Sancho kolléga ismét írt egy kiváló cikket a blogján, ezért szokásosan idézném is őt.
Élőben, testközelben tapasztalhattam meg az iGO My way navigációs szoftver iPhone 3G-re készült változatát. Az alábbi képeken a product release verzió előtti utolsó fejlesztői béta változat fut.
Az iPhone az iGO szoftver amigo változatát kapja meg, csak “My way for iPhone” lett az App Store neve. Az Apple-nek már elküldte a Nav N Go a product release változatot, már “csak” át kell esnie a szokásos, minimum két hetes procedúrán.
Az árazása úgy néz ki, hasonló lesz, mint a Navigon szoftveré, és sejthető, hogy valamivel felette lesz. Ennek az az oka, hogy a Navigon tudása azért elég alapszintű. Míg abban Navteq térkép került, addig az iGO My way for iPhone-ba Nyugat-Európában Tele Atlas, Kelet-Európában Top-Map csomag lesz. Sokan előre sikítanak, hogy mi kerül egy iPhone szoftveren 75 USD-be, lásd Navigon. A térkép licenc benne az egyik legnagyobb tényező. Egy autós játékban vagy szexi számológépben nincsen térkép licenc, “csak” fejlesztői innováció.
A Tele Atlas elég durván rányomott egy kis felárat a licencekre, ugyanis míg a PNA és PDA piacon a készülékre vagy SD-re szól a licenc, az Apple az App Store-ban a vásárlóra adja a jogosultságot. Azaz áttelepítheted a második szifonodra gond nélkül a megvett szoftvert, míg egy Windows CE user nem tudja átvinni más masinára az iGO-ját.
Az iGO for iPhone videón is látható változata még nem használja ki az OpenGL képességeket, azonban már gyúrják a motort a NNG fejlesztői. Sajnos, én még egy kicsit bug-osan láttam a két ujjas nagyítást, de a leadott változatban már ez is jó lett. Amint látható, néhol megcsúszik a GPS jel. A NNG fejlesztői szerint ennek az az oka, hogy a szifon op.rendszer szinten megfogja a GPS soros kommunikációját, így az NMEA jelhez nem fér folyamatosan hozzá az iGO szoftver, ellentétben a PDA-kal. Az eddig látott neten elérhető videók közül a még bétás Sygic iDA-ról hasonló csúszásokat láttam, míg a Navigon-ról Sanciman által egérvideózott felvételen azért már jobb volt a helyzet.
A Navigon szakemberei vagy tudnak valamit, vagy Somez iPhone-ja volt jobb kedvében, vagy ráfejlesztettek a beépített “mozgásérzékelőre”, és a szoftver feltételezi, “merre mész”. Nem tudom, ezt inkább azokra bíznám, akik egy autóban tudnak egyszerre tesztelni iGO-t, iDÁt és Navigont, no meg egy TomTom Navigatort iPhone-on. Egy biztos, valami nem kerek a GPS jel körül (lásd a TomTom-féle GPS tuningoló bölcsőt). Bár az egész relatív, a userek 90%-a annyira laikus, hogy észre sem veszi, mint ahogy egy zeneszámban sem hallja meg, hogy van-e gitár vagy sem.
Az iGO amigo felületről beszélni olyan, mint festészetről táncolni. Egyszerű, mint a faék, a nejem is elkezeli, nem kell azon gondolkodni, mit hol lelsz a szoftverben. A jövőben (még nem most!) elkövetkező frissítésekbe belekerül az iGO for iPhone-ba az iGO 8-ban megszokott többpontos útvonaltervezés. Sőt, olyan pletykát is hallottam, hogy kifejezetten az iPhone-ra készül egy mobil internet alapú TMC adás is, mely nem RDS-vevővel, hanem 3G-n csöpög majdan az iGO-ba. Első körben majd a hazai felhasználók tudják tesztelni, ha eljut odáig a Nav N Go, hogy sikerül befuttatni a piacon az iGO szifonos változatát.
A három videó közül az egyikben fotókat találsz. A másik kettő a beltérben felvett szimuláció futtatását, illetve az autóban történő használatot mutatja. Kétszer is megmutatom a felvételeken, hogyan fordul az interfész a készülékkel. Ezt a PDA-s változatok nem tudják.
Az iPhone-on szerintem az álló helyzet a használható, mellyel akár egy kerületet is átlátunk menet közben. Azonban fektetett módban ugyan trendi lesz, de ahogy a HP iPAQ 316 esetén sem, itt sem túlzottan informatív, ha tényleg a tájékozódás miatt használunk navit, és nem csak azért, mert menő. Bejövő hívás esetén mint az összes iPhone alkalmazás, az iGO is meghal. Hívás befejezése után újraindul, bár ez eltart egy darabig, míg menetkész lesz. Bejövő SMS esetén csak lemegy aludni, ekkor gyorsabban éled újra. Nemhiába, az iPhone nem multi task-os op.rendszer. Windows Mobile esetén ha van elég memória, akkor megy a háttérben az iGO, a szifon erre nem képes. Nem navigációs eszköz, hanem multimédiás telefon.
A videókban a zenék nem véletlenek. A Csík zenekar húzza a csíkot, a talpalávalót. Továbbá biztos vagyok benne, hogy sok külföldi látogató rákattint majd a YouTube-on a felvételekre, akkor legyen már magyar a zene, és az sem baj, ha egy világzene díjas bandáról van szó. A számok hangulata sem véletlen; az iGO miatt nem vennék továbbra sem iPhone-t. Nekem kevés, nagy a szerelem, de nem szerelemből használom a PDA-mat jelenleg sem, hanem feladatokra, melyeket a szifonon nekem nem sikerült könnyen megvalósítanom. Miért? Mert nincsen rajta hardveres QWERTY billentyűzet. Az amigo amúgy tetszik, azonban Garmin user vagyok. A nejem is.
Nekem ne szálljon el a kék nyilacska, mert bejön egy hívás. xD
Te mit gondolsz a szoftverről ezek alapján? Melyik navit veszed meg az iPhone-odra?























