. Szóval kéne egy tuti 1 katt frissítés szifonra.

  77. Ákos Says:

    @surda35: Képernyőhiba vagy csak az összekötő kábel -> szervíz. Ha szerencséd van, csak a csatlakozó lazult le.

  78. surda35 Says:

    elvolt ejtve de mukodott a telefon a kulso uveg tort meg csak.megprobalom en szetszedni!kosz kosz

  79. kassyf14 Says:

    1608, 1611, 1618 stb…

  80. Petike82 Says:

    @bbence: Szia!Kérlek küld el nekem is. barna.peter at freemail . hu

    előre is köszönöm!

  81. H2CO3 Says:

    @surda35: Mitől döglött be? Esetleg próbálsd meg dfu-ba, whitescreen dfu-ba vag recoverybe tenni!

  82. Ace Says:

    @Kassyf14: Ne DFU-ba tedd, hanem recoverybe. Kapcsold ki, nyomd hosszan a Home gombot, közben dugd rá a kábelre és tartsd nyomva amíg az iTunes ikon meg nem jelenik. Így próbáld.

  83. Csaba29 Says:

    @Wask: Ha elerted az 5 autorizalast mert nem figyeltel oda mikor ujraraktad az OS-t (tudniilik Os torles elott deautorizalni kell a gepet itunesban), nem kell semilyen uj kodot kerni.
    Az itunsban bejelentkezel az acountodba, es 12 havonta 1-szer kitorolheted az 5 autorizalast (de csak ha elérted az 5-öt)

  84. ALLPLAN Says:

    @Kassyf14: Nálam is valami 16xx hibakód, tehát nem a teló szar.
    Szerintem az itunes nem engedi. Még nekem sem sikerült telepítenem.
    Már megüt a guta. Egy csomó cuccot használtam amihez kell a JB.

  85. irmes Says:

    @Wask: Nem ez volt a baj! :D Na szóval halvány lila gőzöm se volt, h mi történt de az apple oldalán találtam megoldást : http://www.apple.com/support/itunes/ ( az authorizálós résznél ). Amugy meg sose raktam újra a rendszert, de mind1.

  86. kareeka Says:

    nagyon erőltetjük ezt a 3.1 jailbreaket, de kell ez nekünk? megéri egyátalán? sztem nem..

  87. zs1r0ska Says:

    nem értem, miért van ennyire a flash ellen az apple :/

  88. zs1r0ska Says:

    amúgy @mindenki: szerintem ne itt offoljátok tele az összes posztot, hanem gyertek a fórumba..: ip ho ru m. t k(szóközök nélkül)

  89. kassyf14 Says:

    Szóval még mindig nem megy… Recovery módban sem megy tovább a “Preparing iPhone to Restore…” felirattól, aztán meg a szokásos 16** hibaüzenet….

  90. kassyf14 Says:

    Ráadásul ilyenkor a Recovery módból sem akar visszajönni… :-(

  91. Gabosz Says:

    @kassyf14: ugyanez a hiba nálam is… :(
    Nem lehet hogy ez csak a 3.1 custom restore miatt van? És ha 3.0 v 3.0.1 es custommel próbálkoznánk? Erről jut eszembe, nem tud vki régebbi custom fw lelőhelyeket? gúglizok már régóta, de sehol sem találok normális customot 3G re… :(

  92. Böszi Says:

    @Slack: iFile. Cydia-ból letöltheted, van hozzá magyarosítás is.

  93. kassyf14 Says:

    @Gabosz: Én tudnék még 1 Custom-ot gyártani, csak a vmware-ben nem tudok hálózatot adni a benne futó MAC leopardnak….

  94. bbence Says:

    @Gabosz:

    tudom custom kellene…de hátha mac-es vagy:
    ttp://www.felixbruns.de/iPod/firmware/

    ezek mind eredetiek! nem törtek

  95. Gabosz Says:

    @bbence: Köszi hogy rákerestél.. Az a baj, h már 2 napja azzal szórakozok, h sikerüljön egy MAC et is varázsolni a PC-mre, de már a MAC es ismerősöm sem tudott segiteni benne.. Szóval ezért keresnék custom-öt.. :(

  96. Gabosz Says:

    @kassyf14: én eddig sem jutottam, még futtatni sem tudtam vmware-ben…

  97. kassyf14 Says:

    És hogyan kell kijönni Recovery módból… pontosan mit kell nyomni? Mert már az sem megy….

  98. Joker 3G Says:

    @kassyf14: Home + Power nyomod amíg ki nem kapcsol!

  99. Joker 3G Says:

    Mellesleg kassyf14!

    Nekem is 3G-m van, és pc-n nem tudtam egyszerűen megcsinálni custommal sem, és máshogy sem. Nekem is vagy hibakód, vagy megállt a Preparing…-nál a 3.1. Előző fw-kel simán ment minden, de 3.1-nél mindig volt valami gubanc win-en. Ha tudnád mit el nem szenvedtem vele… :D Szerencsére van egy Mac-es haverom, és nála sikerült megcsinálni minden probléma nélkül! Ajánlom, hogy Mac-en próbáld meg te is, ha tudod! Remélem összejön

  100. surda35 Says:

    szerintem megfott az lcd,mert szetszedtem es lattam rajta kiegett nyomot!most egy lcd csere es elolapcsere is kell!!egy jo szervizt debrecenben ki tud?

