fbpx Skip to content

Van egy legtöbbünk által méltánytalanul elhanyagolt, gyári alkalmazás a telefonunkon. Mégpedig a Stocks, avagy honosítva a Részvények. Azonban ennek a kis tippnek a segítségével már azok számára is hasznos lehet a Stocks alkalmazás, akik egyébként szinte sosem használnák.

(kép forrása: http://westoahu.hawaii.edu/pdfs/thewestpress/express/1219express.html)

Nem hiszem, hogy sokan vannak közöttünk, akik részvényekkel foglalkoznának, pláne nem napjában. Így leginkább csak csücsül ott az ikon a Springboard-unkon, szomorkodik, de rá se bökünk soha.

Azt is megkockáztatnám, hogy talán van köztünk olyan is, aki még soha el sem indította. Na jó, talán véletlenül. De hogy legtöbbünk nem is használja, az is szinte biztos. Csak maximum érdekességképp rá-ráles időnként az Apple (AAPL) vagy más cégek részvényárfolyamára, köszönhetően annak, hogy néhány előre be van állítva.

Mivel azonban a háttérben a Yahoo! Finance oldala áll, így ennek köszönhetően sokkal többet is tud ez a kis app, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Például használható valutaárfolyamok figyelésére is. No és mindez hogyan?

053

Nagyon egyszerű.

Mindössze a következőket kell tennünk:

  1. megnyitva a Stocks app-ot, bökjünk a jobb alsó sarokban az “i” ikonra;
  2. töröljünk ki minden, számunkra felesleges részvényt a listából;
  3. bökjünk a bal felső sarokban a + jelre;
  4. a keresésbe írjuk be a következőt például (kis/nagybetű nem számít): eurhuf=x
  5. a találatok között megjelenik, hogy EURHUF=X (N/A);
  6. bökjünk rá, és már hozzá is adta;
  7. bökjünk a jobb felső sarokban a “Done”-ra.

Ugyanazzel a módszerrel bármi másik két valuta egymáshoz viszonyított értékét figyelemmel kísérhetjük. Csak írjuk be a figyelni szándékozott pénznem 3 karakteres nemzetközi kódját, utána (szóköz nélkül) a saját pénznemünk kódját, és a végére az =x kerül. Cserébe megkapjuk, hogy az elsőként megadott pénznem 1 egysége hány egységet ér a második pénznemben.

Példák

  • EURHUF=X – egy euró árfolyamértéke forintban
  • USDHUF=X – egy US dollár árfolyamértéke forintban
  • GBPHUF=X – egy angol font árfolyamértéke forintban

Fontos megjegyezni, hogy mivel ez a nemzetközi árfolyamok alapján számol, így nem a vétel/eladás, hanem inkább a banki középárfolyam ekvivalens vele hazai viszonylatban! A vétel/eladás értékek amúgy is változóak még az egyes bankok között is. De hétköznapi referenciának tökéletesen megfelel.

Olvasd el a hozzászólásokat is

58 Comments

  1. Ez hasznos infó számomra . Köszi !

  2. Hy,
    minden nap nézzem az oldalt egy nap többször is, de ezt már anno még a mükődö ifhone.hu-n írták hogy hogyan lehet a árfolyamokat nézni azóta be is van állítva az EUR/USD.
    de azért nem baj, hogy kiírtátok, lehet hogy még valaki nem tudta mint az első hozzászóló a témához.
    Az oldal király csak így tovább…

  3. Ha már csak erre használja valaki, akkor a Converter egyszerűbb szerintem.. de azért nem rossz, köszi a tippet:)

  4. Halli azonnali segítség kell!! Nem megy a “QuickPwn” :S hibát ír ki! (0xc0000135) az alkalmazás inicializálása nem megfelelő…:S mit tegyek? és mos restoreltam és nem tudok jailbreak-olni :S és fontos lenne nagyon!
    könyörgök segítsetek!

  5. 4számítóg van itthon és mindegyiken ezt csinálja!:S kezdek kiborulni! könyörgök valahogy segítsetek! tudom,h nem a legjobb helyen írok,de ez a legfrissebb

  6. @sulemarci:
    merre laksz?