június 28th, 2009 at 07:31
Jó reggelt admin! Én mindenképpen csak kipróbálás után döntenék…
De, hogy nincs valami rendben a 3.0 GPS-e körül az tényleg gáz. Remélhetőleg kifogják javítani az Apple-nél… (mondjuk ha a 3.0.1-ben már ez a hiba javítva lenne, annak mindenki örülne…)
június 28th, 2009 at 07:33
@Szpisti: Jó reggelt
június 28th, 2009 at 07:41
Szép reggelt! Én is azt mondom hogy mindenféleképpen ki kellene próbálni, de a videók alapján eléggé meggyőző, bár nem tudom azért az eléggé szomorú hogy bejövő hívásnál kilép… de ha bluetooth kapcsolaton van headset akkor úgy jó lenne ha nem szakadna szét… de hát majd talán ezt is megcsinálják
OFF: egy olyan kérdésem lenne, hogy nektek a 3G bluetooth-a lát más eszközöket? mert ha jól tudom akkor ezzel a 3.0val kaptunk valami stereo bluetooth-t vagy az nem erre utal?
június 28th, 2009 at 07:47
Hát nem túl biztató a helyzet… Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én vmelyik nap teszteltem a Navigon és az nem késett egy picit sem, teljesen tökéletes volt.
június 28th, 2009 at 08:13
Nem rossz, nem rossz:) Nekem bejött videó alapján, de én teszt előtt nem venném meg vakon. Előző szoftvereknél is voltak bajok azzal h valahol 5mp-t késett a navi, de több volt h tökéletesen mutatta. Mondjuk én nem panaszkodom h korlátozza a GPS-ét az iphonenak a 3.0, majd 4.0 kijavítják:D addig húzzák az emberek idegeit, de én nem navigálásra vettem az iphoneomat
attól függetlenül jó h ilyen is van.
OFF: valaki lenne olyan szíves elküldené a 3.0 függő iphone 3g jailbraekjét emailben nekem? Mivel lakásfelújítás és munka miatt nem sűrűn tudom nézni az oldalt, és időm sincs bogarászni mit kell csinálni:( Köszi
június 28th, 2009 at 08:22
Jó reggelt Tagtársak!
Ma Navigont tesztelek, az ida nekem használhatatlanul sokat késett.
június 28th, 2009 at 08:29
Remelem openGL ben azert picit furgebb lesz a kicsike, mert igy 1fps korul eleg szanalmasan docog. Eddig tudasra nekem mindenkepp ez jon be leginkabb (latatlanban) Amint kijon nekeilatok magyaritani, ha nem lesz benne alapbol
június 28th, 2009 at 08:38
@gerdg: Kaptunk peer to peer kapcsolatott de ha nem apple által gyártott készülékkel akarsz kommunikálni akkor cydiából kell valami bluetooth software ami lehetővé teszi (talán valami ibluetooth a neve) ,de csak a szoftverrel használható ráadásul a 3.0-ra mikor feltettem nem lehetet kikapcsolni a bluetooth-t,
június 28th, 2009 at 08:38
nekem az iDa/Sygic-kel igencsak akadtam gondjaim, viszont a Navigon tényleg elég frankóra sikeredett! tegnap is volt alkalmam használni, nagyon pontos, nagyon gyors! sebességkorlátozó táblákat precízen érzékel azt megnéztem! táblával egy vonalba érsz, és rögötn átváltja a kijelzőn az aktuális határra! nekem a Navigon nagyon tetszik, csak kár hogy nincs magyar hang rajta, mondjuk az englisht is megértem, nem azzal van a baj, de mégis!
június 28th, 2009 at 08:41
@dnp: gondolod hogy egy magyar cég nem csinál hozzá magyar menüt?
akkor azér a szememben elég nagyot buknának innen a Gellért hegyről!
június 28th, 2009 at 08:41
Sziasztok!
Szerintem magyarul is tud majd, legalábbis elég bénaság lenne az NNG-től, ha pont ezt a nyelvet hagyná ki. Jó lesz szerintem ez az amigo, csak jönne már.
A késést a legutobbi igo-kban már javitották, igaz az is , hogy nem azutolsó sorazatuk a stabil. A 8.0-ások stabilabbak, mint az utánnuk jövök. De ez egy másik ág, és ezt is megbizhatónak mondja, aki komolyabban használja.
Még két hét, és talán használhatjuk is.
június 28th, 2009 at 08:43
Jo reggelt.engem nem fog meg az igo semennyire.navingot hasznalok es tökéletes.gyors es pontos.
június 28th, 2009 at 08:45
@csigger: Akkor a tesztelo a vegso valtozatban miert angolul nyomta?
június 28th, 2009 at 08:45
@KendiPeti: igen azt már én is feltettem de mindig kilépkedett… na mert én a macbookomat akartam megkeresni az iPhone-al de csak kereste az eszközöket és semmi… pedig egymás mellett volt a két eszköz és vagy 10 percig csak kereste de nem talált semmit… :S
június 28th, 2009 at 08:45
Sancho kollegának mióta van szifonja ???
június 28th, 2009 at 08:47
jól néz kis ez az amigos téma, de sajnos sikerült belerakni a halálomat! és az pedig az abcd-s billentyűzet! míg qwerty-n pillanatok alatt beütök vmit, addig ezen mindig bogarásznom kell a betűket! Garmin nüviken is ilyen van, azokat imádom, de ez az abcd-s bill ott is a sírba vitt! :S
június 28th, 2009 at 08:47
Videókban az aláfestő zene is kiválló választás!
június 28th, 2009 at 08:47
Várom már ezt az iGO-t, de remélem valakik azt a szoftveres problémát a GPS vevő táján meg fogják oldani! Én különösképp ezért vettem meg a szifonomat hogy tudjak vele navigálni is, ne kelljen 2 kütyüt magammal cipelni. Nem tudom ti hogy vagytok vele de nagyon nem szeretnék kompromisszumokat egy cirka 100e ft-os készülékben!
június 28th, 2009 at 08:48
@csigger: Úgy emlékszem ez állítható. Bár én sem szeretem az Amigo-t, az igo8 1000x állíthatóbb (nekem)
június 28th, 2009 at 08:50
@dnp: hát ezt inkább tőle kérdezd meg! lehet, mivel alapból youtubra akarta a felvételt angol nyelven hagyta! fel kell tenni neki a kérdést, hogy van é magyar menü! hang navigáció biztos kell lennie rajta! azt csak át kellett gondolom másolniuk a pda-s verzióból ebbe és kész!
június 28th, 2009 at 08:52
@apricot: az amigonak pont az a lényege, hogy a szőke nők is tudják használni!