  101. bbence Says:

    Nem tudom milyen hibakód mit jelent, de többszor olvastam már, hogy az osszes apple termék eltávolitása és ujra telepitése segithet..

    Nekem volt olyan is, hogy egyik telefonra simán felraktam uj FW-t, ugyanazon a gépen ugyanazzal a FW-el egy másik telefonra már nem ment fel…vannak ilyen kulonos dolgok :P

  102. Gabosz Says:

    Az nem lehet h a legfrissebb itunes nem engedi csak felrakni a custom okat? Lehet ez hulyeseg de mar erre is gondoltam…

  103. Joker 3G Says:

    @Gabosz: Nem hiszem, mert néhányunknak sikerült feltenni. Plusz nekem olyan gondom is volt, hogy miután behalt a custom fw telepítés, utána a sima restore-ral sem sikerült a telepítés. Ugyanúgy kamó lett a vége! Win alatt mind ez hangsúlyozom!

  104. Joker 3G Says:

    Bocsánat, néhányuknak! Sajnos én nem tartozok közéjük!

  105. Siriuspapa Says:

    Kassyf hogy ment fel a leo? Tudunk vhol privatba beszelni, mert nekem nem akar vmiert… Most is pont azt telepitem! Amugy 3.1 re sehogy nem teszel custom fw- t a szukseges fajlok lementese nelkul. Amiket 3.0 nal kellett volna, szal mar tokmindegy XD

  106. Joker 3G Says:

    @Siriuspapa: Ez nem csak 3G[S]-nél van?

  107. semidarkness Says:

    jb-s 3.0v 3.0.1es rendszerre 1 norm 3.1es custom firmware-nek fell kell mennie. a szam nagy nekem is, de ameddig nem szukseges, addig nem frissitek 3.1re mert szuksegtelen. megcsinaltam a custom 3.1et es csak arra var, h hasznaljam, de szamomra felesleges, mert esetleg, ha valami nem ugy sul el, akkor b@szhatom, mint sokan itt. amig valami, amit hasznalok, nem koveteli a 3.1et, addig ertelmetlen felrakni. turelem kerdese az egesz.

  108. semidarkness Says:

    azt nem ertem, ha valamiben nem vagytok biztosak, akkor minek kell eroltetni?

  109. kassyf14 Says:

    @Siriuspapa: Szia ezt szedtem le, kicsomagol, és a *.wmx fájlon enter… h t t p :// t hepiratebay.org/torrent/5093257/Mac.OSX.Leopard_VMware.Workstation-TeamWersaq
    Egyébként, most próbálom onnan frissíteni , direktbe…. Majd leírom mi lett!

  110. chris Says:

    helloka. nem ugyvan hogy 3.0-ra vagy 3.0.1-re rá lehet eröltetni a customot, csak ORIGINAL 3.1-re nem? :D apuén nem tudtam megcsinálni, mert ő felrakta a 3.1-et, aztánistenert se ment a custom… maces haveromhoz átmentem, gond nélkül ráment a custom.

  111. Gabosz Says:

    @kassyf14: erre énis kíváncsi leszek.. :)

  112. Crazy Says:

    @Gabosz: hát erre én is:D már szedem is le ezt a mac et de erdekes h csak 2.5 giga…

  113. cia Says:

    Én csak feltettem a pc-re az ideneb osx-et és kész.

  114. irmes Says:

    OFF!

    Nem tudjátok, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy befogadja a Belkin Backup Battery Pack-ot? Amikor rádugom, kiírja hogy nem használható töltésre. De miért? (Pedig eredeti és ipoddal működik.)

  115. Gabosz Says:

    @cia: és ezzel is sikerült a custom 3.1 felrakása?

  116. Eyesis Says:

    alapvetően gyűlölöm a flasht :) de tény, hogy sajnos szinten elkerülhetetlenek a weben… az oké, hogy vannak flash játékok is, amik nem 99centek, és ebből nem jár az applenak 33cent… így ez a rész, ami miatt a webezes élményét korlátozza az apple, na az most már szépen az apple kasszájába is csepegtet, és a flashes játékokat, amiket más ingyen használ, most az iphoneos burzsujok majd jól megvehetik, játszanak vele kettőt és törlik le… fantasztikus…
    nem szeretem, amikor ennyire az arcomba tolnak valami korlátozást, amiről ordít, hogy csak a profit profit profit miatt tálal az apple egy méregdárga telefonon… na mindegy…

  117. kassyf14 Says:

    Szóval a vmwareből nem lehet restoreolni, mert amikor kikapcsolja az iPhone-t akkor utánna elveszti vele a kapcsolatot, hiába utána rögtön csatlakoztatod az eszközt. Szóval, most egy régebbi iTunes-al próbálkozom…