  7. 18kerület

  8. Régóta így használom, csak az árfolyamot nézegetem vele.. Másra úgysem kell soha..

  9. kezdek megkattanni,valami tipp?

  10. Wow, jó tudni xD Valóban nem szokásom megnyitni ezt az appet, de mostantól lehet fogom használni 🙂

  11. imádlak köszönöm!!!!!

  12. amikor olvastam a cikket nem néztem meg h ki írta de a végére tudtam h te (jadeye) kösz már rég kerestem azt h a huf,eu átváltást. az usdhuf megvolt ha gondolod akkor azt leírom bár szerintem ezt te tudod. nah köcc a cikket megint elég jó lett. csáá

  13. @laserze: és converterben frissül is az árfolyamérték, vagy kézzel kell megadnod? mert ha nem frissül, akkor kb nem sokat érsz vele. ez meg minden alkalommal az aktuális árfolyamértéket mutatja. 🙂

  14. @jadeye: frissül, már ha van internetkapcsolatod, ha nincs, előhozza a legutóbbi frissítést.

  15. @laserze: akkor oké, ezt nem tudtam, hogy a converter ilyet is tud. ugyanakkor ha már van gyári app valamire, én perverz módon hajlamos vagyok inkább azt preferálni. 😛

  16. Ha pedig valaki konkrétan magyar tőzsdét is akar nézni,akkor meg Bloomberg:)

  17. @jadeye: igazad van, nem is az árfolyam miatt használom elsősorban a convertert. Ami meg melletted szól, hogy a converter nem mutatja a változást, csak a konkrét értéket:)

  18. Na ennek a postnak nagyon örülök
    Régen tök jó volt, majdnem minden nap volt egy olyan post amit szívesen alkalmaztam a telefonon és mindíg egy plussz adott neki
    Mostanában viszont sajnos csak “JÖN” az X-edik játék
    Újabb hír hogy jön az a játék
    De semmi kézzelfogható
    Félreértés ne essék…..szeretem az oldalt, de már hiányzott egy ilyesfajta bejegyzés 🙂

  19. @laserze: segíts még lécives! most sem megy

    –vagy valaki más! Kérem,nem megy a “QuickPwn” :S hibát ír ki! (0xc0000135) az alkalmazás inicializálása nem megfelelő…:S mit tegyek? és most itt vagyok jailbreak nélkül és nem megy. 4számítógép van itthon és mindegyiken ugyan az a hiba:S

  20. hasznos tipp. köszi.

  21. köszönöm szépen,de kezdek bekattanni és kivágok valamit az ablakon…persze nem az iPhone-m 😛

  22. @sulemarci: a quckpwn-t innen szedd le, legújabb .net felrakása után,(és gép újraindítás után) mennie kell

  23. szia jadeye. segítség kéne. jártam a blogodon és láttam h a 3.0 beta van fent neked. és a beta 1 tesztelése és utmutatója. az lenne a kérdésem h az ami az első bétánál van az a többi bétához is jó e h cask shit+check for update el beteszem és akkor már működik is? ha igen akkor még csak annyi h hol találok megbízható 3.0ás betát? mert találtam torrenten meg mindenhol de azokban nem bízom. estleg azt el tudod mondani h neked honnan van? és h melyik a legujabb béta mert annyira nem követem a beta 5? vagy van 6 is? csak ahogy kicsit beleolvastam és írtad valahol h az 5ös de már rég volt.

    köszi

  24. @dani:

    jah és még egy hol tudom megnézni h 8.2es e az itunes-om?

  25. jadeye esetleg msn-ed van? amin fel tudlak venni?

  26. kéne küülön játékteszt menüpont.