és nézz csak körbe egy két helyen, hány műkörmös, tünci, szöszi csajnak van a kezében fehér iphone!
június 28th, 2009 at 08:52
@apricot: En helybol mute-oltam a videot. Sirba visznek ezek a nyavajgos folk zenek…
június 28th, 2009 at 08:56
Érdekes ez a zene a bemutatóhoz remélem a zene választással nem visszafelé fog elsülni a marketing stratégia…
június 28th, 2009 at 08:57
Jó reggelt!
Nekem volt N95 nokiám (most a párom használja) azon Garmin ment és megy is hibátlanul. Gyári Nokia CK7W kihangosítóval simán kezeli a kimenő és bejövő hívásokat közben fut a háttérben sőt a kihangosítón mondja az útirányt és természetesen közben lenémítja a rádiót is.
Majd én balga pénzt adtam egy Asus P750-ért…
Magát a készüléket nagyon jó kézbevenni, viszont amint használni kezdenéd…Na ott már jönnek a “Windóz” gondok.
Az araboknál nincs annyi homokóra amennyit én azon a készüléken láttam.
Szóval IGO6 használható volt IGO8 csak soft reset után ment(memória hiány) és nem tudott mit kezdeni a hívásokkal.Ja és ha 3D nézetre váltottál vége volt mielőtt elindultál.Volt olyan,hogy az aksit kellett levennem mert más nem segített!
Kerestem Win-es Garmint és láss csodát 3D-ben sem fagyott, kezelte még a csodás Win 6.1 is a hívásokat.
Majd természetesen folytatta a navigálást onnan ahol jártunk,mert közben tudta követni az utat.
Bár imádom a szifonom de sajna úgy érzem a szabad memória korlátokat fog majd szabni a navigációknak(nem véletlen a 256Mb RAM a 3Gs-ben).
Az IGO win alatt 15-25Mb RAM-ot használt.A Garmin beérte max.10-12-vel.
Könyörgöm srácok!
Találjatok ki valamit ami lehetővé teszi, hogy a Garmin fusson ezeken a készülékeken, szerintem nagyon sok emberrel tennétek ismét jót.
Egyébiránt köszönöm a munkátokat, nélkületek és a sok fejlesztői munkátok nélkül a iPhonom csak egy csicsás telefon lenne!
június 28th, 2009 at 08:57
OFF: Azért az a kib….ott nagy LOL hogy a Sygic/ Mobile Maps Europe-t nem lehet letölteni a magyar app storeból, az az ausztrált meg igen. Nevetséges
Nem mintha le akarnám, de ha esetleg mégis..?!?! Lehet h az ausztráloknak van csak európe?
június 28th, 2009 at 09:12
Az alábbi hibaüzenetet kapom ha csatlakozni akarok a netre mobilinterneten: “Could not activate cellular data network: You are not subscribed to a cellular data service.”
Wifi-vel működik a net. Mit kell tenni ilyenkor? Tuna valaki segíteni?
Előre is kösz a segítséget.
június 28th, 2009 at 09:13
@zsaranyi: Kb 40 mega free ram van a telcsin winterboard nelkul.
június 28th, 2009 at 09:20
uhh, hát azért ez is “laggolászik” rendesen : (
na meg az abcd…
a videók meg jók lettek, de a zene valami rém sz*r.
június 28th, 2009 at 09:22
Tegnap vegigteszteltem a navigont, es a sygic et is, egy Gyor-Zalaegerszeg-Kehidakustyan utvonalon. Ha iteletet kellene hoznom akkor a navigon nyert, de mindketto jol hasznalhato volt. Az meglepett hogy az indulaskor 100%-os akksit, navi kozban autostoltovel uzemeltetve kb 2-2,5 ora alatt 40% ra huzta le. Ezekszerint a horvat tengerpartra nem nagyon fog kinavigalni.
június 28th, 2009 at 09:38
@JoHn123: @Typhoon: szerinted! Szerintem meg qurva jo a zene
június 28th, 2009 at 09:38
@dnp: Hiába nyomok uninstallt a Winterboardra mégis fent marad, így viszont csak kb. 30-35mega marad.
Viszont nekem mégis szimpatikusabb a Garmin.
Volt MIO navim IGO-val de inkább eladtam.
Pedig nem vagyok se szőke se nő…de én nem éreztem felhasználóbarátnak.
június 28th, 2009 at 09:40
@zsaranyi: Garmint meg nem lattam
de ha kijon akkor kiprobalom azt is.
@JoHn123: Folyamatos toltes mellett is lehuzta 40% ra???? Azt meg hogy? PSP-m pl ha toltorol jatszom, akkor direktben a 220rol nyomja az energiat, egy masik szal meg tolti az aksit.
június 28th, 2009 at 09:42
@dnp: Garmin szerintem nem is lesz mert szerződést kötött a balga az Asus-sal.
De a remény hal meg utoljára…
június 28th, 2009 at 09:42
@JoHn123:
Biztos jól működik a töltő?
június 28th, 2009 at 09:46
Itt a pont az applenek.
Azert nem engedelyezte a turn by turnt 3gs elott mert szaggatna sok helyen es pint ezert vettunk almas telefont h ne legyen ilyen laggolos fos.