  118. Gabosz Says:

    @kassyf14: ejj.. pedig most installálom.. :(
    kész vagyok teljesen! :) nincs valaki szegedről, akinek van MAC-je, és kisegitene egy 5 perces custom felrakással? :D

  119. SPEED001 Says:

    az én 3g-mre felment simán a 3.1 custom (előtte 3.0 jb volt), tesómnak szintén 3g gyári 3.0-ra akartam feltenni és 1600, 1604-es hibával megállt. végül is 3.0 ment neki vissza és redsnow mert sürgősvolt. men tudom mi lehetett a gond. se dfu, se recovery nem használt.

  120. Gabosz Says:

    @SPEED001: sztem előbb jb kellett volna a 3.0-ra… de ha tévedek lőjetek le. :)

  121. tigi Says:

    sziasztok.
    Maximum valaki már próbálta hány oldalnyi játék fér egy iphonera?
    A nélkül hogy felrobbanna :D
    És még egy kérdés, azokat a játék fileokat amik nem ipa hanem zip kiterjesztésűek, hogyan kell a telefonra varázsolni?
    Előre is köszi
    Üdv

  122. DnP Says:

    @tigi: nevezd at IPA ra… :)

  123. delcsi Says:

    Sziasztok!

    Ha 3G független Iphone-om van 3.0 ás jailbreakelt.
    Szeretném restorolni, mert egyiknapról a másikra elkezdett nagyon merülni, de ha restorolni akarom a 3.1 es szoftvert ajánlja fel az Itunes, amit még nem akarok feltenni, a jailbreak hiány miatt/win),
    Szoval mi a teendő, hogy ne update-elje, csak restorolja?, persze no backup:)

    Köszi

  124. cia Says:

    @Gabosz: igen évek óta így használom a gépet,OSX/WINFOS………………

  125. Steev Says:

    @delcsi: Ha Jailbreketet akarsz akor leszedsz egy 3.0 custom fw-t, es amikor mar ott vagy h restorolnad, akkor SHIFT+RESTORE-t nyomsz, es betallozod neki a custom FW-t.

  126. hegyi Says:

    sziasztok!

    bocs az OFF-ért lenne egy gyors kérdésem:

    5-6 napja észrevettem nem indul el iGO, majd most rászántam magam és újratelepítettem de ugyanúgy nem indul

    mit lehetne tenni?;)

  127. Steev Says:

    @hegyi: Osszeakad valamelyik progiddal, amit nemregen raktal fel, torold le

  128. DarkEvil Says:

    @Siriuspapa: Amint megkaptad a választ, hogy pontosan hogyan kéne VMWare-ben futtatni Mac-et, please írj róla valami szösszenetet.

  129. N0rby21 Says:

    @hegyi: namost 3.1 custom ipsw-d van és ugyanaz mint a régebbi? ha igen akkor nézz egy másikat, vagy várd meg frodo mit kezd a 3.1 jailbreakkel.

  130. delcsi Says:

    Köszi Steev.

  131. zaka Says:

    @Gyurma: en ugy csinaltam, hogy letrehoztam egy gmail fiokot, es abba bealitottam, hogy erkezzen bele masolat a tobbi mail fiokombol (freemail, vipmail stb) es a gmail fiokot alitottam be az iphonon.
    nev
    email cim
    jelszo
    smtp:smtp.gmail .com

  132. delcsi Says:

    Köszi a választ.
    Még egy kérdés, hogy ha 3.1 van a telefonon, akkor hogy tudom visszatenni a T-pottal lementett adatokat?, contact, stb….

  133. idetegyekoket Says:

    Urak!Mi a megoldás arra,hogy telefonálás közben a fülemmel ne nyomjam be a némító gombot?Azon kívül,hogy levágnám?:)

  134. tigi Says:

    @DnP:

    érdekes javaslat :D

  135. Gabosz Says:

    @idetegyekoket: ez azért érdekes, mert elvileg besötétül a screen amint a fejed közelébe tennéd a szifont, szal elvileg nem lehet benyomni a némítót és semmi mást sem :D

  136. siriuspapa Says:

    @kassyf14: már feltettem ugy,h particionaltam a winyomat, és egyik felén mac fut, másikon a win7 :D ne tudd meg, mit szoptam vele (kb 2-3 honapja csinalom)

  137. siriuspapa Says:

    @delcsi: a megoldás az,h nem offolsz,hanem guglizol. amugy meg shift + restore

  138. idetegyekoket Says:

    Gabosz nekem nem sötétül be bárhogy forgatom!És ezt kb minden telefonáláskor sikerül eljátszanom!:(

  139. h.andras Says:

    Sziasztok.szereztem egy mac gepet a jailbreakhoz.
    letöltöm a 3.1 ipsw-t de .zip formátumban jön le.macken,hogyan kell kiterjesztest válltoztatni?köszönöm

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.