  27. A bux mol és otp részvénynek nem tudja valaki a kódját?

  28. van valaki akinek van developer accountja, és fel tudna venni. mert csináltam egy játékot és szeretném tesztelni de kéri h legyek fent a listán és én eddig csak crackelve tudtam kipróbálni. nagyon fontos lenne (tudom h minenki ezt kéri de nekem nem szórakozásból kell hanem h teszteljem a játékomat.) nagyon köszönöm ha valaki segít. [email protected] ezen az emailon tudtok elérni. köszi nagyon ha segít valaki

  29. EUR/HUF GBP/CHF és társai mellé nektek sem ír %os változást? ill a grafikon is csak 1w tehát hetes nézettő fölfelé hajlandó működni…

  30. @sulemarci: ezzel én is szívtam az elején, de a .NET 3,5 segített:)

    amúgy jó ez a kis cucc már be is állítottam a CHFHUF-ot legalább tudom mikor mennyi lesz a törlesztőrészletem… amúgy a Measures nevű progi is tudja ezt és frissíti netről az aktuális árfolyamot

  31. énis már ezer meg egy éve használom, mióta van szifonom szntem azóta van beállítva! jó dolog, énis ezen szoktam nézegetni a napi árfolyamokat, a banki középárfolyam amit mutat nem sokban tér el az eladásitól! 1-2 ft max!

  32. @marTone: igen ez sajna így működik, pontosabbat nem tud, és a százalékokat sem jelzi sajna! pedig nem lenne egy bonyolult dolog megoldani, ha a többire rá tudták küddeni azt a hihetetlen nehéz képletet, akkor erre nemtom miér nem tették rá! de hát már megszokhattuk, még nyugat-eu-nak is mi vagyunk a balkán, hát még az usanak!

  33. Nekem el is van rejtve az ikonja. Annyira nem használom :/

  34. jadeye király vagy …. ez tényleg hasznos
    köszi

  35. @Infy: Én restore után konkrétan letöröltem (többek közt) a Stocks.app-ot. Annyira nem használom 🙂

  36. @billseigs: jaja ilyenekre vágyunk, végre egy kis pörgés…:D

  37. Hali

    Hogy a pébe kell újraindítani a telót, ha összefostamagát?
    behalt a cydia rajta újraindítottam. Elkezdett tölteni mondom kikapcsolom. Most nem lehet visszakapcsolni. Működik, fut rajta minden szar, csak éppen nemlehet visszakapcsolni a kijelzőt. Valszeg még mndig tölti a cydiat.
    Számgépről kilehet kapcsolni, vagy várjak egy hetet még összefossa magát az aksi?
    valami ötlet?
    Azért hihetetlen, hogy néha miket művel a teló. Még a szinkronizálás is működik. pf

    köszi

  38. még hívni is lehet a telót, csak nincs kijelző. nevetséges.
    akinek volt már ilyen írjon.

    Csé

  39. na lehet jó lesz és beszélgettem egy jót magammal így 11 tájékán :S

  40. sziasztok!

    Valaki meg tudná mondani, hogy hogy tudom beállítani hogy a hazai otp árfolyamát mutassa? Naponta 3-4 szer nézem meg a neten, de ha itt is lehetne ezt használnám.

    Köszi!

  41. @Fojtech: home és power button egyideju nyomasa hosszabb ideig!

  42. köszönjük szépen ezt a kis segítséget az apphoz
    Cool

  43. Ownage

    Összejött, köszi.

  44. nincsmit =)

  45. @dani: a 3.0-ból jelenleg beta 5 a legutolsó eddig, május 6-i kiadással, azóta nem volt újabb (build 7A312g).

    ami kérdés, hogy 2G-re vagy 3G-re akarod feltenni a beta-t? mert nem mindegy. az is kérdés, hogy gyárilag független-e, vagy hogy egyébként tudod-e iTunes-szal aktiválni.

    az iTunes verzióját meg egyébként a Help / About iTunes alatt írja a futószöveg (mindez Windows alatt, mert OSX alatt asszem iTunes menü, About iTunes, de fejből most passz).

    @Godlike: BUX nemtom, van-e.

    de az OTP-re itt keress rá: http://finance.yahoo.com/lookup?s=otp%20bank
    MOL-ra ugyanitt rá tudsz keresni, “mol magyar” után már dob is rá párat.

    de ha BUX nem is lesz, akkor is ott a frankfurti tőzsde pl. az is jó lehet viszonyításnak.