Nalam Navigon is zavaro h a cimbeirasnal kisse lassu de utana utosen jo, hibatlan lett.
Ahhoz kepest mennyiet vartak mint a karacsonyt az Igo-t szerintem csalodas en maradok a Navigonnal.
Ez a GPS hiszteria amivel kulonbozo gyartok jonnek ez nevetseges. Hogy csuszik masodperceket meg blokkolja az oprsz, persze nem tudjak leprogramozni es kell vmi okosat mondani.
Navigon hasznalata kozben egyszer sem csuszott, pontos volt mindig rogton elindulas utan, szoval bla-bla-bla.
június 28th, 2009 at 10:07
“Az árazása úgy néz ki, hasonló lesz, mint a Navigon szoftveré, és sejthető, hogy valamivel felette lesz. Ennek az az oka, hogy a Navigon tudása azért elég alapszintű”
Ezt az elfogultságot
Az iGO Amigo épp olyan alapaszintű, minden extra funkció kikerült belőle (még a több pontos tervezést is). Egy tételes összehasonlításban biztos a Navigon nyerne
A GPS késés meg tényleg gáz, és elég ciki, ha előre magyarázni kell, na meg a konkurrenciát fikázni, aki ezt meg tudta oldani…
június 28th, 2009 at 10:11
Szóval akkor ugyanott tartunk 3.0-val, mint előtte…van is gps meg nem is…:( Egyelőre marad a PNA a kocsiban…
június 28th, 2009 at 10:23
@Polllen:
NA igen !!!
:)
június 28th, 2009 at 10:30
Azt én is megfigyeltem ha megy a navi, elég kínkeservesen tölt. -épphogy szintentart. ..de az h még merül közben, ott valami gebasz van..
június 28th, 2009 at 10:31
Na jó lesz az, kis csiszolások még és én is “engedem had menjen”
a Csík nagyon jó választás volt
június 28th, 2009 at 10:32
Mellesleg a NAVIGON 2D módban ugyanúgy írja az utcanevet csak 3D-ben nem.. Bár 2D-ben kissé távoli a nézet, ami nagyon zavaró..
június 28th, 2009 at 10:39
3gs-en tuti docoges mentes lesz a dolog es a gps-jel is pontosabb azt mondjak
június 28th, 2009 at 10:39
@Tomtom1980:
Na igen ezen én is elgondolkoztam a Navigon tesztelése után, hogy ez hogy lehet, de majd az iGO tesztelése után kiderül
június 28th, 2009 at 11:02
Ezen azért felhúztam magam, de lehet, hogy csak azért, mert reggeli előtt olvastam pár órája. El is kezdtem fogalmazni a rantet a fejemben, aztán elfelejtkeztem róla.
A burkolt Applefikázás nyitotta ki a proverbial bicskát, hogyaszondja szar a GPS mert az Apple nem engedi csak az oprendszeren keresztül. Nem is tudom hol kezdjem.
A Core Location, ha jól tudom, online adatbázisban tárolt WiFi hotspotok koordinátáiból, adótorony-háromszögelésből (ezt hog írjuk szépen magyarul?) és/vagy a beépített GPS-ből találja ki és kínálja fel az alkalmazások részére a készülék helyzetét, attól függően, hogy az adott iDevice mire képes. Ebben szerintem nem csak az a jó, hogy megmenekül a végfelhasználó az ilyen fos Windowzos “Tesztelem a COM portokat hol a GPS / várjá keresem a jelet / nem látom a műholdakat biztos jó porton van nem akarod manuálisan beállítani?” beállítóvarázslóktól, hanem, és ezt tartom lényegesnek, ha kijön jövőre egy 5x erősebb tvájszezfeszt helyzetmeghatározó csoda, akkor, mivel az alkalmazások úgyis csak egy API-on keresztül érték el ezeket az adatokat, nem kell semmit átírni-átfejleszteni, megy minden az alsóbb rétegektől függetlenül, mint itt az interneteken kábé, a 7 vagy mennyi réteggel. Ez nekem bejön; nem vagyok programozó-mérnök, de ez a szemlélet még laikusként is szimpatikus, elegáns.
– bár azt már kicsit nehezebben fogadom el, de nem csak tőlük hanem az App Store-ba fejlesztő cégek jelentős részétől, hogy miért az Apple-t kell cikizni a platform vélt-valós hiányosságai miatt ha közben ők nem képesek szemléletmódot váltani és idomulni, értékelni azt ahogy 1-1 dolog tudatosan át lett gondolva, ki lett alakítva ezen a platformon. Én azt látom, hogy megszokták az uralkodó paradigmát, hogy Windózban / WinMo-n / más gagyi mobil oprendszereken hogy mennek a dolgok és nem akarják másképp látni, másképp megvalósítani. Ez olyan, mintha leülnék egy Mac OS X elé és elkezdeném fikázni mert az Alt+F4-re nem csinál semmit, vagy, mert az Alkalmazás/ablak UI metafora rendesen van megoldva nem összefosva/összelopkodva
.
De nyavajogjanak ezen, ezt még meg is értem, nyilván könnyebb fikázni valamit, hogy szar meg késik, mint értékelni az ilyen szintű előretervezést/átgondoltságot vs. mittomén Microsoft akik hoztak pár jó szar döntést tizenx éve (registry anyone?) és issza mindenki a levét a mai napig. Még azt is megértem, hogy a branding miatt egy az egyben hozzák a saját felhasználói felületüket, mert nyilván a Tahoma (lol) annyival szebb mint a Helvetica és a saját gombok meg ikonok is igényesebbek az ajánlott Cocoa Touch controloknál
Konkrétabban: ha igazi nagy fejlesztő cég vagy akkor ne nyavajogj, hogy milyen szar a Szifon mert nem tud a háttérben több programot futtatni (tud, mert unix, a top a barátunk) hanem oldd meg, hogy a lehető leggyorsabban töltődjön be az alkalmazás és mentse folyamatosan, hogy éppen mit csinál a felhasználó. Most jön a lényeg: cserébe ott van 600+ mhz meg egy egész jó grafikus gyorsító ami csak a tiéd, csak neked dolgozik, amiben így már biztos lehetsz, hogy ki tudod használni teljesen.
Az előző iGo-s postban volt valami videó egy kiállításról, ahol ez a “szakértő” srác (bocs, kolléga, amit btw ezen a blogon kívül utoljára 10 éve hallottam a BME-n, biztos én forgok túl modoros/gagyi körökben) megemlíti, hogy az iGo már rég kész van iPhone-ra is, csak az Apple üzletpolitikája miatt nem lehet megjelentetni. Ehhez képest így nincs benne OpenGL?!?!?!?!?!?!? WTF! De most komolyan, jóhogynem már valami WinMo emulátoron keresztül fut és úgy van rég készen!
Na ezen basztam fel az agyam.
Mert a cikk kb. a következőket sugallja első olvasásra: az Apple GPS-e szar, mert az oprendszeren keresztül lehet csak elérni (oprendszer mintha vmi szitokszó lenne kb.), mikor bejön egy hívás akkor az iGo meghal(!) mert az iPhone még a multitaszkinget sem ismeri, meg egyébként is jó drága lesz, a térképlicenszek miatt. (Zárásnak egy kis ostoba “nincsenek gagyi műanyag gombok ezért nem veszek” oltás, de ez csak olyan hab a tortán.)
Ehhez képest ezek szerint az van, hogy a Navngo meg az összes többi navi cég gyorsan átportolta a navigációs szoftvereit anélkül, hogy egy picit is átgondolták volna, hogy milyen lehetőségeket rejt ez a platform, hogy mennyire igényes és egyedi megoldásokat lehetne ebben a témában iPhone-ra szállítani.
Valaki említette már ezt a kommentekben, csak, hogy egy konkrét példát is hozzak: miért kell megvenni 75-100 dollárnyi térképet!? Ott van az in-app purchase a 3.0-ás SDK-ban, oldják meg! Ha nekem elsőre csak 1 vagy 2 ország kell, akkor minek adjak pénzt a többire! Nem igaz, hogyha ott demózták a WWDC-n akkor annyira nehéz lenne megvalósítani. Lenne egy alacsony alap ára a terméknek, amit ráadásul gyorsan is le lehetne tölteni (vs. 1.6 GB (!) a Navigonnál, ha jól látom), majd, ha kellene egy-egy extra ország, akkor szépen meg lehetne őket vásárolni, egyenként vagy csomagonként, ahogy a licenszük engedi, belülről az alkalmazásból.
És ez csak 1 megoldás a sok közül, amivel jobb terméket, jobb felhasználói élményt lehetne adni a kedves vevőnek, ha tényleg a platformra fejlesztenének és nem az Applet fikáznák, ha nem úgy megy valami ahogy azt ők megszokták.
június 28th, 2009 at 11:12
@Jóskapista:
Szép kis összefoglalás. Igen van amiben igazad van, van amiben nem. Szerintem az iPhone pont nem való navigációra, ez egy telefon, sok mindent tud, ha nagyon kell, akkor navigálni is, DE nem erre tervezték. Inkább megveszek egy másik pont erre a célra tervezett navigációt. Egyébként pedig lehet elfogult az ember nyugodtan, ez egy blog és vélemény kinyilvánítás, mint az is, hogy te commentbe kinyilvánítod a véleményedet a cikkel kapcsolatban. Elfogadjuk, elolvassuk.
június 28th, 2009 at 11:19
gyereket 2 gyrs kérdés?
1.magyarosítás van e 3.0 ra ha nincs mikorra várható?
2.függetlenítést tesztelte már valaki találja a hálozatot nincs probléma vel?
június 28th, 2009 at 11:23
@admin: Na igen ez is igaz, de ha ezt nézed akkor 1ik telefont sem navigálásra terveznek, még is megoldható gond nélkül..
június 28th, 2009 at 11:32
Igen,vegig tolton volt a telefon. Kivancsi lennek masnal hogy merul hosszabb navi kozben. Barcsak az autostommel lenne baj.
június 28th, 2009 at 11:52
nem ide vág, de..
mintha nem lenne elérhető az iPhone 3G ártáblázata a tmobile oldalán. Csak nem 3GS miatt? Lesz róla hír egyáltalán?
június 28th, 2009 at 11:53
@KArnold:
2-ra tudok válaszolni, tökéletesen működik az ultrasnow.
június 28th, 2009 at 11:54
@DamonBounce:
Már régebben is előfordult hasonló, sztem még várni kell ezzel.
június 28th, 2009 at 12:01
@DamonBounce: nekem bejött! még mindig csak a 3G-t osztogatják! de ahogy most elnéztem megin van nekik 8,16 gigás mindkét színben!
június 28th, 2009 at 12:05
JoHn123!németország kb1800km oda-vissza használtam a navingot tökèletes volt ès autos töltöt használva vègig 100%-os volt a töltöttség.
június 28th, 2009 at 12:12
@Jóskapista: Ott a pont, ha már ilyen drága akkor fejlesszenek is valami “iPhone”-os verziót és ne a winmo-s felületet és logikát probálják meg áterőszakolni az apple os-re. Le merem fogadni, hogy ez azért van mert a konkurencia kiad valamit akkor nekik is kell lépni. Remélem lesz valami másik navigáció ami kihasználja az iPhone adta lehetőségeket pl az API-kat vagy a 3Gs esetében compass-t. Lehet, hogy nem navigálásra tervezték a szifon, de megvan benne az a hardware ami alkalmassá teszi rá csak jó softwaret kell írni hozzá
június 28th, 2009 at 12:16
Sziasztok! Admin a 3.0 lokalizáció engem is érdekelne, mert az utolsó infóm az, hogy “már csak 200 lefordítandó sor van hátra”
június 28th, 2009 at 12:33
Hát ez az 1 fps tényleg elszomorító, de mi van akkor ha ki van kapcsolva a 3D-s épületek megjelenítése? akkor nem lesz gyorsabb? minden esetre az új iphone-ban ezek a gondok megszünnek, ha nem akkor ciki. Én minden esetre még mindig a Tom-Tom-ot várom nagyon
június 28th, 2009 at 12:41
@Davide84: Úgy tudom, hogy már annyi sincs hátra. Az ellenőrzések és fordítási hibák javítása megy. Bármely pillanatban kikerülhet.
június 28th, 2009 at 12:43
Köszönöm Dezs
Jólesik ezt hallani!
június 28th, 2009 at 12:52
Sziasztok!