  46. Huhh, köszi szépen 🙂

  47. Kb azokat raktam be, mint a képen a kínai yent, mert az kell a tÁvolkeleti fuvarokhoz.
    Sokszor úgy adják meg a költségeket.
    Üzemanyagfelárat nemlehet nézni vele?

  48. Na a betütípus bekavar a szövegnél, ha az ember a telefonról ír 🙁
    No mindegy, lényeg hogy hasznos az app mostmár.

  49. Köszi Jadeye a cikket!
    Tervezek egy nagyobb írást a tőzsdei alkalmazásokról, el is kezdtem, egyetlen hátránya, hogy kevés időm van megírni, de előbb-utóbb elkészül 🙂

  50. Kösz a cikket, rendkívül hasznos!
    be is lőttem és remekül működik. 🙂

  51. @jadeye:

    2g-s és ebből az jön h függő. de van at&t-s kártyám ha ez számít valamit.

  52. jadeye valahogy nem tudod nekem elküldeni a software-t ha adok egy e-mail-t vagy valahova fel tudod e tölteni mert eddig 5x próbálkoztam és még 1 sem volt jó. és nagyon szeretném vagy ha linkelnéd vagy esetleg megmondod h neked honnan van. nagyon megköszönném.

    üdv,

    dani

  53. @dani: 228MB-ot nem küldenék el mailben. 🙂
    de ha a mailcímed az, amit a kommentnél megadtál, akkor egy linket tudok küldeni.

    egyébiránt két lehetőséged van:

    1. megvárod, míg kiadják a 3.0-át.
    2. frissíted 3.0 beta 5-re.

    ez utóbbinál vannak követelmények, mégpedig hogy egyrészt kell a 8.2.0.10-es iTunes hozzá, másrészt meg hogy a telefon UDID azonosítója legyen developer listán, mert a fw telepítése előtt ellenőrzi, és ha nincs dev.listán, fel sem teszi, hanem 3004-es hibát fog dobni. ez elvileg trükközhető azzal, hogy megfelelő pillanatban lenyomod a netkapcsolatot, de én inkább nem vacakoltam vele, és sikerült feltetetnem developer listára a telómat.

    miután backup-oltad a telefont a biztonság kedvéért, és ezeken túlvagy valahogy, és fennvan a fw, akkor meg kell egy patchelt quickpwn. ezt innen tudod leszedni: http://www.quickpwn.com/2009/05/quickpwn-3-0-beta-5.html
    ebben Cydia van, de az elég ratyi még 3.0-ra, meg ugye tömve van a hülye reklámokkal. így én azt csináltam, hogy leszedtem a beta 4-hez való quickpwn-t ugyanonnan, majd a Data\PwnmetheusBundles\iPhone1,1_3.0_7A312g.bundle\ könyvtárat átmásoltam a beta 5-ből a beta 4-es Data\PwnmetheusBundles\ könyvtárába, így lett Icy-s, beta 5-ös quickpwn-em. ezt elindítod, és a baloldali két ikonnál bent kell legyen a pipa, majd hagyod, hogy megcsinálja, és kész. a youtube nem fog menni, de arra ott az MXtube.

    bármi gond esetén DFU restore gyári 2.2.1-re, quickpwn2.2.5-2, és kész.

  54. @jadeye:

    nah amit most megadtam commentnél mail címet arra küldjed léccives a linket. és melyik a legujabb beta amihez nem kell developer listán lennie a telómnak. mert erre így nem fizetnék ki 100 dolcsit. szóval ez a mial-em. erre léccives egy olyan legujabb betát amihez no dev list. köszi! jah és ugy kell felraknom ahogy a blogodon írtad a beta 1 nél?

  55. SZiasztok!

    A BUX-ot nem lehet valahogy beállítani? Már 1 éve keresek erre megoldást!
    És magyar BLUE CHIP-eket?

    előre is köszi!

    Mitu


Add a Comment