Valaki leirna, hogyan tudok jb-kelni 3.0 windowzos felulettel! Meg 2.2.1.-es van a szifonomon!
június 28th, 2009 at 12:54
@KArnold:
ez 4 kerdes volt nem ketto
június 28th, 2009 at 12:58
Ma hajnalban Sygic-ot teszteltem Orosháza-Szeged-Budapest útvonalon. Igaz, hogy éjszakai módban volt, de 10-ről 100%-ra töltött közben!
június 28th, 2009 at 13:06
Jól indul a reggel
különösen édesapámnak…
engem valamiért nem vonz semmilyen nav a szifonomra (edge-m van így használni sem lehetne rajta) mert úgy érzem amire nekem kell pont jó a googlemaps…
Viszont ez egy érdekes kérdés: megtartja jó szokását a Nav’n'Go és fejleszt a szifonos verzióra is magyar nyelvet vagy azt esetlegesen megint a hazai fejlesztők egy csoportja fogja meg alkotni.
A GPS erőssége is kérdéses, hiszen eddig problémásan lehetett tesztelni illetve maguk nav rendszerek sem voltak hiper gyorsak. A kérdés megint csak, hogy kell e erősítő hozzá? Én úgy gondolom igen ennek a fő oka, hogy az USA-ban gyakorlatilag az összes telefonban van GPS ennek főleg nemzet biztonsági okai vannak… ergo nem arra van kitalálva, hogy navigációs eszközként működjön… így a TomTom “bölcsőjét” sem tartom butaságnak, mert sajna a magyar nav használókra igaz, hogy szeretik, ha ezek minnél gyorsabban működnek és szidják a készüléket ha nem jelez időben hol és merre kell menni,
június 28th, 2009 at 13:07
@gtomi1: itunes frissits 3.0-ra.majd töltsd le a redsn0w-win 0.7.2 ott kövesg a utasitásokat és kész.1000x levolt irva de ha elakadsz szólj.
június 28th, 2009 at 13:12
Sziasztok,
Ha valakit nem érdekel a navigáció használat szempontja, az ne olvasson tovább.
Én megvettem ” tudom akkor nem vagyok sikeres ember ” az AppStore-ból a Navigont.
Napok teltek csak el, és volt törött, de azért hallom, hogy vannak vele gondok. Nem azért vettem meg, mert ellensége vagyok a zsebemnek, hanem mert bízom abban, hogy lesznek mindig időben frissitések.Nem szeretem a külön navit, mindig egy otthon hagyandó külön nyűg számomra. Az autómban ( Audi ) van gyári nagy navigáció, ami a Lajtán túl tökéletes, de vérlázítónak tartom, hogy a 2009 es DVD frissítésen ( amit persze 2008 07 hóban zártak le …. ) nincs Megyeri híd, nincs autópálya határátkelő az M7-n, és mivel kedvencem Horvátország, zéró az adatbázis a kis szigetekről .
A Navigonon mindezt megkaptam. Szerintem nem késik, természetesen nem hozza az iGo 8-at, de tudom, hogy a vas jelenleg ennyit tud. VISZONT ez mindig itt van a zsebemben, és NEM HAGYOM otthon.
Három dolog vele kapcsolatban : 1. nem lát ki normálisan a telefontartómból, ezért vettem a Nokia cuppantót, ami azóta a kesztyűtartóban lakik. 2 . Nekem feltölti a gyári kábel és egy szivargyújtó usb. 3. HÁTHA valaki tud okosságot, mint tudjuk a a saját hangszórója a szifonnak elég karcsú. A 3.0-n nincs valami lehetőségem a gyári bt-ra valahogy felküldeni ? Mert akkor semmi bajom nem lenne vele.
Más : ha valaki szeretné a tengeren használni a szifont, annak tizenvalahány USD-ért van az AppStore ban Navionics Mediterran, teljes európát tudja, TÖKÉLETES !!!
Pablo
június 28th, 2009 at 13:21
Nekem is tökéletesen fut (késés nélkül) a Navigon.
Az iDA már késett.
Ez is csak azt bizonyítja, hogy vannak akik jól csinálják a programozást iPhone-ra.
Ráadásul sima 3G.
Minden más csak duma.
)))
Ahogyan Yoda mester mondotta: “Tedd, vagy ne tedd! De ne próbáld!”
június 28th, 2009 at 13:27
Én autópályán és városban is teszteltem a Navigont és a Sygicet
a Navigon pontosabb, és jobban kihasználja az iPhone adottságait mint a Sygic.
Eddig szerintem a Navigon a legjobb leszámítva a kevesebb funkciót és azt, hogy valamiért nem veszi fel rögtön a gps jelet, a beállításokban a gps info-nál kiadja a szélesség, hosszúság és sebesség adatokat, a térképre mégis kicsit várni kell mire rápakol.
június 28th, 2009 at 13:32
Andras!
Koszonom! Csak en vartam h kijojjon a quickpwn! De nem jon!
június 28th, 2009 at 13:35
@gtomi1:
Egy párszor leírtuk már, hogy nem folytatják a QUICKPWN fejlesztését.
június 28th, 2009 at 13:36
@gtomi1: helyette van a redsn0w, mostantól ez a neve. ennyi.
június 28th, 2009 at 14:05
petya: mi köze a navinak az edge-hez? ezek offline térképek! még annyi adatforgalmat sem generálnak, mint a gmaps. pontosabban semmit!
június 28th, 2009 at 14:20
számomra a sygic szoba se jon, nevetséges, hogy az egyirányu utcákat nem ismeri..
navigon első ránézésre nem tetszett, de használtam kicsit és teljes mértékben kielégítő volt. Mondom ezt azért mert olyan viharban navigált, hogy én alig láttam az esőtől és csak néha vesztette el a jelet.
Igo-t majd megint mindenki leteszteli magának és eldönti megfelel -e. Szerintem egy navigácio nem arra van, hogy azt nézzuk a ut helyett. Az csak egy segítség. Ha nem tudod merre kell menni ne ülj autoba
június 28th, 2009 at 14:21
@petIQe:
nem lehet, hogy ő az első generácios iphonara gondolt?!
június 28th, 2009 at 14:26
Sziasztok!
Én is megvettm a Navigont, írtam róla blogokat a technet.hu-ra is. Nekem tetszik, de tényleg fapados. Ugyanakkor érezhetően azért ilyen, mert meg akarták előzni a konkurenciát. A késés nekem nem nagyon tűnt fel, talán csak néha-néha. Viszont kipróbáltam a bejövő hívást kihangosítóval, és úgyis kilép a program
Remélem ezen fognak javítani.
június 28th, 2009 at 15:07
esetleg a backgrounder “elbírja” a navikat? ha igen, akkor “hátrateszed”, visszalépsz, és elvileg ha hívás jön marad bg-ban nem?
június 28th, 2009 at 15:13
Én észrevettem egy apró bakit az iGO honlapján: egy iPhone 2G-n demózzák az appot
nézzétek meg a telefon szélét, látszik az alu hátlap, a fekete antennafedél és a fekete gombok 
http://ipod.kreative-labs.com/2009/06/igo-my-way-for-iphone-2g/?lan=hungarian
június 28th, 2009 at 17:00
Valaki esetleg nem tudja v agy nincs birtokában ez a beta igo mert szeretném kipróbálni illetve használni
június 28th, 2009 at 17:06
Andras:Köszi megnyugtattál, kidobom ezt a kínai vacakot, most hazafelé megtapogattam melegszik is mint állat.:)
június 28th, 2009 at 17:19
@JoHn123: bocsi de te nem Győri vagy?
június 28th, 2009 at 19:04
Az alábbi hibaüzenetet kapom ha csatlakozni akarok a netre mobilinterneten: “Could not activate cellular data network: You are not subscribed to a cellular data service.”
Wifi-vel működik a net. Mit kell tenni ilyenkor? Tuna valaki segíteni?
Előre is kösz a segítséget
június 28th, 2009 at 19:56
Van internet előfizetésed a szolgáltatódnál?
június 28th, 2009 at 19:57
@Cuoresportivo: t-mobilos vagy? ikon díjcsomag? ha igen akkor nem kapcsolták be neked az amúgy a csomaggal járó mobilnetet, mint ahogy nekem se. Akkor nekem is ezt írta ki. Hívd fel őket, hogy kapcsolják be.
június 28th, 2009 at 20:01
@ocso26:
ezt velem is eljátszották… nevetséges.
Ugyanakkor egy telefon és mire letettuk már aktiválták is
június 28th, 2009 at 20:05
András: igen Győri vagyok.
június 28th, 2009 at 20:10
@bbence: Ami jár az jár
június 28th, 2009 at 20:42
@JoHn123:A probléma nem egyedi!
június 28th, 2009 at 20:49
Ezt az ABC billentyűt én nem is értem hogy gondolták ezt a NNG srácok…
Értem én hogy egyszerűsíteni akartak igo8-hoz képest a progit na de akkor is…
június 28th, 2009 at 21:41
Nekem 3.0 óta szarakszik a gps. Tegnap googlemaps sem találta magát, prefs-ből ki-be kellett kapcsolni gps-t, utána megjavult. Navigon egyáltalán nem találja meg a pozíciómat, percek alatt sem. Evvel mit lehet kezdeni?
június 28th, 2009 at 22:30
Természetesen tudja a magyar nyelvet az iGO for iPhone. Azonban a videót a YouTube-on több nem magyar nézi meg. Mohabá és Andrea benne van, és a szokásos érthető menük. Az iGO minden változata eleve úgy kerül fejlesztésre, hogy benne van a lokalizáció.
Az iGO 8-ban tuti váltható az ABC gombozat QWERTY-re. Az iGO for iPhoneban nem néztem, de fltételezem, hogy tudni fogja.
Amennyiben azért nem fogy a sw, mert a többi fejlesztőhöz hasonlóan viszonylag ragaszkodik a NNG a saját designhoz, akkor tuti összedobnak egy szifon designt. Az iGO az egyik legkönnyebben skinelhető app a navi piacon.
Akinek esetleg kérdése támadna még, erre talál meg, ide nem olvasok vissza: http://sanchoblogja.blogspot.com/2009/06/igo-my-way-for-iphone-kezemben-teszt.html
Szívesen utána nézek az esetleges kérdéseknek.
június 29th, 2009 at 01:42
Jhajj gyerekek!
) A második videó háttérzenéje kikészített
) Az Igo 8 magyar szlogenje lehetne az is ,hogy “Maradj otthon, nézzél a TV-t” =))
június 29th, 2009 at 02:26
@dunkel: Szoftold újra a telód! valszeg debian script error csúszhatott be, valamelyik app-től(Cydiából)
június 29th, 2009 at 08:15
@gerdg: hmm, megtudtál valami erről a stereo kékfogról?
június 29th, 2009 at 09:07
@mythbuster: Mit értesz az alatt, hogy szoftoljam újra? Restore? Pedig nem is magam csináltam a jailbraket hanem innen töltöttem a szifonról…
június 29th, 2009 at 11:09
@Eyesis: hát csak annyit hogy egyszerűen nem akarja megtalálni a macbook-om
lehet hogy a jalibreak tönkre tette a bluetooth?
mondjuk az iBluetooth 3.0 alatt eléggé érdekesen viselkedik… mindig kilépked… de ott legalább látott eszközöket, szóval akkor nem a bluetooth hibásodott meg… csak egyszerűen nem értem hogy miért nem találja meg a macbookot
és a macbook sem látja a szifont…
szóval nem tudtam meg semmit
június 29th, 2009 at 12:17
@dunkel: Restore az eredeti firmware-al majd jailbreak(redsn0w), majd függetlenítés(ultrasn0w, a Cydiából )
június 29th, 2009 at 12:23
Na, ma leteszteltem én is ezt a Navigont. Vettem autós tartót és töltőt is kocsiba, hogy frankó legyen.
A szoftware elég lassan fogja be a gps jelet, a gmap sokkal gyorsabban pozicionál. Maga a cím kiválasztása is elég nyöszörgős, lassan tölti be a címeket. Menet közben sincs annyira a helyzet magaslatán, volt amikor a gps szerint az utca közepén voltam mikor a 100m-re lévő kanyarban fordultam már.
A szoftware-ben a beállítások és információk szinte a 0-val egyenlőek, még azt se írja ki hány km-re van a cél vagy hogy mikor érek oda.
Végső soron elnavigált oda ahova mentem, de igazából ennél bénább navigációt nehéz lett volna tervezniük. Ezért biztos nem adnék ki ennyi pénzt, hiszen 30e-ért már kapok egy komplett pna-t igo 8-al, ami sokkal jobban teljesít ennél..
Az igo-ról annyit, hogy nem értem miért vannak itt ennyien ellene? A legjobb gps progi, nálam egyik se ért a nyomába se, mindig is első volt a fejlesztésekben és Magyar termék. Ha összehasonlítjuk a butított igo 8-at (vagyis az amigot) a navigonnal még akkor is sokkal többet tud. 3d-s épületek, kezelhetőbb menü, sokkal több beállítás, szebb is és jobb a térképinfója is.
Az meg hogy 1fps-el megy, úgy olvastam ez nem a végleges változat és még dolgoznak rajta, mióta szokás egy béta szoftware-t fikázni??
június 29th, 2009 at 15:54
@sgery:
Az hogy mikor érsz oda az a felső soron látszik, a konkrét távolság csak a következő manőverig, ez nekem is hiányzik. Valami gond lehet a gps-edel, mert a 100-es hibát nem írom alá. Idáig a próbáltak közül a leggyorsabb.
Én egy nagy körfogalomban teszteltem éjjel, és max 1 fél mp volt lemaradva.
Én is várom az Igo t, a Navigont megvettem, a másik telefonra pedig majd döntök ha kipróbálhattam az Amigot is .
Pablo
június 29th, 2009 at 16:32
@sgery:
A “sokkal többet tud” kitétellel vitatkoznék. A 3D épületek számomra inkább zavaróak, mint hasznosak, a kezelhetőbb menü és a kinézet ízlés dolga, sokkal több beállítás viszont egyáltalán nincs benne
Pl ami folyamatosan zavar, a sebességtúllépésre való figyelmeztetés nem szabályozható, szemben a Navigonnal. Az iGO 8-hoz képest döbebnetes visszalépés az amigo, és ezért a nagy fikázás. Egy dolgot találtak el nagyon az amigoban: az éjszakai színek fantasztikusak
június 30th, 2009 at 20:51
@ocso26: Vodafone-s vagyok, és van előfizetésem. Miután frissítettem 3.0-ra, azóta nem működik.
július 1st, 2009 at 11:06
Sziasztok, segítség kellene van 2db ipod touch 2G az egyiken egy 2.2.1 a másikon egy 3.0 firmware van mióta JB-ve lettek azóta nem talál GPS jelet a maps alkalmazás sem, előtte tökéletesen ment mind a kettő.Van valakinek vmi ötlete mi lehet a gond a 3.0-a redsnow 0.7.2-vel lett JB-ve.Köszi!
július 2nd, 2009 at 10:48
Segítséget szeretnék kérni. Amikor elmúlt évben megjelent itthon a 3G, rögtön megvettem és nem csalódtam benne, azonban mivel 2 telefon van mindig nálam, ezért az egyiknek tudni kell navigálni. Sajnos a 3G nem tudott és nem akartam még egy viszonylag nagy készüléket magammal hordozgatni és bár fájt a szívem, mert életemben az egyik legjobban kezelhető telefon volt, de eladtam. Most mióta harangozzák be a 3GS-t azóta minden apró hírmorzsát elolvasok, itt is a fórumon olvasgatok mindent. Egy dologra viszont nem találok választ. A navigációs megoldások között amiket mér próbáltatok, láttatok futni, milyen részletességű a magyar és horvát térkép? Nekem pl itthon és horvátországban is a garmin részletessége jön be, mert ott van adriaroute, magyar, meg full eu, szóval abból gyurható egy jó. Bár, meggondolva, ha egy full eu-s i-go térképet már tud vmelyik, az nem rossz, de ahogy nézem a legfrissebb i-go-t, M6 bekötése M0-ba még nincsen meg, Makarska térképe meg csak a főbb utakból áll, de jobb, mint a semmi. A másik, hogy melyik tud köztes célponntal tervezni? Előre is köszi.
Ha vki esetleg képernyő fotókat tudna felrakni mondjuk a két fent említett részről, annak örülnék.
július 3rd, 2009 at 17:04
@admin:
Admin, miért van az hogy más országokban lecserélik a bemutató zenéjét ?
Ha büszkék akarunk lenni a teljesítményünkre, hadd legyünk azok, nem?
július 5th, 2009 at 11:42
Szeretném kérdezni, hogy Ipod touch 2G-vel lehet majd használni? Külső GPS-esl bluetoothon keresztül?
július 14th, 2009 at 19:30
Mikor várható, hogy appstore-ba kerül végre?
július 20th, 2009 at 20:19
3GS képes lesz egyszerre telefonhívást bonyolítani és iGO-t futtatni?